Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)

1979-09-07 / 209. szám

Az éltető só Egy ember átlagosan évi 8 kg . sót fogyaszt. A konyhasó (vagyis a tiszta nátrium-klo- rid) a vér szerves része, a gyo- momedvben hozzájárul a só­sav képzéséhez, ami nélkü­lözhetetlen az emésztési fo­lyamatban. Mindez azt bizo­nyítja. hogy az emberi test számára' életfontosságú anyag, nélküle megszűnne működni a szervezet. Vajon a föld sókészletei még mennyi ideig elegendő­ek? A tudósok szerint nincs ok az aggodalomra: hatalmas szárazföldi sókészletekkel rendelkezünk, de ha 'ezek idővel mégis kimerülnének, az emberiség a tengerek és óceánc/k mérhetetlen sóraxtá- rához fordulhat. A gazdag közel-keleti országban, Kuva- itban már ma is tengervízből nyerik a sót, igaz, hogy el­sődlegesen azért végzik a le­párlást, hogy a felszálló gő­zöket lecsapatva megfelelő mennyiségű ivóvízhez jussa­nak, s csak másodlagos ter­mék a só, amit felhasználás előtt még többszöri lépésben tisztítani kell. A sót az emberek-* régóta használják ételízesítőnek, de korábban szimbolikus jelen­tőséget is tulajdonítottak ne­ki. Számos afrikai országban a só igen sokáig fizetőeszköz Vietnamban a tengervízzel rolnak a Nap melegével. volt. Etiópiában még a múlt században is egyszerű sódara­bokat használtak sópénzként. És mennyi népfelkelés, láza­dás tört ki a történelemben a só miatt. A legújabb kori tör­ténelem egyik érdekes epi­zódja volt az indiai sóme­net, a Gandhi által szervezett tömegmozgalom, amelynek sorgn több héten át kezdet­leges eszközökkel a tenger­mellékre levonult emberek elárasztott területeken sót pá­sét pároltak le, bebizonyít­ván, hogy az angol monopóli­umok által méregdrágán for­galmazott só nélkül is meg­lennének. Így a só egy nép függetlenségi törekvéseinek a jelképe is lett. Ételízesítésen kívül már régóta használja a sót a fes­tékipar, a szappanipar és a bőripar. Ma mér a1 sót több mint kétszázféle célra hasz­nálják. Tristan Bemard: HOLTBIZTOS KÚRA H,add gúnyolódjanak a tu­datlanok az orvostudományon! Mi mégis határozottan kije­lentjük: az orvosok még so­hasem voltak annyira ügyesek, mint manapság! Íme egy konkrét példa. Önök persze ismerik Simé- ont. Nos azt a kedélyes háj­gombócot, akinek minden vá­gya az volt, hogy lefogyjon. Hát persze hiszen száztíz ki­ló önsúlyt hordozni nem gye­rekjáték. Nagyon jól tudta, hogy engem jóbarátság fűz az orvostudomány majdnem valamennyi párizsi kiválósá­gához, és azzal a kéréssel ke­resett fel, hogy segítsek raj­ta. , Négy évvel ezelőtt * történt ez a dolog. Ajánlólevelet ad­tam neki dr. Belartourhoz. Az megvizsgálta és hosszú sé­tákat rendelt a pánciensnek — két óra reggel és két óra este. Siméonnak azonban megfájdult a lába, megdagadt a bokája, és a tűrhetetlen fáj­dalom miatt mozdulni sem tu­dott. Akkor beajánlottam dr. Chittemere-hez, aki iszap­fürdő segítségével már sok ilyen beteget meggyógyított. Siméon hat hónapig járt hoz­zá, és tökéletesen meggyó­gyult. Mennyire hálás volt nekem, milyen sok meleg, ba­ráti szót hallhattam tőle! Tö­kéletesen boldog lett volna — ha a mindennapos lábfürdő következtében nem gyötri ma­kacs nátha! Egy ilven semmi­séget kikúrálni? Mi sem egy­szerűbb ennél! Sürgősen el­küldtem barátomat dr. Caolá­mé! hez. és az megállapította, hogy ez a hűléses betegség a rossz lrövetkezmé­nve. Elektroterápia segítsé­géve1 három hónao alatt vi&z- szaadta Siméon egészségét. Barátom családjában azon­ban ideges emberek is voltak, s ez a tulajdonság őrá is át­szállt. Az elektromos gyógy­mód fokozta ingerlékenységét. Rohamai támadtak. — öreg fiú! — mondtam neki. — Ezt nem szabad eny- nyiben hagyni. Menj el Lang- levin doktorhoz és mutasd meg magad. Egyetlen kézle­gyintéssel kigyógyít! Langlevin brómot rendelt neki. Ez igen hasznos az ideg­betegségnél, ha szigorúan az orvos rendelkezése szerint szedik. Siméon lelkiismerete­sen követte a doktor utasítá­sait, és idegrohamai igen ha­mar, alig fél év múlva, vég­leg megszűntek. Barátom visszatért a normális életbe. Hangulata azonban nem lett jobb. Mégpedig emiatt: a hu­zamos ideig szedett bróm tel­jesen tönkreteszi az ember gyomrák Ilyen esetben nem szabad habozni — így hát el­küldtem Biradove profesz- szorhoz. Az roppantul szigo­rú diétára fogta Simeont. Igen kevés hús, kevés bor, víz és minél több borsópüré, krumplipüré, babpüré — egy­szóval, minél több keményítő. És Siméon _ néhány hónap alatt tökéletesen meggyógyult. Találkoztam vele, s bará­tom az örömtől ragyogva megpróbált felkelni, hogy oda­jöjjön hozzám és köszönetét mondjon. Azért mondom, hogy „megpróbált” — mert bará­tom csak nagy nehezen ra­kosgatta a lábát, olyan rútul elhízott. Ördög vigye, minek kell ennyi tésztafélét enni! Most legalább százhatvan ki­lót nyomott. Ez már több a soknál! — Drága barátom — mond­tam —, sürgősen le kell fogy­nod! — Nem — válaszolt ő —, ha megpróbálok lefogyni, ak­kor megint járni kényszeríte­nek, a lábam megint megda­gad, és akkor... — De hiszen más fogyasztó eszközök is vannak, nem fel­tétlenül szükséges járni. Hol­nap elmegyünk Lerecherie doktorhoz, ő az egyik leg­jobb barátom! Lerecherie lovaglást rendelt kövér pajtásomnak. — Kedves barátom — mond­ta Siméonnak. — Nem elég, ha a lovardában kiválaszt va­lamilyen lovat és könnyű sé­talovaglást végez, mondjuk az erdőben. Igazi tüzes paripát, majdnem vadlovat kell vá­lasztania. Az majd lefogyaszt­ja! Siméonnak egy jóformán betöretlen lovat adtak, és ő szorgosan gyakorlatozott vele. És képzeljék el: négy hónap sem telt belé, s ő másfél ki­lót fogyott. És Siméon bizo­nyára még jó öt kilót leadott volna, ha a ló le nem veti. A szegény flótás eltörte a csí­pőjét, négy álló hónapig fe­küdt gipszben, és még ször­nyűségesebben elhízott. De ebben már nem az orvostudo­mány a bűnös. Mindent meg­tett, ami tőle telt. A ló, kizá­rólag a ló a bűnös ! (Fordította: Gellért György) Sok a (ennivaló Vöröskeresztesek a szénbányáknál A Nógrádi Szénbányák Vö­röskereszt-szervezete minden­kor arra törekszik, hogy se­gítse a biztonságos munkát, éljen az egészségügyi felvilá­gosítás és az egészségnevelés eszközeivel, elsősegélynyújtá­si tanfolyamokat szervezzen, előadásokat, összejöveteleket rendezzen. Vállalatunknál rendszere­sek a balesetek megelőzését segítő üzemi és vállalati mun­kavédelmi tanácskozások. Mindezek az intézkedések — több százezer forint anyagi ráfordítással — eredményesek, mert gáz-, vízbetörések, rob­banások következtében az utóbbi években nem volt bal­eset. Sajnos, emelkedett vi­szont az emberi felelőtlenség­ből, a technológiai utasítások be nem tartásából, a szabály­talan munkából eredő bal­esetek száma. Érthető, hogy a vöröskeresz­tes szervezetnek is sok a ten­nivalója. A vezetőség — is­merve a problémákat és a vállalat előtt álló feladatokat. — részt vállal a felvilágosító- nevelő, megelőző tennivalók­ból, közösen a szakszervezet­tel, a munkavédelemmel, a biztonságtechnikai osztály- lval. Alapszervezetünk veze­tőségeiben megtaláljuk az üze­mi munkavédelmi felelőst, az üzemi biztonsági megbizottat. Rendszeresek — általában havonta tartjuk — a baleset­elhárítással, a betegségek meg­előzésével, dolgozóink egész­ségügyi szemléletének alakí­tásával kapcsolatos rövid, egészségügyi előadások, film­vetítések. A balesetek elhárítását szol­gálja a tisztasági mozgalom versenyfelhívásában rögzített második- pont, amely előír­ja a „munkahelyek környé­kén a különböző anyagok rendezett tárolását”, vagy a „közlekedési utak sártalanítá- sát, tisztán tartását”, mert különösen a föld alatti mun­kahelyeken sok a láb- és kéz­sérülés, melynek többségét, a széjjeldobált anyagokban el- botlás, vagy elcsúszás okoz­za. A Vöröskereszt rendsze­resen ellenőrzi a fürdőket, hogy feltöröljék a szappanos, csúszós vizet, mert ott is tör­tént már baleset ennek elmu­lasztása miatt. Valamennyi alapszerveze­tünk rendszeresen foglalkozik az alkoholizmus elleni küzde­lemmel. A felvilágosító elő­adásokon, személyes beszélge­téseken túl több esetben ke­rült sor a vöröskeresztes tit­kár javaslatára egv-egy dol­gozó megszondázására, eset­leg megbüntetésére, mert it­tassága balesetet idézhetett, volna elő. Nemcsak a saját, életét és egészségét kockáztat­ják ezek az emberek, a bá­nyákban akár tömeges bal­esetet is okozhatnak. Részt veszünk a rendszeres balesetvédelmi szemléken, ahol az á'talános üzemegész- s“gügyi helvzetet ellenőrizzük, illetve igyekszünk a hiányos­ságokat feltárni. Ennek is kö­szönhető, hosv a legutóbbi vállalati munkavédelmi ta­nácskozáson jónak értékelték a Vöröskereszt tevékenysé­gét. Ha valamilyen bai történik, a bányamentők mellett, több mint négyszáz vöröskeresztes elsőáegélynvújtó tud azonnal segíteni. Az pl sősegélvnvúi tű­st tanfolyamokat a vállalati oktatási terven belül szervez­zük. A dolgozók létszámát fi­gyelembe véve határozzuk meg, hogy hány elsősegély- nyújtóra van szükség, hogy őket részesíthessük kiképzés­ben. Gondolunk arra is, hogy a föld alatti munkahelyeken, a szénfal mellett, a szállítás­nál, vagy a gépek mellett dol­gozók körében, ahol nagyovj a baleseti lehetőség, legyenek szakképzett elsősegélynyú - tök. A tanfolyam résztvevői minden esetben vizsgabizott­ság előtt'adnak számot a ta­nultakról. Valamennyi tan­folyamon levetítjük az „Amíg az orvos megérkezik” film­sorozatot. Évről évre megrendezzük a vállalati elsősegélynyújtási vetélkedőt. Minden üzemből ötfős csapatok indulnak, avá1- lalat vezetése szívesen seait anyagilag is ezek lebonyolítá­sában. A költségeket előte­remtik. így az előadói dí^t, ajándékokat, jutalmakat. Se­gítenek a szükséges szemlélte­tőeszközök beszerzésében is. Minden évben biztosítani tud­juk a tanfolyamhoz szükséges tananyagot. Fontos, hogy pu­néi töhh ember tudia. miként kell elsősegélyt nyújtani a s*>- vas. maró. lúgos folyadék'-"! dolgozóknak, égési és gázs°ru- léseknéi. vagy olyan esetben, ha valakit netán áramütés ér. Jelenleg is szervezzük a tanfolyamot. Hatvan elsőse­gélynyújtó és harminchat mű­szaki dolgozó kiképzését ter­vezzük. Természetesen emel­lett egészségnevelési, az élet­móddal kapcsolatos előadáso­kat is tartunk. Wagner Jánosnc vállalati vöröskeresztes titkár Idősek öröme Három esztendeje hozták létre Szurdokpüspökiben az öregek napközi otthonát. Az idős emberekkel törődik a tanács, a termelőszövetkezet a jobbágyi ruhagyár, de még a pásztói kötöttárugyár veze­tői, munkásai is. A közös gazdaság tavaly busszal Eger­be küldte kirándulni az öre­geket. Az óvodások műsorral kedveskednek, ha valamilyen jeles ünnep adódik. Az öre­gek napközijében szorgos munka folyik, kézimunkáz­nak, kiállításokat rendeznek. A szebb darabokat eladják, a kapott pénzt takarékba teszik, és ha úgy adódik, ' közös ki­rándulásra költik. Dimitrov művei — olaszul Olaszországban a politikai irodalmat árusító könyves­boltok kirakataiban megjelent Georgi Dimitrov válogatott műveinek 3. kötete, amelyet a'z Olasz Kommunista Párt kiadóvállalata. az Editori Riuniti jelentetett meg. Valamennyi kötet közös előszavában a kiadó aláhúz­za: ..Georgi Dimitrovnak, a bolgár és a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom egyik kiemelkedő alakjának, az ismert proletárforradalmár- Bak fontosabb, jelentősebb cikkeit, beszédeit ismerheti meg az olvasó”. Dimitrov publicisztikai te­vékenységéből úgy ismerhetik meg őt az olvasók, mint Marx és Lenin hű tanítványát, a közös ügy folytatóját, mint politikust, államférfit és teore­tikust. „Vitathatatlan tehetsége, személyes kultúrája — amely műveiben tükröződik — büsz­keséggel tölti el a nemzetkö­zi kommunista mozgalmat” — írja a kiadói előszó. Az MSZMP XII. kongresszusa és felszabadulásunk 35. évfor­dulója tiszteletére indított szocialista munkaversenyhez csat­lakozva Salgótarjánban, a Volán 3. számú Vállalat szocia­lista brigádjai vállalták,’ hogy a szállítási többletteljesít­mények ellenére a jármüvek üzemképességet tovább javít­ják, így a yeszíeségidőket csökkentik. Falusi öregek Bevittek a kórházba egy nyolcvankét éves férfit. A men­tők, az ápolók, az orvosok így szólították: papa. Mezőt járó bakancs volt rajta, fakult, kék kötény volt a derekára köt­ve, karja, arca sok napot szítt magába a türelmetlenül várt nyarak spyáiv, , ... Az ilyeneket így hívják: papa. „Papa, miért csinálta?” — kérdezte az orvos. „Nem volt más, aki?...” Fejét csóválta. Az öreg meg se szólalt. Akkor kezdett üvölteni, ami­kor megpróbálták helyrerángatni a vállát. Azt mondta, hogy inkább öljék meg, így úgysem érdemes élni. „Nincs olyan nagy baj”, mondta az orvos, és elérzés­telenítették a vállát, amennyire lehetett. Derékig gipszbe rakták, bent akarták tartani a kórházban, de az öreg haza­ment. Az orvos sokáig forgatta a kezében a kis karton- lapot, amelyre az volt írva, hogy X Y nyugdíjas, be akart fogni, s ahogy vezette ki a tehenet az istállóból, az vala­mitől megijedt és elrántotta, majd tíz méteren keresztül maga után húzta. Mért fog be egy nyolcvankét éves ember? Hová akart indulni? Mért nem ült a kispadra, az öregasszonyok mel­lé, hogy legalább egy kicsit emlékeztessenek megváltozott, saját házuk régi homlokzatára? Mért kell neki ma is kaszálni, kapálni, befogni, gyűj­teni, rohanni zöldért, kiásni, elültetni, átrakni, meszelni.... S ha este mégis oda ülnek a padra (ha van), fejüket csó­válni, amikor arra veri fel a porfelhőt a kombájn? Valami kimerítiietetlen múlt csorog a ráncokból. Vala­mi, amit beléjük gyötört a sorsuk: cselédség, szolgaság, zsel- lérség, napszámosság, SAS-behívók, őrmesterek Jutásról, Do- berdó, elpusztult kisgyerekek, föld — a másé —, majd újra háború, s újra föld, most már az övék, aztán padlássöprés, meghasonlás, hitetlenség, és végül a bizonyosság, hogy így jó, most jó... de már öregek. öregek. Elfogadják? A korukat, s azt, ami ehhez adható? Mit szólnak az intézményes gondoskodáshoz? A szociális ott­honokhoz, az öregek napközi otthonjaihoz? És mi fölött ural­kodtak a gyűrött vonások, amikor a szövetkezeti tagok nyug­díjazásáról hallottak? A gyerekük, az unokájuk olvasta fel, vagy a rádióban, a televízióban hallották. Vagy a jo­gászhoz mentek el begombolt ingnyakkal... Megkérdezték: hogy is van ez? Nyolcvantól már a hatvanévesek is kap­hatnak nyugdíjat? Az arcokon a rendeleteknek kijáró tisz­formája van: karok, ame- gyengédek is lehetnek. Ró­telet. Igen,, papa. A gondoskodásnak rengeteg Iyek ölelnek, szoríthatnak is, luk sokat beszélnek. Kevés falu van Nógrádban, ahol ne lenne „napirenden” az öregek helyzete. Azoké, akik jogo­sultak — az emberek között válogató jogszabályok szerint — nyugdíjra, járadékra, kisebb-nagyobb segélyre. S azoké is, akik nem jogosultak ilyenfajta gondoskodásra. Hányán vannak, akik későn léptek be a szövetkezetbe, s kérni sem tudnak, hiszen a válasz az irodák hosszú vissz­hangjával ismételve: nem jár, nincs meg az éve. Hány asz- szony van (özvegyek is), akik csak mint családtagok dol­goztak, nem pedig jogilag rendezett tagsági viszony szerint? Hányán vannak? Egyáltalán jelentenek-e valamit a számok? S elég-e, hogy beszélünk róluk, s szívesen ültetjük őket megváltozott homlokú házuk elé, a kispadra? ...Az orvos a kartónlappal játszott. Miért csinálta? — kérdezte magában, s látta az ablakon át, hogy az öreg lo­bogó kötényét üldözve siet az állomásra. Derékig gipszben. R. P. NÓGRAD - 1979, szeptember 7., péntek •*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents