Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)

1980-01-17 / 13. szám

Szomszédainknál jártunk Tél Szilvásváradon Több mirrt kéf évtized a bányász képzőművészkor élén Á vicinálist már nem az öreg „füstös” húzza, elején apró Diesel piroslik. Máskü­lönben még mindig eséllyel kelhetnének versenyre vele a virtuskodó Halmay ikrek,"akik le-felugrálva a kocsikról, egy- egy szakaszon a vonat mellett futottak- A szóbeszéd szerint olykor meg is előzték a vas­paripát. A mindössze két ko­csiból álló szerelvény — Eger és Putnok között — hazánk talán legszebb vasútvonalán közlekedik, makacs zakatolás­sal szelvén át a Bükk hegység vadregényes erdőségeit. A hatvan kilométeres utat több mint három óra alatt teszi meg, s ha a masiniszta már nem is várja meg — mint egykor —, hogy az utasokat kiszolgálja a csapos az egyik útbaeső állomás restijében, ezért a táj szépségében hosz- szan gyönyörködhet az utazó. Már az állomások neve is so­katmondó: Eger—Egervár— Felnémet—Szarvaskő—Mó- nosbél—Mikófalva—Bélapát* falva, és félúton — a Nyugat- Bükk peremén — Szilvásvá­rad ... Ctban az istállóskői barlanghoz Szalajka megállóhelyen csak az „idegenek” búcsúznak a szerelvénytől, a falubeliek többsége a nagyállomáson” száll le. Sokan közülük Eger­be járnak dolgozni. Szilváson csak az erdészet, no meg az idegenforgalom kínál munka- lehetőséget. Igaz, így január­ban inkább a Bükk-fennsík másik kirándulóhelyét, a kor­szerű sílesikló- és rócUipá" lyákkal körülvett Bankútat keresik fel a téli sportok sze­relmesei. Pedig természeti szépségekben Szilvásvárad nem marad alatta magasab­ban fekvő szomszédjánál. Tél­víz idején azonban elcsende­sedik a vidék, csak a nagyvá­rosok zajos hétköznapjaitól megfáradtak keresnek itt me­nedéket­Az esti órákban érkezőt Idilli kép fogadja- Alattunk az ezer lelket számláló község apró fényei megsokszorozódva verődnek vissza a keményre fagyott hótakaróról- Tiszta időben a falucskát közrefogó hegyek sziluettje is élesen ki­rajzolódik- Lassan leereszke­dünk a völgybe, de útbaigazí­tást nincs kitől kémünk. Az új lovaspálya mellett elszór­tan felállított pecsenye-, lán- gos-, hal-, és még ki tudja mit sütők bódéja jelzi, nem min­dig ilyen néptelen a környék. Szilvásvárad egyetlen — télen is üzemelő — szállodá­ját az egri IBUSZ tartja fenn. A kétszintes épületet alig há­rom éve adták át' rendelteté­sének, addig csak a vállalati és szakszervezeti üdülők be­utaltjai élvezhették Szilváson a telet. A volt Pallavicini- kastélyban létesült SZOT-üdü­lővel szemben van ugyan az idegenforgalmi hivatalnak egy turistaszállója, de mert fa­szerkezete tűzveszélyes, fűtési időszakban nem üzemeltethe­tő. Az új szállodában viszont nemcsak központi fűtés, de állandó meleg víz is biztosít­ja a komfortot. A kétágyas szobák mindegyikéhez egy-egy tágas terasz tartozik, ahol erős napsütésben télen is lebarnul­hatnak a vendégek. A szállo­da neve: „Hotel Lipica”, s akit netán a névadó ménes története is érdekel, azt a Szilvásváradi Állami Gazda­ság lovasmúzeumának kiállí­tása várja. Aki pedig közeleb­bi kapcsolatba szeretne kerül­ni a szelíd hátaslovakkal, az — kissé borsos áron — maga is nyeregbe ülhet. Télen lovaglásra nincs lehetőség — közli másnap délelőtt a múzeum alkalma­zottja, majd bizalmasan hoz­záteszi. — Kivéve persze, ha valami híres ember kér lovat- Legutóbb Benkő Péter szín­művész erősítette a szabályt- No, de ő aztán tud is lova­golni • •. — Béreljen inkább lovas szánt! — javasolja valaki — Potom százhatvan forintért egy órára felülhet a hajtó mellé a bakra! Szánkót vagy sífelszerelést csak Bánkúton lehet kölcsönözni... Délutánra marad a gyalog­túra. A páratlan szépségű Sza- lajka-völgy négy kilométeres természetvédelmi útja minden évszakban más-más élményt nyújt. A pisztrángos tavak többsége télen sem fagy be, de a Szalajka-patak táplálta Nagy-tó jegére bátran rá lehet lépni. Ätellenben a Szikla- forrás vize buzog ki karsztos barlangjából. A Szalajka-patak mentén jutunk el hazánk egyetlen szabadtéri erdei múzeumához. A szén- és mészégetőkuny­hókat hókucsma borítja, a kis vízimalom kerekei azonban most is szorgalmasan lapátol­nak. Még feljebb, a patak mésztufalépcsős vízeséseiben gyönyörködhetünk. Most felel meg igazán nevének a „fá­tyolvízesés” — egynémely su­gara jégcsappá dermedt­Aztán kiszélesedik a völgy -, és előttiünk az újabb kísértés: Istállóskő, a Bükk legmaga­sabb — 959 méteres — csú­csa- A keskeny, meredek tu- ristaúton nem sokan, jártak előttünk, helyenként térdig gázolunk a hóban. Félúton ránk alkonyodik, s az Ősem­ber-barlang sötéten tátongó nyílása előtt elbizonytalano­dunk- Végcélnak ez is megte­szi- A hatalmas barlangüreg­be mégsem tudunk bejutni. Két kóbor farkaskutya őrzi a bükki ősember egykori tűzhe­lyét ... A szálloda mellé éttermet is építettek, de aki nem szereti az őzpörköltben a marhahúst, az mégis inkább a patinás — és hangulatosabb — Szalajka vendéglőben vacsorázik. A szomszéd asztalnál salgótarjá­niak beszélgetnek. — Azért Nógrádban sem csúnya a tél... — Igaz is! Egyszer már fel kellene szaladni a kocsival Eresztvénybe. Azt mondják, a Salgó-várat külföldiek is lá­togatják • ■. P- K­Jubiláló iskola Balassagyarmaton A boldogság kulcsa: a tudás és a munka A balassagyarmati szak­munkásképző iskolában, amely az idén ünnepli fenn­állásának 100. évfordulóját, 847 ifjú 27-féle szakma el­méleti és gyakorlati ismere­teit, 25 tanár és 27 szakokta­tó segítségével teszi magáévá. — Nevelőtestületünk célja és feladata, hogy szakmailag jól képzett, megfelelő mű­veltséggel rendelkező, szo­cialista módon élő és dolgozó szakmunkásokat képezzünk. Az iskolánkból kikerülve olyan alapokkal rendelkezze­nek, hogy képesek legyenek a továbbtanulásra, szakisme­reteik önálló bővítésére; fo­gékonyak legyenek" az új is­meretek és elméletek befoga­dására; kialakuljon bennük az önművelődés igénye — magyarázta Szabó István, az intézet igazgatója. Az iskola nevelési terve részletesen taglalja a külön­böző feladatrendszereket, a hozzájuk kapcsolódó tevé­kenységi formákat. Az egé­4 szét átfogja a tanuláshoz va­ló helyes viszony kialakítása. — A nevelő-oktató mun­kánk fókuszába kerül a tanu­lás. Az a törekvésünk, hogy a diákok ismerjék fel: az ő alapvető kötelességük a ta­nulás; az elméleti és gyakor­lati ismeretek maximális el­sajátítása. A munkához való hozzáállás megalapozása va­lahol itt és ezzel kezdődik. Ennek rendelünk alá minden más célt és eszközt. Ügy érez­zük, hogy törekvéseinket si­került a tanulókkal, szülők­kel egyaránt megértetni. Az intézet beiskolázási kör­zete a megye nyugati része. Az általános iskolákkal jó kapcsolatot alakítottak ki. Ahová meghívják őket, ott részt vesznek a 7., 8. osztályosok szülői értekezle­tein. Az elsősök eredményei­ről értesítik volt iskolájukat. Az általános iskolák igazga­tói az intézetben találkoztak a tantestület tagjaival, ahol kölcsönösen tájékoztatták egymást tapasztalataikról. Az elméleti és gyakorlati képzés mellett odafigyelnek a rájuk bízott gyermekek sze­mélyiségének a fejlődésére. Hogy milyen szakmunkások, emberek lesznek a ma még az Intézet padjait koptató ta­nulókból, az a három év alatt ért hatásoktól nagymér­tékben függ. Az iskolaveze­tés, a tantestület azon fára­dozik, hogy a végzősök a szakmunkás-bizonyítvánnyal magukkal vigyék az önkép­zés. önművelődés igényét; a kollektív szellemet; a dolgoz­ni, alkotni akaró ember bel­ső igényét. A tanítási órák mellett a szakmai gyakorlatokon túl nagyon széles a skálája, ahol a diákok öntevékenyen szélesíthetik ismereteiket. A különböző szakkörök, vetél­kedők, az országos hírű ifjú­sági klub eseményei, a rend­szeres színházlátogatások. a különböző kulturális megmoz­dulások. sportversenyek. a szakma kiváló mestere vetél­kedők, mind-mind jó alkal­l NÖGRÁD - 1980. január 17., csütörtök | Iványi Ödön festőművészt Salgótarjánban nemcsak ké­pei, akvarelljei révén isme­rik. Piktúrájának realisztikus indíttatása, gazdag líraisága, a nógrádi tájhoz és emberek­hez kötődő volta kiállítások hosszú során át vált ismertté a megye határain túl is- Akik Nógrád megyében élnek, azt is tudják, hogy a művész, aki Leszenyén született 1918-ban, s 1943-ban fejezte be tanul­mányait a főiskolán Rudnay Gyula növendékeként, Salgó­tarján nagy átalakulásának volt nemcsak tanúja, de sokat tevékenykedő részese is. A helyi bontakozó képző- művészeti élet egyik fáradha­tatlan szervezője volt más­fél, két évtizeddel ezelőtt. Ily módon is része van a jelen eredményeiben. A megyei könyvtár igazgatójaként, ké­sőbb tanárként, s egyéb funk­ciók lelkiismeretes ellátója­ként pedig a helyi kulturá­lis élet egyik becsült szemé­lyisége mindmáig. Nem utolsósorban említen­dő az a tevékenysége, ame­lyet már több mint két évti­zede folyayiatosan végez a műkedvelő szakköri mozga­lomban, az amatőr képzőmű­vészek legismertebb megyei patrónusaként. A jó szándékú törekvések ellenére az ama­tőr képzőművészek helyzete, tevékenységük megítélése, képzésük, továbbképzésük, szerepeltetésük gyakc rta bi­zonytalan volt az évtizedek során. Időnként Iványi Ödönt is a „dilettánsok támogatójá­nak” nevezték. Ö azonban mindig abban a meggyőződés­ben végezte e munkáját is, hogy jó ügyet szolgál, Thiszen az amatőr képzőművészeti mozgalom, a képzőművészeti szakkörök fontos szerepet töl­tenek be nemcsak a szabad idő eltöltésében, hanem a tá­volról sem túlságosan magas vizuális kultúra fejlesztésé­ben is. „Ráadásul’.’ több, ma már ismert hivatásos képző- és iparművész éppen Iványi Ödön szakkörében jegyezte el magát véglegesen a művé­szetekkel­Hogyan kezdődött? — Szakkört vezetek 1955- től — mondja a művész. — Az első a salgótarjáni úttörő­ház szakköre volt. A bányász képzőművész-szakkör, azaz a salgótarjáni Bányász Mű­velődési Ház képzőművész­köre 1958-ben alakult meg, azóta vezetem. Körülbelül 25 tagja volt akkor a körnek, bányászok, üveggyári festők, csiszolók, acélgyári munká­sok, középiskolások, sőt még két általános iskolai tanuló is, Hibó Tamás és Soós Ká­roly. Ennek a körnek az élete sem volt mentes időnként a bizonytalanságoktól. Például gyakran költöztek egyik helyről a másikra az évtize­dek során. Dolgoztak a régi, patak parti kultúrházban le­vő hajdani TIT-tielyiségben — itt naponként összejöhet­tek —, később a régi katoli­kus kör épületében levő ci­gányklubban, ezután megint visszakerültek a Bányász Mű­velődési Házba, ahol jelenleg is szívesen látják őket­— Most 22 tagja van a körnek, hetenként egyszer, hétfőn délután jövünk össze — tájékoztat a művész. — Jelenleg is van közöttünk bányász, acélgyári munkás, valamely művészeti főiskolá­ra készülő diák, üveggyári dolgozó, újságkihordó, és így tovább. Ha az ember sokáig tanít, megéri —, mint én is —, hogy az apák után a fiá­kat és az unokákat is oktatja majd. Szép folyamatosság ez, s így mindenképpen fiatal marad az ember. így vagyok én ezzel a körrel. A cél sem változik. Mindig is arra töre­kedtem, hogy azoknak az embereknek a szemléletét formáljam, akik kedvtelésből, napi munkájukon túl űzik a képzőművészetet. Tiszteletre­méltó szenvedély ez, s az íz­lésformálásban is nagy a je­lentősége. Hiszen ezek az em­berek szűkebb és tágabb kör­nyezetükre is hatnak tevé­kenységük során- Akadnak olyan körbéliek is, akik au­todidakta módon kívánják el­érni a művészeti alaptagsá­got, vagy művészeti főiskolá­ra készülnek. Hogy néhány példát említsek, járt a mi kö­rünkbe korábban Fábián Gyöngyvér, Hibó Tamás, Lip- ták György, Félegyházi Ká­roly, Szabó Tamás, Máté Ti­bor, akik ma már ismert képző- és iparművészek. Vagy éppen most. végez a főisko­lán Monostori Vologya. A bányász képzőművészkor tagjainak munkáiból évente egyszer, a bányásznap idején kiállítást rendeznek, ame­lyen egy év terméséből ad­nak ízelítőt. Ezt a tárlatot a bányatelepi művelődési ott­honokban, valamint a perem­kerületi kiállítóhelyeken és a járási székhelyeken is vándo- roltatják. Országos amatőr kiállításokon is szerepelnek a kör tagjai, így például Pé­csett, Tatabányán, Dunaújvá­rosban, Özdon. Iványi Ödön a napokban, meghitt házi ünnepségen vett búcsút több mint két évtized után a bányász képzőművész­körtől, amelynek vezetését a kör hajdani tagja, Hibó Ta­rnál grafikusművész vette át. És ezzel vége a kapcsolat­nak? — Egyáltalán nem — mondja Iványi Ödön- — Ez­után is segítek a körnek, ha szükségét látják. S az amatőr képzőművészek megyei stú­dióját tovább vezetem. — tóth — Telefonfülke — kis hibával Helyszín: Balassagyar­mat. A modern, szép te­lefonfülke helye a föpos- tával szemben. A XX. század vége felé a technikai alkotásaink talán egyik leggyakoribb- ja, legszükségesebbje a Bell-féle telefon. Nehe­zen tudnánk nélküle meg­lenni, intézni ügyes-bajos dolgainkat. Városunkban is van erre nem egy mód és lehetőség. De a szóban forgó fülke apróbb bosz- szantásokra ad okot. Si­etek kijelenteni, nem min­denben a postaműszak okolható. Egyeseknek (vagy sokaknak) kulturál­tabban és emberhez mél­tóan' kellene viselkedni. Es mindjárt szögezzük le: figyelmeztessük a rend. bontókat, a közvagyon rongálóit, hisz’ mindnyá­junk zsebére megy. Meg különben is! Amiről most konkrétan szólni kívá­nok, a telefonfülke ajtaja, amely körülbelül fél éve nem zárható. Így az utca zaja nem teszi lehetővé a beszélgetést. Ha egyik kézzel fogjuk az ajtót, odafagy a kéz. de hová te­gyük a kézben levő cso­magokat? (A kisasztalt illetéktelenek leszerel­ték). A padlózat csupa la­tyak. Igaz, bent a postán is akad fülke, de az éjjel zárva van. Kérjük a postaműsza­kot, szíveskedjenek az aj- tót zárhatóvá tenni. Ész­revételemet közérdekű jelzésnek szántam (ezt már szóban is megtettem), mindannyiunk érdeké­ben! sós— Január 17. csütörtök: 2. műs or: 21.15; Tojásrántotta francia film mat, lehetőséget kínálnak • fiatalok látókörének szélesí­tésére. Nem kis dolog, hogy az intézetben 10 000 kötetes könyvtár áll a tanulók ren­delkezésére, s mind a 847 is­kolás tagja a könyvtárnak. — A tárgyi feltételeink nem a legjobbak. A 15 tan­teremben délelőtt, délután folyik az oktatás. Nincs tor­natermünk, a testnevelési órákat a városi sportcsarnok­ban vagyunk kénytelenek megtartani. Sokszor úgy érez­zük, hogy a túlzsúfoltság már-már akadályozza a jobb, eredményesebb nevelő-okta­tó munkánkat — panaszko­dott az igazgató, majd biza­kodva hozzátette: — Két év múlva kapunk egy 70 sze­mélyes tanműhelyt, ami ja­vítja jelenlegi helyzetünket. — Itt, az iskolában folyik az elméleti képzés. S hogyan oldják meg a gyakorlati ok­tatást? — A termelőegységeink­ben. Az első és második osz­tályosok gyakorlatát nagy­részt a mi állományunkban levő szakoktatók végzik. A harmadik osztályosok külön­böző szakmunkások mellett dolgoznak. Nehezíti nevelő­munkánkat az az objektív feltétel, hogy tanulóink 70 vállalatnál, üzemben végzik gyakorlatukat — állapította meg tárgyilagosan az iskola igazgatója. X diákok egy része komoly áldozatot hoz azért, hogy ta­nulhasson. Sokan naponta órákat utaznak, reggel korán kelnek, este későn érkeznek haza. — Nagy a beiskolázási kör­zetünk. Kollégiumunk nincs. Azt a 40 tanulót, aki végképp nem tudja megoldani a be­utazását, a városi kollégium­ban helyeztük el. Könnyebb lesz a helyzetünk 1982/83-ban, mikor elkészül a 200 szemé­lyes szakmunkás-kollégium. A következő lépés, ez már a hetedik ötéves tervben, egy új iskola — mondta bizakod­va Szabó István. — Hogyan készülnek a ju­bileumra? — A következő, 1980/81-es tanévet ennek a jegyében tartjuk. Nagyon sok rendez­vény szerepel majd a jubileu­mi programban. A balassagyarmati szak­munkásképző iskolát a túl­zsúfoltsága ellenére igazi otthonuknak tekintik a ta­nulók. Hogy jó szakmunká-' sok, emberek legyenek, ket­tőn áll. Nem elég csak a ta­nári karnak akarni, a diá­koknak is ezt kell tenni. Az intézetben a tanárok meggyő­ző szavainak hatására a diá­kok egyre inkább felismerik sajá't boldogulásuk kulcsa: a tudás és a munka. Sz. F.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents