Nógrád. 1979. június (35. évfolyam. 126-151. szám)

1979-06-03 / 128. szám

Leningrádi

bábosok

Császár István t

Találkozás az olvasóval

A leningrádi állami bábszínház nézői vagy óvodába

járnak, vagy éppen csak megkezdték iskolai tanulmányaikat. .. A gyerekek itt ismerkednek meg először a színházművészettel.

A színháznak 80 éves nagyszerű hagyományai vannak. Ismert szovjet írók — Jevge- nyij Svarc és Szamuil Marsak — írtak darabokat a színháznak. A különböző évek műsorát visszaidéző plakátokon Shakespeare, Moliére. Csehov, Majakovszkij, Mark Twain, Alekszej Tolsztoj neve látható. A színház napjainkban is számos szovjet dramaturggal működik együtt, új és új hősöket fedez fel, akik a gyereknézők kedvenceivé válnak. Megtalálható itt a Cseburaska és a gyermekmesék több más kedves hőse. A vidám, mulatságos figurák és állatkák énekelnek, bűvészkednek, hőstetteket hajtanak végre.

A leningrádi színház kollektívája különböző nemzedékekhez tartozó művészek alkotó munkacsoportja. A színházat több mint 40 éven keresztül Jevgenyij Demmenyi, a szovjet bábszínjátszás kiemelkedő tehetsége vezette. Több évtizede dolgoznak a színháznál Galina Moroz és Nyikita Ohocsinszkij, az OSZSZSZK érdemes művészei. A társulat legfiatalabb tagjai nemrég végezték a leningrádi színház- és film- művészeti főiskolát.

A leningrádi bábosok sikeresen működnek együtt lengyel kollégáikkal. A leningrádi bábszínháziján vitte színre Kristóf Neselovszky a varsói bábszínház egyik darabját, a Varázsmalmot, míg Vlagyimir Lopuhin, a leningrádi bábszínház igazgatója ;,A felválthatatlan rubel” című szovjet darabbal ismertette meg a' varsói gyerekeket

S

zeretnék részt venni, egy olvasó-író találkozón, ahol a klubszobában ülve várnánk mi különböző korú és nemű írók, hogy majdnem fél órával a hirdetett kezdési idő után bejöjjön az írószövetség községi kirendeltségének vezetője, a könyvtárossal és egy fiatalemberrel aki nem lenne más, mint az olvasó. Nevezzük Kép Pálnak.

Magamnál tíz évvel fiata- labbnak képzelem őt, tehát úgy harminc év körülinek. Nem visel feltűnő ruhát,, a ruhája mégis figyelemre méltó, mert ő viseli. Világoskék farmeröltöny van rajta, megtévesztően olyan, amilyet a Rákóczi úti ruhaboltokban árusítanak, de az övé biztosan külföldi. Legjobb az olvasóknak, elolvasnak egy-két könyvet, csak úgy, mellesleg, kapásból — én meg évekig gürizek, amíg megírok egyet.

Sopianae Multifilter cigarettát szív. Csomagja tíz forint. Telik neki, egy ilyen találkozóért, megkap háromszázat és az útiköltséget. Száz- nyolcvan kilométert utazott, hogy itt válaszoljon a kérdéseinkre. Már amennyire másfél óra alatt válaszolni tud. Inkább csak megmutatja magát.

Most feláll a megbízott. Az

olvasó fürkészi az arcunkat, mintha nem is róla lenne szó.

— Azt hiszem a jelenlevők, nagy részének olvasta valamelyik művét vendégünk, ö Kép Pál, a fiatal olvasőnem- zedék egyik' legígéretesebb tagja. Talán először arról kérdezném: hogyan, milyen hatások következtében lett olvasó?

Kép Pál annyira visszatekint a múltjába, hogy akadozva beszél, helyesebben szólva: vall önmagáról, és pályakezdéséről.

— Sokféle körülmény tehet valakit olvasóvá, de az én esetemben a legnagyobb szerepe a véletlennek volt, ugyanis fiatalabb koromban, író akartam lenni. Egészen addig, amíg kezembe nem került az első könyv. „AnderKatona Judit:

AZ EST SZONETTJE

lm este van. Az árnyak karja fáradt,

kapkodja sárga kis fejét a fény, s gyorsan lesurran tárgyak szegletén.

Zaj imbolyog. Virágok arca sápad.

Két karomból kihullt a napi gond már, dolgaim is csöndben földre estek az ablakon túl vézna gallykeresztek.

Alszol. Mégis úgy tűnik, mintha szólnál

lm este van. Sarkokba bújt a bánat.

Lányom könyvébe visszabújt a sor.

Sem vers, sem1 szó, sem rend nem bújdokol Már könny se perdül horzsolt kis cipőkre, hisz szárnyas oltalommal este jő, s harmat ágyaz füvekre, fára, kőre.

sen meséi”, ez volt a elme. Ezzel a könyvvel rögtön sikerem volt, nagyon tetszett. Később verseket olvastam, aztán más műfajokkal kisér- leteztem, jelenleg főként elbeszéléseket és kisregényeket olvasok.

Elhallgat, várja a következő kérdést. Felnyújtja a kezét, egy szemüveges költőnő és támadóan mondja:

— Miért van az olvasmányai között annyi pesszimista írás? Nem tudna néhány olyan művet is olvasni, ami az életet a derűsebb oldaláról ábrázolja? Nem hiszem hogy minden könyvben csak félre- siklott életű hősök akadnának. Miért nem olvas épkézláb emberekről is? Másrészt irodalmunkban elvitathatatlan a líra elsőbbsége.

Ez, a költőnö, elárulom mert ismerjük egymást mi, itteni írók, nem verseket szokott írni, hanem versesköteteket. Verset psak a napilapok ünnepi számának gyermekrovatába tud írni:

De halljuk a választ:

— A könyvtárak anyagát nem én válogattam, sem pedig a világirodalom remekműveit Azt kell elfogadnom, ami van. Szívesen olvasnék olyan Odüsszeuszról; Don Quijotéról, gyermeki rajongásnak: a családi tűzhelynél üldögélő Odüsszeuszról; Dfn Qijtotéról, a La Mancha-i növényneme- sítőről; Faust akadémiai tagságáról; a summa cum laude doktorrá avatott Raszkolnyi- kovról; Bovaryné és Anna Karenina hűségéről; Svejk harci szelleméről; Kakuk Marci erényeiről; Osztap Bender becsületességéről; Josef K. vidám kalandjairól; Édes Anna báli cipőjéről, de nem tadom miért Ilyesmiről csak unalmas írók írnak.

— A mi mai irodalmunk: tehát egészében véve lehangoló és a hősöknek rossz a közérzete! — kiáltja a szemüveges költőnő.

— Éppen ellenkezőleg — mondja az olvasó. — Mai magyar olvasmányaimban egyetlen ördögi hatalmakkal cimboráid professzor sem szerepel; egyetlen gyilkos, utcanőknek siránkozó egyetemista sem; és hol a magas rangú államhivatalnok, akit meg-' csal a félesége; és hol vannak a derék katonák; a műveletlen piaci csavargók; az ártatlanul legyilkolt perbefo- gottak; a megtiport cselédek? A mi irodalmunk világirodalmi mértékkel mérve kielégítő közérzetet tükröz.

— Viszont a hősök csak lézengenek — mondja egy szakállas fiatalember, akinek három évvel ezelőtt jelent meg utoljára egy háromoldalas novellája, azóta ösztöndíjakból a és külföldi tanulmányutakon tengődik. — Ez nem jellemzi a mi fiataljainkat.

É

n csak arról tudok beszámolni, amit olvasok, amit magam előtt látok — mondja az olvasó. —

A közelmúlt terméséből

egyetlen mai konfliktus jut hirtelen eszembe; valami milliomos fiatalembert elrabolnak valakik, aztán levágják az egyik fülét, a fiatalember pedig mindenfélén gondolkodik közben. De lézengéséről sző sem volt, pedig Olaszországban játszódik az egész. Tagadhatatlan, hogy az irodalmi hősök nálunk nem gyilkolnak és őket sem gyilkolják. De hát ez korunk megváltozott irodalmi szemléletéből következik. Mai fiataljainkra, amennyire én ismerem őket, valóban nem jellemző a csendes beletörődés, a csellengő életmód. Egyetemi diplomájuk megszerzése után lelkesen vidékre mennek és bár elkeserednek azott tapasztalható visszásságokon hamarosan fellázadnak, házat építenek, kocsit vesznek és köszönetét mondanak a megyei tanács tisztviselőjének, amiért segített rendet csinálni. Fiatal hőseink másik tekintélyes része Írónak készül és első személyben elmondott kacifántos mondatokkal ábrázolja a valóságot. Igaz, tapasztalhatók visszahúzó tendenciák is. Nem tagadható, hogy a gyárigazgatók fiai állandóan autóznak, nőket cipelnek az apjuk nyaralójába és ívásidő alatt vasvillával szurkálják a halakat.

Valamikor, majd a beszélgetés végefélé én is feltenném kedvenc kérdésemet:

— Abból, amit olvasni szokott, mennyi a valóság és mennyi a kitalálás?

Kép Pál, az olvasó, gyötrődve gondolkodik és rágyújt a tizedik: cigarettára.

— Tudom, bogy mugiiiMir mint írónak, ez nagyon fontos — mondja. — Nekem viszont alaptulajdonságom a hiszékenység. Mindent elhiszek, amit él tudnak hitetni velem. Csak azzal törődöm, hogy a könyvben igaz legyen, amit olvasok. Egy festő barátomat megkérdeztem, hogy miért nem olyannak festi a virágcsokrot, amilyen a vázában. „Tudod, Palikám” — mondotta —, „engem nem érdekel, hogy ott a vázában milyen, nekem az a fontos, hogy Itt a papíron jó legyen”. Az olvasmányaimmal kapcsolatban egy dolog feltétlenül valóság és nem kitalálás: az, hogy olvasom a könyvet, vagy pedig néhány oldal után örökre visszateszem a helyére.

Találkozónk végén közbe- ldabál a szemüveges költőnő, barátnője, egy másik szemüveges lány:

— Válasz nélkül hagyta, hogy mai irodalmunkban elvitathatatlan a líra elsőbbsége!

A

z írószövetség községi megbízottja feláll és sietve mondja:

— Erről a témáról a kővetkező alkalommal rendezünk vitaestet, amikor Pék Péter irodalomtörténet-olvasó lesz a vendégünk.

Császár István Nógrádban

Egyelőre egy hónapon át

Salgótarján lakója Császár István, József Attila-díjgs író, aki a Nógrád megyei Tanács Ösztöndíjasaként tartózkodik Nógrádban. Nem egészen ismeretlen számára ez a vidék.

— Itt, Balassagyarmaton lakik Jánossy Ferenc festőművész, akit nagyon régen ismerek és jó barátságban vagyunk — mondja. — Az ő révén ismertem meg Samu István főorvost, aki olyan ember, hogy szeretne .itt minél több szellemi mozgást látni, mert neki ez a megye minden. Engem is megismertetett < néhány emberrel Balassagyarmaton és Salgótarjánban, köztük a Palócföld- nél dolgozókkal.

Császár István 1936-ban

született Budapesten. Eddig négy könyve látott napvilágot, a Fejforgás, a Feljegyzések az utolsó pádból, az ... és más történetek s az Én voltam az. Emlékezetes tv-játékai közül Körülmények ciműt említjük. Gyilkosok című tv-filmje a veszprémi tv-szemlén Veszprém

megye diját nyerte el pár évvel ezelőtt. Utazás Jakabbal című filmje Locarnoban második díjat nyert a hetvenes évek elején. A filmet, amelyet Gábor Pál rendezett, azóta sok országban, például Japánban is bemutatták. Istvánjaivá című darabját a pécsi Nemzeti Színház játszotta. Novellái német és cseh fordításban is ismertek, szerepeltek egy Nyugat-Németor- szágban, illetve Prágában megjelent magyar antológiában, s olvashatók lesznek az NDK-ban és Lengyelországban készülő prózai gyűjteményekben. Az iqlei könyvhétre a 30 év sorozatban 101 elbeszélés címmel megjelent háromkötetes gyűjteményben, amely a felszabadulás utáni magyar irodalomból nyújt válogatást, szintén szerepelnek novellái.

— Szabad foglalkozású író vagyok 1967 óta — jegyzi meg. — Most készül Csont- váry című filmem, Huszárik Zoltán rendezi. Irodalmi szempontból tehát nem volt hátrányos számomra ez a helyzet. Viszont nagyvárosban éltem, s ez együtt jár bizonyos — ha nem is elzárkózással —, bezárkózással. Kevésbé alakulnak ki az ember irodalmon kívüli közösségi kötődései. Már régebben! gondoltam arra, hogy az országot jobban megismerjem. Mondjuk, Salgótarjánban, vagy Nógrád megyében elképzelhetetlen, hogy egy Író, festő elzárkózva éljen, még akkor is, ha nem is keresi állandóan a kapcsolatokat, amelyek révén sokkal jobban megismerheti mások életét, törekvéseit.

— Mit vár nógrádi tartózkodásától ?

— Szeretném, ha ez a pár hét egy szorosabb és h,osz- szubb ideig tartó kapcsolat kezdetét jelentené. Részben azért, hogy mint már említettem, a szabad foglalkozás ne zárjon be pusztán az irodalmi létezésbe. Másrészt, azt hiszem, hogjr Nógrádnak sem haszontalan, ha az itteni kulturális életre ilymódon is felhívja valaki a figyelmet. Azt, hogy születik-e és mi születik az itteni tájjal, emberekkel és viszonyaikkal való ismerkedésemből, természetesen, még nem tudom. Egyelőre sokat járok-kelek, minél több helyre szeretnék eljutni. Elsősorban ezért vagyok itt. Hogy idejöttem, azt hiszem, ebben is Jánossy példája hatott rám. Mert ő, aki eléggé visszavonuló természetű festő, amit egyébként éppen úgy nem tartok hibának, mint ahogyan erénynek sem, na- nem egyszerűen csak alkati dolognak, jól tud dolgozni itt. Ha egy művész befelé figyel, nem jelenti azt, mintha feleslegesnek tartaná a közösségit, a közösséget, hiszen feltétlenül egy bizonyos közösség számára dolgozik. És azzal, hogy Ferenc számára megteremtették a munkafeltételeket, együtt jár, hogy a nógrádi levegő és szellem hat a képeire és országosan is úgy válik egyre ismertebbé, mint aki — bár szintén Budapesten született — kicsit nógrádi festő is. \Azt hiszem, számomra is éppen ez a bizonyos levegő, az ezt a tájat is belengő szellemiség a legfontosabb. Ebből szeretnék magamba szívni valamit.

(tóth e.)

Révész Napsugár rajza.

Fenyő A. Endre: Munkások a gyár előtt.

Pofttcr Zoltán:

MÁJUSJÁRÁS

Fölszalagozott időm ez a nyár.

Tűzdobogású, táncoktól ékes. Tulipánok pirosát lobogtatni; szegődöm forró szélhez.

Hej, morgolódó dudám, hegedűm.

Szívemen dér nem gyöngyöz csöndet. Ringató szerelemmel zabolátlan örömök ölelnek.

Te hujjogató muzsika, ének. Ez a nyár nekem zöld koronát hoz.

Hajam zilálja, vérem ontja, kézen fogva visz a tánchoz.

NÓGRÁD — 1979. június 3., vasárnap 9