Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)
1979-10-17 / 243. szám
Fiafal művészek fóruma Gyermekjátékok és „játékos" gyermekek A „játék” jegyében zajlott a fiatal művészek fórumának első napja. Még akkor is, ha az október 15-i két program — egy játékkiállítás és egy játékfilm — „játékai” között kissé erőltetettnek tűnik a párhuzam. A rendezvénysorozat hétfő délutáni ünnepélyes megnyitóját követően gyermekhad vette birtokába a salgótarjáni ifjúsági-művelődési ház kiállítóterét. amely ez alkalomból valóságos játszótérré alakult át. öt fiatal iparművész — Bartha Zsuzsa ötvösművész, Karsai Judit keramikus, Nyi- redy Judit textiltervező, Sor Júlia tűzzománcfestő és Székely Katalin textiltervező — „Gyermekekért” címet viselő játékkiállítása mintha csak illusztrációja akart volna lenni a fiatal művészek fóruma mottójának; „A szépség a környezetben akkor fog megszületni. ha előbb megszületik jellemben és magatartásban, belül a fejlődő személyiségben”. E belső szépség mielőbbi „megszületésénél” bábáskodik az öt iparművésznő, mikor a gyermeki lélek fogékonyságára építve olyan egyszerű ám ugyanakkor fantáziadús játékokat készítenek a legkisebbek számára, melyek önön funkciójukon túl esztétikai. művészi értékeket hordoznak, mintegy „becsempészve” a szépséget a fejlődő személyiség mikrovilágába. A já. ték a gyermekek „legszentebb ügye”, egyúttal az első információhordozója a külvilágnak. Nem mindegy tehát, hogy milyen tartalmú információk, ingerek (esztétikai ingerek) érik a fejlődő személyiséget. Persze a személyiség fejlődése nem fejeződik be a gyermekkorban. A fiatal, de a már felnőtt ember személyiségét is érik (érhetik) olyan meghatározó élmények, melyek — ha nem is alapjaiban —, de részleteiben megváltoztathatják, befolyásolhatják — erősíthetik vagy gyen. gíthetik — a fejlődés irányát, lendületét. A játékigény sem marad el. csak épp a játékok változnak... Kiss Valentinónak — Jeles András rendező első játékfilmje kamasz hősének — nem igen voltak játékai. Vagy ha voltak is, hát vajmi ke. véssé formálhatták, gazdagíthatták személyiségét. Lehangolóan sivár környezetében — a budapesti belváros bérházának rideg világában — aligha juthatott hozzá „tartalmas” információkhoz. Mikor megismerkedünk vele a film elején, magunk sem értjük mi készteti arra, hogy a munkahelyén rábízott több ezer forintot ne fizesse be a postán, hanem egy hirtelen ötletnek engedve — maga költse el a pénzt. Aztán szép lassan rájövünk. hogy ez a fiatalember „játszani” akar. No, nem játékokkal — bár erre is van Tájak — korok — múzeumok CSESZTVE rlísi Madách-kúria. Madách Imre lakóhelyére illik minden nógrádinak legalább egyszer elzarándokolni. Életműve az egész magyar irodalom, a magyar kultúra egyik legnagyobb értéke, de a nógrádi ember számára különösen kedves minden sora. A kis falucska a Madách család egykori birtoka volt a költő szülőhelyével, Al- sósztregovával együtt. Madách Imre itt élt 1845-től 1853-ig. Itt töltötte mézesheteit Fráter Erzsikével, majd innen hurcolták el a zsandárok a szabadságharc bukása után. De a művet nem itt írta, hanem Alsó- Sztregován 1859—1860-ban. A most látható kastély nem az eredeti, mert azt többször átépítették. Most Madách Imre életéi és műveit bemutató kiállítás van benne. Az első termekben az íróra és család - jára vonatkozó tárgyakat látni, majd a további termekben Az ember tragédiájának sorsát mutatják be. Láthatók itt a mű különböző magyar és idegen nyelvű kiadásai, színrevitelének módozatai hazai és külföldi színpadokon. De ezekben a termekben tekinthetők meg sok magyar művész Madách ihlette képei, szobrai is. Az épület előtt levő Madách-portrét Vigh Tamás készítette. Az udvaron álló hatalmas védett hársfa alatt a hagyomány szerint sokat pihent, üldögélt a költő. Nemcsak a kastély magával ragadó, de a park is. Kevés ilyen csendes, nyugalmat árasztó szép zöld terület van a megyében, mint a csesztvei park. Érdemes sétálni, pihenni benne. A program másik, megtekintésre javasolt épülece a parányi katolikus templom, 1212-ben épült román stílusban, később gótikus elemekei bővítették. Sorsa ennek is a pusztulás, rombolás lett, míg végül a XVIII. században barokk stílusban átépítették. Eredeti alapját őrzi azonban szentélye. S még egy gótikus emlék benne: az új oltáron látható hatalmas kőoltárlap. P. M. NÓGRÁD — 1979. október 17., szerda példa —. hanem a pénzzel. Kis Valentinó elindul, hogy a hatalmas összeg birtokában élményekhez jusson, élményekhez melyekről úgy véli, hogy pénzzel hozzájuthat. Nem, nem a pénz ejti ámulatba, számára az egész „sikkasztás” csupán egy kísérlet, egy veszélyes játék, melyben a pénz csupán eszköz; zseton a játékhoz. Ügy szórja a pénzt, mint egy Gorcsev Iván, de a Kis Valentinó mégsem Rejtő-figura, hisz nem tudatosan vállalja ezt az életformát. A film első kockáin olvasható Goethe- idézet „Semmi sem ér többet egyetlen napnál” — még effélét sejtet. Kis Valentinó azonban nem irányítja cselekedeteit, nem állítja feje tetejére maga körül az élet „megszokott” rendjét. Nem. ö csak passzív befogadóként vizsgálódik a világban, arra kiváncsi mit lehet „megkapni” pénzért, mit nyújt a világ a fővárosi bérház lépcsőházain túl. A pénz nem számít, ez a kísérlet megér egy sikkasztást. A Kis Valentinó dokumen. tarista eszközökkel szociográfiai alapossággal mutat be fekete-fehérben, egy cseppet sem színes világot. Kardos Sándor kamerája végigvezet bennünket Kis Valentinó útján. „Elegáns” éttermen, velencei-tavi kiránduláson, vidámparki játékasztalon keresztül vezet Kis Valentinó útja a rendőrségre, ahol az egynapos kísérlet végeztével hősünk önként feladja magát Miért? Mert Kis Valentinó a belváros sivár világából kitörve hasonlóan sivár világgal találja szemben magát, amely még az önmegváltás lehetőségét sem kínálja. Egy egész társadalomnak nem volt gyermekszobája sugallja a film. Egyben felkiáltójelként hangsúlyozza a tartalmas „játékok”. tartalmas információk szükségességét. Hogy a kis Valentinokat ne ilyen szegé, nyes ingerek érjék! A fiatal iparművészek ezt bizonyára felismerték, ámbár az előadás után meghirdetett filma'nketon sem ők. sem a megnyitón részt vevő közművelődési dolgozók nem voltak ott. Bizonyára volt gyerekszobájuk. .. (pintér) A r r ozaz ev magyar csendéletei A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban a Nemzeti Galéria anyagából rendezett kiállítás egy-két évvel ezelőtt meghatározott koncepció jegyében született. Az utolsó 150 év festői történetét ismertető sorozat második rendezvénye; a két évvel ezelőtt bemutatott „Magyar tájak” c. kiállítás után. A jelenlegi kiállítás közel 60 festménye a magyar csendélet történetét követi nyomon. A csendélet műfaji sajátossága, hogy mesterséges környezetet: az emberi kéz által csoportosított tárgyakat ábrázol. Ily módon a tudatos elrendezésnek: a kompozíciónak központi szerep jut. A művész felkészültsége, ízlése, egyéni fantázia- és formakészsége valamennyi műfaj közül itt kap a legnagyobb teret és hangsúlyt. A csendélet témája mindig élettelen tárgy, mégis korunkig változatlan intenzitással művelték. Mi teszi különösen érdekessé a tárgyak világát, mit lehet elmondani általuk? Ha a képeket végignézzük elsősorban erős hangulati erejük ragad meg. A csendélet képes valamely életérzés vallomásszerű kifejezésére — ez a műfaj egyik tematikai lehetősége; a művek többsége ezt az utat illusztrálja. A másik megfogalmazásmód társadalmi körök vagy események szimbólumaiból formálja kompozícióját, e tárgyak saját létükön túl osztálytartalmakat, szimbolikus jelentést is hordoznak. Az első képek az 1848 körüli időkből valók: a csendélet megfogalmazásának akkori három útját illusztrálják. Pfister József barokk előképek alapján reprezentatív, az úri rétegek kifinomult ízlését ingerlő tárgyakat, gazdag drapériát, különös papagájt rögzít vásznán. A polgári rétegek a puritánabb tárgyak; mértéktartó, rajzos kompozíciójú művek iránt érdeklődtek. A csendéletnek ezt az úgynevezett holland útját idézi Schaffer Béla pontos megfigyeléseket egyszerű eszközökkel rögzítő vászna. A múlt század hatvanas éveiben tűnt fel e műfaj keretei között a nemzeti tartalmú festészet. Újházi Ferenc 1860-ban készített képe a korabeli magyar paraszti asztalt és kellékeit ábrázolja. A XX. századi anyagot a művészi szemlélet és megfogalmazásmód sokfélesége jellemzi. Nagy Balogh János és Berény Róbert szegényes környezetüket megjelenítő tárgyai, visszafogott, sötét színei a szegényparaszti, illetve proletár életformáról vallanak a személyes sorsvállalás hitelével. A századelő gazdagjainak életvitelét idealizálja Ivá- nyi Grünwald Béla porcelánszobrocskákat megörökítő képe, amely kiegészítője kíván lenni a műtárgyakkal, szőnyegekkel gazdagon díszített nappali szoba interieurjének. A jólét gondtalanságát idézi Fényes Adolf édességekkel megpakolt uzsonnázóasztala. E képek fő erénye a finom és pontos anyagkezelés: a szemlélőnek esztétikai élményt ad a drapériák selymének lágy csillogása, a cukor, a porcelán hideg fénye. A polgári szobák dekorativitását sejtetik Rippl-Rónai tiszta, erős színekben burjánzó virágcsokrai. Az 1928-tól napjainkig terjedő időszakot az izmusok, az új kifejezési módok útkeresése teszi sokszínűvé. Az előző korszakokhoz képest sokkal erősebben érvényesül az alkotófolyamatban nálunk is a nemzetközi stílusok, elsősorban a francia művészet hatása. Cezanne analitikus szemléletét követi Czigány Dezső gyümölcscsendélete, Gadányi pedig csak a formák körvonalát és foltértékét jelzi, Pusztán a színek kifejező erejére építi kompozícióját Tihanyi Lajos. Burjánzó fény- és színözön rohanja meg a nézőt Vaszary festményének szemlélésekor. A „boldog békeidők” elmúlása híven tükröződik a csendéletek zárt tárgyi világában is. Márffy líraiságában megkapó képe vizionárius elemeket rejt: az ember belső harmóniájának felbomlásáról vall. Ámos Imre zaklatott kompozíciójú festménye a tárgyak asszociatív ereje révén rossz sejtelmeket sugalló: a háború borzalmait vetíti előre. A felszabadulás utáni festészete Domanovszky intellektuális, Orosz János oldot- tan szürreális, Fajó János mértani, síkdekorációs elemeket felvonultató művei reprezentálják. A 150 évet átfogó 57 művész alkotásai illusztrálják a csendélet műfajának folytonosságát, létjogosultságát és tartalmi gazdagságát. Bizonyítják, hogy a tárgyak világán át is megfogalmazhatók a kor társadalmi, gondolati, érzelmi, esztétikai problémái; A közhiedelemnél jóval szélesebb- motívumkört tesz tehát lehetővé a csendélet műfaja, s a kiállítás valameny- nyiből ízelítőt ad. A képek jó része csak e kiállításon látható, mivel a Nemzeti Galériában évek óta nem volt ilyen jellegű bemutató, A reprezentatív alkotások jól illenek a Forgách-kastély in- terieut'jébe: épület- és műalkotások tökéletes összhangot képeznek. A kiállított műveket dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Nemzeti Galéria munkatársa válogatta, s őt dicséri a szép rendezés is. A kiállítás ez év végéig tekinthető meg. Krunák Emese Sikeres kiállítás Litkén A salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központ által a megyeszékhelyen nyáron szervezett úttörő-művelődési tábor képzőművészeti anyagából rendezett kiállítás az utóbbi idők egyik legnagyobb sikerét aratta Litkén, a művelődési házban. Az általános iskola diákjai csoportosan látogatták a bemutatót, de sokan megcsodálták az ügyes kezű gyerekek műveit a felnőttek közül is. Az utoljára ma látható kiállítás lit- kei sikerét elsősorban annak köszönheti, hogy az alkotó gyerekek között találhatók helybeliek, valamint a környező községekben lakók is.' A litkei művelődési ház következő rendezvénye pár nap múlva nyílik a ceredi kézimunkaszakkör tagjainak készítményeiből. SZALONTAY MIHÁLY Az utolsó nap ■■■■■■■•■aBiaBBBBBasBsiaaaBa9BiBBaiBBiB9BaatBBBBBB«BBB»*BBRBRB«aBiBBB9aBBRB«9Baa9€ 2. Csörgött a telefon, az öreg nyúlt a kagyló után, de a fekete membrán egyhangúan zúgott. Még kicsit bamba volt, nem tudott a fényfüggönyök színpadteréből visz- szaérkezni a szobába, rádobta a kagylót a készülékre, bal tenyérrel rádőlt a falra, nekitámasztotta magát, jobb felső karjával végigsúrolta csatakos homlokát. A csöngő újra megszólalt, de akkor már valaki az ajtót is rúgta, de az Öreg csak nem tudott kitörni önmagából, átkozta a pillanatot, amikor rossz hiúságból belement ebbe a játékba. Csak amikor már mögötte állt Márta és kocogtatta a vállát, és nézett rá ijedt-kérőn, hogy ki lehet az, nyitotta ki az előszobaajtót egy „Eh, senki!” — jelzésű mozdulattal. A bejárati ajtónál Ambrus állt, volt főnöke, ha éppen össze nem vesztek, barátja, a magyar civil kurázsi világbajnoka. Az Öreg értetlenül nézte a felhevült Ambrust, de szinte jobban érzékelte a huzat hűtő csapódását izzadt bőrén, és érezte is szagát saját izzadtságának, amit mindig utált, és ami mindig idegesítette. Behúzta hát a szoba és az előszoba közötti ajtót: — Gyere — mondta Ambrusnak, azzal bement a fürdőszobába, beállt a kádba, és magára engedte a vizet. A tus sustorgó-sziszegő hangján keresztül hallotta, hogy Ambrus valamit kiabál, de azzal az egvkedvű nyugalommal amitől már tizenöt éves korában „Öregnek” nevezték a gimnáziumban osztálytársai, azzal az önmaga páncél- tornyát megteremtő magatartással szedte le magáról a nyirkosságot a bő vízzel, ami most azt jelentette, hogy tőle aztán összedőlhet a világ. Ambrus ezt tudta is, nekitámaszkodott hát a falnak, remegett szája széle, szeme tele lett könnyel, s csak motyogott, motyogott maga elé, mintha egy őshéber imát gajdolna magában, és minden sor végén egy csöndes jajt bólintott rá ősiszent görcsoldó ritmusban, és fölöttébb szokatlan módon. Mikor az öreg kiszállt, s magára terítette a fürdőlepedőt, a szűk helyen a lepedő sarka megcsapta Ambrust, akkor nézett rá az Öreg, s vette észre hogy az őszülő haj, fehér magas homlok alatt kidülledő kék golyvás szemek milyenek. — Hé, te, mi lelt? — Engem? Engem semmi. Te csak fürödj nyugodtan, telefonálj a másik csajodért... — Mi van, összedőlt a ház? , — Ugyan, hát nem történt semmi az ég világon, mi történt volna? Édes istenem, mi történt volna? A legjobb. .. az állítólagos legjobb barátod.,. és az én állítólagos legjobb barátom is! Mit beszélek már össze itt hülyeségeket, nekem aztán tényleg a legjobb barátom volt! — Zagyva vagy már megint — állapította meg az öreg tárgyilagosan, de most páncéltorony-szigetelés nélkül, mert nem tudta kizárni Ambrust. Sose látta még sírni, s tudta is, hogy a gyáva emberek nem sírnak, mert hamarabb beszarnak, mintsem sor kerüljön arra, hogy sírniuk kelljen... Nézte, s ez most több volt, mint kérdés. — Szóval, most telefonáltak. Re'ndkívül rossz volt az összeköttetés, valami kisvárosból, .. .y-ból. Miklós meghalt. Két órája történhetett. Az öreg csak nézte, nézte fellebbent a homlokán belül valami vérhullám, Ambrus szemei világoskék ködködökként táncoltak valahol koponyája közepén, de ebbe a fehér-világoskékbe itt-ott piros és fekete is belecsúszott. Nem hallotta a saját hangját, amikor kérdezte: — Mit beszélsz? Nagyon halkan, de követelődzőén az értelem bizonyosságot követelő fenyegetésével hangzott a kérdés. Mert van ember, ki ha váratlanul megérzi, hogy valami 'nagyon nagy veszély fenyegeti, de még nem érti, csak érzi — agresszíven szinte, és szomjúzón kérdez! Még nyitva hagyva önmagában — a nyilvánvaló kétkedés segítségével —, a rossz elhessegetésének lehetőségét, miközben magával a kérdés ilyetén feltevésével, a hangsúlyozás ilyen tisztán artikulált csendességével már önmagát taszítja beljebb az elkövetkezendő, valóságos tények bűvkörébe. Ambrus most hallgatott, mert az öregről lecsúszott a fürdőlepedő, és Ambrus mint a szituációt jól érző emberek általában azonnal önmagára lelt. Ahogy ránézett a másik esendőségére a megdöbbenést még nem is értő, tehát kivédeni sem tudó, csak rákészülő kapkodásra, lehajolt, felvette a lepedőt, ráterítette az öregre, elöl összehúzta a nyakán, megmarkolta és megrázta: — Miklós! Két órával ezelőtt! A hatoson. Dél-Dunán- túlon, Szekszárd és Pécs között 120-szal, tehát gyorshajtás, — lépett ki önmaga lakonikusságából. — Munkahelyére telefonáltak először. Marika vette föl a telefont, sikított, elájult, megszakadt a vonal! (Folytatjuk)
