Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)
1979-09-28 / 227. szám
"—í Világ proletárjai, egyesüljelek! MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA MEGYEI TA NACS LAPJA XXXV. ÉVF., 227. SZÁM ARA: 1,20 FORINT 1979. SZEPTEMBER 28., PÉNTEK ■Vf t f Nb t MAI SZÁMUNKBAN Szövetkező szövetkezetek Egv hét a rádióban, a tv ben Eredmények, táblázatok Befejezte munkáját az országgyűlés Cordon J.udlt. az MTI főmunkatársa jelenti a Parlament. bői: Az 1972-es egészségügyi törvény végrehajtásáról szóló miniszteri beszámoló fölötti vitával folytatódott csütörtökön a Parlamentben az országgyűlés őszi ülésszaka. Ott volt Kádár János és Lázár György is. Apró Antal, az országgyű- hogy a kórházak gyógyszerfel- ]és elnöke a vitában elsőként haszriálási keretét annak fi- Lakatos Pál (Komárom m. 5. gvelembevételével változtas- vk.) képviselőnek adta meg sák, hogy ezzel is segítek a a szót. A tatabányai .tbc-sza- gyógyszerek hatékonyságára tórium igazgató-főorvosa nak • mérését és gyorsíthassak az egészségügyi, valanvnt az a munkaképesség visszaadá- építésügyi és városfejlesztési sát. A kórházakban ugyanis, miniszter,, illetőleg az Orszá- „feszít a keret”, néha már- gos Környezetvédelmi Hivatal mér a szükséges ellátást aka- ligyelmébe ajánlotta a tata- dályozza. bányai cementgyár káros sólyomi Gyuláné (Bp., 66. környezeti hatásainak meg- vk.> a soós István Élelmiszer- vizsgátását. Megállapítottak ipar} Szakközépiskola tanára, ugyanis, hogy amíg más vá- hangoztatta: a jövőben narosrészekben ^ a lakók mint- gyobb figyelmet kell szentel- egy 8—9 százaléka szenved nj a gyermekétkeztetésben a légúti betegségben, a cement- mennyiségi és főleg a minősé- gyári lakótelepen csaknem 25 _gj követelmények betartásá- százaléka. A továbbiakban az ra annál is inkább, mert a átfogó szűrővizsgálatok be- tapasztalatok szerint a gyervezetését szorgalmazta. mekeknek körülbelül har Kosztolánczi Jánosné (So- meKeRll€K Körülbelül narmogy m. 2. vk.), a Kaposvá. ™ada megfelelő reggeli etke- ri Ruhagyár varrónője kérte, zés nélkül megy az iskolába. PüilüM r . A * egészségügyi miniszter válasza Dr. Schultheisz Emil elöljáróban' köszönetét mondott a megszívlelésre méltó, hasznos felszólalásokért, amelyek széles társadalmi rétegek — a választó polgárok —. véleményét is közvetítették segítő szándékkal, bírálattal. — Az alapellátásban nemcsak a körzeti' orvosi, hanem az üzemegészségügyi ellátásban is már valóban túllép, tünk a mennyiségi fejlesztés szükségességén; elérkeztünk a minőségi fejlesztés szakaszába — mondotta. — Az egyetemekről olyan orvosokat kell kibocsátanunk, akik elméletileg és szakmailag jól felkészültek — elsősorban a gyakorlatra. — A rehabilitáció kapcsán kitért a miniszter arra, hogy a jelenlegi rendelkezések felülvizsgálatakor egy foglal- mat is tisztázni kellett. Csökkent munkaképességű emberek helyett megváltozott munkaképességűekről kell beszélnünk. Ez ugyanis a későbbi jogi szabályozás folya. mán segít abban, hogy megnyugtató legyen ennek az igen népes és — egyéni és társadalmi szempontból egyaránt — fontos réteg helyzetének a rendezése. — Beruházási lehetőségeink —. mint ismert — korlátozottak. A kormány úgy határozóit, hogy a felújítási és beruházási keretek ilyen célú összpontosításával kell javítani a helyzeten. Koncentrált fejlesztésre van szükség, hogy ne aprózzuk szét erőinket. Igen jól tükröződött a vitában, hogy nem fejeződött — nem is fejeződhetett be — az egészségügyi törvény végrehajtása. Folytatni kell ezt a munkát, s a képviselők is ahhoz adtak biztatást, hogy a megkezdett úton haladjunk tovább. Mind az elismerő szavakat, mind a bírálatokat köszönöm a 200 000 egészségügyi dolgozó nevében. Az élismerés erőt ad erőfeszítéseink folytatásához, a bíráló szó. pedig segít abban, hogy ezután is helyes úton jArjunk. — Feladataink — a legfiatalabbaktól az idős korú nem- Az országgyűlés őszi ülésszakának második napján. . zedék ellátásáig — társadalmi méretekben jelentkeznek, törvény végrehajtásáról szó- intézésébe, fontos szerepet 10 beszámplóját és a felszó- tölt be az irányítás színvo- retein. De mind az e-.eszseg- fásokra adott válaszát egy- nalának növelésében, a vég- .rTI!n? a,SZ°^ialP01~iVai hangúlag tudomásul vette. rehajtás minél kedvezőbb feJ- felada.okat e0yseges szemle- Ezt követően Szakali Jó- tételeinek megteremtésében, lettel keú kezelnünk^ és me?- államtitkár, a Központi A népi ellenőrzés — a maga oldanunk az emberért! Az Népi Ellenőrzési Bizottság el- lehetőségeit hasznosítva — a Szakali József beszámolója emberért kell munkálkodnunk. nöke számolt be a népi elleni vezetés minden szintjén ho^ Az országgyűlés dr. Schul- őrzés munkájáról, a népi el- zájárul a döntések jobb meg- theisz Emilnek az'egészségügyi lenőrzésről. ' alapozásához, végrehajtásának elősegítéséhez, a rend és a fegyelem megszilárdításához, a dolgozók kezdeményezéseinek felkarolásához, a jó tapasztalatok terjesztéséhez. Olyan ellenőrzési intézmény, amely egyre inkább al- » kalmas a vele szemben tá— A beszámolóra nagy fe- Ipgre tegyük a népi ellenőr, masztott politikai és szakmai lelősséggel, reális számvetés zés eddigi tevékenységét, követelmények teljesítésére. alapján készültünk — mon- fejlődését, munkájának haté- _ Rendelteféséeeír mo-'o d otta az államtitkár. - Éne konyságát lelően a nÍpi^en&z^ sok! kötelez bennünket, hogy a — Az elmúlt 20 ev tapasz- rétű fiatokat lát el, ezek népi ellenőrzés — fennállása talatai igazoljak, hogy szó- jelentős része szorosan kaoota ilyen formában — előszűr cializmust építő társadal- csolódik a kormányzati fel tesz jelentést az országgyű- munkban a népi ellenőrzés adatok megoldásához Mun lésnek, továbbá az, hogy két rendszere bevált. alapvetően kánkban mindinkább a fő feli evvel ezelőtt part- es allami betölti hivatását. Munkájá- adatok megoldásának átiogó. határozatok születtek az allami ban rászolgált a bizalomra, a elemző vizsgálata _ a °azda e llenőrzési rendszer és ezen szocialista demokrácia jelen- ságooíltika és a társadalomi belül külön a népi ellenőrzés tos tényezőjévé vált. Azzal, politika legfontosabb napi- tnvahhFpiip<!7t^«^r^ .T/a alka- hogy a dolgozok tízezreit akSZMT-ülés A megye ssnhszervezeti feladatairól A szakszervezetek megyei tanácsa- mint a megye szervezett dolgozóinak legmagasabb választott testületé tegnapi ülésén a SZOT kihelyezett titkársági ülésének értékelése alapján foglalkozott az SZMT és a megye szakszervezetéinek termelést, gazdálkodást segítő érdekképviseleti és érdekyédelmi tevékenységével, valamint a területpolitikai munkában való részvételével. A kiküldött írásbeli intézkedési tervhez Kovács László, az SZMT vezető' titkára fűzött szóbeli kiegészítést. A SZOT titkársága megállapította, hogy az SZMT össz- tevékenysége az elmúlt években jó irányban fejlődött, helyesen érzékeli helyét, szerepét a szakszervezeti mozga- lombaij. Egyre jobban kialakult az új követelményekhez igazodó helyes gyakorlati, vezetési, irányító munkája, munkastílusa és munkamódszere. Nőtt az SZMT munka- és helyes irányú kezdeményező készsége. Az utóbbi évek tudatos tevékenységének eredményeként a követelményeket is figyelembe véve, jól élt jogaival, egyre nagyobb a szerepe a megye gazdasági, politikai, társadalmi életében. Kialakult az önálló arculata, hasznos javaslatokkal, kezdeményezésekkel segíti a megyei politika kialakítását, végrehajtását. Munkája során nagy figyelmet fordít a termelést, a gazdálkodást segítő és az érdek- képviseleti, érdekvédelmi munka összhangjának megteremtésére, hatékonyabb végzésére. Hasznosan kezdeményezi a területfejlesztést, jól érzékeli, ,0521611 a dolgozó kollektívák véleményét, gondjait, eredményesen segíti a bizalmijogkör gyakorlati érvényesülését, az üzemi demokrácia fórumainak tartalmasabb munkáját. Tevékenységének hatására erősödött a megye szakszervezeti mozgalmában a szemléleti és cselekvési egység, jó irányba fejlődött a különböző, társadalmi szervekkel való kapcsolat. Az SZMT vezetése megkapja munkájához a megyei pártbizottság elvi, politikai támogatását. Rátérve a feladatok ismertetésére, foglalkozott a kádermunkával, a sokirányú kapcsolatok, további javításával, az alapszervezetek munkájá"- ban meglevő szintkülönbségek csökkentésével, az értelmiségiekkel való fokozottabb törődéssel, a határozatok gyakorlati végrehajtásának segítésével. Majd a területpolitikai munkánál a munkáslakásépítést, a kommunális és egészségügyi ellátást, az idős komákról, fiatalokról való gondoskodást, a szolgáltatást, va- laminj a társadalmi munkák szervezését és csoportosítását jelölte meg. A beszámolót követő vitában heten szólaltak fel. Az SZMT elfogadta a szóbeli beszámolót, az írásos intézkedési tervet azzal, hogy az. elhangzott jó javaslatokat be kell dolgozni az intézkedési tervbe. Megemlékezések, kitüntetések 4 fegyveres erők ünnepére készülve továbbfejlesztésére. Jó lom ez most arra, hogy mér- tivizálja, vonja be a közügyek (Folytatás a 2. oldalon.) Megyénkben ető*xiir PatholégusffaláJkozé Ha orvosra gondolunk, elsőként az a gyógyító jut az eszünkbe, aki napról napra találkozva a • beteggel, késsel és gyógyszerekkel, kezeléssel gyógyít. Vannak azonban az orvosi hivatásnak olyan szakjai, ahol a beteg és az orvos kapcsolata közvetett, az orvos tevékenysége mégis meghatározó mind a betegség felfedezése,. a kór megállapítása, mind az alkalmazandó gyógymód szempontjából. Ilyen fontos szakterület a patológia, mely a — főként tudományos kutatási kór megállapí/• tási célból nélkülözhetetlen — kórbonctaniba, valamint a betegség során a szervek szöveteinek kórost elváltozásait figyelembe vevő szövettanra oszlik. Ez utóbbi, a korunkban egyre inkább középpontba kerülő daganatos megbetegedések. a rák elleni harc szempontjából óriási jelentőséget nyert. A Nógrád megyei Tanács Madzsar József Kórház-Rendelőintézetében végzett patho- lógiai munka elismerésének számít, hogy — megyénkben első alkalommal — Salgótarjánban kerül megrendezésre a Magyar Pathológusok Társaságának rendezésében az a találkozó, mely ma és hölnap zajlik a megyeszékhelyen. A pathológustalálkozón, mely hazai szakorvosokon kívül besztercebányai szlovák résztvevőket is fogad, a szakterület országosan elismert képviselői, kutatók, egyetemi oktatók tartanak beszámolót szakterületük, kutatásaik legfrissebb ismereteiből, eredményeiből. Szeptember 29. a fegyvere: erők napja. Évről évre’ ezen a napon köszöntjük békénk, nyugalmunk, rendünk, biztonságunk őrzőit, s azokat, akik ebben a munkában őket támogatják. Alkalom éz egyben arra is, hogy megemlékezzünk nemzeti múltunk nagy 'egyéniségeiről és névtelen közkatonáiról is, akik életüket áldozták, vérüket hullatták a haladásért. Megyeszerte sokféle módon, a legázélesebb körben ünnepük meg ezt a n^pot. A rendezvénysorozat első eseményét KISZ-fiatalok, salgótarjáni és járásbeli alapszetvezétek tagjai, diákok és ifjúmunkások szervezték. Mintegy félezren vettek részt a karancsberényi harci túrán, melyen egyben a határőröket is köszöntötték. Csütörtökön délután a megyei tanács épületébe hívták meg a megye területén tevékenykedő fegyveres erők és testületek képviselőit, akiket Hoff er István, a megyei tanács elnöke fogadott, s ünnepi beszédben köszöntött a párt-, a KISZ-, állami és társadalmi szervek nevében. Szavainak nyomatékot adott, hogy az elnökségben jelen voltak a köszöntő szeriek delegáltjai is. Természetesen a fegyveres testületeken belül is ünnepségelv sora kerül lebonyolításra. Pénteken délután tartanak megemlékezést a Nógrád megyei Hadkiegészítő Parancsnokságon. A Himnusz után üdvözlő beszéd, majd a KISZ- fiatalok és úttörők köszöntője hangzik el. Ezt követően ünnepélyes parancshirdetés keretében kitüntetések és jutalmak átadására, előléptetésekre kerül sor. Szeptember 29-én Salgótarjánban és Balassagyarmaton koszorúzáson vesznek . részt a fegyveres testületek, valamint a KISZ, az MHSZ képviselői. A salgótarjáni koszorúzás egyben megnyitó ünnepsége lesz az összetett honvédelmi verseny országos döntőjének is, melyet a fegyveres erők napja rendezvénysorozatának keretében bonyolítanak le Salgótarjánban. Ugyancsak szombaton tartanak köszöntőt és megemlékező ünnepséget a megyei rendőrkapitányságon és Balassagyarmaton a Mikszáth Művelődési Központban a határőrség kerületparancsnokságának szervezésében. 'A fentiekhez hasonlóan itt is sor kerül kitüntetések és jutalmak átadására. Az ünnepségsorozatot — melyhez természetesen csatlakoznak a munkásőrség megyei parancsnokságán, az MHSZ, a polgári védelem, s a többi érintett szerv kebelében különböző szinten tartott rendezvények — a balassagyarmati városi és járási KISZ-fiatalok ráróspusztai harci túrája zárja. Erre vasárnap kerül sor. A több nap®n át tartó rendezvénysorozat kitüntetettjei között nemcsak a fegyveres testület tagjait, tartalékosokat, de polgári személyeket -is . találunk, akik jelentős mértékben hozzájárultak a testületek munkájához. «