Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)
1979-12-20 / 297. szám
A munka mellett tanul is Kiss Gyula,'a Salgótarjáni Kohászati Üzemek villanyszerelője egyike azoknak a szorgalmas fiataloknak, akik szakmunkás-bizonyítványuk megszerzését csak további tanulmányaik kiindulópontjának tartották. A Dolgozz Hibátlanul MHSZ Szocialista Brigád tagjaként vállalta a továbbtanulást. Jelenleg a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola hallgatója. A kiváló szakember nemcsak a munkában, hanem a továbbképzésben is példát mutat társainak. Változatak a váltásra Piaci körülményeinek számottevő javulására sem külföldön, sem belföldön nem számíthat — legalábbis jelenlegi ismereteink alapján — a balassagyarmati Ipoly Bútorgyár. így az üzem — számos magyar egységhez hasonlóan — a jövőben is keresni kénytelen belső, rejtett tartalékait, és azok kihasználásának leghatékonyabb módját. • Különösebb anyagiakat nem Igényel, ám jelentékeny termelésgyarapítást eredményezhet a meglevő ■ erők lehető legésszerűbb csoportosítása. Mivel a bútorgyári termelés mostani rendszerében mód nyílik további tökéletesítésre, a gyarmatiak a gyártási szerkezet bizonyos mérvű átszervezését irányozták glő a jövőre. 1980. februárjától a szé- csényi Ipoly-üzem teljes egészében nyugatra irányuló kivitelre állít elő- portékákat. A szécsényiek már régóta gyártanak exportárukat. Fenyőfa alapanyagú asztalaikat többnyire egy svéd cég vásárolja meg; idén Angliába is szállítottak hasonló terméket. Mivel a megrendelő teljes igényének csak mintegy negyven százalékát képesek kielégíteni a jelenleg rendelkezésre álló gyártókapacitással, érdemesnek látszik e termelés lehetőségeinek kiadósabb mérvű kibontakoztatása. Ebből a célból az óvodabútorok gyártását Szécsényből Balassagyarmatra helyezik át az illetékesek. így az idei 17 —18 millió forint értékű exporttal szemben jövőre várhatólag 22—25 milliós bútorgyári kivitelt bonyolíthat le az evvel megbízott külkereskedelmi vállalat: az Artex. Balassagyarmaton 1980-ra négyszázalékos termelésgya- rapítást irányoztak elő — változatlan, sőt valamelyest csökkenő lészámra. A mennyiségi előrelépést két jelentősebb változtatással próbálják elérni a bútorgyár irányítói. Egyfelől a belső szervezést módosítják a jelenleginél kedvezőbb szerkezetűre. Így kerítenek módot az óvodabútor gyártásának Szécsényből való átvételére is. Másfelől: a termékek tipizálását határozták el a műszakiak. Az idén gyártott kétféle lakószobabútor — a Nógrádi" és a Rómeó — méreteit egységesítik. Az új típussal — Nógrád III. és Nóg- rád IV. néven — a jövő esztendő második felétől gazdagítják a honi bútorpiacot. A tipizálással egyébként azt érik el, hogy kevesebb fajta alkatrész szükséges a termékek előállításához, mint jelenleg. Ennélfogva a gyártás vezérlése egyszerűbbé, gyorsabbá, hatékonyabbá válik. Az így előállított bútordarabok viszont semmivel sem lesznek rosszabbak a mostaniaktól. ^ Kismértékben mód nyílik — várhatólag — az importált szerelvények hazaiakkal való helyettesítésére is, bár a jelenlegi hazai háttéripar ilyen szempontból — sajnos — még mindig nem áll a helyzet magaslatán. Az idei terv teljesítését az Ipoly Bútorgyárban — az ismert tűzeseten kívül — gyakori anyaghiány is nehezítette. Különösen a kábeldobgyártásban keletkeztek zavarok a fenyőfa hiánya miatt. Hasonló gondok jövőbeli minél biztosabb kiküszöbölésére — a kínálkozó lehetőségek nem túlságosan tág határain belül — bizonyos előkészületeket tettek a jövő esztendei előirányzat megformálása során. A terv tehát olyképpen alakult ki, hogy végrehajtása közben a váratlan anyag- ellátási nehézségek a lehető legkisebb bonyodalmat okozzák a gyárnak. Megbeszéléseket is folytattak a dobokra igényt tartó vállalatokkal, hogy e terméket fogadják el fenyő helyett nyárfából. Akadt már megrendelő, aki szívesörömest kapott az ajánlaton: Ez utóbbi eset plasztikus példa arra, hogy a jelenlegi helyzetben a körülményekhez való alkalmazkodás gyakran követel bizonyos mérvű kompromisszumokat, amelyek azon. ban a főbb célok eléréséhez nélkülözhetetlenek. A gyors helyzetfölismerés és -kihasználás mellett ezeknek a kompromisszumoknak az elfogadása is rugalmas gondolkodást követel a gazdaságunkban ténykedő kisebb és nagyobb rangú vezetőktől. Molnár Pál Kifelé a hullámvölgyből Veszteség nélkül zárják az esztendőt Minden »ekintelben fejlődött az alapszervezet munkája Nem volt könnyű helyzetben a Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat építésvezetőségi pártalapszervezele az elmúlt öt év munkájának értékelésekor, mert a mostani ttervciklusban igen mély hullámvölgyből kellett kilábalni- ok. A vállalat tevékenységét évekig a veszteséges munka jellemezte. A helyzet előnyös megváltoztatása érdekében szanálták a vállalatot, majd teljes egészében kicserélték a vezetőket. Az új vezetés a pártszervezet kommunistáival együtt a cselekvési készség felszítását, a pesszimizmus, a kétkedés, a mindenben való beletörődés felszámolását jelölte meg a hullámvölgyből való sikeres kilábalás módjá-_ nak. Ennek tükrében vizsgálták tevékenységüket az építésvezetőségi alapszervezetbe tartozó párttagok. MEGTEREMTENI A CSELEKVÉSI EGYSÉGET A pártalapszervezet tevékenységének középpontjába a gazdasági munkához kapcsolódó politikai felvilágosító, nevelő, mozgósító munkát, a tagság cselekvési egységének megteremtését állította. Ennek elérését szolgálta a pártdemokrácia, a vélemények, feladatok egyeztetése, a cselekvőkészség növelése, a politikai oktatás tartalmának javítása. Utóbbi sokat segített abban, hogy tisztázódjanak a különböző vélemények, elképzelések, növekedjék a • felelősségérzet, fokozódjon a kezdeményezőkészség. A pártegység erősítését szolgálták a javuló pártcsoportmegbeszélések, az alkotó gondolatokban gazdag taggyűlések, valamint a pártmegbízatások teljesítése. Jótékonyan hatott a cselekvési egységre a gazdasági és munkahelyi vezetők rendszeres beszámoltatása, az ennek során kialakított közös tennivalók helyes megjelölése, az eredményesebb munkát gátló jelenségek megszüntetése, a gazdasági vezetőkkel kialakult jó munka- kapcsolat. Az alapszervezetbe tartozó párttagok aktív közreműködésének, többségük példamutató munkájának, valamint az intézkedések és több irányú erőfeszítések eredményének köszönhető, hogy ebben az esztendőben erőteljesen megindultak a fejlődés felfelé ívelő útján. Bár a különböző építésvezetőségek nem teljesítették maradéktalanul tervüket, ennek ellenére eleget tesznek az irányító szervük áltai megszabott gazdálkodási követelményeknek: veszteség nélkül zárják az 1979-es esztendőt. A pártalapszervezet beszámolója szerint a jövő évben tovább kell folytatni azt a jó munkát, amit 1979-ben elkezdtek. Vagyis 1980-ban nyereségesen kell gazdálkodni a vállalatnak. Ezt a feladatot kapták a vezetők és a dolgozók a felsőbb irányító szerveiktől. Ez a korábbinál jóval nagyobb erőfeszítést követel a szigorúbb gazdálkodási követelmények mellett. GAZDASÁGOSAN TERMELNI Ezért a pártalapszervezet munkájának középpontjába továbbra is a gazdaságpolitikai feladatok sokirányú segítését állította. A cél elérése érdekében mozgósítja a párttagságot és a dolgozókat a lakásátadási terv maradéktalan teljesítésére, a technológiai fegyelem betartására, a minőségi követelmények elvégzésére, az ésszerű, de szigorú anyagáé energiatakarékosságra, a kapacitások jobb kihasználására. A szigorúbb követelmények a párttagoktól áz eddiginél kezdeményezőbb és példamutatóbb munkát kívánnak. Ezért a pártalapszervezet továbbra is feladatának tartja a pártegység erősítését. Szükség van erre,' mert előfordul, hogy egyesek csak tudomásul veszik az új, nagyobb követelményeket, ugyanakkor keveset tesznek érte. Vannak, akik bizonytalankodnak a párt politikájának megértésében. Mások nem elég következetesek a védelmében. De vannak olyanok is, akik a politikai vitáktól elhúzódnak, hagyják, hogy egyes határozatokat, intézkedéseket elferdítve magyarázzanak. A pártegység erősítése mellett szükség van a gazdasági munka hatékonyságának a további növelésére. Erről beszéltek felszólalásukban a pártalapszervezet tagjai. Póczos János brigádtag a szakember-utánpótlás tervszerűbb biztosítását szorgalmazta. Nehezményezte, hogy ez ügyben a vállalat vezetősége az utóbbi években keveset tett. Podi József művezető a brigád- és csoportvezetők szakmai továbbképzését sürgette, mondván: ez feltétlenül szükséges az új technológiák jó alkalmazása érdekében. Wizdos Károly személyzeti osztályvezető a többi között utalt azokra a nehézségekre, amelyekkel a pártalapszervezet vezetősége és tagjai megbirkóztak, gazdaságirányító, szervező, ellenőrző munkájuk során. Utalt arra, hogy az ideológiai, politikai, felvilágosító, oktató, nevelő munka kedvező hatása már több területen érezhető. Szorgalmazta a tervszerűbb pártépítő munkát. Takács. Vilmos, a megyei pártbizottság tagja elmondta, hogy a pártalapszervezet tevékenysége minden tekintetben fejlődött, jó] átfogja a vállalat egész tevékenységét, helyesen tárta fel a nehézségeket, jól rnujatta meg a tóvábbi sikerekhez vezető utat. ■ Amikor az alapszervezet tagjai jóleső érzéssel nyugtázták: az 1979-ben bekövetkezett előnyös fordulatot, egyöntetűen kinyilvánították, hogy 1980- ban mindegyiküknek alaposabban, hatékonyabban, sokrétűbben kell dolgozni a vállalat jövője, szavahihetősége, vonzóereje, az eredményesebb gazdálkodás érdekében. (venesz) Érdekességek a tudomány világából Növények talaj nélkül Bulgáriában nemrég talaj- ■pótló anyagot fejlesztettek ki különféle mezőgazdasági kultúrák termesztésére, palánták szabadföldi és melegházi gyö- kereztezésére. A „föld nélküli földet” iparilag állítják elő és csomagoltan küldik el a megrendelőknek. Az eddigi kísérleti alkalmazás igen jó eredményt mutat. Az új anyag hasznosítása népgazdasági szinten mintegy 1 millió leva megtakarítással jár. Korrózióálló padló Sav-, só- és korrózióálló új pa^’Aelem készül vegyipari, él" ^'szeripari, gépgyártó és Iwuászatj üzemek számára. A teljességgel hazai alapanyagokból — kátrányból és homokból — előállított padlóelemek egyszerű technológia alapján készülnek. Máris hasznosítják ezeket az ipari-építészeti egyesülés üzemeiben és az épületszigetelő vállalatnál. Ellenőrző szem Ugyancsak az építőipar számára nyújt segítséget az az ellenőrző „szem”, amellyel a nagy, profilírozott fémszerkezetek hajlítására szolgáló berendezéseket látják el. Az új ellenőrző rendszert ezekhez a berendezésekhez a szófiai iparépítészet-fejlesztési intézet kollektívája dolgozta ki. A vállalat elrendelt rendje Volt valami fiatalos tekintélyrombolás abban, amilyen titokban — az ifjúsági parlamentre készülve — a, vállalat fiatal szervezői és közgazdái összegyűjtötték azokat a vezérigazgatói, vezérigazgató-helyettesei útmutatásokat, amelyek a cég rendjét — így: termelési szervezettségét, ügyviteli áttekinthetőségét, alá- és fölérendeltségi viszonyait — kívánták szabályozni. S, mert a csíny igazi ízét a meglepetés aója, a három vaskos iratköteget sporttáskában csempészték be a tánácskozásnak helyet adó terembe, s csak akkor került az asztalra, amikor „az összesküvők” egyike szót kért; a rendről beázélt. A rendről, ami inkább csak óhaj-sóhaj a cégnél, mintsem valóság, pedig —, s beletúrva az iratkötegbe, fölmutatva egyet, a sokszorosított papírokból — hatoldalas szöveg szól a tisztítószerek kivételezésének, fölhasználásának rendjéről, utalványozási jogáról... Ahogy mondani szokták: élénkség a teremben. Ami néhány perc múlva már nevetésbe, tapsba váltott át, ahogy újabb rendelkezések kerültek elő a rendről, jórészt írott maiasztok csupá'n, mert a valóság függetlenítette magát a pápír- regimenttől. Lehet, hogy példánk egyedi, de csak annyiban, hogy másutt nem gyűjtik össze az osztályok, főosztályok kezdeményezte, fogalmazta papírokat. S általános abban az értelemben. ami a papírhegyek növekedését, összegyűjthető- ségét illeti. Mert való igaz: sokan vannak, akik azt hirdetik, jó, ha minden le van írva. S így kerül aztán vezérigazgatói körlevélbe, utasításba —, amint az ifjúsági parlamenten elhangzott: salátaként — a gyáregységek szervezési osztályainak létrehozása, az elhasználódott szerszámok selejtezésének módja, az'útijelentések benyújtásának formája, s a központi vállalati klubba az idegenek belépésének korlátozása. Mielőtt mondandónk félreérthetővé válna: természetes, hogy a rend,sokféle elemét éppen a rendelkezések teremtik meg, de sohasem függetlenül a valóságos helyzettől, az adottságoktól és feltételektől. A vállalati szervezetben azonban gyakorta tapasztalható a rend puszta elrendelése, a tényleges cselekvés és a papíron rögzítettek összetévesztése, vagyis annak a rendkívül veszélyes felfogásnak a terjedése, hogy amiről körlevél, utasítás, szabályozás stb., azaz valamilyen vállalati rendelkezés készült, azzal a továbbiakban már nem szükséges törődni, az rendben megy a maga útján, azzal semmi gond nem lehet. Így aztán gyakran összekeveredik a lehetséges és az óhajtott. Az egymást gyorsan követő, de nehezen végrehajtható utasítások azt is kiismerhe- tetlenné alakítják, amiben tegnap még úgy-ahogy kiigazodtak az érintettek. S ezt nem egy, az újságíró tollára véletlenül került ifjúsági parlamenti tanácskozás igazolja, hanem — és sokkal inkább — ezt teszik azok a tudományos vizsgálatok, amelyeket a vállalati szervezetről folytattak a szocialista vállalat kutatási főirányon belül szociológusok és közgazdák, s amelyek azt mutatták: a belső rendelkezéseknek csak a töredéke valósul meg! Ilyen gyatra lenne a fegyelem? Van gond azzal is. ám a papíron maradt utasítások nagy számát jórés at a feltételek hiányával, az óhajok rendelkezéssé fogalmazásával, az önigazolással — „mi kiadtuk az utasítást” — magyarázhatjuk. Azzal a gyakorlattal, amelynek hívei, hódolói a formalitásokat látják lényegnek, s a lényeget mellékesnek; papírokat gyártanak, s úgy vélik, a valóság majd — szinte automatikusan — átalakul. Konyhai bölcsesség ez az üzemi vélekedés, ám igaz, hogy elrendelni csak azt szabad, ami megvalósítható, mert máskülönben az sem valósul meg, ami megvalósulhatna. Most, amikor a termelőhelyek túlnyomó többsége /Nóg- íádban is nehéz próbatételek előtt áll, fel kell figyelni a papírlábakra támasztott rend illékónyságára, a vélt tisztázottság és a valóságos állapotok ellentmondásaira. A rendhez — ahhoz, hogy legyen, szilárdabbá váljon, s a módosuló követelményekkel együtt fejlődjön —, közepes Vállalatnál is rendelkezések sora szükséges, s még inkább ez a több egységre tagolódó, gyakran az ország különböző tájain telepeket fönntartó nagyvállalatokra. A rendnek mégsem a rendelkezés a biztosítéka, hanem a rendelkezésben foglaltak összhangja a valósággal, a kívánt cél elérhetősége, az ehhez megteremtett feltételek, azaz: tartalom és forma egysége. S ha a forma válik elsődlegessé, akkor túl a rendelkezések tartalmán, a munka tartalma vglik kétségessé, az eredmény kérdésessé, a haladás puszta óhajjá. Ezért nem engedheti meg magának egyetlen vállalati közösség sem a 4 a tévhitet, hogy ha valamit elrendelnek, az már egyenlő a valóságos rend újabb elemével. Mészáros Ötté NÓGRÁD - 1979. december 20, csütörtök 3