Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)

1979-12-20 / 297. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEIBIZOTTSAGA ES A AfEGYEI TANACS LAPJA Próbaüzem az új telefonközpontban rxtv PVF 297. SZÁM ARA 1.20 FORINT 1979 DECEMBER 20.. CSÜTÖRTÖK Kádár János látogatása Pakson Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz* ponti Bizottságának első titkára szerdán Paksra, az atom­erőmű építkezésére látogatott. Űtjára elkísérte Havasi Fe­renc, a Központi Bizottság tit kára és Kovács Antal, a Köz­ponti Bizottság osztályvezetője. A • vendégeket a paksi atomerőmű-vállalat központi épületének bejáratánál meleg szeretettel köszöntötték a munkáskollektíva képviselői, va­lamint az érdekelt tárcák, a megye és a város vezetői, köz­tük Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési minisz­ter, Simon Pál nehézipari miniszter, K. Papp József, a Tol­na megyei pártbizottság első titkára és Rigóczky István, a paksi városi pártbizottság első titkára. Hatalmas létesítmény Az irodaház tanácstermében Szabó Benjámin, az atom­erőmű-beruházás kormány- biztosa adott tájékoztatást a hatalmas építkezés helyzeté­ről. A hatalmas jelző . joggal illeti a beruházást: a Duna partján jelenleg ötven válla­lat csaknem tízezer dolgozója tevékenykedik, s még vagy további száz vállalat szállítja termékeit Paksra, dolgozik közvetve az atomerőműnek. A Magyarországon páratlan méretű beruházás létesítésére r Szovjetunióval 1966-bah kötött kormányközi egyez- .mé;nv adott lehetőséget. A helyszíni munkák 1973. vé­gén kezdődtek meg: a mint­egy félezer hektárnyi terüle­ten vagy hárommillió köbmé­ternyi földet kellett megmoz­gatni. S csak címszavakban az elmúlt hat esztendő ered­ményei: áll az üzemi főépü­let, a gépház, a reaktorcsar­nok, az országos elektromos főhálózat része már az atom­erőmű 120 kilovoltos alállo. mása, üzembe helyezték a Duna partján épült vízkivé­teli mű hatalmas szivattyú­ját, fölépült az erőműhöz csatlakozó új lakótelep. Impo­záns az elvégzett munka mér­legé, de nem hoz kisebb fel­adatokat a következő néhány esztendő sem: 1985-ben az 1760 megawatt összteljesít­ményű paksi atomerőműnek kell kielégítenie a növekvő hazai villamosenergia-szük- séglet mintegy 25 százalékát. S, hogy így lesz. arra nem­csak a magyar vállalatok jó munkája a garancia. Az épít­kezés a szocialista összefogás­nak is szép példája: szovjet tervek és berendezések teszik lehetővé megépítését és üzem­be helyezését, számos alkat­részt, részegységet Cseh­szlovákia készít el, s értékes segítséget kapnak a Pakson dolgozók a különlegesen kép­zett lengyel vasszerkezeti szerelőktől, hegesztőktől. A munka szívügy Hegedűs György, a pártbi­zottság titkára elmondta, hogy az itt dolgozók mindegyiké­nek szívügye az építkezés; párttagok és pártonkívüliek idős és fiatal munkások segi- tetíék-segítik a határidők — gyakran nem könnyű — tar­tását. Jelentős politikai mun­kát végeztek a pártszervek aktivistái a folyamatos, több műszakos munkarend beveze­tése érdekében; a szakmai vezetők számítanak is a kom­munisták lendületére, kezde­ményezőkészségére. Ügy vé­lekednek: a feladatok nagyok, de nem elvégezhetetlenek. Szóvá is teszik hát, ha zök­kenőt tapasztalnak a vállala­tok közötti együttműködés­ben, ha akadozik az anyagel­látás, ha nem megfelelő a munkaszervezés. A pártbizottság titkára ar­ról is tájékoztatta Kádár Já­nost, hogy az atomerőmű építkezésén dolgozó kommu- nis*ák hozzáláttak a kong­resszusi irányelvek megvita- tísá&oz, a pártcsoportok nagy része már napirendre tűzte e nagy jelentőségű dokumen­tum elemzését. Körséta a színhelyen A tájékoztatókat követően — a hallottakról a gyakor­meggyorsult munkaütemet a kedvezőtlenebb téli időszak­ban is tartani, sőt fokozni kívánják. Ügy tervezik — és erre megtették a kellő előké­születeket —, hogy bármilyen zord időjárás köszöntsön is Paks térségére, éjjel-nappal, ünnepekkel sem számolva, fo­lyamatosan haladnak majd a munkával. Ezt követően — már a ko­ra délutáni órákban a mun­káskollektíva képviselőivel, szocialista . brigádvezetőkkel, a munkában élenjáró dolgo­zókkal,- termelésirányítókkal, politikai és társadalmi akti­vistákkal találkozott a Köz- po'nti Bizottság első titkára. A kötetlen beszélgetés során szó 'esett az építkezés életének 'hétköznapjairól,, az eredmé- latban is níeggyőződve — Ká- nyékről és gondokról egy- dár János paksi vendéglátói aránt. Dombi Imre alapszer- társaságában megtekintette az vezeti párttitkár például a építkezés legfontosabb színhe- 22. számú ÁÉV ifjúsági szo* lyeit. A körvonalaiban már cialista brigádjainak nevében látványosan kirajzolódó gép- js nyugtázta: már kialakult, házépület tetejéről vették gyümölcsöző együttműködé- szemügyre az elektromos al- sük a helybéliekkel, s a Pak- állomásokat, a Dunától húzó- son dolgozó társvállalatok dó csatornát, a reaktor- munkásaival. Szigeti József blokkokat. Az atomerőmű le- a turbinaszerelők csoportve­endő szívénél, a reaktorakná- zetője ugyancsak az együtt- nál, majd a gépháznál, s a működés fontosságára hívta turbináknál hosszabban is el- fel a figyelmet. Varga László időztek, nagy érdeklődéssel hegesztő a szakmabelieknek is figyelték a szerelők serény címezte mondándóját: a ki­munkáját (A gépház turbiná- tűnőén képzett, felkészült it a Szovjetunió szállította, a fiatal hegesztők Pakson meg- generátorokat azonban már találják, megtalálhatják szak- hazulról, a Ganz Villamos- mai, emberi boldogulásukat, sági Művektől kapják — az Ludvig András vezető szerelő első érkezését éppen a közeli szerint is keményen meg kell napokban várják). A munka* dolgozni a jó fizetésért, s területen szembeötlő volt az ugyanígy vélekedett Lang igyekezet. Szükség is van Ferenc csőszerelő, aki büsz- rá, hiszen a? itt dolgozók te- kén adott számot arról: vál- endőit már nem is olyan tá- lalatának Pakson dolgozó bri- voli határidők szorítják: a gádjai közül már öten nyer- jövő év végén meg kell kéz* ték el a rangot adó arahy- deni az atomerőmű üzembe koszorút. Szerdán délután pontban 16 órakor megkezdték az átterhelést a régiről Salgótarján új telefonközpontjára. A tervszerű, összehangolt munka eredményeként harminc perccel később már az új központon keresztül indíthatták az előfizetők azonosítását az új, ötje­gyű telefonszámok alapján. Az átterheléssel gyakorlatilag megkezdődött a korszerű Crossbar-rendszerű távbeszélőközpont próbaüzeme. Szerda estétől' a salgótarjániak ren­delkezésére állnak az új létesítmény szolgáltatásai, köztük a belföldi távhívás lehetősé­ge. Ugyancsak a szolgáltatás színvonalát emeli a mikrofilmes nyilvántartással rendelke­ző tudakozó, valamint a 18 munkahelyes helyközi kapcsolóterem, ahol felvételünk ké­szült. Az új központ nagyobb kapacitásánál fogva a továbbiakban lehetővé teszi újabb távbeszélő-állomások létesítését Salgótarjánban. Bábel László felvétele , helyezését ahhoz, hogy az 1981—82-es „téli csúcsban” már biztonságosan termeljen villamos energiát az erőmű első, 440 megawattos blokkja. Érthető tehát, hogy az idén Erejük, tudásuk legjavát ígérte társai nevében Jók János ács brigádvezető, csak­úgy, mint Szabó Péter műve­(Folytatás a 2. oldalon.) Budapestre érkezett Kjeid Ölesen Szerdán hivatalos látoga- szívélyes légkörű tárgyaláson tásra Rudapesfcre érkezett —, amelyen részt vett Henrik Kjeid Ölesen, a Dán Király- Holger Haxthausen — átte- ság külügyminisztere. A Fe- kintették Magyarország és Dá- rihegyi repülőtéren meghívó- nia kétoldalú kapcsolatainak ja, Púja Frigyes külügymi- alakulását, valamint a öem. niszter köszöntötte a vendé- zetközi helyzet időszerű kér­get. Fogadtatásán jelen volt Henrik Holger Haxthausen, a e ' Dán Királyság budapesti Este a Külügyminisztérium nagykövete is. Dísz téri vendégházában Púja Délutá'n a Külügyminiszteri- Frigyes vacsorát adott Kjeid um épületében Púja Frigyes Ölesen tiszteletére. A vacso- és Kjeid Ölesen. hivatalos rán a két külügyminiszter po- megbeszélést folytatott. A hárköszöntöt mondott. (MTI) SZMT-elnökségi ülés A műszaki értelmiség .részvétele a termelést, gazdálkodást segítő munkában Közéleti tevékenységüket mint választott testületi ta­gok gyakorolják. Részt vesz­gyénkben is nélkülözhetetlen szerepet tölt be a műszaki értelmi­ség, a műszaki fejlesztés, a technológiai korszerűsí­tés, a beruházási tevé­kenység, ki. vár­2-án cím­Szünidei lehetőségek Ebben a szokásosnál kissé dául házi kézilabdakupát ren- pingpongasztal mellett hosszabb téli szünidőben bi- dez'nek, több iskolában lesz- emelt rendezvények is zonyára sok gyerek lesz olyan , iáték SDortversenvek ják a diákokat. Január szerencsés, hogy szüleivel ki- neR Jdtekos sportversenye*. Gyertek; énekeljünk! használva az ünnepek kömyé- Különösen szerencsés hely- mel tartanak összejövetelt, ki pihenőnapokat túrákra zetben vannak azok a gyere- Ugyanezen a héten kerül sor indulhat, nagyszülőkhöz utaz- kék, akik az ifjúság művelő- Szathmári Béla képzőmű- hat. De, akire ilyen lehetőség dését szolgáló intézmények vész vezetésével egy játékos nem vár, valószínűleg az sem környékén laknak. Mint már alkotónapra — lehet festeni, unatkozik. Az iskolákbán min- hírt adtunk róla, a salgótar- ragasztani, megmozdulhat a denütt ezekben a napokban is já'ni városi gyermekkönyvtár fantázia. Január 8-án könyv­tartanak napközis foglalko- igen gazdag, színes program- tári zsákbamacskát kapnak zásokat, biztosítanak étkezést mai várja az iskolásokat szó- a gyerekek, azaz játékos ve- az igénylőknek. A pedagógu- kott szolgáltatásai mellett, téíkedőn vehetnek részt sok felváltva vállalnak szol- Ugyanígy készül a téli szünet könyvtárról, irodalomról —, gálatot. Sok helyütt lesznek napjaira a zagyvapálfalvai de a lényeg a zsákbamacska, rajtúrák, játékdélutánok, ve- Ifjúsági Művelődési Ház is. A azaz a játékosság! Tartalmas, télkedők az úttörőcsapatok szomszédságban levő Buda- vidám szünidőt kívánunk, si­szervezésében. Több alkalom- úti isk°ifva] együttmű- került programokkal, a ród­" kodve a minden nap nyitva lizashoz, teli sporthoz jó hó­mai benépesülnek a tornatér- tartó tévéferem, a könyvtár, val mi'nden diáknak . decem- mek is: Zagyvapálfalván pél- « folyamatosan használható bar 22-től! Az SZMT- elnöksége teg- elbeszélgetnek a fiatal, fel­napi ülésén a címben emlí- sőfokú végzettséggel re'ndel- tett témát tárgyalta, amelyet kező szakemberekkel, nagyobb az SZMT közgazdasági ősz- figyelmet fordítanak munka- nek a testületek mellett mű- tálya és a MTESZ megyei el- helyi beilleszkedésük segíté- ködő munkabizottságokban, a /löksége közösen vizsgált a me- sére, szakmai, politikai to- nevelő, propagandamunka, gye 21 kiemelt gazdasági egy- vábbképzésükre. Az arra ér. ban, az üzemi demokrácia tő­ségében. demesebbeke# bátrabban he- rumainak tartalmi fejleszté­A téma aktualitását, fon- lyezik vezetői munkakörbe. sében, a dolgozók tájékozta- tosságát indokolja, hogy me- Mivel a felsőfokú végzett- fásában, a kollektív szerződé­ségű műszakiak ötvenhárom e*s más szabályzatok meg- százaléka valamilyen vezetői ismertetéseben, értékelésé- funkciót tölt be, ez alapvető- beb> közreműködnek a bizal. en meghatározza a termelés- miak és brigádvezetők fel* ben, gazdálkodásban elfog- készítésében. Iáit helyüket és szerepüket. Még eredményesebb lenne A szakszervezetek terme- a munkájuk, ha jobban érde­lést, gazdálkodást segítő mun- keltek lennének az újítási ja- kájában egyre többen részt vasiatok elbírálásában. Szük- az üzem- és munkaszervezés, vesznek. Hallatják szavukat B^g van arra, hogy az eddigi- valamint ^ a termelőfolyamatok a vállalati tervező munkában, többen tevékenykedje­irányításában. véleményükkel, javaslataik- nek a különböző testületek. A megye 21 kiemelt terme- ^al, szakmai tanácsaikkal ben- munkabizottságokban, lő-, gazdálkodóegységében Nagymértékben befolyásolják m®g több eh nyilvánítsanak vá­rna jdhem 800 felsőfokú vég- a testületi döntéseket leményt a szakszervezeti de­zettségű szakember tevékeny- Az elnokség jónak ^kel. mokrácia fórumain. te a szocialista munkaver­senyben való részarányukat. Fontos szerepet töltenek be a komplexbrigádokban, hozzá- -- ---- -------------­j árulnak a nagy jelentőségű ka* tervekben. Kérni kell se- újítások megvalósításához, a Régüket a szocialista műn* inari Vállalatnál = Volánnál mű-szaki és fizikai dolgozók haverseny minőségi fejlesz. ipari llalatnai, a Volaal}al kapcsolatának erősítéséhez. 'ésehez. A szakszervezeteknek A vezető beosztásúak első­sorban a szocialista munka- versanv szervezésében és irá­nyi tásába'n vesznek részt. Se­gítik a origádtagokat vállalá­saik kialakításában, közre­működnek szükséges kedik. Csaknem 40 százalékuk harminc év alatti, pályakezdő fiatal. Több vállalatnál így a kábelgyárban, a BRG salgó- , , tarjáni gyárában, a Romhányi Építési Kerámiagyárban, a Nógrád megyei Állami Építő­Az elnökség állásfoglalása szerint a jövőben jobban kell számolni a műszaki ér­telmiségiekkel a káderpoliti­50 százalék, felett van a műszakiak aránya. Az ifjúsági törvény megje­lenése óta rendszeresebben remtésében. segíteniük kell élet,- és mun­kakörülményeik javítását, a. velük szemben támasztott követelményeknek megfele­lőén kell támogatni őket er­____ köicsileg és anyagilag. A a teljesítéshez KISZ-sze] együttműködve na­feltételek megte- §y°bb figyelmet kell fordítani Az újítómozgalomban 20 —50 százalékos arányt képviselnek, és számuk egyre nő. megalapozott ja­a pályakezdő műszakiak be­illeszkedésének elősegítésére Az SZMT a MTESZ-szel együtt figyelemmel kíséri helyzetük alakulását, a tapasztalatokat hasznosítja a munkában. Az elnökség a vita után ügy foglalt állást, hogy az érde­Műszakilag vaslataikkal eredményesen kelt szervekkel együtt hozzájárulnak a termelés ha­tékonyságának növeléséhez, a jövő évben megrende­az ésszerű takarékossághoz, a zik a műszakiak aktíváját, technológia korszerűsítéséhez, a termékek minőségének ja- Salgótarjánban és Balassa- vításához. Többen mint szak- gyarmaton kerül sor a szo- mai elbírálók kapcsolódnak cialista brigádvezetők ét be a mozgalomba. Kiemelten műszakiak együttes tanácskor fontos szerepük van a DH- zásara. A MTESZ-szel közi* múnkarendszer alkalmazásá- sen_ megvizsgálják a műv*» ban, amely megyénk üzemei- zetők helyzetét, ben igen lassan terjed. Az Az elnökség az írásos éli» FMKT pedig jó keretet biz- terjesztést a vitában elhang- tosít képességeik, alkotókész- zottakka] kiegészítve elfogad- ségük kibontakoztatásához, ta.

Next

/
Thumbnails
Contents