Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)

1979-09-09 / 211. szám

Lépést tartani, behozni a hátrányt

Gondolatok a korszerűsödő ZEM-ben

Hát bizony, nem hogy csak évekkel ezelőtt, de még mostanság sem emlegetik a megye legmodernebb gyáraként, az egyik legrégebben meglevőt, a ZIM-et. Igaz, 1953-ban itt adták át Közép-Európa legmodernebbnek számító öntödéjét, s tartotta is az a szintet jó néhány esztendeig, de — az idő elhaladt felette.

Az öntöde azonban — maradt eredeti állapotában. § hiába nőttek, változtak az igények — több, korszerűbb, jobb minőségű, tartós gyártmányt kívánt a bel- és külföldi piac is —, szinte semmi sem változott. Még a hetvenes évek elején is évről évre teljesítette tervét a ZIM salgótarjáni gyára, s különösképpen nem okozott még ekkora gondot — mint most — a munkáskéz, a többletanyag-felhasználás, a jelentős meny- nyiségű selejt.

Ám új, minőségileg, a követelmény szemszögéből is új esztendők jöttek, amikről Plachi György, a gyár főmérnöke a következőképpen beszél:

— Jó néhány évvel ezelőtt rájöttünk már, hogy akkori állapotunk tarthatatlan. Bár a munkáslétszám akkor még nem okozott gondot, de tudtuk: mindez nem elegendő. Korszerű termékek előállításához korszerű feltételek, szerszámok, gépek kellenek. Főleg 1976-ban, mikor is két új termékcsaládot „hoztunk létre”, éreztük csak igazán a gyártás- technológia fejlesztésének szükségszerűségét. A Luna- Lux hagyományos és a nálunk, szakmai berkekben 750-es típusnak titulált gáztűzhelyek különböző változatai egyre sürgetőbbé tették volna a piacon- maradást, az elismerést jelentő-hozó új kibontakozást. Amihez nem kevés pénz kellett volna, ami akkoriban nem állt rendelkezésünkre.

Csak 1977. november 17- én nyílt rá mód — pontosan emlékeznek a gyárban a dátumra —, hogy aláírták az öntöde száznegyvenmillió forintba kerülő rekonstrukciójának „alapokmányát”. Ami a jelenkor legmodernebb technológiáját biztosító berendezéseket — közöttük legfőképp a Disa- matic elnevezésű automata formázóberendezést,

homok-előkészítő sort, s más automatizált kiszolgáló- rendszert — foglal magába.

— Mennyiben segít ennek „üzembe lépése” a ZIM-en? — kérdem a főmérnöktől.

— Eddigi elképzeléseink és tapasztalataink alapján — hiszen ugyanilyen berendezés működéséről hű képet alkothattunk már magunknak a szlovákiai, fülek! zománcgyárban történt sok látogatásunk alkalmával —, jelentős eredményjavulásra számíthatunk, szinte valamennyi területen. Hiszen emígyen nagy létszámot tudunk onnan átcsoportosítani, lényegesen megkönnyebbül, szinte elenyészővé válik a nehéz fizikai munka. Mindemellett óriási minőségjavulással számolunk — ez igen fontos szempont — és. hogy az öntőkapacitás több mint négyezer tonnával haladja meg az idei bázist.

— Négyezer tonna — jelentős többlet. Nem lesznek értékesítési gondjaik? Hiszen a jelenlegi készárukibocsátást ismerve, ez a mennyiség messze meghaladja a gyári igényeket.

— .. .A miénket is csak

némiképp, hiszen mostanában újra megnőtt az érdeklődés a hagyományos fa- és széntüzelésű tűzhelyek iránt. Azokhoz pedig köztudottan kell a platni és a rostély, amelyek — öntvények. Másrészt, már régebben is kaptunk külföldi érdeklődést — legutóbb Ausztriából — hasonló termékek iránt, amelyek igényét, valutát hozva a népgazdaságnak, ki tudjuk elégíteni.

Az esztendő negyedik negyedévében, lévén a szerelések előrehaladott állapotban, üzembe helyezik az öntöde korszerű berendezéseit.

— Ez viszont — mondom Plachi Györgynek — még mindig nem oldja meg a ZIM valamennyi gondját.

— Természetesen, az

egyéb munkafázisoknak is lépést kell tartani a fejlődéssel. Most elsőként a készáruszereidében hajtunk

végre jelentős fejlesztést. Ama bizonyos 3M-rendsze- ren — ez manapság az egyik legkorszerűbb, úgynevezett mozdulatelemzéses munkatanulmányozási módszer — alapuló szerelőszalagot alakítunk ki, . felsőpályás konvejorsorok segítségével. Amik, lévén, hogy a szereidében fő gond volt, s az még ma is, az anyagok, alkatrészek tárolása. szereléshez való továbbítása, jelentősen csökkentik a selejtet. Ezen túlmenően itt is számolunk

munkaerő-megtakarítással, reméljük a munkafegyelem továbbjavulását, s akkora kapacitást, amelyet a jelenlegi körülmények között ki sem tudunk használni. Ehhez az szükséges, hogy a további három alapművelet — a zománcozás, a sajtolás és a hegesztés — is „hozzákorszerűsödjön”.. Ez azonban már az elkövetkezendő esztendők feladata.

Hamarosan új pályára lép hát a ZIM. S lesz olyan gyár, amilyennek dolgozók és vezetők, s más hivatalos helyeken levők is szeretnék. ..

Karácsony György

A salgótarjáni síküveggyár dolgozói is csatlakoztak az országosan kibontakozó szocialista munkaversenyhez, pótfelajánlásokat tettek az MSZMP XII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére. A Vállalat kiváló szocialista brigádja címet elért kollektíva nevében Vincze Sándor a közelmúltban megtartott munkásgyűlésen bejelentette, hogy a Zagyva ni. húzóüzem részére folyamatosan készülő sa- mott-termékeiket még jobb mi- ' nőségben állítják elő. A nagy hozzáértést, hosszadalmas időt igénylő munka eredményeként a különleges — így természetesen drága — anyagból levő samottblokkok élettartama megnő, mely jelentősen csökkenti a termelés költségeit. Képünkön a Demcny Dezső vezette szocialista brigád.

Bfeil-e, lesz-e több szakmunkás ?

A vállalati vezetők panaszai között Nógrádban gyakori a szakmunkás hiány emlegetése. „Bezzeg, ha több szakmunkásunk lenne, mennyivel jobban mennének a dolgok” — mondják. Valóban javulna a munka? Lehet több szakmunkás?

Kezdjük talán ez utóbbi kérdésre adható válasszal. Jelenleg hazánkban az — 5 millióra tehető — aktív keresőknek mintegy 70 százaléka, tehát 3,5 millió dolgozó végez fizikai munkát. Ezen belül — a statisztikai hivatal rétegfelmérése szerint — mintegy 1,2 millió szakmunkás tevékenykedik a szocialista szektorban. Az ezredforduló tájékán sem várható lényeges változás az aktív keresők számában, hiszen az jószerével változatlan marad. A nem fizikai foglalkozásúak aránya valamivel emelkedik a fizikaiak rovására, míg ez utóbbi csoporton belül a szakmunkások száma nő 200—300 ezerrel, a segédmunkások hasonló számú csökkenése mellett. A betanított munkások létszáma változatlan, mintegy 1,4 millió marad.

Változatlan létszám mellett, nyugdíjba vonulás miatt a szakmunkásoknak évente 2,5 százalékát kell pótolni. Néhány szakmában többet, hiszen például a bányászati, kohászati szakmákban a dolgozók életkora magasabb az átlagnál. Náluk tehát nagyobb a természetes pótlás aránya. A fiatalok viszont nem vonzódnak ezekhez a szakmákhoz. Az idén 118 ezer diák fejezte be az általános iskola 8. osztályát. Közülük 114 ezer jelentkezett továbbtanulásra. A ténylegesen továbbtanulók aránya évek óta az iskolát befejezők 93 százaléka körül állapodott meg. Ez úgy tagolódik tovább, hogy a végzős diákok 45 százaléka gimnáziumba, illetve szakközépiskolába, s ugyancsak 45 százaléka szakmunkásképző-intézetbe kerül. (Ezt a fele-fele arányt a középtávú és az éves népgazdasági tervek szabják meg.) A maradék 3 százalékot az olyan továbbtanulók adják, akik gyors- és gépíróiskolába, vagy egészségügyi szakiskolába stb. jelentkeztek. A szakmunkások száma azonban nemcsak a szakmunkásképző-intézetekből kikerülőkkel növekszik: a szakközépiskolát végzettek egy része is ilyen munkakörben helyezkedik el és a felnőttképzés keretében a múlt évben például a 48 ezer végzős szakmunkástanuló mellett 25 ezer felnőtt szerzett ugyancsak szakmunkás-bizonyítványt.

Megállapítható tehát, hogy évről évre nő a fizikai dolgozók körében a szakmunkások aránya. Feszültségek viszont szép számmal akadnak. Nézzük meg újra a fiatalok beiskolázását: egyes szakmákat tömegével akarnak tanulni, míg mások elsajátítására alig-alig jelentkeznek. íme néhány kirívó példa: az 1978—79-es tanévre a tervezett 2600 helyre 3140 autószerelő-tanulót vettek fel; a mechanikai műszerészek 1000 helyett több mint 1100-an jelentkeztek, ugyanakkor szerkezetlakatos'tanulónak 1700 helyett alig 1300-an, míg cipészszakmára a tervezett 134 helyett.mindössze

28-an jelentkeztek. Itt, tehát két — vélt vagy valódi — érdele ütközik. Az egyik a vállalatoké — hiszen az ő igényük alapján alakulnak ki a keretszámok —, a másik a tanulóké, akik szülői, vagy más környezeti hatásra választanak szakmát. Ez utóbbiak döntését igyekszik befolyásolni a nehezen beiskolázható szakmáknál — anyagiakkal, valamint a tanulás és a munkakörülmények javításával — egy;

1972-es gazdasági bizottsági határozat.

Végül is mennyi szakmunkáshoz jut évenként a gazdaság? A tapasztalatok szerint a beiskolázott tanulók egyötöde lemorzsolódik a tanulmányi idő alatt, egy másik, ugyanekkora hányad szakmunkás-bizonyítvánnyal a zsebében elhagyja a szakmát. így körülbelül 20 ezerrel kevesebb szakmunkás jut minden évben a munkahelyekre. A foglalkozásukat elhagyók zöme jobb kereset és előnyösebb mun- kafeltéfelek — ilyen például az egy műszak — reményében alacsonyabb képzettséget igénylő munkakörben helyezkedik el. Gyakori eset, hogy a vasasszakmát tanultak — gépi forgácsplók, lakatosok, autószerelők — gépkocsivezetők lesznek. A Munkaügyi Minisztériumban ezt nem tartják egyértelműen negatív jelenségnek, hiszen az említeti: esetben is népgazdaságilag fontos feladatot végeznek a fiatalok. Persze, nem ez a cél!

Hogy mit szólnak mindezekhez a vállalatok? Azok bizony minden évben éppen kétszer annyi szakmunkástanulót igényelnek, mint amennyit egyáltalán képezni lehet.’ Egyes szakmákban, ahol tartósan alacsony az utánpótlás, jogos lehet ez a kérés, de zömében inkább cáfolható.

Minek kell hát változnia ahhoz, hogy legyen elég szakmunkás? A képzés oldaláról: a beiskolázások szakmai szerkezetének. Ebben az intézményes pályaorientálásnak és az iskolának is komoly feladata van. A képzési idő alatt lemorzsolódók a hiánynak csak töredékét adják, tehát a vállalatoknak kell nagyobb figyelmet fordítaniuk a szakmunkásfiatalok megtartására, és az egész szakmunkásállomány hatékony foglalkoztatására. p. a.

A

z a mindennapi szokása, hogy reggel végigmegy a gyáron. Szüksége van arra a dübörgésre, mint a frissítőre, ami ilyenkor útján kíséri. Harsog az üvegfalú csarnok, döngnek a nagykalapácsok, sziszegnek a kéklángú forrasztok, siklanak a simahangú daruk és itt-ott beleharsog a zúgásba egy-egy emberi hang. Ezt az összehangolt munkaritmust szereti hallani, mert olvas üteméből, ki- érzi az emberek hangulatát belőle. Most is megállt a csarnok közepén. Eszébe jutott, ezen a helyen kérdezte tőle az egyik munkás, hogy nagyapjának jár-e a bérkiegészítés az áremelés után? Tekintetével kereste a kérdezőt. Nem találta, indulni készült. Valaki s vállára tette a kezét. Hátrafordult. Vasportól meg- színezett arcú ember nézett rá. Derült volt a tekintete. A rajban nem hallatszott tisztán a szava. Közelebb hajolt hozzá, az pedig hangosabban kérdezte:

— Azt kérdem, valami baj van főnök?

— Nem, nincs szakikám — kiátotta mentegetőzve.

t száki bólogatott fejével, artárt a megnyugvással visz- szanent helyére és dolgozott. Eß darabig nézte a munkást, alugyan nekilendült a mun- kirak. Naponta lát ilyet, de nőst mégis valahogyan job- taWeoyűgözte, meri az embeNovákon az emberek

rek kiegyensúlyozott munkáját olvasta ki belőle. Mit is mondott a járási párttitkár, amikor útjára bocsátotta? „Az emberek arcáról leolvashatod hangulatukat. Arra ügyelj, hogy a dolgozó embert senki se zavarja munkájában! Erre ügyelj...”

Már esztendeje, hogy Mát- ranovákra, a Ganz gyáregységébe irányították. Ott pedig a pártvezetőség élére választották. Bakos Sándor azóta a gyár gondjaival tér nyugovóra, azzal ébred és azt rendezi naphosz- szon át. Fiatal még. Meleg a hangja, amikor Molnár Mi- hályról, a gyárvezetőről beszél. Azt mondja, hogy munkás volt, kazánkovács.

— Kiérződik ez minden cselekedetéből. Vele jó dolgozni... — nyomatékos a hangja.

Aztán sorolja, hogy csak Paksra az atomerőműhöz 800 tonnát végeztek eddig. A diósgyőri Lenin kohászoknak készített nagy teljesítményű daruról beszél, a darufülkékről. Mindahány az ország kiemelt építkezéseihez keli. Közben szakadatlan építik a gyárat. Játszik az ujjaival, vibrál a szeme is. Akarat fütheti

belülről. Pergőbbé válik a szava is.

— Ezzel nem lehet késni percnyit sem...

Megnyugodott a tekintete. Az arcán is a nyugalom. Ekkor tűnik ki igazán milyen fiatal még. Most már egybefolynak szavai, amikor sorolja, hogy az elmúlt egy évben még nem késtek meg a feladatok végrehajtásával. Huszti Zoltán, az átvevő a megmondhatója. De dicsérte őket Dunajszki András, a vezérigazgató is. Le is jár hozzájuk gyakran és szívesen. Szívesen-e? Még azt is kimondta, hogy nagyon jól érzi magát Novákon, mert igazi hangulatban dolgoznak ott. Nem panaszkodnak, se nem dicsekednek, a végzett munka mindent elmond helyettük.

Ilyenkor azért elkerülhetetlen, hogy Bakos Sándornak ne jusson eszébe az esztendő előtti gyári helyzet. Nem ismerte tisztán a dolgokat, csak sejtette abból, hogy időközönként kijárt a pártszervezethez taggyűlésekre, a vezetőségi ülésekre, tartott párt- napokat is. Búzás Miklóssal, az elődjével sokat tanácskoztak arról, hogy se szocialista

brigádok nincsenek, se különösebb munkavállalás. Ami volt, az nem az igazi. Eszébe jutott milyen nyugtalannak látta akkortájt a gyárvezetőt is. Hangosan gondolkodva mondta:

— Akadt olyan munkahely, ahol a munkatársak nem voltak beszélő viszonyban! — még most is ráncba szalad a homloka a gondolattól.

Azt mondták a dorogháziak, hogy Bakos Sanyi olyan ember, aki nagyon szereti a nehéz helyzeteket. Volt valamikor a községben is párttitkár. Meg kellett birkóznia azokkal, akik nem jó szívvel vették a fiatal párttitkárt a község élén. De van ennek az embernek egy nagyon jó természete. Nem hadakozik ő senkivel sem. Hanem dolgozik azokkal, akik támogatják. Bakos Nagy- balázs Mátyást és Bakos Misa Istvánt emlegeti nagyon meleg szóval. Aztán Szűcs Árpádot meg Bakos Topa Istvánt, a nagyidők öregjeit, aztán a fiatalabbakat, Pintér Barnát és Szűcs Lacit, az ifit.

— Velük'ismertem meg az életet, velük együtt értünk ei sikereket a községünkben...

Még mai beszédtéma a községben, hogy Bakos Sándor

párttitkári évei alatt pezsgett az élet a faluban. Szép Mátra aljai község Dorogháza, hát még amikor felépítették a kultúrt, megcsinálták az utakat. Daloskor alakult, munkásbrigádok versenyeztek az alapszervezet által létesített vándorserlegért. Akkor még szebbé vált ott minden. A pártvezetőségi titkár a szép időkre gondolva nagyon halkan mondja, de mintha átforrósodna a hangja:

— Igen, a politikai ábécét nagyon meg kell tanulni és nem mindegy ki tanítja arra a fiatalt...

Amikor a Ganzba került, akkor is ott voltak cselekvéseiben, amiket tanult az ifjú az idősebbektől. A pártvezetőségi tagokkal tették először tisztába, hogy a pártszervezet legfőbb kötelessége támogatni a gazdaságvezetést a feladatainak teljesítése érdekében.

— Ez fogadalom, ez igazság, ez másképpen el nem képzelhető... — határozott a hangja a titkárnak.

Aztán szóértés az emberekkel. A párttagok ezt is vállalták a vezetőségi titkár irányításával. Voltak, akiket más beosztásokba tanácsoltak, voltak akiket felemeltek magasabb posztra a rend, a munka végzése érdekében. Amikor megtartották a munkásokkal a nagy beszélgetést, hogy felengedjen a feszültség, az emberek sokasága szült intézkedéshez, ígérve, hogy támogatja. Koroknai Őszi, a művészlelkű ember, akinek a kalapácshoz is jól áll a keze a Ságvári brigád nevében munkafelajánlást tett. Azóta már harminchat brigád verseng egymással. Molnár, az igazgató mondta a minap:

— Így már- lehet munkairamot diktálni...

F

eszített munkatempó van a gyárban, de kiegyensúlyozott, szép, pontos ütemben. Bakos Sándor, a pártvezetőségi titkár a napokban Szlovákiába készülve, Kovács Jenővel, a termelési osztályvezetővel a városban járt. Akkor mondták:

— Novákon a Ganzban nagyszerű emberek dolgoznak. Lehet rájuk számítani...

Arról már nem szóltak, hogy ők milyen felelősséggel végzik munkájukat, ázért, hogy ez így legyen.

Bobál Gyula

NÓGRÁD - 1979. szeptember 9., vasárnap 3