Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-01 / 256. szám

Z MSZMP NÓ6RÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA Vilóg proletárjai egyesüljetek!-Só XXXV. ÉVF., 256. SZÁM ARA: 1.20 FORINT 1979. NOVEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi közi kérdésekről szóló tájékoztató és a XII. Bizottságának ülését november 1-re összehív- kongresszus előkészítésével kapcsolatos fcl- ták. adatok megvitatását javasolja a Központi Bi­A Politikai Bizottság az időszerű nemzet- zottságnak. (MTI) Csak az idő szólhat közbe Kisebb zökkenők vannak a vasúti szállításban A MÁV salgótarján-külsői csomópontján nap mint nap hatalmas forgalmat bonyolí­tanak le, bár korántsem akko­rát, amilyenre az esztendő ele­jén számítottak. Nem érződik sem a tranzitban, sem a helyi forgalomban a csúcs; sőt, né­miképp a határról belépő sze­relvények mennyisége is alat­ta maradt a múlt évinek. Mindez azonban nem je­lent gondnélküliséget. Az egy­két, néha több napra is érvé­nyes MÁV-korlátozó intéz­kedések esetenként lehetet­len helyzetbe hozzák a cso­mópont dolgozóit, amin csak operatív intézkedések segíte­nek. Az itt dolgozók erőfeszí­téseinek eredménye, hogy en­nek ellenére viszonylag za­vartalan a megyeszékhely üzemeinek kiszolgálása. Per­sze, a szállítások folyamatos­ságát maguk az üzemek is elősegítik, vasárnapi, s mun­kaszüneti napokon történő ki- és berakodásokkal. Különösen a Salgótarjáni Kohászati Üze­mek, az öblös-, és a síküveg­gyár mutat példát ebben, va­gonok sorát rakják meg ter­mékeikkel — „pluszműszak­ban”. Ennek eredménye, hogy szeptemberben majdnem har­minchárom és fél ezer tonná­nyi készterméket, árut sikerült továbbítani Salgótarjánból, s hogy az októberi teljesítmény is meghaladja a harmincöt- ezer tonnát. A MÁV-nál folyó szocialista munkaverseny és az őszi szál­lítások zavartalanságára tett felajánlások eredménye, hogy az idegen kocsik tartózkodá­sát öt órával sikerült lecsök­kenteni, ami egyébként jelen­tős devizamegtakarítást is eredményez. Az őszi szállítási versenyben is tizenegy óráról 10.1 tizedre csökkent a bel­földi kocsik tartózkodási ide­je. Ennek köszönhető, hogy az üres kocsikat át tudják irá­nyítani Nagybátonyba, a Nóg­rádi Szénbányák termelvé- nyének továbbítására. Gondot okoz esetenként, hogy a MÁV híján van fe­dett kocsiknak és mozdonyok­nak. Az utóbbi időben mind több gőzöst voltak kénytele­nek újból szolgálatba állítani, s néha géphiány miatt álltak hosszú ideig összeállított sze­relvények Salgótarján-külsőn. Ez az oka egyébként az irány­vonatok késői továbbításának is. A salgótarjáni vasutasok, minden tőlük telhetőt megtesz­nek az esztendő még hátra­levő szállítási feladatainak megoldásához, s már — a télre is felkészültek. Végrehajtot­ták a téli üzemszemlét. Gon­doskodtak megfelelő ruházat­ról, védőitalról, hó- és fagy- mentesítésről. s minden olyan segédeszközről, melyek biz­tosítják a zavartalan vasúti közlekedést. A szakemberek véleménye szerint csak rop­pant mostoha időjárási viszo­nyok hátráltathatják az idei vasúti fuvarozási tervek telje­sítését. „Kulcsrakész" export ■ Erőművek, gyárak, kórházak, áruházak Idén tovább bővül az ex­portnak az a gazdaságosabb, értékesebb formájaf amely egyes termékek helyett komplett gyárak, egészség- ügyi és más létesítmények szállítását teszi lehetővé. A kulcsrakész beruházások arra kötelezik az iparvállalatokat, hogy a külkereskedelmi .vál­lalatokkal együttműködve, felelősséggel, összehangoltan szervezzék munkájukat. A múlt év óta csaknem megkétszereződött a komp­lett erőművek exportja. A Transelektro tőkéskivilelé- ben 25-ről 45 százalékra emelkedett a kulcsrakész­szállítások aránya. Az idén erőművet adtak át Finn­országban, különböző transzformátor-alállomáso- kat Kuvaitban és Irak- ban, komplett távvezetékrend­szert építettek ki Jordániá­ban, s megkezdték a görög és a török megrendelésre gyártott erőművi kazánok és • más egységek szállítását is. A vállalat legnagyobb ipari partnerei korszerűsítik, fej-: lesztik gyártókapacitásukat, hogy az ipari háttér bővülé­sével a Transelektro új pia­cokra Indiába, valamint kö­zép-amerikai és afrikai or­szágokba is eljuttathassa ter­mékeiket. A szocialista országokba elsősorban vendéglátóipari létesítményeket szállítanak kulcsrakészen. Hatvanszemélyes bölcsödét építenek Pásztón. a Nógrádi Sándorlakótelepen A gyermekintézmény kivitelezéséhez je­lentős társadalmi munkát is igénybe vesznek. Emellett a nagyközségi tanács költségvetési üzeme is nagy részt vállal az építésből. A betonalapok már elkészültek, a további szer­kezetek kialakítását — képünkön — Hamaridesz András és Bangó Béla végzi. —kép: kulcsár— Kalibrálok, füzérgörgők A TOT elnöksége előtt Naprakész áttekintést a mezőgazdasági termelésben A termelőszövetkezetekben a gazdálkodás eredménye­sebb irányításához és a munkahelyi demokrácia fo­kozottabb érvényesítéséhez olyan belső irányítási és in­formációs rendszer kialakí­tására van szükség, amely naprakész áttekintést ad a termelésről és egyúttal lehe­tővé teszi a teljesítmény szerinti munkadíjazás széles körű bevezetését. Az ügyvi­teli munka szervezettsége és gépesítése' azonban egyelőre még elmarad a követelmé­nyektől — állapította meg a Termelőszövetkezetek Or­Csökkentik a vendéglátóipari ételárakat A másodosztályú vendég­látó üzletekben november 1- től átlagosan 10 százalékkal csökkentik az ételárakat — jelentette* be a Belkereske­delmi Minisztérium szerdai sajtótájékoztatóján Gellai Imre, főosztályvezető. Elmondotta, hogy ellenté­teleként ezekben az üzletek­ben emelik az égetett sze­szes italok és a- sör árát. A minisztérium — nem kötele­zően — javasolta ‘ a vállala­toknak, hogy a kereslet ala­kulását és a vendégkört fi­gyelembe véve az osztályon felüli és az első osztályú ét­termekben 17—20 százalék­kal mérsékeljék az ételek árát. (MTI) szágos Tanácsának elnöksége szerdai ülésén. A közös gazdaságok vala­mivel több mint harmadá­ban gépesítették a könyvvi­telt, de a fejlődés tempója eléggé lassú. Az elnökség megállapítása szerint különö­sen nagy az elmaradás a kedvezőtlen termőhelyi adott­ságú szövetkezeteknél, ahol nincs kellő anyagi erő az egyébként is drága irodai gépek megvásárlására. Nem megoldott ezeknek a gépek­nek a szerviz- és alkatrész- ellátása sem, s a tsz-ek egy része emiatt idegenkedik az irodai beruházásoktól. Azokban a gazdaságokban, ahol átvették a mezőgazda- sági ügyvitelszervezési iroda­ügyviteli és -információs rendszerét, már könnyebben boldogulnak. Az iroda több mint 1200 tszri segít abban, hogy fokozatosan korszerű­sítsék az ügyvitelt. A tsz- területi szövetségek is egy­séges rendszer keretében Szorgalmazzák a számítógé­pes adatfeldolgozás széles kö­rű bevezetését. Csehszlovákiába például idén kétszerannyi ABC- áruházat szállítanak. mint tavaly, a Szovjetunió­ban pedig komplett bisztró­kat, kereskedelmi központo­kat építenek, illetve szerel­nek fel. Mint a vállalat vezetői el­mondták: az ajánlatok ki­dolgozásánál még mindig az átlagosnál hosszabb a határ­idő, mivel a magyar ipar- vállalatok változatlanul nagy rátartással vállalják a szállí­tásokat. Pedig kedvezőbb árat csak a jelenleginél rö- videbb határidőkkel érhetné­nek el. Sokszor még így is gondot okoz a kötőele­mek, szerelvények kése­delmes érkezése. I (Folytatás a 2. oldalon.) A gyermekév jegyében Családi életre nevelés A családi élet tudatos formálása, gyermekeink egészsé­ges, harmonikus személyiségének kialakítása az iskola, az egészségügy és a szülők, a bennünket körülvevő társadalom egészének feladata. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében, a nemzetközi gyermekév felhívását figyelembe véve a családi életre nevelésről tartottak .tudományos tanácskozást szerdán Salgótarjánban, a TIT-székházban a megyei KÖJÄL és a Magyar Vöröskereszt országos és Nógrád megyei szerve­zetének rendezésében. Az összejövetelen pedagógu­sok, orvosok, védőnők, vörös­keresztes aktívák, gyermekne­veléssel foglalkozó szakembe­rek vettek részt abból az el­gondolásból kiindulva, hogy a családi életre nevelés, a szemé­lyiségformálás része, az egy­séges szemlélet kialakítása kö­zös feladat, nem lehet csak a szülői házra, az iskolára, vagy az egészségügyre háríta­ni. A tudományos tanácskozáson érdekes, sokakat foglalkoztató előadások hangzottak el. Dr. Szabó Sándor, a Madzsar Jó­zsef Kórház szülész-nőgyó­gyász főorvosa az egészség- ügyi felvilágosítás gyakorlati tennivalóiról szólt, áz orvos szemével vizsgálva a legfonto­sabb feladatokat. Ezt követő­en Elekes Attila, 'a Budapesti Egészségügyi Főiskola adjunk­tusa vázolta a család szerepét, — okosan a személyiség formálásában. A nevelésnek fontos része az akarat fejlesztése, hogy meg­felelő és jó döntésekre készít­sük fel a gyerekeket. így tud­nál? beleilleszkedni a közös­ségi életbe, az őket körülvevő világba. A tanácskozás szünet után folytatódott. Ortutay Zsuzsa, a Magyar Vöröskereszt alel- nöke a családi életre nevelés új vonásairól, majd Katonáné dr. Soltész Márta, a Legfelsőbb Bíróság bírája a család egysé­géről, a válásoknak a gyer­mekek életére gyakorolt ked­vezőtlen hatáséról, az okos nevelésről, a családi élet egy­ségének megtartásáról beszélt. Az előadásokat a Barátság, szerelem, «család címet viselő fotókiállítás egészítette ki. Új gyártmányok a láthatáron Megyénkben számos gyárban fáradoznak a termékszerkezet korszerűbbé formálásáért. Az új gyártmányok bevezetése mind a vezetőktől, mind a két­keziektől nagy rugalmasságot, alapos szakértelmet követel. Elkülönített gyártás A VEGYÉPSZER salgótarjá. ni gyárában a második fél év során mintegy harmincmillió forint értékben készítenek atomerőművi hőcserélőt. En­nek a terméknek az előállí­tása több . újszerűséget rejt magában. Egyebek közt — bár ez a VEGYÉPSZER-ben már nem újdönság —, hogy a gyár­tásnak szigorúan elkülönített munkaterületen kell zajlania. Sajátossága ennek a fontos munkának az is, hogy a kü­lönleges ötvözet megfelelő mé­retűre. alakúra való formálá­sa speciális műveletekkel le­hetséges. . összetett föladat a gyár másik fontos új termékének, a golyós kalibrálónak az el­készítése. Ehhez a portékához sok külföldről behozott alkat­részt használnak föl; s egy műveletet, a cső belső falának műanyaggal való bevonását Ausztriában végzik el. Idén háromféle kalibrálóból össze­sen nyolcat készítenek — da­rabonként több mint három­millió forintért —, jövőre már nyolcféle kalibrálót gyárta­nak Tarjánban. Korszerűbb típus A salgótarjáni bányagépgyár egyik új terméke az eocén- program keretében készül ha­marosan. Az úgynevezett fü­zérgörgők korszerűsített típu­sa a bányászat céljaira az ed­digi hasonló görgőknél sok­kal jobban megfelel. A ter­vek szerint jövő év júniusá­nak végéig nemf kevesebb, mint tizenegyezer „füzért”, az az összesen harminchárom­ezer görgőt gyártanak az üzemben. Már három darab elkészült a gyár másik új termékéből, a- fejtőgépekhez tartozó.föl­ádószalagból. Ebből a fontos termékből idén még fél tuca­tot, jövőre pedig huszonegy darabot állítanak elő a bánya­gépgyáriak. Új változat A BRG salgótarjáni gyárá­ban elkészült ezer darab FM 301-es URH adó-vevő készülék. Ez a termék a korábbi ha­sonlóhoz képest a konstrukció szempontjából merőben új. Már gyártják a következő új terméket, az FM 401 -es adó­vevőt. Ez a készülék is lé­nyegesen korszerűsített vál­tozata „elődjének”. Egy-egy ilyen rádió — a tartozékaival — mintegy ötvenezer forintot ér. Összesen 84 ejarabot szál­lítanak belőle november kö­zepén a Szovjetunióba. Az új gyártmányok előállí. tása a föltételek .megteremté­se után körinyebbedett az elő­ző gyártási folyamathoz vi­szonyítva mind a két új ter­mék esetében. (Munkaszerve, zési riportunk a 3. oldalon.) A készülékekből bizonyos mennyiséget várhatólag jövő­re is gyárt a megyeszékhely BRG-üzeme. * f

Next

/
Thumbnails
Contents