Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)

1980-01-09 / 6. szám

Afganisztáni j*?«ntés Fegyveres bandákat tesznek ártalmatlanná Amerikai és kínai gyártmá­nyú géppuskák, géppisztolyok és más fegyverek az áprilisi forradalom után létrejött né­pi hatalom megdöntésére fel­hívó brosúrák és röplapok: ezek az Afganisztán területé­re dobott ellenforradalmi ban­dák fogságba esett vagy letar­tóztatott tagjaitól elkobzott tárgyak — számolnak be a TASZSZ tudósítói az afgán ál­lam biztonsági szervénél tett hétfői látogatásukról. A látogatás során — írják a tudósítók — találkozhattunk a különítmények fogságba esett néhány tagjával is. AZ egyik közülük, Abdul Malek például köztörvényes bűnözőként menekült Pakisz­tánba, ahol nemsokára bűn- cselekmény miatt ismét bör­tönbe került. Mint elmondta, a pakisztáni hatóságok sza­badságot ígértek neki azzal a feltétellel, ha egy. a demok­ratikus Afganisztán elleni fel­forgató tevékenységre létreho­A BT afganisztáni vitája Keddre virradó éjszaka a Szovjetunió szavazata olyan határozat elfogadását akadá­lyozta meg az ENSZ Bizton­sági Tanácsában, amely — jó­váhagyása esetén — további beavatkozást tett volna lehe­tővé a szuverén Afganisztán bel ügyeibe. A BT öt' el nem kötelezett tagja (Banglades, Niger, Zam­bia, Jamaika és a Fülöp-szi- getek), amelyekhez a további­akban Tunézia is csatlakozott, olyan határozati javaslatot ter­jesztett á tanács elé, amely helyteleníti az afgán népnek nyújtott szovjet segítséget és valamennyi külföldi csapat ki­vonását szorgalmazza Afga­nisztánból. A határozati javas­lat ismertetése után felszólaló Oleg Trojanovszkij, a Szovjet­unió állandó ENSZ-képviselő­je rámutatott, hogy teljesseg­Washingfon gazdasági szankciókat sürget Irán ellen Az ENSZ Biztonsági Taná­csa hétfőn este nem hivata­los ülést tartott az iráni— amerikai válságról. A ta­nácskozást megelőzően Kurt Waldheim, az ENSZ-főtitká- ra tájékoztatta a testületet Iránban tett látogatásáról, s egyebek között arról, hogy az iráni vezetők a Teherán­ban fogva tartott amerikai túszok szabadon bocsátása előtt ragaszkodnak a meg­buktatott sah kiadatásához, valamint a császári rezsim által elkövetett bűncselek­mények kivizsgálásához. A hétfő esti ülést elnapol­ták, anélkül, hogy azon ha­tározat , született Vblna az Egyesült Államok által Irán zott, fegyveres különítmény tagja lesz. Malek beleegyezett. Oj gazdái pedig kiképzésre egy Pasha war környéki ' tá­borba irányították. A különít­ményt titokban afgán terület­re dobták azzal a feladattal, hogy megfélemlítsék a lakos­ságot, megakadályozzák a földreform végrehajtását, va­lamint felforgató propagandát és diverziót folytassanak min­den eszközzel: akár gyilkolás­sal és gyújtogatással is. Az utóbbi időkben az im­perialista és reakciós körök heves, rágalmazó kampányt indítottak Afganisztán befeke- títésére — mondta a TASZSZ tudósítóinak az egyik állam­biztonsági tisztviselő. Hazug­ságaik egyrészt arra irányul­nak, hogy megrágalmazzák Af­ganisztánt, megrendítsék a szovjet—afgán barátságot, másrészt, hogy eltereljék a figyelmet az imperialista erők agresszív akcióiról. A tisztvi­selő elmondta még, hogy az Egyesült Államok és Kína Pa* gel elfogadhatatlan a határo­zati javaslatban elrejtett felhí­vás az afganisztáni demokra­tikus társadalmi rend megvál­toztatására, az 1978-as áprilisi forradalom vívmányainak meg­semmisítésére. A szovjet ENSZ-nagykövet egyúttal eré­lyesen visszautasította azokat a hazug állításokat, hogy a szovjet kormány által Afga­nisztánnak nyújtott korlátozott segítség nem egyeztethető össze az ENSZ alapokmányával. A szavazás előtt felszólaló Peter Florin, az NDK állandó ENSZ-képviselője ugyancsak bírálta a határozati javasla­tot, amely — mint mondotta — teljességgel figyelmen kívül hagyja az Afganisztán és a Szovjetunió között érvényben levő kétoldalú szerződést, és elfogadása esetén az Afganisz­táni Demokratikus Köztársaság ellen követelt gazdasági szankciók életbe léptetéséről. Waldheim egyébként ezzel összefüggésben figyelmeztet arra is, hogy teheráni tár­gyalópartnerei kifejtették: semminemű nyomás, avagy erőszakos akció nem segíti elő a túszok szabadon bocsá­tását. Donald Mchenry, ame­rikai ENSZ-nagykövet közöl­te, hogy a Biztonsági Tanács csütörtökön ismét összeül, s napirendre tűzi a gazdasági szankciók kérdését. Az amerikai külügyminisz­térium ezzel egyidőben je­lentette be, hogy tárgyaláso­kat kezdett más országokkal a szankciókkal kapcsolatos határozat kérdéséről. kisztán területét használja fel az ország elleni felforgató te­vékenységre. Az utóbbi idők­ben mintegy 20 ezer darab különböző amerikai és kínai gyártmányú fegyver került be Afganisztánba. Pakisztánban jelenleg harminc körül van azoknak a különleges tábo­roknak a száma, amelyek fenntartását elsősorban a CIA finanszírozza, és amelyek az Afganisztánba átdobandó fegy­veres bandák felkészítésére hivatottak. Ezek a tények alapjában cá­folják meg a. nyugati propa­ganda kitalálásait, világosan tanúskodnak arról, hogy éppen az imperialista és reakciós kö­rök, mindenekelőtt az Egye­sült Államok avatkozik be durván a független Afganisz­tán belügyeibe, és törekszik forradalmunk vívmányainak megdöntésére — hangsúlyozta végül az állambiztonsági szerv illetékese a TASZSZ tudósítói­nak adott nyilatkozatában. belügyeibe való beavatkozás eszközévé válhatna. A -határozati javaslatról megtartott szavazás során a Szovjetunió mellett az NDK is a határozat ellen szavazott. Míg a BT többi 13 tagja a ja­vaslat elfogadása mellett fog­lalt állást. A Szovjetuniónak, mint a BT állandó tagjának ellénszavazata a határozati ja­vaslat elvetését eredményezte. A szavazást követően a BT tagjai belső konzultációkat kezdtek a kérdésről. Megfi­gyelők lehetségesnek tartják, hogy —: az ENSZ ügyrendjé­nek megfelelően — 24 órán belül sor kerül a közgyűlés rendkívüli összehívására, amennyiben ezt a BT egyik tagja indítványozza, s a ja­vaslatot legalább 9 BT-tag tá­mogatja. (MTIj) A panamai kormány, te­kintettel a volt iráni uralko­dó jelenléte miatti fokozódó diáktüntetésekre, elrendelte a középiskolák bezárását. Emlékezetes, hogy Reza Pahlavi kíséretével december 15-én érkezett az országba, s a fővárostól mintegy 40 kilo­méterre fekvő Contadora szigetén él. Panamai tartóz­kodása óta csaknem szünet nélkül tartanak a tiltakozó diákmegmozdulások. Hétfői közleményében a panamai kormány szigorú intézkedéseket helyezett ki­látásba, annak megakadályo­zására, hogy — mint han­goztatta — az iskolák „a zavarkeltés központjai” le­gyenek. (MTI) Szovjet—francia pártközi tárgyalások Moszkvában kedden dél­előtt megkezdődtek a tár­gyalások a Szovjetunió Kom­munista Pártja és a Francia Kommunista Párt küldöttsé­ge között. Az SZKP delegá­cióját Leonyld Brezsnyev, a KB főtitkára, az FKP-küi- döttséget Georges Marchais, a párt főtitkára vezeti A szívélyes, baráti légkö­rű megbeszélésen Leonyid Brezsnyev és Georges Marchais tájékoztatást adott a Szovjetunió, illetve Fran­ciaország helyzetéről, az SZKP és az FKP tevékeny-, ségéről. Mindkét részről nagy figyelmet szenteltek a nemzetközi helyzet kérdései­nek, a béke, a leszerelés és az enyhülés problémáinak. Érintették a két párt kap­csolatainak és együttműkö­désének kérdéseit is. Teng „szövetséget" szeretne Teng Hsziao-ping kínai vezérkari főnök és minisz­terelnök-helyettes Harold Brown amerikai hadügymi­niszterrel kedden folytatott tárgyalása után az amerikai küldöttség szóvivője beje­lentette: az Egyesült Álla­mok olyan korszerű, mes­terséges holdak adatainak fo­gadására és feldolgozására alkalmas földi felvevőállo­mást ad el Kínának, amely katonai célokra is felhasz­nálható. Az amerikai Landsat—d elnevezésű rend­szerről van szó, amelyet ugyan polgári célokra tervez­tek, de amelynek komputerei és egyéb korszerű berendezé­sei katonai célokra is fel- használhatók. Megfigyelők rámutatnak, hogy a bejelen­tés — a kínai—amerikai ka­tonai tárgyalások első kézzel­fogható eredménye — a kezdetét jelzi az Egyesült Ál­lamok és Kína között ki­bontakozó katonai együttmű­ködésnek a hadi célokat szolgáló technika területén. •'‘-'Kínai közlemény szerint Brown amerikai hadügymi­niszterrel lezajlott találkozó­ján Ten® Hsziao-ping ve­zérkari főnök és miniszter­elnök-helyettes arra szólította fel az Egyesült Államokat és a világ más országait, hogy lépjenek szövetségre a Szovjetunió „globális ter­jeszkedési politikájának el­lensúlyozására”. Az amerikai hadügyminisz­ter kijelentette, hogy az Egye­sült Államok és Kína fel­adata, hogy koordinálja po­litikáját a „szovjet fenyege­téssel szemben” és hozzátet­te. hogy Washington eltökélt szándéka „védelmének” erősí­tése. A tárgyalásokon meg­vitatták az afganisztáni fejle­ményeket, az indokínai hely­zetet, a kínai—amerikai kap­csolatok helyzetét és más kér­déseket. (MTI) ..................... B écsi beszélgetések II. Törekvések a külkereskedelemben Csak azért, mert magyarok ■vagyunk, senki nem fog tő­lünk vásárolni a külpiacon. Joggal mondják ezt a szakem­berek, mert a külkereskede­lemben a termék minősége és eladási ára a döntő, hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki. Az persze más dolog, hogy a jó áru fogalma az idők fo­lyamán szorosan összefonód­hat valamely ország nevével. Önmagában véve ez nem kis „erkölcsi szavatosságot” je­lenthet, különösen olyán or­szágok között, amelyek kap­csolatában a hagyományokból és a földrajzi közelségből ere­dő előnyök egyébként is nagy szerepet játszanak. Teljes mértékben érvényes ez Ma­gyarország és Ausztria viszo­nyára, annak ellenére, hogy két különböző társadalmi ve-"’szerű országról va’n szó. Bizonyos szempontból szin­te jelképesek a Budapest fel­iratú nagy iránv.ielző táblák Bécs leghíresebb bevásárló utcája, a Mariahilfer Strasse kereszteződéseiben: nemcsak közlekedési, hanem „nemzet­közi orientációt” is nyújtanak. E- *"thető. hiszen Ausztria k” • eskedelmében a szocia­lista országok tekintélyes részt foglalnak el. Magyaror­szágnak a nem szocialista or­szágokkal folytatott kereske­delmében Ausztria a második helyen áll. A korábbi átme­neti hullámzások után az áru­forgalom most újra megköze­líti a kívánt mértéket. Mind­amellett kedvezőtlen tényező még, hogy az Ausztriából szár­mazó magyar import messze meghaladja az osztrák vásár­lásokat. Miben látják ennek a pasz- szív mérlegnek az okait és a változtatás lehetőségeit Bécs- ben a külkereskedelem ma­gyar és osztrák szakemberei? — Az a véleményünk, hogy az export- és importszállítások kiegyenlítetlensége gazdasági kapcsolataink fő problémája. Ennek megoldása a további fejlődés feltétele. Nyilvánva­ló célunk tehát a passzív mér­leg javítása; ez áll tevékeny­ségünk középpontjában. Az idén a magyar export növe­kedett ugyan, de még messze vagyunk a kívánt eredmé­nyektől — állapítja meg Ham­mer József kereskedelmi ta­nácsos. A magyar deficit megszün­tetéséhez a hatékony keres­kedelmi munkára éppen úgy szükség van, mint a piaci le­hetőségekhez való rugalmas alkalmazkodásra. Nem köny- nyű feladat ez, hiszen jelen­leg a magyar árucikkeket — szemben a Közös Piac orszá­gainak áruival — Ausztriá­ban jelentős vámtételekkel terhelik. Nyilvánvaló, hogy ez a megkülönböztetés aka­dályozza a kooperációs együtt­működés fejlesztését is. Természetesen a vámmeg­szorításokra való hivatkozás nem takarhatja el a magyar fél kötelességeit. Harminc­négy esztendős külkereske­NÖGRÁD — 1980. január 9., szerda * delmi tapasztalattal ezt hang­súlyozza Egri István kereske­delmi attasé. — Külkereskedelmi tekin­tetben „nagyon kemény ring- be kell beszállnunk”, nagy tradícióval rendelkező világ­cégekkel kell felvenni a ver­senyt. A hazai gazdasági sza­bályozóktól mi külkereskedők azt is várjuk, hogy a termelői háttér mind jobban felzár­kózzék az exportkövetelmé­nyekhez! Az Ipargazdaság Szövetsé­gi Kamarájának kereskede­lempolitikai és külkereske­delmi osztályvezetője, Kari Albert Deuring örömmel em­líti, hogy újra nő az osztrák —magyar áruforgalom. — Nagyon jól együttműkö­dünk a magyar külkereskedel­mi szervekkel. A magyar áru­kat jó minőségűeknek tar­tom, nemzetközi mércével is versenyképesek lehetnek. Ké­szek vagyunk segíteni ab­ban, hogy áruforgalmunk min- nél kiegyenlítettebb legyen. Komoly jövője lehet a koope­rációk gyarapításának, a kö­zös fellépésnek is a harma­dik piacokon. Szabó Róbert (Következik: Milyenek a tu­risták?) Abszolút többségben az Indiai tiemzeli Kongresszus Párt Abszolút többséget kapott az Indira Gandhi vezette Nemze­ti Kongresszus Párt az in­diai általános választásokon. Mint az új-delhi rádió kedden közölte, a párt — az eddig ösz- szeszámlált szavazatok alap­ján — a szavazásra kiírt 525 választási körzet közül 265- ben győzött. Ellenfelei meg­semmisítő vereséget szenved­tek: nem végleges összesítés szerint a Dzsanata Párt 13, a Lók Dal Párt pedig hat man­dátumot kapott. A most hatvankét éves I’n- dira Gandhi asszony személy szerint is rendkívül sikeres volt. Mivel az indiai alkot­mány erre lehetőséget ad, Gandhi két választókerületben is jelöltette magát: a déli Andra Pradesh állambeli Me- dakban 220 ezer szavazattöbb­séggel győzött, míg szűkebb pátriájában, az Uttar Pradesh­ben levő ttae Bareli körzetben eddigi eredmények alapján 50 ezer szavazattal vezet. Az eredmények megcáfolják poli­tikai ellenfeleinek azt az’állí­tását, hogy Indira Gandhi csak északon, saját választókerüle­tében élvez széles körű támo­gatást. Három évvel ezelőtti vá­lasztási bukását követően — állapítják meg helyi megfigye­lők — Gandhi asszony tehát meggyőző és látványos győze­lemmel tér vissza az indiai politika élére. Ellenfelei már régen leírták, bíróság elé idéz­ték, kétszer börtönbe küldték, megvonták mandátumát, eköz­ben több párthíve is elhagyta, de Nehru lánya talpraállt és megerősödve került ki a Dzsa­nata Párt kormányzása ide­jén kialakult politikai zűrza­varból. (MTI) Németh Károly fogadta Franz Muhrit, Ausztria Kommunis­ta Pártjának elnökét. Megtévesztése a Kis Csaba, az MTI ■tudósí- tója jelenti: A közvéleménynek, minde­nekelőtt a nyugat-európai or­szágok közvéleményének meg­tévesztésére irányuló kísérlet­nek minősítik a szovjet fővá­rosban a NATO tanácsának legújabb állásfoglalását, amely szerint az Észak-atlanti Szer­ződés Szervezete „változatla­nul kész a tárgyalásokra” a Szovjetunióval, a Vaisói Szer­ződés Szervezetével a fegyver­zet ellenőrzéséről, különösen az európai nukleáris fegyve­rek kérdéséről. A kísérlet cél­ja az, hogy megnyugtassák a közvéleménynek nyugat-európai országok né­peit, s igyekezzenek elleplez­ni: a Washington által a kö­zepes hatótávolságú amerikai nukleáris rakéták nyugat-euró­pai telepítéséről Brüsszelben kikényszerített döntés megnö­veli a földrészen a katonai konfrontáció veszélyét. A szovjet állásfoglalások élesen bírálják az ilyen kísér­leteket, így például Genscher,' nyugatnémet külügyminiszter vasárnapi és a NATO-tanács hétfői nyilatkozatát, amelyek szerint az Atlanti Szövetség kész az „érdemi tárgyalások­ra •> Egyiptomi-amerikai hadgyakorlat Az egyiptomi és az ameri­kai légierő többnapos közös hadgyakorlatot tartott az el­múlt hetekben — jelentette be Kamal Hasszán Ali egyip­tomi hadügyminiszter kedden a felső-egyiptomi Asszuánban. A hadgyakorlat célja az volt, hogy kipróbálják, milyen fel­adatokra tudnák az amerikai fegyveres erők felhasználni az Egyiptom által felajánlott ka­tonai létesítményeket. Magyarázatként a hadügy­miniszter arra hivatkozott, hogy ezeket a létesítményeket akkor használják fel, „ha va­lamelyik arab ország kérésére az Egyesült Államok segítsé­get kíván nyújtani”. (MTI) Ólai helyett szalma és kukoricaszár (Folytatás az 1. oldalról) koricaszár, a venyige, a szal­ma és más anyagok energiájá­nak 60—70 százaléka korszerű módszerekkel, sőt 30 százalék a jelenlegi adottságokkal is hasznosítható volna. Azt, hogy az elégetett szalma éá más hulladék mennyi energiát hor­doz magában, mutatja: számí­tások szerint a lakossági ener­giafelhasználás 10 százalékával megegyező mennyiségről van szó. Nálunk is megkezdődött az eddig parlagon heverő mező- gazdasági melléktermékek energetikai hasznosítása. Az első eredményekről a keddi ankéton számoltak be a gya­korlati szakemberek. A Kis­kunsági Erdő-és Fafeldolgozó Gazdaság a finn Valmet-cégtől az erdők gallyát szecskává vá­gó berendezést vásárolt. A tönkfán felüli részek haszno­sításával ugyanis akár megöt­szörözhető az erdők hozama. A szecskára vágott hulladékfa hasznosításéi« az energiagaz­dálkodási intézet most különle­ges kazánt konstruált, s a ter­vek szerint a kalocsai papri­kafeldolgozóban cserélik le a jelenlegi olajtüzelésű beren­dezést a szecskázott erdei hul­ladékfával fűthetővel. Előre­láthatólag az év végéig elké­szül az első ilyen kazán. A Agárdi Mezőgazdasári Kombihát a MÉM támogatásá­val kukoricaszár és szalma tü­zelésére alkalmas kazánok ki- fejlesztésén dolgozik, amelye­ket a mezőgazdasági termé­nyek szárításánál hasznosíthat­nak majd. A kukoricaszár egyébként nemcsak közönséges fűtőanyag. Vegyi összetétele a kőolaj alapszénláncáéhez haso'nló, amelyből különféle műanyag ■ termékek állíthatók elő. A fur- furol nevű vegyi alapanyag gyártására az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság anyagi támogatásával Tamási­ban új üzem épült, ahol a ku­koricaszárból állítanak elS vegyipari alapanyagot. ÍMT1) I

Next

/
Thumbnails
Contents