Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)

1979-07-17 / 165. szám

Carter a pazarlást és az OPEC-et kárhoztatja az olajválságért JteTtai András, az MTI tu­dósítója jelenti: Carter amerikai elnök va­sárnap esti beszédében egy­ségre és áldozatokra szólítot­ta tel az amerikai lakosságot az energiaválság leküzdése ér­dekében. Az elnök politikai jövőjét súlyos veszélybe so­dorta az egyre romló gazda­sági helyzet, és a tehetetlen, nek "ítélt kormány iránt meg­rendült bizalom. Carter nagy horderejű gyakorlati tervek­kel, de méginkább oropagan- d.isztikus módszerekkel igye­kezett támogatást szerezni. Messzemenő energiatakaré­kossági terveket jelentett be, amelyek a világgazdaság helv- ?efét is jelentősen befolyásol­ják. Usvanakkor változatla­nul nyílt kérdés, vajon sike­rül-e végül is a hazafias ér­zelmekre hivatkozva maga mellé állítania a lakosságot és a törvénvhozás többségét. A kormány hatpontos ener- giaprogramja értelmében — napi 4,5—5 millió hordó­val csökkentik az olajbehoza­talt, és a kieső mennyiség fe­lét hazai szintetikus üzem­anyaggal pótolják; — tízmilliárd dollárt fordí­tanak a tömegközlekedés fej­lesztésére; — a századfordulóig az or­szág energiaszükségletének 20 százalékát napenergiából fe­dezik; — a háborús energiagazdál­kodási hivatalhoz hasonló testületet hoznak létre a re­formok bürokratikus akadá­lyainak leküzdésére; — a programok támogatá­sára energiakölcsön-kötvénye- két bocsátanak ki; — az energiaszolgáltató vállalatoknak egy évtizeden belül 50 százalékkal csökken­teniük kell olajfogyasztásukat, az olajat szénnel helyettesítve. A rövidebb-hosszabb távra szóló tervek mellett Carter azt is bejelentette, hogy — a tőkés országok tokiói csúcs- találkozóján vállaltaknak megfelelően — azonnali ha­tállyal korlátozza az olajbe­hozatalt, és hogy az import nem emelkedhet az 1977-es szint fölé. Az elnök tíz napig készült beható tanácskozásokkal or­szágosan közvetített rádió- és tv-beszédére, amelyet — mint mondotta — fordulópontnak szánt az ország és kormánya történelmében. Sosem volt még ekkora a szakadék kor­mány és lakosság között —is­merte be, de ennél tovább alig ment az önbírálatban. Carter beszédében azzal vá­dolta az olajexportáló orszá­gok szervezetét, hogy az a fe­lelős az Egyesült Államokban egyre növekvő inflációért, munkanélküliségért. Az elnök visszatérve válasz­tási kampánya „népi” hang­vételéhez, bírálta a törvény- hozást befolyásoló érdekcso­portokat és a szegényebb nép­rétegek támogatását próbálta megnyerni, mondván: az ame­rikai pazarló fogyasztás elle­nére sokaknak sosem volt mit pazarolniok. Lemondásra messzemenő takarékosságra szólította fel a lakosságot. A tv-csatornák, a törvény­hozók első kommentárjai a 35 perfies beszédről erősen megoszlottak. Carter már hétfőn újabb két beszédet mondott Kansas Cityben, majd Detroitban. Ezekben további részletekkel szolgált energiaprogramjáról. Az elnök hír szerint átszer­vezi kormányát és a Fehér Nicaraguai /elentés A nemzeti gárda elleni si­keres offenzíva során a sandi­nista nemzeti felszabadítási front fegyveres alakulatai fel­szabadították Nagarote hely­séget Heves harcokat folytat­nak Matagalpa, La Paz-Cent- ro, valamint Sapoa környékén is. A Managuából érkezett je­lentések szerint a város fel­szabadított részében megala­kult a nemzeti újjászületés ideiglenes kormánya. A tizen­nyolc tagú kormány honvédel­mi minisztere Tornas Borge sandinista vezető, a Somoza megdöntésére létrehozott mozgalom egyik alapító tagja: külügyminiszter a mérsékel­ten baloldalinak tartott Mi­guel d’Escoto lelkész; pénz­ügyminiszter Joaquim Cuadra Chamorro jogász és közgaz­dász; gazdasági és tervezési miniszter Roberto Mayorga Corter. Az amerikai sajtó megerő­síteni látszik, hogy Somoza diktátor titkos találkozót tar­tott a guatemalai, a salvadori és a hőnduraai katonai re­zsim vezetőivel. A találkozón a diktátor „kölcsönös védelmi szerződés” megkötését aján­lotta tárgyalópartnereinek. A szerződés alapot szolgáltatna ahhoz, hogy a 3 ország csapa­tai beavatkozhassanak Nica­raguában. A tárgyalások eredményével kapcsolatban az AP hírügynökség olyan érte­sülést közölt, hogy a Somozát támogató három ország bele­egyezését adta a szerződéshez. Somoza ezzel a lépésével a nicaraguai polgárháború nem­zetközivé tételére tesz kísér­letet. Ház gárdáját is, de a szemé­lyi változásokat csak később hozzák nyilvánosságra.-Hí A TASZSZ hírügynökség anyaga alapján a Cárter-be- széd tudósítói anyagát az alábbiakkal egészítjük ki: Az elnök a folytatódó vál­ság tünetei között említette, hogy a lakosság kétharmada még csak részt sem vesz a választásokon. Az amerikai munkások termelékenysége csökken. Egyre kevesebb • a tisztelet a kormány, az egy­házak, iskolák, tömegtájékoz­tatási eszközök és más intéz­mények iránt. „Ezek a változások — mondotta Carter — az elmúlt megrázkódtatásokkal és tra­gédiákkal terhes harminc esztendőben érlelődtek meg. Robert Kennedy és Martin Luther King meggyilkolásáig úgy gondoltuk, hogy orszá­gunkban a problémákat a szavazóhelységekben oldják meg és nem pedig puskalövé­sekkel. Arra tanítottak min­ket, hogy hadseregünk le­győzhetetlen, céljaink mindig igazságosak. Ezután éltük át a vietnami agóniát. Ügy tisz­teltük az elnöki hatalmat, mint a becsület megtestesítő­jét. Ezután következett a Wa- tergate-ügy”. Az elnök kijelentette, hogy az energiaprobléma veszélyez­teti az ország gazdasági füg­getlenségét és biztonságát, majd megpróbálta az olaj árát megemelő olajexportáló országokra hárítani a felelős­séget a kialakult helyzetért. Mindamellett nyilvánvaló — mutat rá a TASZSZ tudó­sítója —, hogy az amerikai monopóliumok évtizedeken keresztül rendkívül alacsony áron vásárolták a fejlődő or­szágoktól az olajat és szinte élősködtek rajtuk. Még a je­lenlegi megnövekedett olaj­árak mellett is sokkal elő­nyösebbnek tartják az ameri­kai monopóliumok az olaj importját, mint a saját tüze­lőanyag-energiahordozó bázis kiépítését. (MT|) Nem Egy magát megnevezni nem akaró szaúd-arábiai politikus így nyilatkozott a Middle East című Londonban megje­lenő folyóiratnak: „Franciaor­szágtól azért veszünk szíve­sebben fegyvert, mert Párizs nem kér cserébe politikai en­gedményeket”. Ez természetesen nem igaz. Csak azt jelenti, hogy a „mér­sékelt” arab országok felis­merik: politikai és gazdasági érdekeik hosszabb távon ta­lán inkább összeegyeztethetők a középhatalom Franciaország érdekeivel. , Yvon Bourges 141 nap után ŰirehoPd Pék Miklós, az MTI tudó­sítója jelenti: Vasárnap moszkvai Idő sze­rint 14 óra 54 perckor Vlagyi­mir Ljahov és Valerij Rjumin 141. napját kezdte meg a vi­lágűrben és ezzel beállította a folyamatos űrtartózkodás Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov által tavaly november 2-án elért 140 napos csúcsidejét. A Lja­hov—Rjumin páros a Szal- jut—6 szovjet tudományos űr­állomás harmadik állandó személyzete. A tartós űrrepü­lések sorát Jurij Romanyen- ko és Georgij Grecsko 96 na­pos útja nyitotta meg. Ljahov és Rjumin a Szal- jut fedélzetén eddig eltöltött nem egészen öt hónap során — elődeihez hasonlóan — rendkívül változatos tudomá­nyos kutatóprogramot haj­tott végre. Több mint 100 kü­lönböző asztronómiai, bioló­giai, geológiai, geográfiai, me­teorológiai, radiofizikai, talaj­tani, technológiai és más tu­dományos kísérletet végeztek el. Két évtized sem telt el még Jurij Gagarin úttörő jelentő­ségű 108 perces űrrepülése óta és a szovjet űrhajósok immár másodszor értek el, sőt ezúttal át is lépték a fo­lyamatos űrtartózkodás 140 napos határát. Ljahov és Rjurfín „űrmaratonja” újabb bizonyítéka annak, hogy az emberi szervezet alkalmaz­kodni tud a tartós súlytalan­ság állapotához, az űrben Is megőrzi munkaképességét és egyre összetettebb feladatok megoldására képes. A Lja­hov—Rjumin űrkettős teljesít­ményének értékét csak növe­li az a tény, hogy ők a Szal- jut—6 első olyan állandó sze­mélyzete, amely nem fogadott látogatókat. Ljahov és Rjumin a csúcs­megjavítás után is az űrállo­máson marad és folytatja az előírt tudományos program végrehajtását. (MTI) igaz dzsiddai látogatásán ebnek megfelelően a szaúdí—francia és az olajtermelő arab—fran­cia kapcsolatok széles körké­pét tekinthetik át, a bővítés és a francia „egyensúlyozó” szerep erősítése reményében. Már Khaled szaúd-arábiai király 1978. júniusi párizsi lá­togatásán 3,5 milliárd dolláros fegyverüzletről volt szó a francia lapok szerint. A GiS- card d’Estai'ng-nel folytatott tárgyalásokon pedig politikai megegyezés született Szaúd- Arábia és Franciaország afri­kai együttműködéséről. (MTI) Lemondott Deszai Morardzsi Deszai indiai mi­niszterelnök vásárnap — he­lyi idő szerint az esti órák­ban — lemondott. Deszai, aki valamivel több, mint két esz­tendeig állt az indiai kor­mány élén, döntését a Szand- zsiva Reddi államfőnél tett látogatása végeztével jelentet­te be. Az államfőtől távozóban Deszai igennel válaszolt az újságíróknak a lemondását firtató kérdéseire, majd hoz­zátette: az elnök felkérte a miniszterelnöki teendők ideig­lenes ellátására. A kormányfő lemondását az tette szükségessé, hogy a kormányon belül kiéleződtek a politikai és gazdasági kér­désekről folyó viták és e'nnek eredményeként egyre többen váltak ki a Dzsanata-pártot támogató parlamenti többség­ből, sőt magából a kormány­ból is. Vasárnap további há­rom miniszter közölte, hogy lemond a kabinetben betöl­tött tisztéről. A Deszai le­mondását kiváltó okok között volt a kormányfő fia, Kanti Deszai ellen felmerült veszte­getési vád is, valamint a kor­mány néhány tagjának homá­lyos kapcsolata szélsőséges elemekkel. Az indiai parla­mentben egyébként hétfőre tervezték a Deszai-kormány elleni bizalmatlansági indít­vány vitáját. A miniszterelnök lemondása után a kormányzópárt tagjai várhatóan Dzsagdzsivan Ram eddigi miniszterelnök-helyet* tes és hadügyminiszter köré tömörülve igyekeznek megbir­kózni a gondokkal. Hírügy­nökségi jelentések szerint Ram már vasárnap délelőtt megbeszélést folytatott Reddi elnökkel. Szovjet segély Kambodzsának A Szovjetunió külkereske­delmi minisztériumában hét­főn megállapodást írtak alá arról, hogy a Szovjetunió 1979-ben közszükségleti cik­kek szállításával térítésmen­tes segélyt nyújt a Kambod­zsai Népköztársaságnak. Ezzel kapcsolatban kam­bodzsai küldöttség járt a Szovjetunióban, amely Ros Samay gazdasági és 'népjóléti miniszter vezetésével illeté­kes szovjet intézményekkel folytatott tárgyalásokat. (MTI) . Véget ért az ankarai túszdráma Vasárnap reggel Ankará­ban véget ért a péntek , óta tartó túszdráma. Az egyipto­mi nagykövetség épületét megszállva tartott négy pa­lesztin ••• fegyveres megadta magát és úgy hírlik, letartóz­tatásban vannak, kiszabadul­tak az általuk legtovább fog­va tartott túszok, nevezetesen hat egyiptomi diplomata is. Miután a négy férfi ma­gasba emelt karokkal . kilé­pett az épületből és letették fegyvereiket, beszálltak egy gépkocsiba és az ismeretlen irányba indult velük Hasan Fehmi Günes török belügy­miniszterrel. Az AFP jelenté­se szerint a török rendőrség központjába vitték őket ki­hallgatás céljából. Egyelőre nem tudni, vajon bebörtön- zik-e őket, vagy pedig a tö­rök kormány korábbi ígére­tének megfelelően lehetővé teszik számukra az ország el­hagyását. A négy személy — az első jelentések szerint — a Palesztinái Felszabadítási Szervezet képviselőinek köz­vetítése hatására adta meg magát. A PFSZ nyomatékosan elhatárolta magát az akció­tól, hangsúlyozva, hogy an­nak végrehajtói semmilyen kapcsolatban sem állnak vele. A négy férfi láthatólag a győzelem érzetével hagyta el a követséget és a török ha­tóságok is nagy megkönnyeb­büléssel fogadták a túszdrá­ma lezárulását. Szemtanúk szerint a négy fegyveres, mielőtt megadta volna magát, megjelent a nagykövetség er­kélyén és a biztonsági erők megrökönyödésére összeölel­kezett legprominensebb fog­lyával, az egyiptomi nagykö­vettel. Az akció mérlege azonban igen szomorú: öten életüket vesztették, többen pedig megsebesültek. (MTI) SOMOZA AGÓNIÁJA Az amerikai kormányzat sokáig elkeseredett lépéseket tett a Somoza-rendszer meg* mentése érdekében. Má már nem a nicaraguai diktátor uralmának fenntartásáról van seé: Washington lemondott a véres kezű tábornokról; a lé­nyeg az amerikai óriásmono­póliumok hatalmának fenn­tartása Közép-Amerlkában. Az események azt igazolják: az Egyesült Államok semmi­be véve a nicaraguai néptö­megek akaratát, a világ és t.alin-Amerika közvélemé­nyét, még a közvetlen katonai beavatkozást is fontolgatja. A SOMOZA-DINASZTIA A nicáraguai polgárháború immár másfél éve tart. Ele­inte úgy tűnhetett: Somoza képes megbirkózni a népi erőkkel. Ebben a helyzetben Washington még azt is meg­engedhette magának, hogy feddő nyilatkozatokat adjon ki az „emberi jogok nicaraguai megsértése miatt”. Pedig nyil­vánvaló: nem egyszerű jogsér­tésről volt szó, hanem a fa­siszta diktatúra népirtásáról. Ehhez — a háttérben — az Egyesült Államok asszisztált. Az együttműködésnek hosz-' szú hagyományai vannak Washington és a Somoza-di­nasztia között: a család „ala­pítója" I. Somoza az amerikai tengerészgyalogosok jóvoltá­NICARAGUA ból került hatalomra, s a je­lenlegi III. Somoza is kizáró­lag az Egyesült Államok tá­mogatásának köszönhette el­nökségét. Ezért a támogatásért a Somozák természetesen meg­szolgáltak: országukat a kö­zép-amerikai haladó erők és a szocialista Kuba elleni el­lenforradalmi tevékenység tá­maszpontjává tették. A család meg is gazdagodott uralkodá­sának közel fél évszázada alatt — legalább félmilliárd dollár értékű vagyonuk van! A diktatúra fő erejét az el­múlt évtizedekben a Nemze­ti Gárdának nevezett hadse­reg jelentette: tisztjeit az Egyesült Államok katonais­koláin, illetve a Panama-csa­torna övezetében levő támasz­pontjain képezték ki. A fegy­verzet szintén az USA-ból ér­kezett, habár az utóbbi idő­ben Somoza más forrásokat is igénybe vett. (így Izraeltől is rendelt hadihajókat és harci repülőgépeket.) Somoza fenn­tartotta a burzsoá parlamen­tarizmus bizonyos formáit: volt parlamentje — benne a túlnyomó többségben levő Nemzeti Liberális Párttal és a Konzervatív Párt nevet vi­selő álellenzéki csoportosu­lással. A LAPSZERKESZTŐ HALÁLA A Somoza-uralom elleni harcnak Nicaraguában évtize­des története van. A kizsák­mányolt Indián parasztok számtalan alkalommal ragad­tak már fegyvert a diktatúra ellen, s 1961 óta harcol a rendszer ellen a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front. A diktátor polgári ellenzé­kének jelentős vezetője volt Chamorro, a La Prensa című lap főszerkesztője. A közép­utas politikus még az USA számára is elfogadható alter­natívát jelenthetett volna — ezért gyilkoltatta meg a dik­tátor a múlt év elején. A gyilkosságot ejemi erejű tün­tetések követték, amelyek fegyveres összecsapásokká fejlődtek. A diktatúraellenes erők — különböző polgári pártok, csoportok, szociálde­mokraták, a kommunistákat tömörítő Nicaraguai Szocialis­ta Párt — általános sztrájkot hirdettek, s még a nemzeti tőke jelentős része is csatla­kozott a rendszer bojkottjá­hoz. Mindez megkönnyítette a sandinisták harcát. Ez a ge­rillaszervezet csak közvetlen politikai céljait tekintve egy­séges; három frakciója van. Az egyik marxista—leninistá­nak vallja magát, a másikat leginkább szociáldemokratá­nak lehetne jellemezni, a har­madik csoport tagjai kispolgá­ri-nacionalista demokraták. A sandinisták eleinte gyors raj­taütéseket intéztek a Somoza- rendszer intézményei ellen, anyagi bázisukat esetleg bankrablásokkal, váltságdí­jakkal biztosították. Az elmúlt évben végrehaj­tották bravúros akciójukat, amellyel elfoglalták Managua legfontosabb kormányzati épületét, foglyul ejtették a re­zsim prominens személyisége­it. Sikeres akciójukkal — amelyet Eden Pastora (Zero parancsnok) vezetett — elér­ték, hogy számos politikai fo­goly kiszabadult börtönéből, sőt Somoza még nagy összegű váltságdíj kifizetésére is kényszerült. A managuai ak­ciót ismét a népi felkelés he­ves hulláma követte. Ez al­kalommal a sandinisták és a hozzájuk csatlakozó felkelők már egész városokat szálltak meg több napra. TOTÁLIS POLGÁRHÁBORÚ Megindult a lakosság és a diktatúra közötti totális hábo­rú, amely immár egy éve fo­lyik — hol kisebb, hol na­gyobb intenzitással. Somoza a latin-amerikai diktatúrák és az USA támogatására számí­tott, s hadseregében számos zsoldos is harcolt. Arra azon­ban már nem lehetett ereje, hogy visszaverje a népi erők támadását. A sandinista front tömegbázisa megerősödött, a polgári ellenzék is a fegyve­res hazafiak mögé állt. A nicaraguai hazafiak szá­míthattak a haladó latin­amerikai közvélemény támo­gatására és egyes kormányok segítségére is. Somoza és Washington szerette volna be­bizonyítani, hogy Kuba áll az események mögött. Kudarcot vallott ez a törekvésük, nem adott ürügyet az intervenció­ra. Ezt az Amerikai Államok Szervezetének washingtoni ülése is megtiltotta, s lemon­dásra szólította fel a diktá­tort. Időközben megalakult az ellenállás öttagú ideiglenes kormánya, amelyet több ál­lam a nicaraguai nép egyet­len jogos képviselőjéül ismer el. Somoza nyakán szorult a hurok, a Carter-kormány pe­dig nehéz helyzetbe került. A kongresszus több mint száz tagja levélben követelte az elnöktől: ne hagyja veszni az USA régi, megbízható anti- kommunista szövetségesét! A tengerészgyalogosokat azonban ma már nem lehet olyan könnyért bevetni, mint akár egy-két évtizeddel ezelőtt. Washington kénytelen volt visszarendelni a nicaraguai határ közeléből katonai repü­lőgépeit. A környező diktatú­rák segítsége még egy rövid ideig esetleg a víz felett tarthatja Somozát, de az USA - ban már végleg leírták a dik­tátort. Az Egyesült Államok kormánya már a Somoza utáni korszakra készül, s ar­ra törekszik, hogy semlegesít­se a haladó erők befolyását. A sandinisták kiszorítása Nica­ragua politikai életéből azon­ban eleve kudarcra ítélt pró­bálkozás. M. Q. , 2 NOGRAD - 1979. július 17. kedd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents