Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)
1979-08-15 / 190. szám
Odaadó figyelemmel ellenőrzi betegének vérnyomását Kürti Józsefné nővér a salgótarjáni Madzsar József Kórház intenzív osztályán. A fiatalasszony idén szerzett ápolónői oklevelet. A kórházi munkát három esztendeje kezdte segédnővérként, a napi fáradságos, felelősségteljes műszak mellett tanult. Margónővér Iíisterenyéről utazik naponta Salgótarjánba, ahol már nagyon várják a betegek. Bábel felv. 1 ÓPARTI TÜKÖR (A Balaton és partja nyáron tükör. Zavaros, piszkosszürke, gyakran hulladékkal teli vizében ugyan aligha borotválkozhatna meg a jószemű férfikempingező is, a tóparti tükör sok mindenről árulkodik. Butaságról, emberi gyarlóságról is, minderről azonban a „tükör” tehet legkevésbé.) LAJOS Egy néhány, sörrel kapcsolatos történet következik alább. Nyárról és nyaralásról, s többnyire kánikuláról lévén szó, úgy hiszem, ezen nem is csodálkozik senki. Kezdjük a kedvező, mondhatni meglepő tapasztalattal. A jó példával, mert — ha kissé ritkán is, —, de ilyet is mutat a tükör. Siófok-üdülőtelep „bennszülötteitől”, a télen-nyáron itt lakóktól hallom: .,A Lajos kérem, az igen. Valódi vendéglátós, nála bizony nem rövidül a kuncsaft”. A dicsérő szavak értelmét akkor fogom fel, amikor magam is sorba állok a vasútállomás melletti nagyforgalmú büfében, öreg- mamika toporog előttem, s ezekkel a szavakkal fordul a pult mögött söröspisztolyt kezelő Lajoshoz: I _ — Égy; pikolót kaphatnéke, lelkerri? — Hogyne kaphatna, de arra várni kell egy keveset. Nem viszik, nincs „előtöltve”, időbe telik, amíg „elmegy” a habja. — Kevéske is elég nekem, aranyom. Spricceljen valamennyit a pohárba! — Hová gondol? Ami elő van írva annak meg kell lenni. Nem hiányzik nekem, hogy egy erre kószáló ellenőr meglássa: sok habbal adom a sört. Nem is adja, hiába, sürgetik. Spricceli, töltögeti a pikolót, akárcsak a ritka poharat és a sűrű korsót. Mérték szerint, vonásig. Én kerülök sorra: Hideg üdítője van-e véletlenül? Lajos rám nevet, mintha nagyon nagy butaságot kérdeztem volna: • — Persze, hogy van, ötféle is. De nem véletlenül, szándékosan hűtöm. FELÁR Egy hűvös sör jólesne bizony napozás közben, a víz- :on is. A társaság rögvest meg is szavazza; Menj, te a legfiatalabb. A balatonszaba- di kemping bejáratával szemben csupa fényes alumíniumból épített büfé előtt nem kell sorban állni. Ki tudja, miért? Hatalmas fémtálcán hadseregnyi sörösüveg, csillog rajtuk a harmat, már érintésük is kész felüdülés. Kedvem csak útban a vízpart felé hagy alább, amikor számolni kezdek. Hat forint, harminc fillér a Balatoni világos — langyos. Hűtve — beleértve az egyforintos üvegbetétet is — tíz forint harminc fillér. Nocsak. Igaz, hogy éppen a minap emelték az energia árát, de azért üvegenként három forintos hűtési díj... enyhén szólva... A tóparton, üvegbontás közben vígasztalnak: — Rá se ránts! Jövő szezonra összeütünk itt egy kalyibát, kölcsön kérjük a rokonság valamennyi hűtőszekrényét. Jeges sört árulunk — felárral. Hogy nemcsak a só- ravalót keressük meg, abban bizonyos lehetsz! Így kezdődik egy üzlet:.! N YE R E S É G Ami azt illeti elégedett lehetek a mai nappal: nyertem egy forintot. Vagy találtam, hogy pontosabb legyek. Igaz, mindezt még nem sejtettem, arhikor a vízben bukfencet vető barátnőm, a hét esztendős Ágnes megjegyezte: Valami keményben koppant a fejem! A „ki a cica” és „ki az egér” játék heve úgy hozta, hogy néhány másodperc múlva nekem kellett ugyanazon a helyen víz alá bukni. Nem is jöttem fel üres kézzel. Titkokat kutató búvárok megelégedett mosolyával mutathattam a publikumnak: találtam egy sörösüveget. Épségben és sértetlenül — egy- forintért. Beválthatom bárhol. Nagy nyereség, mondhatom, éppen ezért igen halovány a kérdés: mi van ha az a bizonyos üveg valakinek a feje alatt durran szét? Példának okáért, ha a vízben önfeledt örömmel bukfencet vető hétéves Ágnes koponyája töri ripityára? Csináltunk már leltárt: mi mindent visz a víz. Tejeszacskót, kukoricacsutkát, nylonszatyrot, naptejes flakont, dinnyehéjat, jókora fűzfakarót, libatollat, messze lepipál az üveg. Mert ez élet- veszélyes, mert a emberi butaságnak nincs határa. CSIKLANDÓS SZÉNA A tóparti tükör még igen sok mindenről árulkodik, álljon most mégis itt egy időrendben később, hazafelé szerzett élmény. A tematika; a sör, illetve a sörösüveg miatt. Az autópályán Tériké .vezeti a Wartburgot, mérgesen- dühösen mutat az útszélre. Okkal, hiszen a füvet kaszáló munkások méterenként raknak egy-egy üres sörösüveget az útszélre. — Állandóan az útparti széna hasznosításáról ugatnak, de, hogy lehetne ezt megvalósítani? — hallom a mérges úrvezető hölgytől. — Ha figyelmetlenül kaszálnak, akkor beláthatatlan a katasztrófa: a szénával együtt mig- eszi a jószág az üvegcserepet is. Jó lenne tudni: a Balaton és a nyár örömeivel hazatérő, a kellemes sörből még egy utolsót kortyoló, s a szükségtelen üveget az ablakon kiröpítő polgár egyáltalán gondol-e erre? —kelé— Rokonszenves levéllel keresett meg minap egy távoli pedagógus. Kovács Géza tanár Kecskemétről küldte sorait, hogy beszámoljon Nógrád megyei nyári utazásairól, s ezenközben néhány megszívlelendő észrevételéről, tapasztalatáról is szót ejt. A kecskeméti tanár levelét az teszi rokonszenvessé, hogy itteni túraútja negatív észleléseit a legtisztább jobbító szándékkal sorakoztatja fel, a megyénk iránti rokonszenv az, ami tollát megnyilatkozásra készteti. Érdemes idézni soraiból: „Feleségemmel a közelmúltban két hetet töltöttünk el, ahogy Mikszáth írja »görbeország«. Palócföld szépségesen szép, történelmi, irodalmi, néprajzi emlékekben gazdag tájain. A szó szerint bebarangoltuk gyalogosan Csesztvétől,' Bercelen keresztül Benczúr- falváig, Bujákig bezáróan Nógrád megyét. A szép, harmonikus természeti adottságok, a gazdag történelmi mült, az élő népművészet, az emberek szívélyessége maradandó emlékeket hagyott bennünk, de engedtessék meg, hogy néhány megjegyzést tehessünk, nem kritikait, nem bántót, inkább azzal a szándékkal tesszük, hogy ha le[Ionisiueieti tábor Szécsényben Hogy megértsd a mát, ismerd a tegnapot Stílszerűen az 1600-as évek végén épült barokk épület — ma a mezőgazdasági szakközépiskola kollégiuma —* ad otthont augusztus 6—15-ig Szécsényben a IV. Nógrád megyei honismereti ifjúsági tábornak. A megye középiskoláiból 38 „történész” amatőr kutató jött össze Szécsényben, hogy megfelelő szakmai irányítással jobban elmélyedjenek a kutatómunkában. Csendes a kollégium boltíves folyosója, a foglalkozási termek. A tábor lakói kint a lüktető mában próbálják a jelent a múlttal szembesíteni; a történelem kusza „fonalait kibogozni”. Mlinarik János- né és Putz Judit táborvezetőkkel gyors mérleget készítünk az eddigi tapasztalatokról. — A gyermekek hét kisebb csoportban végzik kutatómunkájukat. A kis közösségek tevékenységét régészek, muzeológusok isányítják. Vonsik Ilona csoportja az 1918—19-es szécsényi eseményeket kutatja. Kriskó Lajos- né szekciója a felszabadulás utáni ifjúsági mozgalommal kapcsolatos eseményeket, tárgyi dokumentumokat gyűjti össze. A nagyközség iskoláinak történetével Balázs László kis közössége foglalkozik. A „régészek” Soós Virág vezetésével Szécsény keleti részén ásatásokat végeznek. Milyen volt a szécsényi paraszti viselet? Erre kíváncsiak Kapros Márta „gyermekei”. A paraszti építkezés helyi formáit, kialakult szokásait gyűjtik össze és „térképezik” fel Zólyomi József szakmai irányításával a 6. csoport tagjai. Hogyan élt a szécsényi lakosság középrétege 1900-tól 1952-ig? Praznovszki Mihály csoportja erre a kérdésre keresi a választ — tájékoztat Mlinarik Jánosné. — Hogyan fogadják a tanulókat á községben ott, ahová bekopogtatnak? — A neveket előre leegyeztettük, így senkit sem ér váratlanul az idegen ifjú kíván- csiskodása. Mindenütt szívesen segítenek; a személyes élmények elmondásán túl több tárgyi dokumentumot is átadnak a csoportnak — így Putz Judit. — A kutatáson túl milyen munkát végeznek még a tanulók? — Az első, hogy megbeszéljük, mit akarunk és azt, hol és hogyan kezdjük megvalósítani. Második és egyben a legizgalmasabb lépés a kutatás, az anyaggyűjtés. Ezt követi a rendszerezés, feldolgozás. — Milyen „hőfokon” végzik az ifjú történészek ezt a munkát? — Itt szeretném megjegyezni. hogy erre a tíz napra, az intenzív kutatás időszakára, előre tudatosan készültek a gyermekek. Az itteni munkájukkal, lelkesedésükkel valamennyien elégedettek vagyunk. Jóleső érzéssel tapasztaljuk, a gyermeke^ munkáján keresztül érezzük, hogy ezek. a tanulók otthon az iskolában, hasonló jellegű szakkörökön, előző évek táboraiban élő, eleven közelségbe kerültek a honismereti kutató munkával — nyugtázza elégedetten tapasztalatát Putz Judit táborvezető. A tábor lakói jókedvűen, vidáman érkeznek a „főhadiszállásra”. Érezni a hangulaton, hogy nem maradt üres a jegyzetfüzet, a magnószalag. Oklevelek, újságok, fényképek és egyéb tárgyi emlékek gazdagítják a gyűjteményt. — Honnan jöttök? — Egy nyugdíjas tanárnőnél voltunk. Ruzsonyi István- nénak hívják. Nagyon kedvesen fogadott minket és sok érdekes dologról mesélt — magyarázza Valah Ildikó, a salgótarjáni közgazdasági szakközépiskola tanulója. — Hogyan kerültél ide, ebbe a táborba? — Nagyon szeretem a történelmet. Az iskolánkban is működik honismereti szakkör, amelyet a munkásmozgalmi múzeum patronál és természetesen énps tagja vagyok. Tavaly voltam a rétsági táborban és az idén is elküldték. Ahol most a Balti-tenger hullámai csapkodják a partot, 50—60 millió évvel ezelőtt magnóliák nyíltak, a fenyveserdők mellett pálmafák és mirtuszok virágoztak. Ezeket az adatokat a litván tudósok a borostyán tanulmányozásával nyerték. A némely borostyánkőben fellelhető rovarok és növénymaradványok tanulmányozása révén ugyanis bizonyítást nyert, hogy sok millió évvel ezelőtt a vidék időjárása hirtelen felmelegedett. A kövekben számos éjjeli bogár látható, ami azt bizonyítja, — Hogy érzed itt magad? — Nagyon jól. Kazinczy Szilárd és társai a szilárd kérget fogták vallató- ra. Régi települések emlékei után kutatnak. — Milyen eredménnyel? — Sok érdekes dolgot talál* tunk. Vezetőnktől. Soós Virágtól megtanuljuk. hogyan lehet a szilárd kéregből, az előkerült leletekből olvasni. — Mikor határoztad el, hogy részt veszel a táborban? — A szécsényi mezőgazdasági szakközépiskolába járok. Történelemtanárok, Praznovszki Mihály, a múzeum igazgatója, aki megszerettette velem a régészkedést, ku* tatást, j Az ő javaslatára vagyok itt. Ivádi Zsolt, Szilágyi Ferenc és Berta Ferenc is elégedettek a nap teljesítményével. Azt keresték, hogyan éltek a kereskedők a századforduló után Szécsényben. Mészáros János és Hrehorovszky Pál elmondásaiból sok érdekes dologra, jöttek rá. — Mi lesz a gyűjtemény további sorsa? — Feldolgozás után beadjuk megyei pályázatra — újságolja Ivádi Zsolt. Huszkó Klára magyargéci kislány nemrég még úttörő volt. most pedig a mozgalom kibontakozását kutatja. — Nagyon sok új dolgot ismertem most meg az első úttörők életéről — mondja. Jelenünk a múltban gyökerezik. Akkor értjük meg igazán a mát, ha ismerjük a tegnapot. hogy a fenyőfák gyantája sok illő anyagot tartalmazott, így az éjszakánként is folyékony maradt. Tadasz Jankauszkász litván paleontológus szerint további értékes információ nyerhető a megkövesedett rovarok és a ma a trópusokon és a szubtrópusokon élő rovarok összehasonlításával. A litván borostyán múzeumban rendkívül gazdag kollekciót őriznek, amelyben fellelhető a tudomány által ismert rovaroknak körülbelül egyharmada, többek között több mint száz hangyafajta. Sz. F. Á baltikumi „trópus" emlékei Nórádért — Kecskemétről Egy turistavendég tapasztalatai hét, küszöböljük ki, figyeljünk fel rájuk.” Amit már eddig is sokan hiányoltak: „Véleményünk szerint nagyon kevés az a propaganda (írásos, film stb.), amelyet a Cserhát jobb, alaposabb megismerése érdekében kifejtenek az illetékesek. A Cserhát véleményünk szerint turisztikailag nincs »felfedezve«. Kéthetes barangolásunk során felnőtt turistákkal még csak véletlenül sem találkoztunk, egyedül Szanda-vár tövénél futottunk össze szűkebb szülőföldünkről érkezett? tiszaal- pári vándorúttörőkkel.” A kecskeméti tanárnak a turistajelzésekkel, a műemlékek állapotával kapcsolatosan is van jó néhány megszívlelendő észrevétele: „Sajnos elhanyagoltak a turistajelzések ' a Cserhátban, összehasonlítva például a Mátrával. Csak elismerés kell, hogy illesse azt a mohorai kollégát, aki tanítványaival felfestette a piros jelzést, de ez kevés. Még az országos kék túra jelzései is kopottak, hiányosak, pl. Romhány irányába. Szomorú állapotban vannak olyan irodalmi, kultúrhistóriai, számunkra becses emlékek, mint pl. a horpácsi Mikszáth- kastély (ezzel nem kívánok foglalkozni, legutóbb a Magyar Hírlap munkatársa fejtette ki véleményét lapja hasábjain), tudjuk, hogy az állagmegőrzés, műemlékvédelem irtózatos sok pénzbe kerül, de legalább ami megvan, azt védjük, hívjuk fel a figyelmet a megtekintésre a késői utókornak.” Az észrevételek mellől a dicsérő szavak sem hiányoznak Kovács Géza leveléből: „Példaszerű a szécsényi kastélymúzeum értékeinek elrendezése, a gyarmati Csillagkúria helytörténeti anyaga szintúgy (bár ez utóbbit még mindig nem ismerik kellőképpen), a gyarmati Palóc Múzeum (miért nem Nagy Ivánról nevezték el?) néprajzi anyagán kívül Mikszáth és főleg Madách relikviái meglehetősen szegényesek.” És még egy — vélhetjük — jogos észrevétel megyejáró vendégünktől: „Befejezésül: ne hanyagoljuk el országos és megyei volt nagyságaink sírhantjait. Szomorú élmény látni a horpácsi temetőben Nagy Ivánnak, a kiváló tudódnak, múzeumalapítónak a gondozatlan sírját. Megérdemlik a Nagy Ivánok, Horváth Endrék és a többiek, hogy haló porukban is emlékezzünk rájuk. Palócföld megérdemli, hogy ne csak az ország belépője legyen északról, hanem, hogy tartósan megismerjék azok is, akik előbb voltak Madridban vagy Firenzében, mint Salgótarjánban, Rimócon vagy Mohorán.” Köszönet Kovács Géza kecskeméti tanárnak, kedves megyei túrázónknak a megszívlelendő tanácsokért — remélve, hogy az észrevételekben illetékesek figyelmét sem kerülik el, s gondolatébresztőkké válnak:-mit lehetne tennünk? (b. t.) NÓGRÁD - 1979. augusztus 15., szerda 5