Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)

1979-08-19 / 194. szám

„A vauyarci nagytoronyban. Xét nyelven - egy akarattal (Bábel László felvételei) A vanyarci utcán négy sok- szoknyás, szalagos, pruszli- kos. fehér harisnyás kislány sétál. .A lábukon fekete lakk­cipő. övükben a hímzett kesz­kenő. Száll a nóta: „A va­nyarci nagytoronyban kilen­cet üt az óra, nem ütött az ■nékem jóra, babám megy a kézfogóra.. A négy lány olyan szépen reng-rina a vanyarci utcán, hogy még a busz is megáll egy pillanatra. A kerítéseken meg ott könyökölnek az asz- szonyok. Egymásnak mond- ják. „de szépek is ezek a lá­nyok”. ☆ Hugyecz Andrásné tanács­elnöknek az államigazgatási tennivalókon túl akad még néhány „funkciója”. Tagja a megyei népfrontbizottságnak, a községi nőbizottságnak és alanttója a nemzetiségi nép­dalkörnek. Hat éve alakult az együttes. Akkoriban röpült fel minde­nütt a páva. Így Vanyarcon is. A tanácselnökasszony mo­solyog. — Kedvet kaptunk a kö­zös éneklésre. nótázásra. Gyerekkorunk óta ezekben a dalokban, nótákban nőttünk fel. Vérünkben a nemzetisé­gi hagyományok. Gondoltunk egy nagyot, a ruhánkat mi magunk megvarrtuk. Szép viselet a vanyarci. Va­lamikor korosztályonként szigorú szabályok szabták meg, melyik asszony milyet viselhetett. Az együttesnek piros szoknya, fehér ráncos kötény, kivarrott pruszlik, rövid ujjú csipkés féling jár­ja. Asszonyoknak főkötő, a A kivarróüzemben fontos a lányoknak szalag a hajukba. Hozzá fehér harisnya, fekete félcipő. Rangot és hírnevet szerzett magának a vanyarci asszonykórus, mert szebbnél szebb dalokat énekelnek. Gyakran megtörtént, hogy a hallgatóság tapsolva és feláll­va, velük énekelte a szlovák és magyar dalokat. — Ilyenkor mindig Apkó nénire gondolok, ő az élő tör­ténelem. Magnóval mentünk hozzá. Szalagra énekelte a nagyanyjától hallott dalo­kat. Tudta, melyiket milyen módon kell előadni, lakoda­lomban, vagy keresztelőkor énekelték. Apkó néni sokáig velünk volt, most már inkább csak irányít minket. Sokat köszönhetünk neki. ☆ Ezerhétszázan élnek a dom­bok közé ékelődött. nagyon szép községben, Vanyarcon. Ma már nehéz megmondani, hogy ki a szlovák és ki a magyar, mert „összekevered­A vanyarci utcán. tek” a családok. Nincs is olyan, aki ne értené a ma­gyar, vagy a szlovák szót. at­tól függetlenül, milyen nyel­ven hangzott a bölcsődal fö­lötte. A történelem végigsö­pört Vanyarcon is. Jött a tatár, a török, aztán szlovák telepesek költöztek a nógrá­di dombok közé. A népvisele­tet még sokan viselik, öröm látni a ringó szoknyákat a boltban, vagy kerékpáron a mezőre menet. Itt élt Veres Pálné, a magyar nőnevelés úttörője, sírját nemrégiben gondosság, a jó szem. A tanácselnökasszony tagja az együttesnek. ültették körül virággal a va­nyarci asszonyok. Élő, lüktető község Va- nyarc. Sokan eljárnak a kör­nyező vagy a távolabbi gyá­rakba. De őrzik a hagyomá­nyokat, a nyelvet, a viseletét. Nemrégiben jártak vendég­ségben Békés megyéből az örménykútiak, közösen szólt a nóta, őszinte barátságok szövődtek. Aminek leginkább örülnek mostanság Vanyar­con, hogy iskolaépítés előtt állnak. A tervek már elkészül­tek, most az építőkön a sor. Dolgos, szorgos nép a vanyar­ci. Szlovák és magyar egy­aránt arra törekszik, Hogy a két keze munkájával többre, jobbra vigye. Két esztendeje nagy siker­rel „működik” a népfront nemzetiségi klubja, szépen berendezett, méltó találkozó- helyeként a község lakóinak. Több mint harminc asszony­nak ad mindennap kenyeret a kivarróüzem. A Hazai Fésűs- fonónak dolgoznak. Ahogy Mencelesz Etelka csoportve­zető fogalmaz, „kozmetikáz­zák a szöveteket”. it „A vanyarci nagytorony­ban kilencet üt az óra...” — éneklik a népviseletes lányok. Asszonyok jönnek, mennek a boltba, finom illatok szállnak a nyitott konyhaajtókból. Bu­szok hozzák, viszik az embe­reket műszakra, műszakból. A falu szélén kétnyelvű táb­la adja hírül a világnak, egy akarattal, közösen akarnak előbbre lépni az itt élők. A táblán ez áll: „Vanyarc — Venarec.. Csatai Erzsébet Csendes a laktanya udva­ra, a fák hűsítő árnyéká­ban néhány, gyakorlóru­hás határőr tehergépko­csik körül matat, a szoká­sos karbantartást végzik. A falak között már kelleme­sebb a klíma. — A megszokott ütemben zajlanak a hétköznapok — mondja Farkas István szá­zados. — Az újoncok kinn vannak a gyakorlótéren, az esküre készülünk, hogy ez is, miként a többi, mara­dandó élményt jelentsen résztvevőknek, szemlélő- dőknek. A városban élők számon tartják az ese­ményt. .. De nem csak a látványos­ság számba menő katonaj esküt. A határőrség kato­nái és Balassagyarmat la­kói ezer szállal kötődének egymáshoz. Erről sokat tud­na mesélni Farkas István, aki immár huszonkettedik esztendeje, hogy a városban él. — Amikor idekerültem — egyébként dejtári születé­sű vagyok — Balassagyar­mat amolyan régimódi kis­város benyomását keltet­te. Az alig több mint két évtized hatalmas változá­sokat hozott: modem lakó­épületek, üzemek nőttek, alaposan megváltozott az élet — magyarázza. Szerényen teszi hozzá, hogy a fejlődésnek a ha­tárőrök, tisztek nemcsak szemlélői voltak, a város- fejlesztés, szépítés felsora­Gyalog Dcncsnc körzeti védőnő a Kurucz családnál. Kososén a hoxosségert Van miről szólni Nagybárkán nagybárkány leg­ŰJABBKORI nevezetessége, hogy társközségeivel: Sám- sonházával, Lucfalvával, _Kis- bárkánnyal, Márkházával, Nagykeresztúrral és a környe­ző pusztákkal — Bede-pusztá- val, Borókással, Kisfaluddal, Kiske’-esztúrral. Krakó-pusz- tával, és valamennyi lakosá­val. érdemben élen jár a tár­sadalmi munkában. Nem is olyan régen még a társadal­mi tevékenységben. közössé­get gazdagító munkában el­maradók számára szolgált módszerében, szervezettségé­ben példának Nagybárkány és tucatnyi társközsege-telepü- lése. A nagybárkánvi mód­szert átvették mások, az el­maradók is akikből azóta a megye járásaiban elsők, má­sodikok, de a „legrosszabb esetben” is felzárkózók lettek. Nagybárkány előbbre lépett időközben. A megye legnagyobb járá­sában, a salgótarjáni 'járás- ban kezdeményeztek a bárká- nyiak, és a társközségbeliek, az idén társadalmi munka­versenyt. Célként ezt jelöl­ték: legyen az idén a járás községeiben végzett társadal­mi munka értéke személyen­ként 350 forint! Mucsina Já­nossal, a Nagybárkány! közsé­gi közös Tanács elnökével ar­ról beszélgetünk az alkot­mánynapi készülődés előes­téjén: milyen fogadtatás volt tapasztalható „itthon” és a járásban a felhívás nyomán? — Még hozzánk is érkeznek értesítések a járás tanácsai­tól, amelyben arról szólnak a társadalmi munka szervezői, hogy csatlakoztak a mozga­lomhoz, a kezdeményezéshez. Természetesen, örömmel ol­vassuk ezeket a sorokat, bár a társadalmi munkaverseny összesítését a járási hivatalnál végzik. Az év közepén túljut­va. úgy tűnik, sok járási községben érnek, és értek el már eddig is, nagyon szép eredményeket. A saját há­zunk tájáról azonban ennél sokkal pontosabb adatokat is tudunk mondani. Együtt nézzük a társadal­mi munkát szervezők (fő­ként népfrontosok, aktívák, elismert szakemberek, egy­től egyik tekintélyes bárká- nyi, környékbeli) beküldött, jelentését. „Nem sokat adunk a külalakra. Nem az a lé­nyeg! Van, aki kis rajzot, skiccet is mellékel a fásítási munkáról, de mindenki pon­tos kimutatást küld — nem a kimutatás kedvéért. A közös tisztánlátás érdekében” — mondja az elnök. Nem titkolja —, ugyan mi­ért is titkolná? — valamikor, nem is olyan régen, még „tar­tott” ettől a munkától. Félt a kudarctól. Mindenki így lenne ezzel az ő helyében. Ki tudhatja azt előre, hogy a társadalmi segítség megér­kezik-e? Jól mérték-e fel az igényeket, erőket, van-e kel­lő szándék az emberekben, lesz-e rátermett szervező, közösségért közösséget moz­gósítani tudó irányító-veze­tő? Jut-e a sok tanácsi mun­ka mellett elég figyelem a munka szervezésére, az anyagok időben történő be­szerzésére, segítenek-e a községekkel kapcsolatban ál­ló ipari, termelőszövetkezeti üzemek? SOK KÉRDŐJEL SOK GOND —, de megéri! Az el­nök előtt jó ideje teljesen vi­lágos: ez a két és fél ezer lel­ket egyesítő közösség még többre is képes. Többre is hajlandó. Miért? Az egyéni jólét sem lehet teljes a kö­zösség gazdagodása nélkül. Ezt vaiLák a nagybárkányi- ak, s mind a többiek itt a környéken. „Hát az már biz­tos, ho^y az eiedményeket tekintve van miről szólni a falugyűléseken, tanácstagi beszámolókon” — vélekedik nem titkolt örömmel a bárká- nyi tanácselnök. A társadalmi munkaver­senyben elért korábbi ered­ményeik alapján háromszáz- ezer forintot kaptak. Azt úgy osztották el, hogy 150 ezer ju­tott a székhelyközségnek, SO­SO ezer pedig a társközségek­nek. Ezek az összegek alapul szolgáltak a társadalmi mun­kához. Nem egyedi eset, hogy az összeget a közösség megötszörözte, meghatszoroz­ta. így történt ez például Márkházán is, ahol a teme­tő körülkerítését végezte el a lakosság. „A háromszázezer forint nyomán jelenleg mint­egy egymilliós az az érték, amit lakosaink társadalmi munkával létrehoztak” — mondja az elnök. •Hegyi József népfrontel­nök, dr. Brenda Péter állat­orvos volt a lelke — most is az — a márkházi munkáknak, amelyben fásítás is helyet ka­pott. Segítettek a KPM dol­gozói, akik buszfordulót épí­tettek. „Bejárhat már a busz! Nem kell a gyerekeknek a főútvonal mellé gyalogolni iskolaidőben”. Sokat segített szervezésben-lebonyolításban az ottani népfronttitkár. Kő­vári Pál is. Nagykeresztúron sem maradtak el a harminc­ezer forint felhasználásában, gazdagításában: parkosítot­tak. Tajti Tibor kisiparos fémből kapufákat készített a kispályára, amelyet ugyan­csak közös erőből hoztak lét­re. Ravatalozót építenek egv hete már a bokréta is felke­rült a felmenőfalakra, seg t a szövetkezet, a síküveggyár is. „Itt meghatSzorozódik a harmincezer forint” — mond­ja Mucsina János. „Sokat se­gített műszaki tanáccsal, más­sal Mravcsilí Pál kőműves is” — így az elnök. Megala­kult a népfrontbizottság oft is, Verbói László nápfrontel- nök élen jár a szervezésben együtt Gaál László vb-taggal, nyugdíjas termelőszövetkeze­ti elnökkel. LUCFALVA PARKOSÍ­TÁSRA használta fel a pénzt. „Nem gond a parkmegőrzés ott, ahol hetvenen dolgoztak a parképítésben. Az éppen annyi parkőr is egyben!”’Kis- bárkányban kispályát építe­nek, a fő szervező ott is a népfrontelnök; Lucza Sán­dor. A kétszáz lelket számlá­ló községben mintegy ötvenen dolgoztak a közösségért! Sám- sonházán- az óvodára fordí­tották az összeget — jelentő­sen kibővítve azt a münká- val, amelynek során Kazinczi László kőműves segítségével, kicserélték két gyermekfog­lalkoztató régi, gombás pad­lózatát. Nagybárkányban ké­szülnek a szeptemberi tár­sadalmi munkahónapra. Ak­kor még nagyobb lendületet vesz a közösséget gazdagító munka. Folyik a parkosítás; játékkertet létesítenek, sza­badtéri sakkot. Befejezés előtt a sportöltöző teljes komfor- tizálása, segít a „Fény” nevű ÉMÁSZ-brigád az ÁFÉSZ. A fő szervező maga az edző — Molnár Károly. Munkát vál­lalnak a kohászatiak, a FÜ- TÖBER-beliek, akiket két helybeli: Kiska László és Ta­kács János köt Nagybárkány- hoz. Mindenre van ember. T. Pataki László Nyitott kapuh... kozó feladataiból maguk is részt vállaltak. Példákat sorol. A Dózsa György úti Általános Iskolánál száz­ezrekre rúgott a határőrök által végzett társadalmi munka értéke. Még koráb­ban, a Lenin-lakótelep he­lyén lánctalpas traktorral vontattak irdatlan tőké­ket. Farkas István kíváncsi­an kérdezte, mi lesz itt. a mocsár helyén. — Lakótelepi — vála­szolt a tereprendezést irá­nyító mérnök. A határőr­tiszt csóválta a fejét, ne­hezen hitte el, míg a szak­ember be nem vitte neki a rajzot. Most jót mosolyog a történeten, hiszen az ott emelt lakónegyed a város egyik büszkesége. — Nem tudunk mi sem a lakosság segítsége nél­kül boldogulni, a helybe­liek a határőrizeti tenniva­lók teljesítéséhez gyakran nyújtanak támogatást. S a városban élőknek is jól esik, amikor egy-egy célfeladat kapcsán közösen dolgo­zunk. .. Katonáinkat na­gyon szeretik a balassagyar­matiak — jegyzi meg a határőr százados. A legfrissebb: a közel­múltban tűz ütött ki az Ipoly Bútorgyárban. A hely­reállítási munkálatokból a határőrök oroszlánrészt vállaltak magukra. — Persze, az első nekünk a szolgálat... Farkas István a kiképző­század parancsnoka. A be­vonulok „keze alatt” ké­szülnek fel a határőrizeti feladatok ellátására. A né­hány hónap itt eltöltött idő alatt válnak határőrökké az újoncok. Ahány fiatal, annyi jellem, nem kis do­log tanítani, nevelni őket. A százados, aki határőr­nyelven. szólva, állt a sor­ban, adott ki vezényszót, s most ő ad parancsot a ve­zényszó kiadására, hálás­nak tartja beosztásét. Gyak. ran előfordul, hogy vona­ton, autóbuszon ráköszön­nek. már leszerelt katonák. — Néha kellemetlen is. mert hirtelen az ember csak az arcra emlékszik, a név nem jut eszébe, de azért nincs ennél nagyobb öröm... A városban szinte tős­gyökeres balassagyarmati­ként tartják számon. Tizen­két éve, hogy tagja a vá­rosi tanácsnak, a hetvenes körzet választópolgárainak ügyes-bajos dolgait gyakran — Ez is szolgálat.. I — említ, s néhányat feleleve­nít a közelmúltból, a sze­métszállítást, az ellátás ja­vítását tették szóvá neki a körzetben élők, s ő pedig a tanácson járt el orvos­lásért. — A legfontosabb mosta­nában, hogy mielőbb elké­szüljön a kórház rekonst­rukciója, teljesüljön a la­kásépítési terv, gyarapod­jék az iskolai férőhely — sorolja a város gondjait, amelyhez, mint tanácstag, s mint határőrtiszt is sze­retne minél több segítséget nyújtani. Mert a laktanya zárt ka­pui megtévesztőek. A határ­őröket és a városiakat nem elválasztják, hanem ösz- szekötik. A KISZ-esek ha­tárőr-úttörő szakaszt szer­veztek, a MÁV-val. a Volán 2-es számú vállalatával együttműködési szerződés alapján tevékenykednek. Sok a közös rendezvény, a határőrök iskolákat, óvodá­kat patronálnak szívesen végeznek el kisebb felújítá­si munkálatokat, szinte ki­fogyhatatlan az együttmű­ködés példatára. Alkalmanként a széles kö. zönség előtt megnyílnak a laktanya kapui. Ilyenkor a városiak ízelítőt kapnak a határőréletből. Ezek a kapuk jelképesen mindig nyitva állnak. intézi. M. j NÖGRÁD — 1979. augusztus 19., vasárnap 5

Next

/
Thumbnails
Contents