Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)
1980-01-15 / 11. szám
/ ir»(P«y még? erorigádok nagy évei Kétszer is visszakérdezem a számokat Hegyes Ferenc üzemvezetőtől, mert hitetlen tanrískodom: — Tényleg, ilyen eredményeket értek el néhány esztendő alatt? Bólintá* a. válasz, s az elébb elmondottak újbóli felsorolása : — Az V. ötéves terv első esztendejében 2742 tonna termék hagyta el a szalagedzőt, múlt év december 31-én pedig egész pontosan 6287,5 tonnás teljesítményt regisztrálhattunk. Ez — folytatja — durván 225 százalékos növekedés. amelyet változatlan kariacitással, kevesebb létszámmal értünk el. De még: hetvenben az az egy főre jutó készárutermelés csak száz- kilencven kiló volt napjában. tavaly meg már 415 kiló. Ugye. ragyogó teljesítmény? — Most dicsekszik — kérdem. — Ugyan, menjen már! — legyint. — De, ha dicsekednék is, nem jogosan tenném. ..? És mást is mondok: ha ebben az országban mindenütt így csinálnák, ahogy mi, semmi baj nem lenne. Mert mi nem vártunk KB- határozatra, felsőbb utasításra! Mi magunktól cselekedtünk okosan, ésszerűen, mert láttuk: sokkal többre is képesek vagyunk. Csak hát, nem tudom, megéri-e ez a nagy erőlködés? — Miért? — Mondom: ugyanazzal a gyártókapacitással, kevesebb létszámmal, plusszműszak ■ nélkül értük el, hogy — egy másik példát mondok —: 1977-ben pántolószalagból naponként még csak 4,2 tonnát adtunk ki,* a következő évben már 7,6-ot, tavaly pedig „felvertük a mércét” 12,3-ra. Rengeteg újításunk volt. Igen- igen jelentősek, sok pénzt megtakarítottunk, az energiáról nem is szólva, aztán, hogy az olajos hőkezelésről áttértünk a levegősbe, hárem év alatt egy kemence teljesítménye 290 százalékkal növekedett. Csak hát, úgy veszem észre, nem sokkal különböztetnek meg minket azon üzemektől, ahol növekvő létszámmal, meg túlórával sikerült csak „emelni a plafont”. Az én embereim alig egy forinttal, forinthússzal keresnek többet a sikertelenebbektől. Mert szép, szép az erkölcsi elismerés, de minden termelési tanácskozást nekem is rossz csak egyszérű köszönettel zárni. Mert azért tudja. .., no, nem azért, de . .. pénzből él a magyar. S az az ötven meg, aki itt a Komarov és a Bajkál brigádban dolgozik, hát igencsak többet érdemelne. — Ne paprikázódjon már fel. Elismerték már sok alkalommal. — Én, meg az idegesség?! Ne higgye! Idén meg tavaly is sokkal nyugodtabb voltam, mint azoknak előtte. Mert láttam, milyen -sikerekre képesek a két brigádban dolgozók, s túltettem magam a hosszas meditációkon, melyek az elkövetkezendő esztendő jelentősen megnövekedett tervszámai miatt majdnem kórházba juttattak. Mert minden évben azt hittem: a húrt már nem lehet tovább feszíteni. Egyszerűen képtelenségnek tartottam, hogy — megint ismétlem — kevesebb létszámmal, azonos kapacitással... És még többet és még többet. De aztán rájöttem; igaz, számtalan álmatlan éjszakámba került, fel-fel is keltem, s kérdezte az asszony, mi bajom? Semmi ! — nyugtattam meg, csak valami az eszembe jutott. Olyan, ami ha megvalósul, mindegyikőnknek jó lesz ott az üzemben. — Csak bele ne zavarodj egyszer! — mondta. — S most az egészsége? — Jó — néz rám. — Csak néha a szívem... — Nem az itteniek miatt?! — Nem, bár ebből is lehetne. Két évem van hátra a nyugdíjazásig, s én, vén bolond, szinte presztízskérdést csinálok abból, hogy az általam irányított üzem addig is a sikeres üzemek között tar- tódjon nyilván. — Tudják még fokozni tovább is a munkaintenzitást? Legyint egyet Hegyes Ferenc: — ... Higgye el! De sok év Áz épülő, szépülő Tbiliszi Tbilisziben, a grúz fővárosban évente több mint félmillió négyzetméternyi új lakást adnak át. Új gyorsforgalmi utak és metróvonalak is épülnek, s bővül a szolgáltató- hálózat. Az építkezések sok gondot okoznak a grúz építészeknek, mivel különös figyelmet fordítanak a város ősi arculatának megőrzésére. A múlt és a jelen összehangolása, az új épületek beillesztése az ,ósi város hangulatos utcaképebe, a változatos domborzati viszonyok figyelembevétele — ez mind a grúz építészek napi feladatai közé tartozik. A város közlekedési gondjainak megoldása sem könnyű. Az építés mellett nagy figyelmet fordítanak Tbiliszi, az ősi Tiflisz történelmi emlékeinek helyreállítására is. A régi várfal, a kupolák, a bástyatornyok a város történelmének tanúi. Rendszeresen folynak a feltárások is; nemrégiben bukkantak rá néhány kisebb föld alatti teremre, nyitott amfiteátrumra, régi szoborcsoportra. Tbiliszibe a világ minden tájáról érkeznek turisták. Nemsokára megnyílik az az ősi kert, ahol szökőkutak, vízesések kőzett gyönyörködhetnek majd a látogatók a trópusi növényparkban. A turisták örömére a kertben hang- és fényjáték ismerteti meg majd az érdeklődőket Grúzia fővárosának történetével. Kötöttáru exportra végén hittük azt, hogy már nincs tovább. Hogy okoskodásunk, teljesítőképességünk határára értünk. És mégsem! Ma is azt mondom, hogy a brigádok ilyen arány ' teljesítését is lehet fokozn. Vannak még tartalékaink. — Azt mondják, ezek szinte mind az ön „kiokoskodásának” eredményei. — Meglehet. De mit sem érnének, ha nem lenne ilyen kitűnő ez a két sikerbrigád. Emberi megértés, hozzáállás nélkül semmi lenne egy szuperszervezési rendszer is, mondom ezt példaként, s il. lusztrálva az itteniek jó munkamorálját. Minden dicséretet megérdemelnek! — Tonnaszámaik szépek. És a minőség? — Nézze. Nálam minden adat naprakész, úgyhogy írhatja: hetvenhétben a hőkezelt termékeink húsz százaléka nem volt alkalmas, hogy készáruként eladhassuk, a rá következő esztendőben ezt az arányt már kilenc százalékra csökkentettük tavaly, meg az egész alig volt öt százalék. — Mindez vállalaton belül történt. S kiküldött termékeikre volt-e minőségi reklamáció? — Volt. de kevés... Példaként, a Libanonba kiküldött redőnyrugóinkat igen köny- nyű volt rossznak minősíteni a beépítés után, mikor ott éppen csak szaporán tartottak a nagy harcok lőttek, bombáztak. Mindegy — elismertük a mi hibánknak. Bár annyira odafigyelünk, hogy iszonyúan elenyésző hányad lehet csak, amire „visszakopogtatnak.” — Meddig tartanak még a Komarov és a Bajkál sikerévéi? — Ez nemcsak rajtuk múlik. A múlt évben is nyolcmillió forinttal többet tudtunk volna termelni, ha lett volna kéznél anyag. S most is, hogy vagyunk? Az első negyedévre csak hetvenötnyolcvan százalékos rendelési „leterheltséggel” rendelkezünk. Ha ezeken a vállalati belső gondokon túl tudjuk tenni magunkat, nem fáj cseppet sem a fejünk. — És a szívé sem? — Talán, De ez nem érdekes. Most az izgat, ’ hogy nyolcvanban a múlt évinél majdnem tizenkét-tizenhárom millióval kell többet termelnünk. 6958 tonna a tervünk, — Meglesz-e? Visszakérdez: — Mit gondol? Mi hetvenkilenc harmadik negyedévétől már nem azon törtük a fejünket, hogyan lehetne még többet — jobban...? Ötvennyolc éves szeme huncutul kacsint egyet.. Karácsony György „...Minden rajtunk múlik Kongresszusi irányelvekről a ZlM salgótarjáni gyárában VI A ZIM salgótarjáni gyára öntöde I. és a tisztítóműhely nyesen teljesítik kitűzött feladataikat. A hat szocialista MSZMP XII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 35. felajánlásként vállalta, hogy 0,5 százalékkal csökkenti a plusz 8 óra társadalmi munkát végez, amely nagyrészt a ség. A LAMPART ZIM salgótarjáni gyárában két esztendeje tart az öntöde rekonstrukciója. Ha elkészül a 140 milliót meghaladó beruházás, dolgozni kezdenek az olasz, a dán, az amerikai homokozó, formázó-öntő gépek, a teljesítményük egyszerre tizenkétezer tonnára ugrik. A gépek már helyükön állnak, külön- külön próbálgatják is valamennyit. Néhány hónap múlva munkába lendül az egész automata rendszer. Így aztán, amikor az alapszervezet taggyűlésén Sándor Miklós párttitkár — az elmúlt hónapokban művezetőből üzemvezetővé „lépett elő” — a kongresszusi irányelvekről szóit, és a termékszerkezet korszerűsítésének, a verseny- képes, a gazdaságos termelés lehetőségeit kutatta, mindjárt utat talált a párttagokhoz. Nem az irányelveket vitatták, hiszen megállapításait helyénvalónak találták az öntöde munkásai. Olyannyira, hogy mindjárt hozzátették saját munkájuk, üzemük jó és kevésbé jó tapasztalatait. Elismeréssel, de minden önhitség nélkül nyugtázták, hogy jó esztendőre nézhetnek vissza. Bandur Mihály, az öntödei gyárrészleg vezetője magyarázta: — A népgazdasággal szinte együtt nőtt, fejlődött a gyár. Az öntöde rekonstrukciója itt zajlik a szemünk előtt hónapok óta. Üzemet korszerűsíteni és dolgozni nem könnyű, de lassan túl vagyunk rajta... Ami meg az elmúlt évet illeti, soha rosszabb ne legyen! Amit vállaltak, rendre elvégezték a melegüzemben, szervezett, fegyelmezett munkával. Milliókban mérik a megtakarított anyagot, energiát is. Ám, ha dolgozni kezdenek az új gépek, a feladat is több lesz. Az ötvenmillió helyett szózhai-mincmilliós a terv. Folyamatosan korszerűsödik a termékszerkezet, olyan öntvényeket készítenek, amilyeneket még soha. Az öntödében sokat várnak az új beruházástól, de nem titkolták, aggodalmaikat sem. — IGAZ, AZ ÜJ technika mind kisebb területre szorítja a nehéz fizikai munkát. A korszerű gépek azonban hozzáértést, becsületes" helytállást követelnek mindannyiunktól. Mert gondoljuk csak meg, elég egyetlen elhibázott mozdulat, és kárba mehet az egész napi termelés — mondotta Sándor István öntödei anyagnormás. A taggyűlésen az alapszervezet titkárának választották. Hogy a bajt elkerüljék, már eddig is tettek egyet-mást a gyáriak. — Mi tulajdonképpen szerencsés helyzetben vagyunk — kezdte Flaskai Károly melegüzemi technológus, az alapszervezet egyik pártcsoportjának vezetője. — Az új technika, technológia nemcsak megköveteli, lehetővé is teszi, hogy jobban dolgozzunk, tanuljunk ... Annak idején a melegüzem minden dolgozóját megkérHányadik sebességgel? \ Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyáregy- iégéből a termékek hatvan százalékát exportálják. A Szovjetunió, Csehszlovákia, Mongólia és az NSZK vásárol a felsőruházati cikkekből. Gyorsan száguld az autó, vezetője, függetlenül az útviszonyoktól fittyet hány a veszélyre, nem gondol a kocsi állapotára^ teherbírására. Ugyanakkor a másik kocsi vezetője belátja, hogy az ér„a lassabban, de biztonságosabban” vezetés ég a becsületes munka. Még sok híve van a meny- nyiség mítoszának, mert azt hiszik: ez a haladás egyedüli mércéje. Napjaink eredménytelem nélküli hősködés nem tartó és erőgyűjtő programjávezethet célhoz. Olyan sebességgel hajt, ahogy a körülmények követelik, így célba éréséhez legkisebb a kockázat és legnagyobb az esély. A példa jelenlegi gazdasáról pedig azt mondják: egyhelyben topogás. Természetesen mindenki örülne annak, ha az intenzív gazdasági építés növekedési ütemét a negyedik sebességbe lehetne gi és társadalmi életünket is kapcsolni és mondjuk öt év szimbolizálhatja. — Az ország mai helyzetében — mondotta Kádár János a minap a paksi atomváros építői körébén — minden erőfeszítést arra kell összpontosítanunk, hogy megőrizzük eredményeinket, hogy majd biztos alapokon gyür- kőzhessünk neki új, nagy terveink valóra váltásának. Ez napjaink reális programja. Mégis elképzelhető, hogy sokak számára a mindennapi életben szimpatiku- sabb az olyan autóvezetői magatartás, amelyik nagyobb sebességgel, kisebb felelősség- séggel. alatt érhetnénk el mindazt, amiért most tíz-húsz évig kell keményen és okosan dolgoznunk. Mai körülményeink között céljaink lassabban, kevésbé látványos erőgyűjtés közepette érhetők el, de inkább ezt vállaljuk, hogy a biztonságos úton maradjunk, minthogy egy váratlan karambol folytán az árokban kössünk ki. Szó sincs arról, hogy az eredmények őrzése, az erőgyűjtés mozdulatlan állapot, vagy helyben futás lenne. Most is haladunk — megfelelő, biztonságos sebesgel száguld. Pedig most éppen 'nem a kilométerek, vagyis a mennyiség hajszolása a célravezető, hanem a megfontolt, körültekintő irányítás Sokat kell tenni az elkövetkező években azért is, hogy az eddig elért szinten tudjuk kielégíteni a lakosság reális igényeit a szociális ellátásban, az egészségügy, a kultúra és az oktatás területén, az áruellátásban, a lakásépítésben a környezetvédelemben, a turisztikában, az életmódban. .. A racionális szinten- tartás nem fogyást jelent, hanem a meglevő értékeink megőrzését: létrehozni, gazdagítani, teljesebbé tenni azéletet, különben hátralépünk, visszakanyarodunk. Ameny- nyiben programunk a puszta helyben topogást hirdetné, akkor nem tenne mást minthogy megengedné: az eddig felhalmozott javakból, eredményekből, vívmányokból éljünk, anélkül, hogy ehhez hozzátennénk valamit. Haladva, javainkat gazdagítva akarunk élni és dolgozni, hogy semmit ne veszítsünk, semmit se herdáljunk el abból, amit már gyűjtöttünk, megszereztünk. Beruházunk és fejlesztünk, de mindezt a népgazdasági egyensúly megteremtésének ügyében, nem általános visszafogó gazdaságpolitikai gyakorlattal, hanem a termelés ütemének differenciált mérséklésével, az elérendő szocialista célok feladása nélkül. szocialista brigádjai eredmé- brigád közel száz tagja az évfordulója tiszteletére pót- selejtet és minden brigádtag termelést elősegítő tevékenydezték, ki akar majd az új gépsoron dolgozni. Háromszor annyian jelentkeztek, mint amennyire valójában szükség volt. Végül is kialakult a szükséges létszám. A vállalkozó szellemű munkások jó í néhány hónapja tanfolyamokon ismerkednek az új gépekkel. Gyakorolják, mit is kell majd csinálniok, ha dolgoaii kezdenek az automata gépeken. Flaskai Károly Dániában járt „gépnézőben”. Most egyike azoknak, akik segítik a művezetők, a gépmunkások felkészítését. — Az már egészen bizonyos, hogy a maga területén mindenkinek egy kicsit többet kell tennie — rnérte fel helyzetüket Bolka József formázó psoPjprtvezető, a műhelybizottság titkára. — A munkafegyelemmel nincsenek nagyon nagy bajok, azért javítanivaló akad ... Az importanyagokkal meg akkor takarékoskodnak a legjobban, ha egyre kevesebb a selejtes termék. S erre bizony különösen ügyelni kell az új technikánál... Ezért a szakszervezeti bizottság most csoportos beszélgetéseket szervez az öntödében, ahol a kongresszusi irányelvekről váltanak szót a munkásokkal. Mert ahogy Balka József mondta, a kongresszusi irányelvekben megjelölt feladatok végrehajtása nemcsak az ötvenhárom párttagnak ad munkát, hanem az öntöde majd háromszáz dolgozójából valamennyinek. Nem is keveset. Az öntöde egyrészében a régi módon dolgoznak, a másikban indulásra készek az új gépek. A munkában, a jövedelemben mutatkozó különbségek, várhatóan felborzolják majd a kedélyeket. A pártalapszerve- zet ezért arra ösztönzi a gazdasági vezetőket, a munkakörülmények javításával együtt finomítsák tovább az anyagi érdekeltség elvét és gyakorlatát. Az járjon jól, aki becsülettel dolgozik, legyen az a régi, vagy az új technikával. — Az öntöde korszerűsítése nem kevés pénzbe kerül. Be kell bizonyítanunk, hogy jól sáfárkodtunk a ránk bízott forintokkal — magyarázta Sándor Miklós. — Mert a drága gépek annyit érnek, amilyen lelkiismeretesen, amilyen hozzáértéssel dolgozunk majd rajtuk. Végül is minden rajtunk múlik! IGAZ, EL KELL FELEJTENI jó néhány olyan munkafogást, amelyeket évtizedek óta gyakoroltak, amely beleásta magát az öntő munkások pórusaiba, mint a fekete homok. Sok mindent másképpen kell végiggondolni és tenni is. A taggyűléssel mindez csak elkezdődött... r. G. NÓGRÁD — 1980. január 15., kedd /
