Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)
1979-12-22 / 299. szám
V, — kép: kulcsár — AZ ÜNNEP FÉNYÉBEN Méltón a dolgozó néphez M érlegre tenni öt esztendő munkáját, óhatatlanul magában hordja annak felmérését is; mit tettünk jól és mit tehettünk volna, hogy még jobban alakuljon életünk. Az elmúlt öt esztendő alatt évről évre visszatért 'ez a gondolat, városunk építőinek, lakóinak életrendjébe tartozik már. Amikor összevetést teszünk múlt és jelen között, végső következtetésünk nem lehet más: becsülettel dolgoztunk legfontosabb feladatunk ellátása érdekében, városunk felépítéséért, állampolgárai életének megszépítéséért. Gondoljunk csak vissza a harmincnégy esztendővel ezelőtti állapotokra. A város külsejére, a rettenetes állapotban levő belvárosi kolóniákra, a gyári és bányai lakótelepekre és sokat szenvedett dolgozó népünk életére, a valóban kenyeretlen Salgótarjánra. Minderre gondolni tudunk már, mert nincs, eltüntettük; megszüntettük együttes erővel a dolgozók kétkezi munkájának eredményeként, amelyben ott volt a bányász, a gyári munkás. a tisztviselő, a tanító, az orvos, de népünk minden rétegének dicső cselekedete: a jól végzett munka. Soha úgy, mint ezekben az évtizedekben, nem bizonyosodott még be, milyen nagy jelentősége van a jól végzett munkának, a cselekvő akarat egységének. Megszépült városunk, ország-világból látni érkeznek ide. És engedtessék meg idézni a közelmúltban ittjárt Montand urat, a párizsi LA MONDE szerkesztőjét: „Megragadó látvány az Önök városa.” Büszkék vagyunk mi erre, de amikor szá- mottevést végzünk, nem ragadhat el bennünket a siker mámora, a mi mérlegünknek a valóságot kell tükröznie. Igen, a valóságot, amelyben ott lelhetők a sikerek mellett a kudarcok, amelyek tanulságul szolgálnak. Arra intenek, hogy a jövőben még körültekintőbben, mindig a dolgozó emberre számítva kell végezni munkánkat, öt esztendővel ezelőtt célul tűztük a lakásellátás javítását; a gyermekintézmények bővítését; a városközpont építését; a kolóniák és a szociális követelményeknek nem megfelelő lakótelepek felszámolását. Így felsorolva talán nem is tűnik olyan nagy feladatnak mindez, mint amilyen volt. Pedig próbára tette az egész város felkészültségét. Mert nem csak a belváros szerepelt ebben, hanem olyan korszerű lakótelep is mint a kemerovói, a besztercei teljes felépítése. Szántóföld, mocsaras rét helyére kellett mindezt építeni. De olyan igénnyel, hogy megfeleljen a legmagasabb követelményeknek. Ha nem is teljes mértékben, de elkészültek a lakótelepek, állnak a házak, boldos emberek élnek ott. És ez a legszebb, amit most. felszabadulásunk évfordulóján dolgozó né-'ünk asztalára tehetünk karácsonyi ajándékként. Ágazatonként áttekintve az alábbi ered- ménvröt számolhatunk be: az elmük esztendő vé'-"-’ '198 családi meleget adó otthont adtunk '>-nrajzóinknak. Igaz, ennél többet terveztünk, de ennyit voltunk képesek 'elkészíteni. Jövő év végéig 1810 lakás átadásával számolunk. Milliárdokat jelentenek ezek, mert a lakások mellett megépültek és még tovább épülnek az óvodák, az iskolák, a kereskedelmi bolthálózat, az emberek kényelmét segítő szolgáltató egységeink. Átépül a vízhálózatunk, az utcák sora, hogy újból és újból megújulva induljon városunk egy újabb, e társadalmi rendünket tükröző élet felé. Ma a városon végigtekinteni önbizalmat ad az embernek. Mert ha még nem is látható, de ott van a lebontott téren: a Meszes alja is megújhodik. Az építők, a művészek azt ígérik, hogy egyil?" legszebb városrésze készül ott Salgótarjánnak. Nem maradhat szó nélkül az az áldozatos munka, amit városunkért tettek a dolgozók szabad idejüket feláldozva. Ebben nyilvánul meg igazán Salgótarján szeretete, a magukénak vallása. Millió forintokra tehető az a társadalmi munka, amelyet elvégeztek a parkokért, az óvodákért, az iskolákért — egyszóval gyerekeinkért. Ott van a társadalmi munkások keze nyoma mindenütt az életünk megszépítéséért. Itt élni a városban, itt dolgozni — ma már elmondhatja minden becsületes állampolgár — érdemes, szép, mert van jelene és van jövője Salgótarjánnak. De most, amikor számot vetünk az elmúlt esztendőkkel, emlékezve azokra, akik életüket adták ezen új világ megteremtéséért, akkor szolgáljuk a szabadságot igazán tiszta érzülettel, ha készülünk új, nagyobb és nehezebb feladatok megoldására. Jövőnk sikerének legfőbb záloga a jobban végzett munka, kinek-kinek ott, ahová az élet állította. A gyárakban éppen úgy, mint a bányákban, vagy a tervezőasztalok mellett, a katedrán, a hivatali szobában. Ezt a jobban végzett munkát, az eredményesebb gazdálkodást, a szépet, a gazdagot, a kötelességtudást, a fegyelmet mindenütt az életünkben — ezt követeli a holnap, a gyarapodásunk. Ez biztosíthatja és semmi más. szeretett városunk további építését, fejlesztését. És ez nem érdeke-e minden embernek, aki szereti, ragaszkodik városához, akinek hazafias érzése diktálja, hogy különbül, mint eddig, cselekedjen? Számolnunk kell azzal, hogy nehezebbé válik életünk, keményebben kell helytállnunk. De ennek a városnak munkáslakossága a történelem során sok-sok nehézséget leküzdött már. Szembenézett az elnyomókkal és vívta harcát az új világért. Háború sebétől vérző országot épített városával együtt. Győzelemre vitte a szocializmus építésének nagy ügyét. Ennek a városnak állampolgáraira a jövőben is lehet :*ámítanf. Az itt élő emberek igazán tudják, értik: életünket semmi egyéb, csak a becsülettel végzett, jó munka teheti szebbé M ost. szabadságunk harmincnegyedik évfordulóján tegyük hitünkkel a jövőben. köszönetünkkel a szabadságunkért, ígéretünket a jövőért, hogy rendünkért teljesítjük kötelességünket. Ez méltó Saígó- t«jián dolgozó népéhez! Fekete Nándor. (Salgótarján, város Tanácsának elnöke A NÖGRÁD SALGÓTARJÁNI MELLÉKI,EXE 1919. DECEMBER 22 Kongresszusi készülődés Beszámoló taggyűlések és politikai tapasztalataik Salgótarjánban Interjú Ozsvárt Józseffel, a városi pártbizottság első titkárával Az 1980. márciusában sorra kerülő XII. pártkongresszus politikai, szervezeti előkészítése nagy fegyelmet és felelősséget kíván mind az alapszervezetektől, mind az irányító pártszervektől. A közvetlen és konkrét politikai munka az októberi pártcsoport-értekezletekkel kezdődött Salgótarjánban, míg a beszámoló taggyűléseket november 15—december 15. között tartották meg a nógrádi megyeszékhelyen. A beszámoló taggyűlések politikai tapasztalatairól beszélgettünk Ozsvárt Józseffel, a városi pártbizottság első titkárával. — A nagyüzemi pártbizottságokhoz tartozó alapszervezeti taggyűléseken milyen tapasztalatokat szereztek? — Mindenekelőtt hangsúlyoznám, hogy sikerült kedvező politikai légkört kialakítani az értékelő és feladatmeghatározó munka elvégzéséhez. Az ötéves munkát értékelő számvetéseken a tagság 85—95 százaléka vett részt. A taggyűlések döntő többségén a nyíltság és az őszinteség dominált. A beszámolók hangvételére a kri- tíkusság, az önkritikusság, a tárgyilagos helyzetfelmérés volt a jellemző. Jól átfogták és kellő színvonalon értékelték a XI. párt- kongresszus óta végzett munkát A beszámolók általában előremutatóak, konstruktívak voltak. Kedvező vitaalapot szolgáltattak a párttagság és a meghívott párton kívüli vezetők számára. Az alapszervezetek vezetőségei nem az általánosságok megfogalmazásával, hanem a helyi sajátosságok figyelembevételével, az adott területen végzett munka reális értékelésével segítették a közös gondolkodást. — Az alapszervezeti beszámolókban mely kérdésekkel foglalkoztak kiemelkedő mértékben és mélységben? — Kiemelt helyet kapott a gazdasági munka átfogó, tömör, az eredményeket és hiányosságokat egyaránt bemutató értékelése. A gazdasági munka pártellenőrzése, az alapszervezeti segítés minőségi és mennyiségi hatékonyságának megítélése az esetek döntő többségében kedvező visszhangra talált. A legtöbb alap- szervezetben megfogalmazták, hogy javult a gazdasági munkát segítő tevékenysége. A politika eszközeivel jelentős szemléletváltozást sikerült elérni. Számottevő eredmények születtek a gazdasági munkában, ezzel együtt általában javult a pártszervek és a gazdasági vezetés kapcsolata. A tömegszervezetek alapvetően hozzájárultak a termelési feladatok, a gazdaságpolitikai célok megvalósításához. Kritikusan szóltak a gazdaság- politikai agitáció hiányosságairól, a pártmegbízatások személy szerinti értékeléséről. Sok szó esett arról, hogy a Központi Bizottság december 6-i határozatának megfelelően a gazdasági munka új gyakorlatának a megvalósításában a pártszerveknek jelentős feladataik vannak a jövőben is. Megfogalmazódott, hogy az egyes párttagok példamutatását növelni kell a mindennapi munkában. Kiemelten foglalkoztak — például a ZIM-ben — az üzem- és munkaszervezés eredményeivel és a tennivalókkal. Nagyüzemeinkben jelentős beruházások fejeződtek be ebben az időszakban: a síküveggyárban, a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben, az öblös- üveggyárban, a ZIM-ben. Ezek egyben a hatékony termelés, a korszerű gyártmányszerkezet megvalósításának feltételeit jelentik. Bő teret kapott a számvetésekben a munkaverseny-mozgalom. Keretében számottevő eredmények születtek. De az is megfogalmazódott, hogy a vállalásoknak a jövőben még konkrétabbaknak, a minőségi munkát jobban segítőeknekj kell lenniük. A beszámolókban az ésszerű takarékosság helyi eredményeiről és a további tartalékok feltárásáról is szó volt. Az eredmények bemutatásával párhuzamosan szóltak a dolgozók élet- és munkakörülményeinek kedvező alakulásáról. A beszámolók dicsérték a kiemelkedő munkát végző kollektívákat és egyéni példamutatásra, felelősségvállalásra serkentettek. — A párt belső életének eredményeivel és gondjaival miként foglalkoztak az alapszervezetek? — Az őszinte hangvételű beszámolókban néhány helyen jogos önkritika hangzott el a vezetőség munkájáról, a pártcsoportvezetők tevékenységéről. A beszámolók az eszmei-politikai munka eddigi eredményeiről, a cselekvési egység állapotáról és a további tennivalókról hiteles képet nyújtottak, ösztönöztek a munka minősége alapján történő differenciálás fokozott érvényre juttatására.' Alapvető, hogy a politikai és cselekvési egység állapotát kedvezőnek értékelték. A felső pártszervek határozatainak végrehajtását jónak minősítették. Megállapították, hogy az alapszervezeti munka, benne a pártcsoportok tevékenysége jelentősen fejlődött. Á káderpolitikai elvek érvényesítése megfelel a párt politikai célkitűzéseinek. Javult az alápszervezetek gazdasági, irányító, segítő és ellenőrző (Folytatás a 2. oldalon). Ma adják át „Piros" iskola kétszázkor mine gyereknek Az egyre inkább szépülő, épülő Kemerovo-lakótelepen a szürke beton közepette piros falú épület vonja magára a tekintetet, az új, nyolctantermes általános iskola. Dr. Kun András, a városi tanács művelődési osztályának vezetője örömmel újságolta, hogy szinte „beleszületett” az ottani városképbe. A földszintes, napfényes, pirosra festett iskolát erdők veszik körül, jó a levegő. Nincsenek sötét folyosók, a megvilágítását tudományosan megtervezték. Emellett a telepnek szinte a központjában épült, körút öleli, és a gyerekek s/• mara jól megközelíthető. Az sem lebecsülendő, hogy mellette nagy üres terület van, amelyből játszótér, sportudvar, vagy majd az igényeknek megfe-elően bármi lehet. A kemerovói piros iskolát — sokan már „Piroskának” becézik — a város felszabadulása 35. évfordulójának tiszteletére a mai napon adják át ünnepélyesen, az oda járó két&zázharminc gyerek, és természetesen a szülők nagy örömére. A kemerovói gyerekek eddig zsúfolt buszokon jártak, legtöbben a Mártírok úti iskolába. Ez most megszűnik, kényelmesen, gyorsan, köny- nyen érnek a tanítás színhelyére. KönnyeDb lesz a Mártírok úti iskola pedagógusainak, gyerekeinek is, av'o! eddig nyolcszáznegyven ^yr-ek tanult, ugyancsak zsúfolt körülmények között. A piros iskola könnyűszerkezetes és igencsak gyors építkezést tett lehetővé. Az iskoláért összefogott a városi tanács. a tervezők, az építők, hogy mielőbb valóra váljon. Az AGROFIL szakemberei 1979. áprilisában kezdtek a munkához, és rekordidő alatt építették fel. A beruházás ti- zennégymillió forintba került, és külön hatszázezerbe a berendezés. Salgótarjánban ez a legolcsóbban épült iskola. A berendezése kényelmes, korszerű asztalok, székek várják a gyerekeket. Van melegítőkonyha, ebédlő a napköziseknek. Nyolc osztály kezdi januárban az első tanítási napot a kemerovói iskolában, és hét napközis csoportra számítanak. A gyerekek nyolcvan százaléka a Kemerovo-lakótelepen él, az ének-zene tagozatos osztályba járók közül né- hányan a városból mennek majd oda. A költözködés az átadást megelőző héten nagy munkát jelentett. Sokat segítettek a tanács pénzügyi osztályának KISZ-esei, az AGROFIL építői és természetesen a szülők. Dolgoztak azért, hogy az avatás napjára, december 22- re minden szépen a helyére kerüljön. A kemerovói piros iskola a Mártírok úti Általános Iskola tagintézményeként dolgozik, az iskola vezetője Bér* cely Ferencné. Amikor ma, az ünnepsége* örömteli szavak hangzani el, mindenki arra göncig hogy Salgótarján ismét előbbre lépett, gazdagodott egy új létesítménnyel. — ®se rr.