Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)
1979-10-28 / 253. szám
EMLÉKEZŐ Száz esztendeje született Móricz Zsigmond — Tüntesd el onlnan azt a sok vacakat, kislányom! — parancsol unokájára a nagymama, miközben csontos, bütykös ujjaival a fotelben szétterigetett újságokra, könyvekre bök. — Nem tud tőlük leülni a vendég. Az unoka, tizennyolc éves. se nem szép. se nem csúnya leány, rendreutasító pillantásokat lövell a matrónára, akinek egyébként fogalma sincs arról, miért berzenkedik rá az unokája, ó komolyan mondott minden szót. a vacakot is. — Üljön már le — biztat barátsággal az öregasszony. — Ne rongálja a lábait. Míg elhelyezkedem egy süppedős fotelban, addig a leány tapintatosan kituszkolja a kotnyeles vénséget, akinek nyolc évtized viharai alatt almányira zsugorodott a kontya a fején, s a parányi madárfészek most úgy izeg- mozog a méltatlankodástól, mintha éhes fiókákkal volna tele. nem figyelmeztet? Hogy az oktalan és állandó mulatozás lerombolja az emberben az embert, tönkreteszi a kapcsolatokat ! A mozdonyvezető főiskolás lányának igaza van. * Megtévesztő a kinézése; a valóságban tíz esztendővel több. Történelmet és világnézetet tanít az egyik szakközépiskolában, s huszonkét éve elnöki funkciót tölt be az- érettségiken. Az utolsón szerzett tapasztalatairól beszél. — Régen olvastam annyi leckeízű, frázisszagú dolgozatot, mint most. Iszonyúan kevés az eredeti, érdekes ötlet, gondolat. Az írásokból minden szépség kilúgozódott. S micsoda melléfogások adódnak. Képzelje el, többen — és ebben ez a megdöbbentő — a Rokonok Kardics igazgatójából „főnököt”, a polgár- mesterből „tanácselnököt” csinálnak. Gondolja, Hogy ezek a gyerekek komolyan elolvasták a regényt? a lényegre. Nem tudom mivel magyarázni; a vérükben van a paraszti sors, a génjeikben hordozzák. Olvasottságról vallanak a könyvjegyek. A regények, no- velláskötetek ugyancsak kapósak, de a tanulmányokat, a Móricz-monográfiákat alig olvassa valaki. — Hát itt tartunk! — tárja szét karját a pedagóguskönyvtáros. — A tanulók, a keresztrejtvényfejtők azonban már ezeket is előveszik. Töppedt öregember surrog be a könyvtár ajtaján. Gyakran látott, szíves vendég — súgja oda a könyvtáros. Kizárólag Móricznak hódol, mástól nem kölcsönöz. Már maga sem tudja, melyik könyvét, hányszor qlvasta. — Mit számít az, hogy egyszer már olvastam — horkantja az öreg. -r- A Bibliát sem egyszer olvassák el a hívők. És nekem mindegyik Móricz-írás olyan, mint a Biblia. Igaz minden szava. * — Ne haragudjon, a nagymama már csak ilyen — mentegetőzik a házigazda, s belecsusszan velem szemben egy másik fotelba. Arckifejezése, testtartása mondja; tessék kérdezni, állok elébe. — A nyáron érettségizett kitünően. írásbeli dolgozatát Móricz Zsigmond A fejsze című novellájából írta. S, mint megtudtam, iskolájában a százhúsz érettségiző közül magán kívül még száztizenhe- ten ugyanezt a művet választották: Meg tudná magyarázni, miért? — Ez a világ legtermészetesebb dolga — mosolyodikel fellélegezve, amiből arra következtetek, hogy fogósabb kérdésre számított. ■— Móricz születésének századik évfordulóját ünnepeljük, s bizonyára hallott már róla, hogy az érettségizők ilyenkor az évfordulós szerzőkkel külön foglalkoznak, mivel számítanak arra, hogy életművük érettségi tétel lesz. A Móricz- írás tömeges „megzenésítésének” ez az egyszerű magyarázata. — Mióta ismeri Móricz írásait? —f Általános iskolás korom éta. Nyolcadikban tanultuk a Hét krajcárt, de különösebben nem fogott meg. Beláthatja: kit érdekelt akkor az a téma, hogy emberek éheznek, fillérekért forgatják össze a szekrényüket, fiókjaikat. Mi otthon öt meg tíz forintokat kaptunk zsebpénzre. volt aki többet is, azt se tudtuk sokszor, mit csináljunk jódolgunkban. Almával meg kenyérgalacsinokkal dobálóztunk. — Persze, nagylány, felnőtt lett azóta... — Igen, azóta sok víz lefolyt a Zagyván, ahogyan felénk mondogatják. Megkomolyodtam. Most már Móricz is érdekel. — Például milyen írásai? — Most soroljam fel a regényeit? — kérdez vissza csodálkozva. — Jó. ne sorolja... Kedveli az írásait? r — De mennyire! Áldom a napot, amikor egy nagytakarítás pihenőidejében kezembe vettem az Árvácskát. Azóta szinte nem tudok szabadulni Móricztól, sorba veszem az írásait. — Mit szeret be'nnük? — Az egyszerűséget, az őszinteséget, az emberséget — feleli gyermeki lelkesültség- gel, ugyanakkor felnőttes megfontoltsággal., — Móricz ismerte a valóságot és nagyon szerette az igazságot. Azt hiszem, hogy számos gondolata napjainkban is érvényes. — Milyenekre gondol? — Mondjuk, a Árvácskáéra. Ma is vannak lelkileg meggyötört, kifosztott gyerekek. De emlékezhet a Rokonokra is. A rokoni kapcsolatok, az ismeretségek —. ma szocialista összeköttetésnek hívják — vajon nem döntenek-e el eleve olyan dolgokat, amilyeneket a személyes értékeknek kellene? Na és az Űri muri, — Kiről írtak általában? — Kilencven-kilencvenöt százalékban Móriczról. Pedig választhattak volna az egész huszadik századi hazai és nemzetközi irodalomból. Azt hiszi, eszébe is jutott valakinek Németh László, Dé- ry Tibor, vagy Illyés Gyula, ugyan, könnyebb panelekből építkezni. Móriczból pedig az évfordulón megkapták a szükséges sablonokat. Az érettségiztető tanárok szomorú tapasztalata: kevesen olvasták el figyelmesén a kötelező olvasmányokat. A legtöbben puskákból éltek, vagy megelégedtek egy-egy idősebb diák egykori jegyzeteivel. Nem csoda hát, ha előfordult a tanár által említett bakizás. A dolgozók szakközépiskoláiban szerzett tapasztalatok a nappali tagozaténál kedvezőtlenebbek: ha a fiatalok közül 25—30 százalék olvasta a megadott irodalmat, addig a felnőttek körében csak 5—10 százalék. A többiek, vagy „segédanyagra” támaszkodtak, inkább azonban rábízták magukat a sze.r rencsére. — Tudja, mire emlékszik egy-egy érettségizett a kötelező olvasmányokból? Néhány helység- és személynévre meg a cselekmény vázára. Édeskevés a boldogsághoz. Jöhet nekünk akármilyen évforduló, én már azt mondom, nem jutunk semmire, ha nem követeljük meg mindenütt és egységesen az előírtakat. Változtatni kell a szemléletünkön! Mindenféle ' liberalizmussal saját magunkat csapjuk be. Ne higgyük, hogy csak a matematika, a fizika a fontos tantárgy, az a magyar is, főleg magyar földön. — Mit javasolna, hogy megváltozzon a helyzet? — Nem én javaslom, mindenki tudja. Minél előbb meg kell valósítanunk a nevelő iskola eszményét. A művek középpontba állítása, a személyes tanulói élmények nélkül nincs eredményes irodalomoktatás. * Parasztszülők harmadik gyereke ez a cserzett arcú, kemény kézszorítású férfi. A háború alatt lett tanító a szülőfalujában. Látnpás- és fáklyahit alakította sorsát, s tudással, szép szóval, tisztességgel fizette vissza a kitaníttatását. Évtizedek óta könyvtárvezető. — A mi falunkban Móricznak nincs szüksége ajánlásra — dagadozik a melle és bizonyságul előhalász néhány olvasójegyet. — Főleg az idősebbje forgatja nagy kedvvel a Móricz-könyveket. Ügy mondják azért, mert belőlük a hajdanvolt életükre döbbenhetnek. — És a fiatalok? — Ók sem idegenkednek. Pár éve mutattuk be, emlékszem, a Kismadár című színdarabot a KISZ-esekkel, s akár hiszi, akár nem, alig kellett magyaráznom a szituációkat. a jellemeket. A gyerekek ösztönösen ráéreztek A magyar falu krónikásáról hogyan vélekednek a városiak? A kórházi alorvos: — Ki sem állhatom Móricz írásait. Befaragtam velük az érettségin, oda lett a kitűnőm. Különben sem tud lekötni a paraszti téma. A hegesztő: — Nem érdekel Móricz. Lehet azért, mert rózsaszín álmokat babusgató kamaszlányként került kezembe a Hét krajcár, meg a Barbárok? Nem tudom. De engem mindig rettenetesen nyomasztott. Most meg már minek olvassam, mi értelme van. Mondja: ki hallgat ma néprádiót? A tanácsi ügyintéző: — Felháborít, hogy vannak, akik szerint Móricz lejárt lemez. Csukott szemmel járnak a világban. Vagy nem hallottak még az állami gondozottakról. Kitől lehetne tanulni, erkölcsöt, tisztességet, megértést, hűséget, szeretetet, ha nem Móricz Zsigmondtól. Csodálom az emberségét. Gyakran elgondolkodom azon: most, mikor jólétben élünk, miért nem tudunk olyan szívből kacagni, mint az ő Hét krajcárjának nyomorúságos hősei ? * A környék legszebb könyvtára. benn, a' város szívében. A Móricz-művek iránt arányaiban itt jóval kevesebben érdeklődnek, mint a községben. A nyár eleji egy hónap alatt mindössze az olvasók két százaléka kölcsönzött Móricztól. Ezek kétharmada nő volt, foglalkozás szerint a fele középiskolás, negyede értelmiségi, a többi hivatalnok, szak- és segédmunkás. Noha úgy tartják, Móricztól könnyű olvasni, a statisztika mégis azt mutatja, hogy az iskolázottabbak forgatják sűrűbben a műveit. Peráze jobbára ők azok, akik másoktól is olvasnak. Ez a tapasztalat. Sajnálhatjuk, hogy felméréssel nem tudjuk igazolni, mert e módszertani feladatokkal is megbízott intézményben egyetlen íróra vonatkozóan sem vezetnek olvasottsági mutatókat. S ezzel foglalkozni nem volt szokás korábban sem; nemcsak itt, hanem általában a, könyvtárainkban. Nógrád megyében az olvasásszociológiának se múltja, se jelene. *• Kora délután a b-i könyvesboltban. A Mlincset egymásnak adjak a vásárlók. Tanítás végeztével a középiskolások, mint falánk rovarok a lépesmézet, lepik el az üzletnek nevezett kócerájt. A parányi eladótérben szoronganak, sustorognak, s nagyritkán rászánják magukat a vásárlásra. Kevés a zsebpénz, és egyre drágábbak a könyvek. Három óra tájban kicserélődik a vásárlókör. A városszéli üzemekben dolgozó délelőttösök ekkorra már beérkeztek a centrumba, a háziasszonyok elkezdik a bevásárlást. Többen rendszeresen betérnek a könyvesboltba is, újdonságok, régebbi kiadások után érdeklődnek. A felnőttek — a kereskedő szempontjából — hálásabb látogatók • a diákoknál: bátrabban nyitják ki a pénztárcájukat, mivelhogy önálló keresők. A helyettes boltvezető elé' gedett a forgalommal, nincs bíráló megjegyzése az évfordulós kiadványokra sem. — Minden ígért művet időben megkaptunk — mondja —, és a kellő példányszámban. Kapós volt az új, ízléses kiadású regény, A boldog ember és az Erdély. Napok alatt szétkapkodták mind a kettőt. P-ben csalódtam, Mint akit villám sújtott, úgy ért a felismerés, hogy a könyvesboltban dolgozó két fiatal- asszony nem ismeri az új megjelenéseket, de Móricz Zsigmondot és művészetét sem nagyon. Általános iskolás koruk emlékezetfoszladé- kát kotorgatták elő, agysejtjeik mélyéről. Egy óra hosz- szat tartózkodtam a boltban, s hárman érkeztek vásárlási szándékkal. Itt tehát a közönség, a forgalom sem kényszeríti különösebb erőbedobásra az elárusítókat. Akiket ki kell szolgálniuk, azokat ennyi ismerettel is ki tudják, nem figyelmezteti senki őket a restanciára. Móriczot vásárolnék, de csak összegyűjtött műveinek egy korábbi kötete és az Olcsó Könyvtár három régebbi kiadványa kapható. Évfordulós újdonság egy sincs, hiányoznak a Móricz-tanul- mányok és -biográfiák. * A házigazda ezermester villanyszerelő, közel négyszáz kötetes könyvtára alatt üldögél. A szoba tágas, egyszerű berendezésű, nyoma sincs semmiféle hivalkodásnak. „Beszédesen” jellemzi tulajdonosát. — Mivel foglalkozik mostanában? — Kirándulni, horgászni járok a családdal, a haverokkal, rendszeresen masze- kolok. Szükségem van a pénzre. — Szabad idő... ? — Ritkán akad. Valamilyen munkával mindig elfoglalom magamat. ,— Olvasással? — Űjságot mindennap olvasók, de könyvet csak télvíz idején. Jó időben képtelen vagyok a könyv mellett megmaradni. A polcok gazdagon kínálják magukat: sokféle műfajjal, szerzővel. A Magyar Remekírók sorozata mellett ott sorjáznak Móricz Zsigmond Összegyűjtött Műveinek eddig megjelent kötetei is. — Forgatja ezeket? — mutatok a Móricz-kötetekre. — Olvastam néhány elbeszélést, mert a rövideket szeretem, de már nem emlékszem egyiknek a címére sem. Még a mozicímek is mindjárt kimennek a fejemből. Persze a regények valahogyan mások... Belekezdtem a Sáraranyba, aztán letettem, három hete hozzá se nyúltam. Sok a meló, hol ez a haver hív, hol amaz, építkeznek az emberek. — Mit kezd ezekkel a szép sorozatokkal? Meleg, barna szemében fényes tüzek gyúlnak. — Majd hasznát veszik a gyerekek. A tizenegy éves kislányok ikrek, a heverő szélén kucorognak, egy gyermekeknek szóló képeskönyvet lapozgatva, élénk diskurzus közben. Életvidámak, dundik és egészségesek. — Nekik könnyebb lesz a tanulás — mondja a .harminc év körüli asszony, akire a kislányok leginkább hasonlítanak. — Valamikor nagy terveket melengettem, nem sikerült. Magyar—orosz szakos tanár akartam lenni, raktárosságra futotta az erőmből. Talán másképpen esett volna, ha otthon házi könyvtárunk van, kulturáltabb levegő. De hát nekem, meg a bátyámnak csupán néhány olcsó könyvre futotta az apánktól kapott zsebpénzből, melyet az ötösökért kaptunk. Kis keresetű volt az öreg, anyánk meg nem dolgozott. Egy szó mint száz: mi jobb körülményeket akarunk teremteni a gyerekeinknek. A lányok megérzik, hogy róluk van szó, fülelnek, s kínálkozó szégyenlősséggel kuncognak, tekintgetnek rám. — Nem bánnám, ha irodalmi érdeklődésűek lennének — jegyzi meg az apa váratlanul. — Legalább beváltanák az anyjuk egykori álmát. Persze, ez nem áll messze az enyémtől sem. Mások mondták ugyanis; ügyesen rajzolgató kisgyerek voltam, akit ha palléroznak, talán'viszi valamire. De a sors közbeszólt: meghalt az anyám, ^pám mostohát hozott a házhoz, nekem, mivel távol akartam lenni tőlük, szakmát kellett tanulnom. — Munkatársai tudnak a tehetségéről? — Ugyan már! Ki beszél nekik erről. — Miért? A munkatársak múltról, művészetről szoktak beszélgetni. — Csak nem ilyenekről. Kit érdekelne ez? Kit érdekel a legjobb barátomon kívül, hogy miket olvasok? Az én élményem, az én bosszúságom. Higgye el, minket jobban érdekelnek az üzemi dolgok, van-e elég anyag, lesz-e holnapra munka, mint akármi más. — De a Móricz-évforduló csak felkeltette az érdeklődésüket? — Én senkitől sem hallottam erről. Még az irodistáktól sem. — Nem nézte meg a tévében az emlékműsort? Nem olvasta a lapokat? — Az első negyedóra után kikapcsoltam a készüléket. Nem láttam értelmét az egésznek. Nem érdekel ez a téma sem az újságban, sem a rádióban. Tudja, mikor lehetett volna felcsigázni az én, meg' a hozzám hasonló szakik érdeklődését: ha a tévé nagyfilmet sugároz, mint volt valamikor a Rózsa Sándor. Jp lett volna valamiféle vetélkedő is. Nekem például az Ady-szavalóverseny rendkívüli élményem volt. Igaz, nem csinált belőlem Ady- szakértőt, mert azóta sem tudok több Ady-verscímet felsorolni, mint előtte, de jobban érzem valahogyan az egész embert, az egész költőt. — Tehát mégsem hiábava- lóak az évfordulók? — Azért, mert mi nem figyelünk oda, nem hiábavaló- ak. Biztos, vannak sokan olyanok, akik élvezik. Én azonban a műélvezet helyett, inkább a gondolkodás nélküli szórakozást választom. Bár egyszer talán én is megváltozom. Könnyebbé kell tenni a munkát, gondtalanabbá a megélhetést, kényelmesebbé, gazdagabbá a családi és társadalmi életet. Nem bújhatok ki a saját bőrömből. Az irodalmat, a művészetet tudom nélkülözni. Előbb jön a kenyér, a villany, a meleg, aztán a kultúra. Ne ítéljen el ezekért a szavakért — ez az őszinteség. Én nem tudom a társadalom elvárta arányosságot megteremteni a felsoroltak között. Én nem! Majd a gyerekeim. .. S féltő, elégedett apai szeretettel simogat végig tekintetével igyekezettel olvasó kislányain. * 1879. június 30. - Móricz Zsigmond születése. Művészete tananyag és embert formáló, eleven erő. Hűség és humánum sugárzik írásaiból. A centenáriumi országos és megyei rendezvények jelent értő, tapintattal, jövőt látó bölcsességgel törték fel a köré sűrűsödött csendet. A Petőfi- és az Ady-évfor- dulók tapasztalatain megtanultunk higgadtan, egymást túllifiegő, csömörig fajuló igyekezet nélkül ünnepelni. Nagy nyereségünk a mértéktartás. Óvjuk meg. Jövőre, József Attila születésének 75. évfordulóját ünnepeljük. Gazdag az irodalmunk, minden esztendőre jut emlékező. Sulyok László NÚGRÁD — 1979. október 28., vasárnap 7
