Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)
1979-05-27 / 122. szám
Megkérték egy évre A legöregebb bánya „kettese„ „Ne vedd rossznéven, mondta az igazgató, de kiküldünk téged oda egy évre. Tág perspektíva eszerint nincs előtted, de ahogyan ismerlek, még amennyi információt „beszereztem” rólad — már bocsáss meg, érted, erre szükség volt, hiszen még így sem mindegy, hogy a bezárás esztendejében ki lesz az aknánál a főmérnök; szóval, rád esett a választásunk. Tehát, vágtam a szavába, engem húztatok ki a kalapból? (Még ma is állítom, akkoriban száz bányamérnök közül három sem vállalta volna ezt a beosztást!) Azt felelte az igazgató, nem! Nem és nem! Hangsúlyozom : azt szeretnénk, ha rátermett ember lenne az akna második számú vezetője is.” Egy évről volt csak szó. Kocsis József viszont immáron hatodik esztendeje főmérnöke a tiribesi aknaüzemnek. .. Kérdem tőle: — Hogy érzi mostanság magát? Mondja: — Meglehetősen rósz időpontban vállalkoztam a beszélgetésre, merthogy. .. nincs hozzá túlzottan nagy hangulatom. És most mások sem csapkodják össze a tenyerüket: tavaly július óta egyfolytában hajtunk, szinte egyetlen percnyi megállás, szussza- nás nélkül, roppant nehézségekkel küszködve. És ebben az évben, ennek ellenére sem, majdhogy semmi jóról nem szólhatok... Igaz, hetvennyolcas eredményeink után idén negyedszer kaptuk meg az Élüzem címet, de mostanában nem megy... Csak kínlódunk, erőlködünk, káromkodunk, de — bizakodunk! Én vallom, hiszem is azt, hogy a V. ötéves tervet sikerrel, mitöbb: jelentős túlteljesítéssel zárjuk, sőt abban is biztos vagyok, hogy a következő tervidőszak során is aktív szerepet játszunk a magyar szénbányászkodásban. Természetesen, lehetőségeinkhez képest. Hetvennégy január elsején, amikor Kocsis főmérnök elfoglalta azóta is ugyanazon székét a tiribesi akna félig-meddig „vezérkari” épületének egyik szobájában — lámpakamrától a ferozolóig szinte minden itt, egy helyben van — bár biztosak voltak az Élüzem címben. Úgyhogy — mondja — neki ehhez igencsak semmi köze nem volt. Annál inkább az azóta már nyugdíjba vonult Sándor Gáspár igazgatónak, meg elsődlegesen a munkáskollektívának, akik rövid idő alatt még három ilyen megtisztelő elismerést harcoltak ki. Ezekben már benne volt Kocsis József keze is. „Mondom, elvállaltam a tiribesi főmérnökséget, függetlenül attól, hogy csupán egyévi jövőt jósoltak az aknaüzemnek. Ezt olyany- nyira komolyan gondolták, hogy ezerkilencszázhetven- ötre már csak hetvenezer tonnás tervet adtak. Ez egyetlen fél évre elegendő. Szóval, úgy volt akkoriban, hogy lehúzzuk még azt a fél évet, aztán befalazzuk az akna szájat” Korszerű gépekkel A VBOYÉPSZER salgótarjáni gyárában jól felkészült szakemberek és korszerű gépek sora biztosítja idei tervük megvalósítását. Hazai megrendeléseken túl igényes külföldi partnereik számára gyártanak berendezéseket, így termékeik kczé az olajiparban használatos készülékek, mérőállomások, atomerőmű tartályai, hőcserélői tartoznak. Képünkön Barna Árpád esztergályost örökítettük meg, aki nagyméretű alkatrészeket készít „mamraut” forgácsológépén. — S hogy van az, hogy idénre is százhatvanezer tonnát kell felszínre hozmok? — Csodásán összeszokott, fegyelmezett, üzemet féltő gárda volt itt — azóta is! — abban a kritikus időben. Nem akartak másutt új emberek lenni, értendő ezalatt; percre sem nyugodtak bele, hogy ne adj’ isten ténylegesen, komolyan, igazából megszűnjön Tiribesen, a jelenleg meglevő négy ak-( naüzem közül a legöregebben, a bányászkodás. És fogadkoztak: nem engednek a negyvennyolcból. — Nem is engedtek. Miképp? — Megtaláltuk, felkutattuk a nagy termelés időszakában „elhullajtott”, elfeledett kettes telepi szeneket, amik minőségben szinte alatta sem maradtak a régebbieknek. Ezzel, emí- gyen maradtunk fenn mindmáig. — Meddig még? Pár esztendővel ezelőtt megint szóba került a bánya bezárása. — Emlitettem már az előbb: szeretnénk a VI. ötéves tervidőszakban is sok szenet termelni... — ön optimista. — Miért ne lennék az! Pedig, amikor negyven- nyolcban behívattak a városi pártbizottságra, s mint bányászfamília gyermekének (öregapja negyvenkét évet húzott le a föld alatt, másik ági hat unokatestvére valamennyi bányász lett, édesapja szintén az volt...) felkínálták a lehetőséget, hogy tovább tanuljon, mert kellett akkor a fiatal, megbízható bányamérnök, habozott. Ötvenötig várt az egyetemre jelentkezéssel. Rég volt! — legyint. — Má- sabbak lettünk már azóta. Céltudatosabbak, tapasztaltabbak és — idősebbek, öregedő korba lépett már az a gárda, akikkel a hajdani rónai szénbányáknál dolgoztam, s akik közül sokakkal újra csak itt találkoztam Tiribesen. Telefonok csörgése szakítja félbe minduntalan beszélgetésünket, s a főmérnök intézkedik, utasít, tanácsot ad. Ezután eltöpreng, ceruzát tartva a papír fölött. Van min. Gondok közt elterelődik nem cdaillő témákról a figyelem. A minap is köszöntöttem az utcán, de észre sem vett. Elgondolkodva ballagott hazafelé... Karácsony György Kétarcú egyetértés Qninno kezd elharapózni ez a sok veOdjliUd, szélyt magában hordozó magatartás, amely tulajdonképpen semmittevést, áltatást, kényelemszeretetet stb takar. Az ilyesfajta egyetértés képviselői a felsőbb szervek elé szánt politikai bóknak, egzisztenciális beajánlásnak igyekeznek feltüntetni ígéreteiket, holott az érdekeltek megtévesztéséről, az általuk előlegezett bizalom eljátszásáról van szó. Az ilyen egyetértők semmit, alig valamit, vagy jóval kevesebbet tesznek a köz érdekében, az ország érdekét szolgáló határozatok végrehajtásában, mint amire képesek, vagy amit ígértek. Ennek legkézzelfoghatóbb példája az, amikor mély meggyőződéssel kijelentik, hogy egyetértenek a nagyobb követelményekkel. Amikor sor kerül a nagy gesztusokkal tarkított ígéret számonkérésére, akkor kiderül, hogy a konkrét bizonyítékok az ellenkezőjét tanúsítják. Nem csökkent a selejt, hanem növekedett, nem emelkedett a hatékonyság, hanem visszaesett, a beígért minőségi bérezés továbbra is a mennyiségre ösztönöz, az államilag előírt rendszeres normakarbantartási igazgatói utasítás tiltja, ' mondván, politikai, hangulati kérdés, nehogy elmenjenek a dolgozók... Az előbbiek kedvezőtlen hatása jelentkezik még a költségek növekedésében, az anyagok pocsékolásában, a nyereség csökkenésében. Közben az ei nem végzett munkáért áramlik a pénz a vállalati kasszából. Az egyetértő kétarcúság nemcsak a gazdálkodás • különböző területein, a különböző posztokon tevékenykedők egy részénél, hanem az üzemi, vállalati, kulturális tennivalóknál, a szociális és egészségügyi helyzet javításában, a munkavédelem területein is jelentkezik. Veszélyes, mert minden tekintetben visszafogja a fejlődést, morálisan zül- leszti a közgondolkodást. Terjedését nem udvarias felhívásokkal, intelmekkel, ej- nye-ejnye dorgálásokkal, hanem szigorú, következetes ellenőrzéssel, az ígéretek be- vasalásával, a felelőtlen semmittevés megbüntetésével lehet meggátolni. Talán egy kicsit szokatlan a fülnek a mostani hangvétel. Valószínű, azok akik eddig is becsületesen dolgoztak, nem tudták elképzelni napi munkájukat szorgalom és felelősség nélkül, megütközve mondhatják: tudtuk, láttuk is, hogy sokan többet beszélnek mint amennyit cselekszenek, erre viszont nemigen gondoltunk. .. Sajnos, ha időben nem kiáltunk álljt ennek a kedvezőtlen jelenségnek, megfertőzheti egészségesen és jói formálódó köz- gondolkodásunkat, megkérdőjelezheti azoknak a társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális intézkedéseknek a szükségességét, létjogosultságát, amelyeknek maradéktalan megvalósítása halaszthatatlan feladatot jelent a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása céljából, a szocialista eszme, értékrend, helyes közgondolkodás terjedése érdekében. Az előbbiekből nehogy bárki is olyan következtetést vonjon le, hogy túlzott borúlátás, a jelenség túldramatizálása kényszeríti ki a mostani gondolatokat. Mert vannak azért oiyan gazdálkodóegységek, ahol száműzték az egyetértő kétarcúságot, az irányító, szervező, ellenőrző munka minden területéről. Ide sorolhatjuk a FŰTÖBER nagybátonyi gyárát, a Budapesti Harisnyagyár nagybátonyi gyárát, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek több gyárrészlegét, a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyáregysége vezetőinek döntő többségét, a Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyárának vezetését, a Romhá- nyi Építési és Kerámiagyár és még néhány üzemünk vezető garnitúráját. Ezekben a termelő-, gazdálkodóegységekben az egyetértés valóban egyet jelent az ezt követő konkrét, megalapozott, az ügyet jól szolgáló, célratörő, jó eredményt hozó intézkedések sokaságával, egyértelmű, világos, félre nem érthető utasításokkal, a kétarcú egyetértésre hajlamosak szigorú felelősségre vonásával, anyagi megbüntetésükkel. Az önálló alkotó gondolkodásra igényt tartó, önmaga értékeivel is tisztában levő, becsületére, adott szavára mindig is sokat adó szakmailag hozzáértő, ugyanakkor kulturált vezető saját lelkiismeretének megnyugtatása szempontjából, akkor sem engedett szabad utat -a kétarcú egyetértést tudomásul vevő gyakorlatnak, amikor ezt még viccnek fogták fel, a kedvezőtlen megnyilvánulásait tréfával ütötték el, amikor az érintettek leleményességnek, életrevalóságnak tüntették fel a felsőbb szervek egyik-másik ellenőrzést végző tagjának statisztálása mellett. Nem a kétarcú egyetértés védelmében, de szükséges hangsúlyozni, hogy magatartásuk, felfogásuk kialakulását, terjedését, elősegítette a korábban kialakult gazdasági környezet, a kedvezőtlen világpiaci hatások lefogása, a politikai követelmény és a gazdasági gyakorlat összhangjának a részbeni hiánya, a feladatok elvégzésének ímmel-ámmal való számonkérése. Mindezek miatt is egyesekben olyan mélyre hatolt az egyetértő kétarcúság, hogy képtelenek megérteni a követelményben és hangsúlybeli erőteljes változások népgazdasági szükségességét. Közülük néhányan a kultúrált kérő szót továbbra is az ellenőrzés gyengeségének fogják fel, s úgy gondolják, hogy a mai körülmények közepette is reneszánszát élheti az előbb említett kedvezőtlen jelenség. Az ellenkezőjére van szükség. Ezért a felsőbb irányító szervek vezetői a különböző termelő-, gazdálkodóegységek vezetőinek tevékenységét kizárólag a tett intézkedések, az elért eredmények alapján ítélik meg. Ez dönti el, hogy kiáll- nak-e mellettük, vagy mást javasolnak, szorgalmazzák-e anyagi, erkölcsi elismerésüket, vagy sem. Öva intünk bárkit is attól, hogy azt higgye; a jövőben lesz létalapja az előbb említett kedvezőtlen jelenségnek. Gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális feladataink jó elvégzése, az eddiginél még jobban, a célhoz vezető egyértelmű intézkedések, utasítások megtételét követeli meg. Ennek viszont jelentkezni kell a jelentős és tartós eredményekben. plnhhÍp3f viszont feleslegessé blUUUlbk tesznek mindenfajta kétarcú egyetértésből táplálkozó politikai bókot, rosszértelmű egzisztenciális be- ajánlást, megkérdőjelezhető előlegezett bizalmat, ami valójában félrevezetést jelent. Az előbbiekből eddig sem volt gyarapodás, fejlődés, s nem is lesz a jövőben sem. Ezt pedig senki sem akarhatja! V. K. / • M ost már egészen bizonyos, Kőhegyalja pusztán rendbe jöttek a dolgok. A számadó juhász Dér Pali visszanyerte az egészségét. Kiszínesedett az arca. Kiderült a tekintete, határozott lett a mozgása, és amikor a Nagyhegy derekáról éles kiáltással megállítja a tilosba bóklászó nyájat, a hegyek felkapják a hangját és szinte labdáznak vele. A kutyái, a két terelő pedig inai a juhok elé. De még más is mutatja a számadó egészségét, mégpedig a konyhából áradó finom füstölt oldalassal főtt bab illata. Igaz, egy kicsit még óvatoskodik ezzel, de csak meg kell egyszer próbálni, mit bír a gyomor. Mert ahogyan mondani szokta. — A kemény munkához erős étel kell... A munkából, tengernyi a tanyán. Ezrével számolják a jószágot. Négy nyáj járja az illatos legelőt. Istenbércétől le egészen a Fehér-kútig, onnan meg át a Szilvásig. És születnek a bárányok szünet nélkül. A nyájhoz egy-egy juhász, az elletés pedig Dér Pál dolga. Ezt nem adja ki a kezéből, ehhez még az állatorvos és a főállattenyésztő véleménye szerint is ő ért igazán. Ami pedig egészen újszerű Kőhegyalján, hogy tucatszámra ikreket ellenek az anyák. Azt mondta Farkas János az end- rtfalvi tsz elnöke, a gazda, hogy a számadó jő munkájának eredménye az aranyat érő bárányszaporulat. Egyszóval, munka tengernyi. Hajnalban még nem szólal meg az ébresztőt zengő rigó sem, még csak szendereg a virradat, de a juhász már az akol télé bandukol. Igaz, ott van, néhány méterre a házától, így hát mindig készenlétben lehet. Aztán neki a munkának: etet, itat, ott van a vajúdó anyajuhok felett, ha kell beleavatkozik a természet rendjébe. Aztán a bojtárokkal néhány jó szót vált, majd amikor feiszállctt a harmat, hajtja nyáját a legelőre. Délfelé, amikor a nagy melegben már étvágytalan a jószág, akkor tér haza. Akkor pihen egy órácskát. Le a csizmát, az inget és a verenda hűsében elengedi magát. Azért arcán a strapa, kivált, ha nem borotválkozik. De azt mondta legutóbb élesre emelt hangján:-i- Nem számít, csak egészr ség legyen... Akadt idő, amikor igen szomorú volt a Kőhegyalja puszta. Lefogyva, fénytelen tekintettel, szédelegve a gyengeségtől, alig élt ez a derék ember. A gyomra rendetlenkedett és senki az orvosok közül nem tudta segíteni. Valóság, hogy még a nyáj is megérezte a bacsa szomorúságát. GÖTT A JUE Arról már nem is szólva, hogy a kutyái bús tekintettel ott feküdtek a küszöb előtt. Szóval, válságos idő volt, mert éppen akkortájt tervezte a közös gazdaság is, hogy kifejlesztik Kőhegyalján a juhászától Dér Pali nélkül pedig juhászatot nem lehet elképzelni sem. A végső kétségbeesés vitte aztán a számadót Faludy doktorhoz, a gyarmati kórházba. Azt mondja róla a juhász, hogy annak a doktornak kincset érő minden mozdulata. Az emlékezéstől felderült az arca, még a ráncai is elsimultak, a foghíja sem lett feltűnő, ‘ amikor hangos jókedvvel, dobolva a kerekedő gyomrán mondta: — Kigyógyított teljesenlll Milyen teljességgel, azt az is igazolja, hogy éppen a közelmúltban megyei felsőbb- ségtől és szakiskola vezetőségétől egy díszes okiratot kapott, amely tanúsítja, hogy kiváló eredménnyel végezte el a szakmunkásképző iskolát ez a messze környéken híres juhászember. Természetességgel az arcán jelentette ki: — Kérem, aki ma boldogulni akar, annak tanulni kell... Dér Palinak egész famíliája juhász volt. Kint éltek az öreg pusztán, a hidegvölgyi legelő felett. Nagyapjáért, apjáért, de testvérbátyáiért uradalmak versengtek. Most az újvilágban is, amikor vállalatba tömörülve kezdték a juhászkodást a megyében, az öreg Dér Józsefet kérték tanácsadónak. Jó juhászok voltak, de nem a könyvből tanulták a pásztorkodást. Dér Pali meg velük egy életen át. A Kőhegyalján is már a harmincadik évét éli, és most gondolta meg, hogy tanulni kell. Az élet sokra rászorítja az embert. Hát valamikor ki hallott már ikerbárányok sokaságáról? Az öreg Dérnek, ha hét iker báránya született, a plafonig ugrott örömében. Most pedig a fia már a hetvenedik ikret segíti a világra. Ezek nem magától való dolgok, hanem tanulni kell. Mit etet, hogyan viseli gondját a jószágnak és sok más, de még ma is nem mindenkinek tudnivaló dolgokkal. Azelőtt milyen titokban tartották a juhászok, hogyan mulasztják el a büdössántaságot. Most elhinti a port az akolba, tisztán tartja a juhot, jól eteti és ilyen gond nincs. Más már a juhászkodás, mint volt valamikor régen, amikor titokzatos embereknek tartotta őket a jámbor nép. Mondták, hogy a másvilágiakkal is cimboráinak, mert amikor a nyári kánikulában csak éjszaka legelt a nyáj, és amerre elhaladt, ott a juhász egy-egy rozsét gyújtott a szúnyogok miatt, az éjszakában, felvillanó tüzek, színes képzeteket gyújtottak az emberekben. — Hol van már az a vifág — legyintett a számadó. Olyan a juhászati telep ott fent a Kőhegyalja pusztán, akár egy modern üzem. Igazán korszerű hodályokat építettek sorjában egymás mellé, csinált út vezet fel egészen az akolig. Körül pedig azon a görbe tájon mindenütt virágzó legelő, meg legelő. Szépen, kerítéssel szakaszokra bontva, hogy ne betyárkodhassanak a takarmánnyal a juhok. Ott legelnek, ahol a számadó kijelölte nekik. Megy is ott minden, csak az emberek, a jó hozzáértő, a jószágot szerető emberek, azok volnának valamivel többen. Tele bánattal a hangja, a számadónak, amikor mondja, hogy Borbély Sanyi az egyik bojtárja búcsúzkodik. Elhúzta a szája szélét, nemtetszését kifejezvén. — Nem tudta megszeretni ezt a munkát a gyerek ... Pedig a számadó, szinte; mint a saját gyerekét, bábus- gatta. Igaz, amikor kellett, keményen is megforgatta. De hát csodálnivaló-e? Milliós érték van a kezükre bízva, nem lehet tréfálni. Ott van még Oláh Pali, gombos lajbi- járól ítélve valahonnét az Alföldről jött ide a hegyek közé. Dicséri őt Dér Pali, mert szófogadó, a juhászatot szerető fiatalember. H át így telnek a napok mostan Kőhegyalján a milliós értékű juhokat tenyésztő pusztán. A számadó juhász dolgozik akár a megszállott hajnaltól késő estig. Mondta már neki az elnök, hogy lazítson egy kicsit, hiszen felette is múlnak az évek. Azt is mondta, ad neki egy brics- kát, meg lovat, hogy könnyebben mozoghasson. De hát tud ő az igazi juhászkodástól eltérni? Mert hiába, hogy más már a juhászat, könyvből tanul a pásztor, gépek forognak az akiokban, kereskedők versengenek a bárányért, az injekció kiűzi a betegséget, ezrekre menő a nyáj, azért a vezérürü csak ott megy elöl csengővel a nyakában, hívogatón a szén legelőn. A juhásznak pedig ma is a nyáj mögött a helye. Hiszen akkor igazán juhász a juhász, ha maga előtt látja a jószágot. Bobál Gyula f^ÓGRÁD — 1979. május 27., vasárnap 3
