Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)

1979-08-30 / 202. szám

Természetbarát-találkozó a Bán ki-tó partján Amikor megérkeztünk Eánkra, a Pest, Komárom, Nógrád megyei természetbará­tok háromnapos találkozójának színhelyére a motel közelében találkoztunk Bertók Bélával, a tábor vezetőjével A három megyéből a természet szerel­mesei sorrendben hatodik al­kalommal randévüztak egy­mással. A cél az, hogy az ér­deklődők minél jobban megis­merjék hazánk egyik legszebb tájat: a Duna-kányart A Dunakanyar Intéző Bizott­ság természetba -ai-•«.ekciá'd az idei háromnapos találkozó megrendezésére még május­ban határozatot hozott. Akkor döntötték el, hogy Bánkon, a tó partján adnak egymásnak az idén randevút. A házigaz­dák részéről Szőcs Gyula, a Nógrád megyei Természetba­rát Szövetség elnöke többek között utalt arra, hogy lassan polgárjogot nyer ez a találko­zó és egyre jobban vonzza a résztvevőket. Nem véletlen ez, hiszen a Duna-kanyar olyan természeti kincsünk, amely a legjellegzetesebb magyar tá­jak közé tartozik. További cél az, hogy az elkövetkező talál­kozók programjába bevonják a Duna menti országokat is. Tehát nemzetközi rangra kí­vánják emelni a három megye természetjáróinak találkozó­ját, ezzel is hozzájárulva a Duna-kanyar minél szélesebb körű megismeréséhez, a sport- barátság kiterjesztéséhez. A bánki körséta, szemlélő­dés során több természetjáró­val is beszélgettünk. Jene! István, a Pest megyeiek egyik képviselője Gödöllőről érke­zett. ‘ — Eddig három alkalommal voltam részese a DIB termé­szetbarát-találkozónak — mondta. — Külön öröm szá­momra, hogy most ' Bánkon rendezik meg a találkozót, hi­szen nagyon sok a látnivaló ezen a vidéken. Általában a Vasastalálkozók részese- ■‘Va­gyok, a jövőben azonban nem hagyom ki ezt a rendezvényt sem, amely a három megye természetbarátait köti össze. Komárom megyéből Forisek György eddig mindig ott volt a találkozókon. — Nagyon örülök annak, hogy mindinkább gazdagodik a találkozó programja — ve­szi át a szót a tatabányai ter­mészetbarát-járó. Egyre többen vesznek részt a rendezvényen és színvonalas eseménysorozat teszi emlékezetessé ezeket a táborozásokat, túrázásodat. Az időjárás talán jobban a ke­gyeibe fogadhatna. Különben itt sem lehet unatkozni, mert a pecázástól a túráig, a csó­nakozástól a labdajátékig mindent lehet csinálni. Utunk során találkoztunk Gazsi Istvánnal, a rétsági já­rási természetbarát-szövetség elnökével is... — Éppen most készülődünk a romhányi túrára — mond­ja. — Szeretnénk ha minél többen megismerkednének környékünk nevezetességeivel. No meg az sem mindegy szá­munkra, hogy milyen benyomá­sokkal távoznak körünkből a vendégek, a természetjáró tár­sak. Éppen ezért minden igye­kezetünkkel támogatjuk a ta­lálkozó sikerét. A tóparti séta, a tábor la­kóival folytatott beszélgetés arról győzött meg bennünket, hogy mindenki megtalálja itt az érdeklődésének megfelelő szórakozást,' kellemesen tölt­heti el a hét végét. Csónaká­zás, pecázás, szalonnasütés, vi­dám tábortűzi műsor, túra, labdajátékok tette emlékeze­tessé azok napjait, akik el­jöttek ide a Bánki-tóhoz, hogy felüdüljenek, felfrissüljenek, közben új ismerősöket, baráto­kat szerezzenek. Dr. Lőrinczi Géza, a Ma­gyar Természetbarát Szövet­ség főtitkára is . elismeréssel szólt a tapasztalatokról: — Hallottam jó hírét a DIB korábbi rendezvényeinek, s most én is eljöttem, hogy ré­szese legyen a bánki találkozó­nak — mondta. — Nem bán­tam meg. Olyan jó hangulatú volt a megnyitót követő is­Táborverés a motel mellett Pecázók a tő partján Labdarúgó 1VB /. Megfontolt játékkal pontszerzés Raba ETO-S1C I-I í0-0> Bertók nalát Béla táborvezető térképen nyomozza a túra útvo­(Fotó: Fodor Tamás) Győr, 4000 néző, v: Nagy B. (Simon, Németh). Rába ETO: Palla — Csonka, Pozsgai, Pásztor, Magyar — Onhausz, Fűzi, Póczik — Szabó O., Glá- zer (Jugovits a 83. percben), Hajszán (Pénzes a 68. perc­ben). Edző: Kovács Imre. STC: Szűcs — Cséki, Kegye, Csíki, Kovács J. — Kiss (Föl­di a 83. percben), Farkas (Szoó a 87. percben), Varga, Valuch — Bíró, Kajdi. Edző: dr. Varga László. Amint az várható volt, ha­zái támadásokkal kezdődött a mérkőzés. Hajszánnak volt két veszélyes megmozdulása, előbb szögletre szerelték a fiatal csatárt, majd Szűcs rossz kidobása után szabály­talanul szereltek a tarjáni vé­dők. Az első ellentámadást a 13. percben vezette az STC és csaknem gólt szerzett. Sza­badrúgáshoz jutottak a ven­dégek és Valuch jól eltalált lövéséből a felső lécről pat­tant vissza a labda. Aztán új­ra győri pillanatok következ­tek. Póczik lövését védte szögletre Szűcs, majd Glázer gyengére sikerült fejese is a kapus zsákmánya lett. Már az STC hadrendjéből is következtetni lehetett a ven­dégek játékstílusára: igye­keztek lassítani a játékot, be­tömörültek a saját 16-osuk környékére, a megszerzett labdát sok adogatással igye­keztek felhozni. Az STC szin­te semmi veszélyt nem jelen­tett a hazai kapura, hátul vi­szont kiválóan működött a re­tesz. A győriek körülményes, a labdát rengeteget cipelő, az ellenféltől elszakadni nem tudó játékukkal meddő fö­lényben voltak. Tegyük hoz­zá: alacsony színvonalú, ál­mos mérkőzésen. A 35. percben Glázer ívelé­séből csaknem a léc alá hul­lott a labda, majd Kiss hibá­zott, a győriek közül pedig nagy helyzetben senki sem mert lövésre vállalkozni, vé­gül Glázer szabálytalanságán akadt el a lehetőség. A második félidőben jóval élénkebb Iramban folytató­dott a küzdelem. A győriek a jelek szerint döntésre akarták bírni a dolgot, gyors támadá­sokkal veszélyeztették a sal­gótarjáni kaput. Egy alkalom­mal Szűcs mentett lábbal ol­dalra, messzire kifutva a ka­pujából. Nem sokkal utána Szabó Ottó kapáslövését véd­te mutatósán az STC kapusa. Az 50. percben váratlanul a vendégek jutottak vezetéshez. Farkas vezette fel a labdát saját térfeléről, senki sem tá­madta, jól látta meg, hogy Bíró a jobbösszekötő helyén kiugrásra kész, jó volt az át­adása is, és Bíró a kifutó Palla mellett a kapuba továb­bított. 0—1. Nem sokáig tartott a tarjá­ni öröm. Egy percen belül megszületett az egyenlítés. Szabó Ottó már a 16-oson be­lül adott Glázerhoz, ő fordu­lásból nem egészen jól talál­ta el a labdát, de az a kimoz­duló Szűcs mellett így is a bal sarokba pattant. 1—1. Negyed óráig tartott a jobb játék, utána az iram és a színvonal egjtaránt csökkent. Bár az STC már jóval többét merészkedett előre, csak egy esetben volt esélye a gól­szerzésre: a 77. percben for­más váluch—Kiss—Farkas támadás után a jobb oldalról fej magasságban belőtt labdá­ról Varga csak egy gondolat­tal késett le, aztán Valuch 18 méterről még lőhetett — alig mellé. A másik oldalon Szűcs kétszer is szépen tisztázta. Póczik messziről érkezett nagy lövését, majd a 89. perc­ben Fortunával sem állt ha­dilábon: Pénzes lövése úgy­szólván elakadt a vetődő ka­pusban. Győri döntetlenjével behoz­ta a szombaton elvesztett pontot az STC és erre a pontra feltétlenül rá is szol­gált. Higgadtan védekeztek a vendégek, okosan lassították a Rába ETO egyébként is kö­rülményes játékát. Az már más kérdés, hogy a tarjániak támadójátéka jócskán ha­gyott maga után kívánniva­lót, hiszen a gólon kívül ösz- szesen kétszer jutottak el Palla kapujáig. Az STC-ben Szűcs jól vé­dett, a közvetlen védelem nagyjából megfelelt; a négy­tagú középpályás-sorból első­sorban Farkas dicsérhető, ügyesen illeszkedett be a csa­patba újonc létére. Elöl Bíró néhány megmozdulása és gól­ja érdemel említést, Valuch- nak voltak még felvillanásai. A győri csapatból csak Pó­czik és Magyar dicsérhető. A hazai gárda 75 perces fölé­nyét képtelen volt győzelem­re váltani. Nagy Béla különösebb hi­bák nélkül, jól vezette a mér­kőzést. A tartalékbajnokságban: Rába ETO—STC 3—3 (3—1). Győr, 300 néző. v: Stróbl. Rába ETO: Kiss (Kocsis I.) — Szíjártó, Baumann, Marth, Kocsis II. — Lipót, Orbán, Horváth B. — Domanvik, Gyurmánczy (Tenk), Koltai. Edző: Győrfi László. STC: Gyurácz — Szíjjártó, Juhász, Zatykó, B. Kovács — Fábri, Balga, Básti, Kovács F. — Vágó, Berindán. Edző: Kmet- ty József. Góllövők: Koltai (2), Gyur­mánczy, ill; Kovács F., Básti, Kocsis I. (öngól). Mohay Gábor Sporthírek Az Idei kerékpáros-világ­bajnokság során az amsterda- mi olimpiai pályán az 1000 m-es időfutam világbajnoki címét az NDK-s Lothar Thoms nyerte, aki ezzel meg­védte világbajnoki elsőségét. Az 1000 m-es időfutam vi­lágbajnoka: Lothar Thoms 1:06.61 p-vel. 2. Gordon Singleton (kanadai) 1:07.53, 3. Eduard Rapp (szov­jet) 1:07.78. A nyíregyházi városi stadi­on lesz a szeptember 12-i Ma­gyarország—Csehszlovákia labdarúgó-mérkőzés színhelye. Az MTI nyíregyházi mun­katársa Listván Lajost, a vá­rosi sportfelügyelőség vezető­jét kérte meg az előkészüle­tek összegzésére. A sportfel­ügyelő, aki egyúttal a váloga­tott-találkozóra alakult szer­vező- és előkészítő bizottság titkára is, elmondta, hogy a mérkőzésre 32 ezer felnőtt­és diákjegyet bocsátottak ki. Ebből elővételben már 20 ezer darab gazdára talált — 4 ez­ret például a csehszlovák, uta­zási iroda értékesített. A nézőteret egy több mint 500 személyes .állandó lelátó­résszel bővítik. Az MLSZ hozzájárulásával a futópálya 3 sávjában és a mögötte levő füves térségen a legfiatalab­bak számára 7—8 ezres — pa­dokkal felszerelt — nézőteret alakítanak ki. Az épülő sajtóteraszon 40 csehszlovák és hazai tudósító számára biztosítják a nyu­godt munkakörülményeket. Az ifjúsági nemzetközi lab­darúgótornán, Moszkvában Budapest válogatottja 3—1-es vereséget szenvedett a CSZKA ifjúsági együttesétől. További eredmények: Moszkva—Szó­fia 2—1, Szófia—Varsó 6—0, CSZKA—Moszkvics Autógyár 3—1. A magyar fiatalok csütörtö­kön a Moszkvics Autógyár együttesével mérkőznek. ☆ A birkózó-világbajnokság szervezői kedden, helyi idő szerint este úgy döntöttek, hogy megváltoztatják ' a kö­töttfogású 74^ kg-os súlycso­port végeredményét. A múlt héten pénteken este kialakult sorrendnek megfelelően Ko­csis Ferenc volt az arany-, a bolgár Sopov pedig az ezüst­érmes. A bolgár küldöttség óvást nyújtott be, aminek eredményeképpen a * szerve­zők megváltoztatták a sor­rendet, és úgy döntöttek, hogy mindkét birkózónak aranyér­met adnak. Következésképpen e kategóriában nem lesz idén ezüstérmes, a bronzérmes pe­dig —. változatlanul — a nyugatnémet Kaxl-Heinz Hel- bing. ■ , (MTI) merkédési est, hogy mindjárt jó benyomást keltett. Ugyan­így jónak tartom a három­napos tábor programját. Jó al­kalmat nyújt a tapasztalatok gyűjtésére, a környék neveze­tességeinek megismerésére egyaránt. Remélem, a folyta­tás is sikeres lesz. Sok jó véleményt hallottunk a bánki randevúról, amelv újabb állomása volt termé­szetbarátaink eredményes te­vékenységének. Tovább öreg­bítette megyénk hírnevét és újabb tagokkal gyarapította a természetjárók széles táborát. ____ D. L. K ispuska-lövész verseny A VEGYÉPSZER Vállalat „Jurij Gagarin” MHSZ-szo- cialista brigádja kispuskás lövészversenyre hívta ki a salgótarjáni 'gyár valamennyi szocialista brigádját alkotmá­nyunk törvénybe iktatásának 30. évfordulója alkalmából. ■ A nyílt irányzékú. TOZ—8- as kispuskával fekvő test­helyzetből, szabadkézből, 3 próba után tíz értékelt lövés­ből álló versenyszámban a 4- es számú lőlapra 50 méterről céloztak, s rendre találtak is a résztvevők. A gyár létszá­mának egyötöde, mintegy százhúsz dolgozó vett részt a több fordulóban lebonyolított versenyen, amelyhez a lőszert és a szükséges kellékeket a gyári lövészklub bocsátotta rendelkezésre. A 33 szocialista brigád fele indult a versenyen, s mind-, egyik brigád három legjobb eredményét vette figyelembe a versenybíróság a csapat­verseny értékelésénél. A női versenyzők a * vegyes csapat- versenyben vettek részt. Az egyéni és csapatverseny élső három helyezettjeit tárgy- és oklevéljutalomban részesítette a rendező lövész­klub vezetése. Végeredményül az egyéni versenyben 1. Lacz- kó Sándor (áramlásmérő üze­mi Zalka Máté brigád), 2. Makács József (mérőállomás üzemi t^ógrádi Sándor bri­gád), 3. Fodor József (forgal­mi telephelyi szállítási Béke II. Szocialista Brigád), 88, 79, illetve 74 köregységgel. Csa­patban 1. a mérőállomás üze­mi Nógrádi Sándor Szocialista Brigád 193 körrel, 2. a mun­kaügyi-személyzeti Radnóti Miklós Szocialista Brigád 176, 3. a forgalmi telepi szállítási Béke II. Szocialista Brigád csapata 172 köregységgel. NÓGRÁD = 1979. augusztus 30., csütörtök 7

Next

/
Thumbnails
Contents