Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)

1979-09-21 / 221. szám

£1 u@rs@nykepesseg kuäcsa (I.)

A gazdálkodásban szinte lehetetlen egyetlen tényezőt kiemelni, ha a végső eredmény alakulásáról van szó. Érvényes ez az állattenyésztésre is. Mégis megkockáztatható a kijelentés: az állati termékek, a hús-, tej-, tojás-, zsír-, gyapjú- termelésben a takarmányé a kulcsszerep. Ami ez esetben olyan szempontból nyom sokat a latban, hogy a közvetlen termelési költségek között messze a legnagyobb tételt a takarmány képviseli.

Egyáltalán nem véletlen, hogy azok a külföldi mező- gazdasági üzérnek, amelyek a legeredményesebben termelik a húst, a tej-et, s a többi állati terméket, a termelés során minden mást — tehát a fajtát, a technikát, s egyéb lényeges részletet — megelőzve a takarmányt helyezik az első helyre. A takarmányozással kapcsolatos kutatások, új eljárások mind tágasabb teret kapnak.

r . NAGY

" A KONKURRENCIA

Ha a magyar állattenyésztésnél maradunk, akkor az összegezésből kitetszik f bruttó termelési értéke, folyó áron számolva tavaly kevés híján 86 milliárd forint volt. Ehhez a termelési értékhez kereken 45 milliárd forint értékű takarmányt használtak fel az állattenyésztő telepeken, s a jószágot tartó kisgazdaságokban. E két adathoz nem kell különösebb kommentár.

Különösen figyelemre méltó a takarmányozás-ráfordítások hatékonyságának alakulása két szempontból. Az egyik: az itthon előállított állati termékek —' mindenekelőtt a legnagyobb tömeget és értéket képviselő hús ' — vágóállatként, tőkehúsként, hús- készítményként nemcsak belföldön, hanem külföldön is piacra kerülnek. Az exportpiacokon rendkívül éles a verseny, nagy a konkurren- cia. Az ott elérhető árak csak akkor előnyösek országunk számára, ha a termelési költségeink alacsonyak. A termelési költség pedig jórészt a takarmányköltségtől függ. Ilyen módon az észszerűbb, hatékonyabb, gazdaságosabb, olcsóbb takarmányozás javítja állattenyésztésünk termékeinek nemzetközi versenyképességét, gyarapítja azt az értéket, amit az állattenyésztés ad az ország közösségének.

A másik szempont, ami miatt nagyon is kulcskérdés az állattenyésztésben a takarmány, bizonyos mértékig egy tőről fakad az előbbivel; az állattenyésztés gazdaságon belüli jövedelmezősége. Az a változás, ami a világgazdaságban az árak, az árarányok átrendeződésében is végbemegy következményeiben érinti a hazai gazdasági életet is. Szigorodnak a termelés minden területén, így az állattenyésztésben is a közgazdasági feltételek. Ilyen körülmények között csak azok a gazdaságok képesek tejet, húst, tojást és más állati terméket eredményesen termelni, amelyek a termelési ráfordítások hatékonyságát javítják. A kicsi nyereséghányadnak is egyre nagyobb becsülete lesz. Lassacskán nem kell már durva hibát elkövetni ahhoz egy- egy ágazatban, hogy év végi mérlege veszteséges legyen. Elég ehhez kis hiba is. Hazánkban az állattenyésztésen belül a legtöbb gond, üzemen belüli hiba a takarmányozásban mutatkozik. Éppen azon a területen, amelyik a legnyomatékosabban befolyásolja a termelés végső eredményének, pénzügyi helyzetének alakulását.

ISMERNI A TÉNYEKET•

Amikor nagyjából egy esztendővel ezelőtt a takarmányozási kérdésekkel foglalkozó szervek próbálták felmérni: milyen is a takarmánygazdálkodás színvonala nagyüzemeinkben, eléggé meglepő kép alakult ki. Tisztelet a kivételnek, sok nagyüzemünkben még csak elfogadható nyilvántartás sem volt. A takarmánygazdálkodási, hatékony- sági mutatókat eléggé légből kapottan vetették papírra. Azt, hogy történetesen egy szakosított sertéstelepen a főbb korcsoportonként mennyi takarmány kellett egy kilogramm hús termelésére, csak elvétve tudták. Sokadrangú kérdés volt a takarmánygazdálkodás- így jelentettek jó nevű termelőszövetkezetek olyan adatokat, amelyeknek a helyességét másnap már ők maguk vonták kétségbe.

A jelentés, a nyilvántartás pontossága természetesen nem azonos a jó takarmánygazdálkodással, az ésszerű takarmányhasznosítással. Mégis, ahol elemi hibák vannak a nyilvántartásban, jogos a kétely: a tények ismerete híján nagyon felszínesen foglalkoznak a takarmánygazdálkodás gyakorlatával is. Mostanában, amikor egyre jobban megértik mezőgazdasági nagyüzemeink szakvezetői a számolva gazdálkodni követelményét, szemmel láthatóan javul a helyzet.

LEGFONTOSABB:

A KÖLTSÉGEK ALAKULÁSA

Ezt nemcsak azok az adatok jelzik, amelyek az egy kilogramm hús, tej, vagy más termék termelésére felhasznált takarmány mennyiségének csökkenését mutatják. Tapasztalni azt is. mind több helyen, hogy tulajdonképpen az egyedül helyes módon vizsgálják a takarmányozás hatékonyságát, a takarmányozási költségek alakulásával. Jórészt központi kezdeményezésre terjedt az utóbbi időben egy eléggé mechanikus szemlélet. E szerint, ahol x kilogramm keveréktakarmányt használtak egy kilogramm hús előállításához, ott jól dolgoztak, ahol többet, ott rosszul. Az egyiknek dicséret, a másiknak elmarasztalás jár.

Sajnos, nem ilyen egyszerű a helyzet. Az NSZK sok broiler-csirkehústermelő telepén egy kilogramm 70 dekagramm takarmány felhasználásával állítanak elő egy kilogramm csirkehúst.' Nálunk — mint szakmai körökben elégge közismert — a legjobbak is több mint két kilogramm takarmánnyal érik el ezt az eredményt. Igen ám, de a szükséges fehérje mellett az NSZK-ban sok broi- lertáp miptegy 10 százalék zsírt is tartalmaz. Zsírban adagolni, vagy kukoricában az állatnak a hústermeléshez szükséges energiát két dolog. Két dolog — legalábbis nálunk — költségben is. A takarmányhasznosítás hústermelésre számított mennyiségi mutatója jelez ugyan, de nem kizárólagosan. E mellett jó néhány tényezőt érdemes még megnézni mielőtt valakinek az ilyen irányú tevékenységét értékelik, minősítik.

Fehérvári István

Szakmai eszmecserét szalutok félbe, amikor idős Balázs Sándort, a Romhányi Építési és Kerámiagyár Romhány III. új gyárának égető-csoportvezetőjét invitálom egy kis beszélgetésre, hogy. közelebbről megismerjem. Nemrég útbaigazításként sok jót hallottam róla Nestor Bélától, a gyár pártszervezetének titkárától, a kereskedelmi osztály vezetőjétől.

— Arról beszélgettünk, miként kell beállítani a hőfokjelzőket a máz nélküli égetőkocsin, hogy helyes eredményt kapjunk — utal vissza az előbb megbeszélt témára, majd dióhéjban idejövetelének történetével ismertet meg.

— Amikor átléptem a gyár küszöbét, a kemenceépítéshez, kerültem anyagmozgatónak. Már akkor az volt a vágyam, hogy kemencemunkás lehessek. Elérése nem volt könnyű, mert 1951-et írtunk, bőven volt munkára jelentkező. Tizenkét évi várakozás után jutottam el régi vágyamhoz, égető lettem — lebbenti fel a régmúlt fátylát idős Balázs Sándor.

Az út, amit eddig megtett, nem volt könnyű, de ma sem az.

— Három műszakban folyamatosan dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy munkával telnek el jelesebb ünnepnapjaim is. Nem panaszkodom, mert szeretem ezt a munkát, látom az eredményét. A szép árunak nemcsak én, hanem a brigád is nagyon örül,, akárcsak az. aki megvásárolja.

Az ősz hajú. nyílt tekintetű, frissen gondolkodó szakembert mindig a tudás utáni vágy jellemezte. 1967-ben szerezte meg az égetőszakmát tanúsító bizonyítványt. 1

— Nekem nem volt nehéz,

Jó reggelt, Sándor bácsi.

Mi adja a tekintélyt?

mert frissek voltak még bennem az általános iskolában tanultak. Ugyanis 1963-ban végeztem el a hetedik és nyolcadik általánost. De jó barátom volt az általános iskola igazgatója, s az ő hívására részt vettem a számtanszakkörben is, ahol a tanfolyam végére az egyismeretlenes egyenletek megoldásáig jutottunk el. Igaz, eddig még nem volt az előbbiekre szükségem, de amit az ember tud, annak mindig hasznát veheti.

Akkoriban nem jelentett gondot az égető szakmunkások utánpótlása, mert a gyár csak lépésben fejlődött. Egészen az új, korszerű gyár, a Romhány III. felépítéséig elégségesnek bizonyult a régi gárda. akikkel jóformán együtt indult el ezen a pályán: Kolman Ferenccel,

Spitzer Józseffel és Golyó Jánossal.

— Az új gyár megkívánja, hogy gondoskodjunk az utánpótlásról. ezt a szép szakmát megszerettessük a fiatalokkal. Jelen pillanatban öten vannak, akik nyomdokainkban akarnak járni. Közöttük Med- gyesi László, . Termann Imre, Termann Zoltán és Párizs János. De nekünk is kell tanulni — nyomja meg a szót, miközben egy középkorú ember egy fehér csempét tesz asztalára. s csak annyit mond: — Tökéletes...

— ö a legnagyobb tanító- mesterünk — mutat Nikolini Pióra, az olasz vezető szerelőre, aki nyolc éve tartózkodik hazánkban. Ö irányította az R—1 technikai szerelési munkálatait, most pedig a Romhány ^ III. kifogástalan működésén fáradozik.

“ — Ha mindenki úgy dolgozna, mint Sándor bácsi, az lenne a jó. De baj van maguknál, hogy is mondják... Ja, igen, a felelősségérzettel. Sokat beszélnek erről — veszi vissza a szót Pió.

Nem udvariasságból hangzik ei a viszontválasz.

— Sokat köszönhetek neki. Bármilyen kérdéssel fordulok hozzá, szívesen válaszol — folytatja az előbbi gondolatot 'idős Balázs Sándor.

Ugyanez elmondható őróla is, akit munkatársainak tisztelete és megbecsülése övez. Nem csoda, mert mindene a becsületes munka.

— A kemencék sorsát mindenek elé kell helyezni, a vezetőktől kezdve egészen a karbantartókig, mert ebből jön a keresetünk — tér vissza kedvenc témájára.

Hogy nem puszta kinyilatkoztatás amit mond, azt a tények bizonyítják. Ha baj van a kemencékkel, őt hívják elsőnek, legyen az délután, késő este vagy éjszaka, ö viszont sohasem mondott nemet.

— Bevallom, féltünk a gáztüzelésre való átállás miatt. Szerencsére eddig még minden simán ment. Reméljük, így lesz továbbra is- — mondja Sándor bácsi.

Az égető-csoportvezetőt riasztják akkor is, amikor keTermékeik döntő többségét konvertibilis valutáért adják el a Magyar Kábel Művek balassa* gyarmati gyárában. Kiváló minőségű exportáruikkal így feltétlenül rugalmasan kell alkalmazkodniuk a piac igényeihez, a követelményeket csak magas műszaki színvonal alkalmazásával tudják teljesíteni. Az üzemcsarnokokban folyamatosan cserélik ki az időközben elavult gépeket korszerű berendezésekre. A rekonstrukció során most újabb sodró- és dróthúzó gépeket szerelnek a régiek helyébe, melyek üzembe helyezésével éves szinten 25 ezer tonna szabad vezeték gyártására lesz lehetőségük — világszínvonalon. — kulcsár

Nem az Asahival vau baj

Egy tanulmányút hatékonysága

Ügyszólván minden gazdasági kezdeményezés, változtatás, ötlet stb. próbaköve: milyen mértékben hat a nyereségre. Mért legyen kivétel a tanulmányút? Hiszen jelentékeny pénzbeli befektetést igényel; s az utazó szakemberek — a nyilvánvalóaji kellemes velejárókon kívül — több hetes megfeszített figyelemre kényszerülnek. Mind a pénzbeli, mind a szellemi ráfordítás — a gazdaságban így „illik” — eredményt kell, hogy hozzon.

Ezt a célt tűzték maguk elé a salgótarjáni síküveggyár illetékesei is három évvel ezelőtt, amikor tizennégy szakemberüket — majdnem egy- hónapnyi időre — Japánba küldték az átveendő Asahi- technológia tanulmányozása végett. Ami a pénzbeli ráformencekarambol történik. (Ez azt jelenti, hogy a helytelen kocsirakás és a hőfokelfutás miatt a csempék egyik olda. la hirtelen összezsugorodik, mi álltai a kocsikon levő csempék megbillennek, s lecsúsznak).

Ilyenkor ezer fok süt az emberre a kemence tetejéről. Azbesztruhában dolgozunk, de sokáig egyikünk sem lehet benn. Szerencsére eddig még nem fordult elő baleset.

— Gyakoriak ezek a karambolok?— Minden kemencénél egy évben egy előfordul.

— Az idén is volt már?

— Nem, de nem is kívánjuk.

Ahogy ő viselkedik a gyárral szemben, ugyanolyan megbecsülést élvez a vezetők részéről. Minden őt érintő kérdésben kikérik a véleményét, okos gondolatait, javaslatait meg is valósítják. Anyagi megbecsülésére sem panaszkodik. Az erkölcsivel kapcsolatban csupán ennyit mond:

— A legnagyobb megbecsülés az, amikor a gyár vezetői ast mondják: Jó reggelt Sanyi bácsi. Ezután megkérdik, mi a véleményem a munkáról, hol, milyen gondok, problémák vannak.

Műszakkezdés előtt már negyedórával benn van, a munka végeztével utolsónak hagyja el helyét.

— Az idő számomra nem érdekes, mert szeretem becsülettel elvégezni azt, amire vállalkoztam.

Ezek nem megalapozatlan szavak. Bizonyíték rá a sztahanovista jelvény, a hét Kiváló dolgozó és az egy Építőipar kiváló dolgozója kitüntetés.

V. K.

dítást illeti: egy-egy ember kiutaztatása mintegy százhetvenezer forintot emésztett föl. Ami a szellemi befektetéshez sorolandó: a szakembereknek nyelvi nehézségeket leküzdve kellett a vadonatúj műszaki ismeretek birtokába jutni.

Mindezekből miiyen hasznot húzott — és húz ma is — a síküveggyár? A kérdés széjjelbontható: 1. sikerült-e az eredeti cél, vagyis az Asahi-eljárással összefüggő ismeretek elsajátítása; 2. mód nyílt-e az Asahi-módszerrel kapcsolat tos, de egyéb m: inka területen' is használható műszaki fogásokat tanulni a szakembereknek?

A japán technológiáról szerzett tudását a tizennégy szakemberből álló utazógárdának túlnyomó hányada ma is használja. Közülük az eltelt káron) év során ketten mondtak búcsút az üzemnek. Egyikük az Üvegipari Művek kötelékében maradt, másikuk — aki jószerivel „csak” a tolmács szerepét töltötte be annak idején — a vas’iparba távozott, a korábbitól magasabb beosztás kedvéért, A gyárban maradó tizenkét. Japánt megjárt dolgozó közül egy időközben a Zagyva II. üzem vezetője lett, a többiek munkája közvetve, vagy közvetlenül ma is az Asahival kapcsolatos.

Mennyire áldásos ezeknek a szakmunkásoknak és műszakiaknak a közreműködése a japán eljárás alkalmazásában? Miként az illetékesek * mondják: jól, sőt egyes területeken a vártnál eredményesebben alkalmazzák a — közhellyel szólva — fölkelő nap országában szerzett tudást. Akik csak némileg ismerik a síküveggyárat, ellenvethetnek: mért nem látszik meg ez rhin- dig az üzem mennyiségi és minőségi eredményein. Ám, akik belátnak a kulisszák mögé — például maguk a sziget- országban járt szakemberek —, hamar megválaszolhatják a kérdést: nem az Asahival van a baj, hanem a különböző járulékos műveletek kiforratlanságával, az ezek gördülékeny végzéséhez kellő személyi és tárgyi föltételek meg (nem) teremtésével. A kisebb-nagy óbb még meglevő hiányosságok kiküszöbölése — a lehetőségek határain belül — folyamatosan zajlik, ehhez a legfontosabb föltételek adottak. Ugyanis maguk a japánok mondták: a tarjáni üzem az övékéhez képest, palace, vagyis: palota. A japán gyár ugyanis régebbi és szűkösebb, mint a Zagyva III.

(ez persze nem zavarja őket

abban, hogy a miénknél valamivel jobb üvegminőségei állítsanak elő.)

Több mérhető haszna is volt a tanulmányútnak. Az egyik ilyen mérőszám: két hét. Az egyik távol-keleti szakember ugyanis négy hétre utazott megyeszékhelyünkre avégből, hogy a technológia „léiké” gyanánt emlegetett samott- idomok gyártását megtanítsa az itteniekkel. Ám a korábban kint járt tarjáni szakember ebben a mupkában megelőzte. így a,messziről jött munkásnak már csak kétheti munkája maradt. (Jellemző a japán mentalitásra: ahelyett, hogy a két hetet üdülésre használta volna, bejelentette, hogy számára nincs több tennivaló, s hazautazott.)

A másik mérhető haszon már átvezet az Asahin kívüli hatás témakörébe. Az új technológia ugyanis fölpezsdítette a korszerűsítő kedvet az üzem több területén. így a Zagyva II. üzemben is, ámely a régi Fourcault-el járással húzza az üveget. Különféle finomításokkal 'kétszeresére növelték a kemence üzemidejét — egy kint járt műszaki irányításával.

Néhány nem kimondottan műszaki jellegű hatást is kifejt a tizenkét dolgozó munkája. A síküveget előállító gyáregység vezetője például a japán üzem szervezettségét — vagy legalábbis ahhoz hasonlót — szeretne elérni Tarján- ban is. Ez persze nem megy máról holnapra. A művezetők a munkafegyelemre 'figyeltek föl; egyikük-másikuk talán dédelgette is azt a tervet, hogy idehaza hasonló fegyelmet ér el. Ez utóbbi vezetőknek azonban bajosabb dolguk lenne, hiszen a magyar vér- mérséklet — s ez nem is baj

— elüt a japántól. Maga a nagyobb fegyelemre és a nagyobb szervezettségre való törekvés azonban — mindezek elérhetőségéről volt alkalmuk meggyőződni ,— vitathatatlanul hasznára — még ha nem is mérhető hasznára

— van az üveggyárnak.

Ez a tanulmányút, az eltelt három év alapján, azok közé az utak közé sorolandó,! amelyek hasznosak voltak, szolgálták közvetlenül a gyár, közvetve a népgazdaság érdekeit. Mindehhez együtt álltak a föltételek: a reményteljes cél, a korrekt partner és a — nagyobbik hányadában

— rátermett, munkáját szerető, tanulni akaró szakembergárda. Molnár Pál

NÓGRÁD - 1979. szeptember 21., péntek 3