Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)
1979-08-30 / 202. szám
»Tudunk-e megújulni?” Tizenhat év után újra otthon Régi iába — új fejsze Egy »moxgalmV* vita jegyzőkönyvéből Régi irodalmi színpadosok, az amatőr színjátszó mozgalom balassagyarmati „veteránjai” gyűltek össze a közelmúltban a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban, hogy megvitassák az intézmény igazgatójának, Halmai Lászlónak javaslatát, aki a kezdeményezés lényegét a következőkben foglalta össze: — A balassagyarmati Madách Imre irodalmi színpad egykori rendezőiből, tagjaiból szeretnénk alakítani egy színjátszó „válogatott csapatot”. A vállalkozáshoz Éles Béla — a „Perem Színpad” vezetője — személyében országosan ismert és elismert rendezőt sikerült megnyernünk, aki ráadásul valamennyiőtöket jól ismeri, és képességeitekre alapozva, szívesen elvállalná a megalakítandó városi irodalmi színpad vezetését. Arra szeretnélek megkérni benneteket, hogy aktív közreműködésetekkel nyújtsatok segítséget ehhez. Éles Béla, sodró rendezési elveivel belénk plántálhatná mindazt, amit ő tud, és kihozhatná belőletek, amire ti képesek vagytok! Sok tehetséges ember van mindenhol, de a folyamatos munka nem realizálódik. Bennetek megvan a lendület a továbblépéshez. Félgőzzel semmit sem lehet csinálni! Az ügy szeretetében is bízom. Várom véleményeteket! Csikász István: — Nagyon szimpatikus számomra ez a segítségnyújtási forma. — Szükségünk is van rá. A művelődési házban érződik ennek a közművelődési formának a hiánya. Ha lenne itt egy amatőr színjátszó együttes, Éles Béla segítségével profi szintű műsorokat lehetne előadni. Tizenéves korunktól csináljuk a színjátszást —, lelkesen. Sajnos, ez a mozgalom az utóbbi időben belterjessé vált, magába fordult. Ez nem véletlen. Utánpótlás sehol! A fiatalok aktivitása előbbre vinne. Főleg a fiatal pedagógusok inspiráló hatását hiányolom. A pedagógusoknak erőteljesebben kellene foglalkozni ezzel a témával, és természetesen — ennek keretén belül — a gyerekekkel, mert ez a feltétele a további munkánknak! Szóval: nagyon jónak tartom a kezdeményezést! Hajnal Sándorné; — Itt lényegében arról van szó, hogy vállaljuk-e a rendszeres munkát, képesek vagyunk-e kialakítani a magot?! Halmai László: — Ti vagytok az a mag, amire alapozni lehet. Elképzelésem a következő: Éles Béla mellett lenne két segédrendező, akik rendszeresen eljárnának az iskolákba, hogy felkeltsék az érdeklődést és megnyerjék a gyerekeket az ügy számára. Ezek az emberek anyagi támogatást is kapnának ... Csikász István: — Részlet- kérdés az anyagi, itt az erkölcsi oldal számít! Kalas Géza: — Van nekem egy közmondásom: „A kutya ugat, a szamár marad”, mert tudja, hogy az ugatás egyszer megszűnik. A szamarak mi vagyunk. Megvan a rég kialakult stílusunk. De nálunk szent volt az írás! A megbecsülés nagyon fontos . . . Éles Bélának meg kell mondania, hogy mik az elképzelései, mert nem biztos, hogy teljes leszv az egyetértés. Intézményesen kell megvalósítani lehetőségeinket! A kérdés: Tudunk-e, képesek vagyunk-e megújulni? Halmai László: — Éles Béla nagyon jól ismeri az adottságokat, nem vágná fejszéjét olyan fába, amelyben kicsorbulna . . . Csikász István: — Ami a megújulást illeti, szerintem minden emberben van kihasználatlan energia, aryely képes a megújhodásra. A magam részéről hajlandó vagyok újrakezdeni, mint sima gyalogos. Azt akarom, hogy engem is rendezzen valaki, mert tudom mit jelent kihozni az emberből azt, amit akarok. Ha tudom, hogy a rendező mit akar, akkor teljes alázatot mutatok és becsülettel dolgozom. Itt az a kérdés, milyen céllal, határidővel, terheléssel, produktummal számít ránk a művelődési központ. Halmai László: — Nem kész tényekkel hozakodtam elő, csak ötlet fogadtatására voltam kíváncsi, örömmel látom, hogy valamennyien a „régiek” vagytok, és ez nagyon jó. A következő lépés a tárgyalás Éles Bélával, mikor is a próbák időpontjában is megállapodunk. A csoport tagjai bármikor, bárkit ajánlhatnak a színpadhoz. Remélem, ambiciózus embereket szereztek. Még augusztus végén remélhetőleg végleg megegyezték, hogy mit akartok csinálni és hogyan. Az utánpótlás-nevelés érdekében színpadvezető tanfolyamot indítunk, kategóriás jelleggel. Itt legalább tíz főre számítok. Természetesen nemcsak Balassagyarmatról várunk jelentkezőket, hanem a környékről is, és nem utolsósorban a pedagógusokra is számítunk. Sz. Zs. Augusztus 30. Csütörtök 30.40: Polgár András: Gyerekjáték. Tévéfilm (25.) Edit sóvárgott férjéért. Fájón hiányzott neki az engedelmes Károly, aki megalá- zottságát titkolva, emelt / fővel ment el hazulról, a vásár elől. Csakugyan, miéit ne élhetnének úgy, ahogy a férje kívánja? Hol lehet most? Mire gondolhat? Bizonyára hurcolja valahol a fájdalmát, próbál hozzászokni az újabb otthontalansághoz. Kísértésbe esett, éledni kezdett benne a vágy, hogy mégis úgy éljenek, ahogy Károly tanácsolta. Nem is kellett volna hozzá egyéb, csak az elhatározás. Azonnal beléphetnének abba az általa leszólt világba. Igen, de hol van a kapuja? Károly tudja. Ű nem fél, ha élhetetlennek, ha naivnak, ha különcnek nevezik. Károly komolyan etette a hangyákat a bakonyi tölgy évgyűrűin és akkor sem bolond, amikor fölemel egy kavicsot a Duna-parton és leolvassa róla, hogy mi törtért a legutóbbi jégkorszak óta az Alpoktól keletre. Hol hát a kapu? Talán ott, hogy nem velünk kezdődik az időszámítás és nem velünk ér véget. A mérnöknő gyeplőtlen gondolatai, ezek a fátyolos tudatfoszlányok leoldozták a fájdalmat a homlokáról. Frissítő örvény hozta eléje a képet: néhány éve Pannonhalmán jártak, ahol a katedrális északi fülkéit mutogatták nekik. Leghosszabban a csepp- kőboitozatos fülkében időztek, a légbe épített bonyolult bordaíveket bámulták, telnetet- lenül csodálva a csipkeköny- nyű szerkezet tökélyét. Megtudták, hogy a bordaívek felső szélét sűrű bimbódíszek borítják. Akkoriban fedezték fel a rejtett díszeket. Maguk a bencés szerzetesek sem tudták, hogy félezer éve léteznek azok a díszek. Miért, és kinek cizellálta a láthatatlan magasba ékes faragványait a gótikus idők mestere? A bimbódíszeket vastag koromréteg borította, fekete pernye rakódott rá oly sok évszázad mécs- és gyertyafüstjétől. Lehetséges, hogy az a kőfaragó különb ember volt, mint a szintén kőfaragó Dezső, noha nem akart magának Csopakon villát építeni? Ha nincsen Károly, ő soha el nem megy Pannonhalmára, pedig építész, mérnökhallgató korában gótikus íveket is rajzolt tanulmányi feladatként. De tovább nem törődött a gótikával. Illendőségből egyszer bebarangolta a budai Mátyás-templomot, s ezzel letudta ilyen irányú kötelességét. Hol lehet Károíy? Talán a Gitár eszpresszóban üldögél megszokott helyén, ahonnan átlátni a szemközti cipőbolt kirakatára, és azt vitatja barátaival, hogy miért oly sivár a város szellemi élete. Talán a neutronbomba mi<4 NOGRAD - 1979. augusztus 30., csütörtök Orosz László kiállítása Vaj) hálómban ■II Az 51 esztendős Orosz László festőművész Maconká- ról származott el Budapestre. Bányász-paraszt szülők gyermeke. Korán kibontakozó tehetségére először tanítója, Ala- xi Béla és idős Szabó István érdemes művész, Kossuth-díjas szobrászművész figyelt fel, s az ő bátorításukra végzett el két évet az iparművészeti főiskolán. A képzőművészeti főiskolán 1949 és 1954 között folytatott tanulmányokat Do- manovszky Endre és Bernáth Aurél tanítványaként. Rendszeresen kiállító művész. Szülőfalujában, Maconkán és Nagybátonyban 1963-ban volt utoljára kiállítása, s a mostani, augusztus 30-i bemutató tehát egyben a „visszatérést” is jelenti a szülői földre. Válogatott műveinek kiállítását az idei bányásznapi ünnepségek nyitányaként csütörtökön este hat órakor dr. Losonci Miklós, a Magyar Iparművészeti Főiskola főtitkára nyit- szeptember 23-ig nyitva tartó tik meg az érdeklődők Bá- . tárlatot naponta reggel nyolc művelődési órától este hat óráig tekinthe- tótermében. ICányás-akna tavasszal ja meg a nagybátonyi nyász Művelődési Házban. A intézmény a köz- kiállíUf bemutatási forma A múzeumok kincseinek java része nem a kiállítótermek megcsodált műtárgyai, hanem a raktárak polcainak, szekrényeinek néma lakói. Itt húzódnak meg türelmesen, amíg csak szükség nincs értékeik újra felfedezésére. Mert, ha a szakemberek által nyilvántartottak is, ismertté csak egy-egy kiállítás, bemutatkozás után válhatnak. Az Ipar- művészeti Múzeum igazgatója, dr. Miklós Pál mintha megérezte volna a tárgy elzártsága és „élni akarása” közt feszülő ellentétet, életre hí. vott egy gondolatot: sorozatosan (havonként) mutatnak be egy-egy érdekesebb múzeumi tárgyat, vagy tárgycsoportot a róluk szóló vonatkozások feltárásával együtt (például korabeli dokumentumok fotói, makettek). Az akció 1979. januárjában indult. Az éves programban szereplő kiállítások anyaga a kísérő szórólapok nyomdai előállításával együtt szeptem.' bérig készül el. Augusztus első heteiben alakítják ki a további sorrendet. Az eddigi program gazdag és változatos volt. Az iparművészet, kézművesség csodálatos remekei kerülnek bemutatásra. Á XIV. századi elefántcsont farag- ványtól a XVII. századi aranynyal, selyemmel gazdagon hímzett lepedőkig (szeptemberi program a lepedő és pámahaj a XII. sz.-ból) értékes ritkaságok örvendeztetik meg a múzeumlátogatót. Márciusban mutatták be az ún. Apafi poharakat, de olyan használati tárgyakat is, mint Besztercebányai kályhacsempe Péter apostol alakjával. benlétéről tanakodnak, hiszen ért a fizikához. Az sincs kizárva, hogy egyedül ment el a gobelinkiállításra, megnézni Ferenczy Noémi tanítványainak munkáit. Észbe kapott, hogy túl messzire ment. De a férjére sugárzott gyengédségéért hálás volt magának, őrizni akarta ezt a gyengédséget, gyengeség nélkül. Érezte, sok erő van még benne. Bármennyire kifárasztotta a napok óta tartó és az utóbbi órákban végsőkig korbácsolt idegesség, az énje mélyén feltámadtak a tartalékok. Nem férhetett hozzá kétség. hogy véghez viszi az akaratát. Hitte, neki van és neki lesz igaza. mert helyes és önérzetes céllal munkál benne az akarat. Mégpedig a férje által védelmezett távlatok érdekében. Nagy utazás a jövő, épp annyira költséges, mint amennyire bizonytalan. Ekkora útra pénz nélkül csak bohémek, csavargók, vagy tehetetlenek indulhatnak el. Ö, Burján Edit nem tartozik közéjük. Sóvárogta a napot, amikor Károly majd ezt mondja neki: köszönöm, amit értem tettél. Köszönöm szerelmesem, ahogy illik — büszke embernek soha nem esik nehezére a hála, amit a szerelmes asszony tékozlón viszonoz. Csak ennyit akart Edit. Felülmúlhatatlan lenni a jóságban. (Folytatjuk) a XV—XVI. sz.-ban készült majolika patikaedények, egy díszes, gondosan faragott ún. XVIII. sz.-i Kronosz óra, vagy a Tirolban készített intarziás díszbútor, mely ékszerek, okmányok, levelek őrzője volt. Júliusban mutatták 'be azokat a kályhacsempéket, amelyeket a múlt század utolsó éveiben találtak meg egy besztercebányai kert csatornaásásakor. E leletegyüttes rövid történetéről és a kályhacsempék kultúrtörténeti jelentőségéről S. Cserey Éva régész-művészettörténész, a kiállítás rendezője mondta: — Több okból esett a választásunk erre a leletegyüttesre. Ezeket a kályhacsempéket 1894-ben találták meg Bothár Samu városi orvos kertjében. Az akkori idők szemléletével szemben, hogy Magyarországon csak idegen hatásra és idegen mesterek nyomán jött létre kultúra, e lelet megtalálásával és adatainak feldolgozásával bebizonyosodott, hogy Magyarországon — a felvidéken például — olyan jelentős önálló fazekas kézműipar létezhetett, amilyenre addig nem is gondoltak. — A leletegyüttes darabjai ékesszólóan mutatják be a csempekészítés különböző fázisait. Láthatunk egy negatív formát, amelyről a kész mintát öntötték. Láthatunk itt olyan kályhacsempét, amelyen zöldes színű máz van, tehát kész darab. De felfedezhetünk olyan csempét is, amelyre csak rácsöppent a mázcsepp. ez is a fazekasműhely különböző munkafázisairól árulkodik. A leletegyüttes darabjai nem egy kályha tartozékai. A cserépnegatív, a csempék mázatlan volta, illetve az egyetlen mázas példány megerősíti azt a feltevést, hogy a feltárt darabok egy fazekasműhely készletéhez tartoztak. — A keleti szőnyeg mindig keresett, kedvelt tárgy volt Magyarországon. Talán ösz- szefüggésbe hozható azzal, hogy a magyar is lovas-pásztor nép volt, nomád életmó* dot folytatott, a mi hagyományainkban is élt a szőnyeg* készítés. Ez nyomtalanul eltűnt, amikor nem töltötte be mindennapi funkcióját (sá- torajtó, takaró, zsák). Ugyanakkor' régi forrásokból kiderül, hogy a régi magyar otthon legfontosabb dísze volt a török, vagy perzsa szőnyeg, amely szabadkereskedelem, ajándékozás, .vagy váltságdíj útján kerülhetett Magyarországra. Két érdekes adat szóljon erről: Mátyás király II, Bajazid török szultánnal kötött békeszerződésében a török és magyar kereskedők részére szabadkereskedelmet biztosított. Erdély különösen gazdaggá vált török, szőnyegekben. Bethlen Gábor fejedelem gyulafehérvári kastélyában 1629-ben például 105 török, 154 perzsa szőnyeg és 155 európai falkárpit díszítette a falakat. Magyarországon a miskolci Avas templomban öt török szőnyeget őriznek, a brassói Fekete templomban több mint százat. Elterjedésük ugyanis a többfajta fel- használásnak is köszönhető. A templomok, a főúri paloták, fejedelmi rezidenciák falain kívül a nemesi kúriákban, a patríciusi és a polgári környezetben is megtalálhatók voltak. Páratlan értékűek ezek a szőnyegek, világviszonylatban is a XVII. sz.-i török szőnyeganyag Magyarországon a leggazdagabb. A kiállításon augusztus hónapban két erdélyi imaszőnyeget is megcsodálhatunk, amelyek a magyar enteriőrművészetnek is értékes emlékei. P. Macht Ilona
