Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)

1979-05-12 / 109. szám

A II. negyedév elejétől beiktatták különböző típusú irodai lyukasztókészülékek gyártását az írószer Szövetkezet salgótarjáni üzemegységében. A SAX 208 típusú irodai kisgépek­hez szükséges alkatrészeket helyben készítik, de a felületi kezelést — festést ■— a pomázi központi üzem végzi. A tarjáni üzemegység tervezi, hogy a felületi kezelést is helyben oldják meg. A II. negyedévben 41 ezer darab lyukasztókészüléket készítenek, amely tel­jes egészében osztrák, illetve jugoszláv expo rtra kerül. A képen Oroszi Jánosné, Fájd Istvánné, Kótabé Erika és Kakuk Jánosné, a külföldön is közkedvelt terméket szereli A helyes ár: tükör HA ÖSSZESÍTJÜK ENER­GIA- és energiahordozó-beho­zatalunkat, akkor azt kell megállapítanunk, hogy árszín­vonalunk három és félszerese az 1973. előttinek. Ezt a fo­gyasztó valamelyest érzékeli, ha például Zsigulijával a ben- zinkúthoz megy, de akkor már nem, ha fölkattintja a villanykapcsolót; 1970-ben egy kilowattóra villamos energia éves átlagára 91 fillér volt, ta­valy 77 fillér. S ugyancsak is­meretlen az utazó előtt az energiaárak változása, hi­szen 1970-ben és 1978-ban is 25.40 forintért tehetett meg személyvonattal száz kilomé­tert. Az ár érdek- és értékvi­szonyokat tükröz, illetve be­folyásol, azaz maga is szabá­lyozóelem a szabályozórend­szeren belül. Jelenleg azon­ban az úgynevezett vegyes ár­rendszer — rögzített, hatósági előírások alapján kialakított megállapodásos, valamint sza­bad árak összefoglalója — rendkívül bonyolult elvonási es támogatási rendszerrel tár­sul, s ennek gazdasági hátrá­nyai egyre súlyosabbak. A termelői és a fogyasztói árak ugyanis nem tükrözik a való­ságos ráfordításokat, ez nehe­zíti, több területen lehetetlen­né teszi a tisztánlátást, a ter­mékszerkezet átalakítását, az­az a helyes gazdaságpolitikai —, s azon belül: életszínvonal- politikai célok mielőbbi eléré­sét. Gyakorlati tapasztalat: erő­forrásainkat nem használjuk ésszerűen, ha azokat másként minősítjük a fogyasztásban, mint a termelésben, s a ter­melésben is eltérően ítélke­zünk attól, mint amit a ráfor­dítások — a költségek — kö­vetelnének. Ha azt akarjuk — márpedig akarjuk —, hogy a bérrendszer következetesen elismerje a tényleges teljesít­ményeket — a munka társa­dalmi hasznosságát —, akkor kézenfekvő: ezt az elvet az ár­rendszerben is érvényesíteni szükséges. Ha ugyanis az ár nem fejezi ki a valós értékvi­szonyokat, nem ösztönöz fo­kozódó teljesítményekre sem. Jelentős társadalmi érdekelt­ség fűződik tehát ahhoz, hogy az árrendszer, az árpolitika befolyásoló — orientáló — szerepe erősödjék. ALTALANOS FOGYASZ­TÓI árreformra valójában még egyetlen esetben sem ke­rült sor, az árak döntően a belföldi termelési költségekre alapozódtak — figyelmen kí­vül hagyva a külpiaci érték­ítéleteket —, majd azoktól is elszakadtak, eltorzították az értékviszonyokat, s végül a termelői árak meghaladták a fogyasztói árszínvonalat. Az értékarányos árak kialakítása ezért napjainkra meghatározó eleme lett a hatékonyság ja­vításának, de ez természete­sen csak fokozatosan mehet végbe, az életszínvonal-politi­kai célok mérlegelésével. A világpiaci árváltozások épp­úgy, mint belső gondjaink, egy irányba hatottak: az ár­reform szükségességét erősí­tették. Olyan feladatok meg­oldását sürgetik, mint az árak külkereskedelmi érzékenysé­gének fokozása, az anyagok és a késztermékek közötti árkü­lönbözet növelése, a jól érté­kesíthető és az elavult ter­mékek milyenségének kifeje­zése az árban stb. Azaz: mind a termelői, mind a fo­gyasztói árakban közelítés a valós értékekhez. Másfél évtized alatt az egy lakosra jutó villamosenergia­felhasználás a hétszeresére, a fűtőolajé pedig a százhatvan- szorosára (!) nőtt; kétmillió olajkályha van jelenleg a la­kosság tulajdonában. Hason­ló, de nem ilyen mértékű energiaétvágyat mutatott a termelői felhasználás is. Ha most a népgazdaságnak drága energiahordozók —, illetve: energia — a fogyasztásban olcsón kerülnek forgalomba, elvárható-e, hogy takarékosan bánnak azokkal ? Tavaly 878,2 ezer tonna kenyér és 2,8 mil­liárd péksütemény talált ve­vőre, ez utóbbiból fejenként negyven darabbal több fo­gyott, mint 1975-ben. Szakem­berek számításai és vizsgálatai szerint e pékáruknak húsz százaléka veszendőbe — ma­gyarán a szemétbe, jobb eset­ben állatok takarmányozására — megy. Az alapvető élelmi­szereknél az átlagos támoga­tás — árkiegészítés — 26 szá­zalék; a tíz forint értékű mo­satáshoz az állam 14-et ad; a távfűtésnél a százforintnyi díjhoz 168 forintot . . . Nem az állami támogatás ténye mellé kerül kérdőjel több alapvető élelmiszer, a lakbér, a különféle kommunális szol­gáltatások, a személyszállítás stb. esetén, hanem annak mértéke a megfontolásra érett; egy bizonyos határ után a támogatás — a támo­gatással fönntartott irreálisan alacsony árszínvonal — szinte ösztönzője a pazarlásnak, a célszerűtlen felhasználásnak, a fogyasztási szerkezet torzu­lásainak. TAVALY AZ EGY KERE­SŐRE jutó nominálbér nyolc százalékkal, a fogyasztói ár­színvonal 4,6 százalékkal emelkedett. Sokak vélekedé­sével ellentétben .,legalább” az áremelkedés mértékéig sem „jár” mindenkinek automati­kusan a bérnövekedés. Azaz: nem csupán a keresetnöve­kedésnél szükséges differenci­álni, önmagában a keresetnek is ösztönzőnek kell lennie a teljesítménykülönbségek kife­jezésével. Mészáros Ottó Ki. hogyan érlehttezi ? Kellemetlenkedők** •I így is fel lehet fogni azo­kat a dolgozókat, akik azon fáradoznak, hogy élő tükör­képet állítsanak elénk, amely­ből ki-ki megtudja, miként és mire használja a termelésre szánt társadalmi munkaidő- alapot, aminek értelmes, okos, céltudatos kihasználása meg­határozza életünk gyarapodá­sát, gazdagodását. Az. ezzel kapcsolatos te­endőket a salgótarjáni öblös- üveggyárban is ki-ki elfoglalt helyének megfelelően értel­mezi. Másként a normások, akik a közösség jól felfogott érdekeit képviselik, elsősor­ban a mulasztásokat, a gyen­geségeket állítják reflektor- fénybe. Ez viszont nem vált ki osztatlan lelkesedést, hur­ráhangulatot az érintettek körében. Az utóbbiak pedig kimondva, vagy kimondatla­nul ragaszkodnak egy régi, beidegződött felfogáshoz és gyakorlathoz: legyen laza a norma, kicsi munkával ke­ressünk többet. Ezzel viszont épp az ellenkezőjét érik el: nem növelik, hanem gátolják a hatékonyság, a minőség nö­velését, ezáltal saját maguk alatt vágják a fát, nehezítik meg elképzeléseik megvaló­sítását. Ugyanis az alacsony követelményekből csak ala­csony igényeket lehet és sza­bad teljesíteni. Memcsak vesznek, hanem adnak is , Az elmúlt évben a gyár dolgozóinak 69,8 százaléka két alapvető bérformában vé­gezte termelőtevékenységét. Az egyik az egyéni vagy cso­portos teljesítménynorma, a másik a prémiumhoz kötött teljesítményelszámolás. Al­kalmaznak még egyösszegű munkautalványozást is. Ezzel nem zárul be a kör. Más te­rületeken is igyekeznek vala­milyen megfogható követel­ményhez kapcsolni a végzett munka elismerését. Erre az esztendőre a hatékonyság nö­velése céljából a vállalat köz­pontja negyvenezer-három- száz normaóra-megtakarítást írt elő. — Az első negyedévben, il­letve március 1-től a behor- dás gépesítésének eredménye­ként, a gépi behordóknál is, a leterhelés arányának meg­felelően, bevezettük a lépcső­zetes teljesítménybérezést. Vagyis aki többet tölt el konkrét munkával, az többet is keres. Az átállás viszony­lag zökkenőmentesen sikerült, hatását eddig még nem érté­keltük. Számításaink szerint a korábbi 33 fő helyett 22 is el tudja látni a feladatát — mondja Fischer Erzsébet gé­pészmérnök aki most készül a gazdasági mérnöki diploma megszerzésére és két éve ve­zeti a normatechnológiai osz­tályt. Erre az évre esett az orszá­gos normaalapok bevezetése a kézi üvegfúvóknál és a fi­nomcsiszolóban. Az előbbinél nem volt különösebb gond, mivel az eddig alkalmazott normakövetelmények nem nagyon tértek el az országos­tól. Az utóbbinál 2—5 száza­lékos fellazítást tapasztaltak, de lehet, hogy a vállalati kö­vetelmények sem feleltek meg minden tekintetben a jo­gos elvárásnak. Mivel havon­ta 100—150 termék normafel­méréséről van szó a viszony­lag reális megítéléshez, az újabb előírások kidolgozásá­hoz hosszabb idő szükséges. Mindenesetre, ahol indokolt, ott hamar rendesük a normá­kat. Az előbbieken kívül még három automata gépnél tör­tént normakarbantartás. A tapasztalati normákat felül­vizsgálták, és a jelenlegi fel­tételrendszerhez igazították. Az új termékeknél pedig kí­sérleti jelleggel szabják meg a mai követelményeket. Az ezzel kapcsolatos intézkedé­sek 18 dolgozót érintettek, il­letve érintenek majd. Az első negyedévben ol­dották meg a központ által előírt, anyagmozgatással kap­csolatos 60 mérést, ami több ezer felmérést jelentett. — Csak szigorítanak? — Amikor indokolt, akkor adunk is. Tavaly a csomago­lásnál úgy láttuk hogy ala­csonyak a bérek. Ide adtunk. Ez 108 dolgozót, főleg asszo­nyokat érintett. Az idén az exportraktárban a vagonra­kodódnak és a ládacsomago- lóknak egy forint húsz fillér béremelést javasoltunk. Igaz, hogy ugyanakkor rendeztük a normájukat is. Március el­ső felében 98 százalékot tel­jesítettek, ezt követően már csak 94 százalékot, most pe­dig arra esküsznek, hogy nem tudják teljesíteni a követel­ményeket, pedig nagyon jól dolgoznak .— mondja az osz­tályvezető, majd pár pilla­nattal később hozzáfűzi: — Ügy látom, hogy visszatartás­sal akarják bizonyítani iga­zukat. Egy dolog mar eddig is bebizonyosodott: javult a munkaidő-kihasználás. Ettől függetlenül még egyszer meg­vizsgáljuk az észrevételek jo­gosságát. ' Ha minden vezető segítene A „kellemetlenkedők” tud­ják, hogy megbízatásuk nem tartozik a divatos és kedvelt szakmák közé, hogy nem vár­ják őket tárt karokkal. — Könnyebb lenne a dol­gunk, ha az üzemvezetők, művezetők és csoportvezetők jobban odafigyelnének a nor­mák alakulására. Ugyanis a laza norma, munka nélkül ki­fizetett bért jelent. Olyan se­gítőtársakat szeretnénk, mint Domonkos Zoltán üzemveze­tő, aki nemcsak érti ennek fontosságát, hanem tesz is ér­te. Mostanában Varga Antal, a feldolgozóüzem vezetője is sokat segít nekünk, mivel a gyakorlatban tapasztalta, hogy a laza norma tétlenség­re, fegyelmezetlenségre csábít. Sajnos, a művezetők és cso­portvezetők többsége nem se­gít — mondván, elég teljesí­teni a mai követelményeket. A munkanapfelvételek vi­szont az ellenkezőjét tanúsít­ják — érvel az osztályvezető. Felesleges ez a látszólagos egyetértő tetszelgés a dolgo­zók előtt, mert a normaosz­tály képviselői egy-egy fel­mérés kapcsán mindig közlik az érdekeltekkel, milyen cél­ból végzik munkájukat. Az új követelmények bevezetése előtt pedig indokolják, bizo­nyítják elképzeléseik jogossá­gát, a szakszervezet illetékes vezetői előtt is. — Az utóbbi időben a szak- szervezetek termelést segítő tevékenységében ez a terület is reálisabb, egyértelműbb tá­mogatást kap — vélekedik Fischer Erzsébet — bár, ha még nagyobb lenne, akkor sem utasítanák vissza. • Hogy mielőbb megváltozzék Továbbra is jelentős fela­datok állnak a normatechno­lógiai osztály dolgozói előtt. Nemcsak azért, mert az első negyedévben csupán 2500 normaórát takarítottak meg az ez évre előírt 40 300 órá­ból, hanem azért is, mert to­vábbra sem következik be olyan látványos változás a szemléletben és a gyakorlat­ban, amely a normásokat a közös ügy igazi képviselőinek tekintené. Hogy mielőbb meg­változzék ez a szemlélet, ezért mindenkinek tenni kell. Mert nem szavakból, hanem tet­tekből lesz igazi, tartós gya­rapodás, fejlődés. V. K. Ki mézzel jár, megnyalja az ujját — legyintettek a régi­ek, mikor olyasmiről hallot­tak: valaki kihasználta a mun­kájával járó előnyöket. Nem­rég egy agronómusismerő- söm citálta a mondást, s hoz­zátette: jó, jó; bizonyos fokig érthetők az effajta megnyil­vánulások. Apróbb „nyalánk­ság” fölött ő maga is szemet huny. De résen muszáj lenni, mert előbb-utóbb némelyek túlzásra ragadtatják magu­kat s ujjuk után kanalukat, ibriküket merítik a mézes- bödönbe. ******* Könnyen hozzáférhető „bő­dön” kínálja magát a Volán- osok számára. Egy szállító- vállalatnál minden mozog; az értékeket nincs mód kö­rülkeríteni ; sajátos eszközök­kel védhetők csak a társadal­mi tulajdont képező tárgyak. Bajos dolog elejét venni pél­dául olyasminek, hogy autó- fölszerelési cikkeket, szerszá­mokat „lovasítson” meg vala­ki. Tavaly a tarjáni vállalat­nál egy híján húsz apró-csep­rő lopásra derült fény (ezek­ből 15 ezer forint tényleges kár származott). Hamarább nyakon csíphe- tők a szállítmányok meg- dézsmálói. Már csak azért is, mert ilyesfajta „ügyletbe” több embert kell bevonni; magányos farkas tüstént raj­taveszt. A tavalyi statisztika két szállítmányi csenést tart nyilván. Mindkét esetben épí­Thtja a vezér Ibrikkel a m ezet ? tőipari anyagokat próbáltak „megzenésíteni” a sofőrök, méghozzá az egyik építőipa­ri egység embereivel össze- cimborálva. A vétkesek fölött Balassagyarmaton mondtak ítéletet; néhányukat be is csukták. Az összeszövetkezés más­kor is előfordult. Egyik üzem­ből jött egy sofőr, s fölkeres­te ismerősét: vételezzen neki kinyomócsapágyat. Az isme­rős — saját kocsijába kérvén — föl is vételezte a csapágyat, s odaadta „barátjának”. Az a kapun próbálta kivinni az alkatrészt, ám a portás —, aki résen volt — „lebeszélte” erről a szándékáról. Sok gon­dot okoz, hogy a vállalattól elmenő kocsi vezetők az itt megszerzett ismeretségüket sötét bizniszekkel próbálják hasznosítani. * * * * * * * Más lapra tartozik az úgy­nevezett hanyag kezelés. Ef­fajta esetekben a baj nem rosszindulatból, hanem föl- ületességből származik. Egy­szer a TÜZÉP-től fuvarozott ajtókat nem rögzítette előírás szerint a sofőr. Valamelyik bukkanónál kiestek az ajtók, összetörtek, megvolt a - kár. Másik alkalommal az Ikaru- sokhoz készült szélvédőket pakolták szabálytalanul a platóra. Mire a portékával a Dunántúlra értek, a tíz üveg megfiadzott: több száz darab cserepet találtak az autón a rakodók. Veszendőbe ment: 25 ezer forint. Mint már szó volt róla: nem bűnös szándék munkált az emberekben, ha­nem restség béklyózta őket. A baj azonban így is úgy is ke­mény forintokat tart távol a közös kasszától. A felelősség- érzet növelése, legalábbis föl­ébresztése tehát kézzel fog­ható haszonnal járna. A felelősségérzet azonban a nehezen kialakítható tulaj­donságok közé tartozik, ki­váltképp fölnőtt korban. Szükségeltetnek tehát tárgyi alapra építő intézkedések is a közös tulajdonra szemet ve­tők megzabolázása végett. Gond volt korábban, hogy túl sok benzint, olajat „fogyasz­tottak” az autók. Ennek ki­küszöbölésére leplombált szűrőbetétet raktak az üzem­anyagtartályok nyílására. Igv a folyadék ebben az irányban nem távozhat a tartályból. Néhány sofőr — nem tudni, kik — ellenben kilyukasztotta a szűrőt, s így nyert benzint. Idén intézked­ni fognak a folyamatos ellem őrzésre, hogy a azonosíthassák. tokát. Ám az sem lehet kö­zömbös, hogy az üzemben dol­gozóknak mintegy 75—80 százaléka törzsgárdatag; így jobban magukénak érzik a gyárat, s nemcsakhogy kí­mélik az értékeket, hanem vétkeseket rajta is tartják a szemüket a gépeken meg az anyagokon. ******* Jobb statisztikával büsz­kélkedhet a salgótarjáni bá­nyagépgyár. Az üzemben ta­valy év eleje óta két eset­ben rövidítették meg — ki- derítetten — a társadalmi tu­lajdont. Igaz: náluk nagyobb a le­hetőség is a közös vagyon strázsálására. Körülkerített üzemben ténykednek, ame­lyet a 3 műszakban összesen 16 őr — közülük 10 nyugdí­jas — vigyáz. Jó dolog az is, hogy idestova három eszten­deje folyvást zajlik valami­lyen építkezés, vagy bontás. Az ilyképp fölszabaduló anyagot a gyár dolgozói kap­ják meg potom áron. Kisebb mennyiségű és ér­tékű hulladékanyagra fáj a foga valakinek? — akkor igé­nyét rugalmasan kezelik az illetékesek: ha nincsen szük­ség a dolgozó kérte anyagra, megkaphatja. Ennek is kö­szönhető, hogy a gyár tulaj­donát békén hagyják az em­berek; nem dobálják keresz­tül a drótkerítésen a kisebb- nagyobb vasdarabokat, dró­******* A VEGYÉPSZER salgótar­jáni gyárában nincsen mód a hulladékok dolgozóknak va­ló eladására. Zsörtölődnek is emiatt az emberek az il­letékessel: .......hiszen a ke­n yérgyárban kapnak kenye­ret, a sörgyárban kapnak sört”, náluk mit kapnak? Ám a kidobandó anyag helybéli értékesítését vezérigazgatói utasítás tiltja. Kizárólagos ve­vő a MÉH lehet. Adódott is tavaly öt lopási kísérlet; job­bára a kerítésen próbálták keresztüljuttatni a portékákat — rajtavesztettek. (Igaz, az öt esetből csak kétszer sike­rült a tettest is fülöncsípni.) Ebben a gyárban 24 őr — kö­zülük 17 nyugdíjas — strázsál az értékek fölött. Ám ez a módszer az érték­megóvásnak özönvíz előtti módja csupán. A korszerű tu­lajdonosi tudat megformálá­sa, a közös vagyon iránti fe­lelősségérzet fokozása szük­ségeltetne, mégha ezek több időt, s fáradságot emésztenek is föl. Molnánár Pál NÓGRÁD - 1979. május 12., szombat a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents