Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)
1979-12-15 / 293. szám
Színház1 esték Á láncra vert Übü Gyermekeink boldog jövőjéért" Jelenet a rémbohózatból. A közönség az előadás ele' jén és közben többször der- medten feszengve ül a székén, s halvány fogalma sincs ar- ról| mit tegyen. Például az előadás második felében, amikor válaszfiinia kellene az „Éljen a szabadság!” és „Éljen a rabszolgaság!” jelszavak között. Elhangzásuk után a színészek mindegyike szembefordul velünk, s némán fürkész bennünket. Valóban azt akarják tölünk, hogy állást foglaljunk szóban mi is? De hát ez roppant furcsa és szokatlan. Tőlünk, közönségtől a hivatásos színház ezt még nem igényelte. S most, hogy megtette, kész a zavar, amit a színész — a számára is szokatlan helyzetben — ugyanúgy átélhet, mint a közönség. A szőlnoki Szigligeti Színház A láncra vert Übü király című rémbohózatának előadása — a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban láthattuk a hét első felében — alaposan megosztotta a közönséget. Akadtak értelmiségiek, 'akik már a szünetben hazamentek, s akadtak diákok, nyugdíjasok, akik nyíltszíni tapssal is jutalmaztak. Mindez jelzi: olyan színházi előadást láthattunk, amely merőben különbözik a megszokottól, gyökeresen szakit sok évtizedes, népszín- műves,' romantikus, pateti- kus, sematikus, ötléttelen, jellegtelen hagyományainkkal. Ugyanakkor nincs hazai múlt nélkül. Felsorakoztatja mindazokat a jó eszközöket, módszereket, amelyeket az amatőr színjátszómozgalom. európai mércével mérve is jelentékeny, rfkzai élvonala kifejlesztett és eredményesen alkalmazott: amelyek lázba hozták elsősorban az iskolás fiatalokat, egyetemistákat, s új szemléletű, igényű közönséget neveltek széles körbén. A láncra vert Übü király kedvezőtlen fogadtatása lényegében színházi neveltetésünk hiányosságaival magyarázható. Mint ahogyan filmet, úgy színházat nézni sem tanított meg bennünket az iskola, gyatrán ismerjük a színházi kifejezőeszközöket, stüu- sokat — amiről aligha mi tehetünk. Pedig remek szórakozást ígér ez a színházi két óra. Paál István rendező, aki Pécsett megrendezte ennek a darabnak az „előzményét”, káprázatos ötletekkel fűzi egymáshoz a meglehetősen lazán összefüggő jeleneteket. Hadd utaljak csak arra, amikor a szultán birodalmában járunk, s a korábbi két áj- tatos hölgy pillanatok alatt, előttünk vedlik át háremhölggyé. Paál István mesteri fokon érzi, ismeri az abszurd drámát, annak stílusát. A játék egyetlen pontján sincs törés, végig letisztult, izgalmas az előadás. A rendező ritkán engedi ellustulni a közönséget, számít értelmére. gondolati aktivitására. , S minthogy a francia fenegyerek, Alfred Jarry rémbohózata rétegesen építkezik, a rendezés is követi ezt a szerkezetet, s egy-egy jelenet alapos kimunkálás utáni összerakásával villant fel (rész)gondolatokat. Ezeket összerakva bontakozik ki Jarry mondanivalója, természetesen a rendező, Paál István olvasatában. Végül is miről vall „a láncra vert Übü”? . A szabad ember szabadságának Kánaánjáról? A rabszolgák belenyugvó boldogságáról? Az uralkodás keserveiről? A szolgálat gyötrelmeiről? Nyilván: ezekről is. Alapjában azonban azt bizonyítja az előadás. hogy a zsarnok, az aljas, a cinikus bohóc — mindez az „übüség” — önmagától még ha akarná sem semmisülhet meg. mert eredeti természete az új helyzetekben, az új feladatok megoldása közben is előbb-utóbb felszínre tör. érvényesül. A zsarnokot csak együtt, a nép összefogásával lehet elpusztítani. Ez a gondolat a befejezés és a kezdés összekapcsolásával válik egyértelművé. A gályára vetett Übü király így szól feleségéhez: ..Nem vezényelek, antul jobban engedelmeskednek nekem”. S az addig látottak mind ezt igazolták. Ekkor kap értelmet a kezdés függöny előtti géppisztolyozása: piai nyugati fiatalok — ne feledjük. Jarry a polgári demokrácia karikatúráját fogalmazta meg darabjában — szétlövik a bársonyselymet, mögötte a majd feltáruló Ubü-vilá- got. Paál István kitűnő humorú, az elején kissé lassú ütemű, egészében jó tempójú előadást rendezett. Ebben a rendezésben megy vissza legmesszebb' régi múltjához, amatőr rendező státuszához. Ami jót ott megtanult, azt most itt alkalmazza — érett, hivatásos színészekkel. akik egy részétől meglehetősen idegen e játékstílus, mégis ügyesen csinálják. Paál karikatúrája sokszínű: Shakespeare-ízű. krimiízű, operettízű — de mindenképpen egyéni. S ennél elis- merőbbet aligha mondhatnék. A színészeknek ezúttal nem kellett jellemeket ábrázolniuk. Egy-egy társadalmi típus találó felvillantása az adott helyzetekben, volt a feladatuk. Egységes színvonalon oldották meg. A főszereplők nevét azonban külön is feljegyeztük: Fonyó István (Übü papa), Győri Franciska (Übü mama), Szoboszlai Éva (Szabadicska), Pogány György (Kispissándy), Pákozdy János (Nagypissán- ,dy), Czibulás Péter, Egry Kati, Fehér Ildikó, Györgyfalvay Péter és Benyovszky Béla. Vágó Nelly jelmezei. Szlá- vik István díszletei különösen jól szolgálták a rendezői elképzelést, az előadást. Szlávik díszletei szürrealisták, eklektikusak, expresszívek — mint a századforduló francia csodagyerekének, Alfred Jarrynak világa. Sulyok László A nemzetközi gyermekév alkalmából gyermekfilmfesztivált rendeztek a Vietnami Szocialista Köztársaságban. Ezen mintegy 140 hazai és külföldi filmet mutattak be. A gyermekév mottójául Ho Shi Minh szavait választották: ..Gyermekeink boldog jövője érdekében”. A gyermekév programtervezetét az ország elnökhelyettese vezette, speciális bizottság dolgozta ki. A társadalmi szervezetek is aktívan bekapcsolódtak a munkába. A gyermekévben Szakszervezeti Szövetség segítségével szélesítették a gyermeküdültetés hálózatát, ahol mintegy 10 ezer gyermek töltheti a vakációt. Országszerte kommunista szombatokat tartanak, melynek bevételét a gyermekintézmények építésére fordítják. Ha Nam Ninn tartományban gyermekváros építését kezdték meg. Haiphongban új úttörőpalota épül. Nemrég adták át a Hanoi úttörőklubot és Da Nangban az úttörők parkját. Nagyszerű ajándék volt Thoi Binhben az új uszoda. A vietnami gyerekek nagy figyelemmel kísérték a ..Hogyan élnek majd 2000-ben” című gyermekrajzversenyt. A hazai pályázat 2100 rajza közül 30 ért el helyezést. A nemzetközi gyermekdalpályázatra 300 ifjú zeneszerző küldte el szerzeményét. Irta: JAN NOWICK! és MÉSZÁROS MARTA Színes magyar—lengyel film. Rendezte: MÉSZÁROS MÁRTA Fényképezte: ANDOR TAMÁS Főszereplők: Delphine Seyrig, Jan Nowicki, Beatá Tyszkiewicz, Tímár Éva és Dzsoko Roszics. — O — „Az Ütközően, amelynek forgatókönyvét a rendező és állandó főszereplője, Jan Nowicki írta, egy szerelem történetét meséli el olyan szakmai biztonsággal, szórakoztatóan és felületesen, hogy bármelyik „szerelemben utazó” igényesebb francia filmrendező felvállalhatná... Alig hasonlít a rendező előző filmjeihez. Szelíd érzel- messége, amit a valóság durva eseményeitől mentesített külvilág nem zavar meg tapintatlanul, alkalmas arra, hogy nosztalgiákat ébresszen egy időtlen kor iránt, amiben az ember kedvére szenvedhet vagy újjonghat a szerelemtől anélkül, hogy egy adott kor adott körülményei közötti létezés nyűgeivel és konfliktusaival is bíbelődnie kellene. Azt látszik bizonyítani, hogy Mészáros Mártának a „lélek húrjaihoz” is van érzéke.. (Bársony Éva: MAUPASSANT, JUTÁNYOS ÁRON: Filmvilág, 1979/19.) — O — Bemutató: Salgótarján, NOVEMBER 7 FILMSZÍNHÁZ XII. 17—19. A tudományos-technikai úttörőszemle Országos méretű szellemi ve- 1 úttörőszemle. A következő té- élkeclö a tudományos-technikai | mákban-hirdették meg: 1. Társadalomkutató 2. Természetkutató * 3. Üttörő-technikus 4. Úttörő-mezőgazdász 5. Orosz nyelv barátai t. Nemzetiségi nyelvi és irodalmi vetélkedők 7. Eszperantóvetélkedö úttörők vetélkedője A versenyben háromfős csapatok indulhatnak, a három résztvevő önkéntesen alakit csoportot. Fiúk, lányok szabadon szövetkezhetnek a győzelem érdekében. A felkészülés első szakasza az anyaggyűjtés. Ezt egyénileg vagy az őrssel, szakkörrel együtt végezhetitek. Hosszú lenne itt felsorolni, hogy az egyes ágazatokban milyen tudománnyal kell a „pástra” lépnetek, s ezt úgyis megtud.játok pontosan 'a szak- körvezető tanároktól és a csapat- vezetőtől. Itt csak annyit, hogy az egyes tantárgyakból az iskolában tanoUak fontos alapot képeznek. Ezenkívül könyvekből, rp-’Mjből. televízióból, folyóiratokból, múzeumokból és minden ho * Verhető helyről beszerezhettek ismereteket. A feldolgozott anyagokból készítsetek tablókat, magnófelvételt, naplót vagy ha technikai lehetőségetek van rá dia- és kisfilmet. Vetélkedőkön, kiállításon, bemutatón hasznosíthatjátok a gyűjteményt, amely majd a csapatmúzeum értékes anyagát képezi. Akkor készültök fel okosan, ha területekre osztjátok az anyagot, s nem mindenki mindent tud, hanem csak a maga részének tudósa. A csapatszintű vetélkedőt 1980. január 31-ig kell megrendezni. Kivéve a mezőgazdászokat, akiknek hosszabb a felkészülési ideje. Náluk március 23-ig dől el, hogy melyik hármas csoport a legjobb a csapatban. Hisz* minden ágazatból csak egy csoport juthat tovább. Az országos szemléknek Szeged és Csillebérc a színhelye. Az időpont a tavaszi szünet. [Szalontai Mihály: m é Az utolsó nap Behajtotta a százötven éves hetilapkötetet, komótosan, szépen visszaillesztette a helyére, hogy látva láthassa mindenki, akinek van szeme hozzá, könyvhöz értő, könyvvel bánni tudó emberrel van itt dolga. Ügy is maradt, bal kezével könnyedén rátámaszkodott a mellmagasságban levő könyvsor gerincélére, de inkább csak simogatta keze, mintegy ujja tapintása olvasta le a könyvek címét. Mind ismerős volt, mind volt már a kezében, sokuknak pontosan tudta a példányszámát, hiszen párnak a kolofonjában a „felelős szerkesztő” kettős pontja után, az ő neve következett«^ Életének rövid szerencsétlen szakaszában lektor is volt. Oldalt nézett, összehúzta száját, és csak úgy féloldalasán, de tetőtől talpig alaposan jól megnézte a három közül az eddig nem látottat. Sok mindent tudott volna elmondani róla, ha leírnia kellett volna, de most elég legyen annyi, ha az almaarcú szép volt, hát bizony mint a mesék királykisasszonya, érettebben, teltebben, napsütöttén és aranybama szemmel, de szép volt bizony Fazekas Julianna is. Nem volt olyan aprócska, mint a másik kettő, jő egy fejjel volt sudárabb náluk, keskeny csípője fölött arányosan feszes mellek ültek, laza dióbarna kontya mogyorószínű kendőbe volt fogva, barna blúz, barna szoknya, előtte már elpiszkolódott fehér kötény. Az egész lény nőies volt. Ez a pontos, olyan nő állt az öreg előtt, aki sugározza magából a nőiességet, vagyis „hangsúlyozza a sexust” — fogalmazta az precízen önmagában. — Tetőtől talpig asszonyos az egész barnaság, kívánatos még a barna gyapjú zoknija is, kivéve tán az ormótlan papucs, melyet valamilyen férficipőből, vagy az is lehet, csizmából szabtak otthohi munkaalkalmatosságnak. A félrevetett fejű férfi vizslatásától bárki zavarba jött volna, zavarba jött hát Fazekas Julianna is. Egy pillanat alatt eltűnt a kötény, el a papucs, már barna félcipőben volt a lába, lesimítva a gesztenyeszín szoknya, és hogy az ismeretlen csak nem szólt, köhintett egyet, nyújtotta a kezét, azt az apró, izmos, pámás kemény kis kezét. — Fazekas Julianna vagjjok. Kit tetszik keresni? Az öreg megfogta a kezét, jobbjával, aztán balját is rátette, elveszett az kezefejestül kétkilós markában. Megmondta a nevét, elmondta a szokásos udvariassági formákat, hogy ne haragudjon, hogy rátört, hogy bejelentés nélkül zavarja — ez a hülyeség mindig mindenütt hatásos volt, soha senkinek eszébe nem jutott rákérdezni, hogy hogyan is gondolja ezt a bejelentés dolgot, de ettől az egésznek valami szuperüdvariasság látszata támadt — és mindig mindenhol mindenki kötelezőnek érezte, hogy elolvadjon, és bűbáj-kedves, segítőkész legyen egy ilyen bűbáj-kedves pesti újságíróval. Az öreg már tényleg elég öreg volt ahhoz, hogy utálja önmaga formuláit, de ha kommunikálni akart, akkor nem volt más választása, meg kellett harcolnia a jó1 indulat megnyeréséért és most aztán nagy szüksége volt rá. — Miért tetszik keres.... Amikor a kis almaképű közbevágott: — Ne is tessék rá hallgatni, majd én elmondom, mert én ott voltam. Ez a Kalángyi, hát ez egy... ez egy teljesen tökkelütött, de nagyon erőszakosan buta fráter. Már akkor is nagyon buta volt, amikor még csak igazgatóhelyettes volt, de szegény Pista, a megboldogult, akit autóbaleset ért... „Az is — gondolta az Öreg — túl sok autóbaleset van ebben a történetben”. , — ... az a vőlegénye volt a Julinak, és ugye, ha nem is gyűrűs, de azért az védte, és ez a Kalángyi befogta akkor a száját, sőt csak úgy nyalta a majd nem mondom mijét Julikénak, amig a Pista volt a főnöke. — ... a seggit! — így az öregasszony. — Ne tessék haragudni a Zsuzsikára, mindig azt mondja... — Igaza van, azt is kell — így Fazekas Julika, aki immár, s ezzel emberközelségbe került a fejedelem- asszonyi Juliannától. — Na' de, amióta szegény Pista Halléban hátulról aláfutott annak a kamionnak, „Még. szerencse, hogy nem a hatoson, és nem szemből” — gondolta az öreg. — ... azóta ez a Kalángyi kibírhatatlan! Üldözte a Julikét, de nem akárhogyan ám! Azt akarta a vén szarházija, mert megvan már negyvenéves ís... „A vén szarházija!? — gondolta az öreg —, de jó lenne még egyszer negyvennek lenni!” — ... szóval azt akarta mindenáron, ha a Julika lefeküdt az előző igazgatónak, a Pistának, feküdjön le neki is. Aztán már egészen elszemtelenedett. És mondta is a tantestületben. És tudja, milyenek ezek az öreg nők. (Folytattok) 4 NÓGRÁD — 1979. december 15., szombat
