Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)

1979-12-19 / 296. szám

i I Zenei krónika A Filharmónia első bérleti hangversenye Tartalom, színvonal, együttműködés A szakszervezeti művelődési intézményhálózat eredményei és feladatai Az Országos Filharmónia idei első bérleti hangversenye szépszámú közönség előtt zaj­lott le a salgótarjáni megyei művelődési központban. Ért­hető a nagy érdeklődés, mii­vel a zeneirodalomnak egyik legmonumentálisabb alkotá­sa, Händel Messiás című ora­tóriuma szólalt meg. A bibliai történet drámai felépítése há­rom nagylélegzetű részre ta­gozódik eredetileg, melyet — mivel a teljes mű előadása mintegy négy órát venne igénybe — némi rövidítéssel két részletben adtak elő. Az összevonás egyáltalán nem volt káros a mű egészét te­kintve, mivel a legexponáltabb tételek köré csoportosultak azok az áriák, recitativók, me­lyek egyrészt a kompozíció mondanivalóját kiemelik, más­részt a legszebb zenei része­ket bemutatják. Az előadásban természete­sen a legnagyobb szerep a ze­nekarra, a Miskolci Filharmó­niai Társaság zenekarára há­rult. A vonósok különösen a mélyvonósok hangszíne, elő­adása jól alkalmazkodott az egész mű hangulatához. A kó­rusrészletek, szólóénekek kí­séretét diszkréten, háttérben maradva látta el, a zenekari tételeknél viszont nagyon szép, muzikális hangzással szólaltak meg. Az énekesszólisták szerep­lése hullámzó volt. A szoprán és alt áriák, recitativók Ko­vács Ilona, illetve Németh Zsuzsanna előadásában meg­bízhatóan, szépen szólaltak meg. Szőnyi Ferenc ezúttal küzdött a magasabb regiszte­rekben, Antalffy Albert mu­zikalitásával és rutinjával já­rult hozzá az est sikeréhez. Az énekkar a miskolci Bar­tók Béla kórus (karigazgató Reményi János) nehéz, de szép feladatra vállalkozott, érződött, hogy a nagyszabású oratóriumot már többször énkelték, magabiztos, muzi­kális előadást hallhattunk. In­kább a kórus elhelyezése oko­zott gondot. Köztudott, hogy a művelődési központ színpada nem alkalmas az ilyen jellegű hangversenyek rendezésére, ugyanakkor egyre gyakrab­ban igényli a közönség a nagyzenekari és oratörikus műveket. Távlatokban feltét­lenül meg kellene oldani egy álmennyezet beiktatását, mely az akusztikát nagyban megjavítaná. Ez annál inkább szükséges lenne, mivel a ze­neiskola hangversenytermé­nek kis méretű színpada ele­Plokátmúzeum Sok emlékezeteset alkottak a lengyel képzőművészek — festők, szobrászok, kerámi- kusok —, az utóbbi hat-hét évtizedben, amiben azonban a lengyel művészek talán a legsokoldalúbbak, az a pla­kát. Mindennapjaink kísérői a házfalakon, kerítéseken, kirakatokban híven fejezik ki napjainkat és a lengyelek ezt a kifejezésmódot nagyon kedvelik­A plakátművészetnek ha­gyományai vannak Lengyel- országban. A legjobb alkotá­sok már a második világhá­ború előtt rangot szereztek maguknak Európában. Ele­gendő itt Nowicki, Gronows- ki, Wajwód, Sopocko, vagy a Levitt—Him alkotópáros említése. Igazi felvirágzásá­hoz a lengyel plakátművé­szet azonban a háború után ért el. A lengyel grafikusok találékonysága. tehetsége olvan maradandót alkotott, ebben a művészeti ágban, hogy plakátjaik nemcsak ott­hon voltak láthatók, s albu­mokban jelennek meg idő­ről időre. hanem a világ na?.v múzeumaiban, így pél­dául a New York-i Modern Múzeumban is helyet kap­tak. Napjaink kiváló lengyel plakátművészeit lehetetlen mind felsorolni. Világszerte elismertek közülük Palka, Tomaszewski, MroSzczak, Mlodozeniec, Urbaniec, Li- pinski, Jodiowski, Szaybo. Sw'ierzy, Starowieyski. az Amerikában élő Fangor, a Párizsban tevékenykedő Cieslewicz és Lesnica. A sok nemzetközi díjjal, elismeréssel jutalmazott len­gyel plakátok témája igen sokrétű. Megtalálhatók kö­zöttük a politikai, a társa­dalmi témák ugyanúgy, mint a hirdetést szolgálók. Külö­nösen szépek a színházi, film- és cirkuszi plakátok. Érdekesek a munkavédelmi témájú plakátalkotások is. A „lengyel plakátiskola” tagjai a kifejezés, a kompo­zíció pontosságára töreksze­nek. A „plakátiskolának” „ott­hona” is van: a világ egyet­len állandó plakátmúzeuma a Varsó környéki Wilanów- vár közelében található, amely időnként külföldi pla­kátművészek kiállítóhelye is­ve nem ilyen apparátushoz készült. Az est karmestere, Mura Péter, a Miskolci Filharmó­niai Társaság főzeneigazgató­ja mindvégig magabiztosan, muzikálisan irányította az elő­adást, vezénylése nyomán a mű zeneisége, kifejezőereje, drámaisága a mondanivalónak megfelelően bontakozott ki. Összességében egy szép ze­nei élményekben gazdag est részese lehetett a bérletsoro­zat első hangversenyének kö­zönsége, melyet elősegített Kuthy Tamás bevezető ismer­tetése is. Még egy kis lokál­patriotizmus: örömmel láttuk, hogy az ének-zenekar mintegy 100 tagú együttesében több olyan fiatal is szerepelt, akik a salgótarjáni zeneiskolából kikerülve jelenleg Miskolcon folytatják zenei tanulmányai­kat, hogy majdan talán visz- szakerülve, szűkebb hazájuk­ban végezzék zenei munká­jukat. Külön büszkeség, hogy a zenekar koncertmestere is a salgótarjáni zeneiskola nö­vendéke volt valaha. A zene­iskolai oktatás kisugárzása így nemcsak a saját városra, de szinte országosan is kölcsö­nösen megmutatkozik, ami végül is zenei életünk nyeresé­ge. * Műtét a mikroszkóp alatt A mikroszkópos műtéti technika világviszonylatban néhány éves múltra tekint­het vissza. A kézsebészetben, a szemészetben és az idegse­bészetben alkalmazzák, egy milliméternél kisebb erek, idegrostok egyeztetésére. Az Országos Traumatológiai In­tézetben fiatal orvosokból lét­rehoztak egy mikrosebészeti munkacsoportot. Feladatuk, hogy kísérleti állatokon mik­roszkóppal . gyakorolják a rendkívül finom műtéti tech­nikát, amelyet részben már alkalmaznak emberen is. Tizenegy művelődési ott­hon — kétmillió körüli láto­gató, viszonylag szerény nép­művelői ellátottság. Három­millió forintot közelítő me­gyei támogatás. Mindezek a szakszervezeti irányitású művelődés jellem­zői, melyek alapján némi fo­galmat alkothatunk a szak- szervezeti művelődési házak­ban, klubkönyvtárakban folyó munkáról. Ezt egyébként a közelmúltban tárgyalta meg az intézményvezetők és kul­turális tisztségviselők tanács­kozása, melyet Salgótarján­ban, a 101 éves Kohász Mű­velődési Központban rende­zett meg a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsának kulturális, agitációs- és pro- pagandaosztálya. E tanácskor zás állásfoglalása alapján te­kintjük át az idei esztendő munkájának eredményeit, a következő év legfontosabb céljait. SIKERES GYERMEKREN­DEZVÉNYEK A szakszervezeti művelő­dési otthonok műsoros ren­dezvényeiket az idén a ko­rábbinál gondosabban tervez­ték meg és bonyolították le. Különösen vonatkozik ez a gyermekrendezvényekre, me­lyek szervezésében főként a salgótarjáni Kohász Művelő­dési Központ és az öblösüveg­gyár Kossuth Lajos Művelő­dési Háza jeleskedett. Az üveggyári TEMPRESS Játék­szín Kíváncsi királykisasszony címmel a nemzetközi gyer­mekév alkalmából színdara­bot tanult be, s a megye szá­mos helységében mutatta már be a gyermekeknek. Az együttes, amatőr csoportok esetében páratlan szériát pro­dukál az idén: év végéig a mesejáték megéri a századik előadást. A kohászok több olyan programot, például vetélkedőt, könyvtári foglal­kozásokat szerveztek, amely lehetőséget teremtett, sőt igé­nyelt a gyermekek aktív részvételére. A mozgáskultúra fejlesztése céljából pedig mindkét intézmény balett- tanfolyamot szervezett az ap­róságoknak. A művelődő kisközösségek — klubok, öntevékeny művé­szeti csoportok — tevékeny­sége tartalmi, formai, művé­szi szempontból egyenletesen fejlődött. Néhány amatőr együttes munkáját azonban nagymértékben bénítja az utánpótlás hiánya. Minden­napos küzdelmet jelent ez a bányász és kohász fúvósze­nekaroknál éppen úgy, mint a salgótarjáni bányászkórus­nál. A nehézségeken az intéz­mények önmaguk aligha tud­nak felülemelkedni. MAKACS BEFELÉ FORDULÁS A salgótarjáni tanácskozás jelentős figyelmet fordított a közművelődési tevékenység­ben mutatkozó hibák, fogya­tékosságok feltárására, meg­szüntetésére. Noha nőtt a ren­dezvények színvonala, még­sem lehetünk elégedettek. Elsősorban a kisebb intézmé­nyekben dívik még az ötlet­szerűség, a spontaneitás. A kiállítások rendezésében kü­lönösen érződnek a tudatos­ság hézagai, a koncepcionális gyengeségek. Határozott tö­rekvések nélkül pedig cse­kély hatás érhető el — az íz­lésformálásban, a művészeti nevelésben. Nagy gondot jelent a tanu­lás iránti kedv lanyhulása. Például Salgótarján 30 ezer dolgozójából 1974—1978. kö­zött hiába végezte el 1294 ember az általános iskolát, ha még csaknem hatezernek hiányzik, s a háromszázat közelíti meg az analfabéták száma. Bizonyára a falvak­ban még ennél is kedvezőt­lenebb a helyzet. A munkál­tatók sajnálatosan nem tud­ták az utóbbi időben meg­győzően bizonyítani a tanu­lás szükségességét, s erkölcsi­leg és anyagilag sem voltak képesek a kellő hatású ösz­tönzésre. A szakszervezeti közműve­lődési intézmények munkájá­nak színvonalát alapvetően szemléleti tényezők határoz­zák meg. A fejlődés anyagi, személyi feltételei biztosítot­tak, mégsem lesz a kívánt ütemű és mértékű akkor, ha a „befelé fordulás” jellemzi az intézményvezetők, a szak- szervezeti bizottságok szem­léletét. Az egymás közötti és a tanácsi intézményekkel va­ló együttműködés igénye tár­sadalmi építésünk jelenlegi szakaszában és helyzetében időszerűbb és sürgetőbb, mint valaha. Ma már nem elég az anyagi és szellemi erők ösz- szefogásának deklarálása, tényleges tettekre van szük­ség. Az évtizedek óta kísértő befelé fordulást a „nyitás­nak”, az együttműködésnek kell felváltania. SZEMLÉLETI ERJEDÉS A szakszervezeti művelődé­si otthonok feladata — ha­sonlóan az állami fenntartású intézményekhez — nem cse­kély. Tevékenységük mennyi­ségi keretei általában kiala­kultak, ezért az elkövetke­zendő időszakban elsősorban tevékenységük minőségét és hatékonyságát kell fejleszte­ni. A hozzá szükséges szem­lélet már széles körben ki­alakulóban. Mind a salgótar­jáni, balassagyarmati, mind a nagybátonyi, mátranováki in­tézményekben felismerték az irányítók és a szervezők, hogy eddigi munkájuk felül­vizsgálatra szorul, hogy az ed­digi eredményekre alapozva, újabb formákat kell keresni a művelődésben, a szórakozás­ban. A Kohász Művelődési Központ „Munka- és művelő­dés hónapja” című komplex művelődési programja példá­ul bevált, érdemesnek látszik máshol is megvalósítani. S ezzel több intézményvezető már foglalkozik is. Mint aho­gyan kifejezte készségét a ta­nácsi hálózatban tevékenyke­dőkkel való szorosabb, közös érdekű és hasznosságé együtt­működésre. Megkezdődött tehát a jó irányú szemléleti erjedés, melyet jövőre remélhetően az ideinél sokkal átgondol­tabban és eredményesebben ösztönöz az SZMT kulturális, agitációs- és propaganda­osztálya. Hiszen a művelő­dés, a szórakozás igényeit egyre magasabb szinten kell kielégíteni — ez társadalmi és egyéni követelmény. (ok) .........................................................—.............................m.—m... ■ ■ m jSzalonfai Mihály: « I fi / a | Az utolsó nap { 40. — Nem tehetem. Meghalni az ember meghalhat, de elbújni?! Senki, senki nem tudhat. — És miért nem? Ha egyszer ő akarja... — Mert nem most született, gyerekem, nem ma, nem a te méhedből. Van neki anyja, és van neki felesége, és vannak gyerekei. És vannak barátai. És van egy éle­te. és ebben az életben történt vele egy és más... — De — azt mondja a maga embere — meghalt! — ...történt vele egy és más. Nagyon alulról jött Öt az élet legaljáról küldték, akik küldték. — Küldték? Ne legyen inár ilyen teátrális! Kuc küld­ték, akik meg akarták fojtani? Kik küldték, hol vannak azok, akik küldték, amikor kivették a fél veséjét, cukor- betegséget kapott, idegbénulást, kettőslátást, kiktől volt, j van, lesz állandó ideggyulladása... — Elsősorban saját magától. Kicsi az állóképessége, j de nem vigyáz magára soha, mindig elmegy a nagy bajig. [ Semmi, semmi elővigyázatosság! Aztán meg gyógyítsák meg... rosszul élt... s dolgozni se jól dolgozott, mindenbe belekapott, aztán abbahagyta, ahelyett, hogy egy dolgot csinált volna, de azt alaposan, azt tisztességesen... — Ilyen .alkatot sokat ismerek, önpusztító fajta. Én meg olyan nő vag3’ok, aki vonzza az ilyen „lássuk uram­isten, mire megyünk ketten” lelkű embert. — Itt van?! — Nincs, az én emberem, nem a maga embere! — De a kutya úristenit, ebben az országban nem le­het, nem szoktak az emberek nyomtalanul eltűnni. — S nem is tűnt el nyomtalanul, a maga emlékezete őrzi. — őrzi a fene! Az élet minden halálon átlép, csak néha egy-egy érzés erejéig... — Most már mindegy elpusztították, és ő, úgy lát­szik, hagyta magát elpusztítani. „Inkább egyenek meg a férgek, mint hogy a férget megegyem”... — Hagy'i az állandó idézést! Van magának saját feje. miért kell mindig kölcsönkérni? — Meghalt! Oly felcsattanó volt a hangja, hogy az öreg agyába most érkezett be a korábbi jelenidő valóságos érvényű jelentése. — Azt mondják a nők realitásérzéke sokkal fejlettebb, mint a férfiaké. Egy férfi lehet ostoba, lehet őrült. El tudom képzelni, hogy megsérült, talán nyomorék is, - és most te lányom itt magadnak tartod, s az a legalitása, hogy segédmunkás itt az üveghutában. Vagy neked se­gít szőlőt metszeni, csirkéket keltetni, tojást szedni. De hát értsd meg, senki nem futhat el önmaga elől! ö sem. Nincs lakatlan sziget! — De miért nem teremthetnénk magunknak egyet? Ahol boldogságban élhetünk. — Mert ez lopott boldogság! Ezt a boldogságot más­tól veszed el! Ennek nagy ára van. Olyan nagy, hogy erre már csak elmebeteg vállalkozhat. — Ö nem elmebeteg. Beteg, de az agyának semmi baja. — Tehát él! Julika szinte felsikoltott. — De nem az akit maga keres! Az meghalt. Vagy elment egy olyan távoli szigetre, ahol soha, soha nem fog ráakadni. Az Öreg elmosolyodott. — Lakatlan sziget?... Mindig ez volt a vágya. Biztos neked is előadta, hogy lakatlan szigetre kéne menni, ott megírni a világ legjobb regényét, és aztán mert hideg van, tüzet rakni abból a regényből, és megmelegedni mel­lette. Ez volna az elegáns dolog. Az igazi szellemi ele­gancia! így mondta. Igaz?! Julika hallgatott, lehetett ez a hallgatás annak a jele, hogy ismeri a szöveget, de lehetett az első hallásnak $zóló érdeklődés. — Holott egy ökörség! Nekem egy első generációs ér­telmiségi,, egy kubikosfiú ne vágyakozzék szellemi ele­ganciára, előbb teremtsem valamit! Akár szarból szob­rot! És hagyja a szellemi eleganciát azokra, akiknek már az ükapja is akadémikus volt... Julika valami néma tehetetlen mozdulatot tett az Öreg dühkitörése közepette, de aztán újra töltött a borból, ittak —, s az öreg folytatta: — A nők realitásérzéke... Gondolja meg, ha én el is megyek? A társadalom úgyis utána jön. Itt hagyják magának? Nem engedheti meg ez a mi kis világunk, hogy „egy közéleti jelenség” — ezt a fogalmat undorral ejtet­te ki, hogy szinte köpött — itt pusztuljon a maga sza­rában. Meg a nők? Kezébe vette a „Wiener Mode und Theaterzeitung” nyitott kötetét, rámutatott a képre és a cikkre: — Tud németül? (Folytat)vk) 4 NÓGRÁD - 1979. december 19., szerda

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents