Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)
1980-01-06 / 4. szám
A * I■ r * * ■ * I m mm WW m A racho/atek jovoje — Ahhoz, hogy a rádiójátékok jövőjét megsejtsük, a jelénről kell először is beszélni, A közelmúltban jelentettük meg egy kötetben Csataszimfónia címmel a Magyar Rádióban is elhangzott külföldi rádiójátékok tisztes gyűjteményét. De a jelen rádiójátékai között bizonyos szélsőségek is találhatók, amelyeket nem minden esetben tűztünk műsorunkra. A legszélén talán az a finn zajhangjáték áll, amelyben emberi szavak már csak elvétve kapnak szerepet A szerző ebben a játékban azokat a zajokat gyűjtötte össze tizenöt percben, amelyek az ébredő nagyvárost betöltik — mondja beszélgetésünk során Lékay Ottó, a Magyar Rádió dramaturgiai osztályának vezetője. — Ebben a játékban is, mint kiderül, csupán a közhelyszerű hangokat ismerjük fel. Képtelenek vagyunk valamennyi zaj, h^ng differenciálására. Ez a szélsőség csak ritkán jelentkezik a hangjá- tékok'nál, de ennek is megvan a maga haszna számunkra is. A külső zajok felvételével mi is számolunk és beépítjük ezeket a stúdióelemek közé. — Van-e használhatóbb szélsőség? — A másik szélsőség máraz emberi hangra, szövegre épülő hangjáték. Kialakulásához hozzátartozik egy történelmi tényező. A fasiszta Németországot megszálló hatalmak első ténykedése a rádióadók helyreállítása volt. A német írók jelentős része e rádióadók közé csoportosult. így próbáltak megélni. Ily módon mesz- szire eljutottak a műfaj kialakításában, felkutatták a lehetőségeket. így született meg például egy sajátos hangjáték: A világ legkülönösebb szerelmi története, amelyet Peter Hierche írt, egy férfi és egy nő beszélgetése, akik nem egy helyiségben tartózkodnak és nem is telefonon érintkeznek egymással. Elképzelik egymást, és valahol. a rádiószerűség szintjén találkoznak, miközben önmaguk kiegészítését keresik. Járható út, de.„ — Mi tehát a feladat? — A fizikai valóságot hívebben tükrözni, minél jobban megközelíteni az ember belső világát. Az Olaszországban évente megrendezésre kerülő legnagyobb rádió- és tv-játék- fesztiválon az idén is ott ültem a zsűriben. Egy nyertes amerikai rádiójáték hallatlanul, izgalmasan tárta fel ezt a belső világot. Egy beteg öregasszony helyébe kerülünk mi hallgatók, úgy érzékeljük környezetünket, ahogy ő. Az ő fülével halljuk emlékeit, vagy akár az orvost és az ápolónőt, akik mellette vannak. Technikailag egyáltalán nem volt könnyű ezt a játékot megoldani, negyven napon át bajlódtak vele. Rendkívül érdekes volt számomra is, mert sokféle törekvést integrált, egyfajta rádiós szintézisnek tekinthető. Ez valóban járható útnak tűnik valamennyiünk számára, de természetesen mindenkor a szerzői ötlet határozza meg a hangjátékot. Minden játéknak eredetinek és újnak kell lennie. — A lehetőségek tehát mit ígérnek? — A rádiójáték a maga eszközeivel a jövőre vonatkozóan majdnem korlátlan lehetőséget kínál az alkotóknak. Valójában mindaz, amit ma modernnek nevezünk a hangjátékokban, már a harmincas évek játékaiban is ott található alapjaiban. — Mennyire élünk idehaza a hangjáték távolabbi lehetőségeivel? — Nemigen használjuk ki a szélsőséges akusztikai lehetőségeket. A produkciók többségére továbbra is a szövegek elsődlegessége érvényes. Az írók, a kitalálók ezen az ágon is sok irányba, messzire jutot■ tak. Megemlíthetem például Gyárfás Miklós hangjátékát, A világ legkisebb szerelmét, amelyet mindenütt játszanak ma már külföldön. (Egy egyre kisebbé váló, ha- zudozó férfi története.) Abszolút rádiós ötlet volt! — Fejlődött-e végeredményben tehát a rádiójáték a kezdetektől? — A nemzetközi rádiójátékjátszás és a hazai hangjátókok is fejlődtek természetesen. Mi legfeljebb később kapcsolódtunk be a nemzetközi fejlődésbe. A nagyobb terjedelmű, 30—60 perces játékok mellett ma már ott található „Zseforá- diószínházunk” is, rövid húsz- perces játékokkal. Létezik egy doku men tum játék-szerk esztö- ség is nálunk. A dokumentumjátékot is a hangjáték egyik formájának tekintjük. Legnagyobb sikereink éppen ebből a műhelyből kerültek ki. — Lehet-e technikailag újítani? — Az évek óta tartó kvad- rofon (négy hangszórós) kísérletek is a rádiójátékok jövőjét szolgálják. Bozó László kísérleti stúdiója főleg rádiójátékok és oratóriumok feldolgozására vállalkozott. A prózai művek töredékes feldolgozása látszott az első stádiumban a legvalószínűbbnek. Meg kellett tanulni a technikáját. A kvadrofönhöz azonban nagy tér kell és négy hangszóró! Mivel a lakásokban ma még nincs kvadrofon- vételi lehetőség, bemutatókat tartottunk az országban az elkészült felvételekből. Tíz éve folynak már a kísérletek, de még messze vagyunk a kvadrofonjátékoktól. — Mi tehát a jövő? — Két tendenciája is van. Az egyik a rövid, cselekményes, közérthető és izgalmas hangjátékok. Ezeket mostohább körülmények között is meg lehet hallgatni, figyelemmel lehet kísérni. Az egész világon egyre többet készítenek ezekből. A másik út ennek az ellenkezője: szűkebb rétegekhez szóló, igényesebb sztereójátékok, bizonyos elmélyült- ség szükséges megértésükhöz, és a technikai lehetőség nyugodt élvezetét kívánják. Akusztikailag is élvezhetőbbek; a sztereó adásokat, ahogy ezt a japánoktól megtanultuk, mono adásokban adjuk. — Én inkább csak árnyalatokban való előreheladásban hiszek. Legfeljebb abban, hogy az írók az életnek milyen mélységébe tudnak behatolni. Tehát jobban ki kell használnunk a tartalmi gazdagságot és a meglevő technika lehetőségeit. A technikához tartozik még a jövő ígérete, az úgynevezett műfejes felvétel is, amely azon alapul, hogy nemeik a fülünkkel, hanem a fejünkkel is halljuk a hang- hullámokat. Ezzel a technikával is dolgoztunk már, de az elölről érkező információk még nagyon bizonytalanok. Sztereó adásban már voltak ilyen kísérleti adásaink, amelyeket fejhallgatóval lehetett hallgatni. Talán ez is egy lehetőség! Szémann Béla Mohácsi Regős Ferenc rajza. Egy igen régi mondás jut mindig eszembe, ha a kisgyermekek világáról beszélgetek; a korsóról, amely addig őrzi annak illatát, amit először töltöttek bele, amíg el nem törik. Aki gyermekekkel foglalkozik — szülőként, pedagógusként, gyermekeket szerető felnőttként, annak sosem szabad szem elől téveszteni az első esztendők komoly súlyát, az első — már értelmesen figyelő, kíváncsi emberkeként átélt — élmények személyiségformáló szerepét. így van ez a nyelvi kifejezéssel is. Anyanyelvi gyökerek — miért fontos téma ez? Szóbeli kifejezés, a gondolatok megfogalmazása elképzelhetetlen a nyelvi alapok nélkül minél több szót, fogalmat ismerjen az ember, tudja éi- telmes mondanivalóvá összefűzni, segítsenek a szavak tudósítani világunkról. Ha végiggondoljuk, kiderül: csak akkor szükségesek a szavak, ha valóban mondani tudunk és akarunk valamit. A gyermeki világ megjelenítése is ezért szorosan összefügg a mindennapok tartalmával — élmények, ingerek nélkül nincs kitárulkozási vágy, megnyilatkozási lehetőségek nélkül bezárul a világ, a személyiség. Circulus vitio- sus . . . Mészáros Ottóné, a salgótarjáni Arany János úti óvoda vezetője is úgy véli, az anyanyelvi nevelés fejlesztése a személyiségformálás egészével összefügg. Az érvényFelújítás után — évforduló előtt Az öblösüveggyár művelődési házának munkájáról A számvetés időszakát éljük. Az eltelt hetekben és napjainkban nemcsak termelőüzemek, szövetkezetek készítik el tevékenységük mérlegét a tisztánlátás, a következő hónapok feladatainak reálisabb, pontosabb megfogalmazása érdekében, hanem a művelődési otthonok is. A többiek mellett nemrégiben értékelték az építők szak- szervezetéhez tartozó salgótarjáni öblösüveggyár Kossuth Lajos Művelődési Házának 1979-es kulturális, munkáját Vratni Józsefnek, az intézmény tapasztalt vezetőjének jócskán akadt beszá- molnivalója. A művelődési ház ugyanis — melyet jó egy esztendeje újítottak fel több százezer forintos költséggel —, az utóbbi időben, „megifjodása” óta egyre fokozódó elismeréssel végzi munkáját. Ezt a tényt különösen Longauer István, a gyár szakszervezeti bizottságának titkára hangsúlyozta, aki véleményének igazolására kis történelmi áttekintést is adott, emlékeztetve a résztvevőket a hétvenes évek közepének hullámzó teljesítményeire; azokra az esztendőkre, amikor a művelődési ház munkája lazuló szálakon kapcsolódott a gyár, a termelés szükségleteihez, a dolgozók művelődési, szórakozási igényeihez. A tevékenység elismerése természetesen nem jelenti azt, hogy elégedettek is lehetünk. A kritikai észrevételek jogosak és természetesek, ha figyelembe vesszük, hogy a közművelődési munka folyamatjel- legű: a követelmények szerinti megfelelés adott időszakhoz kapcsolódó. A társadalom építése újabb és újabb követelményeket fogalmaz meg, olyanokat, amelyeket a közművelődési intézményeknek kikerülhetetlenül figyelembe kell venniük mindennapi munkájuk során. Hiszen csak így, a folyamatos alkalmazkodásban, a megújhodásban nevezhetők korszerűnek. * A fennállásának háromnegyed százados évfordulóját egy év múlva ünneplő intézmény — hasonlóan más szakszervezeti és nagyobb tanácsi irányítású művelődési házhoz —, sokrétű tevékenységet végez. A munkásakadémiák, ismeretterjesztő előadások szervezése gazdag hagyományokra épül. Üjabb lendületet 1976-tól,. a gyári TIT-alapszervezet megalakításától vett. Hagyományosak a különféle kiállítások. A váci Forte gyárral országos fotópályázatot hirdetnek minden évben. Szakkörök sokasága — például honismereti, barkács-, bélyeggyűjtő- — működik. Az intézmény a négy éve alakult művelődési bizottság, a felügyeleti szervek és a gyári gazdasági, párt- és társadalmi vezetés ösztönzésére igyekszik minél több alkalmat teremteni a személyiség kívánt fejlődését legjobban, szolgáló kiscsoportos foglalkozásokra, az aktív művelődésre. A művelődés formái világnézetet, gondolkodást, ízlést alakítanak, számítanak a legkülönbözőbb társadalmi rétegek — munkások, diákok, értelmiségiek, nők, fiatalok, nyugdíjasok stb. — rendszeres részvételére. Mára — egybehangzó vélemény szerint — kialakult a Kossuth Művelődési Ház mennyiségi szempontból optimális tevékenységi köre, más szóval: minden olyan rendezvényt megszerveznek, amelyre társadalmi és egyben egyéni igény mutatkozik. A jelenlegi helyzetben tehát — s elsősorban egyáltalán nem azért, mert némileg csökken a tartalmi munkára fordítható összeg mennyisége —, semmi sem indokolja a tevékenységi kor bővítését. Sokkal inkább szükségeltetik a meglevő művelődési, szórakozási formákban, alkalmakban rejlő eszmei, pszichikai lehetőségek jobb kihasználása. Vagyis fokozódjék a rendezvények személyiségformáló, egyéni és közösségi jóra serkentő hatása. Ugyanakkor vigyázni kell arra, hogy a minőség fejlesztésére fordított hangsúly ne járjon együtt a kezdeményezésről való lemondással, a fejlődés szülte új feladatok elvégzése előli elzárkózással. * A szakszervezeti művelődési házak feladata gyáruk kulturális igényeinek kielégítése. De nem zárkózhatnak el a környezetükben levő kisebb üzemek, a lakóterületükön élők jogos kéréseinek teljesítésétől sem. Hiszen a gyár és kollektívája nem élhet elszigetelten. Egy-egy foglalkozás ugyan még ma is apáról fiúra száll, de a családokon belül a legtöbb helyen egymás mellett, szoros vérségi kötelékben található meg a munkás, az alkalmazott, az értelmiségi, olykor a szövetkezeti paraszt. Az öblösüveggyár vonzáskörzetében is legalább két-három ezer ember él, s olyan, közművelődési objektummal nem rendelkező vállalatok tartoznak, mint például a vízmű, az ÉMÁSZ, az ingatlankezelő, az építőipari vállalat. A velük való együttműködés az eddiginél lényegesen bővíthető, s kiterjedhet közös anyagi felelősséggel vállalt rendezvények szervezésére is. A más szakszervezeti, illetve állami közművelődési intézményekkel létesített kapcsolat szintén alkalmas a továbbfejlesztésre. S, minthogy a kultúrában is mindinkább előtérbe kerülnek olyan — a gazdaságból ismert fogalmak —, mint minőség, hatékonyság, gazdaságosság, az együttműködés fejlesztése szükséges is. Az intézmények előtt elsősorban a munka- megosztás ésszerű formáinak megkeresése, gyakorlat ti megvalósítása áll. Együtt könnyebb dolgozni a közművelődésben is. * A salgótarjáni szakszervezeti művelődési ház elmúlt évei munkáját még töredékeiben is csupán felvillantani tudtuk. Végül is azonban nem leltárt kívántunk készíteni. Néhány olyan gondolatot ragadtunk meg, amely általános, az értékelések és a napi munka során minden intézményben felmerül. Közös dolgainkról szóltunk — közös gondolkodás végett. (ok) Anyanyelvi gyökerek ben levő óvodai nevelési program jól szolgálja ezt, és az általános iskolai új dokumentumok (elsősorban természetesen az alsós változások) már a folytatás, az egymásra épülés lehetőségét is biztosítják. — Az óvodába kerülő gyermekek beszédkészsége, kifejezési módja mennyiben ad alapot a nevelő munkához? Hogyan mérik fel a problémákat? — Az alapkészségek — közöttük a beszédkészség — iránt már az óvodába kerülés előtt érdeklődnek a leendő kiscsoportok óvónői a család- látogatáskor. Megkérdezik azt is, vannak-e könyvei a gyereknek, használja-e őket, mi érdekli és hogyan fejezi ki magát. Aztán ősszel szintfelmérést csinálnak a csoportvezetők az egyes nevelési területekről — ekkor magnófelvétel is készül. Bizony, elég sok a beszédhibás gyerek — a hároméveseknél már elvárható beszédtisztaságot többen nem érik el. A súlyosabb hibákkal logopédushoz lehet küldeni őket —, de sajnos, olyan kevés a szakember, hogy legtöbbször csak nagy- csoportos korában foglalkoznak a gyerekekkel. Pék Jánosné nagycsoportos óvónő így látja a helyzetet: — Akik 5 éves korukig otthon voltak a kisebb testvért gondozó mamával, kevés kivétellel szegényesebb világképpel és szókinccsel rendelkeznek, mint társaik, fel kell zárkóztatni őket. Szerencsére éppen öt-hat éves korban jön el az egyik legfogékonyabb időszak a gyermeki fejlődésben. Általános hiányosság, hogy önállótlanok, bátortalanok — még, ha sok mesét hallhattak is a mamától, őket nem kérdezgette, nem beszéltette senki, amikor ismerkedhettek volna a környező világgal — a falusi nagyszülők portájával, növényekkel, állatokkal, nem volt „idegenvezetőjük”, aki elmondta volna a felnőttek számára evidens, de a gyereknek még ismeretlen dolgok nevét, aki érdeklődött volna benyomásaikról. — Az óvodában ezt milyen eszközökkel valósítják meg? — A szókincset és kiejtést nagyban gazdagítják, javítják a mondókák, versek — még a testnevelési foglalkozást is átszövik — mi tagoltan, tisztán . mondunk mindent a gyerekeknek, száműzzük a gügyögést. Ami ennél is többet jelent: sok-sok megfigyelési lehetőséget biztosítunk, hogy legyen miről beszéljenek! Kirándulásokra visszük a nagycsoportosainkat, sétákat teszünk velük. Oda akarunk eljutni minél több gyerekkel, hogy szívesen meséljen önállóan is — reggelente, ebéd után, a lefekvés előtt, de más jellegű foglalkozásokon is. A bábozás, a szerepjátékok, a tevékeny- kedtetés sok-sok formái szintén ezt segítik. — Mit tanácsolnak a szülőknek ezzel a nevelési területtel kapcsolatban? — Amikor cselekszenek, mutatnak valamit, mondják is —, ha virágot locsolnak, meséljenek a növényekről, a vízről,' ha utaznak valahová, ■ teremtsenek alkalmat közös élményszerzésre, amiről majd beszélgetni lehet és sorolhatnám a leghétköznapibb dolgokat. Ha kérdeznek, ne legyen benne szinte szóról szóra a kérdésben a felelet — gondolkodni, kifejezni tudjon a gyerek, ne csak visszamondani, amit hallott. — Amennyire jó dolog, hogy külön szobája van már minden gyereknek szinte, annyira rossz az, ha túl sűrűn felhangzik: Menj a szobádba játszani, hagyj már békén! — fűzi hozzá Mészáros Ottóné. És hiába van tele a szoba mesekönyvvel, ha nem elevenednek meg a mesék egy-egy jóízű beszélgetés perceiben.-WVWWU Az óvoda, melyet felkerestem, irodalmi bázisóvoda. De a beszélgetés során egyértelműen kiderült: nem elszigetelhető folyamat az anyanyelvi nevelés — más intézményben és más családokban hasonlóak a tapasztalatok. És a megoldás is! . . . G. Kiss Magdolna NÓGRÁD - 1980. januóf 6., vasárnap 7
