Nógrád. 1979. június (35. évfolyam. 126-151. szám)
1979-06-19 / 141. szám
Tanulságot loricnfléU (1.) Nem elég figyelmesen vezetni! A közlekedésről, a közúti balesetekről szólnak a tanulságos történetek, hogy azok is tanuljanak belőle, akik előtt még ismeretlen a balesetek fájdalma, keserűsége. Igyekszünk visszaadni azokat a lélektani helyzeteket, amelyek hozzájárultak, vagy járulhattak a tragédia bekövetkezéséhez. Nem elijeszteni akarunk, inkább felrázni a lelkiismeretet azokban, akiknél csak hajszálon múlott a baleset. A szembenjövő figyelmességén, fékezésén, a vele azonos irányban közlekedők udvariasságán. Azokhoz szólunk, akik gyakran válaszolnak az igazoltató, .figyelmeztető rendőrnek, hogy „történt valami?” Bizony most szerencsére nem történt semmi, de történhetett volna. A nagy számok törvénye szerint nyolcvan-száz kisebb nagyobb szabálytalanságra jut , egy közúti baleset. És gondoljuk csak meg, naponta hányszor vétünk kisebb szabálytalanságot. Megállunk a tilosban, nem állunk meg a STOP-táblánál, nyitva hagyjuk az ajtót, mert csak a boltba ugrunk be és átlépjük a záróvonalat, mert nincs a közelben rendőr. piyan apróságok ezek, amelyek lazítják a fegyelmünket és a figyelmünket. Előbb- utóbb balesethez vezetnek. .. .A nagymama még mindig remegve meséli a történetet, ha szóba kerül kis- unokája. Egyre csak azt hajtogatja, hogy: „én, egyedül én vagyok érte a felelős, az én bűnöm volt”. Pedig, ha belegondolunk, nem hibáztatható közvetlenül a kilencéves kislány haláláért. Csakhogy nem csapán közvetlen előidézői vannak a közúti baleseteknek. < A kilencéves kislányka apu- még visszacsengtek kedves- val, anyuval és nagymamival suttogó szavai „Csak- egy faindult kirándulni Egerbe. Szép kirándulásnak ígérkezett, sütött a nap. Már majdnem minden együtt volt, az utolsó ruhadarabokat tették a nagy kirándulószatyorba. A kávé is kifőtt, termoszba . öntötte a nagymama, apu pedig a kocsi kerekeit ellenőrizte. Minden rendben. Gondos vezető volt. Az a típus, aki naponta ellenőrzi a gumikat, a lámpákat, a féket, és ha a legkisebb rendellenességet tapasztalja, azonnal indul a szervizbe. Sem időt, sem pénzt nem sajnál a saját és a családja biztonsága érdekében. Ugyanilyen pontos, figyelmes yezető is volt. Az országúton nem sokat beszélt, a forgalomra ügyelt. Magában ismételgette az egyes helyzeteket, pedig már tizenhat esztendeje, hogy megszerezte a jogosítványt. Szavajárása volt, hogy „ismétlés a tudás anyja’’. Már-már csak a. beszállás volt hátra, amikor a kisuno- ka odadörgölődött a nagymamihoz. — Csak kám! egy fagyit mamiNagymama nem szólt, csak cselekedett. Kétforintost nyomott a lányka markába és huncutul kacsintott rá. Azt mondta a tekintete, hogy: „siess, anyu meg ne lássa!” És alig telt el pár perc a szomszédasszony sikoltva rontott bér „Jöjjenek gyorsan, a kislányt elütötte egy teherautó!” A kislány o$t feküdt a kerekek alatt. Nem volf benne élet. A nagymami fülében gyit mamikám!” És nincs többé. A kilencesztendős kislány kirohant az utcára. A túlsó oldalon volt a presszó és a fagylaltgép. Csak a fagyira gondolt. Csak arra, hogy puncsot, vagy csokisat kér két forintért... és már nem lehetett rajta segíteni... A teherautó vezetője sírt. A nagymamit is elvitték a mentők, az édesanyát is. Az apa nem tudott uralkodni magán és egy pofont adott a vétlen sofőrnek. Az tűrte és csak ennyit mondott: — Én sem tettem volna másként... sajnálom, nem én vagyok a vétkes... Hát akkor ki? Csupán és egyedül a kilencéves kislány? A hivatalos jegyzőkönybe ez került, de jegyzőkönyvön kívül hibáztathatok a szülők is. A gondos szülők, az apa, aki precízen óvja kocsiját, figyeli a forgalmat, de arra már nem gondol, hogy a szabályos, balesetmentes közlekedésre a kilencéves lányát is meg kellene tanítani. Hogy ne' fusson ki1 az úttestre, hogy először nézzen körül, mindig bal oldalon kezdje, onnan érkezhet a leghamarabb jármű, aztán jobbra pillantson. A Wartburgot kímélte az apa, gondozta, óvta, de a legnagyobb értékről, az emberről, a lányáról »megfeledkezett. .. Évekkel később egy rendőrtiszt vett annyi bátorságot magának, hogy ezt fejére olvassa az apának. Ösz- szetört a férfi és másnap eladta a gépkocsit. Nem tudott volna többé volán mellé ülni. Egyszerű boldogság —r. —a. (Folytatjuk) Egymás között ÖREG MESTEREK — Szakmát tanulj fiam! — bíztatták hajdan a szülők fiaikat. Akinek szakma volt a kezében, annak biztos volt a jövője, tekintélye volt a- világ előtt. A jó mestereknek híre ment messze földön, bíztak bennük, megfizették őket. Manapság, — a kor igényeinek megfelelően — száznál is több szakmát tanulnak a fiatalok, többségűk becsülettel megállja helyét az életben is. A „Szakma ifjú mestere” kiállítások igazolják, hogy fiaink. leányaink tehetségesek, — nem sértésképpen — de többet tudnak elődeiknél. Az öreg mesterekre azonban még mindig szükség van! Építkezünk. Nemcsak új épületeket, de tatarozzuk, átalakítjuk. újjáépítjük a régi. gyakran több száz esztendős műemlékeket is. Az egei török fürdő, a megyeszékhely nagy műemlék palotái, rendre egymás után felújításra várnak. Az egri török fürdő átalakítása során jól megfigyelhetők a többszöri újjáépítések, átalakítások. Láthatók a, „török” téglával épített falak, az akkor ácsolt faszerkezetek, amelyek mind-mind arról tanúskodnak. hogy minden kornak megvoltak a maga nagyszerű tervezői, ácsai, kőművesei. A ma mérnöke, építészete is nemegyszer megcsodálja a hajdani szerkezeteket és nem kis gondot oko? számukra a régiek megfiatalítása. — Mikor kezdik a kastély tetőszerkezetének kicserélését? — Iparkodunk, és hozzálátunk mielőbb! — Milyen gondok vannak?-*r Ilyen méretű fagerendák manapság már nincsenek és legfeljebl a Szovjetunió távol-keleti vidékein lehetne még párjukat találni. Akkor rrég nem takarékoskodtak a fával... — És maga a tetőszerkezet? — Bonyolult! A vállalatnál mindössze két öreg ács akad. — nyugdíjasok már ők is — akikkel megnézegettük a munkát. Ennek a szerkezetnek egyedül csak ők értik már a csízióját. — Vállalták a feladatot? — Igen, de iparkodnunk kell, hogy addig végezzék el a munkát, amíg jól bírják magukat. A fiatalok — van közöttük sok kitűnő szakember — egyszerűen' nem ismerik, nem vállalják ezt a feladatot. — Mi a tapasztalat, mit lehet még tanulniok a fiataloknak az öreg mesterektől? — Lelkiismeretes, pontos, minőségi munkát! — Ugyanakkor lassan dolgoznak. ., — Ez igaz! Nem kapkodnak, nem hajráznak, de amit megcsinálnak, azt mintaképnek lehetne állítani. Sok öreg mester dolgozik még a Különböző szakmákban. Többségük a nyugdíj után is bejár dolgozni, mert egyszerűen nem tudják abbahagyni a szakmát, — Ha abbahagynám, nem élnék tovább!, — így mondta valaki közülük, aki legalább olyan dicsérettel beszélt a fiatalok építészeti remekeiről, mint a tanítvány őróluk. Megbecsülés és tisztelet nekik, hiszen tehetségük, alkotókedvük tovább él tanítványaikban is... Szalay István Természetes, hogy magáénak érzi az üzemet, apnak minden örömével, gondjával, bajával együtt. Hát hogyne. Amikor már a meszelésnél is segédkezett, takarított, ablakot pucolj;. A villanyvarrógé- peket még ki sem csomagolták, a villanyszerelők éppen csak elkészültek a lámpákkal, világítással. Ünnepélyes átadásra készültek. A majdani varrónők, szabászok, raktárosok sem kímélték a kezüket, derekukat. Seprőt fogtak, felmosóruhát. .. Gyetván Lajósné mosolyogva idézi a régi emléket. A kettes, műszak vezetője a Váci Kötöttárugyár pásztói üzemében. Nehéz feladat, olykor hálátlan is. De Rózsika „legény” a talpán, nem hatódik meg, de nem is ijed meg egykönnyen. Az Alföldön nőtt fel. Nehezen szokta meg a végtelen tágassághoz szokott szeme a nógrádi hegyes-dombos vidéket. Azután ahogy múltak az évek, úgy szerette meg az erdőket, szelíd dombhajlatokat, magasodó csúcsokat. Szabni-varrni Békéscsabán, a ruhagyárban tanították. Jó kézügyességgel megáldott, élesszemű varrónőnek ismerték meg. így nem csoda, hogy technikumba küldte a gyár. Az meg, hogy Békéscsabáról Pásztora került, a véletlenen múlt. — Mégpedig? — Beutalójegyet kaptam Pécsre. Ott üdültem. Ugyanakkor küldte a saját vállalata vanöt-nyolcvanhét. százalékos férjemet is. így tör.tént, hogy egy alföldi, meg egy nógrádi ember a Dunántúl „szélén” ismerkedett meg. Életreszólóan. Ment a fiatalasszony Pásztora. Igen ám, de a szakmájá- ________ b an nem tudott elhelyezked- SzJhúzza ni. Terv-statisztikus lett az AFÉSZ-nél. Tíz éven keresztül bizonyította, hogy abban a munkakörben js helytáll. Nagy örömmel töltötte el amikor meghallotta, Pásztora települ a kötöttárugyár üzeme. Az elsők között jelentkezett munkáskének. Visszahúzta a szíve a varrógépek, a ruhaanyagok közé. Ahogy mondani szokták, „alulról” emelkedett fölfelé. Vagyis végigcsinált mindent a gyakorlatban. Volt kellékes, akinek dolga, hogy a húzózárakat, gumiszalagokat, miegymást kiadogassa. Aztán megtették szabászatvezetőnek. Amikor egymás után jelentkeztek a kislányok varrónőnek, az üzem vezetői így szóltak: — Rózsika, legyél te a szakoktató! Gyakorlatod, türelmed, kitartásod is van. Bizonyára jó szakembereket neveísz a fiatalokból. Most műszákvezető. Százötven ember munkájáért felel, egyúttal a minőségért, h’ogv a gének mellett valóban „kidolgozzák” a nyolc órát, mert csak így vastagodik a boríték. Három esztendővel ezelőtt ez a műszak nyolcátlagteljesítménynél egyszerűen nem tudott feljebb lépni. Most elérik a kilencvennyolc százalékot. — Ez mindenképpen csapatmunka. Egy-két ember lemaradása megakasztja, viszaz egész szalagot. Az átlagkereset kétezer-hét- száz forint körüli, a munkásnők szorgalmától függ, hogy, ennél több, vagy kevesebb kerül-e a borítékba. — Sok a fiatal... — Ennek örülünk. Hat év alatt olyannyira kicserélődött a gárda, hogy tízen vagyunk az akkori belépőkből. Ez persze nem jelenti, hogy mindenki elment az üzemből. Fiatalasszonyokról van szó, szülési szabadságon vannak, gyermekgondozásin. .Szeretem a fiatalokat, állítom, hogy tudnak dolgozni, akarnak és szeretnek is. Akad köztük lógós? Nem könnyű nyolc órát a varrógép • mellett tölteni. A mi dolgunk, hogy megtanítsuk a fegvelemre, türelemre és az ésszerű, okos munkára őket. Huszonhét esztendeje párttag. Az állandóság embere. Csöndes. nyugodt, megbízható. Mindig van ideje meghallgatni a panaszokat, örömöket. Jóformán alig akad szombat, hogv ne hívnák es- küvőre.4 Mindenki azt szeretné, ha Rózsika néni ott lenne. mondván: — Olyan megnyugtató. ha látjuk... Csatai Erzsébet Miért éppen én ? Anna-réí volt az akadály- verseny utolsó állomása. Az eredményhirdetés után szétszéledtek az- őrsök, kf-ki szabadon. Néhány órát önfeledten rúgták a labdát Andrisék. Utolsónak indultak haza, a többiek lassanként elszállingóztak. Ám nyomuk mégis maradt. Három sátorlapot itt felejtett a szeleburdi társulat. Andris, az őrsvezető vette észre. A fiúk már készülődtek, rendezgették a hátizsákjukat. Néhányan az útravaló utolsó falatjait kapták be. A sátorlapok egy vén, odvas fa alatt 'feküdtek egymásra dobálva. Minden őrs hozott magával egyet, mert a sátorverés volt az akadályverseny utolsó’ állomása, s lám hármat nem vittek haza. No, ezek ránk maradtak — gondolta Andris —, nem hagyhatjuk itt. Nagy nehezen nyalábra fogta a sátorlapokat, szuszogott velük egy kicsit, aztán ledobta a fiúk mellett. — Ezekről meg elfeledkeztek — mondta bosszankodva —, pedig a csapat tulajdona. — Makai, vigyél haza egyet — kérte meg a pufi fiút, az őrs térképtudósát. — Miért éppen én? — tilta-- kozott Makai. Nyolcán vagyunk az őrsben, tőlem akár itt is maradhat. Andris meghökkent egy pillanatra, még sosem volt ilyen ez a fiú. Talán rosszul ismeri ? Legyintett, s a következőnél próbálkozott. — Feri, légy szíves tedd be a hátizsákodba! — Nehogy elfogadd, ne legyél hülye! —■ intette le őt Makai. — Másdk disznósága miatt mi fáradozzunk? Feri elhárító mozdulatot tett, s gyorsan arrébb húzódott, nehogy Andris mégis ráerőszakolja a sátorlapot. Döbbent csend lett. A hátizsákot rendező mozdulatok megmerevedtek. Mindenki a jelenetre figyelt. Andris szégyenkezve fordult el a fiúk- tój, zsákjából előszedett egy negyedik sátorlapot, s kezdte egybecsomagolni a többi hárommal. önkéntelen dolog volt ez, hisz maga sem gondolhatta komolyan, hogy négy sátoriapot le tud cipelni a hegyről. — Andris, adj nekem egyet — szakította meg Attila hangja a feszült csendet. — Nekem is! Én is elviszek egyet! — léptek oda egymás után a fiúk Andrishoz, s ez a rtyugodt természetesség, ahogy Korszerű, több szintes lakások sora mutatja Szécsény településfejlődését. A több szobás otthonokban a fiatalok lakásgondjain segítenek, akikneknagy része két-három kisgyermeket is nevel. 3 kulcsár-fotó — körülvették, szinte- aláhúzta Makaiék tettét. A negyedik sátorlap is gazdát cserélt végül. — Te hoztad idáig — mondta Csaba —, ne is tiltakozz! Én fogom hazavinni, hisz. nyolcán vagyunk az őrsben. Ezzel a megmozdulással akaratlanul is átrendeződött az őrs. Az egyik oldalon állt Andris a fiúkkal, a másikon Makai Zoli és Fodor Feri. S Makaiék megérezték, nemcsak az a pár lépés a távolság közöttük, ők valóban kiszakadtak most az őrsből. Magukra maradtak nagy szégyenükkel. Nem érte szemrehányás őket. A fiúk háttal álltak nekik, halkan beszélgettek, de nem róluk, egyáltalán nem is törődtek velük. S, amikor megindultak a völgy felé, akkor sem néztek rájuk, nem hívták őket. Makaiék továbbra is ott gubbasztottak a hátizsákjuk mellett. Nem mertek utánuk indulni, féltek, elzavarnák őket maguk közül. S egymásra nézni sem mertek, csak álltak tétován, mint két elhagyott, ázott madár! A fiúk pedig egyre távolodtak, távolodtak . . . De mielőtt elérték az első fákat, Andris visszanézett. — No, gyertek már, mire vártok? — hangjában- nem érzett harag, egyszerűen, természetesen csengett. A két fiú szégyene valami megmagyarázhatatlan nagy boldogságba oldódott. Felkapták hátizsákjukat, s futni kezdtek. Pedig ütvén lépésre se lehettek .a többiek. Átányi László Zászlófelvonás a KISZ. építcláborohban Huszonkettedik alkalommal nyitották meg ünnepélyes zászlófelvonással kapuikat vasárnap a központi és a megyei építőtáborok: több mint 13 ezer diákmunkás foglalta el helyét 67 KISZ-táborban. A hónap végéig még újabbak nyílnak, s a 78 építőtáborban a nyár folyamán több mint 80 ezer diák segít a gazdasági teendőkben és gazdagítja élményekkel saját. nyári prog" ram j át. i
