Nógrád. 1980. február (36. évfolyam. 26-50. szám)

1980-02-27 / 48. szám

AZ ÜNNEPI VACSORA UTÁN ÉVA OLASZ ÉNEKESNEK ÖLTÖZVE* LEPIU'A VtmOSÉG £LÍ..m ERIGGY,. r^{. LEGENY, 5 • Tiff SZAPORAt/‘ ' íT?/ PARUSZÖRLS ' jjj • fARtPÁfZ, •* ■ gergelyeopez! , is MEKCSEY , . MEGÉRTETTE A CÉLZÁST. ALIG FÉLÓRA MÚLVÁN' KÉT LOVAS VÁGTAT A KASTÉLYBÓL.AZ EGYIK LOVON KETTEN IS ÜLNEK; GERGELY ES ÉVA. JÍ „Viva la musica" Felejthetetlen est Karancskesziben Egy kórus, amely ismertté vált az országban Gyakorlaton a földmérők Az Asztalos János Kertészeti és Földmérési Szakközépiskola és Szakmunkásképző Inté­zetben földmérő szakembereket is képeznek. Az idén mintegy harminc fiatal végez a szakközépiskolában. A képen: szakmai gyakorlaton a III. éves földmérő tagozatos diá­kok Filmjegyzet Dráma a vadászaton A DAL, A ZENE varázsa, szeretete elhozta az érdeklő­dőket arra az ünnepi hang­versenyre, amelyet Karancs­kesziben rendeztek február 23-án a helyi népdalkórus fennállásának tizedik évfor­dulója alkalmából. Az Ady Endre Művelődési Házban mintegy 250 vendég hallgat­ta kíváncsian a nagyszerű ze­nei csemegét, amelyet az ün­nepelt kórus, valamint a töb­bi meghívott csoport, szólista mutatott be magas színvona­lon. Futó László községi ta­nácselnök —, aki maga is tagja volt a népszerű kórus­nak — köszöntőjében rövid áttekintést adott az egy év­tized gazdag sikereiből, arról a fejlődésről, amelyet mind­eddig megtett a salgótarjáni ÁFÉSZ és a karancskeszi Ady Endre Művelődési Ház népdalkórusa. Egy évtizeddel ezelőtt 12 dalt szerető nő és férfi jött össze annak a fiatal tanárnak a vezetésével, aki mindmáig irányítja a kórus munkáját, dirigálja az együt­tes szakmai tevékenységét. László László, a „Szocialista Kultúráért” kitüntetés birto­kosa méltán rászolgált az el­ismerésre. A népdalkórus, melyet az ÁFÉSZ mellett a MÉSZÖV is „örökbe fogadott”, szerepelt már a televízióban, a rádió­ban. Kétszer volt a Duna menti nemzetközi folklórfesz­tiválon, de megismerték ízes éneklésüket, műsorukat Ba­ján, Püspökladányban, Szol­nokon, Gyöngyösön és az or­szág más tájain, városaiban. A születésnapját ünneplő nép­dalkórus több mint 140 al­kalommal lépett eddig közön­ség elé az országban. Tegyük hozzá, idehaza a község poli­tikai, társadalmi, kulturális életében nagy szerepük van. Hiszen alig-alig képzelhető el rendezvény a népdalkórus fel­lépése, jelenléte nélkül. Ép­pen ezért Karancskesziben mind nagyobb szerep hárul a közművelődésben erre a lel­kes csoportra, melyet segít a Karancsvölgye Építő és Fa­ipari Szövetkezet is. Tíz év alatt több mint 140 nyilvános szereplés. Hát még mennyit gyakorolt, próbált ez a tiszta hangzású kórus, amely az ünneplés perceiben elsőként lépett a közönség elé. Kiérdemelt vastaps fo­gadta a népviseletbe öltözött vidám dalosokat. Tolmácsolá­sukban igazi, jó hangzású pa­lóc népdalok akkordjai csen­dültek fel. A szólisták: Pet- róczi Andrásné, a népművé­szet mestere, Kovács Pálné és Zsidai József közreműkö­désükkel még emlékezeteseb­bé tették a forró hangulatú születésnapi megemlékezést. Aztán jött a község fiatal­sága. Jelezvén, ők is helyet követelnek a jövőben a dal­kultúra terjesztésében, ápolá­sában. A dalos palánták, . a Karancskeszi Általános Iskola tanulói nem könnyű feladatra vállalkoztak, amikor Liszt*, Bárdos-, valamint Balázs- szerzeményeket mutattak be. Az energikus karmester, Lász­ló László átsegítette kisebb ta­nítványait is a szerzők által formába öntött, legnehezebb zenei megoldásokon. A tíz­éves fennállását ünneplő kó­rusnak tehát jók a kilátásai. Ahogyan láttuk, az utánpót­lás nevelése módszeresen tör­ténik, csak így haladjon to­vább. Az ünnepi műsorban szín­re lépett a salgótarjáni bá­nyászférfikar is. Mátrai nép­dalcsokor, Bárdos „Hej, iga­zítsad!”, valamint Karai „Kecskeméti toborzó” szere-' pelt előadásukban. Különösen az utóbbi szám előadását ju­talmazta nagy tapssal a kö­zönség. A jó hírű férfikart Vi­rág László karnagy vezényel­te. Zongorán kísért: Virág Lászlóné. Nagyszerű csoportot ismer­tünk meg a nézsai vegyes kar­ban is. Műsorukból érezni le­hetett, hogy dalaik jól begya­koroltak, mélyet a kellemes együtthangzás ugyancsak bi­zonyított. Szarka Lajosné nagy szakértelemmel tartotta kézben és vezényelte az elhangzott: „Hajdúsági nép­dalcsokor”, Bárdos „Öt kur­ta kórus” továbbá „Tavasz­köszöntő”, s előadtak szlovák népdalokat. Jutalmul a kö­zönség vastapsát érdemelték ki. A SALGÓTARJÁNI peda­góguskórus ünnepi alkalom­hoz illő műsort mutatott be. Előadásukból kicsendült, hogy közülük sokan mesterei a ze­nének, a dalművelésnek. En­nek a kórusnak a működése, szereplése is arról tanúsko­dik, a dalt megunni nem le­het és, aki igazán szereti az éneket, az szabad idejében is módot talál arra, hogy nép­szerűsítse, terjessze. A fülbe­mászó melódiákat bemutató kórust Virág László vezényel­te. Zongorán kísért: Torják Vilmosné és Virág Lászlóné. Az ünnepi műsornak ked­ves színfoltjai voltak azok a számok, amelyeket á salgótar­jáni zeneiskola tanárai, nö­vendékei mutattak be. Ez egyben azt is mutatta, hogy karancskeszi ‘kulturális életé­ben mind jobban előtérbe kerül a komoly zene iránti érdeklődés. Egy-egy kórusszám után betétként jól illeszkedtek a szólisták produktumai. Így Rimszkij-Korszakov „B-dúr harsonaversenyét” Kapi Gyu­la adta elő. Bartók—Kodály feldolgozású népdalokat Tur- za Imre mutatott be. Zongo­rán kísért Torják Vilmosné. Később Krekács Pál nagysze­rű trombitaszóloja hangzott el: Kurpunszki „Cavatina”- ja. A fiatal előadót jól ismert zongorista: Kurucz Imréné kísérte. Az egyéni számokat TorjáR Vilmos száma zárta. Mossenet „Meditáció”-ját he­gedűn adta elő a zenetanár. Zongorán kísért: Torják Vil­mosné. Amikor ismét a karancske­szi népdalkórus állt a szín­padon, a dal szerelmeseit, a jelenlevő közönséget is va­lami láthatatlan kapcsolta össze. Az a láthatatlan erő a zene, a szép melódia. Való­ban feléjthetetlen volt, amint a vendégkórus képviselői át­adták ajándékaikat, vagy, amikor Futó László tanács­elnök jutalmakat adott az alapítóknak. A nézsaiak még dalba is foglalták a karancs- keszieket, annak a kórusnak a tagjait, akikkel számos ran­gos dalostalálkozón, verse­nyen álltak dobogóra az igé­nyes zsűri, wagy szakértő kö­zönség elé. Megható volt, amint az ün­nepelt kórus egyik tagja, No- vák Lászlóné előlépett és a köszönő szavak mellett han­goztatta: „Boldog az, ki éne­kelhet deresedé fejjel”. Piát igen, hiszen Lenke néni is az alapítók közé tartozik, de mindig szívesen jön a kórus­ba, mert a dal összeköti őket. Nagy tetszéssel fogadott szavai közepette a karnagyot, László Lászlót most ő hívta a kórus elé, hogy átadhassa a kórus ajándékát. Egy népvi­seletbe öltöztetett babát, no meg tíz szál piros szegfűt nyújtottak át a sikeres egy évtized emlékére. BEFEJEZŐ SZÁMKÉNT a kórusok közös műve követ­kezett. „Tiszai dallamok”, majd a „Viva la musica” hangjaival' búcsúztak az együttesek a népszerű, na­gyon fegyelmezett közönség­től. D. L. Csehov neve csaknem egy évszázaddal ezelőtt jelent meg először a világirodalom­ban, s azóta egyre növekvő népszerűség kíséri. Drámáit állandóan játsszák a világ nagyvárosainak színpadán, művei újabb és újabb kiadá­sokat élnek meg, munkássága gyakran kerül az irodalomtu­dósok vitáinak középpontjába. Jelenleg a Madách Színház műsorán szerepel a Három nővér, Szolnokon a Platonov szerelmei, a Szovjet Irodalom című lap egész számot szen­telt a csehovi életműnek, ha­marosan megjelenik Gereben Ágrec Csehov-könyve, s a mozik nemrégen mutatták be az író elbeszélése nyomán ké­szült Dráma a vadászaton cí­mű szovjet filmet. A novella Csehov fiatalko­ri művei közé tartozik, s mint ilyet, az író csak szárnypró­bálgatásnak tekintette. A rendező, Emil Lotjanu azon­ban jól mejerezte benne a lírai gazdagságot, s az erdő­vel körülvett grófi porta la­kóiban megtalálta a múlt szá­zadi Közép-Oroszország ti­pikus hangulatát. „Hiszen va­lahol itt vágták ki a Cseresz­nyéskert fáit, ezt, a világiro­dalomban még a mai napig is síró és susogó erdőt, mely csehovi kulcsot adott szá­momra a természet megérté­séhez” — mondja Lotjanu. Innen Indult a film hősnő­jének Olenykának rövid és tragikus szárnyalása. Az er­dész fiatal leánya feleségül megy az özvegy jószágigazga­tóhoz, de csak azért, hogy így kiemelkedjen a számára elviselhetetlen szegénységből. Az esküvő napján azonban zokogva vallja be az ifjú Ka- misev nyomozónak, hogy csak őt szereti. Egy ideig titkos szerelmi kapcsolatot tartanak fenn. Kamisevet első találko­zásuktól kezdve látomásként nyűgözi le a bájos és töré­keny Olenyka. Férje állító­lagos kegyetlenkedései elől a nő azonban nem nála, hanem a gazdag grófnál keres mene­déké. Egy kedélyes hangula­tú vadászat, melyen az egész társaság részt vesz, hirtelen véres drámába fordul: Oleny- kát meggyilkolják. Ám azt, hogy a tettes a fel zaklatott Kamisev volt. csak a keret- történetből tudjuk meg, egy irodalmi lap szerkesztőségé­ben. Lotjanu megfelelő feszült­séget tud teremteni, szerep­lői, Galina Beljajeva és Oleg Jankovszkij a figurák tökéletes másai. A film érde­kes, de vitatható mozzanata a rendezőnek a Cigánytábor az égbe megy című előző film­jéből jólismert kitűnő cigány­kórus ismételt szerepelteté­se, mely ezúttal a grófi kúria vendégeit mulattatja — a né­zőt pedig újra elbűvöli. A borongós dalok növelik a film értékét, annak ellenére, hogy nem képezik a történet szerves részét. A megkopott falak, az omladozó szobrok között, a világtól elzártan élő emberek csak a végtelen mulatósok­ban, értelmetlen vitákban, szerelmi vágyban lelik örö­müket. A filmre teljességgel ráillenek Lukács Györgynek a csehovi drámáról mondott szavai: „Alig van bennük mozgás... A katasztrófák pe­dig, már ahol vannak, egé­szen groteszkül hirtelenek és véletlenekkel telik. Ezeknek az embereknek külső élete csupa véletlen, csak a vég bizonyos és szükségszerű. Egy­szerre elcsattan egy lövés és elhangzik egy kiáltás — s utána megint a régi csend, az orosz sivatag csendje.” — ko — I CSILLA GÁRDONYI GÉZA MÜVÉNEK KÉPREGÉNYVÁLTOZATA Feldolgozta: MÁRKÜSZ LÁSZLÓ * Rajzolta: ZÓRÁD ERNŐ r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents