Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)
1980-01-27 / 22. szám
A honfi postás télen kétszer fordul. Kiss Ernő hivatalvezető és Zábrádi István kézbe sítő munka közben. Kemencei László és felesége. A fiatal, tavaly szeptember óta Honton dolgozó pedagógus házaspár. Különleges kézimunkát ötöl tek” ki a honti öregek nap* közi otthonában. Fejtett anyagból kockás takaró készülj Sebestyén Jánosné gyakran felolvas az öregeknek. Terényi József takarékszövetkezeti igazgató is honti. Rúzsa Tibornét vidámsága miatt szeretik az öregek. HONT i Kocogásnyira Parassapuszta—Sahy, az ország egyik legforgalmasabb kapuja, amely tanácsi, közigazgatási területként tulajdonképpen a kis Honihoz tartozik. Az oda vezető fő közlekedési út úgy kerüli ki a községet, mintha haragudna rá. Pedig alighanem a „Kutyor” az oka mindennek. Annak legalábbis, hogy ilyen golyvás formát mutat a nemzetközi út. A Kutyor, Hont főutcája mentén, szakadékszerű mélységben meghúzódó kiterjedt falurész. Azon túl már az Ipoly kanyarog. Errefelé' nagy forgalmú utat vinni — lehetetlen lett volna. A névadó lovagot azonban épp oly lehetetlen kikerülnie a krónikásnak. Államiságunk, a vármegyék kialakulásának kezdeteire emlékeztet a község néveredete. A honfoglalás utáni országszélek, a gyepük védelmére telepítette Géza, vagy István erre a tájra Hont lovagot, s tőle keletebbre Pázmán lovagot, ök ketten részesek voltak a még fejedelem István lovaggá ütésének ceremóniájában. Hont maga első ispálnja is volt a hatalmas földterületekkel rendelkező Nagy- Hont vármegyének, s példát mutatott másoknak is a király szolgálatában. Kálmán alatt épült a. zólyomi vár, amelyet még 1218- ban is honti katonák őriztek és ugyanők művelték az ottani várföldeket is. Vármegye korában a most Pest megyei Kemence volt a székhely. A megye címerét a szomszédos Sahyban láthatja az utazó — ezt azonban már egy keménceitől, a honti postamestertől, Kiss Ernő hivatalvezetőtől tudom. Két segítőtársával — Zábrádi Istvánnal és feleségével, a kézbesítőkkel látja el a kilenc- száz-egynéhány lakosú Hont valamennyi postai munkáját. A fehér télbe burkolódzett falut most nem járhatják kerékpárral, gyalogosan meg naponta kétszer is megtörni táskáját Zábrádi István és újra nekivág az útnak. Nevében Kemencei az ifjú ta'nító is, aki drégelypalánki, tavaly végzett Esztergomban, és a balassagyarmati születésű, ám Esztergomban felnőtt és tanítói diplomát is ott szerzett feleségével vezeti a hanti iskolát. Harminchét helybeli alsós tanítója-nevelője Kemencei László és felesége. „Együtt taníthassunk — ez volt a célunk” — mondják és abban bíznak, hogy nem csökkén tovább a gyerekek száma. Csökkenhetne viszont az adminisztráció, amely egy ilyen kis iskolában is alaposan „megdolgoztatja” a pedagógusokat. Nem honti specialitás. Mégis figyelemre méltó két pályakezdő pedagógus egybecsengő válasza arra a kérdésre, mi okozza a legnagyobb gondot: „az adminisztráció”. Két év alatt több mint ötszázezer forintot fordí-, tott a székhelyközségi közös tanács, Dré- gelypalánk, például a ho'nti iskolára, sőt, póthitellel korszerűsíti a világítást is — ezt Strausz József né vb-titkár említi. A társközségek iránti figyelem egyik legfőbb jellemzője a palánki tanácsnak. „A fejlesztést minden évben más-más községünk kapja. Így sikerült utat építeni Honton, kultúrházat felújítani, öregek napközi otthonát létrehozni”. Honton különösen a gyerekekre és az öregekre jut nagy figyelem. Sebestyén Jánosné tanácstag és Rúzsa Tibomé gondoskodik a 24 helybeli idős emberről. Itt találkozunk Lovász Lajosnéval is, aki nyugdíjasként egyetlen napot sem mulaszt el a napközi nélkül. Meleg, barátságos, egészséges-szép környezetben élhek itt a honti öregék, hetente kétszer orvos is felkeresi őket. Állandó segítőjük a tanácson kívül a „két Szon- dy”, a mezőgazdasági és az ipari szövetkezet, ahonnan rádiót, televízióit kaptak. „Volt, aki azt mondta — menhelyre járunk. Pedig, ami a fiataloknak a »gyes«, az öregeknek esetleg éppen olyan segítség a közösségi erővel fenntartott napközi” — mondja Lovász néni. összegyűlnek naponta, kézimunkáznak, beszélgetnek, szundítanak, hallgatják a felolvasást (most éppen Nexő Ditte, az ember lánya című művét hallgatják folytatásokban) a kisöregek, akik csupán azt nehezményezik, hogy miért nem góndol délelőttönként rájuk is a televízió! És a legkisebbek? ötvenszemélyes óvoda vár rájuk. A nagyobbak a déli télidőben szánkókaravánként vonulnak a falu főutcáján. Érthetően nagyon vidámak: a mai napra vége a tanulásnak és az utoló óra éppen torna volt, amelyet Kemencei ta'nár úr tartott Helyénvaló hát az ubcahosszat tartó „hurrá!” A megye legnyugatibb részén, a Börzsöny oldalához tapadó kis Honton nem épül ugyan sok ház; a felnövekvő nemzedékek elszármaznak innen. Az idősebbek közül való a nemzetközi tekintélyű dr. Gál János, aki nyugdíjba vonulásáig a soproni egyetem rektora volt. A közfigyelem hajszálerein azonban eljut ide mindaz, ami a helyben éléshez szükséges. A postai és a szövetkezeti takarékban több mint nyolcmilliós betétállománya van Honinak. Igazán értékesek mégis azok a kamatok, amelyek fejlődő intézményeiben az emberré nevelés a szép öregkor megőrzésének érdekében gyarapodnak. T. Pataki László Kép: Kulcsár József Kiss Istvánná drégelypalánki a honti takarékszövetkezeti fiók dolgozója: „Takarékos emberek a hontiak”. Á.
