Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)

1979-07-12 / 161. szám

Mindenki közlekedik Üc vés a lámpa E tv-músor diriét nagyon találónak tartom, mért való­ban mindenki közlekedik. Ki gyalog, ki járművel, § egyre nehezebb a dolgunk. E lap hasábjain az elmúlt napokban több vélemény hang­zott el városunk közlekedésé­ről, a forgalomirányító lám­pákról. Én is közlekedem, hol előzhető lenne egy jól látható ház és a városi tartdés közötti úttesten. Az utóbbinál talán megérné egy zebrát létesíteni. 3, A Tanácsköztársaság téri parkolóba. gyakran betévednek zetettmte^lrgépkícsők, autóbu- Levelezői, olvasói vélemények szók, s ezek forgalmi akadá­lyokat okoznak, Mindez meg­gyalog, hol gépkocsival, Néhány észrevételemet hada mondjam el: 1. A forgalomirányító lám­pák szükségessége mellett va­gyok, számukat még szaporí­tanám is pl. a Rákóczi úton, a - Récskő, az Arany J. és a Eíflgó út csatlakozásainál. De csak nagy forgalmú időszakok­ban üzemeltetném azokat (va­sárnap nem kell működniük), és valóban szükséges működé­sükben csökkenteni a ,,holt­időt”. 2. A városközpontban elsza­porodott a gyalogosok „átsza- ladgálása” az úttesten a nem kijelölt helyeken, Leggyako­ribb ez a litkei csomópont jel­zőrendszere előtt néhány mé­terrel, valamint az új irdda­tilalmi tábla elhelyezésével. 4, Javasolnám, hogy a sze­mélygépkocsik belvárosi par­kolási gondjait időlegesen az­zal enyhítsük, hogy kis átala­kítással jelöljék ki e célra a volt piac Iíossifth útig terjedő szakaszát aZ onnan való be- és kihajtóssal. 0. A Rákóczi út és a Salgő út kereszteződése veszélyes közlekedési terület. Nehezíti a helyzetet az a tény, hogy nem tilos parkírozni a Rákóczi Úton a vasúti átjárótól a Salgóútlg terjedő szakaszon. Ezt helyes volna megtiltani, s ugyancsak szükséges volna e tilalmat ki­terjeszteni továbbmenően a Salgó úton a 20-as házszámig is. Tóth Zoltán Közlekedés Salgótarjánban Az elmúlt napokban, hetekben lapunk ha­sábjain sorra jelentek meg trásdk, olvasói vé­lemények, kérések, amelyek mind-mind a vá­rosi közlekedés jobbá tételét Igyekeztek szor­galmazni. E hasábokat a levelezőinktől és ol­vasóinktól beérkezett információk alapján a közlekedésnek szenteljük. A dolgozók mun­kába járása a városon belül Is valamilyen járműhöz (legyen az autóbusz, kerékpár, személygépkocsi) kötődik. így szó lesz a kora reggeli Helyijárati buszok közlekedéséről, a gyalogátkelőhelyekről, a jelzőlámpákról, s mi több a hétvégi telkek megközelítésének meg­levő gondjáról, a bejáró dolgozók utazási kö­rülményeiről. De ne vágjunk a dolgok elébe. Szóljanak helyettünk levelezőink, olvasóink salgótarjáni tapasztalatai. Szíjgyártó Sándorné: Minden harmadik bejáró Még egyszer a lámpáról.4,. ISImcs jobb. mini a liRESZ A sokat vitatott jelzőlámpa tudnak közlekedni, megállás- felállításának indokoltságát ra kényszerülnek, több üzem- bizonyára forgalomszámlálás- anyag fogy. sál és szakszerű tervezéssel ... állapították meg Salgótarján- _A közlekedésben okosabbat ban az illetékesek, annál is kitalálni, mint u KRESZ elő- inkább, mivel egy korszerű írásai, aligha lehet. Arról is közúti forgalomszabályozó s°k szó esett, hogy a tömeg­berendezés több millió forin. — Uh*nk ...m»™ tot ér. Mint a közelben lakó meg­állapítottam, hogy ha ez a forgalomszabályozó berende­zés az egy-egy oldalról beér­kező konvojokat, kocSiOszlOpo- kat nerrr szeleteli le, és tel­közlekedési eszközök számára elsőbbséget kell biztosítani a kisebb személygépkocsiknak. A hiba1- mindig abból adódik, ha a közúton járművel, vagy jármű nélkül közlekedő min­den más közlekedő elé akarja helyezni saját személyét, ami­nek azt hiszem,' alapvető gyö­jes egészében átengedi, abban kerei a kivagyiságból táplál­sz esetben sokkal kevesebb a sárga fénnyel jelzett várako­zási idő, mely alatt egy oldal­tól sem indulhatnak a köz­úti járművek; így 'a forgalom gyors és nem akadozik. Megállapítottam, ha a jel­zőlámpa működik, a litkei aluljáró felöl érkező jármű­vek megállnak a záróvonal előtt és nett) állnak rér a zeb­rára, de ha a lámpa sárgán vi­lágít, a gépjárművezetők mind ü zebrán állnak meg. Ezzel a gyalogos közlekedését aka­dályozzák. Bár a kilátás a zá­róvonaltól is éppen olyan, mintha az út széléig kihajt a járművezető, mégsem tartják be a I<RESZ-t. A keresztezőpontban tör­tént' három halálos kimenete­ld balesetet (véletlenül) a lá­tásból láttam. Ez alkalmak­kor Is a gyalogosközlekedést akadályozták a zebrára ki­állt járművek. Természetesen ha-a gépkocsivezetők nem tartják be a rájuk Vonatkozó kötelező előírásokat, a gyalo­gosok közlekedése is bizonyta­lanná válik — ami baleset­het vezethet. Ezért a felállított jelzőlám­pa jogosságát vitatni értelmet­len dolog • Sokkal hatásosaim lenne a közlekedésben egy­más segítése, ha mindenki — gyalogos, gépjárművezető — egyaránt' betartaná a közleke­dési szabályokat, Ezzel szem­ben azt tapasztalom, hogy a géo jármű vezet ŐK a gyalogo­sok között szinte kígyózva áthajtanak a zébrán. Sokszor' a gyalogosok figyelmetlenül, a gépjárműforgalmat akadá­lyozva akkor is lelépnek a járdáról a zebrára, ha ezzel a gépjárművezetőket fékezés­re Kényszerítik. A zebra elsőbbségi gyalo- goítótlíelőheiy, ami természe­tesen azt jelenti: a józanul koznak. Végső soron sokkal szigorúbban kellene büntetni azokat, akik a társadalmi együttélés szabályait sem a közúton, sem pedig a magán­életben nem tartják be. Chikán Mihály Salgótarján A salgótarjáni öblösüveg­gyár dolgozóinak mintegy egy- harmada bejáró dolgozó. Ezek az emberek 69 különböző községből buszoznak, vona­toznak nap mint nap munka­helyükre, Autóbusszal 869, vonttal 125, összesen tehát 904 bejáró dolgozónk van. Az ingázók helyzete per­sze nem könnyű] korán ke­lés, állandó igazodás a me­netrendhez. késői hazaérke­zés. Az időbeosztás természe­tesen a kérdésnek csak egyik oldala. Nem mellékes az úti­költség összege sem. Tudott dolog, hogy a vállalat igen- nagy összeggel járul hozzá a bejáró dolgozók útiköltsé­géhez. 1978-ban mintegy 2 millió 009 ezer forintot fize­tett ki a vállalat térítési díj címén aZ „R”-alap terhére. Vegyünk konkrét példát 1 Nagylóclg a bérleti díj egy hónapra 730 forint. A bejáró dolgozó ebből minimális ösz- szeget (74,80 forintot) fizet, míg a fennmaradó 073,20 fo­rintot a vállalat téríti. Ugyanennyi a térítési díj Hugyag esetében. IU azonban mást is meg kell említenünk. A délutánosi műszak általá­ban 14 órától 22 óráig tart. Ahhoz, hogy a Hugyagról be­járó dolgozó 'este háza tud­jon menni, este 20 órakor be kell fejeznie a munkát, mert akkor megy az utolsó busz, melyhez csatlakozása is van. Nem kell magyarázni, hogy ez mind a vállalatnak, mind a dolgozónak anyagi kiesést je­lent. Vagy vegyünk egy má­sik példát! Somoskőre a bér­leti díj 188 forint. A dolgozó 106 forintot térít, a hozzá­járulás 82 forint. A dolgozó panasza az új menetrenddel kapcsolatos. Ugyanis 6+2-es munkarendben dolgoznak, vagyis ünnepnapokon is. Ed­dig hajnali 4.15 órakor in­dult a busz, mellyel béért a 6-órai munkakezdésre. A meg­változott menetrend követ­keztében 6.05 órakor Indul a legkorábbi busz ünnepnapo­kon. Így egy óra munkaki­esése van. A Szécsény fel faluból, uta­zóknak sem 'kellemes a dol­guk: a dolgozók elbeszélése alapján meglehetősen ne­hézkes arrafelé a közlekedés. Ezek persze nem általánosít­ható problémák. Eelmerül az emberekben a kérdés, hogy miért vállal­ják az állandó utazgatást? Válaszolni persze nem köny- nyű, mert a kérdés ennél jó­val összetettebb. (Munkale­hetőség, anyagi támogatás, m égszokás, munkaszeretet, egyéni érdek?) Nem ért rá... Miért a síiríi kimaradás ? Több utastársam nevében is kérdezem a Volán illetéke­seitől: miért marad ki az M7-es 5.30 órai járat olyan sűrűn? Ugyanis a napokban olvashattuk az újságban, hogy nirics probléma, sűrítették a járatokat. Lehet, hogy az il­letékesek nincsenek erről kellőképpen tájékoztatva? Csak a július 10-1 példát írnám le ezúttal: többén vár­tuk az M7-ea 5.30-as járatot, ami köztudott a bányagép­gyárig közlekedik a falun át, ezért nagyon sok üzemet érint és sokan utazunk raj­ta. De a járat nem jött. Az­tán a következőnek 3.45 óra­kor kellett volna indulnia, de- hát az sem jött! Végre 0 óra­kor a 7/A-s járattal elin­dultunk a Kemerovóról. Kö­vetkező lépésként bementünk a Volán forgalmi irodába igazolást kérni, hogy miért késünk el a munkahelyünk­ről. De a forgalmista azt fe­lelte, hogy nem ér rá! Ez­után nem volt mit tenni, pí­■ Kló gyalogost nem v ~y aknr élni ezzel a-, elsőbb­séggel, hogy a közeledő gép­járműkonvojt. sokszor 10—15 gépjárművet megállásra kény­szerít.. Sok esetben látni olya ír. gondolkodó gyalogosokat, akiit ii". elsőbbségükről lemonda­nak, ha sok gépjármű közele. dili az átkelőhelyhez, hiszen ;i gyalogosnak nem fogy főbb -üzemanyaga a várako­zással, ugyanakkor ‘a gépjár­művek újabb fékezéssel és megállással nyilván lassabban Ha lehet, kerüljük cl a Salgótarjánba bevezető régi 21-es utat, mert a Volán és az AFIT- szerviz közötti részen szennyvíz-elvezetö csato rna fektetését végzik. Csak egy nyomsávban járhatnak a gépkocsik. Egy kis kerülőt megér a város szálén haladó 21-es út új szakaszá­nak igénybe vétele, mert itt minden nehézség nélkül autózhatunk. A vállalat az anyagi támo­gatáson kívül másfajta segít­séget is szeretne nyújtani, de csak szeretne. A nemrég át­alakított, megújult kultúrott- honban minden lehetőséget megad, hogy a várakozási idő alatt, a dolgozók szabad ide­jüket kellemesen, hasznosan eltölthessék (könyvtár, klub­terem. játékterem, alkohol­mentes büfé stb.) A lehető­ség azonban ez idáig kihasz-, nálatlan maradt, annak elle­nére, hogy a kultúrotthon nemcsak itt, helyben, hanem a községekben is szervezett műsorokat. A vállalat sokat tesz a be­járó dolgozókért. Mégis a következő eset egy kissé fur­csának tűnik: a vállalat ne­gyedévenként egyszer terme­lési tanácskozást tart. Ilyen­kor az autóbuszok, a Volán­nal kötött megegyezés alap­ján későbbi időpontokban in­dulnak, hogy minden bejáró Válaszol az illetékes Nem kell több busz Május 31-i lapunkban „Ak­tív pihenés némi bosszúság­gal...” címmel adtuk közre levelezőnk írását; amely a soiTílvóbánvai hétvégi autó­buszjáratok során tapasztalt kellemetlenségről szólt. Az írás nyomán a helyzetről a Volán 2, sZ. Vállalat az aláb­bi tájékoztatást adtft: — A somlyóbányai vona­lon utazók részéről már 1978- ban felmerült, hogy az ott közlekedő kis befogadóképes­ségű autóbuszt cseréljük ki nagyobb típusúra. A lakos­ság kérésével egyetértettünk, mert a jelenleg ott közleke­dő korszerűtlen, műszakilag megbízhatatlan eszközzel nem lehet biztosítania menetrend- szerűséget és á zsúfoltság csökkentését. A korábbi évek­ben a Somlyói út korszerűt­lensége miatt erről nem le­hetett szó. 1078-ban az út korszerűsítése megtörtént. Az út elkészülte után vállalatunk kérésére a Salgótarjáni váro­si dán ács 1978, december 12- ére útbejárást hívott össze. Ennek során a résztvevők megállapították, hogy az út Skoda autóbuszok közlekedé­sére csak megfelelő forduló- hely kiépítése esetén alkal­mas. A lelenlegi körülmények között Skoda autóbusszal ak­kor lehet az utazást lebonyo­lítani, ha a fordulóhelvet Somlvóbánván a sütőüzemhez áthelyezhetjük. Mivtel a la­kosság — a többletgyaloglás miatt — ehhez nem járult % hozzá. szükségessé vált a jelenlegi fordulóhelv átépí­tése. A Salgótarjáni városi Tanacs beiárásl jegyzőköny­vében vállalta, hosv a jó idő beálltával a fordulóhelv ki­alakítását elvégzi. 1079-bén több alkalommal sürgettük a fordulóhelv átépítését. A vá­rosi tanács kapacitás hiánvá- han. illetve ö csuklós autó­buszok beállítása miatt eevéb vonalakon jelentkező felada­dolgozó részt vehessen a fon- tok soron kívüli elvégzése mi att határidőre nem tudta a fordulóhelvet kialakítani. Tá- íekoztatásuk szerint kb. esv hónap múlva tudják megkez­dem a munkát. tos értekezleteken. Ezeken azonban a bejárók többsége (egyéni „problémákra” hivat­kozva, vásárlás) nem vesz részt. Feltehető' a kérdés te­hát : mikor döbbennek rá egyes dolgozók arra, hogy a Válla­lattal szemben nemcsak jo­gaik, hanem kötelezettségeik is vannak? ronkodva megérkeztünk a munkahelyünkre.' Pedig nem nekünk kellene pironkod­nunk, inkább a Volán ez ügyben illetékes dolgozóinak. Egy-egy ilyen buszjárat-ki­maradás sem az egyénnek, sem a népgazdaságnak nem válik hasznára. A munkaidő­ben történő kiesésen kívül a munkafegyelmet sem erősíti. Gytire Andrásné Salgótarján, Kemérovö krt. D/7. Rosszul elhelyezett táblák Véleményünk szerint (át­menetileg) a megoldást az je­lentené. ha a lakosság hozzá­járulná a fordulóhelv sütő­üzem elé történő áthelyezésé­hez. (Az átépítés alatt egyéb­ként erre sor kerül). A járatok sűrítését a Sko­da autóbuszok beállítása után nem tartjuk szükségesnek, mert kapacitása kétszerese az ott foglalkoztatott kis autó­busznak és a jelenlegi uta­zási igényeket a Skoda autó­busz ki tudja elégíteni. Ha a megfelelő helyen nincs megfelelő forgalmi tábla el- Beszterce bánit esi Va o] \TCf7\7C* D -t imam 1 »»4. 4­___™ L " v asutasok Salgótarjánban helyezve, az veszélyt teremt­het. Viszont ha rosszul van összeválogatva a tábla, az még nagyobb bajt okozhat. Sajnos így van a Kistarján! és Arany János út lalélkozá­A közelmúltban a szlovákiai sánál Salgótarjánban. Eleinte Besztercebánya vasútállomásról huszonnégyen viszonozták a salgótarjáni vasutasok múlt évi látogatását. Ugyanis már négy éve b.aráti kapcsolatban állnak Salgótarján és Besztercebánya állomás dolgozói. Evenként rendszeres a kölcsönös tapasz­talatcsere mindkét részről. A két város között testvérkap­csolat létesült az előző évek­ben, mellyel a két vasútállo­más is lépést tart, és így nem­csak á testvérvárosok, hanem a testvér-vasútállomások kap­csolata Is megteremtődött. A legutóbb Salgótarjánban járt csehszlovák vasutasok Nőgrád megye székhelyének, Salgótar­ján nevezetességeinek tanul­mányozásán kívül Heves me­gye székhelyére, Egerbe is el-t látogattak. A csoportot a sal­gótarjáni vasutasbarátaik is, elkísérték. * Visszafelé pedig hosszasan elbeszélgettek a ven­dégfogadó salgótarjáni vasutas­barátaikkal, rögzítve a még ez évben hátralevő, Illetve sorra kerülő találkozások Idejét. — szűcs — nem volt semmilyen tábla ki­téve, így természetesen a le­felé jövő kocsiknak a jobbkéz- szabályt kellett volna betar­tani. Ez sokszor majdnem ko­molyabb bajt okozott, mivel a Kistarjáni út elöl jövők azt hitték, hogy az útjuk ma­gasabb rendű, holott ezt sem­mi tábla nem jelezte számuk­ra. Nemrég aztán raktak ki két megtévesztő táblát az il­letékesek. Mégpedig a Kistar­jáni útra elsőbbségadás köte­lező táblát, az Arany János útra pedig stoptáblát. így most egymás tábláit nem lát­va a két találkozó gépkocsi vezetője nem tudja, hogy kí­néit van elsőbbsége. Viszont a felfefé menő gépkocsik veze,- toí most is tanácstalanok a*z elágazásnál, mert ott- csak egy ,-,zsákutca”-tábla díszeleg. Ideje lenne rendezni, mivel sok gépkocsi jár erre és sok­szor csikorognak a fékek. Irt említem meg, hogy nagyon jó lenne egv gyalogátkelőt (zeb­rát) festeni, mert sok a gyerek és felnőtt átkelő. Mező Sándor NÓGRÁD — 1979. július 12. csütörtök

Next

/
Thumbnails
Contents