Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)
1979-05-13 / 110. szám
Filmjegyzel Tehetségkutatás — tehetséggazdálkodás Októberi vasárnap K ovács András az utóbbi időben nagyobb sebességre kapcsolt: nemrég mutatták be a mozikban A ménesgazda című alkotását, s most megjelent az újabb mű, a magyar—NSZK koprodukcióban forgatott Októberi vasárnap. A két film tematikai, stiláris stb. vonatkozásban eléggé eltér egymástól, egy valami mégis rokonítja őket. A rendező szakított az esszészerű építkezéssel, visszahelyezte jogaiba a cselekményt. Hozzátehetjük az elmondottakhoz, hogy a Kovács-filmek eszmei-gondolati folytonossága sem szakadt meg. A ménesgazda és most az Októberi vasárnap megint a társadalom és az egyén felelősségének kérdéseit feszegeti, s eltérő- okokból elvetélt cselekvési lehetőségek hátterét vizsgálja. 1944. október 15-én Horthy Miklós, Magyarország kormányzója proklamációt adott ki, melyben többek között ilyen súlyos mondatok szerepeltek: „Ma már minden józanul gondolkodó ember előtt kétségtelen, hogy a német birodalom ezt a háborút elvesztette. A hazájuk sorsáért felelős kormányzatok le kell, hogy vonják ennek következményeit, mert amint azt a nagy német államférfi, Bismarck mondotta: egy nép sem áldozhatja fel magát a szövetségi hűség oltárán. Történelmi felelősségem tudatában meg kell, hogy tegyek minden lépést abban az irányban, hogy a további felesleges vérontást elkerüljük. Olyan nép, amely egy, már elveszett háborúban szolgalelkűséggel, idegen érdekek védelmében utóvédharcok színterévé engedné tenni apáitól örökölt földjét, elvesztené a világ közvéleménye előtt megbecsültetését”. Valójában Horthy kormányzata eljátszotta — nemcsak a nevezetes napon, hanem korábban is — minden jó lehetőségét. A szavakat nem követték a tettek. Űjabbkori történelmünk legszennyesebb söpredéke, a Szálasi-banda kaparintotta magához a hatalmat, s megkezdődött a szégyenletes „utolsó felvonás” szomorú közjátéka. A rendező megállapítja: „Mi csak nézői voltunk a saját történelmünknek”. Majd fölteszi a kérdést: „Miért történt mindez így, és nem másképp?” A művészi felelet: az Októberi vasárnap című film. No- - ha az események felelevenítése dokumentumszerű tárgyilagossággal történik (a fényképezés a korabeli híradók felvételi technikájára emlékeztet}, a főhős nem a „Legfelsőbb Hadúr”, s nem is a hatalom csúcsain helyet foglaló személyisegek. A fordulatos cselekmény a kulisszák mögé vezeti a nézőt — olyan embert állítva a középpontba, aki a szürke eminenciás szerepét játszotta, s mégis mindent pontosan tudott a drámai változások alakulásáról. Érdemes ezzel kapcsolatban Kovács érvelését idéznünk: „Egy népbírósági tanúvallomás Horthy egyik szárny segédjének öngyilkosságát említette, az egyedüli szárnysegédét, akit beavattak a fegyverszüneti tárgyalásokba. Csak úgy mellesleg említették az esetet, hiszen ez nem befolyásolta az események menetét. Ez a szárnysegéd — a filmben Gézának nevezzük —, amikor a kiugrási kísérlet kudarca után Horthyt és kíséretét »•védőőrizet« alá helyezték, s őt le akarták tartóztatni, főbelőtte magát. Bizonyára félt, kínozni fogják, hogy kiszedjék belőle a titkos tárgyalások részleteit, és mint legkisebb rangún, rajta állnak majd bosszút a nyomozók. Hiszen őt nem védte a rangja, a neve az ismeretsége, mint a többieket. Azt a csődöt, amely az egész vezető csoport csődje volt, ő élte át a legintenzívebben. Mivel nem történelmi figuráról volt szó, akit sokan ismernek, akinek szavait jegyzőkönyvek őrzik (régi munkatársaitól sem kaptam túl sok információt), ezért a szárnysegéd alkalmasnak látszott arra, hogy mint a film központi alakja, elkerülhetővé tegye a »történelmi figurák« előtérbe kerülését”. Kovács feltárja a vezetői tehetetlenség mozgatórugóit, 6 hangsúlyozottan érzékelteti a politikai dilettantizmus végzetes következményeit. Horthy például felelősségről beszél, holott — csakúgy, mint közel két és fél évtizedes uralkodása alatt — csupán a kizsákmányoló osztály érdekeit vette figyelembe. Puffognak a frázisok az úri világ szféráiban — szalonokban, kávéházban, teniszpályán lehetünk tanúi ennek az életformának —, a józan valósággal és a keserű tényekkel azonban senki sem mer farkasszemet nézni. A z Októberi vasárnap tárgyilagos képet fest a kiszolgáltatott ország haláltáncáról. Géza portréja meggyőző, talán csak a szerelmi bonyodalom lehetne valamivel mozgalmasabb, érdekesebb. Kovács —•, mint fentebb megjegyeztük — ezúttal kevesebb verbális közlést épít a sztoriba, fogódzói és magyarázatai általában szükségesek. Mivel a film viszonylag sok hőst vonultat fel, egyikük-másikuk ép- pencsak felvillan, belső világukról éppen ezért jelzések tudósítanak. A legmarkánsabb karakterek: Géza szárnysegéd (Bács Ferenc), Alvinczy kabinetiroda-főnök (Tánczos Tibor), Benkő ezredes (Mécs Károly), Skorzeny (Martin Lütt- ge). A pályakezdő Lugossy István, felvételei érzékletes pontossággal tárják elénk az elsüllyedt kor és a nevezetes nap atmoszféráját. — 5. f. — Nézzük a „modern tánccsoportként” bekonferált produkciót. Hat kislány háncsszoknyában illegeti magát. — Káposztataposók, lebilincselt lábbal — szólal meg valaki a zsűriben. A hasonlat nagyon találó — derülünk. Később egy fiatalember József Attila Kései siratóját vezeti elő. A fiú beszédhibás. Aztán jönnek, sorra, rendre a többiek: Szenvtelen magyamóta-éne- kes, ügyetlenkedő bűvész. A zsűri azonban türelmes. Mert a szakemberek tudják: nincs olyan bemutató, vagy verseny, amelyen ne csillanna fel egy-agy sajátos tehetség, így van ez most is. Először egy kislány teremt varázslatot fafurulyájával, majd a zongorához ül egy matrózblú- zos gyerek, s mindenki azonnal érzi: játékában és egész személyiségében van valami, ami csak kevesek sajátja. Egyszóval minden tömegben ott az arany! Korántsem vegytisztán persze, de igazi kincsként. A tehetségkutatás hasonlatos az aranymosók fáradságos — olykor már-már reménytelennek tűnő — munkájához. S mégsem a tehetség megragadása a legnehezebb, hanem a megtartása, megőrzése — csiszolása. Mert az aranyrögökre a későbbiek folyamán is annyi minden rárakódhat ... A felszabadulás után indult nagy népi tehetségek közül Aj-oriznták Fontot kérdés: mit olvassunk —1 vagy kit olvassunk? TÉT Egy mindenkiért — és mindenki egy ellen. t!r Olyan hangosan vitatkoztak —, hogy az igazságot elijesztették. ☆ Buzgón igyekezett kikaparni az igazságot —, hogy aztán még mélyebbre kaparja. ☆ Adjatok nekem egy mondatot — és én eposzt írok belőle. ■ír Az illető mindig a saját feje szerint cselekedett — fejest ugrott a baj kellős közepébe. ☆ Ha legyőztem önmagamat, mi ez:.győzelem vagy vereség? ír Mi lehet ártatlanabb az első bűnnél? Alekszandr Zsukov gyűjtése Hajdani Árvácska sorsát ..... , „. Móricz Zsigmond írta meg re- IkUIiyVGkroJ gényében. Egy „új Árvácska”, Katona Judit most a saját sorsáról vall Farkasének című első verseskönyvében. Az emberi kivetettség és kiszolgáltatottság poklának nyugtalanítóan mély bugyraiból hozta fel önnön szenvedése és emberi, költői ereje által hitelesített kincseit. Farkasének Karcsú verseskönyv ez, alig több, mint hatvan verset tartalmaz. Legnagyobb érdeme a tudatosan vállalt személyesség. A távolságtartásnak nyoma sincs ezekben a versekben, s az élmény ereje formai kísérletekre sem enged lehetőséget. A versek dallamosak, kötött formájúak, de egy részük olyan nyomasztó mélységből buggyan fel, a fájdalom olyan forróságát hordozza, hogy olvasásuk katartikus élménnyel jár. Katona Judit „Kései sirató”- kat ír, mint egyik nagy példaképe, József Attila. Sorsukban is vannak közös vonások, az édesanya, a család korai elvesztése, a hányattatás nevelőszülőknél, Katona Juditnál a menhelyi lét, a kicsit is gyengébbeket gyilkoló magány. Gondoljuk meg, kilencéves korában veszíti el édesanyját, tíz évig állami gondozott. Tudjuk, emberséges társadalmi vívmány ez, ám a család dajkáló, léleknövesztő erejét nem pótolhatja. Ez az emberi sors — leánysorsként külön — önmagában is tiszteletet érdemel. A makói kisleány — 1942-ben született — azonban nemcsak emberré (tanárrá), hanem költővé is vált. Első könyvében érett költőként mutatkozik be. Mesterségbeli bravúrokat mellőzve írta meg, vagy inkább kalapálta veretes versekké — a hiányt! Attól a pillanattól fogva, hogy: „A páva egyszer jött. Egy reggel. a NÓGRÁD - 1979. május 13., vasárnap Űtra hullatta köveit. Tolláit mint kötőmbe raktam, rubintot, lilát, égszínűt. A páva egyszer jött. Rikoltott. Másnap sehol sem volt a szép!” Ez a páva volt az „átokho- zó", az édesanya halála, az irgalmatlan irgalom"-ma\ teli élet kezdete. A szimbólum más versben (páva) is fölbukkan, „szárnya szikra, tolla kő”. A kötet első felében találjuk a legkiérleltebb énekeket, a már idézett Átokhozó, a Fametszet, a Megbánás, a Mióta nem vagy, a Lábjegyzet, a Mese, az Anyám tükörrel, a Farkasének, a Karácsony, 1947, a Szegények karácsonya című verseket. A „zöld gyász” megrendítő verse a Mese. Bárcsak meg ne ismernénk a mindannyiunkra váró iszonyatot, a „fűkirály” és „fűvára” örök törvényét. Katona Judit pőre személyes pör, de egyúttal valamennyiünké. Pir- ruszi győzelem ez a költészet (annyiszor megírták már) sem tudi-unk mindenkit megőrizni. Túlterheltük, agyonnépszerűsítettük őket. Sokan nem bírták el a terhelést; befulladtak, elvesztek. Siratjuk őket. Hogyan is állunk ma a kincskereséssel? „Lehetsz mérnök, orvos, tanár” — hirdettük a felszabadulás után, s büszkék voltunk rá, hogy a népi hatalom kinek-kinek biztosította a képességei, tehetsége szerinti érvényesülést. Ma már mindez természetes, de azért érdemes elgondolkodni egyik neves oktatási szakemberünk megjegyzésén, aki úgy vélekedett, hogy talán a kiváló Kocsis Zoltánból sem lesz több, mint népi furulyás, ha történetesen nem a fővárosban születik. Vagyis még most sem könnyű a hátrányos helyzetet lebírni. A végeken különösen fontos hát az aranymosás. De legalább annyira, szükséges a már felfedezett és „működő” tehetségek őrzése, gondozása. Egy színházi rendező mondja: „X. nagyon tehetséges, mégsem kap a következő produkciómban szerepet, mert most éppen nincs a tehetség állapotában.” Ez az első pillanatban kicsit misztikusan hangzik, ámbár, ha jól meggondoljuk, bizony előfordulhat, hogy a színész mostanság tényleg „rossz passzban” van. Ennek akárhány oka lehet. Egyik talán éppen az, hogy az utóbbi időben nem kapott egyéniségének megfelelő szerepet, vagy egyáltalán nem játszatták. Esetleg egy bukás áll a dolog mögött. Akárhogyan is van azonban, a rendezőnek mindenképpen az lenne a dolga, hogy megfelelő lélektani ismeretekkel, pedagógiai módszerekkel a tehetség állapotába hozza színészét. Ez persze nemcsak a színészekre vonatkozik, sőt nemcsak az alkotóműhelyekben dolgozókra. A munkahelyi vezetőknek legfontosabb feladatuk, hogy kitől-kitől úgy követeljenek, kérjenek, hogy az illető képességeinek maximumát tudja nyújtani feladatai végzése közben. Kár lenne tagadni, hogy az adott jó lehetőségek között is sok nálunk a csalódott ember. Természetesen nem a lustákra, fanyalgókra gondolok, hanem azokra, akik tudnak és szeretnek dolgozni, csak éppen ... Éppen nem képességeiknek megfelelő feladatokkal látják el őket, vagy nem honorálják (megfelelő figyelemmel) a végzett munkát. Vagyis megkapták az időnkénti jutalmukat, csak éppen az nem derült ki, hogy mi volt az a minőségileg figyelemre méltó teljesítmény, amiért fokozott megbecsülés járt. Persze, a szellemi produktumokat nagyon nehéz mérni. Egzakt módon nem is lehet. Éppen ezért sok minden ösz- szemosódik az erkölcsi, vagy az anyagi jutalmazásoknál. Tehát az is aranymosás (hogy eredeti hasonlatunknál maradjunk), ha a produktumokból jó szemmel és lelkiismeretes mérlegeléssel kiválogatjuk a legigényesebbeket, legjobbakat. Hogy az értékek ne keveredjenek a korpával. Minden munkahely, de elsősorban a művészeti műhelyek felelőssége nagy e tekintetben. A tehetségkutatásnak, -gondozásnak hazánkban nincsenek rossz hagyományai. Számos klasszikus alkotónk nevét említhetném, akik például az írástudók egész nemzedékét indították el a pályán. De a színészpedagógusok (színházteremtők) sem voltak kevesen. Legjelentősebb képzőművészeink most is naponként emlegetik mestereiket. Arról persze nem szól a fáma, hogy hány ezer jelölt közül kellett kiszűrni a csiszolásra érdemes kincseket. De ezt a munkát mindenképpen vállalni kell. Hogy mi a fizetség? Maga a felfedezett, a kimunkált tehetség; a megmentett, a felmutatott arany. Gyarmati Béla Fiatal bizottsággal Közművelődési lehetőségek a BRG-ben CSAK decemberben lesz két esztendeje, hogy a Budapesti Rádiótechnikai Gyár salgótarjáni gyáregységében megalakították a művelődési bizottságot. De nem csupán ezért fiatal ez a testület: hét tagja közül négyen KISZ-es korúak —, ami a 28 éves gyári átlag- életkort jól tükrözi. Fiatal tehát a bizottság, nincs függetlenített közművelődési szakember, nincs önálló művelődési házuk, igen sok a bejáró, kisgyerekes fiatal- asszony — milyen művelődési tevékenységről számolhatnak be vajon? Kovács József személyzeti előadó, a bizottság titkára egy problémát említ elöljáróban, amely már a tervezésnél akadályozó tényező. — A következő évi munkatervünk mindig december első heteiben készül el — a központ kéri így, hogy a vállalat egészének terveit össze- síthessék. De nagyon „keretjellegű” marad emiatt a tervezés, hiszen akkor még a művelődési intézmények éppen csak elkezdik a tervezge- tést a következő évre ... A az elmúlással szemben, mint ahogyan valamennyiünké az. Mégsem kétes értékű, hiszen a kérdés nem úgy merül fel, hogy megéri-e az áldozatot, hanem úgy, hogy ezt az áldozatot meg kell hozni. Katona Judit, a költő legjobb verseiben mindenképpen győztes. Irigyeljük-e érte? A versek másik túlnyomó része a szerelem és az anyaság szívszorító pillanataiból, a magáratalálás boldogabb, ám éppen ezért aggodalommal is teli élményeiből született. Ezek közül a Bujócska, a Magasztos évek, a Szerelmes vers, a Suttogás, a Hegedűre és gordonkára című versek számomra a legemlékezetesebbek. Katona Judittól tudjuk, hogy nem ír sok verset. Költői indulása ezzel a könyvvel hiteles és meggyőző. A továbbiakban nem könnyebb, hanem nehezebb lesz a dolga. Talán újabb érzelmi tartományok meghódítását is várhatjuk tőle, amelyekről ebben a kötetben még csak hírt kaptunk. Kívánom, ne gyengüljön költői ereje a további élethez sern. (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979.) Tóth Elemér mi programunk úgy készül, hogy javaslatot kérünk a politikai és tömegszervezetektől, informálódunk az ifjúsági-művelődési házban, a megyei művelődési központban, mindenki a maga területén igyekszik felmérni bent az üzemben az igényeket, érdeklődést. Ha egy kicsit később — a kulturális intézmények jövő évi programjának ismeretében — készülne a tervezet, sokkal tartalmasabb, konkrétabb lehetne! Azért a törekvés látszódik — az általános és politikai képzés fejlesztése, az évfordulókhoz igazodás, az ifjúság művelődési lehetőségeinek bővítése, a TIT-élet fellendítése, a kismamákkal való törődés érdekében számos feladatot megfogalmaztak. Ez persze, csak kiindulás ... — vajon fél év múltán a megvalósulás hogyan áll? A TIT-programok népszerűségét kérdezgetem — Kovács József nem kertelget . . . — Pillanatnyilag nem' megy semmiféle sorozat, öt javaslat szerepelt a tervben — nyolc előadás, kéthetente — nem jeleztek igényt egyikre sem. Fo- vamatban van a munkásakadémia szervezése — reméljük, az hamarosan beindul. Itt van például a kismamaklub. Hogy szükség van rá, és az ötlet sokaknak tetszett, azt biztosan mondhatom. Harminc, majd ötven meghívót küldtünk ki azzal a kéréssel, hogy jelezzék^ azt is, ha nem tudnak eljönni. Nyolc-tíz fővel megy a klub — a többiek még választ sem küldtek. NEZEM A stencilezett programot. „Nyitott család — zárt család. Családvédelem. A házasélet mindennapjai. Család- tervezés, terhesség, nőpolitika. Családi élet és gyermeknevelés. Gyermekvédelem, gyermekgondozás, a kisgyermekkor pszichológiája, gyermek- betegségek, szerelem, anyaság a költészetben”. — mindez elosztva év végéig, havi egy- egy találkozás. Érdekes lenne többeknek is időt szakítani erre, hiszen biztosítják a résztvevőknek a gyermekük felügyeletét a foglalkozások idején, hétfőre tették az ösz- szejöveteleket. Terveztek fotókört is — de jelentkezők hiányában lemondtak róla. Igaz, van az Ifjúsági-művelődési házban is — csakhogy tudomásuk szerint az üzemből oda sem jár senki. Pedig valamikor felve-: tődött ez a kérés — az alapok megtanulásával fotózhatnák a gyári, közösségi eseményeket, a családot egyaránt. Vajon az igény nem volt valódi vagy a felmérése?... — Nagy szükség lenne egy komolyabb volumenű igény-, és szándékfelmérésre — a megyei művelődési központ munkatársa, Jánoska László ígért ehhez segítséget. Ha van bennük annyi erő, energia, talán csoportot alakítanak a gyáregység autodidakta, amatőr képzőművészei. Mi támogatjuk őket. Ebből a tervből például lehetne valóság . . . — Mindent összevetve: jelent-e előrelépést a gyár köz- művelődési munkájában a művelődési bizottság megalakítása, tevékenysége ? — Ugrásszerű fejlődést ugyan nem hozott, de a szemléletben vannak változások. Jobban tudják már, mi a közművelődés, közösen keressük a lehetőségek bővítésének útját. Sokat várunk a klubtól is — de nézzük meg, mit sikerült eddig létrehozni! Az üzemmel szemközt, egy kétszintes családi villa földszintjén kapott helyet a klub — az emeleten vállalati vendégszobák vannak. Az épület egykor a „Rongyosbáróé” volt... A berendezés, festés szembeszökően új — kissé tarka, de kényelmes, modern bútorok — a polcok még üresek. Itt lesz a könyvtár is majd. Kovács László KISZ-titkártól megtudom: a klub működési szabályzatára várva 1 sem tétlenkedtek a fiatalok, volt már egy-két összejövetel. Már látják a két egybenyitott szobányi helyiség sorsát: mindig foglalt! De ez öröm, hiszen régi kívánság volt egy ilyen kulturáltabb terem, amelyet oktatási kabinetként, politikai és kulturális rendezvényekre egyaránt használhatnak. — AZ IFJÜSAGI-művelődési házban is több üzemi rendezvényünk zajlik emellett. Akik ezen kívül a ház többi programját is hűségesen látogatják, úgy húszán lehetnek. A KlSZ-szervezet- nek és a művelődési bizottságnak közös célja, hogy a művelődés iránt érdeklődő „törzsgárdatagokat” fellelje, összefogja, programot tudjon ajánlani. Ezt a munkát is meg kell tanulni t— lassan bejönnek az eredmények is. G. K. M.
