Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
I Az életmód az ember És a kerékpár? Vallomással kezdem, tárgyilagos önbemutatással, nem azért, hogy tetszelegjek. Szeretnem megnyerni az olvasó jóindulatát: a témának nemcsak írója, alanya is vagyok. Mindazt, amiről szó lesz, magam kipróbáltam. Alighanem az ország egyetlen kerékpáros újságírója szól itt arról, jó-e biciklizni, lehet-e, érdemes-e a mai megváltozott, motorizált világban két kerékre kapni? Amikor szerkesztői beosztásba kerültem az egyik megyei lapnál, húszesztendős szünet után leakasztottam a szögről a bringát. A mozgáshiány és bizonyos, az infarktusra utaló jelek ösztönöztek erre a mozdulatra. A folytatás már nehezebben ment. Sokan megmosolyogtak. Egy méter hetven centiméter magas vagyok, a „versenysúlyom” jó húsz évvel ezelőtt 68 kiló volt. Hároméves rendszeres kerékpározás nyomán megszűnt égy sor panaszom — emésztési rendellenesség, görcsös fejfájás, szorító érzés a szívtájékon és Így tovább. A szerkesztői asztalnál felszedett pluszkilók rövid idő alatt eltűntek rólam — három éve még 74—76 kiló voltam. Jelenleg a testmagasságomnak megfelelő súllyal já- rok-kelek. Az életvitelemben csupán annyi változás történt, hogy kevesebb alkoholt Iszom. Egyébként ugyanannyit dohányzom — napi egy doboz —, mint három évvel ezelőtt. Hetente, ősszel és tavasszal is, két alkalommal járok edzésre — egyedül. A távot, 30. 40, illetve 55—60 kilométer — az útvonaltól függően — többnyire 35—37 kilométeres átlagsebességgel teszem meg. Ez fokozatosan javult, szeretném elérni a negyvenes átlagot és akkor, esetleg (ha valakinek eszébe jutna ilyesmit hazánkban is megrendezni), elindulnék valamilyen veteránversenyen. Am, nem ez a cél. A cél a rendszeres testmozgás. Minden különösebb aránytalanság, ízléstelenség — nem hívok ki versenyre senkit — és megerőltetés nélkül teljesebb emberi életet éjni. — o — o — Nemes György azt írta egy kilencéves kislányról: kérve kérte szüleit, hadd ülhessen fel a villamosral S, ha már a mi gyerekeink nem ismerik a „gyalogolni jó” Jelszót, legalább azt tanítanánk meg velük, hogy biciklizni jó é* így a kerékpár nyergében ismernek meg az országot... De ugyan ki tanítaná meg velük ezt « kétségtelen igazságot? Az autós papák? Aligha. „Nem lehet elvárni tőlük” — mondta valaki, aki saját állítása szerint ismeri az életet. Igaza van, nem lehet. Az autó nélküli apák mai, felnőtt fiai autóba ültek, s eszük ágában sincs megválni a kényelmes üléstől, a hatvan lóerőtől, akárcsak egy kerékpáros túra idejére is. Érthető? Nehezen. Mindenütt így van? A környező országok tömegsportja egyre nagyobb eredményeket ér el, s ennek nyomán a minőségi sportban is jelentősek a sikereik. A hétmilliós Moszkvában minden negyedik' ember rendszeresen sportol, Csehszlovákiában hatalmas tömegeket mozgat meg, a szó szoros értelmében is, a hagyományos spaitakiád. Bulgária, Jugoszlávia, az NDK és a távolabbi országok, például Japán tömegsportja egyszerűen „csodálatos”. A két keréken gurulás sok szempontból lehet hasznos. A hovatovább végérvényesen beduguló városi autós közlekedésre, a tömeg- közlekedés reménytelen kísérleteire a megoldást illetően, a külön e célra készülő és sok pénzbe kerülő sportlétesítmények jelenlegi hiányára, vagy kis számának valóságára gondolva ez elfogadható megállapítás. Van más is. — o — o — A kerékpárral is közlekedő ember sokat nyer azzal, hogy a sebességből sokat veszít. — o — o — A közvetlen részvétel a forgalomban, az emberi gondolat, érzés ritmusához jobban igazodó előrehaladás növeli az ismeretszerzési lehetőségeket: a tájhoz, az ott élő emberekhez való közeledést, a közvetlenebb kapcsolatot természettel-emberrel egyaránt. Az autós élet kritikája helyett hangsúlyozni szükséges az autóséletet jól kiegészítő másfajta „száguldozást”. A csendesebb, lassabban megszerezhető, éppen ezért talán sokkalta tovább munkáló, embert, gyereket, öreget gazdagító örömökre gondolok elsősorban. A „vállalkozásra”, amelynek sikere a realitásokban és a belső igény meglétében rejlik. De legyen ilyen igény"! Ki figyeljen „oda”? Elsősorban mi, felnőttek. apák, anyák, nagyapák, nagyanyák, nagybácsik, nagynénik. Persze nem egyszerű elképzelni a „srácot” — akit totyogós kora óta autóval furikázunk mindenhová — két keréken száguldozva az ország valamelyik útján. Nem könnyű, de nem lehetetlen. Talán az sem lenne nagy szégyen, ha mi kerékre kapnánk, de ha ennek a súlyfelesleg, vagy a „presztízs” komoly akadálya, legalább ne tartsuk vissza a gyereket az egészséges törekvésekben. A hétvégi baleseti statisztika átlagosan tíz-tizenöt halottjára gondolva, sajnos, mindez alig elképzelhető. Mármint, hogy a szülők, ha maguk nem is indulnak, gyerekeiket elengedik kisebb-nagyobb túrákra, vagy netán éppen a szülők szorgalmazzák, segítik ezt a kétségtelenül meglevő ifjúsági igényt kerékpárok vásárlásával. A megnyugtató megoldás messze van. Van egyáltalán? — o — o — Egyetlen keréknárcsengetésre. amelyet a fe'elösséget is vállaló felnőtt ad le verbuváló Jelzésként, gverekek százai pattannak nyeregbe! Hatalmas lelkesedéssel, ónként vállalt s megtartott fegyelemmel vesznek részt egy-egy túrán, kerékpáros kiránduláson. Ugyancsak saját tanasztalat: pedagógus feleségem, az egyik győri általános iskola orosz tanárnődéként, egyetlen telefonhívással elérte két óra alatt, hogy egy kerékpáros harci túrára való seregnyi hetedikes gyerek várjon bennünket a gyermeknapon az iskola előtt Azt hiszem, több a kifogás — nincs kerékpár, nincs út, sok az autó —, mint amennyi ildomos lenne. Az elnőiesedett pedagógusi pályáról nem várható tömeges jelentkezés csupán a felismerés nyomán: tényleg jó kerékpározni! A nagyrész családanyákból álló tanári karokból nem, de más területekről vajon miért ne lehetne felnőtt vállalkozókra számítani ? Vajon hányán tudnak a mai felnőttek közül emlékezni a tegnapi, tegnapelőtti közös emlékekre, fiatalokkal, gyerekekkel eltöltött élménydús, szép órákra?! Vajon a rátermettek, a legjobban képzettek, a legerősebbek, egyszóval azok, akik ma és itt tehetnének sokat — hol vannak?! — o — o — Létrejött a mozgalom a mozgásra. Nem teltek el hatástalanul a népszerűsítő vetélkedők, televíziós műsorok. Valami történt a valóságos labdával is. Egyre többen dobálják, egyre többen nem restellkednek pocakosán is lábra kapni, mozogni, futni, úszni, játszani, egészséges mozgást keresve. Mozgalom az edzett ifjúságért — jövő a jelenben. ígéretes, szép gondolat, vállalkozás országos méretekben. A társadalom végre felismerte, tennie kell valamit az egészséges életmódért, a test neveléséért is. Győrött, az ország „kerékpáros városában” —• ötvenezerre teszik a kerékpárok számát, a lakosság száma 110 ezer — a helyi lap négyhasábos riportban foglalkozott ezzel a városi „ranggal” és ami vele jár, a gondokkal is például. A terjengős írásból az ötvenezre® számot és még egy riasztó tényt érdemes megjegyezni: a kerékpárosok városában egyetlen kerékpárműszerész kisiparos sincs! Az összefüggés — ötvenezer és nulla — kiáltó ellentétben áll egymással. A Csepel jelentős formában „ráállt” a kerékpárok gyártására; kapni lehet ma már félverseny- és kempinggépet Is, megint más kérdés: jól szolgálja-e az ügyet az, hogy részletre nem kapható egyik sem?! Miért pont ez az árucikk nem szerepel a részlet!istán? Kevesebb guruló roncs járná az országot, állandó balesetveszélyben hordozva gazdáját, ha a kedvezmény legalább erre a közlekedési eszközre kiterjedne. Kinézek a város egyik tízemeletes házának ablakán és kapásból tíz-tizenöt kerékpározó gyereket számolok össze. Bármikor megtehetem ezt szabadidősórában. A gyerekek a járdán, a téren kerékpároznak. Ezt megengedte nekik a mamájuk. Nincs szükség a fiatalokra a sportegyesületekben? Salgótarjánban tizenegy éve szüntették meg a kerékpáros-szakosztályt. Hazánkban nem létezik kerékpársport a régi értelemben vett tömegsportként. Még emlékszem arra az időre, amikor a háború után is zsúfolásig megtelt a pesti kerékpárstadion a nemzetközi versenyeken. Hol vannak a régi kerekesek? Egyik-másik, a sportág hagyományaihoz igazodva, műszerészműhelyt nyitott réges-régen. Közéjük tartozik a hires Velvárt nem kevésbé híres veje, a versenyzőből aranykezű mesterré, vázépítő múszerészművésszé lett Szalay úr. Pest egyik terén van a műhelye — nem írom le, hol, így is elegen zaklatják „feleslegesen” —, és, ha csak teheti, fradís- táknak épít gépet. Méretre, hozott anyagból. Amikor utoljára beszélgettünk a műhelyben, azt mondta: — Nézze, kérem! Ezt a munkát ma már csak szerelemből lehet csinálni. Egyszerűen nem kérek annyit, amennyibe egy jó gép elkészítése kerülne. A vázat többnyire én csinálom, de ezzel, úgy tudom, egyedül vagyok az egész országban. Szalay úr, a kerékpánsport sokak által rajongásig szeretett patrónusa nemrég még azon meditált, hogy beadja az ipart, elmegy kedvenc csapatához egyesületi szerelőnek. Közben valamit javult a helyzete, nyugdíj- gondja is elsimult. Az Arany Mokka nemzetközi versenyen, ahol a fradista Jegénvek is elindultak, s alattuk „Velvárt” márkás gép gurult, vidámnak látszott. Olyan volt mint egy elégedett Télapó — ajándékosztás után. A kétnapos verseny után ezzel köszönt el a hangosbemondón keresztül az eredményközlő: — Viszontlátásra a legközelebbi , pályaversenyen ! — Mikor lesz az? — kiáltottam. Válasz nem érkezett. Levélben felkerestem a kerékpár-szövetséget vidékről. Műsornaptárt kér- tem. ^ A válasz, vagyis a részletes verseny- naptár postafordultával megérkezett. Aztán néhány nan múlva a levél is, amelyet a tanulság kedvéért érdemes idézni, remélve, hogy miután közügyről van szó, nyilvánosságra hozatalával nem követek el indiszkréciót. „Megkaptuk kérését és rögtön el is küldtük önnek a versenynaptárt. Mivel leveléből arra lehetett következtetni, hogy nemcsak szereti a keréknársportot, hanem néha a kedvéért feljön Pestre is, arra kér- iük. ha erre jár, keresse fel a Szövetséget! Régóta tönrensünk azon, hogyan lehetne Salgótarjánban. illetve Nógrád megyében szakosztályt létesíteni. A levelet Ihász Sándor, nemrégiben m^g maga is elsősosztályű versenyző, a Magyár Kerékpár Szövetség főtitkára irta alá. — o — o — „Mindörökre meghalt ez a sport, kérem, nekem elhiheti” — vélekedett néhány évvel ezelőtt Szalay úr. Fölötte, a pesti műhely mennyezetéről, néma tanúként lógott láncra akasztva a legendás Velvárt bogárfekete gépe. Más volt a véleményem. Valaki egyszer majd megkérdezi a gyors előrelépés reményében, a lehetőségek számbavételekor itt is, ott is: — És a kerékpár?! T. Pataki László A szentendrei művésztelep 50 éve A szentendrei művcsztclep kertje A klasszikus érték általánosítása csak közös munkával lehetséges, ez az óhajtott cél sürgette a barbizoni, müncheni művésztelepek létrejöttét még a XIX. században. Ezzel párhuzamosan, sorra egymás után, művészeszmények polarizációjaként alakult hazánkban a szolnoki, vásárhelyi, gödöllői és a nagybányai művésztelep. A realizmus és a szecesszió műhelyei lettek ezen életképesnek bizonyult társulások, a mérték és az irány szerepét töltötték be. Osztódtak — Nagybánya fontos oldalága lett Técső, és a szentendrei művésztelep is nagybányai indítékok alapján erősödött, lendült. Az összekötő híd ebben Ferenczy Károly, akit egyszerre inspiráltak szentendrei és nagybányai motívumok. Másrészt Nagybánya és Szentendre is a külföldi eredményeket ötvözte a magyar karakterrel — finomította, módosította az ajánlatokat. Ennek jegyében Nagybánya sajátos posztirhpresszioniz- must, Szentendre egyedi konstruktivizmust épített. Az idők szavát magyarul értelmezte e két művésztelep-mű- hely — Nagybánya és Szentendre. Egy folyamat két állomása úgy Is összetartozik egymással. hogy Szentendre Nagybánya következő periódusa. Stílusban, időben. Folytatása az eszményeket és a gyakorlatot Illetőén is, hiszen az 1929-ben alakult Szentendrei Festők Társasága Réti István tanítványaiból Barcsay dolgozik ján. Az alapító Bánovszky Miklós, Bánáti Sverák József, Paízs-Goebel Jenő, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódy Béla, Pándy Lajos, Rozgonyi László Nagybányát tartotta az egyik mértéknek, de voltak, lettek, közülük római iskolások is. Talán éppen az igazolja a szentendrei művésztelep életképességét, hogy nyitánya nem konzerválódott, hanem rendszeresen megújult. Iránytűje Nagybánya’és Ró- ína után egyre inkább Pártos lett- Elsősorban azáltal, hogy Czóbel Béla és Barcsay Jenő révén ezt a forrást mélyítette el magyar, szentendrei elemekkel. Számban, korszerűségben egyaránt bővült e művésztelep, műhellyé lett, patrióta ée egyetemes értékeket tolmácsolt. Őrzött és indított, gyűjtőmedence lett és starthely. Mérlegeléssel vette számba a hagyományokat, mértékkel újított az európai ajánlatoknak és a hazai sorskérdéseknek megfelelően. Számtalan értékes és maradandó változattal bejárta a festészet lehetőségeinek teljes terepét. így, ezen tág szemléleti szabadság és az értékteremtő szigor jegyében született egyéni nyomvonalon Czóbel Béla, Kmetty János, Ilos- vai Varga István, Pirk János, Barcsay Jenő, Miháltz Pál életműve. Mindez ma már nemcsak Szentendre, hanem Európa. Nem szakadt meg a folyamat, élő sarjadássá lombosodon a sok forrás is, melyet Ámos Imre, Vajda Lajos, Komiss Dezső, Vaszkó Erzsébet épített, s melyet a mai fiatalok — Csik István, Klimó Károly, Bartl József, Balogh László generációja fejleszt tovább. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy életének utolsó képi összefoglalásait Kondor Béla is ebben az érzékeny rajzi, szellemi közegben végezte baráti szemek figyelmétől övezve. „ jelzés, pontos diagnózis a teendőket illetően, piyan műhely, mely nem engedélyezte a lemaradást és a minőség inflációját, olyan szabad és tág festőotthon, melyben kiki tehetségének és vágyainak ■ megfelelően megtalálta a maga kibontakozását. Szentendre fő törvénye sokrétűsége. Egyik pólusa a formai nyelvújítás jegyében Európára figyel, másik sarkpontja a hazai karaktert tárja fel a népi, nemzeti festészet jegyében- Mindez nem ellentét. mert helyesen orientál a népi, nemzeti és internacionális távlatok összetartozó magaslataihoz. Szentendrében festészetünk minden alapvető problémája találkozik. Mint írtuk, Ferenczy Károly révén Nagybánya is itt folytatódik, de Tornyai János a harmincas években Vásárhely realista mondanivalójával is színezi ezt az iskolát Sokan úgy vélik, hogy Szentendre elsősorban az európai formák jelentőségét hangoztatta. Mindez csak részbén igaz, mivel Barcsay Jenő és Ilosval Varga István festészete Derkovits szövetségese is volt a képek szociális indítékaival. Az Is tény, hogy a szentendrei festészet korrigált és módosított a közmegegyezéses és absztrakt formák tömkelegében — ezzel ellenőrizte és tette használhatóvá az avantgarde irányzatok kezdeményezéseit. Az utóbbi évtizedben Szentendre fejlődése felgyprsult a festői értékek szaporulata és a művelődéspolitika érzékeny figyelme jóvoltából. A Pest megyei Tanács és a Művészeti Alap összefogása révén új művésztelep is alakult a szobrászok részére, s ezzel Szentendre plasztikai ellenpontozása is teljessé egészíti ki a festészet állomásait. Szentendre barokk korban épült sikátoraival a festők városa lett. Ma már egyre inkább a múzeumoké is, hiszen muzeális értékké nőtt sok száz festmény, s közgyűjteménnyé alapozódott sok műterem kincse. Losonci Miklós Czóbel Béla is Szentendrén töltötte élete nagy részét NÓGRÁD — 1979. augusztus 5., vasárnap y Szentendre századunk maverbuválódott a nagybányai- gyár képzőművészetének posztimpresszionizmus alap- egyik mérlege lett. Műszer és * t
