Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)

1979-08-24 / 197. szám

£<jy *#/ éleiért harcoltok A szocializmus útján Gyönyörűek errefelé a hajnalok. Az Alacsony-Tótra ormai mögül lassan kúszik felfelé a nap tüzes ko­rongja, a szürkületből gondosan művelt szántók, le­aratott táblák, vastag füstöt eregető gyárkémények vonalai rajzolódénak ki. Csodálatos a táj. a termé­szet ajándékaként emlegetik a közép-szlovákiaiak. A csaknem tizennyolcezer négyzetkilométer Csehszlová­kia legnagyobb kerülete. Forradalmi hagyományok­kal, megújult iparral, mezőgazdasággal. Mert az ország felszabadulása előtt csak néhány városban: Banska Bystricán, Dubnicán, Rozemberok- ban, Handlova környékén összpontosult néhány ipari létesítmény, a kerület déli. részén zömmel mezőgaz­dálkodók tengődtek apró parcellákon a nagybirtokok árnyékában. Mindez ma már a történelemkönyvek lapjaira kívánkozik. Minden megváltozott... A kerület ipari termelése 1949 óta csaknem húsz­szorosára növekedett, ezen belül a gépgyártás kapta a főszerepet, a termelés e területen megnegyvenöt- szöröződött. A vegyipar sem maradt el, ma már öt­ször annyi szintetikus anyagot, padlóburkolatot, műszálat, gumiabroncsot állítanak elő Közép-Szlová- kiában, mint harminc esztendeje. S hozzá az energiát olyan hatalmas erőművek szolgáltatják, mint a novóky, hasznosítják a hegyek­ből alázúduló folyók energiáját is, Cierny Váhon most épül az új átemelő vízi erőmű. A felkelés S a rengeteg erdő! A fafeldolgozó ipar terme­lése évente 8,4 százalékkal emelkedik, épül a cellu­lóz-papír kombinát Ruzemberokon, amely újabb le­hetőség az alapanyag komplex és gazdaságos fel­használásához. A közép-szlovákiai kerület hírnevét olyan gyá­rak, üzemek öregbítik, mint a ZTS Martin, a Detra, Tesla Nizná, SZM Dubnica, amelyek a szocialista iparosítás jelképeivé váltak. S jelentős szerephez ju­tott jó néhány vállalat a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsa áftal elfogadott komplex program meg­valósításában is, mint például a svermovói vasgyár, a povazsky gépgyár. A mezőgazdaság is évről évre sikeresebben zár. A kerületben a szocialista nagyüzemek művelik a föld kilencven százalékát. Az egy hektárra jutó me­zőgazdasági termelés az elmúlt két évtizedben 2,3- szorosára növekedett. A sok takarmány, az állatte­nyésztésre kedvező lehetőségek sem maradtak ki­használatlanul. A hús- és tejtermelés megkétszere­ződött, a tojástermelés ötszörösére emelkedett s le­hetne sorolni hosszasan a szocialista társadalom épí­tése során elért eredményeket. S a kerület lakóinak emelkedő életszínvonala, a róluk való sokoldalú gondoskodás, az üdülés, spor­tolás, turisztika, az egészségvédelem feltételeinek ja­vítása mind-mind bizonyíték arra. hogy a harmincöt évvel ezelőtt történtek valóban egy új kor nyitányát jelentették. filmkockái ' Ä lavocska érdekes alakú, népviseleti kalap. Beszterce­bányán betonból, üvegből, fá­ból mintázták a hatalmas la- vocskát, a kalap alakú múzeu­mot, amely a szlovák nem­zeti felkelés eseményeinek és résztvevőinek állít emléket. Mint egy szentélyben, csend honol a falak között. — A múzeum tíz éve nyi­totta meg kapuját, azóta több mint ötmillióan tekintették meg — újságolja Marta Go- lemova, a dokumentációs osz­tály vezetője, aki Katarina Zsírosovával, a múzeum mun­katársával együtt szegődött mellénk, kalauzolásra. A földszinten Jaroslav Ku- bicka, besztercebányai szob­rászművész kiállítása. A mű­vész emlékművek sorát alkot­ta, fényképfelvételek, maket­tek idézik fel a helyszíneket, ahol szlovákok és más nem­zetiségek hullatták vérüket... A szlovák nemzeti felkelés történései vászonmozaikon ele­venednek meg. Az előzmé­nyek: a szégyenletes münche­ni egyezmény, az ország nyu­gati területeinek német meg­szállása, Szlovákiában a he­lyi fasiszták kerülnek uralom­ra... A filmkockákon tűz fo­lyik, merev képű katonák ma­síroznak a halálba, riadt gyer­mekszemek bámulnak bele a semmibe. Az elhurcoltak he­lyére újak állnak, a front mö­gött a CSKP újjászerveződik, a párt 5. illegális vezetősége a demokratikus és antifasiszta erők összefogására törekszik, megalakult a szlovák nemzeti tanács, izmosodnak a forra- dalnerők... Az égen mélykék felhők úsznak, a Tátra hegycsúcsai pipálnak, harcosok taposnak keskeny ösvényeket. Fentről jött a segítség 1944 felejthetet­len nyarán: Ladislav Kalina és társai aztán a legendás hí­rű Alexej Jegorov, Anton Sa- gát, Teodor Pala, Jan Usiak. Július elején Pozsonyban tanácskoztak a szlovák nem­zeti tanács és a kommunista párt képviselői, az ellenállás szaporodó és növekvő akciói, Szlovákia lakosságának el­szántsága egyre érlelte a fel­kelés gondolatát, amelyre két variációt dolgoztak ki. Az első szerint a felkelés mene­tét összehangolják a szovjet csapatok felszabadító hadmű­veleteivel, míg a másik elkép­zelés szerint akkor adnak jelt, ha a németek megszáll­nák Szlovákiát. Ez augusztus utolsó napjaiban be is követ­kezett. Augusztus 29-én kez­dődött Szlovákia megszállása, s még aznap Jan Golian alez­redes, á, szlovák hadsereg besztercebányai helyőrségének főparancsnoka vezetésével Zsola környékén megütköztek a németekkel. Az események sebesen kö­vették egymást. Másnap a mozgósítás nyomán hatvanez­ren fogtak fegyvert, s fordul­tak szembe a fasisztákkal. A szlovák nemzeti tanács szep­tember elsején lépett ki az illegalitásból, a felkelés köz­ponti irányítója lett, felhívás­sal fordult a néphez. Harcra hívott minden demokratikus és haladó erőt... Nézzük a tárlókat. Az egyik a Szlovák Szabad Rádió életé­ből ad kóstolót. Ott van az első bemondónő, Ladisláv Sá­ré fényképe, hangszalagok, pe­csétek. Besztercebányán is volt stúdió, s ahogy a harcok he- vesedtek, mozgóstúdiót hoztak létre. Szeptember 8-án kezdődött a kárpát—duklai hadművelet, a településeken forradalmi nemzeti bizottságok alakultak, megérkeztek a második szlo­vák ejtőernyős brigád tagjai Vladimir Prikryl ezredes ve­zetésével, harcoltak szovjet, magyar, angol, francia inter­nacionalisták. A túlerő azon­ban győzött. Október 27-én a németek elfoglalták Beszter­cebányát. Véres megtorlás következett. A bosszú következménye egyebek között a megtalált 176 tömegsír. Nem kímélték a nőket, a gyermekeket sem. Az ellenállók a hegyekbe vonultak vissza, s folytatták küzdelmüket, míg a szovjet csapatokkal vállvetve fel nem szabadították Csehszlovákiát a német megszállás alól. Pereg a film. Hősökről, névtelenekről, s kinn a múze­um melletti haditechnikai parkban nebulók fürösztik ar­cukat az augusztusi napsütés­ben, nekik játék a repülőgép, a harckocsi. S maradjon is meg annak! Besztercebánya ma... Tanító és forradalmár... A szlovák népnek nem volt kor­szerűen felszerelt hadinépe, ami­kor a felkelés után a német re­guláris hadsereg országára zúdult elfojtani a szabadságot. De voltak a néphez hű fiai olyanok, mint Ladiszlav Sara, az egyszerű népta­nító, aki a harcok során fegy­verrel is, de gyújtó hangú be­szédével is lelkesítette népét a harcra, a győzelemig. Losoncon, a tanítóképzőben egy kivételes tehetségű ifjú szlovák emberre lettek figyelmesek a ta­nárai. Szerette az életet. Tele re- menyekkel indult pályáján, amely Breznán, az általános iskolában kezdődött. Jozef Kudelka, a hű barát emlékezett róla: — Tele volt az emberek iránti szeretettel. Az iskolai tanításon kívül maga köré gyűjtötte a fia­talokat, tanította okét az énekre, táncra, a vidámságra. Egy hegyi faluban mindent jelentett ez az ott lakó embereknek. Sportvetélkedő­ket rendezett. — Elet volt, ahol megjelent. .. És akkor, amikor élete legszebb éveit élte, munkájának gyümöl­csében gyönyörködhetett, akkor, amikor újabb és újabb tervek születtek gondolatában, elborult Európa ege, kitört a háború. El­sőként emelte fel a hangját a pusztítás ellen. Az életet követel­te, nem a halált. Az illegalitás ne­héz sorsát ís vállalta ezért és következetes maradt mindvégig « munkásmozgalomhoz. Elsőnek a Besztercebánya környéki tanítókat szegezte az ellenállók sorába. Az­tán tollat fogott és irt röplapokat, újságcikkeket. Hangja felhangzott számtalanszor a háború ellen a Szlovák Szabadságért rádióállomá­son keresztül, hogy hallhatta egés3 Euró i a. ■ Az ellenség félt tőle. Amllcor a nemzeti felkelés után a német had­sereg megszállta Silóvá kiút. La­diszlav Sarát keresték, mint a felkelés egyik vezetőjét, a nép irá­nyítóját. Könnyen nem jutottak nyomára. Rejtették a hegyi fal­vakban, a gyárvárosok labirintu­sában, hogy megszakítás nélkül hallhassák biztató hangját a fel­kelők. Akkor került üldözői ke- zé-'e, amikor gyűrűbe fogták a rádióadót. Menekülhetett volna. de a harcot választotta. Amikor kilőtte utolsó töltényét, még a rá­dión keresztül azt üzente: — Éljen a népek szabadságai A szlovák föld szabad lesz. . . Ez volt az utolsó üzenete. Elve került a hóhérok kezére. Aztán a kínvallatások, hogy megtörjék. De Ladiszlav Sarát, a néptanítót nem tudták megtörni. Most ke­gyelettel gondol rá a szlovák nép, a haladó világ. Tanító volt és forradalmár. .. 1—1. — *) Lángoszlop az út mentén örökmécses fénye világítja be a hegy belsejét, és a né­ma tanúk, a Kalistya fenyves­sel magas csúcsa, a Vág túlsó partján, innen a másik olda­lon a Balazsa őrködik a Nye- mecka felett. Egy vakítóan fe­hér lángoszlop az emlékmű, és emlékeztet mélyen az em­ber agyába férkőzve. — Nyemecka emlékeztető! Nyemecka figyelmeztető! Nyemecka azt kiáltja: „Soha többé háborút!" Azon az augusztusi napon, amikor felkelt a háborútól meggyötört, de saját erejében szentül bízó szlovák nép, a diadal harsogta be a szlovák földet, és eljutott a hegyek legrejtettebb zugába. Ott ki­áltottak velük győzelmet magyarok, franciák, oroszok és mindazok, akik hittek a fa­sizmus pusztulásában. Attól kezdve másképpen dübörög­tek a gyárak gépei, másképpen csattogtak a favágók fejszéi, új ritmust zengtek a bányák gépei. — Győzelemre indult a szlovák nemzeti felkelés... Szép augusztus végi nap volt. Aztán elsötétült a világ. A megszállók gyilkos hada zú­dult a szép szlovák földre. Azt mondta Aljoz Ritnosik. az ádáz küzdelem egyik túlélője. — Gyilkoltak, pusztítottak a német fasiszták... • a. Ott, az út mellett, ahol most lángoszlop vigyáz a gyilkos­ság áldozatainak emlékére, ott a Kalistya aljában egy mész­égető kemence volt. Gödre mély és tüzes. Föléje nyúló padlás hídja ismerte igazán a mélyben buzgó hőfokát. Es Nyemeckát körbefogta a gyilkos sereg. Sírással, jajon- gással telt meg a völgy. Az első áldozatokat Besztercéről hozták. Ott álltak a padlón a kemence felett. Nem volt más bűnük, csak annyi, hogy szabadok szerettek volna ma­radni és nem tudni többé a háborúról. Eldördültek a fegy­verek és a holt, sebzett em­beri testek belezuhantak az izzó kemencébe. És hozták egymást követve az áldozato­kat és gyilkoltak. De a szlo­vák felkelők dicső hada ki- pusztíthatatlan volt. A holtak helyére élők léptek. örökmécses lángja hirdeti, hogy hősök, a népért, a szép szlovák föld szabadságáért életüket üldözőkért lobban ott az örök láng. Anton Szedr­esekért, Mirko Nesparokérf és az áldozattá lett esküvői nász­népért, a magyar Adler Ká­rolyért, Fábri Józsefért és szá­zakért. akik hősök voltak és maradtak... — B — Emlékezz, barátom! I! A martini lakásban találko­zott ezen a szép augusztusi napon két harcos. Sok év múlott már felettük, meg is szenvedték az életet, de még ma is friss a gondolatuk, tisz­ták az emlékük. Találkozott két harcos, Aljoz Ritnosik, a csehszlovák katona és kom. munárja. a szovjet Andrej Krilovics Lachov. Az egyik Martinból indult a harcba, a másik Kijevből. Harmincöt esztendővel ez­előtt, amikor a szlovák he­gyekben elhallgattak a fegy­verek, mert a szovjet hadse­reg kiűzte az utolsó német fa­sisztát is, megsemmisítették a csatlósaikat, így vált el egy­mástól a két harcos. — Örökké emlékezz!!! & emlékeznek, kristály- tisztán mindenre, mert ami történt, arra Emlékezni kell mindenkinek mindörökké. Fellángoltak a harcok a szlo­vák földön. Nem a mene­külésre gondoltak a felkelők, hanem a harcra. Aljoz Ritno­sik azt a parancsot kapta Ve- licska parancsnoktól, hogy vigyen fegyvert a felkelők­nek. Vigye a hegyekbe, a bá­nyába, a gyárakba, de vigye mindenáron, hogy szembe­fordulhassanak a gyilkosokkal. Azon a napon volt ez, amikor a partizánok közreadták felhí­vásukat a harcra. A fegyver megszerzésének tervét ponto­san kidolgozta a katona. Au­gusztus második felét írták és ebédidő volt. Aljoz Ritnosik, a katona cselekedett... Amikor az ebédidőre elnép­telenedett a laktanya, a né­metek is elhúzódtak az étkez­débe, egy teherautót indított el a fegyverraktár felé. Ka­tona volt és parancsnok, joga volt az intézkedésre. A raktár kulcsai már akkor a zsebé­ben lapultak. Annyit mondott az érdeklődőknek emelt han­gon: — A fegyvereket a nagy­raktárba szállítjuk... Senki sem sejtett semmit, még az autó vezetője sem. Rakták a fegyvereket a teher­autóra. Amikor megtelt, elin­dultak. Ö is ember, elfogta a kétség, kiszáradt a torka és egyre arra gondolt, mi lesz. ha a kapuban számon kérik. És akkor eszébe jutottak azok a sorok, amelyeket a partizá­nok adtak közre és az üzenet, amit Valcsokon keresztül ka­pott. — Fegyvert, fegyvert a fel­kelőknek... A remény nem hagyta el soha a katonát. A kapuban az őrség parancsnoka kilépett a szobából. Ismerték egymást. Ki tudja, az őr értette-e, hogy mi készül, vagy nem, de tisz­telgett és a fegyverrakományt kiengedte a laktanyából. Túl a vasúti átjárón, ahol elcsen­desedett a vidék, csak ott szólt a katona a gépjármű- vezetőnek, aki inkább válasz­totta a hazatérést, mint a fegyverek továbbszállítását. Aljoz Ritnosik, a katona maga ült a volánhoz és ve­zette a kocsit Szklabináig, ahol már várták a felkelők. így lett fegyvere annak a parti­zánegységnek, amelynek egyik parancsnoka lett Aljoz Ritnosik, a katona, és komi­szárja, Andrej. És most találkoznak. Mire emlékeznek. A hősökre, az el­hunytakra és élőkre. Talán I Helénára is, a születése tizen­kilencedik évfordulóját ün­neplő partizánlányra? Igen, őrá is, amikor semmi ajándék nem volt, csak egy árva fe- nyőfácska, rajta néhány grá­náttal dísznek. És akkor, ami­kor a legszebbre, az emléke­zésre került sor a szép szlo­vák partizánlány születése örömére, akkor kiáltotta az őr: — Riadó! Riadó! Csak a fenyőt hagyták hát­ra díszeivel. Aztán hallották a gránátok robbanását. A né­met felderítők belőttek a hát­rahagyott épületbe. A fenyőt találták el, amelynek díszei válaszoltak a kíváncsiskodó­nak. Ott lelték csúnya halálu­kat. Emlékeznek a két jó barát­ra, Vladimir Blahovecra, a cseh orvostanhallgatóra, és Eugén Karvasra, a szlovák zeneszerzőre. Martin védel­mében a tűzharcban egymást fedezve haltak meg. Együtt, temették el őket, és most a sírjukra virágot tesznek. Emlékeznek a harcokra, a győzelemre, mert együtt küz­dött Andrej Krilovics Lachov, a kijevi katona és Aljoz Rit­nosik, a mártini katona. Együtt harcoltak és együtt győztek... Bobál Gyula NGGRAD — 1979. augusztus 24., péntek 5 Együtt harcoltak és győztek •••

Next

/
Thumbnails
Contents