Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)
1979-08-12 / 188. szám
Kuh uráli* szolgáltatások Kísérlet vagy kísértet Egy sikeres program kudarcai Séta a veszprémi várban Félidejéhez ért a Nógrád megyei kulturális szolgáltatási program, melynek keretében hét kiemelt község — Bércéi, Buják, Hollókő, HomoktcrcHyc, Karancslapujtő, Nógrád és Nógrádmegyer községek — számára biztosítanak programokat rendszeres időközönként a megyei művelődési intézmények; a megyei művelődési központ, a megyei könyvtár, a megyei múzeumok igazgatósága, a moziüzemi vállalat és a TIT megyei szervezete. Néhány hónappal ezelőtt valamennyi intézmény összeállította kínálatát, melyből a községek vezetői kiválaszthatták a nekik leginkább tetsző programokat. Az igények felmérése után kialakult a programok hónapokra lebontott ütemterve és a kulturális szolgáltatások immár községről községre „vándorolnak”. A könyvtári programok kapcsán néhány általánosnak mondható problémáról ejtünk szót, a teljesség igénye nélkül. 1 — Ügy hírlik, hogy a szolgáltatási programok közül legnagyobb sikerük a könyvtári rendezvényeknek voltak. Hogyan értékelik az első fél év eredményeit a „szolgáltatók”? — kérdeztük Koj- nok Nándortól, a Balassi Bálint Nógrád megyei Könyvtár igazgatójától. — Meglehet, hogy viszonylag a könyvtári rendezvények sikerültek legjobban, de ez nem jelenti azt, hogy a társszervek kevésbé jól végezték munkájukat. A magam részéről egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az elért eredményeink akárcsak megközelítenék eredeti céljainkat. A könyvtári rendezvények viszonylagos sikere annak tudható be, hogy olyan munkát is magunkra vállalunk, melyek elvégzése valójában a fogadó községek feladata lenne. Ez nem érdem, hanem kényszerű beletörődés, s ha erre a többi intézmény nem vállalkozik, az voltaképp érthető... Hogy a megyei könyvtár igazgatója milyen problémákra célzott, az rögvest szembetűnik, amint közelebbről megvizsgáljuk egy- egy rendezvény előkészítésével, lebonyolításával járó nehézségeket. Vegyük példának a könyvtár egyik komplex szolgáltatását, mely a „Könyv- és rajzművészet” címet viseli, s e cím alatt Czinke Ferenc érdemes művész, SZOT-díjas, Munkácsy-díjas grafikus kiállítását, illetve a kiállításhoz kapcsolódóan egy — a megnyitó napján tartandó — író-olvasó találkozót foglal magában. A kiállítást ez idáig öt község kérte és kapta meg, három alkalommal Csa- nády János József Attila-díjas, két alkalommal Jobbágy Károly kétszeres József Attila- díjas költő volt a megnyitó költővendége. A megyei könyvtár munkatársai minden esetben hetekkel a rendezvény előtt személyesen felkeresték a községeket, hogy még egyszer egyeztessék az időpontokat, kijelöljék a kiállítás pontos helyét. Ilyenkor derül aztán ki, hogy a kiállítás megrendezésére nincs mindenütt megfelelő helyiség. Bár a rendezvény a könyvtári programok részét alkotja, a községi könyvtárak többsége — tárgyi feltételek híján — szóba sem jöhet. A község vezetőinek készségén múlik, hogy — úgy, mint Karancslapujtőn, vagy Hollókőn — helyreállítsák az elhanyagolt KISZ-klubot, vagy előbbre hozzák áz iskolai tanterem tatarozását. (Egyfelől a megyei szervek tekintélyét mutatja, másrészt viszont elgondolkodtató, hogy a rendezvény érdekében olyan munkálatokat végeznek el napok alatt, melyeket esetleg évekig elmulasztottak.) Ha mindez megtörtént, akkor kerül sor a kiállítási anyag leszállítására, elrendezésére, a meghívók, propagandaanyagok kiosztására. Azután még jó néhány telefon, vagy személyes látogatás, stb. És az eredmény? Elérkezik a kiállítás megnyitásának „várva-várt” napja, a művészek sokszor az ország túlsó végéből jönnek el a rendezvényre és tízen, húszán, esetleg ötvenen ülnek a székeken. És ez még a szerencsésebb eset! A közönség többsége is leginkább általános iskolás tanuló, akit egy-egy „pirospont” kilátásba helyezésével aktivizál lelkiismeretes tanára. Máshol, például Karancslapujtőn, KISZ-fiatalok alkották a közönség gerincét, Ho- mokterenyén pedig egy tsz- brigád képviselte a község lakosait. Akik részt vettek a megnyitón, azok érthető módon sikeresnek ítélik meg a rendezvényt, de valójában a község lakosainak csupán szűk része, mint láttuk egy- egy rétege vesz rajta részt, holott a kulturális szolgáltatási program célja, az egyes községek minél nagyobb aktivitását előmozdítani. Ott persze, ahol a községek első Szerződéssel és nélküle Üzemi művelődés a rétsági nyomdában Mind általánosabb gyakorlat — jegyezzük meg: így örvendetes és célszerű —, hogy az Üzemek, vállalatok, amikor új gépeket, új technológiát alkalmaznak a termelésben, azok fogadására és használatára jó előre felkészítik a dolgozókat. Nyilvánvaló, hogy nem az új gépeken kell tanulni, kísérletezni, hanem azokat már szakszerűen, felelősséggel hozzáértéssel kell üzemeltetni. A szükséges ismereteket tanfolyamokon, maketteken, más üzemek gyakorlott szakmunkásaitól ildomos elsajátítani. Mint ahogyan tették nemrégiben a Glóbus Nyomda rétsági üzemében, mely féléves házi tanfolyamon képezte ki gépmesterré az újonnan szerzett stancológépekre öt szakmunkását. Egyébként, mint Csuhaj Ernő műs^jki vezetőheiyet- testől megtudjuk, nemcsak házi tanfolyamon fejleszthetik tudásukat a nyomdászok, hanem kihelyezett formákon is, melyeket a Könnyűipari Minisztérium módszertani és továbbképző intézetével és a budapesti Gutenberg Művelődési Otthonnal közösen szerveznek. Az 1978—79-es oktatási évben harminckét dolgozójuk vett részt ilyen szakmai tanfolyamon. S nagy szükség lesz a tanulásra az elkövekezendők- ben is, hiszen a rétsági telephelyen éppen üzembővítő beruházás zajlik, s ha elkészül, a termelőterület nagysága mintegy megduplázódik, a korszerű szociális létesítmények révén pedig jelentősen javulnak a munkakörülmények. A tervezett gépek nagy részét már beszerezték, s ezek a szakemberek véleménye szerint minőség dolgában a világszínvonalat képviselik, természetes követelmény hát, ha ezen a színvonalon is kell dolgozni ra’tuk. A rétsági nyomda művelődési tervében a szakmai, politikai és álalános műveltség egységes fejlesztésének igényét fogalmazták meg, s úgy tűnik, hogy ennek érdekében a gyakorlatban is tettek fontos lépéseket. A már vázolt szakmai műveltség fejlesztésén kívül például a tömegpolitikai oktatások szervezettségének, az előadók felkészültségének javításával szolgálták a politikai képzettség növekedését, együtműködési szerződések megkötésével pedig az általánosét. A helybeli általános iskolához fűződő kapcsolat két éve tervszerű, s kifejezetten a szakmunkás-utánpótlás biztosítását célozza. A gyermekek szakköri formában ismerkedhetnek meg a nyomdai munkákkal, több szocialista brigád közvetlen kapcsolatot tart fenn őrsökkel, patronálja őket. Az Asztalos János Művelődési Központba minden dolgozónak szabad bejárása van; a szocialista brigádok a kölcsönösség alapján együttműködési szerződést kötöttek az intézménnyel. Velük a rendszeres kapcsolatot Szabóné Kiss Katalin felnőttnevelési előadó tartja. Kijár az üzembe színházi előadásokat, egyéb kulturális rendezvényeket ajánl, érvel, agitál, meggyőz. S, mint a művelődési központban elmondták, bizonyos érezhető eredménnyel, hiszen az utóbbi időben a rendezvényekre a korábbinál több nyomdai dolgozó jön el, bár sokan még nem élnek a lehetőséggel, az üzemben pedig folyamatosan reprodukciós képzőművészeti kiállításokat, ismeretterjesztő előadásokat szervezhetnek. Nem ismeretlenek az író-olvasó találkozók sem. A fejlődés tehát —, noha üteme lehetne gyorsabb, ha a művelődés szervezésével, irányításával foglalkozó szakemberek olykor türelmetlenek is — tagadhatatlan, tényekkel bizonyítható. Az üzemi művelődés lendületesebb fejlődésének jelenleg két fő akadálya van. Az egyik: a korszerű kultúrterem hiánya — ez azonban hamarosan, az üzembővítő beruházás megvalósulásával kiküszöbölődik. Másik: csak vállalati szinten működik művelődési bizottság — a helyi tömegmozgalmi szervek, (például a szakszervezet) a kulturális élet szervezésében is nagyobb szerepet vállalhatnának. Ez viszont csak akarat, igyekezet, lelemény és ügyszeretet dolga. Csak. Ez a „csak” azonban adott esetben a legfontosabb. (ok) számú vezetői is távol tartják magukat a rendezvényektől, a kísérlet eleve kudarcra van ítélve! A kísérlet egy másik célja, hogy példát szolgáltasson a község és a környező községek népművelői, könyvtárosai számára, hasonló rendezvények tartására. Talán mondanunk sem kell, ha az érintett közművelődési dolgozók és a környező iskolák pedagógusai részt vennének ezeken az alkalmakon, közönséghiányról már eleve nem beszélhetnénk. Ezzel szemben már az is előfordult, hogy a rendezvény helyi szervezője sem ment el saját rendezvényére !!! ☆ A közönséghiánynak természetesen számtalan objektív oka is lehet, melyeket nem kívánunk felsorolni, de a szolgáltatási programok szervezőinek az „akció” második felében számolniuk kell azzal, hogy az eredeti céllal ellentétben, ez idő tájt még szó sincs arról, hogy a kulturális szolgáltatásokat valamiféle „falunapnak’ tekintenék a községekben. Valójában részleges eredmények is csak mindkét fél — szolgáltató és fogadó — maximális jószándékával, együttműködésével érhetők el A szolgáltató intézmények sem elégedhetnek meg a rendezvények „kipipálásá- val”, mint ahogy a helyi szervezők sem nyugtázhatnak egy rendezvényt úgy, hogy „a szolgáltatási programok viharfelhői végre elvonultak a falu felett”. Ahol ez mégis így van, ott az egészet meglette a... közöny! Pintér Károly Kiosztottál! az idei Fegp-dijat A Szovjet Írószövetség odaítélte az 1978-ban megjelent, mai témákkal foglalkozó legjobb műveknek járó díjakat. A fiatal írók számára alapított Fegyin-dijat ebben az évben V. Mihalszkij prózaíró és kritikus, a „Szűk világ” és a „Kályha” szerzője, számos, az irodalom fejlődésével foglalkozó kritikai írás alkotója kapta. A. Zsukov a falu problémáit feldolgozó „Ház az unokáknak” című regényéért részesült kitüntetésben. A Szovjet Írószövetség új díjat alapított: ezt a napjaink hatalmas építkezésein dolgozó hösök legjobb ábrázolói kapják. Az új díj első kitüntetettjei között szerepel. A. Zlobin, a KAMAZ autógyárról írt könyv szerzője. Szabad-e a nem hozzáértőnek szíves ajánló sorokat fűzni egy ugyancsak nagy hozzáértéssel, mi több, a jó tankönyvírókat jellemző alapossággal és világossággal megírt könyvhöz? Ügy gondolom, igen. Annál is inkább, mert hiszen a szóban forgó zenei műfaj, a jazz, a négerek amerikai népzenéjéből fejlődött ki, amely népzenét „afro-ame- rikai” folklórnak is nevezik. Kialakulása idején, a múlt század második felében még annak szerves része volt. Tehát mindenkié, aki ezen adott körben élt. v Szó se róla, azóta nagy idő telt el. Az Egyesült Államokban született műfaj a szárad húszas éveiben világszerte népszerűvé vált, s azóta is úgyszólván mindenütt élvezik jellegzetes szinkópákkal telített ritmusát, hangsúlyait. Hangzásvilága, stílusa is többször módosult például bebop, big band, blues, dixieland, ragtime, swing, hogy csak néhányat említsünk), maradandó hatást gyakorolt más zenei műfajokra, a modern komoly zenére, s annak jelentős egyéniségeire (köztük Rartók Bélára) is, kialakult gazdag elméKönyvekrői lete és gyakorlata, ragyogó története. Mindez együtt már tudomány. Pontosabban: tudomány is. Régen rossz lenne azonban, ha csak az volna. A jazz ma is elevenen élő zene, tehát művészet. vagyis az érzelem megnyilatkozása. És —, amint azt Somerset Maugham írja The Moon and Sixpence című regényében —: „ . . and emotion speaks a language that all may understand". Igen, az érzelem nyelvét mindenki megértheti. így vagyok — így vagyunk sokan — a jazz-zené- vel. Csak hallgatom és szeretem. „Amíg játszom boldog vagyok”, mondotta Louis Armstrong. Tehát ő is így volt vele. „Ráadásul" értett hozzá. Zenei korszakot, stílust teremtő művész volt, a jazz alapító és alakító egyéniségei közé tartozott, örülök, hogy 1965. június 9-én a budapesti Népstadionban személyesen is hallhattam. o NÓGRÁD — 1979. augusztus 12., vasárnap Veszprém Magyarország egyik sajátos hangulatú műemlék városa. A királynék egykori székhelye — szürke sziklatokon emelkedő várával, barokk pompájú házaival, romantikus, szűk utcáival — nem mindennapi látványosságot kínál az idelátogatóknak. Otját megszakítva sok Balatonra kiránduló hazai és külföldi turista keresi fel Veszprémet, hogy megtekintse a művészettörténeti, városépítészeti nevezetességeket, a történelmi múlt gazdag emlékanyagát. Részlet a várból És örülök, hogy Gonda János Jazz című, Történet-elmé- let-gyakorlat alcímmel ellátott könyve újra megjelent. A kötet az 1965-ös azonos című könyv gyökeresen átdolgozott és bővített változata. Kitűnő könyv. Egyaránt szól a jazz művelőinek és csupán kedvelőinek is. Előszavában írja: „Elsősorban muzsikusnak vallom magam: a zenéről mégsem kívánok másként, mint egzakt módon írni. A szubjektív élményt, a gyönyörűséget, amit a zene az embernek szerez, öntse szavakba az irodalom, énekelje meg a költő, és persze mindenekf elett: érezze a hallgató maga, egyéni világának megfelelően. Gonda Jánost szokásos jazzéletünk „mindenesé”-nek nevezni. Okkal. Ügyszólván mindenütt ott találjuk, ahol a jazzért lehet és kell valamit tenni hazánkban. Most is alapos könyv került ki a kezéből. A szándék is nemes: a jazz szervesebb helyet érdemel zenekultúránkban, s ezért mind a jazzmu- zsikusoknak, mind pedig a gyakorta indokolatlanul finy- nyás közönségnek többet kellene tennie. Előbbieknek — többi között — a játékukban fokozottabban érvényesített tudatossággal, utóbbiaknak az esetleges előítéletek önmagukban való legyőzésével. Mindkét törekvést segíti a könyv. Szól az eredetről, a történetről (ezen belül a jazz elterjedéséről a világon, az európai jazzról és a magyar jazzélet- ről). Az Elemzés című fejezetben a dallamról és a formáról, a ritmusról, a harmóniáról, a hangszerelésről, az improvizációról. Mindarról, ami tanítható és megtanulható. Kottapéldákat közöl, izgalmas képanyagot mellékel, s igen gazdag, hasznos függeléket kislexikonnal, irodalom- és lemezjegyzékkel, a nemzetközi jazzélet jelentős intézményei, szövetségei, fesztiválok, klubok címjegyzékével, névmutatóval. (Zeneműkiadó, Budapest 1979). . Tóth Elemér
