Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)

1980-01-11 / 8. szám

Mondjuk Lajos akkor már huszadik éve dolgozott ész­revétlen azon a helyen. Ész­revétlen, mert jól. Még ak­kor sem ágált ha nem volt anyag, hanem ötletekkel pró­bálta kihúzni a műhelyt a pácból. Amikor szakszervezeti vá­lasztáskor valaki bedobta a nevét, tulajdonképpen min­denki elcsodálkozott, hogy eddig nem jutott eszébe sen­kinek. Egyhangúan válasz­tották meg bizalminak. Mond­juk ettől kezdve munkaidő­ben és munkaidő után a kö­vetkező témákkal foglalko­zott: meghallgatta az üdü­léssel kapcsolatos kérdése két (többek közt: Smoncza három törvénytelen gyerekét is feltüntette a jelentkezési lapon, csakhogy családos be­utalóhoz jusson. Sármány vi­szont még sohasem volt szak- szervezeti üdülésen — meg­jegyzés: soha nem is kért beutalót); kivizsgálta a beje­lentést, miszerint a műveze­tő, Fáj ront megcsipkedte a takarítólányt (mellesleg a nőbizottság aktíváját — meg­jegyzés: a csipkedés igaz ugyanis a lány munkaidőben az öltöző padján aludt, s szó- longatásra sem ébredt fel); utánanézett. Borz indokoltan kapott-e nagyobb prémiu­mot, mint Spindulác (igen, bár indoklásul a munkaügy azt mégsem írhatta be, hogy Borz minden hétvégen ott sürgölődik az üzemvezető házépítkezésén). Mondjuk Lajos a munka- védelmi felelősi megbízatást már csak úgy. menet közben kapta. Mire magához tért, ■már poroltókat töltött éles­Epekő re, körleveleket fogalmazott, avagy az újonnan belépő dol­gozókat világosította fel, akik igaz, hogy kivülrői fúj­ták „A mozgó daru körzeté­ben tartózkodni tilos!” és egyéb jelmondatokat, de ar­ról fogalmuk sem volt, hol találhatók a szerelőaknák. Arról nem is beszélve, hogy ebben az üzemrészben a da­ru nem mozoghatott, tudni­illik nem is volt Amikor ők is bekapcsolód­tak az „Egy üzem, egy óvo­da” mozgalomba, Mondjuk természetesnek találta, hogy szabad szombaton öltözőszek­rényében egy cédula az Edénkért nevű óvoda kerí­téséhez invitálja, amelynek újjávarázsolását Mondjuk ne­vében a kerület élenjáró ak­tívái vállalták. Az olyan apróságok fel- sem tűntek neki, hogy tás­kájából — miközben regge­lijét csomagolta ki — cédu­la került elő, mellette pedig a testvérbrigád naplóját ta­lálta. A kedves hangú levél arra kérte, szeiezze be Czefre Sebő, az ismert író bejegyzését, miszerint f. hó 26-án a brigád meghívására az üzem — egyébként még csak tervekben szereplő — klubjában nagy sikerű író­olvasó találkozón vett részt, amelyen megvitatták a má- riabesnyői vész hatását az antifeudális parasztmozgal­mak radikalizálódására, kü­lönös tekintettel a reformá­ció hollandiai szárnyának tevékenységére. Mivel Mond­juk ugyanazon a lakótele­pen lakott, mint a Mester, ez különösebb erőfeszítést nem jelenthetett a számára. Amikor immár hónapok óta különös fájdalmak erő­södtek az oldalában, fele­sége unszolására végül is elment orvosi kivizsgálásra, ami hetekig elhúzódott. A laboreredményt például nem tudta megvárni, mert hiva­talos volt arra a tanácsko­zásra, amelyen a kerület ki­váló aktivistái a patronálás kérdéseit vitatták meg az évente változó távlati fejlesz­tési tervek fényében. A la­borvizsgálatokat így meg kel­lett ismételni. Amikor az üzemben a 25 éves törzsgárdatagok jutal­mazási ünnepségére került volna sor — ahol aranygyű­rűket szoktak adományozni. —, Mondjuk Lajos a kórház­ból táviratban üdvözölte a kollektívát, kívánt további alkotó munkasikereket, s megkockáztatott egy apró kérdést, miszerint a neki szánt gyűrűbe, akár a saját költségén egy szerény kis­követ helyezzenek el. ame­lyet postafordultával, ex- pressz-ajánlva eljuttat a szakszervezeti bizottsághoz Csupán azt kell megvárnia, míg a szóban forgó, számá­ra olyannyira kedves tárgyat eltávolítják az epéjéből. A 25 év becsülettel vég­zett munka után ennyit csak megérdemel! M. L. Látványosan halad az utóbbi hetekben a salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeum építése. A különböző épületszárnyak harmonikus megjelenést mutatnak. — kj — „Mese-zajlás volt" „Meghalt a mese” — mond­ja Ady az egyik versével, s igazolja vagy félkötetnyi má­sikkal. ..Mese nincs!” Ezt meg a flaszterfoiklór kiabálja, fő­ként akkor, ha valaki onnan valami nagyon konkrét dol­got akar, nem dumát, nem hazugságot, nem átvevést, nem illúziót. Nincs me­se, meghalt a mese, mon­dom én, amikor most csak így üldögélek egy széken, le­kapcsolt tévé előtt, és hallga­tom, ahogyan alszanak. Mert éveken át, ilyenkor lefekvés után én meséltem a lányom­nak. Mindig róla szólt a me­se. Tölcsérbe bújt — piros, ró­zsaszín, foltos, barnacsoki- színű-fagylaltok jöttek hozzá a meséből, mert ha Évi jó gye­rek lesz, megeheti őket. Kis, valószínűleg tömpe ostya-lá­bakon, egymás ostya-kezét fogva mászkáltak a Körúton, tejszinhabsapkával a fejükön, fe’kéretszkedtek villamosok­ra, becsöngettek házmesterek­hez. menekültek rossz, vere­kedő gyerekek elől, hosszasan beszélgettek a ' micisakpás nagyapával, tudakolván, hogy végül is ho] találják meg a legjobb kislányt, akinek ke­gyeskednek megengedni saját elfogyasztásukat. Társként néha Majdénke szegődött mel­léjük, aki az ajtó lehetetlen kulcsrazárásától apja cikkei­nek legépeléséig mindent tu­dott, legalábbis addig, amíg így veszekedhetett: majd én! majd én! — s végül három- évesnyi nagy szándékai ku­darcot szenvedtek hároméves- nyi csöppség mivoltán. Madénke felnőtt, az egymás ostya-kezét szorongató fagyi- kák meg vagy elolvadtak, vagy már csak kikunyerált két forintokért jelennek meg újra. Kicsit hidegebben. És felnőtt Csaba is. Kőbánya űrhajósa, aki egy Fehér Felső társaságában, a bádogból- papírhulladékból-drótokból és Moped-motorokból összehozott rakétáján látogatta meg a Ba­rátságos Fényű Kiscsillagot. Hogy közben megvívott' a Fekete Felhővel is — aki, mert birtokát háborították, s mert egyébként is utálatos, önző disznó volt szegény — az ter­mészetes, pedig a Fekete Fel­hő villámokat dobált az űr­hajó után, de végül mégis­csak eljutottak a Holdra, ahol se egy Shell, se egy ÁFOR nem települt meg el­addig, így víz-átalakító-beren- dezéssel kellett üzemanygot készíteni, amihez a vizet a Fehér Felhő szolgáltatta, de mégis bemutatkozhattak a csillagoknak — ez is termé­szetes. Időközben sajnos elosz­lott a Fehér Felhő, és föld­rajzi tantárggyá vált a Barát­ságos Fényű Kiscsillag. (Tu­dod, apa, ez a galaktika úgy van...) És elhajózott valamer­re Anderson Anderson, az Eszkimó Kormányos is, aki pedig előbb három, később öt­évesen vitte át bárkáját min­denféle jéghegyek között, s Je­4 NÓGRÁD - 1980. január 11., péntek Mikszáth Kálmánt ábrázoló mellszobor Mchorán, az író egykori lakóházának — ma gyógy­szertár — udvarán. Az új köztéri alkotás méltó helyet kapott a palóc községben.-kj­i ............................. — . K is Mukk meséje Egy óra a gyermekkönyvtárban Háromnegyed tízkor nyo­mom le a salgótarjáni gyer­mekkönyvtár bejárati ajtójá­nak mívesen megmunkált, súlyos kilincsét. A nyitás ezen a napon tíz órakor kez­dődik, de — mint később megtudtam — a könyvtáro­sok már jó előre kinyitják az ajtót, ne kelljen a gyere­keknek fölöslegesen fagyos- kodniuk. Az egykori templomépü­letben, ahová 1971-ben köl­tözött a városi gyermek- könyvtár, Túrái Gábomé és dr. Fekete Mihályné gyer­mekkönyvtáros foglalatosko­dik a halaszthatatlan tenni­valókkal. Az iskolában még szünidő van (bár két nap múl­va kezdődik a kemény mun­ka), de a könyvtárban most sem pihen senki. Sőt, talán ilyenkor, vakációkor még töb­bet kell tenni, mint más al­kalmakkor. Helyettesíteni kell az iskolát, a családi otthont. Szórakoztatni kell a gyereke­ket és tanítani. MIKI EGÉR, FENN A FAN A gyermekkönyvtár tágas helyiségében, könyvek, hang­lemezek társaságában egy óri­ásira nőtt fenyő terpesztgeti az ágait. A helybeli erdészet szo­kásos ajándéka karácsonyra. Négy méter nyolcvan centi, s gesmedve Jánost rádióbemon­dónak alkalmazva mondatta el vele a reggeli híreket: és el­ment vele a Kerek Erdőből a Kismisi, az öreg, nyugdíjas mozdony és Diesel Dénes, az ifjú Diesel is vele együtt pöf- feszkedett el valahová. Mikor is jött el az az este, amikor „meghalt a Mese?” És miért? És kinek halt meg? Csak nekik? vagy nekem is? Csak bennük? Vagy bennem is? Vagy csak bennem? Üdv a rációnak! És a he­lyettünk mesélőknek. Üdv az örök ravasz rókák szüntelen éhség-harcának, és az örökké rettegő, örökké győztes nyu- laknak, az örökké hülye kecs­kéknek, az örökké kedves medvéknek, az örökké falánk farkasoknak, az örökké meg­evett Piroskáknak... S kicsit fájdalmas üdvözlet azoknak az éveknek, amelyek ágy szélére ültettek, álmos szuszogást hallattak, s amikor valami biztató szorongást le­hetett még érezni, mert még nem kellett Ady versére gon­dolni. „Még élt a Mese.” Bicskei Gábor azt mondják — és látható —, ha tíz centivel magasabb, ak­kor be sem fért volna az épü­letbe. A fenyőfa tetszetősen felöltöztetve. Tűlevelű ágain fényes gömbök, hosszúkás dí­szek, egyszerű szaloncukrok »pompáznak, békésen megférve a gyerekek által papírból ké­szített virág- és csillagminták­kal, no meg Miki egérrel, aki nem Walt Disney mesebiro­dalmából lépett elő, ibár az on­nan kikerültekkel mutat némi rokonságot. — Az embernek mindig fá­jó kidobni a karácsonyfát — mondja Túrái Gábomé, aki jövőre tölti be könyvtárosi szolgálatának huszadik évét. — Addig lesz itt, ameddig tar­tani bírja a leveleit. Sajnos, az otthoni fát már ki kellett dobnunk... Tolnainénak három gyerme­ke van. A legidősebb 16 éves, a legfiatalabb öt, s mindkettő leány, a középső gyermek fiú, 11 éves. — Szokott mesélni nekik is? — Minden este. Már hiá­nyolják, ha egyszer elmarad. — Ügy tudom, máshol is mesél... — Hetente kétszer tényleg eljárok a kórház gyermekosz­tályára. Nagyon várnak a gye­rekek. Egyszer éppen vizit idején érkeztem, s amikor megláttak, futottak hozzám: itt a mesélő néni! A főorvosasz- szony annyira meghatódott, hogy inkább a vizitet halasz­totta el a mese kedvéért. MORZSI ÉS A KÖTELEZŐK Tíz óra nyolc perckor érke­zik az első látogató; kettesben az osztálytársával. A gyer­mekkönyvtárnak az előző év­ben egyébként 1430 olvasója volt, évi egy forintért. Január 8-án fél tizenegyig 151-en irat­koztak be. Év elején tartunk, szemcsés hó szállingózik oda- kinn, domboldalon csusszan a szánkó — igazán nem rossz az érdeklődés eddigi intenzitása. Negyedóra alatt valósággal megrohamozzák a könyvtárat. A kilincs szinte percenként nyitódik, s máris egy tucat gyerek válogat a polcok előtt. A könyvtárosok mindegyik gyerekkel szót váltanak, em­lékeztetnek régi olvasmányok­ra, újakra hívják fel a figyel­met. Sándor Dóra, a Petőfi Sán­dor Általános Iskola harma­dikos kisdiákja hat könyvet választott magának. Az egyik közöttük Illés Sándor Morzsi című munkája. — Dóra nagyon szereti az állatokról szóló történeteket — magyarázza Turainé —, egyetlen alkalmat sem hagy ki, hogy ne vigyen magával ilyet. — Otthon csak egy macs­kánk van — kesereg Dóra. — Kutyánk nem leheti mert a hatodik emeleten lakunk. Nagy László a Mártírok úti iskola nyolcadik osztályos ta­nulója szintén rendszeres lá­togatója a jól felszerelt könyv­tárnak. A kiválasztott négy könyv között két kötelező ol­vasmányt is beválogatott; Mikszáth Kálmán A beszélő köntös és Tatay Sándor Pus­kák és galambok című mű­vét. — Nagyon szívesen járok ide — vallja a kamaszkorba lépett, határozott kiállású fiú. — Sok érdekes könyvet talál­ni itt, és érdekesek a játékok, a vetélkedők. MUKKOT SE A MUKK MIATT A lemezjátszó hatalmas fül­hallgatóit két ifjú ember szo­rongatja. Fábián József ha­todikos, testvére Ádám elsős a Malinovszkij úti iskolában. Hauff világsikerű meséjét, A kis Mukk történetét akarják meghallgatni. Mukk miatt leg­szívesebben most egy mukkot sem szólnának. Jóska azonban okos, barátságos fiú, s kész­séggel válaszol a kérdésre. — Általában történelmi re­gényeket olvasok, például Jó­kai, Mikszáth könyveit. Tet­szett Hollós Korvin Lajos A Vörös-torony kincse című re­génye is. Otthoni könyveimet már kiolvastam, innen viszek haza. Itt sok újat találok, és új ismeretekre is szert teszek. A salgótarjáni gyermek- könyvtár a téli szünidő alatt is rendszeresen mesefelolvasások­kal, játékos vetélkedőkkel várta a város iskolásait. Egy- egy foglalkozáson átlagosan 15-en vettek részt. Örömmel, ám kevesebben az előző éve­kénél. A hó — melyet nélkü­löztünk a korábbi években elszórakoztatta a gyerekeket. De azért a könyvtár sem ma­radt üresen. — Főleg délután, a zárás idején — mondja Feketéné. — Amikor a szánkózásban már kifáradtak, akkor rohannak meg bennünket a gyerekek. Sulyok László

Next

/
Thumbnails
Contents