Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)
1979-09-16 / 217. szám
Szépülő Balassagyarmat Folyamatosan szépül, gazdagodik Nyugat-Nógrád központja, Balassagyarmat. A történelmi városmag megőrzésén, felújításán túl nagy gondot fordítanak az új lakóterületek kialakítására, több lakótelep felépült, sorházak húzódnak az Ipoly-parti város főutcáján. Képünk a Rákóczi fejedelem út tetszetős épületeinek egyikét mutatja. — kulcsár fotó — Brezsnyev az NDK-ba látogat A Német Szocialista Egységpárt, az NDK államtanácsa és minisztertanácsa meghívására október elején szovjet párt- és kormányküldöttség utazik az NDK-ba hivatalos, baráti látogatásra. Az NDK megalapításának harmincadik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken részt vevő szovjet küldöttséget Leonyid Brezsnyev, az SZKF KB főtitkára. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke vezeti. Település és tett Több mint 50 millió forint értékű településfejlesztő társadalmi munkafelajánlás, az ország minden részéből feladott, a lakosság önkéntes tenniakarását bizonyító levelek garmada, a tanácsoknak, a népfrontbizottságoknak és más társadalmi szegeknek a támogatása is egyaránt azt jelzi: az ország lakosságának körében teljes és cselekvő egyetértésre talált a XI). pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére indított településfejlesztési társadalmi munkamozgalom. A Hazafias Népfront Országos Tanácsánál mondották: bár még csak két hét telt el - Bács-Kiskun, Szolnok és Komárom megye, településeinek országos kezdeményezésétől, máris százhál több városból és községből küldték meg az életkörülményeket javítani, a lakóhelyi környezetet szépíteni kívánó terveket, sokhelyütt pedig ezekben a napokban formálják közösen - a lakók a tanáccsal és a társadalmi szervekkel - az élképzeléseket, illesztve azokat a népgazdasági, valamint a helyi erőforrásokhoz, lehetőségekhez. Az eddigi összegzés alapján is megállapítható, hogy nagyon gazdag és értékes akciókra vállalkoztak a Hajdú-Bihar megyeiek. Debrecenben a Tégláskerti utcában, a Bem téren, a Kerekes- és a Szabadság-telepen, valamint Kismacson parkosítják a házak környékét, fákat ültetnek, árkokat mélyítenek, s ideiglenes parkolók kialakítását is tervezik. A Mester utcai lakótelepen a magyar-szovjet barátsági park formálásán 4 ezer munkaórát vállaltak a környékbeliek. Több mint egymillió forintnyi értékre rúg a létavértesi lakosság szellemi és fizikai erejét a közszolgálatba állító vállalása. Minden rétegre és korosztályra gondoltak: felújítják a központi játszóteret, ifjúsági klubot és kézilabdapályát építenek, korszerűsítik a művelődési otthon elektromos hálózatát, a már meglevő iskolához pedig toldalékként új tantermet építenek. Hasonló megoldással bővítik a bölcsődét. Egyesítik a társadalmi erőket a cigányöregek napközi otthonának kialakítására is. A Baranya megyei Mohácson a helybeliek - sok más között — lelátót építenek a városi sportstadionban, Siklóson pedig- az 1. számú iskola úttörő-csapatotthonának felhúzása mellett — az arborétum parkosítására és fenntartására is vállalkoztak. A bólyiak hárommillió forint értékben tervezik az óvoda bővítését, korszerűsítését, s gazdagítják-gondozzák a községi nagypark faállományát is. Ugyancsak hasznosan bővíti a lakosság a tanácsi fejlesztési alapokat Győrött, ahol a városi közigazgatástól kapott anyagból. 13 kilométernyi járdát betonoznak. Hatezer facsemetét, tehát egy kisebb erdőt is elültetnek a zöldterületek kedvelői. Miskolcon a társadalmi munkálok nagy fába vágták a fejszéjüket: váltótábort építenek a kisdobosoknak és az úttörőknek, s egy turnusban háromszáz gyereket fogadhatnak majd. Ózdon strand, gyermekjátszóterek és kislabdapálya kialakítására fognak össze. A tavalyihoz viszonyítva 10 százalékkal növelik a társadalmi munka értékét a Fejér megyei Előszálláson. Az idei 2 millió 700 ezer forintos tervben a’ településszépítés játssza a főszerepet: mér lyítik a házak előtti .árokrendszert, virágosítják a közterületet, kijavítják, átfestik a kerítéseket, s lemeszelik, felújítják az utcára néző házfalakat. A Hazafias Népfront Országos Tanácsánál köszönettel és elismeréssel fogadták a lakosság összefogását jelző leveleket, híradásokat, és ismételten kérik a helyi tanácsokat és társadalmi szerveket: adjanak meg minden támogatást ahhoz, hogy a településfejlesztő tervekhez illeszkedő társadalmi akciók a lakosság újabb rétegeit vonják be a munkába. Mai számunkban: Tíz uijal zongorázni Vasárnapi elmélkedés „Fillér nélküli” táborok ZTE—STC 2-0 és problémák \ Rutinvizsgálat Világ proletárjai, egyesüljetek! A/'MSZMP NOOItAO veCYEi IÍIZOTTS.íGA fS> A MKGVEI TANACS LAPJA XXXV. ÉVF., 217. SZÁM ARA: 1,60 FORINT 1979. SZEPTEMBER 16., VASÁRNAP első közönségnap az őszi BNV-n \ > Két eajtótájékoztatót tartottak A közönségnap szombati premierjén nagy forgalmat bonyolított le az őszi BNV." A jelekből ítélve az első vendégek többsége vidékről érkezett, erről tanúskodtak a vásár környékén sorakozó kü- lönbuszok, s a kedvezményes vasúti jegyeket lepecsételő MÁV-kirendeltség forgalma is. Szinte megállás nélkül közlekednek a vásárnéző minibuszok, s alig volt olyan óra, amikor ne lett volna valahol divatbemutató, amit 9 hazai vállalat és a lengyel kiállítók rendeztek. Hivatalos vendégeket is fogadott a vásár, dr. Josef Staribacher, osztrák kereskedelmi és ipari miniszter személyében. Két sajtótájékoztatót is tartottak ezen a napon. A Belkereskedelmi Minisztérium és a csináld magad barkácskiállítás rendezői arról számoltak be, hogy ezúttal kevesebb, az újdonság, elsősorban a forgalomban levő, a rendelkezésre álló választékot tárták a közönség elé, s a kereskedelem is arra törekszik, hogy a megismert és keresett hasznos eszközökből legyen folyamatosabb az ellátás. A kiállítás másik céljaként gyakorlati bemutatókkal, írásos tájékoztatókkal igyekeznek elősegíteni, hogy a kevésbé hozzáértők is megismerjék a lakáskarbantartás,-felújítás minden csínját-bín- ját, az apróbb-nagyobb javításokra szolgáló anyagok, eszközök szakszerű használatát. A barkácsoláshoz kapcsolódik a csaknem 2 millió családot — a kiskerttulajdo- nosokat és háztáji gazdálkodókat — érdeklő mezőgazda- sági kisgép- és kertiszerszámbemutató, amelyen elsősorban ugyancsak az egyszerű és tömegigényeket kielégítő hasznos eszközöket sorakoztatták fel, s mutatják be gyakorlati alkalmazásukat. Az ELZETT Művek sajtó- tájékoztatóján elmondták, hogy a vállalat — pályázata alapján — 40 millió forint támogatást kapott az Állami Ifjúsági Bizottságtól a játék- gyártás továbbfejlesztésére. Győrött teremtik meg a vállalat „játékbázisát”, s a játékgyártásba a Mihályiban nemrég vásárolt új üzemet is bekapcsolják. Az idén már 113 millió forint értékű játékot állít elő az ELZETT, ennek 90 százalékát itthon hozzák forgalomba. A továbbfejlesztés meglehetősen költséges, különösen sokba kerülnek a játékgyártó szerszámok. Ezért a BNV-n - is igyekeznek találni olyan külföldi partnert, amely játékgyártó szerszámokat adna át az EL- ZETT-nek, s ezért a magyar vállalat játékokkal fizetne. , Ma ismét közönségnap iesz a vásáron: délelőtt 10 órától este 7 óráig a nagyközönség rendelkezésére áll a BNV. (MTI) Összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése alapján az országgyűlést szeptember 26-án szerda délelőtt 11 órára összehívta. A kormány javasolja, hogy az országgyűlés tűzze az ülésszak napirendjére az egészségügyi miniszter beszámolóját az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény végrehajtásáról, Valamint a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének a népi ellenőrzés munkájáról szóló jelentést. (MTI) ..A gyermek világa Képzőművészeti világhét, 1979 Az ősz évek óta visszatérő eseménysorozatot hoz a művészetet, közelebbről a képzik művészetet szeretők számára: szeptemberben zajlik a képzőművészeti világhét. Idén szeptember 16—23. között rendezik meg —, de és szerencsére — a rendezvények nem igazodnak pontosan a naptárhoz, mivel néhány nappal hamarabb is nyíltak tárlatok és többségük^ később is nyitva lesz, illetve ajándékba szánt műveket mutatnak be. Ebben az esztendőben sok rendezvény viseli a „gyermekév jegyében” címkét — a képzőművészeti világhét sem véletlenül kapta maiiéként -,A gyermekek világa” mottót. A megyei rendezvények is részben ehhez igazodnak — sok kiállításra eljutnak diákok is; láthatók a gyermekek munk*ái sok helyen és az ismeretterjesztő rendezvényekre várják a gyerekeket. Van több olyan kezdeményezés ebben az évben, amely az ízlésRészt kérnek a munkából Közszolgálatban is lehet Ma már nem kell ecsetelni az üzemek mun. kaverseny-mozgalmának, a szocialista brigád- mozgalomnak a' termelésben betöltött szerepét. Hogy az efféle versenyeken való résztvétel széles körű társadalmi igény, azt mindennél inkább bizonyítja az új mozgalom, az MSZMP XII. .kongresszusának, felszabadulásunk 35. évfordulójának tiszteletére tett számos felajánlás. Termelőüzemekben hagyománya van a szocialista munkaversenynek, egyértelmű formája az értékelésnek. Más a • helyzet azonban a közszolgálat területén, ahol a sokféle munkakör különböző követelményeket szab meg. Talán ez volt az egyik oka, hogy a közalkalmazottak körében a szocialista munkaverseny csak néhol, helyi kezdeményezésre, spontán módszerekkel kapott szerepet. Az egyre nagyobb körben jelentkező igények kielégítésére a Közalkalmazottak Szak- szervezetének elnöksége a közelmúltban irányelvnek is beillő értékelést adott közre, mely taglalja a közszolgálatban résztvevők munkaverseny-lehetőségeit. Mivel a legtöbb ilyen munkahelyen nem reális a brigádalkotás, munkakollektívának nevezik azt a formát, melyben a sokféle szerv típusonként és szintenként eltérő feltételekkel és jelleggel végzett tevékenységét általános versenymozgalomba lehet összefogni. A mozgalom a lehetőségek határain belül a szocialista brigádok tevékenységét modellezi. Fölajánlások és azok számonkérése az értékelés alapja. Természetesen a fölajánlásokkal szemben általános követelmény, hogy kapcsolódjanak az aktuális hivatali feladatokhoz, ám mindenképpen túlnőnek a munkaköri feladatokon. Kivételes esetekben vállalhatják elmaradt feladatok elvégzését. Tekintettel arra, hogy a közalkalmazottaktól az állampolgárokkal való érintkezésben magas színvonalat várunk, különösen jelentős a művelődés, az önművelés, mint a mozgalom követelménye. Hasonló fontosságú, az életmód, részben a munkahelyi kapcsolatokban, részben a közéletben való fokozottabb részvétel és példamutatás kapcsán. Az irányelvet a Közalkalmazottak Szak- szervezete Nógrád megyei Bizottsága az szb- t-itkárok értekezletén megvitatta, s írásban is közreadta. Az első jelentkezéseket, vállalásokat a közeli napokban várják. A köz- alkalmazottak részt kérnek a munkaverseny- mozgalomból 1 fejlesztés, ízlés változtatás általános szándékán túl is a gyermekek ügyét tartja szem előtt: Kisterenyén a széles korhatárú gyermekotthonban a jövő héten nyitják meg azt a tárlatot, melyet az alkotok az intézetben Takó gyermekek környezetének szépítése érdekében állítottak össze, ajándékképpen. Tornay András, Szujó Zoltán, Földi Péter, Somoskői Ödön, Réti Zoltán, Mészáros Erzsébet, Takács Géza, Hamza Erzsébet képző- és iparművészek voltak a megyénkben élő alkotók közül, akik munkáikból a nevelőintézeteknek ajándékoztak 20 darabot. Szintén a gyermekek világát érinti az a kiállítás, melyet hétfőn nyitnak meg a József Attila Művelődési Központ klubtermében: a negyedik salgótarjáni művelődési táborban készített gyermekalkotásokat láthatják, megnyitót Szőke Péter- né táborvezető mond. A'következő héten a megye számos helyén lesznek programok — 25-öt jelentettek be a művelődési intézmények, de ennél többet számlálnak a kihelyezett rendezvények, üzemi, iskolai szervezésben. Néhányat érdemes kiemelni közülük: a megyei művelődési központban, Salgótarjánban Farkas András műveit láthatjuk. A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Szemethy Imre Munkácsy-díjas grafikusművész • alkotásaiból rendezett kiállítást a Horváth Endre Galériában. Szécsényben ' a Kubinyi Ferenc Múzeumban „Száz év magyar csendéletei” címmel nyitottak tárlatot. Rétságon Kondor Béla grafikai munkáival ismerkedhetnek, Pásztón megyei alkotó. Radios István festőművész, tanár alkotásait tekinthetik meg, Cereden id. Szabó István szobrait. Hétfőn Nógrádgárdonyban nyílik meg a balassagyarmati művelődési központ szervezésében az első megyéi fafaragó tábor. Sok vizuális élményt kívánunk, és kitekintést nyújtó előadásokat, dia- porámavetítéseket , minden képzőművészet iránt érdeklődőnek!