Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)

1979-08-12 / 188. szám

Múzeumbarátkor

Kihívás volt a

MUTTERKORN

Itt mindenki jól jár

y-,XXXXXVvXX\X>XS>XSX\XXXXVVXXXXXX>XXXXXXXXVXXXXXXXXXXV\\XXXXXXVXXVvX\XXVVXXVVXXXX>.VV

Vékony alkatú, fiús , küllemű 27 eves fiatalember. Illik környezetébe, a fotólaborba, ahol dolgozik. De azt már nem igen gondolná róla az ember, hogy hatvan-hetven méteres —, sőt még magasabb — jégfalakra fölmászik csákány, kalapács és hágóvas segítségével. Pár napja —, amint arról szűkebb és tá- gabb pátriánk sajtója egyaránt beszámolt — barátjával, Orosz Mihállyal a svájci---olasz határon tornyosuló Alpok-csúcsra, a Matterhornra jutottak föl.

— Már tizenkét éve elkezdtem a hegymászást — mondja Buda László, a salgótarjáni munkásmozgalmi múzeum fotósa. — Mindjárt az elején volt egy nagy esésem: 13 métert zuhantam. Ez elvette a kedvem, két évig nem másztam. Egyszer elmentem a Tátrába egy IBUSZ-csoporttal. Míg a többiek vendéglőztek, három sráccal megmásztunk egy kisebb csúcsot. Ott körbenéztem . . . Szóval, amikor hazajöttem., elkezdtem visz- szavásárolni az eladott mászófölszerelést.

Nemcsak vásárolnia kellett, mivel efféle eszközök hazánkban nemigen kaphatók. A jégcsákányt például kohászbarátja kovácsolta — prospektus alapján. Jól sikerült, hasznát vette. Ám a hegymászáshoz nemcsak fölszerelés, hanem társ, társak is kellenek.

— Elkezdtem szervezni egy hegymászó csoportot. Szerencsénk volt, mert tőlünk függetlenül egy másik is akkoriban alakult. Azokkal egyesültünk. Később jó páran kihullottak közülünK, mert a hegymászás nemcsak sport, hanem életmód is. Nincs ivászat, kávézás stb.

— Ügy tudom, nem magán- csoportként, hanem STC-sportolóként vágtak neki az Alpoknak.

— Igen. Pár hónapja beléptünk az STC-be. Vártunk ettől valamit. Például azt, hogy könnyebben hozzájutunk > fölszereléshez, sátorhoz. De idáig nem nagyon vettük észre, hogy egyesületben vagyunk,' s hogy ez előnyökkel jár.

A Matterhorn megmászása

egy éve érlelődött bennünk határozott tervvé. Ettől kezdve erőteljesen készültek az útra. Nemcsak fárasztó tátrai és mátrai edzésekkel; a háromhetes nyugat-európai körút — egy Ladával — négyünknek fejenkint 12 ezer forintjába került; ezt is elő kellett teremteni. Mikor már minden együtt volt, akkor sem „rohantak ajtóstól a házba”, még az Alpokban is tréningeztek. „Edzésképpen” megmászták a Matterhornnál több mint száz méterrel magasabb — 4634

méter — Monte Rosát.

— Miért nem érték be már ezzel a teljesítménnyel?

— A Matterhorn olyan, mint egy kihívás. Sokáig nem tudták megmászni, sokan meghaltak, amíg az elsőknek sikerült, és azóta is. Ügy éreztük, nekünk erre föl kell menni, ez volt a cél.

— Mennyi idő alatt jutottak

föl?

— A csúcs alatt négyszáz méterre van a Solvey védház. Egyébként ebben van a napló, amiben 1974-es keltezéssel találtunk két magyar nevet, ők nem mentek föl a csúcsig. A védháztól reggel hatkor indultunk, délre értünk föl.

— Honnan tudhatjuk, hogy tényleg fönt voltak?

— Odafent van egy vaskereszt, valószínűleg helikopterrel vitték oda. Amellett fényképeztük le egymást, kezünkben a nemzeti színű szalaggal. Nem volt veszélytelen odafent állni sem. A csúcs egy negyven méter hosszú, fél méter széles sziklaél. Ha fúj a szél, nem lehet megmaradni rajta. A kilátás gyönyörű volt. Tiszta, napsütéses időben mentünk föl. Több száz kilométerre elláttunk.

— Volt-e nehéz helyzetük a kaland során?

— A kötelet egyszer sem tettük próbára. De fölfelé a barátom rosszul lett, pár percig pihennünk kellett. Lefelé ugyanabban a magasságban én lettem rosszul. Valószínűleg az egyhangú ételtől. Akkor már napok óta jóformán csokoládén éltünk. Volt nálunk más is, de nem kívántuk.

— Most, hogy teljesült a terv, jobban érzi-e magát?

— Jobban. Az ember tudja, hogy mire képes, tisztában van vele, hogy hol tart. Tervezni lehet, hogy két-három év múlva veszélyesebb csúcsokat is megmászik. Van Svájcban egy másik veszélyes csúcs; az Eiger. Könyvet is írtak róla A szörny címmel. Ha oda fölmászik valaki, Svájcban egy ideig hősnek számít. Évente átlagban nyolcán halnak meg a próbálkozók közül.

— A felesége mit szól a hobbijához?

— Mostanában nem nagyon örül. Kevés pénzt

tudtunk félretenni, s lakásunk még nincs. Ügy néz ki, hamarosan kapunk. Kell a pénz a bútorokra. A fiam idén megy iskolába, ehhez is kell a forint. S az utazások költségesek.

— Különösen nyugat felé—

— Engem nem érdekel nyugat. Ha Bulgáriában volna a Matterhorn, oda mentem volna. Páran kérdezték, miket vásároltam odakint. Szinte semmit. Csak, ami nekem kell; hágóvasat, meg jégkalapácsot.

Molnár Pál

Három éve tevékenykedik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum baráti körének szécsé- nyi csoportja. A múzeumbaráti kör, ahogy a csoportot Szécsényben nevezik, széles társadalmi réteget fog át. Tagjai között megtaláljuk a mezőgazdasági dolgozókat, gyári munkásokat, értelmiségieket, nyugdíjasokat és diákokat. A több mint 250 fős kollektíva ma már jelentős hatással van a község szellemi életére. Praznovszky Mihállyal, a múzeum igazgatójával, a baráti kör titkárával a csoport tevékenységéről beszélgettünk.

— A baráti kör életrehívá- sakor több cél vezérelt minket. Lehetőséget biztosítani azoknak a személyeknek, akik az átlagosnál nagyobb érdeklődést tanúsítanak a történelem iránt; jobban szeretik szülőföldjüket, szeretnek kutatni, búvárkodni. Felhívtuk a kör tagjainak figyelmét a műemlékek védelmére: arra, hogy járjanak nyitott szemmel, ha valamit, valahol észlelnek, azonnal jelentsék be. Szécsény régi agrártelepülés. Egyik igen fontos feladatunk a régi mezőgazdasági termelési formák, a paraszti életmód felkutatása, a különböző tárgyi emlékek begyűjtése. A baráti kör jelentős tömegbázisa a .múzeumnak.

— Hogyan valósul meg a szervezeti forma?

— Szervezetileg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum baráti köréhez csatlakoztunk- így biztos gazdasági, szellemi bázist érzünk a hátunk mögött. Tevékenységünket önállóan, a helyi sajátosságoknak megfelelően végezzük. Évente egy alkalommal tartunk közgyűlést, ahol értékeljük a munkát, meghatározzuk a feladatokat, elfogadjuk a költségvetést és a munkatervet. Évközben háromtagú vezetőség látja el a feladatokat. Itt jegyzem meg, hogy mindenki tagja lehet a múzeumbaráti ködnek, aki elfogadja az alapszabályt, befizeti az éves tagdíjat. Ez felnőtteknél 36, diákoknál 12 forint. Ez jogot ac a kiállításaink ingyenes látogatására, a különböző rendezvényeken való részvételre.

— Milyen program várja s

kör tagjait?

— A hétfői múzeumi napokra, amelynek rendezvényein előadás, hangverseny vetítés szerepel, meghívjuk < kör tagjait. Havonta egy alkalommal tartunk klubfoglalkozást. Ezeken az összejöveteleken zenehallgatás, olvasás, kötetlen beszélgetését mellett elhangzik egy-egy előadás, amelyet a kör tagja' tartanak. Ezek a kis referátumok mind Szécsénnyel kapcsolatosak. Tagjaink gyűjteményéből kiállítást rendeztünk. Több közös kirándulási szerveztünk, részt vettünk a központ által szervezett kedvezményes külföldi utazásokon is. Igen jelentős az a társadalmi munka, amit a kői tagjai a parkosításban végeztek. A diákok részére hely- történeti vetélkedőt tartottunk. Azon túl, hogy fórumot, lehetőséget biztosítunk az amatőr történészek részére; szélesebbre tárjuk a múzeum ajtaját; nagyobb alapra helyezzük a múzeum tevékenységét; bekapcsolódunk a község közművelődési életébe- Lényegesnek tartom, hogy közösséget teremtünk mégpedig egy alkotó, aktív közösséget.

— A körön belül az érdeklődések szerint milyen kisebb csoportok működnek?

— A honismereti munkabizottság, amely a HNF nagyközségi bizottságával közösen megjelentette a szécsényi Honismereti Híradót. A mű- emlékvédelmi-csoport a község és a környék műemlékvédelmét és felügyeletét látja el. Harmadik csoportunk Szécsényben meglévő mező- gazdasági eszközök védelmével, illetve felkutatásával foglalkozik. Azt hiszem, hogy a múzeumbaráti kör olyan szervezet, amelynek létével mindenki jól jár: a tagság, a múzeum és a nagyközség.

Sz. F.

Kétségtelenné vált Félix Elek számára, hogy a legbiztosabban Edittel, Dezsővel és Paulával juthat dűlőre. A fejlemények következő szakaszából ki akarta kapcsolni az öreget, mint hátráltató tényezőt. Éber leselkedésre adta a fejét, kivárta, mikor van távol Burján Péter az áhított háztól. Kiszagolva, hogy a nyugdíjas kőműves eltávozott a város felé, újabb tárgyalási fordulóra indult, Könnyed, fürge settenkedésével a szomszédban termett, nesztelen cipőjében felosont az emeletre, és már a kopogtatásával jelezte, hogy egészen ártatlan érkező kér bebocsátást.

— Csókolom... Jónapot.. 1 Ugye, nem alkalmatlankodom?

A fogadtatásra nem lehetett panasza. Biztatóan emlékeztette a mérnöknő;

— Már megegyeztünk, hogy jó szomszédok leszünk. Isten hozta. Még mindig nem kér kávét?

— Nem, nem, köszönöm

tisztelettel. Szerfölött izgatottak a motorikus idegeim. ‘

Barátkozó ugratással adta meg ennek okát Dezső:

— Mert már megint az adóbevalláson töri a fejét.

Kényelembe helyezkedett a fémdíszműves a felkínált fotelben.

— Nem egészen. Bevallom, rabul ejtett az a bizonyos ötlet. Az sem baj persze, ha nem tudom megkedveltetni önökkel azt a fényes ideát. Mert hogy úgy mondjam, szenvedélyem az üzleti latolgatás.

Ennyi taktikázást fölöslegesnek érzett Edit.

— Ugye, nem veszi zokon, hogy mi nélkülözzük a hasonló szenvedélyt?

Félszeg hódolattal bámult a mérnöknőre a fémdíszműves.

— Editke, maga elbűvöl engem a komoly egyéniségével?

— Hát akkor komolyan megkérdezem: csupán latolgatni óhajt, vagy elhatározott szándéka lakást venni ?

— Nem értem a kérdést, Editke — sajnálkozott Félix, mintha komolyan megakadt

volna. — Ügy emlékszem, hogy szándékomat már kinyilvánítottam. Burján bácsi éppen erre világosított fel, hogy ő ezidö szerint milyen kőművesnek tekinthető. Magyarán szólva radikálisan kettévágta az érdemi tárgyalás fonalát.

Dezső figyelmes várakozása méltatiankodássá változott.

— Félix úr, ez nem szép magától. Egy jó szomszédtól több őszinteség is elvárható.

Mivel a méltatlankodás túl hangosra sikerült, Paula szívélyes érdeklődéssel enyhítette:

— Hallottam, Beácska lánya menyasszony. Mikor lesz az esküvő?

Hálásan szólalt meg Félix Elekben az atyai szív.

— Való igaz, a kislányom már nehezen bír magával. Kora ősszel akarnak összeházasodni. De hogy úgy mondjam, erős dilemmában van. Ragaszkodik az önálló otthonhoz, ugyanakkor a szülői oltalom közelében akar maradni. Mit tehet ilyenkor egy felvilágosult apa?

Harsány lett Dezső a büszkeségtől, hogy gondolkodás nélkül kitalálta a feleletet:

— Lakást vesz neki! Modem, üde lakást! Amilyen méltó a zsenge szerelemhez. Lehetőleg a szomszédban- Méghozzá úgy, hogy valósággal rátukmálják a papára azt a lakást.

Naív huncutságot próbált mímelni szűzies mosolyával a fémdíszműves.

— Bevallom, már alig tudom leplezni a zavarom...

— Látom — helyeselt nyugodtan, kedvesen Edit. — Tehát. akar vénni lakást, vagy nem akar?

Mintegy irgalomért könyö- nyörögve rimánkodott Félix Elek:

— Editke, magácska olyan szigorú, mint a leghatározottabb vizsgáztató professzor.

Az csak nem vétek, hogy játszadozom olyan gondolattal, amely önök számára is kedves?

— Nem szabad enhyire naivnak néznie a szomszédait.

Félix a kiszolgáltatott ember helyzetéből panaszolta:

— Ünnepélyesen biztosítom, drága Editke, hogy önökkel szemben csakis én lehetek naív. Az erőviszonyok lesúlytóak reám nézve.

Dezső hanyagul elsöpörte a szomszér taktikázását.

— Éppen ezért egy naív embert semmire sem akarunk rábeszélni- Nekünk nem fontos. Ebből következően nem is sürgős.

Ijedten módosított Paula:

— Ez nem tárgyalási stílus. Vegyük komolyabban a dolgot.

Kapva-kapott Félix a felkínált segítségen.

— Paulácska, ön rezonál az én vágyaimmal. Valóban komoly ajánlatot tennék. Szükségem van az egyik lakásra.

— Mikor? — érdeklődött az unottan pipázgató Dezső.

— Akár azonnal!

Dezső még unottabban pöfékelte a pipafüstöt.

— Tessék leszámolni a négyszázezer forintot.

— Szemrebbenés nélkül? — akadt fenn a szeme Félixnek— Tőlem pisloghat hozzá. Nem nézek oda, mivel tudom, hogy hajlamos a zavarra.

Félix Elek bánatba esve panaszkodott :

— Istenem, istenem... Nem ismerek összeget mondani az asszonynak...

Együttérzően düllesztette rá békaszemét Paula.

— Ennyire talán mégsem tragikus, Félix úr.

— Önök előtt nincs titkom.

Bevallom, hogy otthon alig- alig van némi szavam- De ha például ötvenezerrel kevesebbet mondhatnék

__

D

ezső mély szívással készült valami gorombát mondani, de meggondolta magát. Így könnyén hitték, hogy nagy nekikészülődése nem volt egyéb, mint a pipa iránti mohóság.

— Ellenkezőleg. A maga helyében én százezerrel többet mondanék, és a nagybecsű hitves kivirulna a gyönyörtől, hogy egy vagyont sikerült lealkudnia.

Félix gyorsan válogatott a kifejezések között, hogy talpraesett és mégis hízelgő választ adjon, amikor lárma támadt odakint. Zajosan döngették a lépcsőt, beszélgettek.

— Megjöttek a szurkolók — nézett Dezső az ajtó felé.

A következő pillanatban már be is tódultak. Elsőnek Danka Károly, Edit férje lépett a szobába, pilledten, de jókedvűen- Mögötte Rózsi, a lágy szőke asszony, a másik meny. Végül Zoltán, a kőműves: súlyra és termetre méltó a feleségéhez, csak éppen nem a szőke lágyak, hanem a barna kövérek fajtájához tartozott.

— Végre itthon! — kiáltott sóhajtva Danka Károly, még jobban megnyújtva karcsúságát. Zakója elrepült lendülő karjától a legközelebbi szék felé. — Szerbusztok, rokonok. Jónapot, Félix úr!

Félix Elek graciőz köny- nyedséggel hajlongott

— üdvözlet és tisztelet a sportbarátoknak. Hajrá, Vasutas!

Zoltán, a barna óriás, akinek a hátához tapadt a sár- gi ing az izzadástól, rögtön a maradék sörre vetette magát. Előbb ivott, aztán zsörtölődött:

— A disznók. ■: A lajhá- rok. Elrontották a vasárnapomat.

— Legközelebb győzünk — biztosította kétségbe nem vonható jólértesültséggel Félix Elek. — Győzünk, méghozzá idegenben. Most azonban tisztelettel eltávoznék, hogy ne zavarjam tovább az önök tiszteletreméltó családi társaságát. Ajánlom magamat. .. Tisztelettel.. • Kézcsókom... — az ajtóból még egyszer meghajolt, kezét sporttársi köszöntésre lendítette és nagyon szeretetre- méltóan nevetett vissza: — Hajrá, Vasutas!

(Folytatjuk)

4 NOGRAD — 1979. augusztus 12., vasárnap