Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)
1979-07-29 / 176. szám
Mi újság a HcmesMádudvari táborban ? Plútó, Becsület, Hídépítők, BESZÉLGETÉS SUCH JÁNOSSAL, A MAGYARORSZAGI SZLOVÁKOK DEMOKRATIKUS SZÖVETSÉGÉNEK FŐTITKÁRÁVAL Dühöngő és a többiek Meredélyekkel tűzdelt, látványos természeti szépségekkel áldott északi vidékről alföldi tájakra menni olyan, mintha filmszínházban ülve, a sziporkázó coltcsata után a kamera megpihen egy, az élethalálharcról mitsem sejtő távoli díszleten. Míg eljutunk a nemesnádudvari táborozókhoz, unalmunkban keresgéljük a rónaság „díszleteit”, a kurgá- nokat, a paraszti házakat, a falusi romantika élő kellékeit, a városba siető falvak hangulatát, egyelőre „csata” nélkül. Am, mire bő háromszázat mutat a kilométeróra, feltűnik a gyümölcsösöktől ölelt tábor, előbukkannak a silba- kok, elbőgi magát a hangszóró és megjelennek a szereplők: diákok, tanárok, úttörők és még sokan mások. Elkezdődik a „küzdelem”. ÉJJELI ŐRJÁRATON A tábor vezetői, Palotai Pál- né és Lengyel Istvánná tájékoztatója után felkeresünk néhány szobát, s még mielőtt a Rend elé, az elbűvölő jelzőt odabiggyesztenénk, megjegyzendő, hogy a tábor 176 lakója, néhány kivételtől eltekintve a női nemhez sorolandó. Kitűnő a szobák hangulata, jó a közérzet, igazi táborélet zajlik. Fösvény Zsuzsa pásztói kislány, a 12-es szobában éppen rója a sorokat szüleinek, arról, mi történik itt? Legjobb hangulat a Béres Kati, Vasas Gyöngyi és aNá- tpn Nóra „vezette” szobában van, itt egy rövid, ímprovi- zatív ízelítőt kapunk abból, milyenek is az igazi táborozok? Bár, ők őszintén bevallják, nem szeretnek-tudnak dolgozni, volt olyan napjuk, amikor a harmincszázalékos teljesítmény is kínkeservesen jött össze, sőt, en>nén szólva, a tanulmányi eredményükkel sem dicsekedhetnek, de a jókedvük az határtalan. És most itt, a katedrák világától időben és távolságban is meglehetősen messze, a tábori közösség hangulatteremtésében remekelnek. Még éppen annyi időnk marad, hogy megnézzük a közkedvelt „Dühöngőt”. így hívják, azt a csarnokszerű helyiséget, ahol bárki kedve és vérmérséklete, ereje és esie mértékében kedvére asztaliteniszezhet, tévézhet, társaloghat és alkalomadtan diszkókörítéssel levezetheti fölös energiáit, ami a földeken, a gyümölcsösökben, netán nem sikerült. Huszonegy órakor takarodó, villanyoltás, már csak hervadó pusmogok, néha-néha felcsattanó kacagások, álomba simuló tereferék. A táborparancsnokság néhány bátrabb emberével éjjeli őrjáratra indulunk, körbejárva a kerítést, a helyiségeket, az épületeket, — meggyőződtünk a rendről, a biztonságról. Közben több változatban elmesélik, a „törökfogás” epizódját, amelyben néhány napja egy kíváncsiskodó úriember került terítékre, amint éppen az ablak előtt ágaskodva a sötét semmit fürkészte rettentő nagy érdeklődéssel. Ma estére azonban elmaradt ilyenféle esemény, így a tábor rendjére, csendjére vigyázok békével térhettek nyugovóra. BABFÖLDÖN Fülsiketítő recsegés-ropogás, éktelen lárma, elillanó álomképfoszlányok, aztán a Csajkovszkij d-moll zongoraversenyében testet öltő ébresztő. Mindez négy óra harminc perckor! Mikor még a nap sem terpeszkedik, az álomvilág mesetündére édesden regél, és minden remény megvan a csodára, a boldogságra... Tán, ez a vacak vekkerzörgés nem is igazi?! Valami földöntúli hatalom aljas rágalma, amit... De igaz! És mire kivánszorgom az ágyból, már talpon a tábor, nagy a sürgés-forgás, a viháncoias, aztán reggelizés, még egy utolsó frizuraigazítás és irány a babföld! Tizennégy hektárnyi területen szedik a zöldbabot, napi normájuk 30—36 kilogramm, ezt majd mindig túlszárnyalják, harminc—negyven százalékkal, sőt akadt 250 százalékos teljesítmény is! Ha nem dicsérnék őket a Hosszúhegy: Állami Gazdaság nemesnádudvari kerületének vezetői, azt gondolnám, csupán látszat. — Szó sincs róla! — mondja Takács Zsigmond, az épí- tőtábori ügyek intézője. — Nagyon fiúinak dolgozni és igazan meg »agyunk velük elégedve. Többen is jöhetnének. .. Erre a munkára nem kapunk embereket, legalábbis csak nagy áldozattal. Évekre visszamenően jó a kapcsolatunk az iskolákkal, különösen a balassagyarmati Szántó Kovács János szakközépiskolával, minőig pontosan jönnek és teljes létszámmal. Egyébként, a Szántásoknál az már szinte hagyomány, hogy az építőtáborok gerincét ők alkotják, es amidig fegyelmezett, eredményes munkát végeznek. Most is ügyesen gyűjtik a ládákba a zöldbabot, közben beszélgetnek Győrffi Saci, aki a megyei KISZ-bizottságtól jött látogatóba, beáll segédkezni, míg Kovács Tibor, megyei úttörőelnök, a munkavezetőkkel beszélget a teendőkről. Jómagam pedig a két legszorgalmasabb brigádot kérdezem. HUSZONÖT LEVÉL J _______________ — Ki dolgozik a legjobban közületek? — kérdem Kobela Erikát, a 17. brigád vezetőjét. — Mind a 11-en jól dolgozunk — hangzik a várható válasz. Bár az első napok nehezen indultak, de most már minden rendben megy, megnyertünk egy fordulót, talán sikerül repetázni. Különben jók a szabadidős-programok is, nem zsúfoltak, így magunk is kezdeményezhetünk. A többi brigádok sem tétlenkednek, a Plútó, a Dühöngő és a többiek „elterülve” a babföldön szedik, kapkodják a hüvelyeseket. Az úttörők kategóriájában becsületesen helytállt a Becsület brigád, két fordulót nyertek meg, s ha harmadjára is sikerül, akkor velencei üdülést, oklevelet, háromszáz forintot, jelvényt, tortát és természetesen dicsőséget szerezhetnek. — Melyik a legvonzóbb? — Az utolsó — felelik kórusban, és őszintén. Míg valamiről csevegnek, azon meditálok, a gyárakban, az üzemekben dolgozó jó néíjány huszonévesből hová, hogyan és miért tűnik el az „egyszerű” fizikai munka tisztelete, és élvez kizárólagosságot az „anyagi elismerés”. És néhány év múlva ők is üzemekben, gyárakban, hivatalokban lesznek, érdemes volna felkeresni őket... — Persze, hogy segítünk odahaza is, mosni, takarítani meg ehhez hasonlókat — mondja egyértelműen Drajkó Ági brigádvezető. Majd a levélírásra terelődik a szó, a brigádcsúcsot Antalics Margit tartja 25 levéllel, illetve képeslappal, de a többiek is 15—20-at küldtek. Ez még főként az első napokban ment így, amikor az otthoniak emléke néha még vízcseppeket is csalt az arcokra. Még mielőtt útrakelnénk paiócíöld irányába, Takács Zsigmond kalauzolásával megismerkedünk a Hosszúhegyi Áilami Gazdaság néhány ágazatával, a tábor nagyszerű helyiségeivel, a környékkel. Aztán búcsúzás. Az úton röpke óráink emlékei kísérnek. Tanka László Az irodaSom cswkdap népszínház hírei A Német Demokratikus Köztársaság 30 éves fennállá- sa alatt 2,9 miliárd könyvet j nyomtattak ki. Ez több min! 150 000 könyveimet, köztük 25 000 műfordítást jelent. A legnagyobb példányszámban a politikai kiadványok mellett, a szépirodalom remekei jelentek meg. A könyvkiadás említett adataiban nem szerepéinek a 30 millió példányban kinyomtatott tankönyvek. * Az NDK-ban sokat tesznek azért, hogy az ifjúság ne csupán kötelező olvasmánynak tekintse, hanem valóban megismerje az irodalmat. E céllal minden évben más-más megyében rendezik meg az ifjúsági irodalmi napokat. Az NDK-ban 150 író és 100 illusztrátor dolgozik az ifjúsági könyvkiadóknál. A hanoi „Munkás” filmszínház nézőtere minden este zsúfolásig megtelt nézőkkel. A hatalmas érdeklődést az észak-vietnami Theo szín- háztársulaták fellépései váltották ki. A Theo szó pontos jelentése ismeretlen, de tartalmát illetően született néhány feltevés. Az első szerint „Theo” az ősi „tao”-ból származik — ez annyit jelent: előadásoka királyi udvarnál. A másik hipotézis szerint ez a sZj s sa- tírát jelent, a harmadik állítás szerint „Theo” — a csónak kormányzása. A szakértők többsége a harmadik variánst tartja helyesnek, vagyis azt a nézetet vakja, hogy a színház nagy szerepet játszik a helyes gondolkodásmód kialakításában, a népi hagyományok megőrzésében, valamint a hazaí'iság és az internacionalizmus eszméinek terjesztésében. A helyi színházrajongók egybehangzó véleménye szerint a legjobb műsort a csuk- daji társulat mutatta be, és ezt alátámasztja a szakértők döntése is. A nemrég befejeződött fesztiválon a csukdaji társulat által előadott darabot — „Őrizd meg a zöld színt” — két arany-, és egy ezüstéremmel tüntették ki. A darab a bátorságról, a hazafiságról és a hűségről szól. Hőse egy csukdaji fiatalember, aki hosszú éveken át harcolt Dél-Vietnam felszabadításáért. A háború befejeztével visszatért szülőföldjére és beiratkozott az egyetemre. De amikor újból háború fenyegette Vietnam földjét, a volt katona félretette tankönyveit, mert úgy érezte, meg kell védenie hazáját, az északi betolakodóktól... A kit tucatot közelíti megyénkben, azoknak a településeknek a száma, amelyekben szlovák nemzetiségiek laknak. Életük mitsem különbözik a környezetükben élő magyarokétól; pártunk és kormányzatunk a lenini nemzetiségi politika szellemében biztosítja valamennyiük számára az állampoU gári jogokat, s ugyanakkor — erről is szól az alkotmány — megköveteli a kötelességek teljesítését is. A nemzetiségi megkülönböztetés ma nyelvi, kulturális, néprajzi, és egyéb szellemi, érzelmi alapú elkülönülést jelent, kizárja a személyiség elnyomását, az emberi tulajdonságok, értékek semmibevevését. . Or• szágunk hazája magyarnak, németnek, szlováknak, románnak, szerbnek, horvátnak, szlovénnak egyaránt, aki itt él, itt született, s az marad, mindaddig, amíg szívével, eszével szolgálni tudja. Such Jánossal, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkárával, a szervezet tevékenységéről, a szlovák , nemzetiségiek kulturális lehetőségeiről, munkájuk eredményeiről és továbbfejlesztésének lehetőségeiről beszélgetünk. — A szlovák demokratikus szövetség az idén ünepli fennállásának 30. évfordulóját. Átfogóan jellemezve, hogyan tettek eleget az alapszabályban foglaltaknak? — Alapszabályunkban benne foglaltatik a körülbelül 100 ezer fős szlovák nemzetiség nyelvének, kultúrájának ápolása, az eszközök változatosságával, sokszínűségével való fejlesztése, az anyanyeív őrzésének, használatának segítése, benne foglaltatik a szocialista haza építésére történő mozgósítás. A múlt évben tartott hatodik kongresszusunk értékelése szerint a szövetség eredményesen látta el feladatát, jól szolgálta érdekeinket. Így foglal állást 57 tagú országos választmányunk is, amely mindenkor részletesen elemzi és határozza meg munkánkat, annak tartalmát, formáit. — A szövetség operatív irányítását 9 tagú elnökség látja el, s három — oktatási, kulturális, sajtó- és kiadványi — bizottság tevékenykedik. Tudjuk azt is, hogy a csekély számú függetlenített apparátus rendkívül sokat tesz a VI. kongresszus határozatainak megvalósításáért. Hogyan értékeli az egyes bizottságok munkáját? — Munkánk egészét, mint mondottam, jónak értékelem, ezért a bizottságok tevékenységének számbavételekor elsősorban a gondjainkra utalnék, vagyis azokra a feladatokra, amelyek pillanatnyilag a legfontosabbak a számunkra. Oktatási bizottságunk területéről véve, ilyen például az anyanyelv ápolásának kérdése. Célunk, hogy minden szlovák nemzetiségű jól beszélje anyanyelvét. Ezen a területen lassú mennyiségi fejlődést tapasztalhatunk az utóbbi időben, s talán emiatt is olyan fontos számunkra, hogy a szlovák tanítási nyelvű — öt ilyen van az országban — általános iskolákban megvalósuljon minden tárgynak a szlovák nyelven való oktatása. Szövetségünk ebben a kérdésben minden állami szerv döntését, igyekezetét támogatja, és szeretnénk, ha az ilyen tanítási nyelvű intézmények száma a jövőben növekedne. Egyébként két középiskolánk működik, Budapesten és Békéscsabán, ahol kitűnő körülmények között tanulhatnak a gyerekek, s elvben nincs akadálya a párhuzamos osztályok szervezésének sem. — Említette az „elvben” szót, s úgy érzem ebből, hogy a gyakorlatban nehézséggel küzdenek. Valóban? — Tagadhatatlan. Különösen érvényes ez Nógrád megyére. Sajnos, nincs kellő számban jól felkészült, a nyelvet ismerő pedagógusunk. Vanyarcon például évek óta ezért nem tudunk az általános iskolában szlovákot tanítani. A szakoktatógárda hiányait érezzük aa óvodai oktatásban is. Lényegében ezek a goridok jelentkeznek a középfokú tanintézeteink jelenkori problémáiban. — A televízió, a rádió nép- művészeti műsoraiban, a különböző megyék folklórprogramjaiban rendszeresen helyet kapnak a szlovák nemzetiségi öntevékeny művészeti csoportok. Nógrád megyében például Terényben, több mint egy évtizede Bánkon megszervezik a nemzetiségi együttesek találkozóját. Tapasztalataim szerint a hagyományok őrzésében és ápolásában rendkívül jelentős mértékű a fejlődés. — Valóban ezen a területen a legszámottevőbb a fejlődés, ugyanakkor — hozzátartozik az igazsághoz — itt lehet a leginkább mérni is. Nem kerülhetjük meg azonban a kérdéskör lényegét: közművelődési programjaink „szakállasak”, felfrissítésük halaszthatatlan. E célból rendeztünk júniusban tanfolyamot gyermekcsoportjaink vezetői részére, akiknek munkáját két Csehszlovákiából érkezett koreográfus segítette. A közművelődés területén tovább kell fejlesztenünk az ismereterjesztő előadások, a klubok működésének színvonalát. Lehetőségeink további kibontakoztatását igényli ötéves honismereti mozgalmunk. Első két táborunk éppen Nógrád megyében — Bánkon és Balassagyarmaton — volt. — A múlt évben jelent meg Manga János muzeológus va- nyarci monográfiája, szlovákul. Ügy érzem, az Írásos nyelvművelés területén is értek el eredményeket. — Hetilapunk a Ludové No- viny és naptárunk a Nas Ka- lendar közkedveltségnek örvend, s valóban az utóbbi időben mind több szlovák nyelvű kiadvány lát napvilágot, a van yard monográfiához hasonlóak. Hajtások címmel szlovák írók és költők antológiája jelent meg, s nyomdában van .a szlovák munkásoknak a magyar munkás- mozgalomban való részvételéről szóló tanulmánykötet. Több néprajzi kiadványt jelentetett meg szövetségünk, s ezek megletősen népszerűek olvasóink körében. Mi minden segítséget megkapunk a párttól, államtól, éppen ezért komolyan vesszük feladatunkat, a hídszerepet. A magyar és a szlovák nép barátsága közti híd építői kívánunk lenni. Ez az érdekünk, internacionalista kötelességünk. Such János mondanivalójának lényege érvényes a Nógrád megyében élő szlovák nemzetiségiekre is. Az itt élők becsülettel állnak helyt a munkában, magán- és közéletben, szabadon művelhetik nyelvüket, kultúrájukat. Legközelebbi megyei seregszemléjük éppen egy hét múlva lesz: Bánkon, a regényes környezetű kisközség romantikus víziszínpadán. Sulyok László Soknemzetiségű filmművészet A Szovjetunióban minden évben megrendezik a nemzetek filmművészeti seregszemléjét. Az idei fesztivált Türk- ménia fővárosában, Ashabad- ban tartották; ezen képviseltette magát az ország mind a 39 filmstúdiója. Az immár hagyományossá vált seregszemle mindannyiszor hűen tükrözi a soknemzetiségű szovjet filmművészet eredményeit, útkereséseit. I Az idei fesztiválnak különös jelentősége volt, minthogy ebben az évben ünnepük a szovjet filmművészet hatvanadik születésnapját. Turkmenia, Kirgizia és más közép-ázsiai köztársaság rendezői összemérhették tudásukat a leningrádi, a moszkvai, a kijevi alkotóműhelyek elismert szakembereivel. A seregszemlén összesen mintegy száz filmalkotás került bemutatásra, köztük Vi- tautasz Zsalakjavicsusz „Kentaurok" című filmje, Igor Talankin ,.Szergij atya” című műve, valamint Botot Samsijev — akinek a nevéhez a „Fehér hajó" című Ajt- matov-mű megfilmesítése fűződik — „Az emberek között” című alkotása■ Ez a film a hegyipásztorok életéről szól. A fesztivál újdonsága, hogy idén első ízben ítélték oda a legjobb falusi témájú filmért járó díjat. W ul* líiiiill .i.liíhhlljlilfi, iiiÄ K iss Attila: Utcarészlet NÓGRÁD - 1979. július 29. vasárnap i
