Nógrád. 1979. június (35. évfolyam. 126-151. szám)

1979-06-14 / 137. szám

I Futás a buszhoz Bejáró dolgozók utazási körűimén \gei Köztudott, hogy megyeszék­helyünkön sok az olyan dol­gozó, aki naponta utazik lakó­helyéről a- munkahelyére és vissza. Ki busszal, ki . vonat­tal, ki mindkét közlekedési eszközt felhasználva teszi meg az utat. A távolság függvé­nyében változik az erre fordí­tandó idő, mely befolyásolja az ingázók életmódját. Az utóbbi időben az utazás feltételei jelentősen javultak. A buszok kevésbé zsúfoltak, ritkábban maradt ki a járat, s a járművek „személyzete” is udvariasabb. A vállalatok egyre több gondot fordítanak dolgozóik szállítására. Ahol a létszám indokolja, saját, vagy bérelt buszokat vesznek igénybe. Másutt jelentős összeget for­dítanak a bérletekhez való hozzájárulásra. Vállalatunk Salgótarjáni Ruhagyár me­gyeszékhelyen levő telepén a dolgozók közel 70 százaléka bejáró. Döntő többségük nő. A viszonylag kis létszám és a Összefogással Példamutató társadalmi munkaakciókról kaptunk hírt Szendehelyről és Nőtincsről Vidovszky Andrástól, a köz­ségi tanács vb-titkárától. Szendehelyen a Madách ut­ca lakói társadalmi összefo­gással, munkahelyük, válla­latuk támogatásával mintegy 240 méteres szakaszon építet­tek utat. Földmunkától a kü­lönböző nagyságú zúzott kő beszerzésén és szállításán ke­resztül, annak „bedolgozásá­ig” körültekintő szervezéssel három-négy nap alatt végez­ték el társadalmi munkában az építést. Különösen aktívan vett részt az út létrehozásá­ban Haffner István, aki egy­ben szervezője és irányítója is volt az akciónak, amiért kö­szönet jár neki. Ugyanebben a községben a Hazafias Népfront és a helyi KISZ-iiatalok szintén társar dalmi munkában egy kis ját­szóteret építenek a falu gyere­keinek a Vörösmarty és Mező utca sarkán. Tavasszal kezdték meg a földmunkákat, a tereprendezést, valamint dolgozók lakóhelyének szét­szórtsága nem teszi lehetővé saját busz alkalmazását. Gon­dot jelent a bejáróknak, hogy a város szélén levő üzem, a főúttól távol esik. így csak tá­volsági és helyijáratok együt­tes igénybevételével juthatunk el munkahelyünkre. A rende­lőintézeti autóbusz-megállótól mintegy ötpercnyi gyaloglás­sal érhetünk be, s akiknek a távolsági járata. úgy érkezik, hogy csak a későbbi helyijá­ratot éri' el, — vagy késik a távolsági busz, — csak né­hány perces késéssel tudnak munkába állni. Vállalatunk vezetősége már kezdeményez­te, hogy műszakkezdéskor, il­letve váltáskor egyes helyijá­rati kocsik érintsék a telep­helyet. Erre a nemrégen meg­épült út talán lehetőséget is teremtene, azonban a javas­lat eddig nem valósult meg. A délelőtti műszak végén egyszerre közel 12Ő dolgozó szeretne a legrövidebb idő élősövény és facsemete ülte­tését. A nemzetközi gyermek­év alkalmából születő játszó­park később is szép példa­ként, emlékként marad meg Szendehely legifjabb lako­sai számára. E munkában szer­vezőként és közreműködőként egyaránt a legkiemelkedőbb teljesítményt German János nyújtotta. Nőtincsen a Szondy utca lakói évek óta lesték az alkal­mat, hogy valamilyen módon járdájuk legyen. Az idén ke­rülhetett sor arra, hogy óha­juk valóra váljon. A községi tanács cementet és bányaka­vicsot biztosítódé a járdásítás valamennyi munkafázisát, a földmunkát, a járda felületé­nek elkészítését és utógondo­zását mind az utcában lakók végzik társadalmi munkában, legtöbbször szombaton és va­sárnap szabad és pihenőide­jük feláldozásával munkál­kodnak. Igyekvésük dicsére­tet érdemel, azon a jutalmon felül, hogy mire beáll a sáros ősz, maguk készítette járdát taposhatnak. alatt a városközpontba jutni, hogy a távolsági busz, vagy a vonat indulása előtt elintéz­hesse napi bevásárlásait. El­képzelhető a versenyfutás, ki éri el előbb a buszmegállót — s ezzel esetleg egy korábbi járatot — illetve ki fér föl. Akinek több az ideje, az in­kább a gyaloglást választja, mint a zsúfolt kocsi fülledt, elhasznált levegőjét. Nem mindegy, hogy mire fordítjuk azt az időt, amíg munkahelyünkre, vagy haza­utazunk. A kora hajnalban in­dulók többnyire az éjszakát toldják meg egy kis szundiká­lással. Vannak akik csak bá­mészkodnak, mások — nem túl sokan — olvasnak, tanul­nak. Néha pedig lenyelik az ezért járó megjegyzéseket. Pe­dig az utazásra fordított idő önművelésre való felhaszná­lása, a műveltség emelése hasznos dolog. Telek Klára Salgótarjáni Ruhagyár Válaszolt a Karaites Az alábbi levelet intézte hozzánk a Karancs Szálloda igazgatója: A „Kólás vendég, nem ven­dég?!” című panaszcikk mély megdöbbenést váltott ki szakmán­kat szerető, üzletünkhöz hű mun­katársaimból. Magukat elhatárol­ják a vétséget elkövetőtől és egyet értettek a súlyos fegyelmi bün­tetés kiszabásával. Nem mentségként hozóm fel — de enyhítésképp — hogy a cikk alapján elképzelhető éles szituá­ció a valóságban kevésbé durva esetet fedez. Kedves vendégeink tájékoztatá­sára szeretném még elmondani, hogy az ügy kellő rendezés után, a sértett vendégtől való szemé­lyes bocsánatkéréssel zárult. Munkatársaim nevében bízom abban, hogy vendégeink a tör­ténteket nem általánosítják és to­vábbra is szívesen keresik fel a Karancs éttermét. . Begyik István igazgató A panaszolt jelenség egyáltalán nem egyedülálló a vendéglátásban. Az is igaz, hogy feltételezve a ki­szolgálók többségének kifogásta­lan munkáját, a vendég elsősor­ban azt jegyzi meg, ha méltány­talanul bántak vele, s a rosszul dolgozók esetleg kisebb táboráról általánosít. Mindezzel együtt a panaszkodó és mi is annak örül­nénk a legjobban, ha máskor nem kellene hasonló soroknak megje­lenni. Sakk-mail! Egy évvel ezelőtt a Kistar­jám és az Arany János út kereszteződésénél lebetonoztak egy területet, hogy a Salgótar­ján más pontjain már köz­kedvelt „maxi sakktáblát” alakítsanak ki. Sokan remény­kedtek benne, hogy még 1978- ban lejátszhatják az első par­tikat rajta. De tévedtek. Vég- ré-vaiahára a napokban ki­szállítottak egy vasládát, más­nap megérkeztek a bábuk is, melyeket beraktak a ládába, s lelakatolták. Azóta zajlik a játék. Na, nem a sakk, mert késik- a festés, hanem a gye­rekek ugrálnak a ládán, ret­tenetes zajt csapva. A nagyob­bak már a lakatot is feszege- 1 tik. Talán ők is sakkozni sze­retnének? Mező Sándor Tizenkettes vasutas-névadó A salgótarjáni vasútállomás politikai, gazdasági és társa­dalmi szervei legutóbb négy éve rendeztek hármas név­adó ünnepséget. A közelmúlt­ban a felmerülő idények ki­elégítésére úgy határoztak, hogy újabb csoportos névadót rendeznek hat hónap és egy év közötti életkorú vasutas­gyerekeknek. A napokban a városi tanács házasságkötő ter­mében került emlékkönyvbe Czikora Frigyes Ottó, Oláh Gábor, Géczi János, Kecskés. Adám, Varga Tamás, Fodor Sándor, Smírer Petra, György Klára, Sípos Erika, Kotier Beáta, Rácz Anikó és Szűcs Dóra neve. Az ünnepségen a salgótarjáni Csizmadia úti Ál­talános Iskola Münnich Fe­renc úttörőcsapatának kisdo­bosai adtak műsort. A szülő­ket egy-egy csokor- szegfűvel, a kisdedeket pedig kisdobos­nyakkendővel ajándékozták meg. A műsor után az állo­más munkaügyi körzeti fő­nökségének párt-, szakszerve­zeti-, KISZ- és gazdasági ve­zetői gratuláltak a szülőknek. A kicsinyeket egy-egy szép játékmackóval lepték meg. A hivatalos ünnepség után a MÁV Művelődési Ház helyi­ségében á szülők és gyerme­keik részére fogadást ren­deztek. Ezt a gyermekév je­gyében kerítették sorra, mint arról Hámori Károly, a ■szak­szervezeti bizottság titkára be­szélt. Szűcs Ferenc Kézimunkák — gyermekekért Heteken át forgatták a tűt, hímzőpamutok között válogat­tak, minden szabad percük­ben kézimunkáztak a Hazafi­as Népfront megyei és salgó­tarjáni városi nőbizottságának asszonyai. A szebbnél szebb, eredeti minták -után készült kézimunkákat Salgótarjánban, a megyei művelődési központ klubhelyiségében szombaton délelőtt 10 órától június 20-ig láthatják az érdeklődők, akik a bemutatón vásárolhatnak is. Az eladott készítmények el­lenértékét a nemzetközi szo­lidaritási alap javára átutal­ják. Cs. Üt, játszótér, járda Nehéz, ám szép feladatra vállalkoztak A Nógrád megyei Munkás­őr /Parancsnokság ellátó sza­kasza, három évvel ezelőtt, amikor elhatározta, hogy a hazafiságra és az internacio- nal izmusra nevelés szellemé­ben elvállalja egy úttörőraj segítését, a munkásőrök nem gondolták, hogy milyen nehéz, ám szép feladatra vállalkoz­tak. A választásuk a salgó­tarjáni Rákóczi úti Általános Iskola úttörőcsapatának hato­dikos rajára esett. A támogatás első esztende­jében gyakran találkoztak a pajtásokkal, a megbeszélt kö­zös programot hajtották vég­re. A második évben a mun­kásőrök sok elfoglaltsága mi­att sehogy sem akart széle­sedni a kapcsolat. Tavaly vi­szont a szakasz az iskolaév kezdete előtt megbeszélésen határozta el, hogy leküzdve a nehézségeket, megerősíti a kapcsolatot. Ez az elhatározás olyan tervszerű munkát ered­ményezett, ami ritkaság. A munkásőrök kéthetenként találkoztak a pajtásokkal. Fel­keresték őket az iskolában, ahol különböző előadásokat tartottak nekik. Hegyes Fe­renc tartotta a politikai té­májú előadásokat. Az úttö­rőkkel megismertette a ma-. gyár és a nemzetközi partizán­mozgalom kiemelkedő esemé­nyeit. Beszélt a fiataloknak a munkásőrség jelentőségéről, szerepéről és fejlődéséről. Varga László a munkásőrség­ben használatos fegyverekkel ismertette meg a pajtásokat. Szőke László pedig a föld­rajzórákon is jól hasznosítha­tó térképészeti és tereptani is­meretekre oktatta az érdeklő­dő gyerekeket. Az úttörők ok­tatásában, neyelésében részt vett Kassai József anyagi szakcsoportvezető és Paskó Péter technikai szakcsoport- vezető is. A szakasz belső életéről, a munkásőrségben játszott szerepéről pedig Ko­vács József szakaszparancsnok tartott előadást a gyerekek­nek. Sokat tett a kapcsolat elmélyítéséért Győré István szakaszparancsnok-helyettes és Tábory Jenő rajparancsnok. Ez a barátság nemcsak a nagyon hivatalosan hangzó előadásokból állt, hanem sok­sok beszélgetésből és közvet­len hangulatú találkozókból. A munkásőrök többször is­meghívták az úttörőket a kör­letbe, ahol a valóságban még­ismerkedhettek az előadásban elhangzottakkal. Az egyik ilyen látogatás alkalmával, amikor a pajtások a munkjs- őrélet fényképdokumentuma­it nézegették, Bordás Józsi egyszer csak felkiált: „Néz­zétek csak, ez meg a nagy­apám!” Sikert arattak a gyakorlati bemutatók, ahol a pajtások megnézhették a korszerű fegy­vereket, s mpg nagyobb volt az izgalom, amikor felügyelet mellett szétszedhették azokat. Az iskolaév befejezése előtt számot vetettek a kapcsolat eredményével. A munkásőr- szakasz elhatározta, hogy a kapcsolatot gazdag programú, kellemes nappal teszi emléke­zetessé. Karancsberénybe, vit­ték a pajtásokat, akik maguk­kal vihették az iskolában mű­ködő közlekedési úttörőszakasz legjobbjait is. A reggelire rendezett vidám szalonnasütés után a partizán­múzeumban Lieszkovszky László nyugdíjas tanító veze­tésével felidézték a Nógrádi partizáncsoport tettéit, a meg­ismert partizántörténeteket. S ezután következett az annyira várt számháború. Nagy asata volt, amit végül is az ügye­sebb lányok nyertek meg, A munkásőrök ebédre ven­dégül látták kis barátaikat, akik annyira a szívükhöz nőt­tek. Közülük is a legszorgal­masabbak: Tari Zsuzsa csa­pattitkár, Juhász Ildikó, Bállá Erzsébet és Tarnóczi1 Judit őrsvezetők. A fiúk közül Ko­vács Lajos, Tóth Zoltán é£ Bordás József. Amikor Laczkó Istvánná csapatvezető tanárnő köszöne­tét mondott az iskola és a gyerekek nevében a tartalmas barátságért, a kemény mun­kásőrök egy pillanatra elérzé- kenyültek. Talán mindegyi­küknek az járt a gondolatai­ban, hogy megérte a fáradsá­got, hasznos, gyümölcsöt érle­lő munkát végeztek. Nem bú­csúztak el a pajtásoktól, mert bíznak a további találkozások­ban: a KISZ-ben, az Ifjú Gár­dában és kicsit később — a munkásőrségben. — P. a. — A salgótarjáni öblösüveggyár szakemberei közül mutatunk be hármat, akiknek keze munkáját határainkon túl is isme­rik és kedvelik. Traskóczi Jenő a fiatalabb korosztályt képviseli. Gyakori feladata az üvegpalackok fülének, szárának kialakítása. Zsidai Vilmos 18 esztendeje látja cl lelkiismeretesen mun­káját az üvegfúvók között. Molnár Sándor keze alá újra hevítik az üvegtárgyakat; a kelyhek, korsók szájnyílását, kiöntőrészét munkálja meg. — képek: kulcsár — { NÓGRÁD — 1979, június 14., csütörtök 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents