Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-25 / 276. szám

Győrffy László:

Ha szégyenled, hogy szeretlek,

izenhat évvel ezT előtt lettem a feleséged. Ma csak azt mondhatom, köszönöm. Köszönöm, hogy szerettél, hogy dolgoztál énem, hisz’ mindig azt mondtad, értem dolgozol (ma már tudom, nem értem dolgoztál!); köszönöm. hogy őszinte voltál, hogy semmit, vagy majdnem semmit nem tagadtál előttem. Köszönöm, hogy megvallottad (bár nehezen!), amikor a Tisza-parton, a barátod nyaralójában összevesztünk, és te elkóboroltál, egész délután nem láttalak, este pedig enyhén illuminált állapotban az ágyamhoz lopództál. megvallottad, hogy valami ismerős nőkkel kószáltatok a füllesztő délutáni hőségben, végig a Tisza-parti stégek és fabódék mellett, és a nők közül az egyik hajlandó is lett volná lefeküdni veled. Megvallottad, hogy a testem már nem ingerel, már csak tiszta és józan szeretetet adok neked, de megvallottad azt is, hogy neked erre, és csakis erre van szükséged, hisz’ negyven körül az ember már nem átdorbézolt éjszakákra, de kiegyensúlyozott, józan, tiszta munkára vágyódik, nyugodt hétköznapokra. És tőlem ezt kapod, vagy ahogy te gondolod, csakis ezt. Hogy úgy gondoltad, a testem már nem azt a testet jelenti számodra, melyet becézgettél, és szerettél, amelytől nemcsak a Tisza-parti veszekedésünk

alkalmával, de máskor is elfordultál már. (Hisz erről is tudok, bár te ezt már nem vallottad meg!) Gondolom,talán egy harmincöt éves asz- szonytesínek is vannak szépségei, erről persze ostobaság beszélni, és főleg kettőnknek. Túl aljasnak kellett volna tartani magadat, hogy míg én a gyerekkel a Mátrában voltam, te az ismerőseink, a barátnőim közül kiválasztottál valakit, mint egy szarvasbika a tehéncsordából, és... és ezt még be is vallód. De hagyjuk! Nem tudom, ki volt az, «■m js érdekel, csupán tudom, hogy jó ideig játszattam magamban a szégyen és a harag félelmetes társasjátékát, mikor néha összejöttünk egy pohár borra, beszélgetésre ismerőseinkkel. Vajon melyik volt az, kinek a felesége (vagy húga, lánya!); aztán rájöttem, ostoba játék és értelmetlen; az a nő is csak kíváncsi volt, mint te. És ezl'is^ körülbelül négy évvel ezelőtt történt, nem sokkal a Tisza-parti veszekedésünk után. Akkor nagyon rossz volt. A gyerek betegeskedett, te ideges voltál a munkád miatt (egyetlen tisztességes megbízást' sem kaptál a tervezőirodában, így prémiumot sem, és a fizetésed sem emelték); talán azért viselkedtél úgy, talán azért is csaltál meg. Rossz évem volt. Később, egy év múlva megváltoztak a körülmények, s nem téged akarlak bántani ismét, de ehhez neked nem sok közöd volt. Áthelyeztek egy másik osztályra, ahol elfogadták és megdicsérték _ a munkád, magától érthetődő jutalmakban részesítettek. Igaz, a te érdemed — tehetséges ember voltál. Mondom, voltál.

Bár apróságról van szó, de még leírni is kellemetlen, te az ilyen jutalmazáskor nem rám gondoltál először, hanem magadra, aztán a gyerekre, a kpllégáiddal rendezett bankettre, és csak végül rám. Ez a végül esett rosszul. Csak a gyereket lett volna jogod elém helyezni. De most nem is erről akartam írni neked, csodálkozom, miért fecsegek ennyi ostobaságot összevisz- sza, mikor annyi fontos mondanivalóm lenne. Ne haragudj, kicsit nehezen kezdem el, de a történtek után ez érthető. Ha egy hétnél tovább bírod ital nélkül, én soha nem írom meg ezt a levelet, de így, azt hiszem, nincs más választásom. Hu a gyerek halála után eltelt két év múlva sem tudsz a rögeszmédtől szabadulni, akkor teménytelen önmagamat áltatni azzal, hogy egyszer majd Imrével (most ne légy idebelátod tévedésedet. A gye- ges, ezt a te engedélyed nél- rek halálához semmi közöm, kül kellett megtennem), ő Megfázott, tüdőgyulladást ka- mondta, nem akartak _ bánta- pott, az orvos nem vette ész- ni, ezért helyeztek először fire. Ha valaki, hát ő a gyil- gyelmeztetésül egyik osztálykos, bár mentségére szolgál- ról a másikra. Természete- jon, hogy egyszerű, öreg falu- sen, eredmény nélkül. Pedig si körzeti orvos volt és, hogy végre tisztességes helyen dol- ez akkor történt, amikor is- gozhattál. Nos, én csak egyet mét velem nyaralt egyedül, mondhatok: két évig figyel- erről igazán nem tehetek. meztetésül én is mindent eltűrtem, elviseltem, és bár iszont nem tudom őrült rögeszméd nemcsak sérV elhallgatni, hogy tett és fájt, de hazug is volt, pár héttel ezelőtt, azonban szerettelek, mellet- mikor néhány na- ted kellett maradnom. Har- pos hallgatásod mincöt éves korában egyasz- után a köszöné- szony még nem olyan öreg, sen kívül ismét szóba álltái h°gy ne szülhessen gyereket, velem, és hogy a gyerekre ^ fiúnk halála a te för- terelődött a szó (istenem, mi- telmes vádaskodásod nélkül lyen ostobán tudja az ember ts, de azzal együtt meg egy- kifejezni magát) — úgy kö- szerűen elviselhetetlenné tet- zöltöd velem, hogy te nem. te ezt a két évet, és majd a csaltál meg akkor nyáron, következőket is. Kértelek bár alkalmad is lett volna rá, erőszakkal és mindenféle „női de te nem tetted, mert a jó- fogással”, segítsünk magun- zan, segítő szeretetemre gon- kon. Gondolhatod, milyen doltál és a gyerekre (ebben a erőfeszítésembe került a szor- sorrendben!); úgy közölted ezt galmas, megértő, gondoskodó, velem, mintha korbácclál és az ágyban — ha nagy vágtál volna az arcomba. Tu- ritkán sor került^erre a dóm, nevetséges női fogai- v°nzó és kívánatos feleseg mazás, de csak ennyi telik pózában tetszelegni. Milyen tőlem. Aljas vagy, érted! A erőfeszítésembe került valógyerek* halála után (mikor Sággal elcsábítani téged, re- azt hiszed, ennek a halálnak mélve azt, hátha ismét őszén voltam az okozója), arra szeköt bennünket valami. Te vagy büszke, hogy nem csal- erre *s olykor azt vágtad az tál meg akkor nyáron. Node arcomba: azért teszem, mert most már ez is csak apróság, lelkiismeret-furdalásom van. Két éve jóformán alig be- „Pótolni akarod, amit elszólsz velem, néha kitörsz, veszejtettél, mi?” Az ittassá- üvöltözöl, és hát persze én £od soha nem volt számomra

is... Két éve hazajössz az mentség, ha igy beszéltél,

irodából, köszönsz, szótlanul Ilyen körülmények között eszel, levetkőzöl, kiveszed a próbáltam idézni az első örö. |

táskából azt az egy-két bo- möket és női gyönyörűségeirosüveget, és kezdetben az met, amit tőled kaptam, ilyen

újságokban lapozgatva, ké- körülmények között próbálta- sőbb rádiót, televíziót hall- lak szeretni ebben a két év- gatva, nézve megiszod szép ben, de most már nem megy. sorjában mindegyiket. Aztán Nekem is van munkám, de vagy ostoba félszavakat mo- ha így folytatom, rövidesen rogsz felém, amiből, ha nem képtelen leszek elvégezni, válaszolok rá elég óvatosan,

üvöltés lesz, vagy újra fel- fV | e haragudj, nem

öltözöl, és elmész hazulról. I I me§y tovább, bár

Sétálni vagy tovább inni. Éj- \ ennek semmi köszaka haza kullogsz, és reggel ' ze a gondoskodó

álmosan, kótyagosan, fejfá- ... ^szeretetemhez.,,

jósán dolgozni akarsz, persze, A vacsorád nem a jégnem tudsz. Két éve élünk szekrényben van, hanem a .. . , sütőben. Tíz óra felé jövök így Tudom, hogy rövidesen haza> moziba mentem, és

elküldenek a tervezőirodából én is meginnék veled egy is, beszéltem a főnököddel, az üveg bort.

Réti Zoltán: Meleg leves (tus).

Böröczki Miháfyp.

KEZEK

ahogy szerszámok nyeléhez tapadsz ahogy ledobsz fölemelsz megragadsz

az első érintésben ott dobog ahogy maid folytatod nyarak

telek

napfény és viharok tüzében formált inas karok gyúrt markok és erős szikkadtrszép tenyerek

7, i - rM ifcfc

áOKCCIt

fürtűkbe» Kg az ősz értő türelmetek

szelid-nyugalmú titkotok göcsörtös ág-bogán parancsotok nyomán , duzzadnak az erek izmok rándulnak szótalan és lélegezni kezd az üzenet kezek kezek kezek

évezredes tapasztalat tíz ágú rejtjelét faggatják a szavak s a vallatásra csak egy évekkel tömött pillanat leng a mozdulat fölött

Régen dívó szokás, hogy ha

felépül egy művelődési ház — például — a megye egyik járási székhelyén, a vele versengő másik nagyközség illetékesei és illetéktelenjei nem nyugosznak addig, amíg náluk nem kezdenek még reprezentatívabb kulturális helyi központ építéséhez. Valahogy így volt ez ott is, ahol nemrégiben — mint a nagy nyilvánosság előtt és számos szűkebb fórumokon sok szó esett róla — valóságos csodapalota készült volna el, ha az építési-szerelési munkák hibái nem késleltették volna az átadást.

Most aztán, a gazdasági körülmények kedvezőtlen változásai miatt egyszeriben túl- takarékossági láz tört ki. Többnyire azoknál, akik még néhány év, sőt hónap előtt is úgy vélték: náluk mindent bele kell adni. az új létesítménybe, amit csak lehet. Félő, hogy nem egyedi eset, ami az egyik nagyközségben történt. Ott aligha lesz ezen a télen kulturális élet, mert a művelődési ház fűtésére és világítására szánt összeget a minimális alá csökkentették. Igaz, hogy igy nem fűtik fölöslegesen a többnyire üres nagytermet — de a klubszobákba aligha fog menni valaki csak azért, hogy többed- magával fagyoskodjék. Inkább otthon marad. Vagy a kocsmába megy, ahol — sajnos — mindig van társaság, s természetesen fázni sem kell.

Lehct-e egyáltalán a köz- művelődésen, a kultúrán takarékoskodni? A közművelődési párthatározat és törvény egyértelműen kimondja, hogy nem. Semmiképpen nem szabad a takarékossági elveket úgy értelmezni és alkalmazni, hogy ellentétbe kerüljenek a művelődési célokkal. Ami viszont korántsem jelenTakarékoskodni

I •

és művelődni

ti azt, hogy ne kellene a ta: karékosság jegyében felülvizsgálni a helyi költségvetési tételeket, s csökkenteni vagy akár törölni azt, ami túlzott és fölösleges. Akkor is, ha ezek a tervezett kiadások a művelődésügy számláján, keretén vannak.

Mindenekelőtt az új létesítményeknél kínálkozik a takarékosság ésszerű alkalmazása. Sem a község lakosai, sem az odavetődő idegenek nem fognak csalódást érezni, ha a művelődés ügyének csak akkora otthont építenek, amekkorára a helység mai és várható jövendő méreteinek figyelembevételével szükség van. S ha ez csupán egy korszerű építésű új ház lesz, amely nem is emelkedik ki a lakóházak sorából — még jól betöltheti hivatását. A lényeg mindenképpen az, hogy mit takar a mégoly szerény külső. S ha ott így is meg lehet — mint ahogyan általában meg lehet — teremteni a művelődésnek megannyi lehetőségét, akkor sikerült eleget tenni mind a művelődés, mind a takarékosság követelményeinek.

Lehet például színházi előadáshoz alkalmas nagyterem, ahol fogadhatják akár a fővárosi társulatokat is — de nem feltétlenül szükséges, hogy olyan világítási, színfalmozgatási és egyéb berendezések legyenek, mint a világvárosi színházakban. S a klubtermek lényege sem aá hogy süppedő szőnyegek, drága fotelek legyenek benne. Megteszi ugyanazt a szolgálatot az olcsóbb berendezés is.

Senki sem vonja kéltségbe, hogy könyvtárakra és az újonnan megjelenő könyvek beszerzésére szükség van. Pénzt kapnak erre a művelődési intézmények — de egyáltalán nem mindegy, hogyan, mire költik el. Szakítani kell azzal a szemlélettel, hogy „közeledik az év vége, vegyünk, amit kapni lehet, csak a keret meg ne maradjon”. Ha a pillanatnyi könyvkínálatban nem talál a hozzáértő könyvtáros olyan műveket, amelyekkel nemcsak szaporíthatja, hanem gazdagíthatja is a könyvállományt —, inkább csak maradjon meg a pénz. De ide tartozik az is, hogy a művelődési intézmények, könytárak gazdái se csökkentsék szinte automatikusan a jövő évi kereteket, csupán azért, mert az ideiből megtakarítást értek el.

Ésszerűen, meggondoltan lehet és' kell is takarékoskodni a most leginkább „hiánycikknek” számító

energiával. Semmi esetre se úgy, mint az egyik nagyváros európai hírű oktatási intézményénél, ahol hét végére leállítják a fűtést, noha jól tudják, hogy a diákok oda járnak tanulni, s hogy többször annyi fűtőanyag kell, amíg a szombat-vasárnap kihűlt, „békebeli” vastagságú falak legalább szerdára ismét felmelegszenek. Az energiatakarékosság manapság

valóban elsőrendűen fontos. Ám éppen ezért megéri, hogy az illetékesek gondolkozzanak, tanácskozzanak és olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek nem a látszatot, Hanem a valódi, kilowattórákban és gázköbméterekben mérhető takarékosságot szolgálják.

De nem minden mérhető így. Éppen a kultúra, a művelődés egyike azoknak a területeknek — ilyen az oktatás, az egészségügy Is —, amelyeken a számokban kifejezhető és csak eredményeikben megtérülő kiadások egyaránt előfordulnak. Ki tudná kiszámítani, hogy egy sok embert érdeklő ismeret- terjesztő előadás hatásában mennyit eredményez? Hogyan lehetne pénzre vagy bármire átszámítani, hogy egy zenei élmény vagy egy magas színvonalú színházi előadás hány embert gazdagított szellemiekben? Ilyenekkel takarékoskodni — valójában pazariáf Mint ahogyan a fölöslegesen, csupán a tervek „kipipálása” kedvéért megtartott rendezvények is a pazarlás oldalára írhatók, bármennyi a „megtakarítás” például azért, mert érdeklődés hiányában a kevesebb fűtőanyagot, világítást igénylő kisteremben kap helyet. ,

Takarékoskodni kell például a papírral. De ha emiatt nem jelenik meg egy értékes könyv, az semmi 1 esetre sem nyereség — viszont kérdéses, hogy —,' ugyancsak a példa kedvéért —, miért nem kell takarékoskodni a könyvesboltokban a csomagolópapírral,' amikor a legtöbb vásárló külön kéri, hogy ne csomagolják be a könyvet, mert a papír otthon csak fölösleges teher, különösen a korszerű fűtésű lakásokban.

Hosszan lehetne még sorolni a példákat a kulturális életnek szinte minden területéről. Sémákat szábni, szabályokat feláílitani aligha lehet, hiszen mindenütt másoki a körülmények, a tennivalók. Ezért sem szabad mechanikusan értelmezni a takarékosságot! Tudomásul kell vennünk, hogy ez meghatározza a következő évek

— sőt lehet, hogy évtizedek

— gazdálkodását. Be kell tehát rendezkedni rá, s éppen ez követeli meg a jó előre gondolkodást, az ésszerűséget. „Kultúrpaloták” helyett a célnak megfelelő művelődési házakra, luxus helyett kellemes környezetre, hetedhétországra szóló hakniműsorok helyett a művelődést és a szórakozást valóban szolgáló rendezvényekre van szükség Nógrádban is.

Régi' népi igazság az, hogy „nem vagyunk olyan gazdagok, hogy olcsót vehessünk”. Valahogyan így kell a helyi művelődési lehetőségekkel bánni: az olcsó, pillanatnyi látványosságok helyett a maradandóra törekedni. Takarékoskodni és művelődni egyszerre — csakis így lehet.

V. E.

NÓGRÁD - 1979. november 25., vasárnap 9

*