Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)
1979-11-14 / 266. szám
Piroskára várva A második „vasúti centrum" Mintha panaszkodna So- mogyvári Lajos, a balassagyarmati vasúti körzeti főnökség vezetője, amikor azt mondja: — No, hál’ istennek, rólunk sem feledkeznek meg! Bár igaz, minden tekintetben messzebb vagyunk a'„tűztél”, ám Gyarmat mégis csak a második számú vasúti centrum a megyében... Hát, szó, ami szó... S, hogy a megye másik városában is nagy a vasutasélet; a júliustól itt az országban elsőként megalakított körzeti főnökség révén 670—700 ember „parancsóló- ja” az ősz hajú Mester, hát lenne miről írni szinte mindennap. — Hát, hogyan élnek? — kérdem. — Hát... — ismétel — jobban, mint régebben! Látja itt a pályaudvart is? Most már tényleg megkezdődött a dízelesítési folyamat: tizenkét román gyártmányú mozdonyunk van már, s úgy tűnik, hogy 1982—83. tájára eltűnnek a gyarmati térségből végleg a gőzösök. Oda a régi romantikának, az erdő- és ga- bonatüzeknek, a füstnek, a koromnak. No, meg a vasút százharminc éves tradíciójának is. Ezt a változás hozza magával. Sűrű, hideg ködbe burkolózik a balassagyarmati pályaudvar. S bár tényleg: ki-ki- buknak a homályból a pirosra festett dízelmozdonyok, de jószerivel megszámlálni sem lehetne a füstöt okádó 424- eseket, 375-ösöket. Egyedül — mint a hatvani állomáson — csak a 377—092-es sorozat- számú gőzös „hidegszik”: szinte a múlt idők emlékeként hűlnek rozsdás alkatrészei, gépszoborként állítva betonalapzatra. Hát ennek befellegzett már. több mint hetven esztendőt élt. — Nem sokkal fiatalabbak a még működők sem — mondja a nagyfőnök —, de azért, amíg nem modernizálódik ez az itteni vasutasvilág, igen nagy szükség van rájuk. De persze, a Dácia-mozdonyok... Hát, dízel meg gőzös közt — ég és föld. Mondja So' mogyvári Lajos is, hogy kapva kaptak az alkalmon a mozdonyvezetők, s szinte versengtek, ki kerüljön dízelre. Mert ez kényelmesebb, tisztább — szerelőnek, vezetőnek egyaránt, aztán meg kevesebb lesz az ízületi megbetegedés. Itt. ebből aztán nem kell fél oldallal kihajolni, hogy lássa a vezér a pályát. — De szalonnát nyársalni sem lehet — mondom a főnöknek mert eszembe jutott a történet. Ha jól él emlékezetemben. Kisterenyén beszéltem régebben egy nyugdíj előtt álló mozdonyvezetővel. Aki mehetett volna dízelre, de nem tette. „Meghalnék” — mondta —, ha nem piríthatnék szalonnát a „kályhában”. Persze, tréfa volt csak a mondás, de tény: a gőzösön hosszú ideig szolgálók eleinte, s volt aki élete végéig, irtózott a szebb, kényelmesebb, gyorsabb géptől. Ki mit megszeretett, mondták, attól nehezen válik. Hát, Balassagyarmaton nem voltak ilyen gondok. Köszönhető ez talán ' annak is, hogy a vezetők nagy része negyven körüli, meg fiatalabb, akiknek tényleg nem mindegy. milyen körülmények között szolgálják le a húszharminc évet. — A fiatalabbak jobban változnak — mondom. — Valóban. Előnyükre, hátrányukra egyaránt. Tény: ma már kevésbé tűrnék még a mi korunkbeli tradíciókat is. Hogy vigyázzba álljanak, hogy szalutáljanak, s hogy minden idegszálukkal csak a főnök gondolataira koncentráljanak. De ne is legyenek ilyenek! A formaságok helyett a munka legyen az elsődleges. — Milyenek az emberei? — Bírósak. Van olyan utazóm, nem egy, s nem tíz, akik havonta a százkilencven helyett kétszáznegyven meg kétszáznyolcvan órát is leszolgálnak. Mert tudják: kell. s nem apellálnak, hogy távol a családtól, meg hideg koszt, meg kialvatlanság... Szóval, aki egyszer már ide elszegődött és kibír néhány évet. az megmarad. És arra számítani lehet minden körülmények között. Nagy tapasztalatból mondja ezt a főnök: ötvennégyben már állomásfőnök-helyettes volt Dorogon, s pár esztendőtől eltekintve „első számú vezetője” a balassagyarmati csomópontnak. — Szóval, kevés a gondja? — Nyavalyát! Tudja, a mi üzemünk, olyan, hogy az egyik kapuja Vácott, a másik Aszódon, a harmadik meg Gyarmaton van. Nagy a kísértés az elhajlásra, s akiben nincs tartás, szolgálati fegyelem, hát... Főleg most: hordják a vonaton a murcit, a frissen főzött pálinkát és, no: igyon egy-két kortyot, vasutas úr, úgyis korán kelt, fá^ik is. És aki nem állja meg, hát. .. — Sok fegyelmit kioszt? — Nem. Szerencsére, összeforrott, tapasztalt a gárda, s igen-igen kevés a kicsapon- gó. — Meg hát — mint mondta — sok az idősebb, a „régi” fegyelemhez szokott... — ... Ebben az évben hetven megy el közülük nyugdíjba. , — S „beüt” a nagy létszámhiány? — Dehogy! Mióta rendezték az emberek fizetését, meg van ilyen, olyan, amolyan pótlék, jönnek hozzánk szívesen, a fiatalok közül is. — Szóval, csábít a jó kereset? — Ezzel a megfogalmazással azért csínján kéne bánni, mert nem panaszkodásképpen, de a majdnem hétszáz ember közül fizetési arányokat tekintve a főnök, én. csak a há- romszázadjk körüli helyet foglalom el. Persze, a pénzt attól, aki nálamnál többet keres. sosem irigylem. Én jól tudom, ők mit tesznek érte. Behallik az ablakon egy elnyújtott mozdonyfütty. Kinézünk, s mondja a főnök: „Indul a váci személy.” „És — teszi hozzá — hamarosan ennek a helyén is egy cseh gyártmányú motorvonat szalad majd. A Piroska. Amiből nyúzópróbán van már néhány darab az országban, s lehet, a jövő hónapban hozzánk is megérkezik. No. majd akkor csinálunk egy jó riportot.” — Betelefonál? — Ha lenne repülőm, azzal mennék. Mert ez öröm. Mindegyikőnknek. Kinevet a dízelmozdonyból a vezető, hogy ott állunk az ajtóban, s rádudál a főnökre. ., Karácsony György Csikós Ervin elektronikai műszerész a Salgótarjáni Kohászati Üzemek műszerészműhelyében. Egyike azoknak, akik fontos szerepet játszanak a vállalat műszaki berendezéseinek korszerűsítésében. Türelmi ide Igen, bármennyire szigorú- Ez utóbbi kifejezést, a cse- nak látszanak a januártól ér- lekvőknek teremtett, nyújtott vényes és a szabályozórend- türelmet aligha tehetjük elégszert alkotó előírások és meg- gé hangsúlyossá. Mert hiszen kötések, adnak türelmi időt, tanúi vagyunk annak, miként de: csak a jó munkához! Hi- próbálja feltárni — és siker - szen végtelenül egyszerű len- rel! — jó néhány termelőhely ne egyetlen tollvonással el- Nógrádban is azokat az erőtörölni mindenfajta segítséget, forrásokat, amelyek a nehe- amit a termelők eddig a köz- zebb gazdálkodási körülmé- ponti forrásokból igényelhet- nyék között is haladást, gya- tek, kaptak, ámde nem ma- rapodást ígérnek, amelyek gának a mércének az emelé- magukba foglalják az össztár- se a cél, hanem a magasabb sadalmi és a csoportérdeke- mérce adta ösztönzéssel, kény- két. Ilyen forrás a termék- szerítéssel elérhető eredmény, szerkezet változtatása — így S erre az eredményre — a a növényvédőszer-gyártásban, termelőtevékenység bizonyos a híradás- és vákuumtech- köreiben — várni kell, foko- nikai iparban — a magasabb zatosan lehetséges közelíteni feldolgozottsági fokot elérő hozzá, éppen a szóban forgó te- termékek arányának növelése rületek objektív adottságai — egyebek között az alumí- miatt. Vannak tehát olyan fel- niumiparban —, az élőmun- adatcsoportok, amiknél bár- ka kamatoztatásának javítása mennyire is sürgetőek a hala- a közúti járműiparban és dást szolgáló lépések, a szabá- másutt. Ugyanakkor annak is lyozás két-, három-, négyesz- tanúi lehetünk, hogy némely tendei türelmi — ha így ért- termelőhely semmi mást nem hetőbben hangzik: nekifutási — vél fontosnak, mint azt, hogy időszakot kínál fel a végrehaj- valami módon szabaduljon a toknak, a cselekvőknek. friss, követelményektől, elfőIdőben érkezett, de... A nőpolitikái határozatról a salgótarjáni járásban Néhány esztendővel ezelőtt, még egyedül a bányászat jelentette az ipart a salgótarjáni járásban. Azóta azönban alaposan megváltozott a szénmedence képe. A változást mindenekelőtt az új ipari üzemek jelzik. Közülük a Nagy- bátonyi Harisnyagyáx, Kazáron a Váci Kötöttárugyár egysége és a Páva Ruhagyár Já- nosaknán elsősorban asszonyoknak, lányoknak adott munka- és kereseti lehetőséget. NEM TUDTÁK MIRE VÁLLALKOZNAK Hribál József a járási párt- bizottság csoportvezetője statisztikát rögtönöz: abban a munkában, amit végeznek. A ruhagyárban elsősorban a jó minőségű munkát jutalmazzák. így az is kaphat havonta hat-hétszáz forint prémiumot, akinek teljesítménye ugyan száz százalék alatt marad, de a munka, amit végez, kiváló minőségű. Bartha Bélá'né dr., a járási pártbizottság munkatársa sok esztendős tapasztalatokat ösz- szegez:. — Az üzemekben, még a női üzemekben is, ma már általánossá vált a munka szerinti bérezés... Másfél-két évvel azelőtt még ez nem volt ilyen egyértelmű! Éppen a Páva Ruhagyárban tették szóvá az asszonyok, hogy ugyanazon munkáért kevesebbet kaptak, mint a gyár központjában dolgozó nők. — A keresőképes korú nők több mint kétharmada dolgozik és a járásban a foglalkoztatottak harminchat százaléka leány, asszony. Az üzemekben dolgozó nők harminc- három százaléka csatlakozott a munkában, a műveltség gya- Az igényesebb munka táp- rapításában és a közéleti tévé- lálta igényt az asszonyokban, kenységben egyaránt maga- lányokban, hogy valóban meg- sabb követelményeket tá- tanulják a szakmát, szakmun- masztó szocialista brigádmoz- kas-bizonyítványt szereznek. SZAKMUNKÁSOK, BETANÍTOTT MUNKÁSOK gálámhoz... A lányok, asszonyok többsége nem tudta, hogy mire vállalkozott, amikor első alkalommal átlépte a gyár kapuját. A háztartásból jött a legtöbb és a központban kiszuperált, öreg masinákon nem kis gondot okozott a folyamatos munka. Az elmúlt tíz-fizenkét év alatt a munkakörülmények sokat változtak Nagybátonyban, Kazáron és Jánosaknán is. Az üzemcsarnokokban a munkásnők korszerű gépeken dolgoznak és exportra szállítanak. A termelés növekedésével együtt emelkedtek az üzemekben a bérek és a jövedelmek is. Üzemi fürdők, öltözők épültek, s orvosok vigyázzák a dolgozó asszonyok egészségét. Az üzemek nem kevés anyagi támogatásával mind a három településen megoldották a kismamák gondját: a gyermekeket óvodák, nyári napközik várják. — Tizenkét évvel ezelőtt, az induláskor nem egészen kétszázan dolgoztak itt. Ma már majd hyolcszázan vagyunk — mondja Sánta Ottóné, a Páva Ruhagyár munkásnője, a pártvezetőség tagja. — Termékeink eljutnak a Szovjetunióba, az NSZK-ba is. Igaz, tavaly nehéz évünk volt, szinte minden ruhadarabot, mely kikerült tőlünk, kifogásoltak a vásárlók. Már-már úgy volt, hogy elvész a szovjet export... Ma a termékek csaknem száz százaléka első osztályú minőségű! Pedig az asszonyok ugyanazok, akik tavaly is a - varrógépeknél ültek, vasaltak, minősítették a késztermékeket. Mégis a munka, amit végeznek más, értékesebb lett. Mindenekelőtt azért, mert jobban megszervezték tevékenységüket és érdekeltté tették őket Ponyi Ferencné, a járási pártbizottság nőreferense magyarázza: — Az üzemekre induláskor jórészt olyan . munkák elvégzését bízták, amelyekkel a betanított munkások is köny- nyűszerrel megbirkóztak... A női üzemekben dolgozók het- ven-nyolcvan százaléka betanított munkás volt. A szakmunkások hiányát a gyáregységek szinte mindegyike érzi ma is. Nehezen tudnak alkalmazkodni a növekvő piaci igényekhez... Ahol és ahogyan csak tehetik, igyekeznek „behozini” az elmaradást. ;— Több mint nyolcvan szakmunkásunk van — mondja Tő- zsér Istvánná. A Váci Kötöttárugyár kazári gyáregységében a pártvezetőség titkára. — Eddig egyetlen se volt... Igaz, a munkánk sem volt annyira igényes, ahogy ezt a hazai piac, a francia, a német cégek ma követelik. A szakmunkásokat eddig a felnőttekből képeztük, most a nagybá- tonyi szakmunkásképzőben fiatalok is tanulnak. Igyekszünk kedvet csinálni hozzá, munkaidő-kedvezménnyel, jutalommal és ötszázalékos bérpótlékkal... A képzett szakember, ruhaipari technikumot, ruhaipariműszaki főiskolát végzett lányok, asszonyok száma azonban elenyészően kevés. Nem csupán Kazáron, a nőket foglalkoztató más üzemekben is. Pedig jó szakemberek nélkül egyre nehezebb boldogulni. A várost többnyire nehezen cserélik fel a faluért a szakemberek. Még akkor sem állnak egykönnyen körtéinek, ha lakás várja őket. De lakást sem ígérnek mindenkinek. NAPI MUNKA ÉS VEZETÉS A mindennapi munka, a dolgozó 'nők közéleti tevékenysége, vezetővé nevelése tehát mindinkább a helyi szakmai és politikai képzést tételezi. Csakhogy a munka, a család ellátása mellett nem könnyű tanulni. Klimó Istvíánné, a járási pártbizottság titkára jól ismeri ezt: — Azt hiszem, a munka iránti igényt sikerült a leggyorsabban felkelteni az asszonyokban. Egyre többen és egyre eredményesebben dolgoznak a járás üzemeiben... Énnél lényegesen nehezebbnek tűnik, hogy felkeltsük bennük az igényt a tanulásra, a művelődésre, a közéleti tevékenységre. Még akkor is, ha a szolgáltatások fejlesztésével „meghosszabbítjuk” a dolgozó nők szabad idejét... A munka valóban nehéz, de nem lehetetlen vállalkozás. — Néhány esztendeje kádernevelési és oktatási tervet készítettünk, amelyet igyekszünk következetesen megvalósítani — tájékoztat Szabó Istvánné, a Nagybátonyi Harisnyagyár párttitkára. — A szakmai és a politikai képzésre egyformán ügyeltünk. Nagy- bátonyból indult a kezdeményezés, amely azóta természetes dolog, hogy néhány munkafolyamatot szakmásitsa- nak... A hozzáértés jobb munkát és több bért jelentett az asszonyoknak. A tehetséges munkásnőket arra ösztjyíőz- zük, hogy közép-, illetve felsőfokú képzettséget szereznek.' A főiskolát végzők, a technikusok között is akad, ha egyelőre mutatóban is, fizikai munkásnő... A marxista—leninista esti egyetemre ég középiskolába, a pártiskolákra ugyancsak küldünk munkás- hőket. Elsősorban azokat, akikkel mint vezetőkkel, mit párttagokkal, közéleti emberekkel számolunk! A salgótarjáni járásban 1970-ben a száznyolcvannégy első számú vezetőből nem érte el a negyvenet a nők száma. Ma hetvenkettőnél tartanak, s ami egészen természetes, elsősorban a nőket foglalkoztató üzemekben irányítanak asszonyok. lányok. S egyre több a dolgozó nő a párt-, a tanácsi testületekben, a társadalmi és tömegszervezetek vezetőségeiben, a pártszervezetekben. A nőpolitikái határozat tehát mindenképpen időben érkezett. Felhívta a figyelmet azokra a szemléletben és a munka gyakorlatában egyformán jelentkező gondokra, amelyek nehezítik a nők közéleti tevékenységét, vezetővé nevelését. Oldásukra sok minden történt, de úgy tűnik, a jövőben sem maradnak munka nélkül azok, akik a határozat végrehajtásán munkálkodnak a járás* ipari és mező- gazdasági üzemeiben. Vincze Istvánné gadtassa azt, ami elfogadhatatlan ; nem tud másként tér. melni, gazdálkodni. Nagy hiba, ha csend övezi gazdaságunk objektív adottságainak és mai fejlettségi szintjének sokféle feszültségét, ellentmondását, hiszen irreális célok, követelmények megfogalmazása ugyanolyan tévútnak bizonyulna, mint az, ha sikerülne némelyeknek reális célokról, követelményekről elfogadottan azt állítani: elérhetetlenek, teljesíthetetlenek. A kivétel csak szabályt erősíthet a jövőben, s nem mint eddig gyakran maga válhat szabállyá! Türelmi időt kap a gazdálkodás új körülményei közepette — egyebek mellett a nyereségráta alsó határának másoktól eltérő kijelölésével — a könnyűipar. De ez a türelmi idő csak az ágazat objektív helyzetét méltányolja; semmi esetre sem menlevél — még ha akadnak is, akik ebben reménykednek — a téves gyártmányfejlesztési irányokra, a szervezettség színvonalának lassú javulására, a termelő- és a kisegítő létszám egymáshoz viszonyított arányának kedvezőtlen alakulására. S arra sem adhat indokot a türelem, hogy a szerződés szerinti szállítási határidők betartásával, megfelelő csomagolással, az előírttal egyező minőséggel a könnyűipar több területén — s elsősorban a ruházati iparban — jelentősen növelni lehetne a kivitel árszintjét, ám az ezt célzó törekvések szerények, bátortalanok, ritkák. Kerülendő az igazságtalanság gyanúját: a könnyűipar példa csupán, mert hiszen — sajnálatosan — valamennyi termelőterület sorra vehető ezen a módon, mindenütt meglelni azokat a mulasztásokat, gyengeségeket, amelyekkel szemben nem tűrhető meg a türelem. Amit az állami támogatások, visszatérítések bonyolult — s a legutóbbi években egyre kuszábbá váló — rendszere eddig elfedett, az most napvilágra került, s kétségtelen: több termőterületen átrendeződött a gyengék, a közepesek, a jók sorrendje, más értelmezést kapott a gazdálkodás eredményessége. A határvonalnak élesnek kell lennie: mi az, ami az objektív helyzet vonzata, s mi az, ami következménye a rossz sáfárkodásnak, a tétova vezetésnek. Jogos állítás: másként minősíti, értékeli a nemzetközi piac a hazai munkát, mint az évtized elején. Jogos követelmény tehát: magunknak is másként kell minősítenünk, értékelnünk azt, amit csinálunk, amit megtehetnénk, de elmulasztunk, amit lehetőségeink közül veszni hagyunk. Ezt a más minősítést, értékelést a jövő esztendőtől érvényes szabályozók megtestesítik, de 'ez csupán a keret! A kereteken belül a termelőhelyek kötelessége a megváltozott feltételek értelmezése, s annak következetes kutatása: miként előbbre. Ahol várnak, ahol mentséget, s nem haladás lehetőségét kutatják, ahol a nem indokolható türelemben bíznak, ott valójában, végső soron nem csupán a köz, hanem maguk ellen is dolgoznak. L. G. NÓGRÁD — 1979. november 14., szerda 3
