Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)

1979-10-10 / 237. szám

Újból oda visszatérni

Valamikor-hajdanán, ügy a hatvanas évek vége felé még vagy harminc-negyven méternyi föld lett volna a feje fölött most meg csak áll a nágy, szélfutta külszíni fejtés mély kráterében.

Bizony, bánya volt itt Ka- zár-Pólyoson, s lett belőle tavaly decembertől külfejtési üzem. A második — de nem az utolsó — a Nógrádi Szénbányák fennállásának történetében. S nem is akármilyen: ebben az esztendőben már több mint nyolcvannégyezer tonna szenet adott a népgazdaságnak, amelvnek minősége — bár gyakran változó — megüti, s néha meghaladja a mélyművelésből származó szén kalóriaértékét.

Domonkos Istvánnal, az öreg Kossuth-díjassal nézzük a kotrógépek, bulldózerek, nagy teljesítményű teherautók dübörgő mozgását, s két szerelő meg rajtunk kívül teremtett lelket sem látni a hegyből lett völgykatlanban. Csak gépek, gépek mindenütt.

— Ez a nagy előnye a külszínnek — mondja az öreg. — Kevés ember szükséges üzemeltetéséhez, s ha jól előkészített a terep, elvisznek innen százötven vagon szenet is huszonnégy óra alatt. Napjában kétszázszor, néha többször fordulnak a gépkocsik, máskor nem is győzik a szállítást. Pedig most is, látja, vastag a telep, s megüti a kétezer kalóriás értéket. Hátha még tovább megyünk majd, várhatóan egy hónapon belül, ide a hegy keleti oldalára, ott lesz még négy-öt méter vastagságú szén is.

— Jól ismeri az itteni körülményedet.

Felnevet jóízűen, s vállamra tett kézzel mondja:

— Hát, innen mentem én hatvannyolcban .nyugdíjba, a siklóban hármas telepi szenet hajtottunk, amikor bezárták a bányát. De tudjuk s a mostani fúrások is igazolták, hogy alattunk itt van az egyes telepi. Úgyhogy egy-két évig adhatunk még mi innen sok szenet.

Itt volt a front, épp’ a lábunk előtt, ahol Domonkos István nyolcvanméteres fronthomlokon egy sikta alatt három, meg három és fél métereket haladt előre kisszámú csapatával. Nagy dolognak számított ez akkoriban — s vélem, ma is — hiszen Dobi István sem akármilyen teljesítményekért nyújthatta át akárkinek a DIJAT.

A „Nagy Öreg” igazolja a fuvart

— Hát, hajtottuk magunkat, s jól a kezünk alá is dolgoztak. Akkoriban nem lehetett órákig tétlenül állni, mert ez sem volt, meg az sem. Persze, a mostaniak sem alább- valók, csak nékik — szerintem — az az átkuk, hogy megfogyatkozott a szénvagyon. Sokat kitermeltünk mi a széncsaták idején. Persze, van még itt hol kereskedni, úgyhogy azt tartom; hosszú ideig életképes lesz még a nógrádi szénbányászkodás.

— Fura lehet — mondom a

hatvanadik esztendejét taposó Kossuth-díjasnak —, hogy

ahol évtizeddel ezelőtt vastag meddőréteg borult fölé, most meg a nap süt és arcpirosítón fú a szél...

— Hát az. Nekem is valamilyen új élményt jelentett, amikor tavaly december derekán hajnalban keltett az asszony, s mondta: „Ébresztő, öreg bányász!” Felvigyázó vagyok itt a külszínen, s nagyon örülök, higgye el, hogy még egyszer visszatérhettem

hajdani munkám színhelyére. .. Amikor szóba került, hogy itt külüzemet nyitnak, szinte mindennap készültem a műszakba. S igen jó volt', mikor először feljöhettem ide a hegyre.

Szinte percenként dübörögnek el mellettünk a ZIL teherautók; rakottan a lefelé, üresen a kotrógép felé tartók.

— Igen jól megszervezték a munkát — bólogat az öreg — Szinte percnyi várakozása sincs a kotrósnak, telhetnek a „puttonyok” szakadatlan. De így is kell most: addig kell ráhajtani a munkára, míg be nem jönnek a hosszú őszi esők. Az innen származó minden egyes töblettonna sokat segít a lent dolgozó bányászokon.

Látni innen lentről Domonkos István házát, amelytől nem messze fordulnak el Nagybátonynak véve útjukat a külszíni szénnel megrakott teherautók...

Karácsony György

Hasson, kiadás nélkül

Egyre fontosabbá váló termelési, anyagi tényező az idő, mely a beruházások kivitelezéséhez — a műszaki jellemzők, s a rendeltetés alapján — szükséges, s amennyi ténylegesen eltelik a kezdéstől az átadásig. Tavaly tizenöt százalékkal növekedett a befejezetlen beruházások állománya, s értéke elérte a 175 milliárd forintot. Az ismeretes megszorítások következtében valamelyest apadt a fejlesztések folyamának számszerű szintje, ám még így is az év elején 5200 beruházáson dolgoztak a kivitelezők, s e munkák együttes költségvetésének összege meghaladja a 700 milliárd forintot.

Szemléletes képet kaphatunk a beruházások összetételének változásáról a következők segítségével: 1975-ben ötvenöt nagyberuházás állt kivitelezés alatt, jelenleg ez a szám harmincnyolcra csökkent. Igen ám, de a szóban forgó fejlesztések átlagos nagysága — teljes költségvetésének összege — megnőtt, 3,9 mil- liárdról 5,6 milliárd forintra, azaz az össztársadalmi javak mind nagyobb része kötődik így le, sürgetővé téve a kamatok fizetésének kezdetét. A már említett korlátozások ellenére idén a középtávú tervben előirányzottal szemben húszmilliárd forinttal nagyobbak a beruházási célú kiadások. Ahogy mondani szokták: kényszerpályán mozognak a már megkezdett fejlesztések, pénz kell a folytatásukhoz, ez magyarázza a többletet. Ám éppen ez a kényszerpálya követeli, hogy a forint elsősorban a folyamatban levő beruházások mielőbbi befejezését szolgálja.

Futunk a pénzünk után — ezzel a köznapi kiszólással érzékeltethetjük azt a furcsa állapotot, amikor a már befektetett, de még nem kamatozó összegek mielőbbi hasznot hajtását szorgalmazzuk. Amire nyomós okunk, hogy nemzetközi összehasonlító vizsgálatok eredménye szerint a hazai beruházási idő kétszer nagyobb az átlagosnak tarthatónál, s s négyszer több akkor, ha az élvonalat megtestesítő országok építő-szerelő iparához mérjük. Másfajta tapasztalatot fölhasználva szemléltetésül: az egy év alatt üzembe hely ezett nagyberuházásokat elemezve kiderült, hogy átlagos megvalósítási idejük túllépte a hat esztendőt, s az átadás, az eredeti határidőhöz képest tizenhét hónapot késett. A tervezett kamatok késedelme is legalább eny- nyi, gyakran azonban több, s az sem kivételes eset, amikor a kamatokról a népgazdaságnak le kell mondania.

Az építőipar tevékenységének nagyobb része — 'a legutóbbi években 76—79 százaléka — beruházási célú építés. Mondhatnánk, s nem indokolatlanul, sok múlik tehát az építőkön. Igaz, csakhogy: az építőipar napjainkban nyolcvanezerféle terméket — anyagot,

eszközt — használ rendszeresen. Ezek folyamatos előteremtése — az importtól az egészen más ágazatokban levő szállítókig —, nem könnyű. Ezt figyelembe véve, valamint a kivitelezők — építők, szerelők — szervezési színvonalát Ismerve, s nem elfeledkezve a munkafegyelem olykor meghökkentő lazaságairól sem, érthetővé — de elfogadhatóvá aligha — válik a reprezentatív vizsgálatok megállapította tény: az építő- és szerelőiparban 18—20 százalék a veszteségidő. Minden száz munkaórából tizennyolc-húsz, tehát úgy illan el, hogy nincs mögötte hasznos teljesítmény !

Tavaly az ipari épületek átlagos kivitelezési ideje 515 nap volt, ami nagyon sok. Nemzetközi összehasonlításban ennek az egyharmada, legrosszabb esetben is a fele az elfogadható. Persze, nehéz úgy javítani a helyzeten, hogy öt esztendő^ alatt az egy munkahelyre jutó építő- és szerelőipari dől* gozók száma növekedés helyett csökkent, 37 főről 32-re. A gyakran emlegetett koncentráció így puszta sóhaj-óhajjá válik, holott — kézenfekvő — a kivitelezés meggyorsítása egyenlő a kamatok érkezésének lerövidült idejével is.

Meghökkentő, mennyire nagyvonalúan ke* zeljük azokat a forrásokat, amelyek minden különösebb, újabb kiadás, befektetés nélkül hozzásegítenének bennünket a már elköltött forintok haszonfilléreihez. A felületes előkészítés, az ismétlődő tervmódosítás, a szervezetlen kivitelezés, az apró, de az átadást akadályozó szakipari részmunkák késedelmet csupán néhány az okok közül, s az okozat a várt bevétel elmaradása, a reméltnél — tervezettnél! — kisebb összege, vontatott megérkezése a közös pénztárba. Az össztársadalmi érdekeltséget képviseli tehát az a közelmúltban hozott kormányhatározat, amely sze* rint állami hozzájárulás és hitel — kevés kivételtől eltekintve — nem adható olyan beruházáshoz, amelynek a megvalósítási ideje három évnél hosszabb. Ugyanezt a célt szolgálja egy másik intézkedés: a nagyberuházásoknál a befejezési határidő lejárta után az Állami Fejlesztési Bank nem fizet, s a további költségeket a vállalatoknak saját forrásaikból kell fedezniük. Indokolt szigor. Megbízható számítások ugyanis azt mutatták, hogy a beruházások csupán időre történő befejezése — azaz nem a tervezettnél jobb, ha* nem a tervezettel megegyező kivitelezés — 1,5—2 százalékkal növelné a nemzeti jövedelmet. Ez, a tavalyi nemzeti jövedelem ösz- szege alapján, 7,5—10 milliárd forint lenne, Lehetne —

' 1. «■

(.s. 'Cl

I '■ . -* • - . . s. Alma szüret Hétköznap, vasárnap egyformán

Háromszázhatvan vagon alma értékesítését tervezik a Magyamándori Állami Gazdaságban. Az almaszedés nagy munkájának háromnegyedénél tartanak. Naponta mintegy százötven-kétszázán dolgoznak a gyümölcsösben.

Ha az időjárás kegyes marad, a hónap második felében végeznek az almaszürettel. A rakodást teljes egészében gépesítették, ez megmutatkozik a termelékenységben, de a minőségben is. Sokat küldenek exportra. A csehszlovák

és az NDK-ból érkező átvevők a helyszínen minősítenek, a nyugati exportra szánt alma a budaörsi hűtőházba kerül. A megyében mintegy harminc vagonnal értékesítenek, ennyit vásárolhatunk az üzletekben.

°ZTMÍ ÜTŐÉREN A KÉZ

ta szívesen emlegetik a múltat a diósjenői termelőszövetkezetben. Szeretnék rossz emlékként elhessegetni a tavalyelőtti öt és fél milliós alaphiányt. Akkoriban könnyen dobálóztak szavakkal, fegyelmikkel, meggondolatlanul ezresekkel. Az azóta eltelt két esztendő alatt a közös gazdaság élén teljes őrségváltás történt. Új elnök került a termelőszövetkezet élére, más a főagronómus, a főállattenyésztő, a főmérnök, a növénytermesztési főágazat vezetője. Sokan legyintget- tek: „Mire megismerkednek

Diósjenővel, az itt élőkkel, elszalad három esztendő is!”

— A beilleszkedés idejét kellett lerövidíteni. Ehhez tudtunk sok segítséget nyújtani — emlékszik vissza Er* dosi Sándor, a pártvezetőség titkára. — A tsz-ben dolgozó huszonöt kommunista jelentette azt az alapot, amelyre építhettek a gazdasági vezetők. Megerősíteni a tsz-t, megerősíteni ... — ezt val- lottuk és végeztük!

Egy hétre való takarmány sem volt készleten, úgy loholtak vásárolni a szomszédba. A pártalapszervezet vezetősége egybehívta az irányítókat. Elmondták nekik az elképzeléseket, s hogy mit várnak tőlük. Legtöbbjük értett a szóból. Nem mindenki! Az egyik fiatal párttag ellen, azon túl, hogy megválik tőle a gazdaság, az alapszervezet pártbüntetést kezdeményez az őszinteség hiánya miatt. Rossz tanácsadókra hallgatott, a közöst több tízezer forint kár érte.

w — Eleinte operatív dolgokban is támogatnunk kellett az új • vezetést. Főként a kapcsolatok ápolásában, szerződések kötésénél. Tudtuk, hogy nem a mi feladatunk, de „szükségállapot” vojt — magyarázza Erdősi Sándor. A pártszervezet talpon állt, ennek is köszönhető, hogy tavaly az eredmény két és fél millió volt. Igaz, ezt az alapok pótlására kellett fordítani. Az idén is hasonló nyereségre számítanak, bár a dupláját tervezték. Kifagyott a repce, az utána vetett borsó meg sem nőtt. Az előző évek szemléletéből fakadt, hogy kevés silót termesztettek. a tejtermelés, s az érte járó prémium látja kárát.

A pártvezetőség is támogatta az elképzelést, hogy ilyen körülmények között a melléküzemágak fellendítésére sor kerüljön.

— Felszámoltuk a kacat- műhélyeket, nagyüzemekkel vettük fel a kapcsolatot. Az Egyesült Izzóval, a BRG-vel kooperálunk. Biztos piac, a népgazdaság számára fontos, nekünk pedig jövedelmező a termékek gyártása — mondja Móricz Sándor, a lakatos- és asztalosüzem vezetője, a pártalapszervezet tagja. — Már nyugatra is exportálunk . . .

A melléküzemágak élére is új vezetők kerültek. Helyből, akiket korábban már az alapszervezet kiszemelt. Munkások kapták magukra a kék

köpenyt, s most tanulnak, hogy a gyakorlat mellé újabb ismereteket szerezzenek.

— Nincs olyan nap, hogy az első számú vezetők valamelyike ne jelenne meg a munkahelyeken. Korábban ez nem volt szokás — jegyzi meg az üzemvezető.

— A Központi Bizottság, a megyei, a járási pártbizottság határozatai jó iránytűként szolgáltak. Igyekeztük a sajátosságokat szem előtt tartva kidolgozni az azokból fakadó tennivalókat — említi Erdősi Sándor. Sorolja miféle kezdeményezések születtek párttaggyűléseken, pártvezetőségi üléseket}. Módosították a termelés szerkezetét. Nem az ésszerű kockázatvállalástól való félelem miatt, a kedvezőtlen adottságok következtében, s hogy ne mindent egy lapra tegyenek fel. Az ötödik öféves terv idejére előirányzott tehénlétszámot már elérték, takarmányból is több akad. A diósjenőiek két év alatt huszonkét százalékkal növelték a termelési értéket.

— A kommunisták példa- mutatását nem véletlenül hangsúlyoztuk. Ahol ott vannak. megy is a munka — hangsúlyozza a pártvezetőség titkára. Rengeteg bajuk volt a baromfiágazattal korábban. Ma? Nyolc hónap alatt négy- százezer forint az ágazat nyeresége, a korábbi milliós veszteséggel szemben.

— A taggyűlések? Nem

mondom, időnként viharosak. Vitatkozó kedvűek vagyunk, a jobbért szólunk. Nem is olyan régen sokan hallgattak, nem látták értelmét a véleménynyilvánításnak, ment minden úgy is tovább, mint addig — mondja Szabó János P. raktárvezető-helyettes. Azt mondják róla, a taggyűléseken a legaktívabb. A tsz- vezetőségnek is tagja, ahol aztán a párttagok álláspontját következetesen képviseli. Alakítástól a tsz tagja. Volt ő elnök, legutóbb udvaros. Tele ötlettel, javaslattal. Volt rá ideje, hát a gépudvarban elhagyott szerkezeteket szétszerelte néhány segítővel, a még használható alkatrészeket külön raktározta. Reggelente a szerelők úgy járnak hozzá hollanderért, alátétért, tömlőért, mint csecsemő az anyatejre. Vezetésével több ócskavasat feldaraboltak és értékesítik.. Árából új gépet vehetnek.

— Az ilyen, látszólag apró dolgok azt jelzik, jó a közérzet a termelőszövetkezetben. A pártszervezet a gazdaság ütőerén tartja kezét. A „szív” dobbanását azonban nem elég regisztrálni, idejében kell felismerni rendellenességeit — vélekedik Erdősi Sándor.

Jegyzőkönyveket, feladatterveket vesz elő a páncél- szekrényből. Nem kell keresgélni, mindennapos kellékek ezek, gyakran forgatják. A gazdálkodásnak nincs olyan területe, amely valamilyen tanácskozáson ne szerepelt volna. Kampányterveket vitattak, cselekvési programot, amely a termelőszövetkezet minden dolgozójának programja lett. Nemrégiben a tsz- vezetőség ülésén a pártszervezet javaslatára kötelezték az elnököt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a bérfelhasználás túlzott ütemének mérséklésére. A heti vezetői megbeszélések el sem kezdődének, amíg ott nincs a pártvezetőség valamelyik tagja. A pártvezetőség munka- módszere is változott: a megbeszélésekre jó előre úgy küldik ki a meghívót, hogy a beszámolásra kötelezett vezető a legfőbb szempontokat kézhez kapja. A mellébeszélésnek nincs helye . . .

A pártvezetőség titkárának asztalán stencilezett lapok. Kertész Károlyné üzemgazdász minden hónap végén elvégzi a költségelemzést. Most már odafigyelnek erre is.

— Vitatkoztunk a minapa szakemberekkel. Három-négy új vetőmagfajtát akartak vetni. Mondtuk: a ti dolgotok. mi ehhez nem értünk. De abban a helyzetben nem

vagyunk, hogy lemondjunk a

beváltról, s most kísérletezzünk. Majd, ha milliók lesznek az egyszámlánkon — eleveníti fel a részleteket Erdősi Sándor.

A legutóbbi pártértekezleten szocialista brigádvezetőként szólalt fel. A hatékonyságra, minőségre hívta fel a figyelmet. Értette ezt a termelésre és értette a pártmunkára.

— A párttagok kritikusan nézik a gazdálkodás menetét. A taggyűléseken néha egészségtelen türelmetlenség tapasztalható. Joggal mondják: néhány területen gyorsabban haladhatnánk, mért jobbak a lehetőségeink, a nehéz évek alatt a megyei tanácstól kapott hatmilliós támogatást jobb eredményekkel hálálhattuk volna meg ... Jó ez a türelmetlepség. Azt jelenti, közös dolgainkat állandóan napirenden tartjuk — magyarázza . a pártvezetőség titkára.

majd a nőül! HIÚ vénytermesztés, állattenyésztés is megfelelő színvonalra emelkedik! Akkor sokkal elégedettebbek leszünk — említette Szabó János P. Nem, nem türelmetlenül. Egy folyamat közbeeső állomásánál, amely bizonyára a tsz párttagjainak vezetésével oda vezet, hogy a diósjenői közös gazdaságból újra csak örömteli hírek érkeznek.

M. Szabó Gyula

i NÓGRÁD — 1979. október 10., szerda 3