Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)
1979-09-02 / 205. szám
Kultúránk tanára Köszöntő Keresztúri Dezső 75. születésnapján A magyar kultúrának minidig voltak nagy, korszakos tanárai, akik a kort megértve, a korhoz igazítva építették a szellem bejárható útjait. Keresztúry Dezső közülük való volt. Költő, irodalomtörténész, kritikus, de mindenekelőtt az örök, mindeneket tanító. Volt szerkesztő — 1937— 1944-ig a Pester Lloyd kulturális szerkesztője —, volt miniszter — 1945—1947-ig vallás- és közoktatásügyi —, könyvtárvezető, az Akadémia főkönyvtárosa, majd a Széchenyi Könyvtár színházi gyűjteményének osztályvezetője. De persze valamilyen formában mindig tanított. így vall önmagáról: „Elhatározásom, hogy tanár leszek, nagy konsternációt váltott ki a Családomból... Megvallom engem nem a tanítás gyakorlata, hanem a tanulás vágya (vonzott; az irodalom, a történelem, a lélektan: az ember dolgai. Talán túlságosan is sokminden érdekelt.” 1 1927-ben szerezte meg a Znagyár—német szakos tanári diplomát. Tanul a bécsi egyetemen, tagja az Eötvös kollégiumnak. 1929-től hét éven ál a berlini egyetem magyar rektora. Mikor hazajön, az Eölvös-kollégiumban a magyar irodalom tanára. 1945-től egyetemi magántanár és ugyanettől 1948-ig az Eöt- vös-kollégium igazgatója. A Nyugat második nemzedékéhez szokás számítani. De nem jellemző rá ez a besorolás. önálló egyéniség, gondolkodó költő, analizáló és értelmező kritikus. Horváth János nyomdokaiba lépve az ismertet új oldaláról megközelítő irodalomtörténész. Elmélyültség, árnyalt fogalmazás, az anyagra vonatkozó másodlagos körülmények pontos feltárása, szerepük és értelmük megvilágítása — ez jellemzi tanulmányait. Ezek az alkotó gondolkozás folyamatát képező esszék pedig mindig kötve vannak születésük idejéhez — miközben tiszteli a tárgyat, nem aktualizál erőszakosan, csak szenvedélyesen érdekli a jelen. „Nem a távoli célok, hanem inkább a közeli feladatok.” Pontosan fogalmazva adta át alapvető esztétikai igazságként tanítványainak Kant tételének — „Szép az, ami érdek nélkül tetszik” — antité- zisét. A szépség „Csak akkor él, ha jelentése van, ha törődnek vele, ha élményt vált ki, ha része az emberi életnek. Kant híres meghatározásának éppen az ellenkezője igaz: érdek — pontosabban: érdekeltség, megérintettség, ha tetszik: szenvedély —nélkül nincs szépség”. Ifjúkori verseit elégette. Pedig a költészet lényeges eleme életének. És nemcsak mint tudós értője Arany, Petőfi, Berzsenyi, Babits lírájának, hanem úgyis, mint alkotó. Hol • érzékeny, toll-pihe rebbenésű lírai dal, hol epikus szélességű, tapasztalatismeret hordalékot hordozó ekloga fut ki tolla alól. Szereti a kötött formákat, de a közlendő, a primer lirai élmény a fontos, nem a formai játék. így mindjg egyszerűnek tűnik a Keresztúry-vers- szerkezet, mert világos, az élményt azonnal azonosítja az olvasó. -De ez az egyszerűség: természetesség. A lényeget tudó, magától értetődősége. Nem is olyan régen — két éve sincs — a Gyulai Várszínház nagy sikerrel mutatta be „Nehéz méltóság” címen Zrínyi-drámáját — a televízió jóvoltából az egész ország láthatta. Bizonyságául változó teremtőkedvének. „Én mindig azt igyekeztem legjobb tudásom és erőm szerint elvégezni, amire úgy éreztem, kötelességem volt vállalkozni” — vallotta magáról akkor is, és ehhez kívánunk neki sok erőt, egészséget mindnyájunk gyönyörűségére és hasznára. Szalontay Mihály Kulcsár János t Indián nvar r Messzi útra indul a lányom. Holnap, mikor a rigók költögetni kezdik a reggelt, ővele már idegen pályaudvarok váltóin csattog a vonat. Nagy tekintélyű utazótáskák, vidám-kockás sportszatyrok, hevenyészett papírcsomagok uralják a lakást. Mint valami hívatlan vendég, meghúzom egy fotel mélyén. Sehol a kedvem, bárhogy keresgéljem. Száll valahol, napi járóföldnyire a hajnali expressz előtt. Együtt suhan a felhőkkel, át- meg átszabja árnyékával a hegyeket, sötét árkokat szántva oldalukba. Megbúvik egy-egy sziklás lejtőn, ahol magam is időztem valaha, s elül tán valamelyik vén tölgy ágasbogas koronáján, belengve áttetsző fátylakkal ezt a bronzbarna nyárutót. Bámulom hosszan cigarettám füstjét, s a parázzsal piros ábrákat lyukasztok a félhomály szövetébe. Pont, pont, vesszőcske... Távoli egyetemre készül a lányom. — Laktam Heidelbergában — citálom dünnyögve Bethlen Miklóst, hogy alkalomhoz illően múlassuk az időt. — Német nyelvet szállásomra járó mestertől tanultam... Hottinger, nem tudom, hízel- kedett-é, de csodálatosan jövendölt nekem világi nagy szerencsémről... Jut időm közben a tűnődésre is arról, hogy lányom is mesterektől tanult németül: a kétkezi munka szűkszavú mestereitől, nyári építőtáborokban. Innen szökött szárba világi nagy szerencséje az érettségi után. Markoljuk is vitézül a jó sors üstökét úgy gondolatban: el ne osonhasson időnap előtt. — Bánt, hogy te nem utazhattál el? Váratlanul kapom a kérdést, s úgy rezzenek össze, mintha tolvajlásban értek volna tetten, pedig én az el- bitangolt álmát sem loptam meg soha, senkinek. — Mi bánthatna? — rándítok vállat sután — épp eleget utaztam életemben. És most itt kuporog közöttünk a hazugság, mint valami varangyosbéka. Mert eleget tán csak az utazott, akit meghintáztattak már a habok Kháron ladikján is. Idézem bejárt országok sorát, szólongatok magamban távoli tengereket, s nem ad igazat egyik sem. Dehogy, dehogy volt elég.., — Arra gondolok, hogy mikor te voltál tizennyolc éves, nem szerettél volna-e külföldön tanulni? Nem, talán nem szerettem volna. Eszembe sem jutott, s ebben nem vétkes a világ. Így is épp elég szó esik a korombeliek közt arról, hogy mi voltunk a mindenből kimaradt nemzedék. Nem lehettünk ellenállók, nem vívtunk meg semmiféle forradalmat, nem emeltünk várost a pusztaságban, s még tán azon sem gyötrődhettünk, hogy érdemli-e a dübörgő tapsot a bálványozott vezér. Háborús gyerekek voltunk — így az emlékezés —, alultápláltak és koravének, sohasem láttunk borjúhúst, s csak hallomásból tudtuk, hogy déli- gyümölcs is létezik a világon. Így lehetett, s talán csak én gondolok rá vissza másképpen. Mezítláb jártam pedig a sós gonosz torzsáin a Rábca árterében, terelgetve árva tehénkénket a szúnyogfelhők közt, míg csak el nem állt az estharangszó a suhogó nádas felett. De telistele volt gyönyörű titkokkal az erdő, s én azt is tudtam, hogy hajnalonként oda száll le aludni a Kaszáscsillag. Ősz táján meg, amikor a fák talpig burkolóztak rozsdás levelek kámzsájába, elindultam a városba én is, bölcs, öreg tanárok szavára figyelmezni. Rég porladnak már valamennyien, nem mondhatom el nekik, mit tanultam később más iskolapadokban, mit a kőművesek állványain, vagy épp aknát mélyítve makacs kősziklába, s milyen zengő-lo- bogó verseket írtam éjszakánként. Mesélnem kellene második érettségimről, az ötvenhatosról, s végül tán az igazi diplomáról, amelyet tipegő ' lányomnak adtam először a kezébe. Gyönyörű volt az én ifjúságom. Még akkor is, ha a külföldi egyetem kifelejtődött belőle. — Mégis, hova utaznál szívesen? — makacskodik a lányom. — Hova is? Szeretnék egyszer mezítláb végigmenni a Tejúton — mondom neki mély meggyőződéssel. Odakünn még csak épp leheletnyire érezhető a hervadó«. Itirott ezüstös szálak úatoiak a levegőben. A mai fiatalok így hívják ezt az évszakot: indián nyár. KereszTúry Dezső: VÉNEN IS! Érett az alma, már leszakadna, de én nem, mégsem vágyom nyugalomba. Csendül a csengő, van még teendő, amit elértem alig elegendő. Túl már a távol- tünt ifjúságon, mindig, mindenben csak előre vágyom! Keresztúry Dezső: 75 Hetvenöt, hetvenöt: egyre sűrűbb lesz a köd, egyre sűrűbb lesz a háló, derűs munkám főbenjáró vétek, vélik az öcsök. Hetvenöt, hetvenöt: a vénember mit köhög? Örüljön, ha, bár kifúlva, fejét emelheti újra, ráunván az ördögök.' '** ■ T A Hetvenöt, hetvenöt: számlálhatom, egyre több pálcát, bár nem fenekemre kaptam: elegem van benne: tízszer öt meg huszonöt. Hetvenöt, hetvenöt: a színjáték lepörög, de megérik tanulsága: az öreg legjobban jár» ha bölcs az emberek között. Réti Zoltán: Győri utca 30 ÜZLETET csináltam,' rövid úton, 300—400 százalékos haszonra tettem szert. Egyszerűen és rizikómentesen, ráadásul minden ügyeskedés nélküL A rafinériát és számítást egyaránt mellőző üzlet pedig egy könyvesboltban köttetett. Becsomagjoltattam egy frissen megjelent művet hétfőn negyvenöt forintért, s ugyanez a könyv csütörtökön már 150—200 forintot ért. Ha túl akarnék adni rajta, legalábbis ennyi pénz üthetné a markomat. Biztos forrásból, ha úgy tetszik hivatalos árközlésből tudom; a rádióban elhangzott riport tanúsága szerint ugyanis ilyen áron jegyzik Robert Merle Védett férfiak című könyvét. A FEKETEPIACON, persze, nem az antikváriumban. Micsoda lehetőség maradt ki! Fel keljlett volna vásárolni belőle néhány tucatot, s ami azt illeti, a megjelenéskor lehetett is volna miből. Á Védett férfiakat-at ugyanis 101 600 példányszámban jelentette meg az Európa Könyvkiadó. (összehasonlításul: egy népszerű Szilvási-kötet hatvanezres, egy világirodalmi novellaválogatás 20 ezres, egy befutott mai magyar író 15— 20 ezres példányszámával szemben óriási ez a szám.) Az üzlet tehát beütött — az ügyeskedőknek. Emlékezetembe idézem a magyar könyvkiadás egyik illetékesének minapi nyilatkozatát, s eszerint a hatalmas példányszám — a nagy ráfordítások és a mai magyar könyvárak mellett — kész ráfizetés. Előre fáznak a sikerkönyvektől, s ha ez így van, akkor most a legnyomasztóbb ólmukban juthat eszükbe Robert Merle. Feketepiac Meditáció a Védett férfiak-ról A sápot ezúttal is mások szedik: az államé a ráfordítás, az ügyeskedőké a haszon. Fájdalom, ebből a „buliból” ismét csak kimaradtam. Mert amikor előzetes hírét vettem a Védett férfiak-nak, nem az üzletre, hanem Robert Merle egyik korábban megjelent, általam is ismert művére, az Üvegfal mögött-re gondoltam. Az egyetemi ók- tató Robert Merle szemtanúi hitelességével leírt diáklázadás-előzmény, a drámai cselekményvezetés, a sodró lendület, népi utolsósorban a politikum; tehát az Üvegfal mögött olvasmányélménye siettetett most a könyvesboltba. Szerencsére még időben. A Védett férfiak-ban, s ezúttal a szociografikus szerző után a fantáziadús Robert Merlében nem csalódtam. A gyors feketepiaci karrier ismeretében azonban azon meditálok: hogyan, milyen is- mertetéssel-ajánlással szerzik is a kuncsaftokat. Az egyik üzlet- és haszonszerző tálén ezt mondja: El kell olvasnia, a nyolcvanas években játszódó történetben a szerző fantasztikus képet fest az Egyesült Államok délkelet-ázsiai, meg az európai, meg a középamerikai politikájáról. Vagy: Észbontó társadalmi, belpolitikai arculatot rajzol! Vagy: A krimifordulatokban bővelkedő mű lebilincselő olvasmány! Egyebekről nem is beszélve, az „idézett” érték, mind igaz. Örökösen gyanakvó természetem mégis azt mondatja velem, a feketepiacon a fenti érvekből egy sem mérvadó, vagy legalábbis csekélyke részük lehet az eredetinél háromszor-négyszer nagyobb ár alakításában. FÉLŐ, hogy nem ezért keresik, hogy nem ezért verhetik fel majdnem a csillagokig a Védett férfiak árát. Mert miről is szól ez a fantasztikus történet? Kimerítő ismertetés helyett csupán csak annyit, hogy egy titokzatos-ismeretlen kór pusztítja a nyolcvanas évek Amerikájában a nemzőképes férfiakat. A hatalomra kerülő, férfigyűlölő Bedford elnökasszony Amerikájában tombol az álfeminista mozgalom; létjogosultsága — igaz, sokadrendű szereppel — csak a kasztrált férfiaknak van; s a női nem „felszabadítása” odáig jut, hogy a szinte hermetikusan lezárt telepen tudományos munkát végző P. M.-ekre (a védett férfiak angol rövidítése) ügyelő milicista lányok is csak heréit lóra hajlandók ülni. A FÉRFI NÉLKÜLI TÁRSADALOM persí» a korrajz, külkapcsolatok alakulása, erkölcsi normák változása mellett nem nélkülözhet más egyebet sem. Éppen ezért gyanítom, hogy a feketepiaci üzletkötésnél inkább meghatározó a Szupérdoll, ez a milicista lányokhoz is becsempészett, életnagyságéra felfújható rafinált gombokkal minden funkciójában „tökéletesen” működtethető műanyag férfi. Vagy pedig az az egyik érv a feketepiaci árvetésnél, hogy Robert Merle nem sajnálta a papírt és fantáziáját annak szemléletes bemutatásától: két tizenéves lány miként vesz erőszakot az immár hajlott korú Mr. B.-én. És így tovább... Idéznék szolgai hűséggel is, de ennek legalább két akadálya vgn. Először: nem bírná el a napilap. Másodszol’, nincs birtokomban a Védett férfiak. Na nem adtam el kétszáz forintért, csak éppen a vásárlás utáni negyedik napon kölcsön kunverólták. (Amilyen könnyelmű va-' gyök, még bérleti díjban sem egyeztünk meg.) A Védett férfiak, pontosabban a feketepiaci áralakító momentumok fölötti meditáció végén felötlik bennem: tovább növeltem írásommal az amúgy is kielégíthetetlen fizetőképes keresletet, újabb emberek vetik magukat a felkapott könyv nyomába. „Pénz nem számít!” felkiáltással. NEM BAJ. Ha azonban sikerül egy többször is, többek által átrágott példányra szert tenni, ne csak ott olvassák el, ahol a Védett férfiak önmagától kinyílik. Akkor kár a befektetésért. Robert Merle műve az elsőtől az utolsó betűig megérdemli a figyelmet: jusson az olvasóhoz, akár a könyvesboltból, akár a kereslet-kínálat törvényeiből élő feketepiacról. Kelemen Gábor 1 NÓGRAD - 1979. szeptember 2., vasárnap 9 \
