Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)
1979-07-01 / 152. szám
Járművek és gépek exportja A legkeresettebb csehszlovák gépipari exportcikkek a megmunkáló- és textilgépek, valamint a közlekedési eszközök. Csehszlovákia, a Diesel- és elektromotoros mozdonyok és villamosok legnagyobb exportőre a világon. A prágai CKD Lokomotívka CME 3 motoros mozdonyából például — amely nehéz terhek tolatására és vontatására szolgál — a Szovjetunió már. 2300 darabot importált. A SKODA Plzen villany- mozdonytizeme eddig több mint 3600 villanymozdonyt gyártott, melyek teljesítménye együttvéve 11 600 megawatt. Ez Európa legnagyobb villanymozdonygyára. A villamosok legnagyobb európai exportőre a prágai CKD TATRA üzem. Az NDK-ban, például már mintegy 2000. a Szovjetunióban pedig 7000 csehszlovák villamos közlekedik. Újabban Magyarország is vásárlóként jelentkezett. Az autóiparban Csehszlovákia a terepkocsik legjelentősebb gyártói közé tartozik. A TATRA kocsik a nehéz terepeken és a legnagyobb hidegben is jól használhatók. A csehszlovák JAWA üzem 1948-ban Párizsban kiállította a 250 cm3-es motorkerékpárját — és hosszú évekre meghatározta az egynyo- mú járművek fejlődési irányát. A JAWA 122 országban szerzett piacot. Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában megvették a licencet. A háború utáni sikerekhez tartoznak a Zetor traktorok is. A Zetorok gyártásénál vezette be a csehszlovák gyártó a biztonsági fülkét, amely évente ezrek életét menti még. Csehszlovákia a világ tiz legnagyobb megmunkálógépgyártója közé tartozik. 1958- ban a csehszlovák köszörűgépek elnyerték a brüszeli világkiállítás nagydíját, és 1971- ben a plzeni SKODA Művek Finnországba szállította a világ legynagyobb horizontális, 67 méteres fúrógépét. A SKODA Művek óriásesztergá- it az USA éa Japán legfejlettebb gyáraiban állították üzembe. Japánban licenc alapján gyártják az egyedi csehszlovák SMERAL sajtológépet. 1973-ban n Stronm- port csehszlovák küucereske- delmi vállalat a megmunkálógépek exportjáért megkapta az európai kereskedelem Arany Merkur díját, ami üzleti körökben olyan, mint a filmvilágban az Oscar-díj. Az én érdekem a mi érdekünk? t|C tűnjék szójátéknak, ha a címben sze- replő kérdésnek fordítottját is megfogalmazzuk: a mi érdekünk az én érdekem? Mert mindkét formában jogos a kérdés, s a válasz egyaránt: igen. Csakhogy, az érdekviszonyok bonyolult szövevényt alkotnak. Nehéz ellgazgatni a szálakat; az enyém, a miénk, az enyém, a miénk... ám ha nehéz is, meg kell tennünk. Csak így válik világossá, hogy legtöbbször a közös és az egyéni érdekeltség azonos úton jár, azonos célok felé terel. Bátortalan próbaként a textilipar néhány nagyvállalatánál mintegy másfél esztendeje bevezették azt a bérezési gyakorlatot, amely fő helyre állította a technológiai előírások szigorú betartását, a fonástól a kikészítésig, a termékminőséget. A próbálkozásnak nagy visszhangja támadt. Voltak, akik tiltakoztak, mások helyeseltek. Nem nehéz eldönteni, kik miként vélekedtek, hiszen akik kiváló minőségű árut tudtak előállítani, azt mondták, na végre: akik beérték a mindig közepessel, a gyakran gyengével, azok azt hajtogatták, mivégre az egész?! S mert az eltelt idő azt bizonyította, hogy igenis jól ötvözhetők a közös és az egyéni érdekek — az első osztályú áruk arányának növekedése egy-egy vállalatnál három-öt millió forinttal gyarapította az árbevételt, ugyanakkor az egyéni keresetek a kiválóan dolgozóknál — a bátortalan próbálkozásból most már a kollektív szerződésbe bevett bérezési rend lett. Jól járt az egyén, a vállalat, a népgazdaság. Igaz, akadtak olyanok is, akik rosszul jártak; a minőségi előírásokat nem teljesítők keresete csökkent. Túlzás lenne egyetlen iparcsoport néhány vállalatának kezdeményezését rendkívüli horderejűnek föltüntetni. Mégis a történtekben benne rejlik a változtatás lehetősége, de az Is: mennyire szokatlan, ha az értékesebb munkát az átlagosnál sokkal magasabb bérrel ismerik el. Azt még úgy-ahogy elfogadják a közepes teljesítménnyel —. vagy még annál is kevesebbel — tisztes javadalmazást elérők, ho“v néhánv munkatársuknak két-báromszáz forinttal többje van. Ám akkor, ha „megugranak” a keresetek, s a különbség túljut az ötszáz forinton, bizony megszólal a kórus, korlátozott számát hangerővel pótolva. Az ugyanis kétségtelen: ebben a kórusban a kisebbség szerepei. A többség szívesen vállalja a próbát, képességei folyamatos tanúsítását, ha: érdemes ezt tennie! Túl sok tapasztalat figyelmeztet most már arra, hogy a kiemelkedő munkát értékénél kisebbre, a közepes és annál is gyengébb teljesítményt viszont valós hasznánál jóval nagyobbra értékeljük, s így is javadalmazza a társadalom ösztönző- és intézményrendszere. Amikor tehát választ keresünk a kérdésre, — hogy az én érdekem a mi érdekünk-e — akkor azt kell mondanunk: igen, de ez olykor nem derül ki félreérthetetlenül. Amiből pedig logikusan következik, hogy a mi érdekünket az én érdekemmé sem mindig úgy teszik, amint kellene: hatásosan, megfoghatóan, erkölcsileg, anyagilag érezhetően. Márpedig az érdekeltség nem egyszerűen belátás, a jószívűség függvénye, hiszen a társadalmi termelés folyamatában objektíve jön létre, de ha érvényesülésének nem teremtjük meg a feltételeit, akkor — érdektelenség lesz belőle! I FHIITíÍRR éppen az országgyűlés nyári LtUUlUOu ülésszakán kapott nagy figyelmet az érdekeltség bonyolult rendszere, s a parlamenti tanácskozáson hangzott el, hogy a bérek felső határa ott van, ahol a jól elvégzendő munka felső határa húzódik. Való igaz: az én érdekem, a mi érdekünk, hiszen a több kereset, a nagyobb megbecsültség fejében nyújtott kiváló minőség, a hatékony, gazdaságos mennyiségi teljesítmény a társadalom bevételeit is gyarapítja. S helytálló az is, hogy a mi érdekünk az én érdekem, hiszen a közös célokban egyéni céljaink is benne foglaltatnak. Egy valami mégis hiányzik: a cselekedeteknek, intézkedéseknek, ösztönzéseknek és kényszerítéseknek az a szorosan összefüggő rendszere, amely a szavakat átülteti a gyakorlatba. Próbálkozások vannak ugyan, de ezek elszórtak, bátortalanok. S így az a furcsa helyzet áll elő, hogy bár,szeretnénk, énnen önmagunk nem tesszük értékes, jó munkánkat kellően elismertté. Mészáros Ottó Magdeburg, a szocialista nagyváros Magdeburg, a Német Demokratikus Köztársaság megyeszékhelyeinek egyike az elmúlt harminc évben fejlődött a nehézgépgyártás központjává, a tudomány és a kultúra otthonává, sportközponttá. Az Elba-perti nagyváros helyén a VIII. században már település volt. A következő századokban sokszor lett a tűz és háborús pusztítások martalékává. 1945. januárja azonban minden előzőnél szörnyűbb pusztulást hozott lakóira. A január 16-i repülőtámadás a történelmi óvárost rövid idő alatt 90 százalékban romhalmazzá változtatta. A város ma igen szépen fejlődik. Jelenleg 280 000 lakója van. A legnagyobb folyami kikötője az országnak. Az elmúlt évtizedek alatt számos korszerű új lakónegyeddel gazdagodott Olyan üzemóriások is épültek a városban, mint az Ernst Thälmann Nehézgépgyári Kombinát, a Sket, és sok a modem nagyüzem, amelyekben a baggerektől kezdve Diesel-motorokon keresztül a növényvédő szerig, gyógyszerig, úgyszólván mindent gyártanak. Az elmúlt esztendőben naponta több mint 28 millió márka értéket termeltek a magdeburgi üzemekben, szemben az 1970. évi 19,2 millió márkával. Szénrakodó automata Évi 5 millió tonna szén átrakására képes automatizált komplexum üzemelését kezdték meg Vosztocsnji szov- , jet kikötőben. Elhelyezéséhez több mint 50 hektárt vettek I igénybe a Vrongel-öböl partján. Egyik oldalról a vasúti sínek, a másikról pedig a ▼íz fölé nyúló vasbeton móló teremt kapcsolatot a hajókkal. Szállítószalagjainak teljes hosszát, automatikájátés átbocsátó képességét tekintve ez lesz a legnagyobb Ilyen létesítmény a Szovjetunióban. Az egyes gépegységek működése központi vezérlőpultról irányítható. Rakodómunkások nincsenek, csak gépkezelők. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek minden negyedik dolgozója nő. A felső-, közép- és alsószintű vezetésben azonban már csak 13 százalékos arányban képviselik magukat, A különbség szembetűnő. A csaknem ezer nőből 9 analfabéta, 224-nek nincs meg az alapfokú iskolai végzettsége, 523-an csupán a nyolc általánost végezték el. Középiskolában tanult 106, s felsőfokú végzettséget tanúsító diplomát mindössze 20-an kaptak. — Ez hát az oka annak, hogy viszonylag szerény mértékben vesznek részt a nők a vezetésben? — kérdezem Szabó Aladártól, a gyár személyzeti és szociális igazgatójától. — Ez is. Hiszen bizonyos munkakörök betöltésekor ma nem tekinthetünk el az előírt iskolai végzettségtől, s ez helyes is — válaszol a személyzeti és szociális igazgató. — Emellett mi kohászati gyár vagyunk, s a kohómérnökök között még ma is fehér holló a nő. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a gyermekgondozási szabadság minden előnye-értéke mellett hátráltatja az előbbrejutást, esetenként megtépázza az önbizalmat. És ráadásul majdnem minden vezetésre kiválasztott esetében tapasztaljuk a funkciótól való tartózkodást, a majd minden alkalommal éléck tiltakozást, melyet több- fordulós csatározással lehet •sak legyőzai. Papanitz Tstvínné fél eve vezeti a számviteli főosztályt. Bárki ember lányának... Egyike azoknak, akikből nem váltott ki egyértelmű hurrát a felkínált lehetőség. — Sőt, először kereken nemet mondtam — így a fiatal- asszony. — Az a véleményem, hegy az én mentalitásomnak jobban megfelel egy kisebb csoport irányítása. Na meg aztán, a férjem is főosztály- vezető, s úgy gondoltam, elég a családban egy olyan beosztás, ami erős igénybevétellel jár. — Mégis meggyőzték... — Hát, igen. Nem sajnálták rá az energiát,- az biztos — mosolyog. Elkomolyodva folytatja: — Pedig még sírtam is akkoriban. Féltem és tanácstalan voltam. 103 ember munkájának a megszervezése nem csekélység. S ennyi ember között mindig adódhatnak konfliktusok, melyeket jő érzékkel kell rendezni, elsimítani. — A férje akkor már főosztályvezető volt. Hogyan vett részt a dilemma megoldásában? — Azt mondta: a döntés az én dolgom. De egyet nagyon gondoljak meg: nekem s kollégáimnak sem lenne jobb, ha kívülről hoznának valakit, aki mindőnknek idegen. Ez logikusan hangzott. Azt hiszem, ez, s a több oldalról felajánlott, őszintének érzett segítség billentett át végül is az ellenkező oldalra. Vállaltan^ Aggályai persze még most is vannak. Lámpalázas típus, a plenum fontosságának tudata egyszerűen beléfagyasztja a szót. Pedig tény, hogy egy főosztályvezetőtől egyes tanácskozásokon egyszerűen elvárjak az aktív részvételt. Dehát végül is ez szokás dolga, a szereplés gyakorlása hamar feloldja a görcsöt. — Meg aztán attól is tartok: vajon van-e bennem el?g tehetség az emberekkel való bánáshoz. Az ilyesmit sehol nem tanítják, ezt tudni kell. Mindenesetre megmondtam munkatársaimnak: nem vagyok allergiás arra, ha szemembe mondják az elkövetett hibám. Százszor inkább ez, mint a hát mögötti sutyorgás. Egy-egy nehéz pillanatban még most is átsuhan rajta a gondolat: talán mégsem kellett volna ... De ezek a pillanatok mintha ritkulnának már... Nagy Károlyné, a szerszám- készítő gyárrészleg számviteli csoportjának vezetője álmatlan éjszakák nélkül fogadta el a megbízást. Igaz, már a főiskola első évében szót értettek vele: úgy tanuljon, hogy számítanak rá. Eleve női vezető székét örökölte, női volta így nem okozott idegenkedést. Fiatalsága már inkább. — Nem mondhatom, hogy nem vettek komolyan — mondja • csendes beszédű, megfontolt Nagy Károlyné. — De nemegyszer megesett, hogy gyanakodva rámkérdeztek: biztos, hogy ez az adat kell?! Jól meggondoltam?! A szerszámkészítő gyárrészlegben az összes többi vezető férfi. — Elfogadták már, hogy partnerük a vezetésben? — Mostanra már el. Két év kellett hozzá. Meggyőződésem, hogy bárki ember Iá nyának, aki vezetésre vállalkozik, többet, jobban kell bi zonyítani rátermettségét, ha azt akarja, hogy valóban elfogadják. — Milyen vezetőnek tartja saját magát? — Hát... Esetenként talán kevés bennem a határozottság. Olykor az energikus fellépés többet ér, mint a szőrmentén fogalmazott kérés. Főleg akkor, amikor a szép szó már nem üdvözít. Ebbe még bele kell jönnöm. Mindhármójuktól megkérdeztem: milyen útját-módját látják annak, hogy emelkedjék a nők részvétele a vezetésben. Véleményük egybehangzóit : — A lehetőséget ehhez ma már nem vonják el a nőktől. De feltételek nélkül a lehetőség fabatkát sem ér. S a feltételek' között is az első a tanulás, a magas szintű képzettség. És olyan családi háttér, ami inkább bátorító, mintsem kedvet szegő. Nem könnyű feltételek ezek. De nem is lehetetlenek talán... Szendi Márt» \ Csak a nap süssön rájuk! „Legnépszerűbb a saját üdülőnk’’ — lelkendeztek a ruhagyáriak Salgótarjánban, amikor pihenési, kikapcsolódási lehetőségeikről beszéltek. Berekfürdőn három faházban egyszerre 16-an nyaralhatnak, az elő- és utószezonban nyugdíjasok, a főszezonban családosok, de egyedülálló fiatalok és szakmunkástanulók is kaphatnak helyet. Augusztus 12—19- ig Gáspár Józsefné és Bódi Istvánná szakoktatók a másodikat most végzett szakmunkástanulókat — Antal Katalint, Csizmadia Editet, Czudar Juditot, Kóczián Editet, Czene Erikát és társaikat — viszik a vizparti házakba. A szakszervezet áltál biztosított üdülőjegyeket ötvenketten veszik igénybe. Az egyedülállóak különböző turnusokban utazhatnak. Mind több alkalommal nyílik lehetőség kedvezményes külföldi utazásra is, így Kárpáti Györgyi a szabászat rajzolója 10 napos olaszországi útra mehetett. A három esztendeje még tanulólányként dolgozó fiatal szakmunkás az oda-vissza repülős kirándulásért néhány ezer forintot fizetett. A gyerekek vakációztatása egyelőre még mostoha, összesen heten üdülhetnek a ruhagyár jóvoltából az idén, közülük hárman szüleikkel, a többiek a szakszervezeti helyeken. Kochi Istvánná művezető Csaba fia Balatonlellén töltött 10 napot, — Kulcsár József képriportja
