Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)

1980-01-26 / 21. szám

Közgyűlés Nógrádsipeken Szép Bertalan a szép eredményekről A nógrádsipeki sportegye­sület idei közgyűlését — ami a pozitívumokat illeti — egé­szen a felsőfokig méltathat­juk. Tömören azt mondhat­juk: a legek közgyűlése volt. A megjelenés: a kisközség egyesületében 135 tagot tar­tanak nyilván, a közgyűlé­sen 142-en ültek a székso­rokban! Az érdeklődés a tag­ság és a meghívott vendégek részéről az idén volt a leg­nagyobb. Igen figyelemre­méltó „leg”, hogy soha ennyi nő nem vett részt a közgyű­lésen, mint az idén. Az ezer főt sem számláló Nógrádsi- peken jelenleg a legmaga­sabb a létszám grafikonja. A tanács-, a párt-, a társ­szervek részéről soha ilyén figyelem nem volt tapasztal­ható. A beszámoló a leg­eredményesebb év eseménye­it taglalta. Növelte a felső­fok „csokrát” Domszky György hozzászólása, aki el­mondta, hogy a sportkör a balassagyarmati járás leg­szervezettebb egyesülete. A közgyűlés után a tanácsel­nök megjegyezte: ha így si­kerül a falugyűlés, elégedett leszek. Ami a közgyűlés elő­készítését, eredményességét illeti, arról is csak felsőfo­kon lehet beszélni. A hagyományokhoz híven, • labdarúgócsapat a sport­egyesület zászlaja alatt vo­nult fel a közgyűlésre. Szép Bertalan,- egyesületi elnök beszámolójában részletesen foglalkozott az elmúlt év sporteseményeivel. A íelnőtt- és az ifjúsági labdarúgócsa­pat a járási bajnokságban, a serdülők pedig a megyei cso­portban játszanak. Röplab­da-, asztalitenisz-, sakk­sportágban a járás által ki­írt különböző tornákon, baj­nokságokban vesznek részt. A beszámoló eredményes tö­megsportmunkáról adha­tott számot. Háziversenyek, különböző ' tömegsport-meg­mozdulások, az Edzett ifjú­ságért mozgalomban való .eredményes szereplés; aspar- takiádversenyeken való tö­meges részvétel; mind-mind azt bizonyítják, hogy jó az egyesület tömegsport-tevé­kenysége. Társadalmi össze­fogással új labdarúgópálya és -öltöző épült. Az egyesü­let gazdálkodása is a „leg­ek” listáján szerepel. A ter­vezett 51 ezer forinttal szem­ben, 64,1 ezer forint volt a múlt évi bevételük. Érde­mes kiemelni a saját bevéte­lüket. A beütemezett 20 ezer forint helyett 26,4 ezer fo­rintot könyvelhettek el év végén. Figyelemre méltó az 1980-as évre tervezett 11 ezer forint tagdíjbevétel. A köz­gyűlés időpontjáig már 5 ezer forintot befizetett a tag­ság. Ügy érzem, hogy ez is­mét megérdemel egy „leg­jobb hozzáállás” megjegy­zést. A sportkörnek jó a kap­csolata a KISZ-szervezettel, az általános iskolával. Az idei év feladatai között szerepel a tagépítő munka. Céljuk, hogy a község 20 százaléka egyesületi tag le­gyen. Tovább szélesítik a he­lyi tömegsportrendezvé­nyeket. Titkos vágyuk a ki­váló község cím elnyerése. Több nőt szeretnének bevon­ni az egyesület munkájába. A társadalmi munkaakciók közül kiemelkedik a víz be­vezetése az öltözőbe. Pifka János, a számvizs­gáló bizottság elnöke arról tájékoztatta a tagságot, hogy tavaly 3 alkalommal végez­tek ellenőrzést. Kisebb alaki hibáktól eltekintve mindent rendben találtak. A hozzászólók elismerésü­ket és köszönetüket fejezték ki a vezetőségnek, a spor­tolóknak az eredményes munkáért. Többen hasznos javaslatokkal járultak hozzá a közgyűlés szeléhez. A je­lenlevők egyperces néma felállással adóztak a 33 éves korában tragikus hirtelenség­gel elhunyt Veres Vince, VöTt tfS2Stőségi tag emléké­nek. A közgyűlés Kiss Ba- lázsnét beválasztotta a veze­tőségbe. A hagyományokhoz híven, az évet értékelő és feladato­kat meghatározó tanácskozás után jó hangulatú sportbált rendeztek a nógrádsipeki sportolók és sportbarátok. Sz. F. Á Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat felvételre keres: — MŰSZAKI CSOPORTVEZETŐI ÉS MŰSZAKI ELŐADÓI munkakörbe felsőfokú, illetve gépésztechnikusi végzettséggel, valamint 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkezőket, — TOVÁBBÁ I Fö GYORS- ÉS GÉPÍRÓT, LEGALÁBB 2 ÉVES GYAKORLATTAL. Jelentkezni a vállalat személyzeti vezetőjénél vagy a mun­kaügyi előadónál lehet Cím: Salgótarján, Palócz Imre tér i. „D” kategóriájú vállalat salgótarjáni telephellyel pályázatot hirdet műszaki osztályvezető munkakörbe. Pályázati feltétel: felsőfokú műszaki végzettség, 5 éves vezetői gyakorlat Jelentkezést: (részletes önéletrajzot) „P. 80” jeligére az MH salgótarjáni kirendeltségére — pa­vilonsor — kérjük leadni. Kosárlabda A Bgy. MEDOSZ az NB II. kapujában A Balassagyarmati sport- csarnokban ma délután 14 órától izgalmas kosárlabda­viadalra kerül sor. A Egy. MEDOSZ kosarasai az NB ií- be kerülésért az utolsó aka­dályon igyekeznek túljutni, a Tiszafüred elleni visszavágón. Az osztályozó első mérkőzését Túrkevén játszották, mert Ti­szafüreden nincs megfelelő fedett játéktér. A gyarmatiak 74—73 arányban jobbnak bi­zonyultak. Ha ma ismét sike­rül győzni, akkor 1980-ban már NB II-es kosárlabda­csapata lesz Balassagyarmat­nak. Aki ma délután nem saj­nálja a fáradságot, és betér a sportcsarnokba, bizonyára izgalmas tétmérkőzésnek lesz a szemtanúja, és remélhető­leg gyarmati sikernek tapsol­hat. (reiter) Sorokban * A harminc év fölötti öreg­fiúk labdarúgó-teremtorná­ját az idén is megrendezi — január 27-től három egymást követő vasárnap —, a rétsá­gi járási labdarúgó-szövet­ség. Rútságon a mérkőzések reggel 8 órakor kezdődnek és négy csoportban bonyolítják le. Az idén rekordnevezés érkezett, összesen 18 csapat kíván indulni. A döntő mér­kőzésekre február 10-én ke­rül sor. * Fogtechnikusok országos sportnapját rendezik meg ma délután 14 árától Salgó-vár környékén. Az országban 46 fogtechnikai laboratórium működik. A rendezők mint­egy hatvan indulóra számí­tanak, sílesiklásban és szán­kóban. * természetbarát­:i r-i I-A „.járási szövetség programját Rétságon.' zsönyi és budai túrák után május 24—28. között a Ma- gas-Tátrában túráznak, júni­usban ellátogatnak a jugo­szláv tengerpartra is. Rá­kóczi, Balaton körüli túra, valamint nappali tájékozódá­si futóverseny (Börzsöny) és éjszakai tájékozódási futó­verseny (Romhány), szerepel a programban. * Kibővített elnökségi ülést tart február 8—9—10-én a Hotel Salgóban a Nógrád megyei Természetbarát Szö­vetség. Értékelik az elmúlt év munkáját és megbeszélik az idei teendőket. * Szánkó- és síversenyt ren­dez vasárnap Eresztvényben dolgozóinak és családtagjaik­nak a Nógrád megyei Élel­miszer-kiskereskedelmi Vál­lalat KISZ- és szakszervezeti bizottsága. A vállalat ereszt- vényi élelmiszerboltja vasár­nap is nyitva tart, így a táp­lálkozási lehetőséget biztosít­ják. Birkózás Az út csak felfelé vezethet PÁSZTÓ sportjában új fe­jezetet nyitott az 1969-es esztendő; megalakult a bir­kózószakosztály, amely a közelmúltban ünnepelte fenn­állásának 10. évfordulóját. Az új sportág meghonosításá­ban, megszerettetésében el­évülhetetlen érdemeket szer­zett Illés Rudolf edző, a bir­kózás lelkes, odaadó híve. A kezdet nehézségeinek leküz­désében kitűnő segítőtársra talált Havril János testneve­lő tanár személyében. A munka nem volt hiába­való. A nagyközség sportjá­ban áz évek során tekintélye, rangja lett a birkózósport­ágnak. Nem kis büszkeség­gel vallhatják a -pásztóiak, hogy még a megye határain túl, az ország számos terüle­tén is ismertté tették nevü­ket a PSE birkózói. A sportolókkal való foko­zott törődés, gondoskodás, a feltételek, a versenyzési le­hetőségek javulása nyomán évről évre magasabb szintre jutott a szakosztály. Merész célok fogalmazódtak, hatal­mas akarati energiák halmo­zódtak fel, s egyre erősödött mindenkiben a hit: vidéken is lehet jól sportolni, a csú­csok közelébe jutni! Termé­szetesen lépést tartani a kö­vetelményekkel csak azok voltak képesek, akik becsüle­tesen dolgoztak, akik a ma­gánéletüket, a tanulást össze tudták egyeztetni a sporttal. A szakosZtált'az első olim­piai pontokat 1973-han sze­rezte, s az azóta eltelt idő­szak mérlege összesen 89 pont. A legeredményesebb esztendő 1977 volt, amikor 27 olimpiai pontot hozott a szakosztály. Igaz, olyan kivá­lóságok küzdöttek akkor a pásztói színekért, mint Robot­ka István, Bátka József, Oláh Gábor és még folytat­hatnánk a sort. A tíz év alatt az említettekén kívül többen kiharcolták a válo­gatott kerettagságot, elju­tottak külföldre is, világver­senyeken igazolhatták képes­ségeiket, szerezhettek dicső­séget hazájuknak, sportegye- sületüknek. A felkészülés körülményei­ben gyökeres változás követ­kezett be 1977. augusztus 20" án, amikor átadták a kon­díciótermet. Magasabb edzés­számmal két szőnyegen,egyre bővülő erősítőeszköz-meny- nyiséggel, lényegesen nyu- godtabb körülmények között folyhatott a munka. A felté­telek javulása, néhány spor­toló kiváló eredménye, szív­vel-lélekkel végzett felkészü­lése újabb és újabb híveket szerzett a sportágnak. Nehéz utat kellett megtenni a bir­kózóknak, amíg a mai szint­re eljutottak. Meg kellett küzdeni önmagukkal, a múlt­nélküliséggel, el kellett hitet­ni mindenkivel: igen is jó „táptalaja” Pásztó és kör­nyéke a férfias sportágnak. Tették mindezt növekvő tisz­tességgel, lelkesedéssel. Az elmúlt esztendőben 27 olimpiai pont elérését tervez­ték. Végül is az egy felnőtt, négy ifjúsági, az egy junior- és a hat serdülő korosztályú versenyző (ők vállalták a kemény mnukát, a versenye­ket) 16 pontot teljesített. Sajnos —, vagy a szakosztály egységének, erősségének megőrzése miatt talán nem is baj — tizenöten (köztük sok tehetséges fiatal) köny- nyelmű, léha életmódja kö­vetkeztében megvált az egye­sülettől. A szakvezetés min­dent megtett értük, de úgy tűnik, az olcsó szórakozás utáni vágy náluk erősebbnek bizonyult a sportnál. Bár egyelőre el nem kerülhető, a más városokban továbbtanu­ló, összesen hét tehetséges birkózó hiánya szintén érző­dött az eredményességen. A FELNŐTTEKNÉL egy II. osztályú, a junioroknál egy aranyjelvényes, az ifjú­sági korosztályban egy aranyjelvényes, két ezüst- és három úrorv^xiinősitést zott az 1979-es esztendő A magyar bajnokságokon egy második, két harmadik, egy ötödik és egy hatodik helyezés hozta meg a 16 olimpiai pontot. Különösen szépen szerepeltek a serdü­lők a múlt év országos erő­próbáin. Tizenhat első, 19 második, 8 harmadik helye­zés a mérlegük. Méltán érde­melték ki a legeredménye­sebb korosztály büszke el­met. Az ifjúságiak is kitet­tek magukért. A 3 első, az 5 második és a 6 harmadik he­lyezés tanúsítja. Egyébként az első hat helyezett eredmé­nyével értékes. minősítési pontokat szerzett. A felnőtt korosztályban így fest a sta­tisztika: 1 első, 1 második és 1 harmadik helyezés. A legeredményesebb spor­tolók sorrendben a követke­zők yoltak: Bátka Zoltán, Oláh Gábor, Nagy Péter, Oláh Pál, Bátka István, Bán Fe­renc, Kis Károly. Az első öt sportoló mellesleg a megyei sporthivatal által közzétett, az 1984-es olimpiai felkészü­lési tervbe bevont fiatal. Per­sze, a többiek előtt is nyitá va az út, csak rajtuk múlik,1 meddig jutnak el. Az 1980-as esztendőben a! serdülők 12, az ifjúságiak 14, a juniorok 6 olimpia) pont elérésére képesek. Ha az alapozás kellően sikerül, túl is szárnyalhatják mind-, ezt. A szakosztály tervezi 3 aranyjelvényes, 1 felnőtt IIJ osztályú minősítés teljesíté­sét, valamint 2 birkózó válcrt gatott keretbe kerülését. Eb-i ben az évben egyébként BátJ ka József és Balogh Béla le-J szerei, edzői, versenyzői munJ kájukra nagy szükség lesz. Szólni kell még az úttörő-’ korosztályról és az előkészítő csoportról is, bár külön tea jezetet érdemel sportolásuk! AZ előbbiekben nagy fantáJ ziát lát a szakvezetés. SzáJ mukra a verseny és tömeg-' sport minden lehetősége biz-i tosított. (Jó edzettségi ala­pot kapnak. Felkészültségük két, tehetségüket kamatoztató hatják a jövőben. AZ utóbbi említett korosztály nagy számmal képviselteti magát á szakosztályban. Elhelyezésük: kellemes gond. Ha meg tudJ ják oldani a velük való fo­kozottabb törődést (edzőki hiánya), jó alapot biztosíta­nak a sportághoz. Nógrád a megyék közötti pontversenyben a mezőny második felében található. A pásztói ' birkózók.í j» , mindent levesznek, hogy olimpiai :kal a megye ered-J ményességét fokozzák. Dd mindez kettősséggel párosulj A PSE a sikeres szereplés­hez kéri a párt- és állami szervek, üzemek, iskolák eg-: zisztenciális segítségadását,' támogatását, az utánpótlás­nevelés korszerű lehetőségeid nek propagálását. A szakosz­tály minden vonatkozásban felkarolja a sportolókat. Se­gítséget ad a tanuláshoz. Á jó tanuló, jó sportoló cím meghirdetése is kitűnő gon­dolat volt. A nemes versen­gésnek rangja van. Bár még a tanévből hátravan néhány hónap, már eldöntött, hogy a büszke cím odaítélése ünne­pélyes keretek között törté­nik. SOROLHATNÁNK az elő­remutató, nemes példákat, de végezetül csak annyit mon­dunk : becsülendő munkát végeznek a birkózó-szakosz­tályban. Megteremtették a si­keres szereplés alapját, a tisztességes munkamorált. Az utánuk következő generáció­nak már könnyebb lesz . . . Adorján László Sporthírek Göteborg: csütörtökön este ismét Európa-bajnok avatás­ra került sor a Scandinavi- um csarnokban: ezúttal a férfiversenyben dőlt el a végső sorrend. A férfiműkorcsolyázás 1980. évi Európa-bajnoka: Robin Cousins (Anglia) 11 hsz, 188,70 p., 2. Jan Hoff­mann (NDK) 20 hsz, 186,36, 3. Vlagyimir Kovaljov (Szov­jetunió) 24 hsz, 185,04, 4. Bobrin (Szovjetunió) 37 hsz, 177,58, 5. Schultz (NDK) 56 hsz, 173,34, 6. Simond (Fran­ciaország) 59 hsz, 172,72, . . .19. Simon István (Ma­gyarország) 173 hsz, 128,90 p. * Király Kupa döntő: újra •magyar—csehszlovák talál­kozó. A pénteki csoportselej­tezők utolsó fordulói után tisztázódott a kép, az egyik csoportban Csehszlovákia, a másikban Magyarország sze­rezte meg az elsőséget, így a két válogatott vívhatja 1979 után idén is a torna döntő­jét. Ami a magyarokat illeti: utolsó összecsapásukat An- gersben játszották Franciaor­szág ellen. Az AFP érthető­en szűkszavú jelentése sze­rint Magyarország diadalmas­kodott 2—1 arányban, így veretlenül, 12 ponttal fejezte be selejtezőit. A francia hír- ügynökség annyit közölt, hogy a két egyes találkozó után 1—1-es állást a páros össze­csapás döntötte el, amely­ben a Machán, Szőke duó 6—3, 6—4-re verte a Lecom­te, Piacentile párost. Így Magyarország 2—1 arányban győzött. * Az 5. helyen a sakkcsapat. A svédországi Skara váro­sában a férfisakkcsapat Eu- rópa-bajnokságon az ötödik forduló függő játszmáinak befejezése után így alakultak az eredmények: Szovjetunió—Cseh­szlovákia 5,5—2,5, Izrael— Magyarország 4—3 (1), Bul­gária—Svédország 5—3, Ang­lia—Jugoszlávia 5,5—1,5. A 6. fordulóban Magyar- ország 2,5—2,5 (3) arányban áll Jugoszlávia ellen. Az ered­ménysor: Portisch—Ljubojevics dön­tetlen, Ribli—Gligorics dön­tetlen, Adorján—Ivkov dön­tetlen, Sax—Velimirovics dön­tetlen, Csőm—Kuraica függő, Faragó—Marjanovics függő, Vadász—Hulak függő, Pin­tér—Vukics döntetlen. A többi eredmény közül ér­dekesség a szovjet—izraeli ta­lálkozó szoros állása, és ezen az összecsapáson nem a vi­lágbajnok Karpov, hanem Mihail Tál játszott az első táblán. A 6. forduló további eredményei: Szovjetunió—Izrael 3—2 (3), Csehszlovákia—Bulgária 4—2 (2), Svédország—Anglia 1—1 (6). A 6, forduló után az EB így áll: Szovjetunió 28,5 p. (4), Jugoszlávia 23,5 (4), Anglia 22 (7), Izrael 21,5 (5), Ma­gyarország 21,5 (4), Cseh­szlovákia 21 (2) Bulgária 20 (2), Svédország 17 (6). NÓGRÁD — 1980. januór 26., szombat 7

Next

/
Thumbnails
Contents