Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)
1979-07-25 / 172. szám
NÉVVÁLTOZTATÁS O. Pál nógrádi olvasónknak semmi hátránya nevének viseléséből, talán nem is kerül rá sor, mégis szeretné tudni, van-e lehetőség országunkban névváltoztatásra. Ha igen, milyen nevet választhat, köteles-e eredeti nevének kezdőbetűjét felhasználni és hová kell fordulni, hogy nevét megváltoztassák, kérdezi olvasónk. Természetesen hazánkban is van mód és lehetőség név- változtatásra. Törvényeink lehetőséget biztosítanak .arra, hogy a jelentkező kérje; családi és utónevének, közismertebben vezeték- és keresztnevének, csak családi, illetve csak utónevének megváltoztatását. Bármilyen magyaros hangzású nevet választhat, a védett történelmi vagy irodalmi nevek kivételével, pld. Rákóczi, Petőfi stb. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem kötelező ragaszkodni a jelenlegi név kezdőbetűjéhez sem. A kiskorú gyermek nevének megváltoztatását törvényes képviselője (szülő vagy gyám) kérheti. A szülő családi nevének megváltoztatása — ha a szülő ennek ellenkezőjét kifejezetten nem kéri — kiterjed a kiskorú családtag és a férje nevét viselő feleség nevére is. A névváltoztatás iránti kérelmet az e célra rendszeresített az állandó lakhely szerinti illetékes tanács anya- könyvvezetőnél kapható nyomtatványon kell kérni. A kitöltött nyomtatványt az anyakönyvvezetőhöz kell beadni. A névváltoztatási kérelem illetékköteles, engedélyezéséről a Belügyminisztérium dönt. TELKI SZOLGALMI JOG Sz. Péter olvasónk két éve vásárolt egy belterületen levő és a tanács szerint beépíthető telket. Egyetlen hiányossága, hogy a kb. hat méterre levő utcát csak a szomszéd telek egy részének használatával lehet megközelíteni. Jogelődeik emberemlékezet óta így használták, a telekkönyvben viszont nincs bejegyezve. Erre hivatkozással pedig a telektulajdonos, aki ugyancsak nemrég vásárolta telkét, minden erejével igyekszik gátolni az építkezés megkezdését, sőt teljesen el is zárja az utat. Van-e törvényes lehetőség arra, hogy az utat továbbra is használják? — kérdezi olvasónk. • Polgári törvénykönyvünk telki szolgalom címszó álatt szabályozza a szomszéd felék bármely gazdaságilag indokolt céllal történő használatát. E szerint, ha valamely télek vagy föld nincs összekötve megfelelő közúttal, a szomszédok kötelesek tűrni, hogy a jogosult földjeiken átjárjon, még akkor is, ha egyébként más lehetőség is volna, de az azon való közlekedés a közfelfogás szerint annyira nehéz, hogy az senkitől sem várható el. Azt a telket, amelynek tulajdonosát a jog megilleti, uralkodó teleknek, a másik telket, amelyre a használati jog kiterjed, szolgáló teleknek nevezi a jog. Már az elnevezés is utal rá, hogy a szolgalmi jog nem a tulajdonos személyéhez, hanem az adott telkekhez kötődik, vagyis a szolgalmi jog a tulajdonosok változásától függetlenül mindaddig fennáll, amíg arra gazdaságilag szükség van. A szolgalmi jognak nem előfeltétele a telekkönyvben való bejegyzés. Vita, vagy a megszüntetésére való törekvés esetén azonban helyes, ha a telki szolgalmi jog további biztosítása érdekében keresetet indít az illetékes járásbíróságon. , Dr. J. S. Fürdökozmetika Egy kellemes fürdő után évekkel fiatalabbnak érezzük magunkat, arcbőrünk kisimul, közérzetünk kitűnő lesz. Ez természetes, mert a fürdőnek a tisztálkodáson kívül egyéb — a fürdővíz hőfokától és a hozzáadott anyagoktól függően — élénkítő, nyugtató vagy bőrápoló hatása is van. Tisztasági fürdésre legalkalmasabb a langyos — (25 foktól 32 fokig), vagy a meleg fürdő (32 foktól 37 fokig.) A fürdés ideális időtartama 15—20 perc. A fürdés örömét és hatását fokozhatjuk, ha habfürdőt használunk- Ismerjünk meg néhány készítményt: Az EXOTIC HABFÜRDŐ muskotályzsálya kivonatot tartalmaz, a természet illatát varázsolja a fürdőszobába: élénkít, üdít. A háromféle OPERA LUXUS HABRÜRDŐ, virágport, kamillát, komló- gyógynövény kivonatot tartalmaz. A virágporos készítményt zsíros, a kamillás habfürdőt száraz és érzékeny bőrre ajánljuk. Az ADRIA HABFÜRDŐTŐL olyan kék lesz a fürdővíz, mint a tenger. Gizengtartalma miatt nemcsak testileg, 'hanem szellemileg is élénkít, felüdít. A BA-DU-SAN HABFÜRDŐ a fenyőerdők és gyógynövények illatát hozza el a fürdőszobába, serkenti a vérkeringést, segíti a test felfrissítését. A DUFT illathabfürdők dús habot képeznek, különleges illatanyaguk révén kedvelt készítmények. Hatféle vitamint tartalmaz a PALMOLIVE SHAUMBAD VITAMINE habfürdő. A BADE ELIXIR rendkívül kellemes rózsaillatot “áraszt, a benhe levő hatóanyagok táplálják a bőrt, jó közérzetet biztosítanak. A fürdőolaj használatát elsősorban a száraz bőrűeknek ajánljuk- Ilyen készítmény az EXOTIC fürdőolaj, amely földimogyoró-olajat és más bőrpuhító anyagokat,, valamint a test felfrissítésére szolgáló növényi kivonatot is tartalmaz. Ha fürdőolajat használunk, a kád oldalára zsírszerű anyag tapad, amely kádtisztító szerrel könnyen eltávolítható. A fürdősók lágyítják, kellemesen illatosítják a vizet, javítják a közérzetet. Ilyen termék a FENYŐ és a LEVENDULA fürdősó. A fürdőtabletta a fürdősornál hatásosabb készítmény, mert amellett, hogy a vizet lágyítja és illatosítja, rendszerint szénsavat is fejleszt. A szénsavas vízben pezsgő légbuborékok nagymértékben elősegítik a vérkeringést. Akinek azonban a szíve nincs rendben, ne has2lnáljon fürdőtablettát, mert az intenzív élettani hatása túlzott terhelést róhat a szívre. Kérjük ki inkább az orvos tanácsát. Igen egyszerű módon házilag is készíthetünk kozmetikai fürdőt. A fürdővízhez kevert anyagok a bőrön keresztül felszívódnak, és kozmetikai hatást érhetünk el. Nagy pórusú bőrre kitűnő hatású az ecetesfürdő, ösz- szehúzza a pórusokat- A fáradságot is elűzi testünkből. A fürdővízhez fél liter ételecetet öntsünk. Idegnyugtató hatású- a citromosfürdő. Csavarjunk öt citrom levét a fürdővízbe. A glicerines fürdő a száraz bőrt simává varázsolja. Egy deci glicerint öntsünk a fürdővízbe. Biológiailag rendkívül hatásos a korpafürdő. Megnyugtatja az érzékeny bőrt, ránc- talaiiít, fiatalít. A HERBARIA gyógytnövény-szaküzle- tekben kapható illatós növényi fürdőkeverék. De készíthetünk növényfürdőt hársfateából, amely gyógyító, nyugtató, izzasztó hatású- A zsálya és a tölgyfakéreg pórusösszehúzó hatású növények. A borsmenta élénkíti az idegsejteket és a bőrt. Gytft- ladásos, pattanásos bőrx-e a kamillafürdőt ajáínljuk. Az üröm és rozmaring elősegíti a vérkeringést, eredményesen alkalmazható ráncok ellen is. NÓGRÁD — 1979. július 25, szerda Szegedi banán Virágzik a törpebanán a szegedi vízművek kertészetének párás levegőjű üvegházában. A Dél-Kínában honos fajta terjedelmes lombjai között megjelentek.a dús fürtök. A képen: Bogár Sándor, a vízművek kertésze gondozza a gyümölcsöt. • r m rr m • « a /■»• llisse huvos idő Heti időjárás-előrejelzés az alföldi és a tiszántúli megyéknek Az elmúlt hét közepén az nek, de jelentősen növeli évszakhoz képest hűvös volt rétek, legelők hozamát is. az idő. Július hasonló idősza- ™ _ . , , kában a 27, 28 fokos maxi- Talajnedvesség mum-hömérséklet tekinthető az átlagnak megfelelőnek, de az említett időszakban az maximumokat mértek. Majd gátról történő meleg levegő beáramlása következtében az Alföld területén 29, 32 fokos maximumok alakultak. Ebben az időszakban csaknem az egész országra kiterjedtek a zivatarok: a Nyírségben, Kecskemét—Szolnok környékén, a Körösök vidékén jelentős mennyiségű — egyes napokon 20 mm-t is elért a csapadék. Kisvárdán 45 mm csapadékot mértek, itt jégeső is volt. A csupán négy napig tartó meleg, nyári idő után a hőmérséklet hirtelen csökkent, a maximumok az utóbbi napokban 20, 24 fok között alakultak. Az elkövetkező hét nap időjárását mérsékelt változékonyság jellemzi. Az évszakhoz képest kissé hűvös lesz az idő. A hőmérséklet csúcsértéke 21, 26 fok között ingadozik majd. Ezen a héten jelentősebb csapadék nem várható, a jövő hét elején azonban már többfelé lesz kisebb eső, záporesö. ELŐREJELZÉS A MEZŐGAZDASÁGNAK Az elmúlt hét időjárását a változékonyság jellemezte. A hét első napjaiban az évszakhoz képest hűvös idő volt, a hőmérséklet napi középértéke a Duna—Tisza közé és a Tiszántúl északi vidékein 1—3, a déli vidékeken 3—5 fokkal volt alacsonyabb a sok évi átlagnál. A hét második felében lassú melegedés kezdődött, s a hőmérséklet csúcsértéke ismét elérte az évszaknak megfejelő 28—30 fokot, maid vasárnap újból a hűvösebb levegő jutott uralomra. A változékony időjárás nyomán gyakran esett, az eső. A hét folyamán általában 5—20 mm csapadékot kaptak szeszélyes területi eloszlásban a földek. Jól jellemzi ezt, hogy például Lőrinci. Gyöngyös és Kompolt térségében egyetlen csepp eső sem hullott, míg Kisvárdán 54 mm volt a csapadék heti összege. A hét folyamán várható kissé hűvös, csapadékos időjárás kedvez a másodvetésekMegye 0—50 cm 50—100 cm Pest 55—65 45—55 Nógrád 60—70 35—45 Heves 65—75 35—45 SzabolcsSzatm. 65—75 40—50 BorsodA.-Z. 45—55 35—45 Szóin. 35—45 30—40 HajdúBihar 50—60 35—45 ,BácsKiskun 50—60 35-L45 Csongr. 45—55 35—45 Békés 40—50 35—45 Apróhirdetések TRABANT Combit vennék 4—6 évesig. Ajánlatokat 26-26 telefonra 16 órától. IH frsz. Trabant sürgősen eladó. Salgótarján, Eperjes-te- lep, Katona József út 4/a. Szabó. UD-s Skoda S 100 eladó. Megtekinthető 17 órától Pásztó. Nógrádi Sándor-lakóte- lep K. 6. 2/3. PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK üzlethá- zunkr gebinelszámo- lású trafikjába vezető + 4 órai elfoglaltsággal családtagnak. Felveszünk továbbá két nyugdíjas férfit portási munkakörbe (szakipari szakmából nyugdíjasok előnyben). Egy fő takarítónőt 8 óra elfoglaltságra. Jelentkezés Pécskő Uz- letház vezetőjénél, Salgótarján. 750-es Zastawa eladó 1980. októberig érvényes műszakival. Szurdokpüspöki, Szabadság út 146. RÉTSAGON eladó a víztoronynál házhely lakóházalappal és építőanyaggal. Cím: Dr. Ferenczi Árpád, Rétság, November 7.- lakótelep 20. SALGÓTARJÁNBAN kertes családi ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet 20-8.0 telefonon, Kiss- né. BÚTOROZOTT szobát, vagy garzont bérelnék több évre, 9 éves kislányommal. Ajánlatokat a 13-50 telefonszámra kérek. KETTŐ 'darab piros fotel, velúr huzattal, teljesen új állapotban eladó. Érdeklődni : 21-03 telefonon, esti órákban. Felveszünk férfidolgozókat: — mosógépkezelőnek, — gázkazánkezelőnek. Nógrád megyei Patyolat Kelmefestő és Vegytisztító Vállalat, Salgótarján, F kóczi út 227. OPEL Rekord 1500- as eladó. Érdeklődni 20-05 telefonon, 7-9- ig, este 19—21 óráig. KÉTSZOBÁS öröklakás kp. 4- OTP-át- vállaJással eladó. Salgótarján. Kemerovo krt. E/10. II. 3. A VETŐMAG VÁLLALAT PEST VIDÉKI TERÜLETI KÖZPONTJA MONOR a mezőgazdasági nagyüzemeknek, a háztáji földek és a kiskertek művelőinek a másod- és tarlóvetéshez bő fajtaválasztékban kínál VETOMAGVAKAT. A korán lekerülő takarmányok és kalászosok után, zöldtakarmánynak rövid tenyészidejű kukoricái, napraforgót, kölest, napraforgós keveréket érdemes vetni. * A nyár végén telepítsen lucernát! A zöldségnövények nagy része nyáron is folyamatosan 1 * vethető. A vállalat monori területi központja és a vetőmagszaküzletek azonnal teljesítik a megrendelését. Jó termelést kíván: a VETŐMAGTERMELŐ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT MACI os.Bfsasos2oa.csaB.nT A NŐGRAD című megyei' lap olvasóinak kívánunk segítséget nyújtani az apró- hirdetések feladásánál az alant közölt kivágható megrendelővel, melyen postán feladhatják APRÓHIRDETÉSÜKET. Tájékoztatásul közöljük a hirdetések díjait: l sző hétköznap 3,— Ft, vasárnap 5,— Ft, Legkisebb hirdetés 10 szó. A vastagon szedett szó kettőnek számit. Jeligés hirdetés kezelési díja: 10.— Ft. Gyászhír milliméterenként, hétköznap 4.— Ft. vasárnap 8,— Ft. A hirdetés megjelenése a hirdetési díj beérkezése utáni napon várható. Kedves megrendelőinktől olvasható frást kérünk. Nógrád megye) Lapkiadó Vállalat 3101 Salgótarján. Pf. 98. Telefon: 10-29. Megrendelem a NŐGRAD című. megyei lapba legközelebbi vasárnapi, hétköznapi (nem kívánt rész törlendő) számában a kővetkező szövegű APRÓHIRDETÉST egyszer (vagy _____________szer). A hirdetés díját a címemre küldött számla és bef. csekk megérkezése / után azonnal feladom. Cím:.».« név. aláírás 1979. hó nap. szem. lg. száma .......... J \