Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)
1979-05-12 / 109. szám
Mérkőzés előtt ügrienlő esetiek A labdarúgó NB I. 28. for- günk ismét keserű szájízzel Varga is felépült, s a tavaszi dulójában ma a Diósgyőri távozzon a pályáról, akkor fordulóban először kap he- VTK csapata vendégszerepei fegyelmezett, lelkes játékot lyet az első csapatban. Te- Salgótarjánban. A péntek dél- kell produkálnunk. hát a következő 11-et külelőtti edzésen Lakat dr., az — Hogyan ítéli meg csa- döm pályára: Szűcs — Cséki, STC mesteredzője alaposan pata esélyeit? Kegye, Varga, Kovács J. — átmozgatta a játékosokat. — A vendégeket nagyon Kiss,' Földi, Kajdi — Szoó, — Elsősorban a fejetekben jól ismerjük, szinte minden Biró, Berindán. Készenlétben kéne rendet raknom — mond- játékosuk képes hazai szín- áll még Kun, B. Kovács és ta csapatának a csípős hu- ten kiemelkedően játszani. Básti. moráról ismert szakember. — Ennek ellenére, bízva a ha- A találkozó 16.30 órakor A két idegenbeli csepeli és zai pálya előnyében, közönsé- kezdődik, a volt SKSE-pá- székesfehérvárí pont határo- günk támogatásában, rémé- lyán. A mérkőzést a Hámori, zottan jónak mondható, de lem, hogy ponttal, esetleg Bondár, Szentkuti játékveze- attól tartok, hogy megelége- pontokkal vonulunk le a já- tői hármas dirigálja, dettséget szül. Ahogyan ezt téktérről. További mérkőzések: PMSC az MTK elleni balsiker is bi- — Milyen összeállítást tér- —FTC, Honvéd—MÁV Előre, zonyítja, játékosaim hajlamo- vez? Videoton—Vasas, Békéscsaba sak az elbizakodottságra. — Az idén először vagyok Újpesti Dózsa, Rába ETO— Ezért felhívtam figyelmüket, abban a szerencsés helyzet- MTK-VM, Dunaújváros—ZTE, hogy a DVTK nagyon nehéz ben, hogy a bőség zavarával Vasas Izzó—Tatabánya, Cse- ellenfélnek ígérkezik s ha küzdők. Répás kivételével pel—Haladás, nem akarjuk, hogy közönsé- minden játékos egészséges, Kiss László Miklós Salamon József: „Egy pontra jók vagyunk«. 99 Hpróhirdelések levő Luxe ZD Trabant Limou- KETTÖSZOBAS há- JÖ karban sin 3 éves vizsgával lófülkés, erkélyes sző- Wartburg de eladó. Schuyer Fe- vetkezeti lakás a vá- eladó UG rendszámú, renc út. 23. fdszt. 3. rosközpontban kp + Érdeklődni lehet min- - ----------------------- OTP-átvállalással el- den délután 16 órától I lÉTSAGON eladó a adó. Érdeklődni Somoskői, Kisterenye, víztoronynál házhely „Azonnali beköltözés” Abonyi út 3. lakóház alappal és jeligére a kiadóban. —............................................. é pítőanyaggal. Cim: tír. Ferenczi Árpád, Retság, November 7.- lakótelep 20. 2 szobás összkomfortos távfűtéses tanácsi lakásomat elcserélném háromszobás hasonlóra Salgótarján GARZON lakásom Jó előjelekkel indult el ba. Kovács Ferenc szövetsé- a szovjetek elleni, Tbilisziben tegnap délután a DVTK láb- gi kapitány három vasgyári sorra kerülő mérkőzésen. Ku- darúgócsapata Salgótarján- labdarúgót is számításba vesz tasi és Tatár mellett Borostyán is bekerült a legjobbak közé. Remélhetőleg mindhárman jól játszanak majd a grúz fővárosban. Pénteken délelőtt kiskapuzás vezette be a DVTK-edzé- seket, s ebbe a vezető edző is beszállt. A hátvédek győztek, s a támadók kénytelenek voltak elviselni az ilyenkor szokásos csipkelődést. A csapat jó szereplése megnyugtatja a játékosokat és a vezetőket egyaránt, érthető tehát a jó hangulat Diósgyőrött. Az esélyekről szólva említést érdemel, hogy a Salgótarján hazai környezetben a legjobbaknak is méltó ellenfele. Har cos, küzdőképes játékosokból áll a csapat, amely ellen egy pillanatra sem szabad kién' gedni, mégkevésbé döntetlenre játszani. Ezt tudják a DVTK-sok is. Erre figyelmeztette Szabó Géza vezető edző is fiait, mert az érmes helyezés megszerzéséhez pontokra van szükség. Salamon József, a DVTK középhátvédje így fogalmazott: — Nem szabad vesztesként levonulni majd a pályáról. Egy pontra mindenképpen jók vagyunk, de természetesen a kettőnek jobban örülnénk. Újság Diósgyőrött, hogy Tatár felépült sérüléséből, ismét elfoglalja helyét a középpályán. A DVTK tervezett öszeállítása: Szabó — Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi — Oláh, Fukő, Tatár, Borostyán, Magyar, Fekete. Kolodzey Tamás CSALÁDI ház eladó, elcserélném városköz. Tar, Május 1. út 13. ponti nagyobbra. ,,Taszám alatt. Érdeklőd- nácsi” jeligére a kinl Bognár Gáborné, adóba. Pásztó, kórház sebé- ’ _______________ s zét. CX Wartburg LiPÉCSKÖN, barac- sttotoy "“SS központ"jában7°~ „48-as £°0s£an kóczl út Ml, Érdekbérház” jeligére a ki- “™nn8 j^möl<£ös“l, ‘őd™ lehet 17 6rától a adóba. kúttal, sürgősen éladó. címen. ' .révncvTmr'o Érdeklődni Kozák La- —.......... - ■ ■ ■■■■-------------, .?ÉTJtZINTEf- Jós, Balassagyarmat, BALASSAGYARMAT ládi ház eladó, zöld- somogyi utca 11. központjában három* segtizlet is ugyan- . ... . .. . szobás, parkettás, boyott. Érdeklődni Kazár, FIATALOK! A 26. lerokkai felszerelt, Árpád ut 23. gz Ipari - _________ Szakmun- fürdőszobás öröklakás „ sii.iníir kásképző Intézet — gardróbbal beépített Budapest XIII., kér. szekrénysorokkal, táVág utca 12. sz. — gas konyha étkezővel, állást villamosfogyasztói, fimvZrt'7<ímt1IIllfPl íllvlz's- be+°,láZ gépszerelő, beköltözhetően ^"'eladó.’ lámvédelmi íelülvlzs- (géplakatos) központi- Beloiannisz út 2 gálatokban. „5 éves «Rés- és csőhálózat- Bel01anMSZ ut szakmai gyakorlattal szerelő, szerkezetlakarendelkezem 70096” Je- tos hegesztő (2 éves ELCSERÉLNEM llgére a salgótarjáni szakra) szakmunkára kecskeméti kétszobás hirdetőbe. tanulókat. Vidéki ta- gázfűtéses, földszinti .-------------------------------------nulóinknak az intézet tanácsi lakásomat salLö- és csikoárverés kollégiumában ked- gótarjáni hasonlóra. Endrefalván, a terme- vezményes elhelyezést Minden megoldás ér lőszővetkezet központi és étkezést biztosi- dekel. Érdeklődni le. majorjában május 13- tunk. Jelentkezni le- hét Klanlczay, Salgó- án délelőtt 9 órakor, bet 1979. augusztus tarján, Damjanich út —m-----------------------------í10 15’.. osPlfig az 41/A naponta 17 óra . SALGÓTARJÁN, Ke- Igazgatói Irodán.______ után. m eroyo krt. 29. föld szintjén háromszobás A Mikszáth Kálmán KÉTSZOBÁS OTP- ördklakás eladó. Ér- Művelődési Központ, öröklakás, beköltözhe- déitlűdni naponta 17 Balassagyarmat, óvá- tőén eladó. „Kemero- után és hét végén. roa té* 11 ■ Npa vó körúton 70103” je.-------------------------------------mikrobuszára „D ka- nőére a salgótarjáni K ÉTSZOBÁS össz- ‘n8ÖIélSkoMivefetőt°ke7 hirdetőben, komfortos OTP-örök- aa gepkocsivezetot ke------------------------------------l akás eladó. „Sürgős” .[ff;_____________________ELCSERÉLNÉM Salj éligére a kiadóba. ____________________ gőtarjánban másfélB ALASSAGYARMAszobás , ----------------- __ „ . . , „ „„„„„ szövetkezeti M B 1000 Skoda Jő Magyar Autóklub lakásomat városközállapotban eladó. iíímaítráto' pontl nagyobbra. ÉrNagybátony, Lenin út ^MUs “SöTtésére*. franvdnÍTán^Ig5ittarJá1?' **■____________._ Feltételek: érettségi, £rtétot«.*' * " — laealábh 3 éves ßva- emelet 18. délelőtt, IP forgalmi rend- ‘korlat Bérezés feni va*V 13 árától. számú Zsiguli családi de].et szerint. Jelent- ““ ' oivok miatt eladó. Fe- kezés Balassagyar- SALGÖBANYAN, hér. Pásztó, Nógrádi mat, Beloiannisz út 2 hétvégi telek (207 S--lakótelep. 16 óra után. négyszögöl) gyümölcs* 77 77 T . , —----------------------- fákkal eladó. ErdekJ ö állapotban levő SZÉCSÉNY ÉS KÖR- lődní: „Közművesített IE’S , ?ílribUI?, NYÉKE LAKOSOK 70Ű97” Jeligére a salErdeklődni: 31-26 te- FiGyéLMÉBE: HÍR- gótarjáni hirdetőben. lefonszamon 16—íu DETÉSFELVÉTEL --------- ---------- ----ó ráig. A NÓGRAD C. ME* --------------------- GYEI LAPBA SZÉE LADO telek fara- csény, SZOLGALgott kő alappal, tég- tatOhAZ FÉNYKÉlával, betongerendó- PÉSZÜZLETÉBEN, VIRÁG LASZLONÉ- NAL. val solymosi kővel, Érdeklődni: Szécsény, Bablena Pál, Mártírok út 7. Az IBUSZ utazási ajánlata: Jugoszlávia: üdülés Krk-szigetén. utazás autóbusszal 1979. augusztiu 2- 9-ig. Részvételi díj • 3550 Ft. NDK: Üdülés Cit- tauban, 1979, augusztus 9—16-ig, vonattal. Részvételi díj: 3000 Ft. Szovjetunió: Ungvár—Munkács autóbusszal június 19—21-ig. Részvételi díj: 1500 Ft. Ausztria: Bécs, július 22—24-ig. Részvételi díj: 1850 Ft. Utazás autóbusszal. Jelentkezés a ba- ’assagyarmati BUSZ Utazási íróiéban. IT-s Zaporozsec 1981 november 23-ig műszaki vizsgával SALGÓTARJÁNBAN, Dimitrov úton háromszobás családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni Salgótarján, Dimitrov út 92. Szekeres 17 óra után. 26-65/162 telefonon munkaidőben. megkímélt állapotban eladó. Megtekinthető ^8ILÖSZ,!£ vizsgázott 18 órától Salgótarján. ?ladó- Eger, Szovjet- Arany János út 21. hadsereg útja 10. Este Sándor. telefon 14-567. Ko-----------L . «... vács. 1 981 végéig vizsgá-------------------------------------z ott jó karban levő SALGÓTARJÁN, RáIR-es Zsiguli eladó, kóczi út 264. szám Érdeklődni és megte- alatt 400 négyszögöl k”j‘en; bórától Sál- beépítheta tíIek o1. S-tÍ"3.*™' ?,ecsk0 kt,3. cs6n e]adó Érdeklőd- VII. em. 61. és má- . a c i.x jus 13-án 8-12 óráig jL^tkozila?f 4, a vásárcsarnoki par- Liget ut 6 szám kólóban. alatt. ELCSERÉLNÉM zagy- GARÁZST bérelnék vapálfalvai 1 + 2 fél- egy évre. Ajánlatokat szobás, gázfűtéses III. „Megbízható 70107” je- emeleti tanácsi érté- llgére a salgótarjáni kesítésű szövetkezeti hirdetőbe. lakásomat saígótarjá-------------------------------------n i kertes családi ház- UV írsz Skoda S ra. „Külső kerület is 100-as megkímélt álérdekei 70094” jeligére lapotban eladó. Salgóa salgótarjáni hirde- tarján, Baglyasi út tőbe. 4/b. MOST vizsgázott, FIAT 850-es sebesmegkímélt 850-es Fi- ségváltó, féltengelvat tartalék alkatrészek- pár, szélvédők, ülések, kel eladó. Salgótar- hátsó futómű eladé. ján, Ybl Miklós út Salgótarján, Mező 20. Fszt. 3. Imre út 14. Márton. Teke Mérkőzések az NB Hl-ban és a megyei bajnokságban Tovább folytatódott az NB ifj. Kecskés B. 418. Gyöngyös: Somoskőújfalu II.—STC II.' III-as nagygolyós tekecsa- Balogh 418, Domboroczki 422, 2—6 (2300—2396). STC II.: Ózdi Spartacus—SomoskőBorsós 410, Jakus J. 404, Be- cze 345, Kohuth 425, Lengyel 439, Magyar S. 373. Somoskőújfalu 6—2 (2407—2351). Ózdi újfalu II.: Balázs K. 378, Ozs - várt 406, ifj. Molnár J. 355, pat-bajnokság. A Mátrano- Lőrinczi 430, Mikola 382, Pe váki Vasas Miskolcon alulma- tes 389, Kurfürst 391. radt az MÉMTE együttesével szemben, csakúgy, mint a Somoskőújfalu Ózdon a Spartacus: Kovács 435, RuszSpartacus ellenében. Viszont nyák 386, Galarics 351, Baji “J- Benyus T. 386, Angyal 413, idehaza mindkét Nógrád me- 420, Magyar 408, Kajd 407. Bajczár 362: gyei NB-s csapat győzött. A Somoskőújfalu: ifj. Molnár J. st- síky' Mátranovák Gyöngyöst fék- 403, Ozsvárt 391, Balázs 386, “• 2-6 (2457—2628). STC II.: ’ ' - ’ * 379, T7--w .........““ r'x" t ette kétvállra, míg Somoskő- Szabó 399, Molnár T. újfalu csapata a Lőrinci Erő- Miskei 403. mű gárdája ellen aratott biz- .......... t os győzelmet. Részletes tovább'"folytatódtak "a“ küzdei- eredmenyek: Verbovszki 458, Dósa 432, Bánházi 403, Kohut 464, MaA meevei bainoksáeban is gyar S’ 454> Len^el 417‘ St‘ A“P,e‘ DajnoKsagDan s síküveggyár n.: Klauber 441, vabb folytatódtak a kuzdel- Szabó «ft Dávid (Sándor) 348, Papp 418, Csongrádi 437, MÉMTE—Mátranováki Va- gyenge teljesítményeket ér- Ló^zi 409 Somoskőújfalu (női)—KisteSas 5—3 (2453—2368 fa.) tek el a legutóbbi mérkőzéseMÉMTE: Zámbó 439, Székely ken. Eredmények: 418, Juhann 426, Kubacsek renye 2—6 (2118—2164). Kis- Mátraszőllős I.—Somoskő- terenye: Kelemen 374, Jánu391, Borbély 393 Térjék 386. újfalu (nők) 6-2 (2286-2108). sek 395, Szomszéd (Bácskái) Matranovák: Fodor T. 372, Mátraszőllős I.: Győri 380, 306, Petrovics 374, Futó 373, Fodor S. 402, ifj. Kecskés^ B. Huber 413, Csemer 371, Sirkó Burján 336.’ Somoskőújfalu 412, Nadasdi 387, Kotroczo M. 353, Koczka M. 413, Sirkó (nöi): Kormány 335, Kövesli- 410, id. Kecskés B. 385. 356i Somoskőújfalu (női): getj 333t oláh E. 367, Mag Somoskőújfalu—Lőrinci Erő- Benyusné 359, Oláh E. 356, 343. Szabó 402, Oláh A. 333. mű 6—2 (2454—2342). Somos- Oláh A. 335, Szabó 368, Kö- Mátranováki Vasas II — kőújfalu: Miskei 408, Szabó vesligeti 338. Kormány 352. Somoskőújfalu II. 6—2 (2050 II.—Mátra- —1361). Mátranováki Vasas (2151—2488). II.: Nyerges 356, Telek 302, Koczka M. Stocek 360, Akácz 353, Ara432, Molnár J. 445, Németh Mátraszőllős 358, Molnár T. 400, Balázs szőllős I. 1—7 411. Lőrinci: Kerek 395, Ko- Mátraszőllős I.: vács 353, Juhász 423, Nagy 447, Győri A. 381, Csemer 410, nyos 351, Csikós 328. Somos357, Nyári 381, Maksa 433. Mátranováki Vasas—GyönKoczka L. 425, ifj. Huber B. kőújfalu II.: ifi. Molnár J. 385, Huber I. 440. Mátraszől- 339, Balázs K. 314. Németh gyös 5—3 (2464—2432). Mát- lös II.: Szabó 352, Kronvald 375, ifj. Benyus T. 333 (Somosranovák: Fodor T. 416, Fodor 360, Csemer F. 381, Koczka kőújfalu együttese négy fővel • • — 418, Gy. 334. id. Huber B. 340, jelent meg a mérkőzésen.) S. 411, id. Kecskés B. Nádasdi 383, Kotroczó M. 418, Batta 384. — örmény — ] MHSZ-események Május 13-a remélhetőleg strandon a hajómodellezők szerencsés nap lesz, ljiszen látványos megyei bajnokságá- két versenyt is rendeznek ra kerül sor. Elsősorban a mi- ezen a napon az MHSZ-klu- ni vitorlások, illetve készítőik bök tagjai számára Salgótar- állnak majd sorompóba, hogy jánban. A Honvéd Kupa lö- learassák a gondos és precíz vészverseny megyei döntőjén modellezőmunka gyümölmesterlövészeink mérhetik cseit. Kellő számú jelentkező össze ügyességüket, felkészült- esetén az önjáró modellek is ségüket. Ugyanakkor a tó- versenyeznek majd. MRSZ-élet A balassagyarmati járásból jelentjük Honvédelmi napot szervez- rán hallottakat, tanultakat a hét fő részesült alapfokú, káték a szécsényi Nógrádi Sán- gyakorlatban is jól és ered- tonai szolgálatra való felké- dor Gimnázium és Szakkö- ményesen hajtották végre.” sütésben, zépiskolában. A kétnapos ren- ^ * dezvény amelyen ötszázan Május 12-én járási szintű A Honvédelmi Kupa lövészvettek részt, az iskola ered- repülőmodellező-versenyre verseny járási döntőjét va- ményes honvédelmi nevelő- kerm sor Szécsényben. Aver- sárnap tartották meg Szügy- munkáját fejezte ki. A kü- seny résztvevői a középfokú ben. A kiírásnak^ megfelelően lönböző versenyeken nemcsak modellezőszakkörök tagjai, bat korcsoport indult a ver- a diákok, hanem az iskola ta- valamennyien A—1 kategó- senyén. A résztvevők kispus- nárai is indultak. Az MHSZ rjájú modellekkel indulnak. ka>"> légpuska- és légpisztoly- járási vezetői személyi, anya- az előzetes nevezések alap- lőszámban vetélkedtek a leg- gi és technikai segítséget ad- j^n a szervezők negyven ver- í°bb köregységek eléréséért, tak a honvédelmi nap sike- senyző részvételére számíta- A korcsoportok és a verseny- res megrendezéséhez. Megái- nak- számok győzteseit, valamint lapításuk: „Az iskola tanulói a csapatverseny helyezettjeit a honvédelmi oktatások so- Endrefalván honvédelmi kÜlön. ÍutaJmazta az MHSZ versenyek megtartására al- ’)arasl veae ese' kalmas versenypályát építe- ^ nek az MHSZ-szervezet akti- Honvédelmi klubot hoznak vái és tagjai. Az akadály- és létre Szécsényben a Nógrádi lóversenyek megtartására al- Sándor Gimnázium és kalmas létesitmény kivitele- Szakközépiskolában. Az iskozéséhez jelentős segítséget ad la vezetői támogatják a keza helyi egyesült termelőszö- deményezést, mert a nevelővetkezet. munka jó eszközét látják ^ benne. Az MHSZ járási veBefejeződött a sorkötelesek ®'™?ndták' h?sy ,a általános honvédelmi oktatá- f . . ,yi es működési sa a balassagyarmati járás- £elt^a‘ maris megvannak, ban. összesen kettőszáztizen- R. A. SZOMBAT LABDARÚGÁS Hét végi sportműsor J., Nőtincs—Szendehely, v.: Ru- zsányi, Legénd—Nógrádsáp, v.: Kovács P., Felsőpetény—Nógrád, v.: Daucsó, Nézsa—Kétbodony, v.: Csali. B csoport: Diósjenő—RomKishartyán—Cered, MihálySTe-DVTK, Salgótarján, volt Ko- vincze. Férfiak: Tereske—Nagybá- Nagybátony, v.: Gáspár, Szőnyi e-LMénkesLBánvász fíSevtoi- hász-pálya, 14.30 óra, v.: Osvárt. tonyl Bányász, 11 óra, v.: Csen- SE—Egyházasgerge, v.: Harth, se ge Menkesi Bányász, Nagy,ba RÖPLABDA férfiak: gödi, Földi, Pásztói SE—Bgy. SE Bárna—Kazár, II., li óra, Érsekvadke Martinkó, Vö- n.—Etes tony II.—Karancsberény, Síküveg. NB II. Középcsoport, íciuciA.. v . perger, ^^w Romhányi Kerámia—Gyöngyösi 11.15 óra, v.: Békési, Berze. rülőbajnokság: Bgy. SE—Duna- iárá«5Mezőgép, Romhány. Felszabaaulós begyei ifjúsági bajnokság mérkő- keszi, 10, illetve 12 órától. Járási Naevii Rimóc—Nógrádszákál, Nagylóc—Varsány, Ságújfalu— tér, 15 óra.^ Női megyei bajnok- z^Sel egy órával a férfimérkő- bajnokságok: Balassagyarmati já- TnlSvtarnó^^^Szaimntprrs— ság: Romhány Kazan ifi, Rom- Z£Sek előtt lesznek, a fenti páro- rás, A csoport: Magyarnándor— rr>*~ ________0 c-./■ h ány, Felszábadulás tér, 16.30 óra. fásban. TÖMEGSPORT Edzett ifjúságért városi kispályás labdarúgó-bajnokság. Balassagyarmat, Nádor úti pálya is órától. Örhalom, Dejtár—Bércéi, HerenVASARNAP megyei Tsz, Nógrádmegyeri Sp.' A pásztói járás női bajnoksága, csény—Mohora, Csesztve—Patak, Í^ás5?CSSÓg,HoUókő^N^ádfioek" Buják-Szirák, Kálló Csécse, Tat Szügy-Hont, Ipolyszög-Galgagu- (Ahol külön ^cs feUíSve ott -Vanyarc. Mátraszőllős-Erdőkürt, ta. B csoport: Cserhátsurány- i kezdési idő 1«h ArJ> ' ' ‘ Szurdokpüspöki—Bér. Kezdés Patvarc, Szanda—Becske, Hugyag ' . • • 14.30 órakor. —Csitár, Cserháthaláp—Terény, RÖPLABDA Nógrádmarcal szabadnapos. Pász- NB II. Középcsoport, férfiak: KOSÁRLABDA tói járás, A csoport: Buják—Szi- STC—DÉLÉP SC, Salgótarján, Rárák, v.: Mihalovics, Kálló—Csécse, kóczi út, 10 óra. Keleti csoport, NB II. Keleti csoport, férfiak: v.: Viczián, Tar—Vanyarc, v.: nők: Nyíregyházi Tanárképző^ STC—DASE. Salgótarján, Felsza- Jaskó, Mátraszőllős-Erdőkürt, v.: Kazári SE, Nyíregyháza. 12- óra. badulás utca, 12 óra. Nők: STC— szklenár K., Szurdokpüspöki— Megyei női bajnokság: Bgy. SE— DASE, Salgótarján, Felszabadulás Bér, v.: Király, Ecseg—Hasznos, STC, ÖMTE—Rónabánva, NógrádNB TI. Keleti csoport, férfiak: utca, 10.30 óra. v.: szklenár S. B csoport: Kis- megver-Kisterenye ifi. Kezdés, STC—Nyírbátori Báthory Salgótar- bágyon-Egyházasdengeleg, Palo- 10 órakor. ' ján, Munkácsy utca, 10 óra, v.* LABDARÚGÁS tás II.—Szarvasge.de, Erdőtarcsa Horváth I., Réti. Bgy. SE—Egri szabadnapos. (Kezdés 16 órakor.) TENISZ Finommechanika, Balassagyarmat, NB TI. Keleti csoport: Bgy. SE- Rétsági járás, A csoport: Nagy- Megyei serdülő és ifjúsági - bai- Bajcsy úti iskola, 10 óra, v.: Ko- Szegedi Dózsa. Balassagyarmat, oroszi—Berkenye, v.: Dobos, Nóg- nokság, Balassagyarmat, Szabad- vács A., Sziklai. Középcsoport, lfi.30 óra, v.: Pál. Előtte 14 órá- rád h.—Borsosberény, v.: Kovács ság út, 8 óra. nők: Szegedi Konzerv1—STC, Sze- tói a város két serdülő labdarúged, 11 óra, v.: Bárány, Kovács gó-csapatának mérkőzése. Megvei - - a F., Megyei bajnokság, nők: Pász- 1. osztály bajnoksága: 2. sz. Vo- I M/SroAn 1010 _ '• . . n tó SE—STC H.# 9 óra, v.: Miha- Ián—Somoskőújfalu, v.; Lőcse, I ^ Jr*, SZOITlDat ’ é KÉZILABDA