Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)

1979-10-26 / 251. szám

A Salgótarjáni Kohászati Üzemek Eötvös Lőránd Szocialista Brigádja jelentős feladatokat vállal a hozzájuk tartozó berendezések felújításában. Legutóbb saját tervezésben és kivi­telezésben elvállalták az egyik lágyítókemence korszerűsítését, jelentősen csökkentve a szerelés költségeit. Képünkön Telek Gábor és Kovács Sándor elektroműszerészek a ke­mence kapcsolótábláját készítik. Favorit-tapasztalatok X Becsülik-e a „kenyereidét** Aligha kétséges, hogy lelki- ismeretesebben dolgozik az a munkás, vagy munkásnő, aki megbecsüli munkahelyét, mint az, akinek borsódzik a háta, ha üzemére gondol. Va­lami módon érdemes tehát el­emi, hogy a dolgozók men­nél nagyobb hányada jó vé­leménnyel legyen „munka. fölkínált lehetőség is fokoz­za a munkahelyhez való kötő­dést, a kenyéradó egység tiszteletét az asszonyokban. — o — Szajbert Andrásné tizenegy esztendeje tűzőnő. Azelőtt a tsz-ben végzett munkával adójáról”. De mivel vívhat ki szerzett pénzt; a Favorithoz a megbecsülést ma — dolgozói részéről — egy-egy termelő- egység? A Favorit Cipőipari Szövet, kezet nagyoroszi részlege alig több mint tízéves múlt­tal bír. Mi'nt üzem fiatal te­hát; több dolgozója is akad, akik csaknem kezdettől fog­va szerepelnek a részleg mun­kásainak listáján, s a nyug­díjig hátralevő időben sem kívánnak másutt szerencsét próbálni. — o — Kerek tíz éve dolgozik Hor­tobágyi Józsefné az üzem tűzödéjében. A tűzőnő a ház­tartásból ment a gép mellé, miután három gyereke — két lány, egy fiú, már-már mind fölnőttek — 'nem kötötte le minden erejét. Célja akkor kizárólag az otthoni pénzbe­vétel gyarapítása volt; mert, ahogy mind nagyobbra cse­peredtek az „utódok”, egyre kevesebbnek bizonyult a villanyszerelő férj — külön­ben nem kevés — fizetése. Mint az asszony mondja, ő maga most három-, három és fél ezer forintot visz haza ha- vonkint; ezt az összeget meg­felelőnek ítéli. A sokak sze­rint legdöntőbb szempont: a pénz így hát megalapozza Hortobágyiné számára a munkahellyel való elégedett­séget. Vannak azonban előre nem várt „járulékai” is a tíz év­vel korábbi munkavállalás­nak. Az asszony ugyanis köz­ben brigádvezető lett — a Tyeréskova nevű csapat első embere —, egy kis kollektí­va élén áll, s ezáltal gazda­godott a közösség köznapi örömeivel, egyúttal időnként vállait nyomja a brigád föl­fölmerülő gondja is. Mindezt nem érzi nyűgnek, hanem a kibontakozás fontos terüle­tének tartja a versenymozgal­mat. Talán várt, talán nem várt „járulék” a szakmunkás-bizo­nyítvány megszerzésének le; hetősége a dolgozó nő előtt*. Ötén végzik jelenleg az üze­miek közül •— köztük Horto­bágyiné — az egyéves tan­folyamot; ha végeznek, ők lesznek az első „cipőfölsőrész- készítő szakmunkások” Nagy­rendszeres és viszonylag ma­gas kereset végett jött. ö is három gyereket nevelt föl. Mindhárom lány, azaz már csak az egyik, hisz a két idő­sebb megházasodott. A leg. kisebb orvosnő lesz, most még az egyetem padjait koptatja. Szajbertné ugyancsak elé­gedett munkahelyével. Mint mondja: jó a kollektíva — ő tetést; ezeket is tagja a Tyereskova brigád- ät- >>Van úgy, nak —; munkáját örömmel végzi, bár — panaszolja — „a látásom romlik”. zója. „Olyan típusú ember va­gyok,. aki nem szeret vándo­rolni” — jellemzi önmagát. Vakker István ötezer forint körüli fizetést visz haza ha- vonkint: ez az összeg — az ő szavával — reális. De más is van, ami munkahelyéhez vonzza. Mégpedig a jó mun­kásközösség. ö az Egyetértés brigád tagja. Mint vélekedik: jelentékeny termelést növe­lő hatása van a versenymoz­galomnak: „Figyeljük, kj hol tart, s ha valahol lema­radás van, ott nyomjuk az iramot.” Az építők tartalékai Nem mindegy számára, milyen híre terjed a Favorit Szövetkezetnek. Részint egész­séges hiúságból, de jól tud­ja azt is, hogy a rossz mun­ka híre csappahtja az üzleti lehetőségeket, s hat a tűző­nők pénztárcájának vastag­ságára is. „Ha nincs piac — mondja —, akkor a .Dunába gyártjuk gátnak a papucsot”. A nyugdíjig hátralevő négy évet —, ha egészsége engedi — a nagyoroszi részlegben kívánja végigdolgozni. Szük­ség van a pénzre: „A két na­gyobb után szeretnénk a har­madik lányunkat is kistafí- rungozni.. — o — A fáma szerint Vakker 1st. ván az. első dolgozója a nagy­oroszi részlegnek. Az ötven­kilenc éves szakember —sza­bászként dolgozik — közvet­lenül a Favorithoz kerülése előtt kisiparosként kereste a kenyerét. Mióta a nagyoroszi részleget létrehozták, azóta egyhúzomban az üzem dolgo­Milyen az úgynevezett er­kölcsi megbecsülés az üzem­ben? Vakker István többször kapott Kiváló dolgozó kitün- örömmel vette hogy az erköl­csi elismerés fontosabb, mint az anyagi” — állítja. Hiszen — halljuk tőle —, előfordul, hogy valamit nem tud fizet­ni a cég, mégis elvégezzük so­ron kívül”. A szabász szerint igen fon­tos a főnökkel való jó viszony a münkahely megbecsülése szempontjából. Ez a föltétel pillanatnyilag adott: a rész­legvezető szerény, lehet rá számítani. Mint a három dolgozó vé­leményéből kiviláglott: a munkahely megbecsülésének föltételei korántsem elvont, különleges dolgok. . Találja meg a munkás anyagilag a számítását, érezze, hogy fi. gyeinek rá; meggyőződhessen róla, hogy fáradozásaival ará­nyos mind az anyagi, mind az erkölcsi elismerés; vegye körül jó, derűs kollektíva... Fölsorolni könnyű a követel­ményeket. Előteremteni, mindennapi gyakorlattá vál­toztatni bizony nem mindig, nem mindenütt sikerül. Ma még! Molnár Pál VANNAK ilyenek, mert hiszen — a legin­kább kézenfekvő bizonyítékért nyúlva — 1979 januárja és augusztusa között a kivite­lező építőiparban a termelés — az előző év hasonló időszakához mérten — 1,6 százalék­kal, ám az egy fizikai foglalkozásúra jutó teljesítmény négy százalékkal nőtt. Továbbá: valamelyest szűkült a munkában levő épít­mények köre — 1978 augusztusához képest félezer darabos a mínusz —, vélhető tehát: gyorsul az átadás. Mindezekre a magyarázat: a tartalékok egy részének hasznosítása. A közelmúltban zajlott le az építő- és az építőanyag-ipar országos szervezési értekezle­te. Ott a legtöbben úgy fogalmaztak: nincs külön termelés és külön szervezés, ez egyet­len folyamat, s ezért a tartalékok föltárása, kamatoztatása is ezen a módon értelmezen­dő. Kétségtelen: hosszú éveken át — a szorító igények miatt — az építőiparban a termelés- növekedésre került a hangsúly. Napjainkban nem a mennyiségi fejlődés a lényeges, hiszen most és a következő esztendőkben ennek mér­téke egy-két százaléknál nem lesz nagyobb. Á cél: a korábbiaknál kisebb fajlagos ráfor­dítások, költségek, rövidebb kivitelezési idő. A sok megbízás a cégek túlnyomó része szá­mára lehetőséget adott a válogatásra, a min­dent megmagyarázásra — tisztelet a kivétel­nek —, azaz a személyi és szervezeti fegyel­mezetlenségre. Most megfordulóban a széljá­rás: a szűkebb mozgási terep szilárdabb fe­gyelmet követel, elengedhetetlenné teszi a tervszerűbb munkát. Magasabbra kerül a mérce; van miért emelni. így például: 1971 és 1978 között meg­háromszorozódott az építőipar eszközállomá­nya, ám az egységnyi állóeszközre jutó saját termelés értéke csökkent; romlott az eszköz­hatékonyság. Bizonyos darutípusoknál, föld- munkagépeknél a munkarenden belüli állás­idő aránya ötven százalék. Most a mérleg másik serpenyőjébe helyezve egy tényt: kez­deti lépések tapasztalhatók a vállalatoknál a nagy értékű gépek egymásnak történő átadá­sára s ezzel a fokozott kihasználásra. Ez a kétarcúság sok minden másban is meglelhe­tő azon a bonyolult terepen, amit köznapian úgy nevezünk: építés. Tizenkét, tizenhárom százalékát adja a nemzeti jövedelemnek az építőipar, amelynek termelése 1970 és 1978 között megkétszerező­dött, s tavaly túlhaladta a 158 milliárd forin­tot/ A látszatra száraz adatok mögött valójá­ban az áll, hogy nincs olyan népgazdasági te­rület, ahol csak átmenetileg is nélkülözni tudnák az építőmunkások keze nyomát. S mert ez igaz, a tartalékok ügye sem belső dolog, ami a szakma keretein belül marad, hanem össztársadalmi érdekeltséget magában hordó teendő. Ez ad valós felelősséget, ez közvetít nemes sürgetést. Van mire sürgetni. Vállalaton be­lül az egyes részlegeknél és a vállalatok kö­zött például rendkívül nagyok a hatékonysá­gi, szervezési, teljesítménybeli különbségek. A hetvenes években a korábbiakhoz képest for­dulat következett be: az építőipar termelés- növekedésének 97 százalékát a termelékeny­ség emelkedése fedezte. Ami fontos: a terme­lékenység és a bér gyarapodása egy úton, egy ritmusban futott. A népgazdaság egészén be­lül itt a legjobb a teljesítménybérben elszá­moltak aránya: a fizikai foglalkozásúak 85 százaléka ennek alapján kapja keresetét, s munkanormák szerinti bérhez jut minden száz fizikai állományú dolgozó közül 65. Ám­de: még mindig hatalmas tartalékok rejlenek az egyösszegű utalványozás, az ún. minőségi prémiummal kombinált teljesítménybér, az önelszámoló brigádrendszer kiterjesztésében, amikhez azonban — el ne feledjük — nélkü­lözhetetlen a folyamatos munka feltételeinek megteremtése. Indokolt remény: a túlkereslet csökkenése — némely területen megszűnése — egészsé­gesebbé teheti a vállalati magatartást; rugal­masságuk fokozódását, változási készségük erősödését, kereskedelmi módszerek alkalma­zását — például: gépkölcsönzés, anyagigények összevont kielégítése — kényszerítheti ki. Ta­valy az átadott építmények átlagos megvaló­sítási ideje ötven nappal — 1977-hez képest 15 százalékkal — csökkent. A legutóbbi há­rom évben folyamatosan mérséklődött az egy házgyári lakás tető alá kerüléséhez szükséges idő. Tény az ellenkező oldalról: csupán az igazolatlan hiányzások miatt egy ezer főnél többet foglalkoztató vállalat egész évi mun­kaidő-alapja vész el! SZINTE mindenütt jelentősek a fölkínálko-' zó tartalékok, hiszen az egy munkahelyre ju­tó dolgozók számának növelése — 1978-ban mindössze 33 fő volt az átlag — éppúgy le­hetőség, mint áz ipari épületek kivitelezési idejének — tavaly 515 nap az átlag, nemzet­közi összehasonlításbanv elfogadhatatlanul sok — rövidítése. Az MSZMP Központi Bizottsá­ga egy esztendeje fogadta el az építőipar fej­lesztésének fő irányait kijelölő határozatot, s az útmutatás leegyszerűsített, de igaz sum- mázata annyi: jót s jól építeni. Amiből az * azóta eltelt időben a korábbiaknál több pél­dát láthattunk. A példák jellemzővé tétele azonosítható a tartalékok értő kamatoztatá­sával. ' V. T. Erdőkürti hétköznapok Egyre magasabbra — Nem is olyan régen még azt mondták, minek ide mel­léküzem. Most — az eredmé­nyek láttán — mégis csak jó hogy van melléküzem a terme­lőszövetkezetben. Mind job­ban megbecsülik munkánkat a vezetők. Virág József, a Nógrádi Sán­dor Szocialista Brigád helyet­tes vezetője szókimondó em­ber. Tagbaszakadt, őszülő ha­jú, határozott egyéniség. Nem sokat teketóriázik a szavakkal. A káliói Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet erdőkürti ipa­ri üzemében beszélgetünk. Már amikor a gépek zajától értjük egymás szavát. — Most éppen a Prométhe- usnak készítünk olajszűrőket. A napokban kezdődött a pró­bagyártás 25 darabos szériá­val. Ez a vizsgánk, ha sikerül, nagyobb megrendeléseket ka­punk. Dolgozunk ezenkívül a ZIM.nek és a kéziszerszám- gyárnak. Ezek a garázsszekré­nyek is oda készülnek ... A hegesztőkészülékek va­kítóan kék fénye tölti be a műhelyt, keveredve a fülsike­títő gépzúgással. Csendesebb helyet keresve húzódunk be a kis étkezőhelyiségbe. — Nem régi brigád ez — mondja Virág József, 1976-ban alakultunk, és tavaly érdemel­tük ki a szocialista brigád cí­met, mint a termelőszövetke­Baromfitenyésztés világszínvonalon A legfőbb . tojásexportálók romszorosára növekedett, között tartják számon hosszú ideje a világpiacon Bulgáriát. A baromfi- és tojástermelés a második világháború éveiben jelentősen visszaesett. Később, a hatvanas években országos programot dolgoztak ki a to­jás és a baromfihús termeié- »tinbrod sének fokozására. Az első m ^öbb eredményeket 1965 és 1976 kö­zött érték el: a tojástermelés 27 százalékkal, a baromfihús­Je­lenleg Bulgária az egy főre jutó baromfihús-termelés és -fogyasztás terén a világ első tíz országa között foglal he­lyet. Nagy szerepe van a fejlő­désben a Szófia megyei Kosz- hibridközpontjának. éves kutatómunkával olyan baromfihibrideket sike­rült kialakítani, amelyek — dás mellett — 56 nap alatt érik el az 1800—2000 gramm súlyt. A keltetőgépekben éven­te 6 millió csibe kel ki. A te­nyésztési, illetve felhasználási célnak megfelelően tartják és nevelik a húscsirkének, a ka­kasnak vagy tojótyúknak váló állományt. Évente 260—280 darab 60 grammos tojást adó tyúkokkal látják el az agrár­ipari központokat, sőt ma már orosziban. Alkalmasint ez a termelés pedig csaknem há- előnyös takarmánygazdálko- exportálnak is. zet 12 brigádja közül a leg­eredményesebb. — Mivel honorálták? — Kaptunk hatezer forin­tot, s külön, fejenként még 1500-at. No, és egy oklevelet — mutat a falra, ahol már né­hány hasonló sorakozik. — Nehéz bekerülni a bri­gádba? — kérdezem. — Igen. Egy év a várakozá­si idő és a hozzáállás, a szak­mai felkészültség dönti el, hogy kit veszünk fel. Volt több is, akit elutasítottunk. Mellé­kesen megjegyzem, ezek már nem is dolgoznak a szövetke­zetben. Idős szaki húzódik közelebb az asztalhoz. Darida János, 56 éves, ő veszi át a szót. — Jól megértjük egymást a fiatalokkal. Kölcsönös a biza­lom, és szívesen átadjuk ta­pasztalatainkat. Öröm velük dolgozni. — Most vettünk fel a tagok közé egy cigány fiút is. Ná­lunk az számít, ki hogyan dol­gozik. Ö bebizonyította a rá­termettségét — mondja Nánai István, aki 28 évével egyike a legfiatalabb tagoknak. — Segítik a mezőgazdasági munkát is a termelőszövetke­zetben? — Hogyne. Van Vanyarcon egy terményszárító és tisztító- berendezés, azt mi építettük fel és tartjuk karbein a beta­- :arítás megkezdése előtt pe­dig átvizsgáljuk, hogy ne le­gyen fennakadás a szárításnál. Nem is volt. A téli gépjaví­tásba is besegítenek, az isko­la úttörőcsapatát segítik, a gázcseretelepet is ők építették fel a faluban. Egyszóval uni­verzális brigád. — Heten vagyunk szakmun­kások — folytatja Virág Ist­ván —, öten betanított laka­tosok. Szakismeret nélkül nem sokra mennénk, de így nem nagyon tekintgetünk egymás­ra, hogy mit is csináljunk, ha valami újat kívánnak tőlünk. A kongresszusi pótvállalás­nál is rátettek egy lapáttal. Az eredeti tervet 107 száza­lékra akarják teljesíteni, a költségeket pedig 6 százalék­kal csökkenteni. A háromne­gyedévi értékeléskor megálla­pították, hogy eddig túl is tel­jesítették. Az összetartás nem ér véget a munkaidővel, a szocialista brigád tagjai között. Segítenek egymásnak építkezésnél, bon­tásnál, közösen kirándulnak. Legutóbb Pásztón szellemi ve­télkedőn vettek részt eredmé­nyesen. — A legfontosabb cél? — Ismét elsők akarunk len­ni a brigádmozgalomban, sze­retnénk elérni az ezüstkoszo­rús fokozatot. Van rá esé­lyünk, ahogy a legutóbbi meg­beszélésen hallottam. A fő feladat, pótolni a növényter­mesztés kiesését, amennyire tőlünk telik. Utána meg segí­tik a fiúk felépíteni a gará­zsomat. Igaz? — kérdezi nagy derültség közepette. Nándori Ferenccel, az üzem­vezető helyettesével folytatjuk a beszélgetést. — Erre az évre közel 12 millió forintos bevételt ter­veztünk a bérmunkából. Ez 15 százalékkal több mint a ta­valyi, és hogy jól dolgozunk, bizonyítja a szövetkezet múlt évi ötmilliós nyereségéből ket­tő és felet mi hoztunk, pedig csak tíz százalékkal részese­dünk a bevételből. Most akar­juk bővíteni a melléküzem- ágat, mert ez ag év is bebi­zonyította, hogy szükség van rá. Bár így is jelentős ered­ményeket értünk el, hiszen 1975-höz képest több mint duplájára nőtt a termelésünk. A Szovjetunióba is szállíta­nak innen fénycsőarmatúrá­kat, és az NSZK-ba kereszt­kulcsokat a Volkswagen-gyár- ba. Van tehát jövője a mel­léküzemágnak. — zilahy — ’ NÖGRÁD — 1979. október 26., péntek \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents