Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)

1980-01-15 / 11. szám

Világ orole+óriai egvesölietekJ NOCRAD AZ MSZMP NOGRAO MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXVI ÉVF., 11. SZÁM ARA: 1,20 FORIN1 1980. JANUÁR 15., KEDD ■ --­■ Méltóak pártunk, dolgozó népünk bizalmára és szeretetére Ünnepi munkásőr-egységgyűlés Salgótarjánban és Hagybátonyban A Kun Béla nevét viselő salgótarjáni városi munkás­őrség tagjai a gyárak, üze­mek, párt- és gazdasági ve­zetői, szocialista brigádveze­tők. szülők, feleségek és hoz­zátartozók, a társfegyveres testületek küldöttei előtt va­sárnap a József Attila Műve­lődési Központban megren­dezett ünnepi egységgyűlésü­kön adtak számot az elmúlt év munkájáról, az idei esz­tendő feladatairól. Részt vett az ünnepi egységgyűlésen Skoda Ferenc, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára. .Ott volt Készéi Fe­renc, 1919-es vöröskatona, a munkásőrség alapító tagja. Cziprok Zoltán, a salgótarjá­ni városi pártbizottság cso­portvezetője köszöntője után Godó János, az egység pa­rancsnoka adott számot a sal­gótarjáni munkásőrök elmúlt évi tevékenységéről. Hangsú­lyozta, hogy az egység mun­kásőr- és parancsnoki állo­mánya becsületes helytállást tanúsít az építőmunkábán, a közéleti és a munkásőri fel­adatok teljesítésében. Az egység erkölcsi-politikai, fe­gyelmi helyzete jónak mond­ható. Az állományban szolgá­latot teljesítő munkásőrök a korábbi évekhez hasonlóan eleget tettek a munkásőri pártmegbízatásuknak, önként vállalt kötelezettségeiknek. Bővültek politikai, szakmai ismereteik. Helytálltak a gazdasági építőmunkában, élenjártak a párthatározatok végrehajtásában. A munkás­őrök az éves kiképzési ter­ven felül több politikai ren­dezvényen, megmozduláson is részt vettek. Ebben az év­ben tovább nőtt a kiképzés társadalmi jellege, elérte a 86,6 százalékot. Az egység szo­cialista versénymozgalmában, amelynek az volt a célja, hogy elősegítse a kiképzés eredmé­nyességét, a szolgálati fel­adatok fegyelmezett ellátá­sát, ösztönözzön a munkahelyi példamutatásra, erősítse a szocialista emberre jellemző erkölcsi tulajdonságokat, a személyi állomány 98 száza­léka vett részt. Értékelte a parancsnok a szocialista verse'nymozgalmat, Pótösszeírás: az illetékes tanácsokon Befejeződött megyénkben a népszámlálás Lényegében a hétfői nap­pal befejeződött megyénkben is — országosan negyedikként — a január másodikén kez­dődött népszámlálásinak azon szakasza, amely során a hely­színi összeírásokat végezték. Ennek gyors tapasztalatairól érdeklődtünk Jessze Károly- tól. a Központi Statisztikai Hi­vatal Nógrád megyei Igazga­tósagának vezetőjétől. — A népszámlálás a lakos­ság körében január 14-én be- femződött. A községekben és a városokban a számlálóbizto­sok zöme az összeírt anyag felülvizsgálatával, rendezésé­vel és a számláíókörzeti ösz- szesítővel elkészült. A felül­vizsgálok az ellenőrzött anya­got átadják a községi, városi népszámlálási felelősöknek, akik elkészítik az összesítő­ket. Hadd mondjam el, hogy ismételten fölhívjuk a lakos­ságot: akik bármilyen ok mi­att nem vettek részt a nép- számláláson, jelentkezzenek pótösszeírás céljából a lakó­hely szerinti illetékes taná­cson. — Milyen hangulat jelle­mezte az összeírást és mi lesz a sorsuk az adatoknak? — Egészében véve jó han­gulatban zajlott le a mintegy 1300 összeíró által végzett munka. Fegyelmezetten, szer­vezetten látták el feladatu­kat. E hét péntekén készül­nek e] az összegyűjtők és 24- én adunk gyorsjelentést. Azok, akik a megyeszékhely lakosai, és valamilyen oknál fogva kimaradtak az .össze­írásból, szombaton 8—12, hét­köznap pedig 8 és fél öt kö­zött a városi tanács föld­szint 1-es szobájában vehet­nek részt a pótösszeíráson, vagy a KSH népszámlálási irodájában (Salgótarján, Al­kotmány út 4.) kell megjelen­niük e célból. Mint az MTI közölte, az összeírások alapján már feb­ruár első napjaiban gyorsje­lentést ad közre a KSH az or­szág népességének számáról, összetételének legfontosabb adatairól. Az év közepére vár­ható, hogy már a községen­ként! részletezések is megje­lennek. majd az idei feladatokat hangsúlyozta. Azt emelte ki, hogy a kiképzés és a kommu­nista nevelő munka területén, a munkahelyeken és a szolgá­latban egyaránt legyenek méltóak a pártmegbízatáshoz, dolgozó népünk bizalmához és szeretetéhez, a munkásőr- esküben foglaltakhoz. Min­den erővel azon munkálkod­janak, hogy eredményekben gazdag, a jól végzett munka tudatával álljanak a párt XII. kongresszusa elé, s mél­tóan ünnepelhessék meg ha­zánk felszabadulásának 35. évfordulóját. Ezután parancsok ismerte­tésére került sor. Skoda Fe­renc, Péter Balázs, Medved Károly és Godó János hat Ki­váló parancsnoki, tizenkilenc Kiváló munkásőri kitüntetést nyújtott át. A 20 éves „A ha­za fegyveres szolgálatában” három, 15 éves szolgálat után huszonnégy, 10 éves szolgá­lat után tizenhat fő kapta meg a kitüntetést. A munkáról szóló beszámo­ló, a munkáért !áró elismeré­sek után ünnepélyes pillanat következett. A csapatzászló előtt 26 esküt tevő munkásőr sorakozott fel és a vezény­szó után elhangzott: „Én... esküszöm..Csend volt a te­remben, amikor a leszerel ők és a tartalékállományba vo­nulók nevében Vincze Géza átadta a fegyvert az új mun- kásőmek, Gyuris Józsefnek: „Átvettem a fegyvert, hogy őrizzük vívmányainkat úgy, mint elődeink tették. Kitün­tetés szerszámmal és fegy­verrel védeni a hazát, szoci­alista vívmányainkat. Ebben ránk a párt, dolgozó népünk mindénkor számíthat”. Úttörők, harsonával, csa­patzászlókkal, virággal, ked­ves szavakkal köszöntötték az ünnepi egységgyűlést. Medved Károly a megyei és a városi pártbizottság nevében tiszte­lettel és elismeréssel szólt a munkásőrök áldozatkész te­vékenységéről, akik szabad idejük egy részét arra fordít­ják, hogy elsajátítsák a fel­adatuk ellátásához szükséges politikai, katonai, harci is­mereteiket. Az ünnepi egységgyűlés az Intemacionálé hangjaival ért véget Ünnepélyes külsőségek kö­zött a nagybátonyi Bányász Művelődési Ház nagytermé­ben ugyancsak vasárnap tar- (Folytatás a 2. oldalon.) A kongresszusi munkaver­senyben vállalt pluszkötele­zettségek teljesítéséhez nagy­mértékben hozzájárul a Rá­kóczi Nyomda pásztói üzemé­nek kikészítőüzemében dolgo­zó komplex szocialista bri­gád, amelynek tagjai az ügy­viteli nyomtatványok köté­szetét végzik. Munkájukhoz korszerű berendezéseket is igénybe vesznek, így nemré­giben programvezérlésű, mág­neskazettás vágógépet helyez­tek üzembe, mely tizedmilli- méter pontossággal, gyorsan, kiváló minőségben teljesíti feladatát. Képünkön Horváth Árpád a hazánkban még rit­kaságszámba menő berende­zéssel. A fiatal szakember a nyomda törzsgárdatagjai kö­zé tartozik- Az elmúlt tíz esz­tendő alatt bizonyított, szor­galmas munkáját november 7-én Kiváló dolgozó kitünte­téssel is elismerték. — kulcsár — Rugalmas alkalmazkodás a változásokhoz Nagyobb szerepet a közönségszervezőknek a társadalmi kapcsolatoknak Elfogadták a moziüzemi vállalat idei munkatervét A Nógrád megyei Moziüze­mi Vállalat salgótarjáni köz­pontjában hétfőn tartották meg azt az értekezletet, me­lyen a vállalat idei filmfor- galrhazási és gazdálkodási ter­vét vitatták meg. Kiss Imre, a moziüzemi vállalat igazga­tója elöljáróban ismertette az elmúlt esztendő tervteljesíté- sének legjellemzőbb adatait. A vállalat annak ellenére, hogy nem érte el a megelőző év országosan magasan ki­emelkedő színvonalát, ered­ményesnek tekintheti tevé­kenységét, hiszen a Kiváló Vállalat cím elnyerésének alapmutatóit túlteljesítette, s több tízezer forinttal növelte árbevételét. Ugyanakkor je­lentős sikereket ért el társa­dalmi kapcsolatainak fejlesz­tésében, a községi tanácsok egy részével, az MHSZ-szei, SZMT-vel, Hazafias Népfront­tal, KISZ-szel termékeny együttműködést alakított ki. Ez jól mutatkozik meg a kü­lönböző sorozatok, a társadal­mi megmozdulásokhoz kap­csolódó vetítések látogatott­ságában. Ma már a megyét behá­lózzák az iskola- és óvoda- mozi-előadások. Valamennyi hasznosan szolgálja a gyer­mekek tanulmányait, érdeklő­désük, ízlésük formálását- A magyar és szovjet filmek for­galmazása — országos szak­mai vélemény szerint sem, fő­ként a bemutatott művek műfaji, tematikai tulajdonsá­gai okán — a kívánt színvo­nalon nem jelentett könnyű feladatot; a vállalat a köz­ponti előírásokat mégis — bár előző évi kiugró eredmé­nyeikhez képest alacsonyab­ban — túlteljesítette. Hason­ló a helyzet a preferált és A kategóriájú, azaz eszmeileg és művészileg fontos filmek for­galmazásában. Jó a nemzeti­ségi arány; körülbelül 50—50 százalékban forgalmaztak né­pi demokratikus és kapitalis­ta országokból származó fil­meket mozijaink. A filmszínházak vetítési körülményeit körültekintően — körülbelül 3 millió forint értékben — fejlesztette a vál­lalat. Kiemelt feladatai közül a kazári vetítés megkezdése, valamint a salgótarjáni me­gyei művelődési központ bi­zonyos berendezéseinek kor­szerűsítése. A moziüzemi vállalat teg­nap elfogadott idei terve a realitásokból, megyénk tele­pülésszerkezeti adottságaiból, az eddigi eredményekből ki­indulva fogalmazza meg az idei terveket. A mozijegye* árának 52 százalékos korábbi emelése megköveteli, hogy a vállalat fokozottabb figyel­met fordítson a sorozatvetíté- sekre, társadalmi kapcsolatai­nak, együttes cselekvéseinek fejlesztésére, valamint a kö­zönségszervezők tudatosabb, rugalmasabb foglalkoztatásá­ra. A * pénzügyi — pontosan később meghatározandó — tervek teljesítése mellett fon­tos feladata az 550 főt foglal­koztató közösségnek, hogy közművelődési feladatait is a társadalmi igényeknek meg­felelően lássa el. Ezt temati­kus sorozatok, ankétok, film­klub- és filmbarátköri vetíté­sekkel kívánja végrehajtani. A tervtárgyaló értekezlet résztvevői elismeréssel szól­tak a vállalat munkájáról, kritikai észrevételeik a köz- művelődési tevékenység szín­vonalának emelésére vonat­koztak. Például több közön­ség-alkotó találkozó rendezé­sét, az értelmiség hatéko­nyabb bekapcsolását, a mozi­üzemi dolgozók filmművé­szeti műveltségének, ízlésé­nek növelését igényelték. Mindezek a kívánalmak össz­hangban állnak a vállalat tö­rekvéseivel. Téli tömegsportnap Eresztvényben Vasárnap háromezernél több résztvevővel nagy sikerű téli tömegsportnapot ren­deztek Eresztvényben. A szik­rázó napfény, a kitűnő hóvi­szonyok kicsalogatták a vá­ros apraját-nagyját Salgótar­ján környékére, ahol a fia­talabbak versenyszerű küzde­lemben gyarapíthatták pontja­ik számát az Edzett ifjúságért mozgalomban. (Képes ripor­tunk a 7. oldalon).

Next

/
Thumbnails
Contents