Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-11 / 264. szám

Milyenek a mai fiatalok? Periférián élni... Aki Marosvásárhelyről Székelyudvarhely felé igyek­szik, útközben valami meg­állásra készteti. Egy sírem­lék előtt róják le tiszteletü­ket az erre járó magyarok, s gondolnak hálás tisztelet­tel az egyik legnagyobb szé­kely íróra, Tamási Áronra, Farkaslakán, a templom előt­ti kis dombon a Szervátiu- szok Tamási emlékműve áll, a sír kelet felé néz, ahon­nan a világosság jön, ahol a nap felkel. „Eleitől fogva utolsó leheletéig Farkaslaka írója maradt, termése még­sem helyi jellegű” — írja Ta­másiról a hű barát és író­társ Féja Géza. Ebből a kis, semmikülönös faluból indult hódító útjára egy székely fiú, hogy aztán megismer­jék mindenütt, ahol magya­rul beszélnek. „Háromnapi gyötrelem után írtam meg az első/ novellát, amelynek nem a megjelenése döntött engem az irodalom csipke­bokrába, hanem az érzés, ami az írás után felszakadt bennem, s ami nem volt vi- dámító, hanem olyan in­kább, mintha virágzó csa­lánba feküdtem volna. Nem így gondoltam, de megad­tam magam” — írja pálya­kezdéséről. A három évig tartó amerikai kaland után abban a műfajban talált igazi hangjára; a novellá­ban. A Lélekindulás, majd a Hajnali madár c. novel- láskötetei után a Szűzmá­riás királyfi már igazi ma­gasságokba ívelt. E művé­ben jelentkezik, a később levetett messianizmus, hogy aztán a Czimeresek című társadalmi regényében lezá­ruljon a forrongás és kere­sés szakasza. A zenitre két­ségtelenül Ábel-trilógia első részével jutott Tamási s vált mindmáig halhatatlanná. A hargitai rengetegben élő, furfangos eszű székely fiú tisztaságának erejével le­győz minden akadályt s vá­lik feledhetetlen népi hőssé. Irracionális elemek és a legkegyetlenebb valóság öt­vöződnek egységes művészi alkotássá; egymás után szü­letnek meg a művek, a Jég­törő Mátyás, az Énekes ma­dár — regények, novellás- kötetek, színdarabok. Az er­délyi ifjúsági mozgalmak szellemi vezetőjeként tanul­mányaiban a demokratikus és népi programot megfo­galmazó politikus gondolko­dót ismerhettük meg. „Iga­zi” műfaja azonban a no­vella maradt. A magyar könyvkiadásban — a szö­vegkritikai kiadásokat kivé­ve — nagyon szokatlan, hogy egy kötetre az a szó, hogy „összes” felkerül. A Szépirodalmi Kiadó, most Tamásinak nem összegyűj­tött, hanem összes novellá­jának kiadására vállalko­zott. Erre a korántsem egy­szerűnek tűnő feladatra Z. Szalai Sándor vállalkozott. Az eddig legteljesebb Tamé- si-novellagyűjtemény 1967- ben jelent meg utoljára — azóta Z. Szalai 25 fontos — részint az író által is kere­sett — írást fedezett fel — köztük jó néhány Ameriká­ban keletkezett, mások csak folyóiratok, újságok hasáb­jain (pl. Vasárnapi Újság) láttak napvilágot. Több no­vellájának variánsai is elő­kerültek, nem beszélve a címváltozatokról. A teljes Tamási-novellagyűjtemény halála után 13 évvel végre megjelent az első írástól a Szász Tamás, a pogány-tól az utolsóig, a Gyökér és vadvirág-ig. Elmerülhetünk tehát Tamási világában, eszünkbe juthat legtöbbször idézett mondása: „azért va­gyunk a világon, hogy va­lahol ott legyünk benne.” A két világháború között az egyik legprogresszívebb társulás a szegedi fiataloké volt. A húszas évek végén induló mozgalom két ki­emelkedő egyénisége volt Ortutay Gyula és Buday György. Jelentős kiadványa­ik egyik legszebb darabját az 1935-ben kiadott Székely népballadákat adta azonos kivitelben, új szedésről ké­szült utánnyomásban adta közre a Magyar Helikon Ki­adó. Ortutay ma már klasz- szikusnak minősíthető beve­zetőjével jelent meg a ma már régóta csak antikvár könyvakciókon horribilis árakon elérhető kötet. Or­tutay válogatása ill. gyűjté­se tartalmazza a jól ismert s rendszerint tragikus kicsen­gésű, drámai hangú balla­dákat, mint a Kőmíves Ke­lemenné, Molnár Anna, Biró Szép Anna, Kádár Kata, A halálra táncoltatott leány. A kötethez Buday György készített fametszeteket, amelyek az 1937-es párizsi világkiállítás művészeti nagydíját is elnyerték. Cikksorozatunkban az ifjú­ság helyzetének néhány idő­szerű kérdésére keresünk vá­laszt. Tulajdonképpen arra: az idősebb nemzedék, a ta­pasztaltabb generáció — köz­tük a legkülönfélébb foglal­kozásúak, az ifjúsággal hiva­talból és nem hivatalból itö- rődők — hogyan látják a mai fiatalokat, milyennek ítélik meg e nemzedéket? Ezúttal Szigetvári János rendőr-alez­redessel, Salgótarján városi és járási rendőrkapitányságá­nak vezetőjével beszélget­tünk. — Kezdjük mindjárt inYne- dias res: a fiatalkori bűnö­zők, illetve az általuk elkö­vetett bűncselekmények szá­ma sok, vagy kevés? — Voltaképpen a számuk nem nagy, de veszélyességük hatásuk föltétlen figyelmet érdemel. A hasonló komák­nak mintegy .fél-másfél szá­zaléka kerül összeütközésbe a törvényekkel, a társadalmi értékrenddel. Statisztikáink csökkenő tendenciát mutat­nak: míg 1977-ben az összes ismertté vált elkövető közül 56 volt fiatalkorú, 1978-ban ez a szám 40-re csökkent, ez év első felében pedig 13-ra. — Ezek a fiatalok általá­ban naphosszat az utcákon csavarognak, idegeneket mo­lesztálnak, zaklatnak meg­jegyzéseikkel. A látszat tehát mintegy fölerősíti hatásukat. — így igaz. Bűnözésük fő­ként erőszakos garázdaság, melyet szinte kivétel nélkül csoportosan követnek el; gyakoriak a vagyon elleni bűncselekmények, a lopások, a betörések. — Vegyük most sorra, mi­lyen állomásai vannak a bű­nözővé válásnak; mely ténye­zők befoly ásol ják-egyengetik a fölcseperedő gyermek élet­útjának perifériára jutását? — Azt mondhatni, hogy már a fogamzás megtörténte­kor majdhogynem eldől a gyermek sorsa: vagyis sok függ attól, milyen környezet­be, rétegbe születik? Döntően hat az, mennyire tudja köz­vetíteni a család a társada­lom normáit. Az első példa­kép a szülő, kinek magatar­tása akár jó, akár nem, a gyermek azt követi. Sajnos, tapasztalataink szerint a szü­lők gyakran nincsenek tuda­tában jelentőségüknek. Külö­nösen bomlasztó lehet az al­koholizmus, itt állandó fe­szültség között él a gyerek. A szülők nem ritkán teljesít­ményén felül jutalmazzák, csalogatják magukhoz, csak­hogy egymást bosszantsák, a gyermekben kialakul egy „reflex”, mely szerint ő csak kaphat, ha nem így történik, akkor elveszi. — Mindemellett egyfajta szégyenérzet is kialakul ben­ne: szenved a rossz szülői környezettől, s ezt gyakran nem vallja be társainak, ta­gad, képmutatóvá válik. Eköz­ben küzd önmagával is, sze­retne kiválni a többiek közül, szeretné, ha valamiben őrá is „fölnéznének”. Azt hiszem, ez egy érthető és természetes törekvés . . — Ez igen, de amiben ez a „kitüntetés” realizálódik, az már nem. De menjünk tovább, hiszen ez a gyerek később iskolába megy: új környezet, új társaság és így tovább. Az eleve hátrányos gyerekek egy sajátos szubkul­túrát alakítanak ki az iskolá­ban. Egy laza csoportosulás jön létre, melynek egészen torz normái vannak: ott erénnyé lesz az, amit egy ide­ális közösség elutasít. Akik­nek nem sikerült a tanulás­ban, a közösségi munkában kitűnniük, azok „különbek” lesznek azzal, hogy köpköd­nek, fát tépnek ki, zászlókat szaggatnak, ismeretlen embe­reket szólítgatnak meg. És ez már a bűnözés csírája, me­legágya . . . Áldozatok ők, mert a személyi kapcsolataik rendszeréből következően életük teli van konfliktusok­kal. — Mit tesz és tehet a ne­velő iskola, a hivatástudatú pedagógus? — Véleményem szerint, a pedagógusok többsége min­dent megpróbál, de olykor ez sziszifuszi munka, mert ha a szülő, a család nem közvetí­ti a társadalmi normatívákat, akkor a pedagógus megsza­kadhat. Hiszen mire a gyer­mek az iskolába kerül, már alapvető személyiségvonásai kialakultak. — És a hatóság mit tehet? — Nos, az óvó-, védőintéz­kedések tanácsi hatáskör alá tartoznak. A rendőrség csak a testi, szellemi veszélyezte­tés esetén, vagyis súlyosabb ügyekben avatkozhat be. De hadd említsem itt meg a kör­nyezet felelősségét: a szom­szédok, rokonok, ismerősök nap mint nap látják, hogy például X. Y. gyermeket ve­rik a szülei, kik emellett még alkoholisták is, és még ha­sonló dolgokban „ludasak”. És mégis, gyakran előfordul hogy senki nem képes egy bejelentésre, amely megment­hetné még a menthetőt . . S, érdekes, hogy például az iskolából kimaradó gyerekek szülei gyakran még a 18. éves, kor után is vállalják gyermekeik eltartását, lénye­gében munkakerülését. Ennek az eltartott fiatalnak is van­nak vágyai, álmai, de saj­nos ez nem ritkán egy-egy farmer, kvarcóra és ilyenek. — Tételezzük föl, hogy az iskolából kikerülő hátrányos helyzetű fiatal dolgozni megy, s a munkahelyen tiszta lap­pal indulhat: senki nem kér­di, ki vagy, honnan jöttél, mit csinálsz . . . — Ez egy idő után elke­rülhetetlen, bár nagymérték­ben függ attól, milyen is az a közösség? Meddig toleráns? Vagy egyáltalán milyen pél­dát mutat? Mert a vezetői magatartás meghatározó egy egész kollektíva munkájára. Előfordul, hogy a közösség tagjai szinte gátlástalanul viszik-lopják a munkahelyi eszközöket, anyagokat: ez az­tán végképp a bűnözés útjára segíti a fiatalt. — Említene az utóbbi évek nagy leleplezéseiből, huliga­nizmusából néhányat — Nem. Mert nem volt ilyen „nagy eset”. Voltak az elmúlt években kisebbek, mint például a „Kis Didi” és társai közismert dolgai, vagy nemrégiben Mátraverebélyben fogtunk el fiatalkorú soroza­tos betörőt, de ezeket nem lehet „nagyoknak” nevez­nünk. — Végezetül: ön szerint milyen az ideális fiatal? — A kor embere, aki tisz­tában van szerepével, jogai­val, kötelességeivel, társadal­mának elvárásaival. Félreér­tések elkerülése végett —, mivel a perifériára került fiatalokról kérdezett, — véle­ményem. az, hogy a fiatalok döntő többsége becsülettel és tisztelettel eleget tesz az élet­korához mért követelmé­nyeknek. ,Bő az ismeretanya­guk, az általánosító és elvo­natkoztató képességük magas, s minden esélyük megvan arra, hogy a társadalom szá­mára hasznos felnőtté válja­nak. Amihez az is szükséges, hogy a tévútra, perifériára került fiataloknak is segítsék a visszautat, még, ha ez né­ha reménytelennek látszik is. Tanka László Hideg novemberi eső mos­sa a pásztói utcát. Fázósan fut előle fedél alá az ember. Am hiába kerülgetjük, ugrál­juk át az egyre kerekedő tó­csákat, Krizsanyik Jánosnét nem leljük otthon. — Valahol a községet jár­ja. .. Benn van az ÁFÉSZ fel­ügyelő bizottságában és a bol­tokat ellenőrzik Kelemen Pis­ta bácsival, meg Tarinéval — igazít el asszonylánya. — Megy ő, amíg mozdulni tud... Cselédemberek voltak, Nóg- rádmegyer mellett, Cserpusz­tán. Aztán jött az első világ­háború, apját, sógorát elvit­ték katonának. A sógora bal­oldali érzelmű ember volt, búzát, tejet osztott a szegény népnek, amikor hazavergő­dött és itthon győzött a pro­letárforradalom. — Nem lesznek már olyan hatalmasak az urak, mint ed­dig voltak —, vágta oda a bátyja is az intézőnek. Amikor a Tanácsköztársasá­got megdöntötték, az intéző első dolga volt, hogy meg­szabaduljon az „izgágá” em­berektől. Alsótoldra, majd Pásztora, a Tepkepusztára kerültek. A családban, aki csak tudott, dolgozott. A ti­zenhárom esztendős gyerek- l.T.iy is elszegődött a kastély­ba cselédnek. Serény, dolgos lány volt. Sehogyan sem tud­Amíg mozdulni tud... könnyebben boldogulunk majd. Nem sajnálta a fárad­ságot, Alapi Sándorhoz har- minckétszer ment el. — Leszel meg te a mi elnö­künk — fenyegette meg fé­ta megérteni, miért osztja a álomba zuhantak, otthon vol- zettek igazsága, az új világ tagok megtették Krizsanyik lig tréfából a gazdát, nagyságos asszony mégis a tak és építgették a házukat, mellett. Egy esztendő, múlva Jánosnét elnöknek. Nehezen Alapi Sándor ma is a ter­pofonokat. Égő arcát tapogat- Az asszony mosott, napszám- a pártvezetőségben dolgozott, barátkozott meg a gondolat- melőszövetkezetben dolgozik, va, sírva futott haza. ba járt, de mégis csak fel- Pásztón 1949-ben alakult az tál. Aztán mégis csak vál- az ellenőrző bizottság elnöke. — Soha... soha többet nem épült az a ház. első termelőszövetkezet. Kri- lalta a munkát, de úgy, hogy jó tizenhárom esztendeje megyek vissza — mondta da- Ahogy fordult, változott a zsányik Jánosné megkereste szakembert hozzanak mellé, viszont, hogy Krizsanyik Já­cosan az apjának. • világ, krizsanyik János belé- az elnököt, hogy belépne kö- képzett mezőgazdászt a gép- n0sné ’ nyugállományba vo­Anyja a szegény emberek pett a kommunista pártba. Jól zéjük. . állomásról. Sokat dolgoztak. nuit. Nem hordott magában szelíd bölcsességevei csende- ismerte felesége igazságérze- — Jöjjön csak, Ilonka néni, Bizony, ha a szükség úgy egyetlen napig sem haragot, sítette a lány háborgását: — tét, bátorságát. Emlékezett, legalább már tizenketten le- hozta, az elnökasszony vezet- sértettséget. Tudta, az idő el­Mi cselédek vagyunk... Baj annak idején az első gulyást szünk — mondta Szádeczki te a lovat és agronómus járt fölötte, helyére fiatalok, lesz abból, nagy baj, ha el- is megleckéztette, amiért el- József. sem restellte megfogni az felkészült emberek jönnek, maradsz... elspórolta a tejet a cselédek- Lassan, tele gonddal-bajjal ekét. össze is szedték magú- pontosan úgy dolgoznak Az is lett. Jött az üzenet: tői. Váltig biztatta őt: teltek az első évek. A nehe- kát szépen. Az istállóban szép majd a közösért, mint ő tet­tedéi nélkül marad a család, — Ez neked való, majd ze azonban csak később kö- jószágok sorakoztak, öröm te. S azt is tudta, a nyugdí­mehetnek a Zagyva-partra meglátod... vetkezett. Krizsanyik János- volt nézni is őket. Gabonát, jasnapok sem ’ jelentenek hálni, ha a lány makacsko- Az asszony azonban húzó- né már a termelőszövetkezet kukoricát, cukorrépát is bő- majd tétlenséget. Így aztán ha dik. Apja, az öreg cseléd csen- dozott: párttitkára volt, amikor Nagy ven termett a határ. Kocsi, esik, ha fúj járja a községet, des szomorúsággal biztatta: — Hová mehetnék én az öt Imre programot adott a sző- kocsi után szállította a ter- a megyei és a járási tanács­— Menj csak... A szappan gyerektől... vetkezetek szétzilálására, ményt a piacra és volt miből ban, a°fogyasztási szövetkezet­lemossa azokat a pofonokat... Az MNDSZ-be azért csak, Pásztón együtt maradt a tér- osztani a tagoknak. S a sző- nél a mai napig számítanak Soha nem mosta le, de visz- bemerészkedett. Sehogyan melőszövetkezet. Az ellenfor- vetkezettel együtt gyarapo- munkájára, tapasztalataira, szament. Később a tanyán is- sem fért azonban a fejébe, radalom nehéz napjai sem rr dott az elnökasszony híre, megfontolt' bölcs tanácsaira, merkedett össze egy fiatal hogy a gazdák feleségei el- asztották el a tagokat, a kö- neve is. Képviselőnek válasz­cselédemberrel, Krizsanyik húzódoznak a cselédasszo- zöstől. Visszavezették az is- tották. Nyolc esztendeig intéz­Jánossal. Zsunypusztára köl- nyoktól. Nem is hagyta any- tállókba az elkötött jószágo- te itthon és a Parlamentben töztek, s az asszony öt gyér- nyiba'n a dolgot. Tetszett az kát és kettőzött erővel lát- a pásztóiak, a nógrádiak dől- A Magyar Népköztársaság meket szült az urának. Cse- asszonyoknak Krizsanyik -Iá- tak munkához. Krizsanyik gát. Elnöki Tanácsa, eredményes lédsorsban, vándorlással telt nosné bátor szókimondása. Jánosné vetőmagért, műtrá- Aztán amikor megmozdult munkája elismeréséül özvegv az életük a riagyobb darab Nem telt el sok idő. megvá- gváért hadakozott. gépekért szinte az egész község, a leg- Krizsanyik Jánosnét a közel­kenyérért, a nagyobb kom- lasztották őt az MNDSZ el- kopogtatott a gépállomás igaz- tekintélyesebb gazdaemberek múltban a Munka Érdemrend menciókért. Még Németor- nőkének Aztán 1947-ben már gatójánál: elindultak a szövetkezet felé, arany fokozatával tüntette ki. szágba is elvergődtek. Krizsa- ott volt a kommunista párt- — Segítsetek, Kazinczi elv- Krizsanyik Jánosné is egyre nvik János betgen, sajgódé- ban. a férje mellett. Járta a társ! Mi lesz a kenyérrel, ha hívta,, biztatta őket: együtt ▼. & rákkal, fáradt karokkal, ne- körnvező falvakat, agitált a nem végezzük el a munkát... hezen mozduló lábakkal. De a kommunista párt mellett, a Elvégeztek mindent annak "] nap végén, ahogy nehezen szegényemberek, a kisemmi- rendje, módja szerint. S » • o — NÓGRÁD - 1979. november 11., vasárnap 7

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents