Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)
1979-09-13 / 214. szám
Szokott tradíciók helyett (II.) Következetes szigor — a mindennapok gyakorlatában is A belföldi árak nem lehetnek magasabbak az exportáraknál — ez a követelmény kikényszeríti a vállalatoktól az önköltség csökkentését. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek az idei esztendőre is egyszázalékos, azaz 35 millió forintos önköltségcsökkentést szabott meg a maga számára. A bérköltségekből „lecsipegetni” életszínvonalpolitikai okok miatt nem kívánatos. Marad tehát nagy lehetőségként az anyag- és az energiatakarékosság. — 1975-től kezdődően évi '18—25 millió forintos anyagtakarékossági tervet készítünk — szól Babus Gyula. — A négy és fél esztendő alatti erőfeszítések nem voltak hi- ábavalóak: 85 millió megspórolt forintban kamatoztak. Most már egyre bajosabb n takarékosság újabb és újabb módjait „kifundálni”. Sőt, olykor az is megesik, hogy a már kialakított ár- és technológiai gyakorlatot kényszerülnek feladni. — Ilyen a köracélproblé- ma is — mondja Rideg Lajos. •— A korábbi négyzetes buga helyett most koracélt szállít a partner, mivel neki ez kifizetődőbb. Nekünk viszont tonnánként ezer forinttal többe kerül ez az alapanyag, nem beszélve arról, hogy a feldolgozás közbeni anyagveszteség is több. Ügy gondoljuk, népgazdasági szinten sem hasznosak az efféle döntések. Ez az intézkedés az objektív nehézségek néven emlegetettek közé sorolható. Az már viszont a gyár saját lehetősége, hogy termelésbe csak jóminőségű anyagot bocsásson, ne pedig a folyamat végén derüljön ki az anyaghiba. — Ehhez persze emelni kell az anyagbevizsgálás részarányát —, fűzi a gzót Mészáros Ottó. — Megteremteni a minőségi átvételt, hogy valóban csak a kifogástalan anyagok kerülhessenek az első osztályúak közé. Most nézünk utána, mi módon lehetne a tételes anyagbevizsgálást megvalósítani, s ennek milyen feltételeit kell megteremteni. — A lehetséges tartalékok egy ike az anyagelszámol ás szervezettségének javítása is. — teázi hozzá Tóth Imre. — Konkrét érdekeltséggel egybekötött személyre szóló elszámoltatást szeretnénk bevezetni, hogy tudjuk, mi a sorsa a raktárból kihozott anyagnak. Szinte lejárt lemeznek tűnik már a hulladékanyagok hasznosítása, mégis figyelni kell rá, mert százezrek múlnak e gondosságon. Érde- lAes lenne megfontolni azt is, hogy vajon megérné-e a fáradságot egy gyári bolt létesítése, ahol selejtes, vagy osztályos árut vásárolhatnának a gyáriak és a városiak? Takarékossági tényező a csomagolási egységek növelése, a csomagtér gazdaságosabb kihasználása is. Apróságnak tűnik, de ha egy kartondobozban négy Dexion- elem helyett hat is elfér, csupán a doboz kihasználása kétmillió forintot jelent a gyárnak. S, ha csak ennyin múlik, miért ne? Éppen a csomagolással kapcsolatban számos újítást adtak már be a gyáriak, jó lenne ezeket mielőbb felülbírálni, s ha érdemes, bevezetni. Nagy kár volna jó ötleteket elhever- tetni éppen most, amikor szorít a cipő. Az eredeti anyagtakarékossági tervhez most kiegészítést készít a Salgótarjáni Kohászati Üzemek. A belföldi igények alakulása következtében a termékösszetétel a kevésbé nyereségesek felé tolódott el az év első felében. Ez is egyik oka annak, hogy nem a tervezett módon alakult a gyár pénzügyi helyzete. A terv kiegészítése, szigorítása tehát mindenképpen indokolt. Felülvizsgálják többek között az eddig még be nem érkezett rendeléseket, szükség van-e ezekre egyáltalán. Leállítják egyes fogyóeszközök beszerzését is. — Sürgető feladatunk most már, hogy a takarékossági intézkedéseket az üzemekben is megismerjék — mondja Mészáros Ottó. — Ha csupán a gyári vezérkar van tisztában a tennivalókkal, abból legfeljebb szép jelentések születhetnek, de vajmi kevés eredmény. Márpedig nekünk most ez utóbbira van szükségünk. — Az anyaggal, energiával, való takarékos bánásmód már most elsőszámú feladataink egyike — folytatja Babus Gyula. — Jövőre azonban még nagyobb jelentőséggel bír majd mindez. Olyan termékeket kell fejlesztenünk, amelyek kevésbé anyag- és energiaigényesek, ilyenek például a raktári berendezések, vagy a Rapistan. Ha egyáltalán adott a választási lehetőség, ezek mellé tesszük le a voksot. Igényes terméket minél kisebb ráfordítással készíteni biztos piaci háttérrel — ez már viszont nem választási lehetősége, hanem egyetlen lehetséges alternatívája a gyárnak. Ennek szolgálatába állítják most a szigorú anyagtakarékosságot is. S úgy tűnik, ' e következetes szigor most már egjzre inkább érvényesül a mindennapok gyakorlatában is. Szendi Márta Munkásarcok a FUTOBER-ben Tagjai a törzsgárdának Nyugatom. vagy vita „Szent Mintha az embereket jobban izgatná, ami körülöttük van. Ügy értem, hogy közvetlen környezetük: István, egyik vegyipari üzemünk mérnöke arról beszélt, hogy mostanában többször és többen érdeklődnek nála: mi lesz a „B” műhely sorsával, ahol évek óta rendszeresen elúszik a gyár nyeresége. Sok baj van az irányításával is, ám mégsem ez okozza a legnagyobb gondot. Inkább az, hogy az ott készülő termék minősége rossz, s — érthető oknál fogva —, így nem kell a külföldi vevőnek. Kiküldik, egy hónap múlva már ismét ott van az udvaron. Kijavítják, persze túlórában, aztán a Mas- ped -brigád másodszor is csomagolja, küldi a berendezést. így kell ennek lennie föltétlenül? Az új szlogennel — van erre energiája az üzemnek?! Az emberek egyre türelmetlenebbül kérdeznek —, mondja István. Végtére, bőrükre megy ez a dolog, a „B” üzemmel. S dönteni, cselekedni kellene. Mi akadályozza? — kérdem. Legyint. Becsületből csináljuk ezt a terméket, ha abbahagynánk, biztosan hiányozna az ajánlati listán. Van itt néhány fontos szaki a szerkesztésen — ők kézzel-lábbal ragaszkodnak hozzá, újításuk van benne. Meg aztán a külkereskedők szerint: a termékre tényleg szükség van. Ennyi éppen elég ahhoz, hogy minden maradjon a régiben. Szent tehén a „B” műhely és terméke nálunk. — És a gyár többi emberének mit válaszolnak, ugyanezt? — Nem —, teszi hozzá csendesen —, azt, hogy népgazdasági érdekből cipeljük a hátunkon a „B” műhelyt és termékét. rAz apró történethez tulajdonképpen nem is kellene kommentár, hiszen hasonlókkal az olvasó is folytathatná a sort: az efféle „szent tehén” csakugyan nem ritkaság gazdaságunkban. Ám nem is róluk — inkább miattuk érdemes figyelmet szentelni e témának. Elsősorban abból a szempontból, hogy az embereket valóban mind erőteljesebben érdeklik a környezetükben „elfekvő” dolgok — a veszteségesen dolgozó üzemek, a ráfizetést produkáló termék és az ügyben tehetetlen, döntésképtelen felelősök. Ez az érdeklődés nagyon örvendetes és azzal a szándékkal rokon. amely változtatni szeretne mindezeken. Tudván, hogy a terheket nekik kell viselniük, illetve, hogyha változtatnak a bajokon —, abból nekik lesz előnyük. Az emberek sürgetik, hogy osszuk fel a „B” műhelyt a sokkal jobban prosperáló üzemrészek között — folytatja a mérnök. — Ott szükség van úgyis mindenkire, legalább megoldódna a krónikus munkaerőhiány. Akadnak olyanok, akik nem szívesen látnák a kapun belül a ,.B” mühelye&eket, mondván: rontják maguk körül a levegőt. Hozzászoktak ahhoz, hogy helyettük a többiek kaparják össze a fizetésre, a nyereségre valót. Megint mások szerint meg kell tartani a ,,B” műhelyt —. de gyorsan más termékre átállítva. Megváltoztatva az órabéreket: teljesítménybérekre, normázva. telién*’ — Mit szólnak mindehhez maguk a „B” műhelybeliek? — Egyelőre hallgatnak. De már akadnak köztük olyanok, akik érzik, tudják, nekik is alapvető érdekük, hogy hasznos terméket gyártsanak, mégha ez új betanulást, nagyobb odafigyelést, áldozatot igényel. De őket igencsak letorkolják a többiek, a csapatmunkára, az egymásrautaltságra hivatkoznak. Nem tudom, hogy ebben a vegyi üzemben meddig ad az idő türelmet eme „B” műhelynek —, gondolom azonban, nem sokáig. A körülmények, a gazdasági törvényszerűségek nem fogják tisztelni e „szent tehenet”. Sem a fontos szakik, sem pedig a műhely többségének kedvéért. Sőt, éppen a műhely alapvető érdekei sürgetik a döntést, a szükséges —, s tagadhatatlan nem könnyű — átállást, feloszlatást, átszervezést. A műhely — emberek és gépek együttese. Az előbbiek boldogulása attól is függ, hogy a kezük közül kiadott termék hasznos-e, vagy sem. Ez alól nincs felmentés. — Ezt mi is végiggondoltuk. Csakhogy, ha bármilyen változtatásba kezdünk, az valahol. valakik ellenállásába fog ütközni. Elromolhat a légkör a gyárban, viták, összetűzések lehetnek. És mi nem szeretnénk megzavarni a nyugalmat — mondja ki a mérnök a legtitkosabb gondolatát — Gondolom, ezt belátja? Nem látom be. Nem tudom, mit ért pontosan „nyugalmon”, vagy mit az „összetűzéseken”. Talán azt az állapotot nevezi „nyugalomnak” —, amely nem más, mint drágán megfizetett rossz kompromisszum. S amitől tartanak, az a változtatással járó — csakugyan elkerülhetetlen — konfliktushelyzet, amiben kénytelenek levonni a tanulságokat: esetleg fölöslegessé válna a több beosztás, íróasztalnál-műhelyben egyaránt, netán meg kell mondani valakinek, vagy valakiknek, hogy átirányítják az „A” műhelybe őket más munkára, új feladatokra. Meglehet, az eddigieknél kényelmetlenebb körülmények között, s nem biztos, hogy a fizetés magasabb lesz. És mindeme intézkedést a gyár vezetőinek kell vállaniuk, nem titkolva, hogy a döntéseket ők hozzák, s nem „felülről” rendelték el. István azt mondja: nem szeretnék megzavarni a nyugalmat. Tiszteletreméltó törekvés, de tartható-e mindenáron? Feláldozható-e a gyár valamennyi dolgozójának előrejutása csak azért, mert a gyárban „a hagyományos nyugalom” is szent tehén? A válaszokat a vegyi üzemben is megtalálják majd, ebben biztosak lehetünk. Ám. hogy erre mikor kerül sor — előbb, vagy utóbb — egyáltalán nem mindegy. De hogy időben rátaláljanak —* alighanem gyorsan felül kellene vizsgálni a nyugalomról és a vitáról vallott nézeteiket. Hogy kiegyensúlyozottan dolgozhassanak — hosszú távon. Matkő István A FÜTÖBER nagybátonyi gyárában az alkotmány napja tiszteletére rendezett ünnepségen 170 dolgozónak nyúj. tották át a töízsgárdajutal- makat. Közülük Orosz István húsz, Jakubovics Lászlóné tizenöt, és Foglár Pál tízéves munkaviszonyért elismerésben részesült. HAT GYEREK APJA — Húsz év krónikáját nehéz lenne és nem is akarom elmondani — jegyzi meg Orosz István. — A tartálygyártó üzem hegesztője vagyok. 1971-ben kerültem a FÜTÖBER-hez. Azelőtt a bányánál dolgoztam. Az átjöve- telt magam döntöttem el. Akkoriban sok munkatársam határozott így, megértve'a tröszti akciót: segíteni a megyébe telepített fiatal ipari üzemeket. így vált belőlem, a műszaki rajzolóból betanított munkás. Később tanulhattam; a lakátos- és a hegesztőszakmában szereztem „jogosítványt”. Ez és a gyakorlat tette végül is lehetővé, hogy egyre felelősségteljesebb munkát kapjak, amellyel mind hasznosabban tudtam segíteni az üzemrész föladatainak ellátását. Ma már — és ezt nem dicsekvésképpen mondom — másodmagammal havonta egymillió forint értékű terméket állítunk elő. Általában a huszonöt köbméteres olajtartályokat készítjük, de más termékünk is van, mint például a hidrofor és az állóbojler. — Közéleti szerepet be- tölt-e? — Tagja vagyok az üzemi pártbizottságnak. Erre kilencéves párttagságom után került sor. 1975-től pártvezető- ■ ai f 'ként is tevékenykedem. Két éve a Kossuth Lajos brigád vezetője vagyok. Sajnálatos, hogy a kiváló címet tavaly egy baleset miatt nem kaphattuk meg. Ebben az évben viszont feltétlenül el fogjuk érni. — Család? — Erről csak annyit: hat gyerekünk van, négy fiú és két lány. A legkisebb három, a legnagyobb tizennégy éves. A feleségem pénztárosként dolgozik. Van mit tenni otthon is! De higgye el — jegyzi meg — gondjainkat „házon belül” oldjuk meg. A gyárból akarok nyugdíjba menni. Elég, ha azt mondom: a gyerekeket is az üzembe irányítom. KÖVETTEM A FÉRJEMET — Másfél évtizedre visszaemlékezni — mondja Jakubovics Lászlóné — életem legszebb éveinek számbavétele. Miről szóljak? Hét éve kerültem az üzembe. Korábban a ménkesi bányaüzemnél voltam telefonkezelő. Nyolc év után kellett „kenyéradó gazdát” cserélnem. Követtem a férjemet, akj már régebben a FÜTÖBER-nél dolgozott. Neműből járunk be, ez gondot is jelent a gyerekek miatt. Még igénylik a felügyeletet. Aránylag keveset vagyunk együtt. Pedig igyekszünk a szabad időt „okosan” megtervezni, csak nem mindig sikerül. — Milyen a brigádja? — Nagyszerű együttes a miénk. Még akkor is, ha néha-néha csak amolyan „termelést kiszolgálóknak” minősítenek bennünket. Lényegében azok vagyunk, de a hangsúllyal nem tudunk egyetérteni. Tudja, mit teszünk, hogy megváltozzon a vélemény, és észrevegyenek minket? Dolgozunk ! Evvel bizonyítunk, más út nincs. ELTŰNNEK A RÁNCOK — A géplakatos életére kíváncsi? — kérdi Foglár Pá! a tmk-műhely szakmunkása — Tizenegy éve dolgozom a2 üzemben. Áthelyezéssel kerültem ide a Mátravidéki Erőműtől. így sokkal közelebb vagyok a lakóhelyemhez, Mátra vovoKíál y J-j — Mit jelent „téemkásnak” lenni ? — A lakatosmunka még a laikusok által is jcfl ismert. A gépek „orvoslása” már kevésbé. Pontos, precíz és lelki- ismeretes munkát igényel. Elhamarkodni, gyorsítani — habár erre mindig „benyújtják” az igényt — nem lehet, nem szabad. Természetes, hogy a mi célunk és föladatunk nem más, mint a termelés segítése. Nincs jobb érzés, mint amikor a megjavított gép újra életképes, és kezelője homlokáról eltűnnek a ráncok. — Mondana valamit pártmunkájáról? — Majdnem 30 éve vagyok párttag, 1970-től pártcsoportvezető. Munkámat igyekeztem a legjobb tudásom szerint végezni. Hogy milyen eredménnyel? — azt ítéljék meg a párttagok. Én remélem, hogy nyugdíjba menetelemig, vagyis még 30 hónapig megfelelek a bizalmuknak és a követelményeknek. Remélem nem tűnt dicsekvésnek, amit elmondtam ... Gyermekvasút Volgodonszk városban június elején megindult a forgalom az új gyermekvasúton. Létrehozásáért különösen szorgalmas munkát fejtettek ki a rosztovi vasútmér- nöki főiskola és a novocser- kaszi műszaki főiskola vol- godonszki tagozatának hallgatói. Dió és pisztácia Üzbegisztán erdőgazdaságaiban és a kolhoztagok háztáji parcelláin, a kis hegyi településeken az erdészeti emberek 159 különlegesen értékes diófajtát regisztráltak. Közülük nyolcvanhármat — több éves próba után — ültetésre alkalmasnak ajánlottak. Nyolcvan ígéretes pisztáciafajtát is kiválasztottak. A nagyhozamú gyümölcsöt az egész köztársaságban elterjesztik. t i. A zvorniki timföldgyár A jugoszláviai Zvornikban üzembe helyezték a „BIRAC” timföldgyárat. A nagyüzem arról a partizánosztagról kapta nevét, amely a városban és környékén harcolt a második világháború idején a fasiszta megszállók ellen. A Bosznia-Hercegovina köztársaságban létesített gyár szovjet— jugoszláv együttműködés eredménye. A gyár teljes kapacitással, évente az alumíniumgyártáshoz szükséges 600 ezer tonna timföldet termel majd. Ez nemcsak e köztársaság, hanem az egész jugoszláv gazdaság számára is nagy fejlődést jelent. A legkorszerűbb technikai eredmények felhasználásával létesített üzemet az óriási bauxitlelőhelyek mellé telepítették. \ A tervek és a berendezések egyaránt szovjet intézetekben, illetve üzemekben készültek. Leningrádból és Penzából. Szverdlovszkból és Kramatorszkból, Volgográd- ból és Dzerzsinszből bonyolult gépek és gépi berendezések érkeztek és több kilométer hosszú gyártóvonalakba sorakoztak itt, ahol a ba- pxitból a fehér timföld születik. A gyártás technológiája a legrpodernebb. Az egész termelés zárt ciklusban folyik- A melléktermékek speciális tárolókba kerülnek, így a gyár egyáltalán nem károsítja a környezetet. A Nógrád megyei Növényvédő és Agrokémiai Állomás részére készítenek tengelyeket a Nógrádi Szénbányák nagy- bátonyi gépüzemében. A képen Kisbaii István esztergályos az Allende nevét viselő KISZ-brigád vezetője a tengely méretét ellenőrzi
