Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)

1979-09-22 / 222. szám

A képzőművészeti világhét alkalmából rendeztek kiállítást Örhalomban, a művelődési házban. A kiállításon Bobály Attila, Földi Péter és Pénzes Géza megyénkben élő amatőr képzőművészek alkotásai tekinthetők meg. A kiállítás ma zárul. — bábel-felv. — Művészeti zsákbamacska Színházi műsorpolitika színház nélkül H l azánkban, tíz vidéki vá­rosban működik önálló színtársulat, de — többé-ke- vésbé rendszeresen — az or­szág valamennyi városában és nagyközségében tartanak szín­házi előadásokat. Mára eze­ken a településeken is ki­alakult a színházi előadásokat látogató törzsközönség, akik éppoly lelkesen tapsolnak vagy bosszankodnak egy-egy előadás végén, mint színházi székhelyen lakó honfitársa­ik. A színházi, évad vége felé pedig úgyszintén kialakul véleményük a színházi mű-i sorpolitikáról, pontosabban a színházi előadásokat meg­szervező és azoknak helyet adó művelődési intézmény műsorpolitikájáról. Ahol önálló társulat műkö­dik, ott a színház, mint önálló intézmény kerül elbírálás alá. A színházak vezetői — szemé­lyi és tárgyi feltételeik és sok más szempont figyelembe­vételével — maguk tervezik meg repertoárjukat, maguk­ra vállalva a siker vagy a kudarc felelősségét is. Míg azonban a színházi székhelyek közönsége — tudo­másul véve az „eszem nem eszem, nem kapok mást” hely­zetet — , az adott színházmű­sorpolitikáját dicséri vagy szidja, addig az önálló társu­lattal nem rendelkező váro­sok közönsége a színházi mű­sorpolitika fogyatékosságait az egyéb közművelődési fel­adatokat is ellátó művelődési intézmény szemére veti, abból az egyébként helyes elgondo­lásból kiindulva, hogy az egyes produkciókat végső so­ron a művelődési házak veze­tői választják ki. „Hogyan le­hetett ilyen gyenge előadást megvásárolni?” — hangzik ilyenkor a méltatlankodó kér­dés. De vajon a művelődési in­tézmények egyáltalán kialakít­hatnak-e színházi műsorpoli­tikát? Elvileg igen, hisz’ látszólag szabadon válogathatnak a színházak kínálatából. A gyakorlatban azonban szá­mos probléma szűkíti a be­mutatható,' „megvásárolható” előadások számát, melyek minden jószándék és jóízlés ellenére lehetetlenné teszik az optimális műsortervek megvalósítását. De menjünk sorjába! An önálló társulattal nem rendelkező vidéki városok és községek színházigényét min­denekelőtt a Népszínház hi­vatott kielégíteni. A közműve­lődési feladatokat is ellátó tár­sulat előadásai — állami do­táció révén — viszonylag ol­csón „megvásárolhatók”, s mert az anyagi tényezők je­lentősen behatárolják egy-egy intézmény lehetőségeit, a művelődési házak szívesen él­nek a felkínált alkalmakkal. Más kérdés, hogy a Népszín­ház előadásainak színvonala — mint arról lapunkban is többször szót ejtettünk —, erő­sen vitatható... Néhány .vidéki város és nagyközség a Népszínház mel­lett más színházzal is tart fenn szerződéses kapcsola­tot, az illető színház teljes vagy. részleges repertoárjának kedvezményes áron történő be­mutatására. A művészi élmény itt is az adott társulat pilla­natnyi színvonalától függ. Nógrád megyében Salgótar­jánnak van ilyen jellegű szer­ződése, és viszonylag szeren­csés a helyzete, mert a szol­noki Szigligeti Színház évek óta az ország egyik legjobb vidéki társulata. [Ja a közönség igényli és AJ' az intézmény „pénztár­cája” lehetővé teszi, akkor a művelődési házak igyekez. nek tovább színesíteni a szín­házi évad repertoárját, más társulatok egy-egy darabjá­nak bemutatásával. A közön- ség< is megkülönböztetett fi­gyelemmel kíséri ezeket a be­mutatókat, hiszen ha művelő­dési intézmények esetében egyáltalán beszélhetünk szín­házi műsorpolitikáról, akkor az tulajdonképpen csak ezek- bél a „szabadon választott” daraboknál érhető tetten. Csakhogy a gyakorlatban ez a „szabad választás” sem olyan szabad! A kötöttségek közül már említettük az anyagi lehető­ségeket, melyek mindenkor elsőrendűen határozzák meg, hogy a kiválasztott darab be­mutatásra kerülhet-e vagy sem. Anyagi feltételek alatt nem csupán magának a darab­nak az „ára” értendő, amely legtöbbször a társulat szín­házának teltházas bevételé­vel egyezik meg. Ide tartoz­nak az egyéb járulékos költ­ségek; szállítás, szállás, na­pidíj, tájpénz stb., stb... Tovább szűkíti a bemutatható darabok számát a színpad mé­rete- és felszereltsége. A sal­gótarjáni József Attila me­gyei Művelődési Központ színpadának például ’ nincs zsinórpadlása, itt tehát eleve csak azok a darabok játszha­tók, melyeket nem zsinórpad- lásra terveztek. Sorolhatnánk a kisebb-na- gyobb kritériumokat, de vége­zetül egy szubjektív aka­dályról kell inkább szólnunk. Nevezetesen arról, hogy oly­kor a szervező is tévedhet. Előfordul ugyanis, hogy egy színvonalasnak ígérkező da­rab mind anyagi, mind tárgyi feltételek vonatkozásában al­kalmas arra, hogy az adott művelődési intézményben be­mutatásra kerüljön. A mű­velődési házak művészeti elő­adói, rendezvény felel ősei kap­va kapnak ilyenkor az* alkal­mon, ám megeshet, hogy a dolog mégis balul üt ki. A színházi évad műsorának összeállítása a színházak nyá­ri szünetében történik. A színházak ilyenkor már ren­delkeznek „papíron”, az új évad repertoárjával. A vi­déki művelődési házaknak ilyenkor kell bejelenteni igé­nyeiket. Csakhogy a műsori változtatás jogát a színházak is fenntartják, arra pedig, hogy a kiválasztott ígéretes darab valóban színvonalas előadásban kerül-e a közön­ség elé, arra nézve pedig ter­mészetesen semmiféle garan­cia nincsen. >A darab még cáak „papíron” szerepel, s ha csak nem prolongált elő­adásról van szó, a szervező anélkül köti le a darabot, hogy látta volna az előadást... jV/I indaddig, amíg áz elő­1 A adások „lekötésének” módja nem változik, addig a vidéki művelődési házak szín­házi műsorpolitikájuk terve­zésénél meglehetősen kiszol­gáltatott helyzetben vannak. S, mikor felgördül a függöny az előadás szervezői számára a bemutató — akárcsak a kö­zönség számára — még bizo­nyos értelemben zsákbamacs­ka, pontosabban „zsákbaszín- ház”! Pintér Károly Pedagógiai nyári egyetem, 1979 Gondolatok % az oktatástechnológiáról SOKSZOR KIMONDOK és leírták már, hogy a hatékony­ság fokozása, a minőség ja­vítása nem csupán gazdasági életünk, hanem társadalmunk valamennyi területének döntő feladata. Napjainkban külö­nös jelentősége van az ez­zel összefüggő kérdéseknek a pedagógiai tudományokban és az oktatás mindennapi gyakor­latában egyaránt. A nevelő iskola megvalósításának, az új dokumentumok bevezetésének időszakát éljük. A valóra vál­tandó tervek szocialista köz­oktatásunk történetében min­den megelőző reformnál pon­tosabban rögzítik iskolai ne­velő-oktató munkánk céljait. Az iskolával szemben támasz­tott társadalmi igények, az ezeket törvényerőre emelő hatályos intézkedések, a gya­korló padagógusok mindenna­pi problémái és a padagógiai kutatások eredményei egyre inkább sürgetik a pontos cé­loknak és a koszerű 'művelő­dési anyagnak megfelelő, az eddigieknél célravezetőbb pe­dagógiai eljárásokat és mód­szereket. Szükség van egy technológiai jellegű pedagógiai tudományágra — pedagógiai technológiára —, amely közve­títő szerepet képes betölteni a pedagógia elmélete és a min­dennapi nevelési-oktatási fel­adatok között. Ennek egy részterületével, az oktatástechnológia elméle­ti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott Szegeden a jú­liusban immár tizenhatodik alkalommal megrendezett pe­dagógiai nyári egyetem. # A téma időszerűségét bizonyítja, hogy mintegy 340 résztvevője volt a 28 előadásból és be­mutatóból álló 9 napos prog­ramnak. Az előadók — a mai magyar pedagógia vezető szakemberei és az oktatástech­nológia elismert hazai művelői — számos oldalról közelítették meg az oktatástechnológia ősz- | szetett problémakörét. Ez a stúdium is bizbnyította azt, hogy — az egyik előadó által igen találóan tőkés szellemi és kereskedelmi importként jellemzett — oktatástechnoló­gia ma még nem kellően be­illesztett marxista padagógi- ánk rendszerébe, egyaránt hi­ányos elméleti alapokra és gyakorlati tapasztalokra tá­maszkodik. . A nyári egyetem legfőbb érdeme éppen az volt, hogy erre ráirányította a fi­gyelmet. Az elméleti peda­gógia és az oktatástechnológia szakembereire vár a szép fel­adat, hogy változtassanak ezen a sokáig nem tartható helyzeten, felhasználva a kül­földi tapasztalatok nagy tö­megét. A GYAKORLÓ pedagógus azonban nem várhat. Ma is, holnap is órát kell tartania, egyre inkább nem mindegy, hogy milyet és hogyan! Aki pedig segítheti a nevelőket, annak még kevésbé lehet szemlélődő álláspontra he­lyezkednie. Csupán egy kér­dést kiragadva a sok közül: az iskolákban felhalmozott audiovizuális eszközállomány mobilizálása pedagógiai, mód­szertani és — nem lebecsü­lendő mértékben — gazdasá­gossági szempontból is na­gyon fontos teendő. Ez mai- igen szoros összefüggésben yan a hatékonysági és minő­ségi követelményekkel, ame­lyek önmagukban is izgalmas kérdései napjaink pedagógiá­jának. Az újabbak mellett nem feledkezhetünk meg a hagyományos taneszközökről sem. Néhány új tankönyvet, munkafüzetet lapozva, úgy tű­nik, hogy ezen a területen is megkezdődött egy bátran frontáttörésnek nevezhető fo­lyamat. Természetesen a sze­gedi előadások és bemutatók többsége az új technikai esz­közökkel foglalkozott, alkal­mazásuk módszerével kapcso­latban igen sok kérdést fel­vetve. Az eddig lefolytatott kutatások egy része ugyanis nem igazolta egyértelműen, hogy a korszerű technikai esz­közök alkalmazása eredménye­sebb oktatást tesz lehetővé, mint a hagyományosaké. Ez óvatosságra kell, hogy intse a kutató és a gyakorló pedagó­gusokat egyaránt, de egyben rávilágít az alkalmazás mód­szerbeli fogyatékosságaira és bizonyos kutatásmetodikai problémákra is. A nyári egyetemnek, ennek a jelentős szakmai fórumnak, számos olyan tapasztalata van, amit megyénkben is hasznosí­tani lehet. Az országos érté­kelésekből és áttekintésekből (pl. az Audiovizuális Közle­mények 1979/2. számában Poór Ferenc cikke) is tudjuk, hogy megyénknek jelentős feladatai vannak még az oktatástechno­lógiai fejlesztésben. A legfon­tosabb teendő nálunk is az ok­tatástechnológiai szemléletmód terjesztése — szoros összefüg­gésben . az új tantervekkel kapcsolatos új szemlélet ter­jesztésével —, amely a ta­nítási-tanulási folyamat meg­szokott neveléselméleti, pszi­chológiai, didaktikai és szak- módszertani megközelítése mellett ki kell. hogy terjedjen a rendszerelméleti, kiberneti­kai, szociológiai, szemiotikái, kommunikáció- és információ- elméleti gondolkodásmódra is. Az oktatás napirenden le­vő korszerűsítése ugyanis el­sősorban és mindenekelőtt a pedagógiai szemlélet korsze­rűsítését jelenti. Ebben a folyamatban a konzervativiz­mus és a céltalan újítgatás egyaránt reális veszély! Nem dobhatunk ki mindent. ami megvolt a „régi” iskolában, ami viszont elavult, korszerűt­len és gazdaságtalan azt igen­is ki kell Iktatni! Tudjuk azt is, hogy sem a képmagnó, sem a számítógép,’ sem akármilyen szuper oktatógép önmagában nem oldhat meg semmit, leg­feljebb segíthet, le vehet fe­lesleges terheket, rutinfelada­tokat" a pedagógus válláról — ezt viszont a már iskolában levő eszközök is „tudják”! A tanítási-tanulási és az egész nevelési folyamat tervezője, szervezője, irányítója és ér­tékelője, egyszóval kulcsembe­re a pedagógus volt és marad; NAPJAINK EGYIK égető pedagógiai kérdése, hogy az érezhetően nehezebb és a közismerten bonyolultabb kö­rülmények közepette az isko­la hogyan tud megszabadulni mindattól, ami túlhaladott és elavult, ami gátja a nevelő iskola megvalósításának. Emel­lett a pontos célok, a kor szín­vonalán álló művelődési anyag korszerű módszereket, nem túlzás talán, a módszerek for­radalmát igényli. Sokan fel­ismerték már és biztosan egy­re többen fel fogják ismerni: mindebben az oktatástechno­lógiának nehezen túlbecsül-; hető szerepe van. Molnár György | A kilii ni cicit Tolsztoj Múzeum 4’ NÓGRÁD = .1979. szeptembei 22., szombat I A Tolsztoj Múzeum meg­kapta a Munka Vörös Zász­laja Érdemérmet. A magas kitüntetés a múzeumnak a munkások esztétikai nevelé­se, a nagy orosz író tanul­mányozása és propagálá­sa terén végzett kiemelkedő munkáját ismeri el. A múzeum igazgatónője az esemény alkalmából a követ­kezőket mondta: — Ezen a csodálatos napon a múzeum valamennyi mun­katársa képzeletben felidézi intézetünk történetének ft' lejthetetlen eseményeit. A nyitás évében, 1911-ben, 670 kiállítási anyagunk volt és Tolsztoj életével foglalkozó néhány tucatnyi Könyvből álló könyvtárunk. Ma a mú­zeum tárgyainak katalógusa több mint 400 ezer címet tartalmaz. Köztük van a szovjet nép felbecsülhetetlen értéke: Tolsztoj kéziratha­gyatéka. Gyakorlatilag min­den írást megtaláltunk. A napokban újabb Tolsztoj- életrajzokat kaptunk. 1978-ban ünnepeltük Tolsz­toj születésének 150. évfor­dulóját. A múzeum nagy ki­állítást szervezett, tudomá­nyos műveket adott ki, köz­tük például a „Tolsztoj Moszkvában” és a „Tolsztoj első illusztrátorai” című al­bumokat. A közeljövőben nyílik a nemzetközi gyermekév alkal­mából rendezett „Tolsztoj gyermekeink rajzaiban” cí­mű kiállításunk. Jelentősek az olimpiával kapcsolatos ter­veink is. A múzeumot be­kapcsolták az olimpia Kultu­rális programjába. A látoga- ' tők olyan érdekes témákkal ismerkedhetnek meg például, mint „Tolsztoj és a sport”. Aki mindig azt tette, amit mondtak neki. MESE HABBAL Cassius Kornél) a „nejnzeti hős”. Remenyik Zsigmond azonos című regényéből készült színes magyar film. írta: Fényképezte: Maár Gyula és Zsombolyai János Kardos G. György Rendezte: BÁCSKAI LAURÖ ISTVÁN Főszereplők: Bodrogi Gyula, Pogány Judit, Dunai Tamás, Pécsi Ildikó, Garas Dezső, Csákányi László, Öze Lajos, Bencze Ferenc­Készült: 1979-ben a MAFILM objektív stúdiójában. A film főhőse, Cassius Kornél, a 30-as évek jellegzetes kispol­gára. Ismerős figurája századunk irodalmának, film- és színház- művészetének. Cassius 'legszembetűnőbb vonása, hogy nincs rajta semmi szem­betűnő, hogy bárkivel összetéveszthető, felcserélhető. Ö az át­lagpolgár, akinek legfőbb elve a „nem különbözrlf’ parancsa Ö az, akit „kisembernek” szoktak nevezni, s elnézően mosoly- gunk felette, vagy harsányan kineveljük csetlését-botlását a tör­ténelemben. Remenyik Zsigmond harmincas években írott műve nemcsak azért érdemli meg, hogy a film kiemelje cr feledésből, mert kü­lönös, groteszk látásmódja és stílusa több évtizeddel megelőzte korát, hanem azért is, mert hátborzongató pontosággal rajzolja meg a mindent kiszolgálni, mindent igazolni, s mindenhez al­kalmazkodni akaró Cassiusok később kibontakozó történelmi szerepét. * A film arra törekedett, hogy újjáteremtse az eredeti mű sajátos stílusát, megnevettesse és elgondolkoztassa nézőit­Megyei bemutatók: IX. 23-24. SALGÓTARJÁN, November 7 Filmszínház. IX. 25—26. BALASSAGYARMAT, Madách Filmszínház.

Next

/
Thumbnails
Contents